Fic: Tükröm, tükröm... 4. fejezet
Cím: Tükröm, tükröm… 4. fejezet
Páros: Dean/Sam, tehát wincest
Korhatár: R
Megjegyzés/Figyelmeztetés: BODYSWAP! ; + saját szereplő. Ez a fejezet cseppet véres lett.
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet
Bobby és Shane már türelmetlenül álldogáltak az autó mellett, és várták a testvéreket. A fiú nyugtatgatta az öreget, hogy biztos fontos dolgokat beszélnek meg, azért maradtak bent olyan sokáig. Végül elő is bukkantak, de arcukon gondterheltség és valami már is tükröződött. Bobby betudta az egészet az izgalomnak, ugyanis ha sikerül a démonvért megszerezniük, utána visszakerülhetnek végre saját testükbe.
Az út nagyon hosszú volt, és bizony unalmas. Shane Bobby-val utazott, míg Dean és Sam az Impalával.
- Na mostmár elég lesz - szólalt meg több óra után Bobby, mert a fiatal vámpír folyamatosan tekergette a rádiót. Amikor az idős vadász rászólt, azonnal elvette a kezét róla.
- Bocsánat - motyogta és hátradőlt. Próbált úgy helyezkedni, hogy a nap minél kevésbé érje.
- Van egy napszemüveg a kesztyűtartóban - mondta az öreg. Shane kinyitotta, és kivette a napszemüveget, ami már a hetvenes években is kiment a divatból. Feltette, és megnézte magát a tükörben. Morogni kezdett, hiszen úgy nézett ki benne, mintha egy régi pornófilmből bújt volna elő. - Fiam, ez itt most nem divatbemutató. Ha nem akarod, hogy a nap kárt tegyen benned, hagyd csak magadon!
Még két órát utaztak, mikor Bobby villogott Deanéknek, jelezve, hogy meg fognak állni. Így az Impala kanyarodott először az út szélére, mögé pedig beállt a kisteherautó. Shane ugrott ki a kocsiból, és mikor Dean meglátta a napszemüvegben gurgulázó nevetés tört fel belőle. A vámpír most nem figyelt rá, hanem beszaladt a kis erdőbe, és beállt egy fa mögé, hogy vizeljen.
- Nem is tudtam, hogy a vámpírok is hugyoznak.
- Pedig így van Dean - felelte Bobby. - Sokkal több mindenben hasonlítanak ránk, mint gondolnád. Nem halottak, mint hiszed, minden szervük működik, még utódnemzésre is képesek.
- Micsoda? Születhetnek kis vámpír babák, ha két vámpír…
- Nem. Csak ha vámpír és élő párosodik.
- Fújj - reagálta le Dean, és már nem is figyelt többet rá, csak Shane-re, aki megkönnyebbült arccal bújt elő a fák közül.
- Indulhatunk? - kérdezte az öreg.
- Még egy picit. Hadd nyújtsam ki rendesen a lábaimat - motyogta a fiú, és megrázta mindkét lábát. Dean még mindig vigyorgott mikor ránézett, és ez már nem csak a napszemüvegnek volt köszönhető. Egy gyereket látott maga előtt, aki megpróbál megfelelni a nagyoknak. Odalépett a kocsijához, és kivett egy másik napszemüveget, egy újabb modellt, és átadta Shane-nek.
- Cseréld le azt Mr. Pornósztár, mert nem vagyok hajlandó így mutatkozni veled!
A fiú vigyorogva elvette, aztán folytatták az utat. Még büszke is volt, hogy Deantől kapott napszemüveget hordhat, így csendesen telt az út hátralévő része. Ugyanis éjszakára megálltak egy mellékúton, mert túl fáradtak voltak a vezetéshez. Bobby aludt el leghamarabb, de Shane nem tudott aludni. Elvégre vámpír volt, ő éjjel volt aktív. Próbált csendben maradni, de már nem bírt magával, így halkan kiszállt a kocsiból. Látta, hogy az Impalában mozgolódás van, ezért oda indult. Nem is figyelt, amikor bekopogott az ablakon, így nem láthatta, hogy Dean és Sam szenvedélyesen csókolóznak, egymáshoz feszülve, néha felsóhajtva.
