Fic: Tükröm, tükröm... 7. fejezet
Bocsánat, hogy csak most jött az új fejezet, kicsit mostanában nem voltam az íráshoz megfelelő hangulatban. De most itt van az új fejezet, remélem ez is tetszeni fog.
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet 4. fejezet 5. fejezet 6. fejezet
Már napok óta ültek Bobby házában. Semmi érdekes nem történt, és a testvérek már unták magukat. Hiába keresgéltek a közelben vadásznivalót, nemigen találtak semmi érdekeset. Végül egy különös újsághírre kapták fel a fejüket.
„Húsz gyerek kórházban. Különös járvány csapta fel a fejét Denverben. Minden gyerek gyengeségre panaszkodott, majd minden erejüket elvesztették, és kórházba kellett szállítani őket. A járványügy tanácstalan.”
Shane vette a kabátját, és indulásra készen állt meg az ajtóban.
- Menjünk. Megöl az unalom!
- De türelmetlen valaki - szólalt meg Dean, és kényelmesen besétált a szobába a táskájáért. - De végre valami - kiáltotta mát bentről. Eközben Sam odakint készülődött. - Amúgy meg ki mondta kölyök, hogy velünk jössz te is?
- Én úgy gondoltam… - kezdett bele a vámpír.
- Te csak ne gondolkodj haver. Nem hiányzik, hogy újabb vámpírcsordát hozz a fejünkre.
- Dean! - szólt rá keményen öccse.
- Mi van? Eddig te nem akartad, hogy a fiú a nyakunkon lógjon, most meg te vagy a legjobb barátja?
- Dean! - pirított rá Sam ismét. - Hasznunkra válhat. Ahogy eddig mindig.
- Sam. Egyszerűen nincs arra szükségem, hogy még egy kölyökre is vigyázzak.
- Tudok én vigyázni magamra! - mondta a fiú hangosan, és olyan arccal, amin Sam elmosolyodott. - Nem inkább az a gond, hogy ott kettesben akarsz maradni Sammel?
- Így van! Shane nagyon is tud magára vigyázni - vigyorgott az említett.
- Mit bánom én! Jöjjön - duzzogott Dean, és kivágtatott a kocsi felé. Shane győzedelmes vigyorral, Sam mellett követte az idősebb testvért, aki úgy viselkedett, mint egy durcás gyerek. Hát hogy ne viselkedett volna úgy, hiszem Shane valóban rátapintott arra, amit Dean tervezett. Jó lett volna vámpírkölykök és Bobby vizslató szeme nélkül egyedül lenni öccsével, hátha folytatódna, amit Ellen vendéglőjében elkezdtek. De ezt a számítását a hátsó ülésen üldögélő, kajánul vigyorgó ifjú vérszívó áthúzta.
- Amúgyis, csak szólnotok kell, és lelépek. Hagylak titeket érvényesülni - mondta vidáman a fiú, és előre nyúlt. Elvette Dean kazettás dobozát, és válogatni kezdett. Végül kiválasztott egy fekete kazettát, és benyomta a magnóba. Dean még morgott egy kicsit, de amikor megszólalt a Rock and Roll a Led Zeppelintől már mosolygott ő is. - Nem tudom elégszer mondani Dean, de nagyon jó ízlésed van - vigyorgott rá a fiú, és bólogatni kezdett a zene ritmusára.
- Tudod, hogyan kell bevágódni az embernél - rázta meg a fejét Sam vidáman.
Több órája autóztak, és már a negyedik kazetta járt le mire Denver külvárosába értek. Már rájukesteledett, ahogy a városban autóztak, végül Dean leparkolt egy kocsma előtt. Kihúzta a kulcsot, és elvette a motorháztetőről a tárcáját.
- Miért álltunk meg? - kérdezte Sam.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én meghalok egy sörért.
- Én nem vagyok biztos, hogy nekünk ide be kéne mennünk - mondta Shane, és végignézett a bár előtt álldogáló különös alakokon, akik már az Impalát vizslatták.
- Nyugi haver, látom én is azokat a jeleket az ajtón. Biztos már szagot kaptak, azok a mocskos vérszopók - felelte, majd rájött, hogy a kocsiban is ül egy. - Mármint ők. Nem rád gondoltam.
