Fic: Tükröm, tükröm 9. fejezet
Cím: Tükröm, tükröm… 9. fejezet
Páros: Dean/Sam, tehát wincest
Korhatár: R-NC-17
Megjegyzés/Figyelmeztetés: Bodyswap. Vigyázat! Töménytelen párbeszéd!
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet 4. fejezet 5. fejezet 6. fejezet 7. fejezet 8. fejezet
Hamarosan Cooper eldugott házában ápolgatták a vámpírok elleni harcban szerzett sérüléseiket. Shane csendben üldögélt az egyik széken, közel a két foglyul ejtett vámpírhoz. A két testvér gyanakodva figyelte Coopert, aki éppen teát főzött. Teljesen nyugodtan, sőt, inkább vidáman tette fel a vizet a kopott tűzhelyre, majd a testvérek felé fordult.
- Ne fogjátok vissza magatokat. Gondolom, van egy pár kérdésetek. A Winchestereknek mindig van kérdése.
- Akad egy néhány - felelt Dean. - De akkor szép sorjában. Milyen töltények voltak azok, amikkel ledurrogtattad őket?
- Halott ember vérével töltött durranó lövedékek. Nem okoznak halálos sérülést, de eléggé legyengíti ezeket a dögöket - mutatott a két életben hagyott, és megkötözött vérszívóra.
- Kikérem magamnak - húzta ki magát Shane.
- Ugyanmár öcskös - mosolygott a fiúra Cooper. - Tudod jól, hogy nem rád gondoltam - ezzel kacsintott is egyet, miközben végigsimított a fiú karján, amibe a fiatal vámpír beleborzongott. Meglátta ezt Sam is, és egy elégedett mosoly jelent meg az arcán.
- Akkor a következő - vágott közbe Dean. - Rob szerint te nagyon bölcs vagy, és mindent tudsz a vámpírokról, és minden természetfeletti dologról.
- Azért ez erős túlzás. De pár dolgot összeszedtem az életem során - mondta, és a kihagyhatatlan vigyor most is az arcán volt.
- Nem ez a lényeg. Kicsit fiatalnak tűnsz te ahhoz, hogy ennyire nagyon tájékozott legyél.
- Oh, Dean - rázta meg a fejét. - Ez csak a külső…
- Állj! Honnan tudod, hogy ő Dean, és nem pedig Sam? - szólt bele Shane is.
- Hogy is mondjam… Megérzem. Ennyi?
- Hát nem egészen - folytatta volna Sam ezúttal a kérdezősködést, de Cooper már egy tálka vérrel és egy késsel megindult Rob és a másik vérszopó felé.
- Most pedig, kedves barátom - mondta Robnak. - Pár dolgot el fogsz nekem árulni - ezzel vett egy mély levegőt, majd a kést belemártotta a tálka tartalmába. - Miért tettétek mindezt? - kérdezte, és a vámpír karjához illesztette a pengét.
Rob fújtatva nézett Cooperre, aki nem is várt tovább, hosszú, széles vágást ejtett a férfi alkarján. A vámpír felüvöltött, és belemarkolt a szék támlájába, amihez hozzá volt kötözve, de nem szólalt meg, inkább elvigyorodott.
- A szép arcodat is összeszabdalhatom - mondta nyugodtan Cooper, majd még egyszer belemártotta a vérbe a kést. - Vagy akár az ereidbe is fecskendezhetem. Talán beszélnél, ha az egész testedben lángolna a méreg. Mit szólsz Rob? Elmondod, hogy miért támadtatok a Winchesterekre, vagy pedig addig kínozzalak, amíg el nem kezdesz könyörögni, hogy levágjam a fejedet, hogy aztán elvihessem a kislányodnak?
- Ne! Angie-t hagyd ki ebből! - fakadt ki Rob, amitől Cooper gúnyosan elvigyorodott. A testvérek és Shane is megdöbbentek a férfi kegyetlenségén, és hitetlenül nézték, amit művelt. - Elmondok mindent - sóhajtotta a vérszívó. - De a családomat hagyd békén!
- Akkor hallgatlak - ezzel Cooper letette a kést az asztalra, majd közelebb húzott egy széket, hogy leüljön.
- Mi tettük azt a gyerekekkel - kezdett bele. - Szépen megcsapoltuk őket, de nem akartuk megölni őket.
- Miért csináltátok? - lépett oda Dean is.
- Hogy titeket idecsaljunk - emelte fel a tekintetét Rob.
- Minek? - dagadt ki az ér Sam halántékán, ahogy Dean dühbegurult.
- Hogy megölhessünk titeket.
- És akkor ez az egész családban élünk, beilleszkedünk dolog hazugság?
- Nem. Ez mind igaz, de már azóta szomjazunk a véretekre, hogy John Winchester betette a lábát ebbe a városba.
- Akkor ez reváns?
- Olyasmi - pislogott Deanre a vámpír. - Akkora pusztítást végzett köztünk, hogy ti azt fel sem tudjátok fogni. Kiirtotta a tanácsunk legtöbb tagját. Legtöbbünk teremtőjét, és szüleit is. Ezért vissza akartunk vágni
- Ez sajnos nem jött össze - mondta Cooper. - Ugye tudod, hogy most mi következik?
- Tudom. De előtte nekem is lenne egy kérdésem Cooper - torzult el Rob arca. - Miért álltál át az ő oldalukra? Eddig nekünk segítettél, hogy idecsaljuk őket. Miért árultál el minket?
- Azért mert tényleg vadállatok vagytok. Eddig csak azért segítettem, mert azt hittem, nem ilyenek vagytok. Csalódtam benned Rob. Nagyon nagyot csalódtam - ezzel már le is kapta a szekrényre odakészített katanát. Mire a másik három férfi feleszmélt volna, mindkét vámpír feje a földre hullott. Ekkor kezdett el fütyülni a teáskanna. - Oh, ki kér teát? - kérdezte, mintha semmi sem történt volna. A fiúk nem akartak ellenkezni, de meg se szólalni, ezért inkább csendesen felemelték a kezüket, jelezvén, hogy kérnek. Cooper kitöltötte a gőzölgő italt a csészékbe, majd az asztalra tette egy tálcán.