Nem számítottak látogatóra, ezért halálra rémülten rebbentek szét. Nagyra nyílt szemekkel bámulták a fiút, aki zavarba jött, attól, hogy lebuktatta a testvéreket. Pontosabban mostmár látta is, amiben eddig gyanakodott. Dean letekerte az ablakot.
- Mit akarsz?
- Nem tudok aludni.
- És most bebújnál az ágyba apuci és anyuci mellé? - kérdezte Dean, de közben rájött mit is mondott. Ő elvörösödött, Samnek pedig egy gonosz vigyor kúszott az arcára. - Amit most láttál…
- Nem tartozik rám - húzta meg a vállát a fiú.
- Tetszel nekem - vigyorgott Dean. - Na, ugorj be - nyitotta neki az ajtót. A vámpír nagy nehezen behúzódott a hátsó ülésre. - Mi a hézag?
- Éjjel van. Nekem ilyenkor pezsdül fel a vérem. Szinte forr Dean - mondta halkan. - És éhes vagyok.
- Shane. Múlt éjjel egy egész tehenet felfaltál.
- Csak a vérét - mondta sértődötten. - De amúgy igen. Most is éhes vagyok, de nyugi. Még legalább egy hónapig kibírom vér nélkül, csak egyre idegesebb leszek.
- Akkor menj, ölj le egy vaddisznót vagy bármit - mosolygott Dean.
- Nem jó az íze, és rosszul leszek tőle - húzta el a száját a fiú. Az idősebb testvér meglepetten nézett rá. - Sok mindent kipróbáltam már, hogy ne kelljen embert ölnöm, ennyire hihetetlen?
- Ház izé… Eléggé. Soha nem gyengültél el? Soha nem öltél?
- Embert nem…
- Ezt hogy érted?
- Megöltem azt, aki teremtett - nézett most a testvérekre kavargó szemekkel. - Édes volt a vére… Még többet kívántam - sóhajtotta, és lehunyta a szemét. - Pár héttel később az a fészek talált rám, ahonnan most eljöttem. Próbáltak átnevelni, de nem nagyon sikerült. De nem bántottak, hiszen én sem okoztam nekik kárt. Így legalább biztonságban voltam a vadászoktól.
- Értem - motyogta Dean, mikor magához tért az első meglepettségéből. - Szóval megittad a teremtőd vérét?
- Igen, az utolsó cseppig. Erősebb lettem tőle. Sokkal erősebb, mint előtte. Megijesztett, hiszen én vámpír sem akartam lenni, és hirtelen akkora erőt kaptam, amit nem tudtam kezelni.
- De ha te olyan nagyon erős vagy, miért nem szálltál szembe velünk?
- Ugyan. Akármilyen erős is legyek, ti a Winchester testvérek vagytok. Ráadásul Bobby Singerrel együtt, aki a legokosabb élő vadász? Csak kis sérüléseket tudtam volna okozni nektek, mielőtt lenyisszantottátok volna a fejemet.
- Ennyire jók lennénk? - kérdezte kicsit öntelten Dean, Sam csak nézett rájuk.
- Még ennél is jobbak. Csak nagy tehetségetek van bajba sodorni magatokat. - Itt a fiú elhallgatott, lehunyta a szemét, és beleszagolt a levegőbe.
- Mit érzel?
- Lovat - sóhajtotta. - Öreg, már nem húzza sokáig - folytatta. Eközben Dean elővette a térképet.
- Van egy vágóhíd a közelben. Biztos ott van. Menj, és jó étvágyat - nyitotta a fiúnak az ajtót. Shane egy szó nélkül, egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől a sötét éjszakában.
- Így elengeded Dean? Hiszen mégis csak egy vámpír. Mi van, ha mégis csak olyan, mint Kate vagy inkább Luther?
- Sammy. Te kinéznéd belőle? Hidd el, vagyok elég jó emberismerő ahhoz, hogy tudjam, ez a fiú nem hazudik.
- Te tudod - morogta a fiatalabb, és hátrahajtotta a fejét az ülésem. Aludni akart.