- Oké, bocsánatkérés elfogadva - vágott vissza vigyorogva a fiú, és kiszállt a kocsiból. Odaintett az egyik vámpírnak, aki már közelített feléjük.
- Nocsak, vacsorát hoztál nekünk? Milyen kedves - mondta az idegen, és végignézett a testvéreken.
- Állj le öreg - lépett elé Sam. - Csak érdeklődni szeretnénk.
- Bátrak vagytok - bólogatott a férfi. - Idejöttök egy magunkfajtákkal zsúfolt helyre kérdezősködni?
- Ahogy mondod - szólalt meg Dean. - És egy sört is innánk - villantotta oda mosolyát a vérszívónak.
- Rendben - húzta meg az a vállát, és elindult az ajtó felé. - És mit akartok tudni? - kérdezte. A testvérek furcsán néztek rá, meglepődtek, hogy harc nélkül besétálhatnak egy vámpír bárba. - Ne legyetek ennyire meglepődve. Szocializálódtunk. Vámpír létünkre nem vagyunk állatok. Szóval?
- Tudtok valamit a gyerekekről, akik kórházban vannak, és az újságok is cikkeztek róluk? - kérdezte Dean, de már bent, és már túl kellett kiabálnia a zenét.
- Most mondtam, nem vagyunk állatok. Azt gondoljátok, hogy gyerekeket bántunk? Ez nem csak rám nézve, de a kölyöknek is sértő - fordult Shane felé.
- Mit lehet tudni - rántotta meg a vállát Dean.
- Szóval semmit nem tudtok erről a hirtelen legyengülésről?
- Semmit. Különben is. Köztünk senki nem bántana gyerekeket. Nézz csak körül - mutatott körbe a kocsmán. - Itt mindannyiunknak családja van.
- Hogy mi? - húzta el a száját az idősebb testvér.
- Dean. Itt nem csak vámpírok vannak. Rajtatok kívül van itt egy csomó ember - szólalt meg Shane.
- Hogy ti meg az emberek keveredtek? Fújj! - ezzel beleivott a sörébe.
- Dean. Mi van, ha strigával van megint dolgunk? - szólalt meg most Sam is.
- Lehetne az is, de különös sebeket találtak a gyerekek nyakán.
- És akkor egyből mi voltunk, ugye? Arra nem gondolsz, hogy mi széttépjük az áldozatunk nyakát igaz?
- Ki tudja? Én már semmit sem tudok - rázta meg a fejét Dean.
- Tudjátok mit? Ne itt beszéljük meg. Holnap ötkor végzek a melóban, utána megihatnánk együtt egy kávét.
- Melóban? - nézett rá Sam kérdően.
- Mégis mit melózhat egy vérszívó? - kérdezte Dean is.
- A Lutz és társánál vagyok médiaszakember, ha ennyire érdekel - vigyorgott a vámpír. - Rob vagyok. Találkozzunk a Lincoln Parknál, és beülünk valahová.
Dean egész este, és éjjel az elhangzottakon gondolkodott. Kicsit összezavarodott, hiszen még sosem látott Robhoz hasonló vámpírokat. Már Shane is meglepő volt számára, nemhogy egy olyan vámpír, aki normális életet él, nem pedig fészekben él. Elméje nem tudott megnyugodni, csak feküdt az ágyában. Öccse a másik ágyból figyelte, ő is nyugtalan volt, de ő inkább bátyja miatt. Mikor meggyőződött róla, hogy Shane már elaludt a fotelben, felkelt, és leült Dean ágyára. Kezét testvére mellkasára tette, akinek össze-visszavert a szíve.
- Nem hagy nyugodni ez az egész, igaz?
- Nem. Egyszerűen nem tudom hová tenni ezt a dolgot. Ez elég sok mindent megváltoztat.
- Ne rágd magad ezen Dean. Próbálnak érvényesülni ebben a világban. Már nekik sem olyan egyszerű ez az élet.
Alig fejezte be a mondatot, bátyja odahúzta magához, és lustán megcsókolta. Sam ezen felbátorodott, és felmászott az ágyra, Dean lába közé, és így csókolták tovább egymást. Lassan túlhevültek, nagyokat sóhajtva dörzsölték össze magukat. Az idősebb lehúzta testvéréről a pólót, és végigzongorázott a hátán feszülő izmokon. Sam eközben már bátyja nyakát csókolgatta, és az ádámcsutkáját nyalogatta.