- Szóval te is tehetsz arról, hogy itt vagyunk? A vámpírok szövetségese voltál? - kérdezte Dean hosszú hallgatás után.
- Így van - felelte halkan, de higgadtan. - De nem tudtam, hogy meg akarnak ölni titeket.
- Persze, biztosan - mondta cinikusan az idősebb Winchester.
- Figyelj rám kedvesem. Sok baromságot tettem már az életemben, ami elég hosszú volt idáig is, de soha, mondom soha, nem öltem embert, és soha nem is akartam részt venni ebben. Érted?
- Akkor miért csináltad? - törte meg eddigi hallgatagságát Sam. - Ha nem akartad a halálunkat, akkor miért csaltál ide minket? És hogyan?
- Én mutattam meg ezeknek a… vámpíroknak, hogy hogyan lehet gyilkolás nélkül kiszívni egy ember vérét, minél kevesebb nyomot hagyva maguk után. De nem tudtam, hogy gyerekek ellen fogják használni - mondta, és vett egy mély levegőt.
- Most már tényleg áruld el, hogy a fenébe tudsz ennyi mindent? Szinte még taknyos vagy! Mi vagy te? Vadász? - üvöltötte Dean.
- Először is, vedd le a hangerőt. Az én házamban vagy, tisztelj meg annyival, hogy nem ordítozol - mondta, és hangja kísérteties lett. - Másodszor nem vagyok vadász. Harmadszor pedig, ne merészelj még egyszer taknyosnak hívni. Idősebb vagyok, mint ti hárman, meg ez a kettő itt a földön, összesen.
- Hogy mi? - kapták fel mindhárman a fejüket.
- Igen, közel 400 éves vagyok - mondta unottan, és belekortyolt a kávéjába.
- Mégis mi a franc vagy te?
- Ember. Mint ti. Csak kicsit öregebb. Oh, ne nézzetek így rám - rázta meg a fejét. - Gondolom, kíváncsiak vagytok a történetemre, igaz?
- Így igaz, furdal a kíváncsiság - felelte Dean gúnyolódva, de valójában nagyon is érdekelte, hogy miként lehet Cooper ennyire fiatal a kora ellenére.
- Biztos ismeritek Dorian Gray történetét, Wilde-tól - kezdett bele. - Én is valahogy így jártam. Hiú voltam, nárcisztikus. Féltem, hogy elveszítem a szépségemet, és megöregszem. Eladtam hát a lelkemet egy útkereszteződésnél.
- De akkor hogyhogy élsz? Miért nem vittek el a pokolkutyák?
- Kijátszottam a démont. Szó szerint. Kártyán nyertem vissza az életemet, és a fiatalságom is megmaradt - felelte. Majd látva a fiúk csodálkozó tekintetét folytatta. - Akkor még a lentiek is játékosabbak voltak. Abban az időben minden másképp ment, mint mostanában. Bárkit megkaphattak, sokkal könnyebben átadták a lelküket az emberek.
Ezután a négy férfi csak bámult egymásra. A fiúk ledöbbentek Cooper történetén, Cooper pedig több kérdésre számított, amikre hiába várt, nem érkeztek meg. Shane viszont észrevehetően egyre idegesebb lett. Dobolt a lábaival a száraz fapadlón, és vakargatta a farmerját. Majd a száját is elkezdte harapdálni. Csak Cooper vette észre a dolgot, de nem kérdezett rá.
- Gyerekek, a fél életemet némaságban töltöm. Ha már van társaságom, csevegjünk egy kicsit - szólalt meg hosszú idő után a férfi. - Ha jól veszem észre, ti testet cseréltetek - nézett a testvérekre.
- Ja, már nem először - mondta Dean.
- Ez már a második alkalom, pár héten belül - folytatta Sam.
- És látom, ez titeket igencsak idegesít.
- Beszélj már normálisan ember! - rivallt rá hirtelen az idősebb testvér. - Egyébként igen. Kicsit kényelmesebb lenne a saját testemben lenni.
- És szeretnél végre újra Sammel lenni, úgy hogy ő a saját testében van, igaz? - kérdezte barátságos hangon. Dean csak rámeresztette a szemét. - Ne nézz így. Ezt már előbb tudtam, mint hogy beléptetek volna a házamba. Mint mondtam, megérzek dolgokat. Ezalatt a sok év alatt, belekóstoltam pár dologba, és a mágia is közéjük tartozik.
- Igazán? - kérdezte most Sam.
- Igen. És nem mindig tartoztam a jófiúk közé - vallotta be a kékszemű férfi.
- Most sem tűnik úgy, mint ha az lennél - szólt közbe Dean. - Vámpírokkal cimborálsz, embereket befolyásolsz…
- Na azért nem csak én pacsizok vérszívókkal - fordult Shane felé, aki gyilkos pillantásokat vetett Cooperre, aki ezzel nem is törődött. Odalépett a fiúhoz, és megsimogatta az arcát. - Ugye, tudod, hogy különleges vagy? - beszélt most már hozzá. - Ezt már Adrian is tudta - motyogta. - Tudta jól, amikor azzá változtatott, ami vagy…
- Miről beszélsz? - kérdezte ijedten Shane, és felugrott a székről. Arcán égett Cooper kezének nyoma. De nem fájdalmasan, hanem annál még rosszabb volt a helyzet: gyötrően, vágyakozva.
- Majd megtudod idővel - mosolygott rá, és közelebb lépett a fiúhoz. - Vigyázzatok rá - szólt oda a testvéreknek. - Amúgy megnézném azt az átokzsákot, amivel ezt tették veletek, hátha tudok nektek segíteni.
- Bobby-nál van - válaszolta Dean.
- Oh, a jó öreg Bobby Singer. Lemerném fogadni, hogy már nem emlékszik rám - gondolkodott el Cooper. - Szívesen találkoznék vele ismét.
- Nem említette, hogy ismernétek egymást.
- Biztos már nem tudja, ki vagyok. Még fiatal volt, amikor találkoztunk. Ő még nem tudta, hogy vadász lesz valamikor…
- Hé, Coop! Elég az anekdotázásból!