- De te meg mióta vagy ilyen? Eddig mindig te voltál az, aki azt szajkózta, hogy mindenki megérdemel egy esélyt, hogy mindenkiben lehet jó.
- Változnak a dolgok Dean.
- De változnak ám - ezzel ő is lehunyta a szemét, és nem sokkal később már aludt is.
Másnap már korán úton voltak, és Shane most az Impalában ült. Deannel teljesen megértették egymást, azonos zenét is szerettek. Hiszen ha úgy vesszük, Shane még idősebb is volt, mint Dean, és valahogy egy cipőben is jártak, annyi különbséggel, hogy Shane már sosem tud szabadulni a 17 éves testből, lehet akármennyi idős is. Végül megérkeztek a kisvárosba, ami az úticéljuk volt. A városka még a térképen sem volt rajta, de állítólag több démoni megszállás is volt ott.
Szokás szerint az első étkezdét keresték meg. De ez volt a kisváros egyetlen büféje, így hírük is hamar szárnyra kélt. Annak, aki kíváncsiskodott azt a mesét adták be, hogy vadászni, pihenni jöttek ide, ebbe a csendes erdővel körül ölelt városkába. Kibéreltek egy faházat, és ott húzták meg magukat. Mindenhová Salamon csapdákat rajzoltak, amit szőnyegekkel takartak el. Mindent előkészítettek, és már csak a jelekre kellett várni.
És bizony a démonok nem is várakoztatták őket sokáig. Alighogy elbóbiskoltak, máris villogni kezdtek a lámpák. Mind talpra ugrottak, és vártak. Az ajtó kicsapódott, és három fekete szemű alak állt velük szemben. Az egyik a polgármester volt, a másik a könyvtáros nő és a harmadik a seriff.
- Szép kis gárda - dicsérte őket Dean.
- Ezt rólatok is elmondhatjuk… Mióta barátkoznak vámpírok és vadászok? - kérdezte az egyik férfi. - Vagy felcsaptatok pesztrának?
- Túl sok közötök nincs hozzá. Úgyis hamarosan a pokolban lesztek ismét!
- Ne bízz ennyire magadban Dean Winchester. Azt hiszed, hogy nem számítottunk a csapdákra? - röhögött fel most a másik. De Dean csak vigyorgott, és mutatta, hogy nézzenek a hátuk mögé. Bobby éppen akkor végzett. Sóval szórta körül kívülről a házat, így a démonok csapdába estek. A nő megpróbált szelet kelteni, és lefújni a sót, de nem sikerült.
- Többen vagytok, mint gondoltuk - kezdett bele Dean. - De legalább nem lesz lelkiismeret furdalásom a létszámfölény miatt - ezzel közelebb lépett egy nagy pengével a kezében. - Önként jelentkező?
- Előbb elhagyjuk ezt a testet, mint hogy belénk hasítanál! - kiáltotta a polgármesterbe bújt démon, és minden erejét latba vetve megtörte mind a padlót, mind a plafont, így az összes csapda használhatatlan lett. - Azt hitted, hogy egyszerű kis démonokkal van dolgotok?
- Csak bíztunk benne - mondta Dean, de ekkor már kicsit megijedt. Remélte, hogy Sam tudja fejből a démonűzés szövegét, mert már egyre közelebb voltak hozzá. Végül rá is támadott az egyik, míg Samre a másik kettő. Végül egymás mellé terelték őket, így támadták őket folyamatosan.
Egyre jobban elfáradtak, hiába védték ki az ütések nagy részét, amik találtak, azok bizony nagyobb sérüléseket okoztak, mint másik három. Dean egyre többet kapott, már kicsattant a szája, szemöldöke felrepedt. Samet a falnak csapták, és pár másodpercre elvesztette az eszméletét. Pont Shane mellé esett, aki letörölte ujjával Sam ajkáról a vért, és lenyalta ujjáról.
A következő pillanatban az egyik démon velőtrázó sikolyát lehetett hallani. A fekete füst megindult orrából, és szájából, de Shane befogta.
- Hozd azt az átkozott üveget - kiáltotta Deannek, aki meg is tette, amire kérte. A megszállt férfi ütőeréből lüktetett a vér.
- Ugye tudod, hogy ezzel megölted? - kérdezte halkan.