- Shane! Most lépj le! De nagyon gyorsan! - kiáltotta Dean, és a fiú azonnal ugrott is. Már csak annyit lehetett észrevenni, hogy csukódik mögötte az ajtó. - Jó fiú - motyogta az idősebb, de ezután már csak Sammel foglalkozott. Felülre kerekedett, és végigcsókolta öccse mellkasát, és a hasán húzódó izmokat.
Az Impala már fél ötkor a park előtt állt. Dean szokás szerint egy nagy szendvicset majszolt, Sam kávét iszogatott. Shane a motelben volt, és aludt. A két testvér most szótlanul üldögélt egymás mellett, de nem volt kínos a csend, csak most nem volt miért beszélni. A fiatalabb testvér nagyot kortyolt a kávéból, és tovább olvasta az újságot.
- Nézd! Az egyik gyerek jobban lett, és holnap hazaengedik. A többinek is javul az állapota. Itt azt írják, hogy az influenza egy mutációjára gyanakodnak.
- Influenza? De hát arra van oltás.
- De ez ellen ezekszerint nem véd - mondta egyhangúan Sam. - Ott jön Rob - mutatott az öltönyben, aktatáskával a kezében feléjük sétáló vámpírra, aki pár pillanat múlva már meg is állt a kocsi mellett.
- Hello.
- Hello Rob - köszönt vissza Dean miután lenyelte az utolsó falatot. - Hogy ment a munka?
- Csak a szokásos. Visszadobták az egyik tervezetemet. De mit akartok tudni?
- Hát a gyerekekkel kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni - kezdett bele Sam.
- Oh igen. Én arról semmit nem tudok, de a többiek sem. Miután elmentetek beszéltünk a dologról, de ők sem tudnak semmit. Higgyétek el, mindannyian féltjük a gyerekeinket ettől a betegségtől.
- Mindannyian? Gyerekeitek? - nyelte félre Dean a már rég lenyelt falatot.
- Mármint amelyikünknek van. Elviráéknak nem akar összejönni - mondta szomorkásan a vámpír.
- Na jó ez nekem már sok - rázta meg a fejét az idősebb testvér.
- Szóval mind családosak vagytok. Emberekkel? - kérdezte Sam.
- Igen, így van.
- És akkor ti sem esztek ember vért?
- Ne viccelj már. Dehogynem.
- Csodás. Feleséged és gyereked van, de ennek ellenére gyilkolsz?
- Ugyan Dean. Szerinted, mire van a vérbank, amit a cégem üzemeltet?
- Honnan tudod a nevemet?
- A ti neveteket mindenki tudja. Ráadásul kevés ilyen szépség van - húzta végig Rob a kezét az Impalán. - Egyébként, ha tudni akarjátok, igen, Steven Lutz a cég tulajdonosa vámpír, míg a társa Ian egy kiugrott vadász.
- Gyönyörű…
- Na de elég ennyi. A lényeg, hogy nem mi tettük ezt a gyerekekkel. Soha nem tennénk ilyet. De aggasztó, és mi is gyanakszunk, hogy nem egyszerű influenzáról van szó. Tehát megköszönnénk, ha ennek a végére járnátok, és kinyírnátok bármi is teszi ezt.
- Oh, szóval még szívességet is tennénk nektek? Ez csodás. Már látom is. Winchester testvérek, a vámpírok megmentői és pártfogói - mutogatott Dean hevesen. - Menjünk Sammy, járjunk ennek a végére - ezzel már ült volna vissza az autóba.
- Keressétek meg Coopert. Az öreg sok mindent tud, ő a mi Bobby Singerünk.
- Valami vámpírvezér?
- Nem - rázta meg a fejét Rob. - Ember. Csak sok dolog érdekli, és nyitott az új dolgokra - ezzel Rob elsétált.
A testvérek visszahajtottak a motelbe, Sam pedig felhívta Bobby-t, hogy mit tud a denveri vámpírokról, és Cooperről. Dean hamar kikapta a kezéből a telefont, és ordibálni kezdett öreg barátjukkal, hogy miért nem szólt nekik előbb a vérszopókról. De Bobby nem tartotta fontosnak megemlíteni, hiszen úgy gondolta semmi közük az eseményekhez. Igazság szerint Dean is csak vaktában lövöldözött, csak akkor jutottak eszébe a vámpírok, amikor meglátta a jeleket a kocsmán.