- Rendben Dean. Hozzátok el nekem az átokzsákot. Gondolom Bobby is jönni akar majd. Legalább bemutatkozhatok neki ismét. Menjetek - ezzel az ajtóhoz sétált. A fiúk nem ellenkeztek, elindultak kifelé. - Te itt maradsz - tette kezét Shane vállára Cooper. - Itt nagyobb biztonságban vagy.
- Na álljon meg a menet - fordult vissza a fiatalabb Winchester. - Nem inkább te félsz a többi vámpírtól, és Shane-t akarod testőrnek?
- Valahogy így van - sütötte le a szemét a férfi. Most először nem mutatta azt a magabiztos képet, amit eddig felépített magáról. Cooper félt, nem azért élt ennyi évet, hogy most hirtelen eldobja magától. Hiába tartotta helyes döntésnek, hogy a Winchester testvérek mellé álljon, részben hibának is tartotta. Tudta, hogy emiatt könnyen elvesztheti az életét, ha a vámpírok rájönnek tettére. Ezért látta jobbnak, ha Shane vele marad. Tudta, hogy a fiú hihetetlen erővel bír, főleg ha sajátjait kóstolja meg.
Dean és Sam elindultak Bobby-hoz. Nem hívták fel, hogy mennek, mert tudták, hogy az öreg ellenkezni fog. Amíg ők az utakat rótták, Cooper és Shane farkasszemet néztek egymással. A fiú szomjazott a férfi tudására, de egy idő után nem csak arra. Az érintését még mindig érezte az arcán, és az érzés, amit keltett benne, egyre inkább erősödött. Kívánni kezdte Coopert, a kezét akarta érezni testének több pontján is, érezni akarta a több száz éves férfi melegét a bőrén. De ami a legjobban aggasztotta, az az volt, hogy ízét is meg akarta kóstolni. Cooper pedig tudta ezt. Igazából, ő jobban tudta, hogy mit érez a fiatal vámpír, mint ő maga. És a férfi is ugyanúgy kívánta. Már az első pillanattól kezdve, amikor Shane fújtatva rontott be a házába, hogy a segítségét kérje.
Cooper mindig is tudta, hogy egy nap Shane be fog hozzá állítani. Még az 1800-as évek végén átélt egy démontámadást. Miután a feketeszemű dög távozott testéből, pontosabban a démon nem bírta elviselni a férfi erejét, és emlékeit, Coopernek látomásai lettek, amiket tökéletesen fel tudott használni az életben maradáshoz. Igaz, azt nem tudta, hogy a legtöbb látomása mikor teljesül be, de párszor bebizonyosodott, hogy minden megtörténik, amit lát. Az első látomásai között volt Shane. De nem csak az, ahogy megérkezik hozzá, hanem a születése, a második születése, de még a sorsa is, ami sok mindent meg fog változtatni még.
Bobby, Dean és Sam beszélgetve közelítettek a lerobbant házacska felé. Az öreg még mindig nem értette az egész helyzetet, de remélte, hogy kérdéseire választ kap a sokat emlegetett férfitől. Nem foglalkoztak a kopogással, csak benyitottak az ajtón. De ami a szemük elé tárult, arra egyáltalán nem számítottak. Az egyetlen szobás viskó ágyán Coopert és Shane-t találták. Halkan, szinte transzban szeretkeztek egymással, és láthatóan nem erőszakkal történt meg köztük, mindketten nagyon élvezték.
- Mi a fene folyik itt? - kérdezte a dühtől alig látva Bobby. A vámpír és férfi nem igazán zavartatták magukat, lassan fordultak oda.
- Ha megkérhetnélek titeket, egy kicsit várjatok odakint - mondta Cooper, és megcsókolta Shane-t. Dean és Bobby zavartan elindultak az ajtó felé, csak Sam állt megbabonázva, és nézte a szeretkező furcsa párost. De testvére és öreg barátjuk kitaszigálta a bejáraton.
- Mi volt ez? - kérdezte az idős vadász. - Mégis mi a pokol volt ez?
- Hát szerintem eléggé egyértelmű volt - húzta meg a vállát Dean.
- És ez hogy a fenébe történt? - kérdezte Sam, de még mindig az állát kereste.
- Van egy olyan érzésem, hogy Cooper ezért akarta, hogy Shane itt maradjon - vetette fel az ötletet Dean.
- Nem hiszem, hogy ezt kitervelte volna - felelte rá Sam.
- Fiúk. Amit elmondtatok erről a Cooperről, kinézem belőle - vágott közbe Bobby. - De erre a látványra nem voltam felkészülve - rázta meg kicsit tétován a fejét.
Nemsokára lépéseket és halk beszédet hallottak bentről, majd Cooper kinyitotta az ajtót, miközben még az ingjét gombolta. Betessékelte a vendégeit, ahol Shane felöltözve, de mezítláb üldögélt az ágy szélén, meglehetősen elégedett arckifejezéssel. Kávét kortyolgatott, és hunyorogva mosolygott rá barátaira. Bobby küldött neki egy szigorú pillantást, de a fiút ez sem kedvetlenítette el. Ránézett a kissé zilált Cooperre, és még jobb kedvre derült.
- Lehet, hogy én vagyok régimódi, de az én időmben még szokás volt a kopogás, ha be akartunk menni egy házba, ami nem a mi otthonunk - mondta Cooper kimérten, és cseppet sem szégyenkezve amiatt, hogy rajtakapták őket. - Cooper vagyok - nyújtott kezet Bobby-nak, aki erősen megrázta a kezét. - Elhoztátok az átokzsákot? - kérdezte, és leült, kezével mutatva a többieknek, hogy tegyék ők is ezt.
- Itt van - mondta Bobby, és Cooper elé tette az asztalra. Eközben Shane felállt, és csészéket szedett elő, hogy a többieknek is töltsön kávét.
Cooper kinyitotta a kis szövetzsákot, és megnézte a tartalmát. A régi pénzérmét figyelmen kívül is hagyta, inkább a növényt vizsgálta meg, ami mellette volt. Morogni kezdett valamit, majd felállt, és a legkopottabb szekrényéhez ment. Kirántotta az egyik rejtett fiókot, majd káromkodni kezdett.