- Tudom. De megölt volna téged és Samet is. Gondolom, azt nem akarod - felelte, és erősen szorította kezét a haldokló szájára, hogy a démon ne tudjon távozni belőle, amíg a kellő mennyiségű vért meg nem kapják. Eközben a másik két démon már rég elinalt.
Sam lassan magához tért, és közben Bobby is megérkezett. Csak álltak fölöttük és nézték, hogy mit művelnek. Nem volt túl bizalomgerjesztő látvány, ahogy a vámpír befogta orrát, és ajkát a férfinak, míg Dean összegyűjtötte az üvegbe a fröcskölő vért. Mikor az tele lett, Dean felállt a padlóról.
- Ne csak nézzetek. Tegyétek a dolgokat. Küldjétek vissza azt a dögöt a pokolra - morogta, és letörölte arcáról a ráfröccsent vért. Bezárta az üveget, és felült az asztalra. Shane óvatosan elengedte a démont, és felkelt ő is. Dean mellé lépett. Bűntudata volt, és ezt a vadász észrevette.
- Nem tettél semmi rosszat. Ez néha előfordul - tette a fiú vállára a kezét.
- De szerettem volna. Addig inni a vérét, amíg meg nem áll a szíve. Olyan jó lett volna - sóhajtotta.
- Tedd meg, ha végeztek - érintette meg újból a karját Dean.
- De… De nem lehet - rázta meg a fejét Shane.
- Úgysem lehet már rajta segíteni, akkor legalább te ne éhezz.
- Nem! - vágta rá a fiú, és elrohant.
Bobby és Sam befejezték a démonűzést, és a test lassan valóban meghalt. Dean csak mereven nézte a holttestet, aztán kisétált. Nemsokára már úton voltak Bobby roncstelepe felé, és most valahogy gyorsabban telt az idő. Shane ismét Bobby kocsijában ült, és meg sem szólalt. Bámult ki az ablakon, vagy hátrahajtotta a fejét, hogy pihenjen kicsit. Hirtelen túl sok dolog történt vele, és nehezen dolgozta fel, hogy akarata ellenére megölt egy embert. Neki hosszú volt az út, mivel emésztette magát.
Deanben lassan feloldódott a feszültség, és egyre vidámabb lett. Tudta, hogy nemsokára a saját testében lehet, és ez hihetetlen boldogsággal töltötte el. De azért is várta ezt, hogy végre úgy csókolhassa meg Samet, hogy nem magát csókolja közben. Beletaposott a gázba, hogy gyorsabban odaérjenek, de ezzel csak egyet ért el: hamarabb fogyott ki a benzin, messze a benzinkúttól. Bobby ment el benzinért, és nagyon kevés hiányzott, hogy a két izgatott testvér ne essen egymásnak a sötétben, az izgalomtól.
Miután ennek a kis közjátéknak is vége lett, már megállás nélkül hajtottak haza. Ott türelmetlenül ugráltak ki a kocsiból, és szaladtak be a házba, hogy mindent összekészítsenek. Felállították az oltárt, a réz tálba elhelyeztek minden kelléket, kivéve a foszfort és a démonvért. Bobby és a fiúk felrajzolták a szükséges jeleket a padlóra, és beleálltak. Shane egy kisebb szekrény tetejére kuporodva figyelte izgatottan a fejleményeket.
Bobby nagy levegőt vett, és kántálni kezdett. Ehhez most nem latin nyelvű szöveg volt, hanem ógörög. A testvéreknek esélyük sem volt, hogy bármit értsenek belőle. Ahogy Bobby haladt az igében, úgy lett egyre hidegebb a szobában, majd az ablakok is becsukódtak. Dean szédülni kezdett, de Sam is. Azonban Dean másképp szédült, látomása volt.
- Állj! - ordította hirtelen. - Ne csináld - mondta, majd kilépett a jelből.
- Dean, miért ne? Állj vissza - mondta Sam, és próbálta visszatolni.
- Nem Sammy - rázta a fejét. - Látomásom volt megint. Te fogsz meghalni, ha visszakerülünk a testünkbe - mondta halkan. Gyenge volt még a látomástól, ezért öccsébe kapaszkodott.