Aznap, még mielőtt besötétedett volna elmentek a kórházba is, hogy megnézzék a gyerekeket. Besétáltak a kórterembe, és sok vidám arcocskát láttak az ágyakban. Mindegyik jobban lett estére, és az orvosok sem tudták, mi történhetett. Tanácstalanok voltak az esetekkel szemben, de örültek, hogy a gyerekek mind jobban lettek.
- Kezd elegem lenni a vámpírokból - mondta Dean a motelben. Shane nem vette magára ezt a kijelentést. - Egész életemben nem találkoztam ennyivel, mint most pár nap alatt. Mindenhol felbukkannak, beszivárognak az életünkbe, ami már így is elég bonyolult. És még mindig nem tudjuk, hogy miért cseréltünk testet. És azt sem, hogy Logan mire gondolt, mikor azt mondta, hogy köztünk van, aki a bajt hozza ránk.
- Nyugodj meg Dean. Engem épp úgy aggaszt ez az egész, de azzal nem megyünk semmire, ha te kikészült - mondta neki Sam, miközben a neten szörfölt, valami használható nyomot keresve.
- Amúgy sem kell olyan véresen komolyan venni Logant. Mindig ilyen drámai beszólásai voltak, ezzel próbálta igazolni saját magát, miután legyilkolva a fészek előző vezetőjét. De abban az átkozottban nem volt semmi, csak becsvágy. Ezen kívül semmit nem tudott, csak gyilkolni - mondta Shane. A fiú valóban nem aggódott. - Veletek különben sem történhet semmi, amíg együtt vagytok.
- Ezzel mire akarsz kilyukadni?
- Csak arra, hogy mindig megvéditek egymást, nem hagyjátok, hogy a másiknak valami komoly baja essen - mosolygott a fiú, és lehunyta a szemét, majd felállt. - Éhes vagyok. - Belebújt a kabátjába. - Reggelig ne várjatok. Érezzétek jól magatokat - kacsintott a testvérekre, majd kilépett az ajtón.
Folyt. köv.
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet 4. fejezet 5. fejezet 6. fejezet
Már napok óta ültek Bobby házában. Semmi érdekes nem történt, és a testvérek már unták magukat. Hiába keresgéltek a közelben vadásznivalót, nemigen találtak semmi érdekeset. Végül egy különös újsághírre kapták fel a fejüket.
„Húsz gyerek kórházban. Különös járvány csapta fel a fejét Denverben. Minden gyerek gyengeségre panaszkodott, majd minden erejüket elvesztették, és kórházba kellett szállítani őket. A járványügy tanácstalan.”
Shane vette a kabátját, és indulásra készen állt meg az ajtóban.
- Menjünk. Megöl az unalom!
- De türelmetlen valaki - szólalt meg Dean, és kényelmesen besétált a szobába a táskájáért. - De végre valami - kiáltotta mát bentről. Eközben Sam odakint készülődött. - Amúgy meg ki mondta kölyök, hogy velünk jössz te is?
- Én úgy gondoltam… - kezdett bele a vámpír.
- Te csak ne gondolkodj haver. Nem hiányzik, hogy újabb vámpírcsordát hozz a fejünkre.
- Dean! - szólt rá keményen öccse.
- Mi van? Eddig te nem akartad, hogy a fiú a nyakunkon lógjon, most meg te vagy a legjobb barátja?
- Dean! - pirított rá Sam ismét. - Hasznunkra válhat. Ahogy eddig mindig.
- Sam. Egyszerűen nincs arra szükségem, hogy még egy kölyökre is vigyázzak.
- Tudok én vigyázni magamra! - mondta a fiú hangosan, és olyan arccal, amin Sam elmosolyodott. - Nem inkább az a gond, hogy ott kettesben akarsz maradni Sammel?
- Így van! Shane nagyon is tud magára vigyázni - vigyorgott az említett.