- Merjen a szemem elé kerülni… Biztos, hogy megölöm azt a sihedert - dühöngött, és a többieknek fogalmuk sem volt, hogy mi történik - Ez a növény… - kezdett bele, és ledobta az asztalra. - Ez egy több mint száz éve kihalt mohaféle, és történetesen az én készletemből tűnt el - mondta, és megrándult az állkapcsa az idegességtől. - Indulunk az ír negyedbe, meg kell keresnünk azt az istenverte kölyköt.
- Milyen kölyköteg ? Lassíts ember, áruld el, hogy miről van szó! Meg tudod törni az átkot?
- Oh, persze - kapott a fejéhez Cooper.
Fogott egy kis tálkát, elővett egy fekete gyertyát, és annak a lángján égette el az átokzsákot. Közben latinul beszélt, de úgy tűnt, mintha a szöveget könnyedén, megerőltetés nélkül idézte volna fel. Mindez pár perc leforgása alatt történt. Miután ezt megtette, csinált két másik zsákot, ezekbe olyan növényeket tett, amiket Bobby egyáltalán nem ismert, majd előhalászott két bronz érmét, amiket szintén belecsomagolt a zsákokba. Ismét dünnyögött valamit, de abban senki sem volt biztos, hogy ez latinul volt. Majd mikor bekötötte a szájukat, abból a fekete gyertyából, amit az előző zsák elégetéséhez használt, csöpögtetett rájuk egy kis viaszt.
- Most menjetek vissza a motelbe, és aludjatok - adta ki az utasítást. - Mikor holnap felébredtek, ismét a saját testetekben lesztek.
- Köszönjük - vidult fel mindkét Winchester.
- De ezeket - nyújtotta át nekik a két zsákot, amit azóta már felfűzött egy-egy bőrcsíkra - akasszátok a nyakatokba egyből, ahogy felkeltek.
- Mi ez?
- Ez megvéd titeket mindenféle varázslattól. Amíg ez a nyakatokban lóg, sem én, sem pedig már boszorkány nem lehet rátok hatással. Tehát le ne vegyétek, ha csak nem akartok megint így járni.
- És milyen kölyökről beszéltél? - kérdezte Sam.
- Egy kezdő boszorkány, aki meghúzta magát nálam egy pár napig.
- Úgy, mint Shane? - kérdezte Dean, szinte kötekedő hangnemben.
- Ha úgy lett volna, akkor se lenne hozzá semmi közöd - nézett rá Cooper. - Ezzel a hülye gyerekkel egyetlen gond van. Játéknak, szórakozásnak tekinti a mágiát, nem tudja, hogy ez csúnyán vissza is üthet rá. De csak holnap látogatjuk meg, ha már mindenki a helyén lesz - nevette el magát.
- Akkor jó éjt Cooper - köszönt el Sam, Dean csak bólintott. Shane továbbra is az ágy szélén ücsörgött, esze ágában sem volt elmenni innen. Bobby is indult volna.
- Várjon Bobby - szólt neki Cooper. - Ha gondolja, meghúzhatja magát nálam, nem kell feleslegesen pénzt kidobni. Sőt, ha akarja, mindent elmondok, amire csak kíváncsi.
- Legyen - egyezett bele az öreg. - Figyeljetek nagyon oda - szólt ki az Impala felé igyekvő testvéreknek. - Az hiányozna, hogy mikor megoldanánk az ügyet, ti valahol felcsavarodjatok egy fára!
Dean és Sam csak intett neki, majd beültek a kocsiba. Az idősebb testvér rendesen beletaposott a gázba, közben Sam a kezében szorongatta a két apró átokzsákot. Még akkor is így tett, amikor már a motelszobába léptek be. Dean nem szórakozott sokáig, már azelőtt meztelenre vetkőzött, hogy belépett volna a fürdőbe. Öccse leült addig az ágyra, és csak nézegette a varázserejű tárgyakat. Közben el is gondolkozott.
- Szerinted, miért segít nekünk? - kérdezte Deantől, aki az imént lépett ki, még kicsit vizesen a fürdőből.
- Shane miatt.
- Hogy érted?
- Ha a kis vámpír nem lenne velünk, nem is érdekeltük volna. Én így gondolom.
- De Dean. Mit akar Shane-től?
- Láttad nem? - vigyorgott az idősebb. - Legalább már nem kell féltékenykedned.
- Most kivételesen nem ez jár a fejemben. Csak nekem furcsa az, hogy máris úgy turbékolnak, mintha ezer éve együtt lennének?
- Szerinted ez ránk tartozik Sam? Amúgy sem értelek. Shane kiiktatva, reggelre a saját testünkben leszünk. Mi a problémád?
- Nem nagyon bízok Cooperben. Több száz éves boszorkány, aki megérez dolgokat? Hát azt is tudta, hogy egymás bőrében vagyunk!
- De ha veszélyes lenne, akkor nem lett volna úgy beijedve. Ez az ember fél Sammy. Nem mutatja, de valamitől nagyon fél - gondolkodott el Dean. - De most nem ő az érdekes - váltott hangot. - Csak mi, és az, hogy reggelre már tényleg téged ölellek - ezzel hátradöntötte öccsét az ágyon. - Mennyivel egyszerűbb lesz - sóhajtotta két csók között, majd elengedte testvérét, és hátradőlt. Karjait feje alá tette, Sam pedig mellé feküdt. Figyelte testvérét, és már alig bírta kivárni, hogy reggelre ne a saját arcát lássa, ha rátekint, hanem Deanét.
Közben a romos házban Bobby és Cooper belemerültek a beszélgetésbe. A fiatalabbnak tűnő férfi és az öreg vadász egész jól megértették egymást, persze Bobby most gyanakodott kissé. Pedig Cooper mindent megtett, hogy elnyerje a bizalmát. Megmutatta a régóta őrizgetett növényeit, de a száz és száz éves könyveket is. Aztán az asztalra tette legféltettebb kincsét, egy, a születése évében másolt Bibliát, amit az alku utolsó évében vett.
Bobby fellapozta a könyvet, és meglepődött. Nem egészen az állt benne, mint ami a mai Bibliákban. Egyes részek rövidebbek voltak, mások sokkal hosszabbak. Az öreg rájött, hogy tényleg kincset tart a kezében.