- Nem érdekel Dean. Nem fogok meghalni, mert vigyázol rám - suttogta, és úgy állította vissza a jelre, hogy átölelte. - Mert te mindig vigyázol rám, ugye? - kérdezte, és visszaállt ő is a helyére. - Folytasd Bobby.
- Biztos fiúk? - kérdezte az öreg. Mindketten bólintottak, Bobby pedig folytatta.
Shane egyre izgatottabb lett, már térdeit is felhúzta. Már a vége felé tartott az ige, éppen most öntötte bele Bobby a démonvért a tálba. Eközben a csukott ablakok mellett feltámadt a szél a szobában, és kialudtak a gyertyák tőle. Ekkor az utolsó szavak jöttek, és az öreg beledobta a foszfort is, majd meggyújtotta az egészet. Ezután már csak két tompa puffanást lehetett hallani. A szél elcsendesült, csak a tálban lévő adalékok égtek, azok világították be a szobát. Shane leugrott a szekrényről, oda a földön fekvő testvérekhez. Bobby is odalépett, és megvizsgálta a pulzusukat.
- Élnek - sóhajtotta megkönnyebbülten.
- És sikerült Bobby? Ismét önmaguk lesznek?
- Nem tudom Shane. Ha magukhoz térnek kiderül.
Folyt. Köv.
Páros: Dean/Sam, tehát wincest
Korhatár: R
Megjegyzés/Figyelmeztetés: BODYSWAP! ; + saját szereplő. Ez a fejezet cseppet véres lett.
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet
Bobby és Shane már türelmetlenül álldogáltak az autó mellett, és várták a testvéreket. A fiú nyugtatgatta az öreget, hogy biztos fontos dolgokat beszélnek meg, azért maradtak bent olyan sokáig. Végül elő is bukkantak, de arcukon gondterheltség és valami már is tükröződött. Bobby betudta az egészet az izgalomnak, ugyanis ha sikerül a démonvért megszerezniük, utána visszakerülhetnek végre saját testükbe.
Az út nagyon hosszú volt, és bizony unalmas. Shane Bobby-val utazott, míg Dean és Sam az Impalával.
- Na mostmár elég lesz - szólalt meg több óra után Bobby, mert a fiatal vámpír folyamatosan tekergette a rádiót. Amikor az idős vadász rászólt, azonnal elvette a kezét róla.
- Bocsánat - motyogta és hátradőlt. Próbált úgy helyezkedni, hogy a nap minél kevésbé érje.
- Van egy napszemüveg a kesztyűtartóban - mondta az öreg. Shane kinyitotta, és kivette a napszemüveget, ami már a hetvenes években is kiment a divatból. Feltette, és megnézte magát a tükörben. Morogni kezdett, hiszen úgy nézett ki benne, mintha egy régi pornófilmből bújt volna elő. - Fiam, ez itt most nem divatbemutató. Ha nem akarod, hogy a nap kárt tegyen benned, hagyd csak magadon!
Még két órát utaztak, mikor Bobby villogott Deanéknek, jelezve, hogy meg fognak állni. Így az Impala kanyarodott először az út szélére, mögé pedig beállt a kisteherautó. Shane ugrott ki a kocsiból, és mikor Dean meglátta a napszemüvegben gurgulázó nevetés tört fel belőle. A vámpír most nem figyelt rá, hanem beszaladt a kis erdőbe, és beállt egy fa mögé, hogy vizeljen.
- Nem is tudtam, hogy a vámpírok is hugyoznak.
- Pedig így van Dean - felelte Bobby. - Sokkal több mindenben hasonlítanak ránk, mint gondolnád. Nem halottak, mint hiszed, minden szervük működik, még utódnemzésre is képesek.
- Micsoda? Születhetnek kis vámpír babák, ha két vámpír…
- Nem. Csak ha vámpír és élő párosodik.
- Fújj - reagálta le Dean, és már nem is figyelt többet rá, csak Shane-re, aki megkönnyebbült arccal bújt elő a fák közül.
- Indulhatunk? - kérdezte az öreg.