- Mit bánom én! Jöjjön - duzzogott Dean, és kivágtatott a kocsi felé. Shane győzedelmes vigyorral, Sam mellett követte az idősebb testvért, aki úgy viselkedett, mint egy durcás gyerek. Hát hogy ne viselkedett volna úgy, hiszem Shane valóban rátapintott arra, amit Dean tervezett. Jó lett volna vámpírkölykök és Bobby vizslató szeme nélkül egyedül lenni öccsével, hátha folytatódna, amit Ellen vendéglőjében elkezdtek. De ezt a számítását a hátsó ülésen üldögélő, kajánul vigyorgó ifjú vérszívó áthúzta.
- Amúgyis, csak szólnotok kell, és lelépek. Hagylak titeket érvényesülni - mondta vidáman a fiú, és előre nyúlt. Elvette Dean kazettás dobozát, és válogatni kezdett. Végül kiválasztott egy fekete kazettát, és benyomta a magnóba. Dean még morgott egy kicsit, de amikor megszólalt a Rock and Roll a Led Zeppelintől már mosolygott ő is. - Nem tudom elégszer mondani Dean, de nagyon jó ízlésed van - vigyorgott rá a fiú, és bólogatni kezdett a zene ritmusára.
- Tudod, hogyan kell bevágódni az embernél - rázta meg a fejét Sam vidáman.
Több órája autóztak, és már a negyedik kazetta járt le mire Denver külvárosába értek. Már rájukesteledett, ahogy a városban autóztak, végül Dean leparkolt egy kocsma előtt. Kihúzta a kulcsot, és elvette a motorháztetőről a tárcáját.
- Miért álltunk meg? - kérdezte Sam.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én meghalok egy sörért.
- Én nem vagyok biztos, hogy nekünk ide be kéne mennünk - mondta Shane, és végignézett a bár előtt álldogáló különös alakokon, akik már az Impalát vizslatták.
- Nyugi haver, látom én is azokat a jeleket az ajtón. Biztos már szagot kaptak, azok a mocskos vérszopók - felelte, majd rájött, hogy a kocsiban is ül egy. - Mármint ők. Nem rád gondoltam.
- Oké, bocsánatkérés elfogadva - vágott vissza vigyorogva a fiú, és kiszállt a kocsiból. Odaintett az egyik vámpírnak, aki már közelített feléjük.
- Nocsak, vacsorát hoztál nekünk? Milyen kedves - mondta az idegen, és végignézett a testvéreken.
- Állj le öreg - lépett elé Sam. - Csak érdeklődni szeretnénk.
- Bátrak vagytok - bólogatott a férfi. - Idejöttök egy magunkfajtákkal zsúfolt helyre kérdezősködni?
- Ahogy mondod - szólalt meg Dean. - És egy sört is innánk - villantotta oda mosolyát a vérszívónak.
- Rendben - húzta meg az a vállát, és elindult az ajtó felé. - És mit akartok tudni? - kérdezte. A testvérek furcsán néztek rá, meglepődtek, hogy harc nélkül besétálhatnak egy vámpír bárba. - Ne legyetek ennyire meglepődve. Szocializálódtunk. Vámpír létünkre nem vagyunk állatok. Szóval?
- Tudtok valamit a gyerekekről, akik kórházban vannak, és az újságok is cikkeztek róluk? - kérdezte Dean, de már bent, és már túl kellett kiabálnia a zenét.
- Most mondtam, nem vagyunk állatok. Azt gondoljátok, hogy gyerekeket bántunk? Ez nem csak rám nézve, de a kölyöknek is sértő - fordult Shane felé.
- Mit lehet tudni - rántotta meg a vállát Dean.
- Szóval semmit nem tudtok erről a hirtelen legyengülésről?
- Semmit. Különben is. Köztünk senki nem bántana gyerekeket. Nézz csak körül - mutatott körbe a kocsmán. - Itt mindannyiunknak családja van.
- Hogy mi? - húzta el a száját az idősebb testvér.
- Dean. Itt nem csak vámpírok vannak. Rajtatok kívül van itt egy csomó ember - szólalt meg Shane.
- Hogy ti meg az emberek keveredtek? Fújj! - ezzel beleivott a sörébe.
- Dean. Mi van, ha strigával van megint dolgunk? - szólalt meg most Sam is.
- Lehetne az is, de különös sebeket találtak a gyerekek nyakán.
- És akkor egyből mi voltunk, ugye? Arra nem gondolsz, hogy mi széttépjük az áldozatunk nyakát igaz?