Folyt. Köv.
Páros: Dean/Sam, tehát wincest
Korhatár: R-NC-17
Megjegyzés/Figyelmeztetés: Bodyswap. Vigyázat! Töménytelen párbeszéd!
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet 4. fejezet 5. fejezet 6. fejezet 7. fejezet 8. fejezet
Hamarosan Cooper eldugott házában ápolgatták a vámpírok elleni harcban szerzett sérüléseiket. Shane csendben üldögélt az egyik széken, közel a két foglyul ejtett vámpírhoz. A két testvér gyanakodva figyelte Coopert, aki éppen teát főzött. Teljesen nyugodtan, sőt, inkább vidáman tette fel a vizet a kopott tűzhelyre, majd a testvérek felé fordult.
- Ne fogjátok vissza magatokat. Gondolom, van egy pár kérdésetek. A Winchestereknek mindig van kérdése.
- Akad egy néhány - felelt Dean. - De akkor szép sorjában. Milyen töltények voltak azok, amikkel ledurrogtattad őket?
- Halott ember vérével töltött durranó lövedékek. Nem okoznak halálos sérülést, de eléggé legyengíti ezeket a dögöket - mutatott a két életben hagyott, és megkötözött vérszívóra.
- Kikérem magamnak - húzta ki magát Shane.
- Ugyanmár öcskös - mosolygott a fiúra Cooper. - Tudod jól, hogy nem rád gondoltam - ezzel kacsintott is egyet, miközben végigsimított a fiú karján, amibe a fiatal vámpír beleborzongott. Meglátta ezt Sam is, és egy elégedett mosoly jelent meg az arcán.
- Akkor a következő - vágott közbe Dean. - Rob szerint te nagyon bölcs vagy, és mindent tudsz a vámpírokról, és minden természetfeletti dologról.
- Azért ez erős túlzás. De pár dolgot összeszedtem az életem során - mondta, és a kihagyhatatlan vigyor most is az arcán volt.
- Nem ez a lényeg. Kicsit fiatalnak tűnsz te ahhoz, hogy ennyire nagyon tájékozott legyél.
- Oh, Dean - rázta meg a fejét. - Ez csak a külső…
- Állj! Honnan tudod, hogy ő Dean, és nem pedig Sam? - szólt bele Shane is.
- Hogy is mondjam… Megérzem. Ennyi?
- Hát nem egészen - folytatta volna Sam ezúttal a kérdezősködést, de Cooper már egy tálka vérrel és egy késsel megindult Rob és a másik vérszopó felé.
- Most pedig, kedves barátom - mondta Robnak. - Pár dolgot el fogsz nekem árulni - ezzel vett egy mély levegőt, majd a kést belemártotta a tálka tartalmába. - Miért tettétek mindezt? - kérdezte, és a vámpír karjához illesztette a pengét.
Rob fújtatva nézett Cooperre, aki nem is várt tovább, hosszú, széles vágást ejtett a férfi alkarján. A vámpír felüvöltött, és belemarkolt a szék támlájába, amihez hozzá volt kötözve, de nem szólalt meg, inkább elvigyorodott.
- A szép arcodat is összeszabdalhatom - mondta nyugodtan Cooper, majd még egyszer belemártotta a vérbe a kést. - Vagy akár az ereidbe is fecskendezhetem. Talán beszélnél, ha az egész testedben lángolna a méreg. Mit szólsz Rob? Elmondod, hogy miért támadtatok a Winchesterekre, vagy pedig addig kínozzalak, amíg el nem kezdesz könyörögni, hogy levágjam a fejedet, hogy aztán elvihessem a kislányodnak?
- Ne! Angie-t hagyd ki ebből! - fakadt ki Rob, amitől Cooper gúnyosan elvigyorodott. A testvérek és Shane is megdöbbentek a férfi kegyetlenségén, és hitetlenül nézték, amit művelt. - Elmondok mindent - sóhajtotta a vérszívó. - De a családomat hagyd békén!
- Akkor hallgatlak - ezzel Cooper letette a kést az asztalra, majd közelebb húzott egy széket, hogy leüljön.
- Mi tettük azt a gyerekekkel - kezdett bele. - Szépen megcsapoltuk őket, de nem akartuk megölni őket.
- Miért csináltátok? - lépett oda Dean is.
- Hogy titeket idecsaljunk - emelte fel a tekintetét Rob.
- Minek? - dagadt ki az ér Sam halántékán, ahogy Dean dühbegurult.
- Hogy megölhessünk titeket.
- És akkor ez az egész családban élünk, beilleszkedünk dolog hazugság?
- Nem. Ez mind igaz, de már azóta szomjazunk a véretekre, hogy John Winchester betette a lábát ebbe a városba.
- Akkor ez reváns?
- Olyasmi - pislogott Deanre a vámpír. - Akkora pusztítást végzett köztünk, hogy ti azt fel sem tudjátok fogni. Kiirtotta a tanácsunk legtöbb tagját. Legtöbbünk teremtőjét, és szüleit is. Ezért vissza akartunk vágni
- Ez sajnos nem jött össze - mondta Cooper. - Ugye tudod, hogy most mi következik?
- Tudom. De előtte nekem is lenne egy kérdésem Cooper - torzult el Rob arca. - Miért álltál át az ő oldalukra? Eddig nekünk segítettél, hogy idecsaljuk őket. Miért árultál el minket?
- Azért mert tényleg vadállatok vagytok. Eddig csak azért segítettem, mert azt hittem, nem ilyenek vagytok. Csalódtam benned Rob. Nagyon nagyot csalódtam - ezzel már le is kapta a szekrényre odakészített katanát. Mire a másik három férfi feleszmélt volna, mindkét vámpír feje a földre hullott. Ekkor kezdett el fütyülni a teáskanna. - Oh, ki kér teát? - kérdezte, mintha semmi sem történt volna. A fiúk nem akartak ellenkezni, de meg se szólalni, ezért inkább csendesen felemelték a kezüket, jelezvén, hogy kérnek. Cooper kitöltötte a gőzölgő italt a csészékbe, majd az asztalra tette egy tálcán.
- Szóval te is tehetsz arról, hogy itt vagyunk? A vámpírok szövetségese voltál? - kérdezte Dean hosszú hallgatás után.
- Így van - felelte halkan, de higgadtan. - De nem tudtam, hogy meg akarnak ölni titeket.
- Persze, biztosan - mondta cinikusan az idősebb Winchester.
- Figyelj rám kedvesem. Sok baromságot tettem már az életemben, ami elég hosszú volt idáig is, de soha, mondom soha, nem öltem embert, és soha nem is akartam részt venni ebben. Érted?
- Akkor miért csináltad? - törte meg eddigi hallgatagságát Sam. - Ha nem akartad a halálunkat, akkor miért csaltál ide minket? És hogyan?
- Én mutattam meg ezeknek a… vámpíroknak, hogy hogyan lehet gyilkolás nélkül kiszívni egy ember vérét, minél kevesebb nyomot hagyva maguk után. De nem tudtam, hogy gyerekek ellen fogják használni - mondta, és vett egy mély levegőt.
- Most már tényleg áruld el, hogy a fenébe tudsz ennyi mindent? Szinte még taknyos vagy! Mi vagy te? Vadász? - üvöltötte Dean.
- Először is, vedd le a hangerőt. Az én házamban vagy, tisztelj meg annyival, hogy nem ordítozol - mondta, és hangja kísérteties lett. - Másodszor nem vagyok vadász. Harmadszor pedig, ne merészelj még egyszer taknyosnak hívni. Idősebb vagyok, mint ti hárman, meg ez a kettő itt a földön, összesen.
- Hogy mi? - kapták fel mindhárman a fejüket.
- Igen, közel 400 éves vagyok - mondta unottan, és belekortyolt a kávéjába.
- Mégis mi a franc vagy te?
- Ember. Mint ti. Csak kicsit öregebb. Oh, ne nézzetek így rám - rázta meg a fejét. - Gondolom, kíváncsiak vagytok a történetemre, igaz?
- Így igaz, furdal a kíváncsiság - felelte Dean gúnyolódva, de valójában nagyon is érdekelte, hogy miként lehet Cooper ennyire fiatal a kora ellenére.
- Biztos ismeritek Dorian Gray történetét, Wilde-tól - kezdett bele. - Én is valahogy így jártam. Hiú voltam, nárcisztikus. Féltem, hogy elveszítem a szépségemet, és megöregszem. Eladtam hát a lelkemet egy útkereszteződésnél.
- De akkor hogyhogy élsz? Miért nem vittek el a pokolkutyák?
- Kijátszottam a démont. Szó szerint. Kártyán nyertem vissza az életemet, és a fiatalságom is megmaradt - felelte. Majd látva a fiúk csodálkozó tekintetét folytatta. - Akkor még a lentiek is játékosabbak voltak. Abban az időben minden másképp ment, mint mostanában. Bárkit megkaphattak, sokkal könnyebben átadták a lelküket az emberek.
Ezután a négy férfi csak bámult egymásra. A fiúk ledöbbentek Cooper történetén, Cooper pedig több kérdésre számított, amikre hiába várt, nem érkeztek meg. Shane viszont észrevehetően egyre idegesebb lett. Dobolt a lábaival a száraz fapadlón, és vakargatta a farmerját. Majd a száját is elkezdte harapdálni. Csak Cooper vette észre a dolgot, de nem kérdezett rá.
- Gyerekek, a fél életemet némaságban töltöm. Ha már van társaságom, csevegjünk egy kicsit - szólalt meg hosszú idő után a férfi. - Ha jól veszem észre, ti testet cseréltetek - nézett a testvérekre.
- Ja, már nem először - mondta Dean.
- Ez már a második alkalom, pár héten belül - folytatta Sam.
- És látom, ez titeket igencsak idegesít.
- Beszélj már normálisan ember! - rivallt rá hirtelen az idősebb testvér. - Egyébként igen. Kicsit kényelmesebb lenne a saját testemben lenni.
- És szeretnél végre újra Sammel lenni, úgy hogy ő a saját testében van, igaz? - kérdezte barátságos hangon. Dean csak rámeresztette a szemét. - Ne nézz így. Ezt már előbb tudtam, mint hogy beléptetek volna a házamba. Mint mondtam, megérzek dolgokat. Ezalatt a sok év alatt, belekóstoltam pár dologba, és a mágia is közéjük tartozik.
- Igazán? - kérdezte most Sam.
- Igen. És nem mindig tartoztam a jófiúk közé - vallotta be a kékszemű férfi.
- Most sem tűnik úgy, mint ha az lennél - szólt közbe Dean. - Vámpírokkal cimborálsz, embereket befolyásolsz…
- Na azért nem csak én pacsizok vérszívókkal - fordult Shane felé, aki gyilkos pillantásokat vetett Cooperre, aki ezzel nem is törődött. Odalépett a fiúhoz, és megsimogatta az arcát. - Ugye, tudod, hogy különleges vagy? - beszélt most már hozzá. - Ezt már Adrian is tudta - motyogta. - Tudta jól, amikor azzá változtatott, ami vagy…
- Miről beszélsz? - kérdezte ijedten Shane, és felugrott a székről. Arcán égett Cooper kezének nyoma. De nem fájdalmasan, hanem annál még rosszabb volt a helyzet: gyötrően, vágyakozva.
- Majd megtudod idővel - mosolygott rá, és közelebb lépett a fiúhoz. - Vigyázzatok rá - szólt oda a testvéreknek. - Amúgy megnézném azt az átokzsákot, amivel ezt tették veletek, hátha tudok nektek segíteni.
- Bobby-nál van - válaszolta Dean.
- Oh, a jó öreg Bobby Singer. Lemerném fogadni, hogy már nem emlékszik rám - gondolkodott el Cooper. - Szívesen találkoznék vele ismét.
- Nem említette, hogy ismernétek egymást.
- Biztos már nem tudja, ki vagyok. Még fiatal volt, amikor találkoztunk. Ő még nem tudta, hogy vadász lesz valamikor…
- Hé, Coop! Elég az anekdotázásból!