- Ki tudja? Én már semmit sem tudok - rázta meg a fejét Dean.
- Tudjátok mit? Ne itt beszéljük meg. Holnap ötkor végzek a melóban, utána megihatnánk együtt egy kávét.
- Melóban? - nézett rá Sam kérdően.
- Mégis mit melózhat egy vérszívó? - kérdezte Dean is.
- A Lutz és társánál vagyok médiaszakember, ha ennyire érdekel - vigyorgott a vámpír. - Rob vagyok. Találkozzunk a Lincoln Parknál, és beülünk valahová.
Dean egész este, és éjjel az elhangzottakon gondolkodott. Kicsit összezavarodott, hiszen még sosem látott Robhoz hasonló vámpírokat. Már Shane is meglepő volt számára, nemhogy egy olyan vámpír, aki normális életet él, nem pedig fészekben él. Elméje nem tudott megnyugodni, csak feküdt az ágyában. Öccse a másik ágyból figyelte, ő is nyugtalan volt, de ő inkább bátyja miatt. Mikor meggyőződött róla, hogy Shane már elaludt a fotelben, felkelt, és leült Dean ágyára. Kezét testvére mellkasára tette, akinek össze-visszavert a szíve.
- Nem hagy nyugodni ez az egész, igaz?
- Nem. Egyszerűen nem tudom hová tenni ezt a dolgot. Ez elég sok mindent megváltoztat.
- Ne rágd magad ezen Dean. Próbálnak érvényesülni ebben a világban. Már nekik sem olyan egyszerű ez az élet.
Alig fejezte be a mondatot, bátyja odahúzta magához, és lustán megcsókolta. Sam ezen felbátorodott, és felmászott az ágyra, Dean lába közé, és így csókolták tovább egymást. Lassan túlhevültek, nagyokat sóhajtva dörzsölték össze magukat. Az idősebb lehúzta testvéréről a pólót, és végigzongorázott a hátán feszülő izmokon. Sam eközben már bátyja nyakát csókolgatta, és az ádámcsutkáját nyalogatta.
- Shane! Most lépj le! De nagyon gyorsan! - kiáltotta Dean, és a fiú azonnal ugrott is. Már csak annyit lehetett észrevenni, hogy csukódik mögötte az ajtó. - Jó fiú - motyogta az idősebb, de ezután már csak Sammel foglalkozott. Felülre kerekedett, és végigcsókolta öccse mellkasát, és a hasán húzódó izmokat.
Az Impala már fél ötkor a park előtt állt. Dean szokás szerint egy nagy szendvicset majszolt, Sam kávét iszogatott. Shane a motelben volt, és aludt. A két testvér most szótlanul üldögélt egymás mellett, de nem volt kínos a csend, csak most nem volt miért beszélni. A fiatalabb testvér nagyot kortyolt a kávéból, és tovább olvasta az újságot.
- Nézd! Az egyik gyerek jobban lett, és holnap hazaengedik. A többinek is javul az állapota. Itt azt írják, hogy az influenza egy mutációjára gyanakodnak.
- Influenza? De hát arra van oltás.
- De ez ellen ezekszerint nem véd - mondta egyhangúan Sam. - Ott jön Rob - mutatott az öltönyben, aktatáskával a kezében feléjük sétáló vámpírra, aki pár pillanat múlva már meg is állt a kocsi mellett.
- Hello.
- Hello Rob - köszönt vissza Dean miután lenyelte az utolsó falatot. - Hogy ment a munka?
- Csak a szokásos. Visszadobták az egyik tervezetemet. De mit akartok tudni?
- Hát a gyerekekkel kapcsolatban szeretnék néhány kérdést feltenni - kezdett bele Sam.
- Oh igen. Én arról semmit nem tudok, de a többiek sem. Miután elmentetek beszéltünk a dologról, de ők sem tudnak semmit. Higgyétek el, mindannyian féltjük a gyerekeinket ettől a betegségtől.
- Mindannyian? Gyerekeitek? - nyelte félre Dean a már rég lenyelt falatot.
- Mármint amelyikünknek van. Elviráéknak nem akar összejönni - mondta szomorkásan a vámpír.
- Na jó ez nekem már sok - rázta meg a fejét az idősebb testvér.