- Rendben Dean. Hozzátok el nekem az átokzsákot. Gondolom Bobby is jönni akar majd. Legalább bemutatkozhatok neki ismét. Menjetek - ezzel az ajtóhoz sétált. A fiúk nem ellenkeztek, elindultak kifelé. - Te itt maradsz - tette kezét Shane vállára Cooper. - Itt nagyobb biztonságban vagy.
- Na álljon meg a menet - fordult vissza a fiatalabb Winchester. - Nem inkább te félsz a többi vámpírtól, és Shane-t akarod testőrnek?
- Valahogy így van - sütötte le a szemét a férfi. Most először nem mutatta azt a magabiztos képet, amit eddig felépített magáról. Cooper félt, nem azért élt ennyi évet, hogy most hirtelen eldobja magától. Hiába tartotta helyes döntésnek, hogy a Winchester testvérek mellé álljon, részben hibának is tartotta. Tudta, hogy emiatt könnyen elvesztheti az életét, ha a vámpírok rájönnek tettére. Ezért látta jobbnak, ha Shane vele marad. Tudta, hogy a fiú hihetetlen erővel bír, főleg ha sajátjait kóstolja meg.
Dean és Sam elindultak Bobby-hoz. Nem hívták fel, hogy mennek, mert tudták, hogy az öreg ellenkezni fog. Amíg ők az utakat rótták, Cooper és Shane farkasszemet néztek egymással. A fiú szomjazott a férfi tudására, de egy idő után nem csak arra. Az érintését még mindig érezte az arcán, és az érzés, amit keltett benne, egyre inkább erősödött. Kívánni kezdte Coopert, a kezét akarta érezni testének több pontján is, érezni akarta a több száz éves férfi melegét a bőrén. De ami a legjobban aggasztotta, az az volt, hogy ízét is meg akarta kóstolni. Cooper pedig tudta ezt. Igazából, ő jobban tudta, hogy mit érez a fiatal vámpír, mint ő maga. És a férfi is ugyanúgy kívánta. Már az első pillanattól kezdve, amikor Shane fújtatva rontott be a házába, hogy a segítségét kérje.
Cooper mindig is tudta, hogy egy nap Shane be fog hozzá állítani. Még az 1800-as évek végén átélt egy démontámadást. Miután a feketeszemű dög távozott testéből, pontosabban a démon nem bírta elviselni a férfi erejét, és emlékeit, Coopernek látomásai lettek, amiket tökéletesen fel tudott használni az életben maradáshoz. Igaz, azt nem tudta, hogy a legtöbb látomása mikor teljesül be, de párszor bebizonyosodott, hogy minden megtörténik, amit lát. Az első látomásai között volt Shane. De nem csak az, ahogy megérkezik hozzá, hanem a születése, a második születése, de még a sorsa is, ami sok mindent meg fog változtatni még.
Bobby, Dean és Sam beszélgetve közelítettek a lerobbant házacska felé. Az öreg még mindig nem értette az egész helyzetet, de remélte, hogy kérdéseire választ kap a sokat emlegetett férfitől. Nem foglalkoztak a kopogással, csak benyitottak az ajtón. De ami a szemük elé tárult, arra egyáltalán nem számítottak. Az egyetlen szobás viskó ágyán Coopert és Shane-t találták. Halkan, szinte transzban szeretkeztek egymással, és láthatóan nem erőszakkal történt meg köztük, mindketten nagyon élvezték.
- Mi a fene folyik itt? - kérdezte a dühtől alig látva Bobby. A vámpír és férfi nem igazán zavartatták magukat, lassan fordultak oda.
- Ha megkérhetnélek titeket, egy kicsit várjatok odakint - mondta Cooper, és megcsókolta Shane-t. Dean és Bobby zavartan elindultak az ajtó felé, csak Sam állt megbabonázva, és nézte a szeretkező furcsa párost. De testvére és öreg barátjuk kitaszigálta a bejáraton.
- Mi volt ez? - kérdezte az idős vadász. - Mégis mi a pokol volt ez?
- Hát szerintem eléggé egyértelmű volt - húzta meg a vállát Dean.
- És ez hogy a fenébe történt? - kérdezte Sam, de még mindig az állát kereste.
- Van egy olyan érzésem, hogy Cooper ezért akarta, hogy Shane itt maradjon - vetette fel az ötletet Dean.
- Nem hiszem, hogy ezt kitervelte volna - felelte rá Sam.
- Fiúk. Amit elmondtatok erről a Cooperről, kinézem belőle - vágott közbe Bobby. - De erre a látványra nem voltam felkészülve - rázta meg kicsit tétován a fejét.
Nemsokára lépéseket és halk beszédet hallottak bentről, majd Cooper kinyitotta az ajtót, miközben még az ingjét gombolta. Betessékelte a vendégeit, ahol Shane felöltözve, de mezítláb üldögélt az ágy szélén, meglehetősen elégedett arckifejezéssel. Kávét kortyolgatott, és hunyorogva mosolygott rá barátaira. Bobby küldött neki egy szigorú pillantást, de a fiút ez sem kedvetlenítette el. Ránézett a kissé zilált Cooperre, és még jobb kedvre derült.
- Lehet, hogy én vagyok régimódi, de az én időmben még szokás volt a kopogás, ha be akartunk menni egy házba, ami nem a mi otthonunk - mondta Cooper kimérten, és cseppet sem szégyenkezve amiatt, hogy rajtakapták őket. - Cooper vagyok - nyújtott kezet Bobby-nak, aki erősen megrázta a kezét. - Elhoztátok az átokzsákot? - kérdezte, és leült, kezével mutatva a többieknek, hogy tegyék ők is ezt.
- Itt van - mondta Bobby, és Cooper elé tette az asztalra. Eközben Shane felállt, és csészéket szedett elő, hogy a többieknek is töltsön kávét.
Cooper kinyitotta a kis szövetzsákot, és megnézte a tartalmát. A régi pénzérmét figyelmen kívül is hagyta, inkább a növényt vizsgálta meg, ami mellette volt. Morogni kezdett valamit, majd felállt, és a legkopottabb szekrényéhez ment. Kirántotta az egyik rejtett fiókot, majd káromkodni kezdett.
- Merjen a szemem elé kerülni… Biztos, hogy megölöm azt a sihedert - dühöngött, és a többieknek fogalmuk sem volt, hogy mi történik - Ez a növény… - kezdett bele, és ledobta az asztalra. - Ez egy több mint száz éve kihalt mohaféle, és történetesen az én készletemből tűnt el - mondta, és megrándult az állkapcsa az idegességtől. - Indulunk az ír negyedbe, meg kell keresnünk azt az istenverte kölyköt.
- Milyen kölyköteg ? Lassíts ember, áruld el, hogy miről van szó! Meg tudod törni az átkot?
- Oh, persze - kapott a fejéhez Cooper.
Fogott egy kis tálkát, elővett egy fekete gyertyát, és annak a lángján égette el az átokzsákot. Közben latinul beszélt, de úgy tűnt, mintha a szöveget könnyedén, megerőltetés nélkül idézte volna fel. Mindez pár perc leforgása alatt történt. Miután ezt megtette, csinált két másik zsákot, ezekbe olyan növényeket tett, amiket Bobby egyáltalán nem ismert, majd előhalászott két bronz érmét, amiket szintén belecsomagolt a zsákokba. Ismét dünnyögött valamit, de abban senki sem volt biztos, hogy ez latinul volt. Majd mikor bekötötte a szájukat, abból a fekete gyertyából, amit az előző zsák elégetéséhez használt, csöpögtetett rájuk egy kis viaszt.
- Most menjetek vissza a motelbe, és aludjatok - adta ki az utasítást. - Mikor holnap felébredtek, ismét a saját testetekben lesztek.
- Köszönjük - vidult fel mindkét Winchester.
- De ezeket - nyújtotta át nekik a két zsákot, amit azóta már felfűzött egy-egy bőrcsíkra - akasszátok a nyakatokba egyből, ahogy felkeltek.
- Mi ez?
- Ez megvéd titeket mindenféle varázslattól. Amíg ez a nyakatokban lóg, sem én, sem pedig már boszorkány nem lehet rátok hatással. Tehát le ne vegyétek, ha csak nem akartok megint így járni.
- És milyen kölyökről beszéltél? - kérdezte Sam.
- Egy kezdő boszorkány, aki meghúzta magát nálam egy pár napig.
- Úgy, mint Shane? - kérdezte Dean, szinte kötekedő hangnemben.
- Ha úgy lett volna, akkor se lenne hozzá semmi közöd - nézett rá Cooper. - Ezzel a hülye gyerekkel egyetlen gond van. Játéknak, szórakozásnak tekinti a mágiát, nem tudja, hogy ez csúnyán vissza is üthet rá. De csak holnap látogatjuk meg, ha már mindenki a helyén lesz - nevette el magát.
- Akkor jó éjt Cooper - köszönt el Sam, Dean csak bólintott. Shane továbbra is az ágy szélén ücsörgött, esze ágában sem volt elmenni innen. Bobby is indult volna.
- Várjon Bobby - szólt neki Cooper. - Ha gondolja, meghúzhatja magát nálam, nem kell feleslegesen pénzt kidobni. Sőt, ha akarja, mindent elmondok, amire csak kíváncsi.
- Legyen - egyezett bele az öreg. - Figyeljetek nagyon oda - szólt ki az Impala felé igyekvő testvéreknek. - Az hiányozna, hogy mikor megoldanánk az ügyet, ti valahol felcsavarodjatok egy fára!
Dean és Sam csak intett neki, majd beültek a kocsiba. Az idősebb testvér rendesen beletaposott a gázba, közben Sam a kezében szorongatta a két apró átokzsákot. Még akkor is így tett, amikor már a motelszobába léptek be. Dean nem szórakozott sokáig, már azelőtt meztelenre vetkőzött, hogy belépett volna a fürdőbe. Öccse leült addig az ágyra, és csak nézegette a varázserejű tárgyakat. Közben el is gondolkozott.
- Szerinted, miért segít nekünk? - kérdezte Deantől, aki az imént lépett ki, még kicsit vizesen a fürdőből.
- Shane miatt.
- Hogy érted?
- Ha a kis vámpír nem lenne velünk, nem is érdekeltük volna. Én így gondolom.
- De Dean. Mit akar Shane-től?
- Láttad nem? - vigyorgott az idősebb. - Legalább már nem kell féltékenykedned.
- Most kivételesen nem ez jár a fejemben. Csak nekem furcsa az, hogy máris úgy turbékolnak, mintha ezer éve együtt lennének?
- Szerinted ez ránk tartozik Sam? Amúgy sem értelek. Shane kiiktatva, reggelre a saját testünkben leszünk. Mi a problémád?
- Nem nagyon bízok Cooperben. Több száz éves boszorkány, aki megérez dolgokat? Hát azt is tudta, hogy egymás bőrében vagyunk!
- De ha veszélyes lenne, akkor nem lett volna úgy beijedve. Ez az ember fél Sammy. Nem mutatja, de valamitől nagyon fél - gondolkodott el Dean. - De most nem ő az érdekes - váltott hangot. - Csak mi, és az, hogy reggelre már tényleg téged ölellek - ezzel hátradöntötte öccsét az ágyon. - Mennyivel egyszerűbb lesz - sóhajtotta két csók között, majd elengedte testvérét, és hátradőlt. Karjait feje alá tette, Sam pedig mellé feküdt. Figyelte testvérét, és már alig bírta kivárni, hogy reggelre ne a saját arcát lássa, ha rátekint, hanem Deanét.
Közben a romos házban Bobby és Cooper belemerültek a beszélgetésbe. A fiatalabbnak tűnő férfi és az öreg vadász egész jól megértették egymást, persze Bobby most gyanakodott kissé. Pedig Cooper mindent megtett, hogy elnyerje a bizalmát. Megmutatta a régóta őrizgetett növényeit, de a száz és száz éves könyveket is. Aztán az asztalra tette legféltettebb kincsét, egy, a születése évében másolt Bibliát, amit az alku utolsó évében vett.
Bobby fellapozta a könyvet, és meglepődött. Nem egészen az állt benne, mint ami a mai Bibliákban. Egyes részek rövidebbek voltak, mások sokkal hosszabbak. Az öreg rájött, hogy tényleg kincset tart a kezében.
Folyt. Köv.