- Szóval mind családosak vagytok. Emberekkel? - kérdezte Sam.
- Igen, így van.
- És akkor ti sem esztek ember vért?
- Ne viccelj már. Dehogynem.
- Csodás. Feleséged és gyereked van, de ennek ellenére gyilkolsz?
- Ugyan Dean. Szerinted, mire van a vérbank, amit a cégem üzemeltet?
- Honnan tudod a nevemet?
- A ti neveteket mindenki tudja. Ráadásul kevés ilyen szépség van - húzta végig Rob a kezét az Impalán. - Egyébként, ha tudni akarjátok, igen, Steven Lutz a cég tulajdonosa vámpír, míg a társa Ian egy kiugrott vadász.
- Gyönyörű…
- Na de elég ennyi. A lényeg, hogy nem mi tettük ezt a gyerekekkel. Soha nem tennénk ilyet. De aggasztó, és mi is gyanakszunk, hogy nem egyszerű influenzáról van szó. Tehát megköszönnénk, ha ennek a végére járnátok, és kinyírnátok bármi is teszi ezt.
- Oh, szóval még szívességet is tennénk nektek? Ez csodás. Már látom is. Winchester testvérek, a vámpírok megmentői és pártfogói - mutogatott Dean hevesen. - Menjünk Sammy, járjunk ennek a végére - ezzel már ült volna vissza az autóba.
- Keressétek meg Coopert. Az öreg sok mindent tud, ő a mi Bobby Singerünk.
- Valami vámpírvezér?
- Nem - rázta meg a fejét Rob. - Ember. Csak sok dolog érdekli, és nyitott az új dolgokra - ezzel Rob elsétált.
A testvérek visszahajtottak a motelbe, Sam pedig felhívta Bobby-t, hogy mit tud a denveri vámpírokról, és Cooperről. Dean hamar kikapta a kezéből a telefont, és ordibálni kezdett öreg barátjukkal, hogy miért nem szólt nekik előbb a vérszopókról. De Bobby nem tartotta fontosnak megemlíteni, hiszen úgy gondolta semmi közük az eseményekhez. Igazság szerint Dean is csak vaktában lövöldözött, csak akkor jutottak eszébe a vámpírok, amikor meglátta a jeleket a kocsmán.
Aznap, még mielőtt besötétedett volna elmentek a kórházba is, hogy megnézzék a gyerekeket. Besétáltak a kórterembe, és sok vidám arcocskát láttak az ágyakban. Mindegyik jobban lett estére, és az orvosok sem tudták, mi történhetett. Tanácstalanok voltak az esetekkel szemben, de örültek, hogy a gyerekek mind jobban lettek.
- Kezd elegem lenni a vámpírokból - mondta Dean a motelben. Shane nem vette magára ezt a kijelentést. - Egész életemben nem találkoztam ennyivel, mint most pár nap alatt. Mindenhol felbukkannak, beszivárognak az életünkbe, ami már így is elég bonyolult. És még mindig nem tudjuk, hogy miért cseréltünk testet. És azt sem, hogy Logan mire gondolt, mikor azt mondta, hogy köztünk van, aki a bajt hozza ránk.
- Nyugodj meg Dean. Engem épp úgy aggaszt ez az egész, de azzal nem megyünk semmire, ha te kikészült - mondta neki Sam, miközben a neten szörfölt, valami használható nyomot keresve.
- Amúgy sem kell olyan véresen komolyan venni Logant. Mindig ilyen drámai beszólásai voltak, ezzel próbálta igazolni saját magát, miután legyilkolva a fészek előző vezetőjét. De abban az átkozottban nem volt semmi, csak becsvágy. Ezen kívül semmit nem tudott, csak gyilkolni - mondta Shane. A fiú valóban nem aggódott. - Veletek különben sem történhet semmi, amíg együtt vagytok.
- Ezzel mire akarsz kilyukadni?
- Csak arra, hogy mindig megvéditek egymást, nem hagyjátok, hogy a másiknak valami komoly baja essen - mosolygott a fiú, és lehunyta a szemét, majd felállt. - Éhes vagyok. - Belebújt a kabátjába. - Reggelig ne várjatok. Érezzétek jól magatokat - kacsintott a testvérekre, majd kilépett az ajtón.
Folyt. köv.