- Még egy picit. Hadd nyújtsam ki rendesen a lábaimat - motyogta a fiú, és megrázta mindkét lábát. Dean még mindig vigyorgott mikor ránézett, és ez már nem csak a napszemüvegnek volt köszönhető. Egy gyereket látott maga előtt, aki megpróbál megfelelni a nagyoknak. Odalépett a kocsijához, és kivett egy másik napszemüveget, egy újabb modellt, és átadta Shane-nek.
- Cseréld le azt Mr. Pornósztár, mert nem vagyok hajlandó így mutatkozni veled!
A fiú vigyorogva elvette, aztán folytatták az utat. Még büszke is volt, hogy Deantől kapott napszemüveget hordhat, így csendesen telt az út hátralévő része. Ugyanis éjszakára megálltak egy mellékúton, mert túl fáradtak voltak a vezetéshez. Bobby aludt el leghamarabb, de Shane nem tudott aludni. Elvégre vámpír volt, ő éjjel volt aktív. Próbált csendben maradni, de már nem bírt magával, így halkan kiszállt a kocsiból. Látta, hogy az Impalában mozgolódás van, ezért oda indult. Nem is figyelt, amikor bekopogott az ablakon, így nem láthatta, hogy Dean és Sam szenvedélyesen csókolóznak, egymáshoz feszülve, néha felsóhajtva.
Nem számítottak látogatóra, ezért halálra rémülten rebbentek szét. Nagyra nyílt szemekkel bámulták a fiút, aki zavarba jött, attól, hogy lebuktatta a testvéreket. Pontosabban mostmár látta is, amiben eddig gyanakodott. Dean letekerte az ablakot.
- Mit akarsz?
- Nem tudok aludni.
- És most bebújnál az ágyba apuci és anyuci mellé? - kérdezte Dean, de közben rájött mit is mondott. Ő elvörösödött, Samnek pedig egy gonosz vigyor kúszott az arcára. - Amit most láttál…
- Nem tartozik rám - húzta meg a vállát a fiú.
- Tetszel nekem - vigyorgott Dean. - Na, ugorj be - nyitotta neki az ajtót. A vámpír nagy nehezen behúzódott a hátsó ülésre. - Mi a hézag?
- Éjjel van. Nekem ilyenkor pezsdül fel a vérem. Szinte forr Dean - mondta halkan. - És éhes vagyok.
- Shane. Múlt éjjel egy egész tehenet felfaltál.
- Csak a vérét - mondta sértődötten. - De amúgy igen. Most is éhes vagyok, de nyugi. Még legalább egy hónapig kibírom vér nélkül, csak egyre idegesebb leszek.
- Akkor menj, ölj le egy vaddisznót vagy bármit - mosolygott Dean.
- Nem jó az íze, és rosszul leszek tőle - húzta el a száját a fiú. Az idősebb testvér meglepetten nézett rá. - Sok mindent kipróbáltam már, hogy ne kelljen embert ölnöm, ennyire hihetetlen?
- Ház izé… Eléggé. Soha nem gyengültél el? Soha nem öltél?
- Embert nem…
- Ezt hogy érted?
- Megöltem azt, aki teremtett - nézett most a testvérekre kavargó szemekkel. - Édes volt a vére… Még többet kívántam - sóhajtotta, és lehunyta a szemét. - Pár héttel később az a fészek talált rám, ahonnan most eljöttem. Próbáltak átnevelni, de nem nagyon sikerült. De nem bántottak, hiszen én sem okoztam nekik kárt. Így legalább biztonságban voltam a vadászoktól.
- Értem - motyogta Dean, mikor magához tért az első meglepettségéből. - Szóval megittad a teremtőd vérét?
- Igen, az utolsó cseppig. Erősebb lettem tőle. Sokkal erősebb, mint előtte. Megijesztett, hiszen én vámpír sem akartam lenni, és hirtelen akkora erőt kaptam, amit nem tudtam kezelni.
- De ha te olyan nagyon erős vagy, miért nem szálltál szembe velünk?
- Ugyan. Akármilyen erős is legyek, ti a Winchester testvérek vagytok. Ráadásul Bobby Singerrel együtt, aki a legokosabb élő vadász? Csak kis sérüléseket tudtam volna okozni nektek, mielőtt lenyisszantottátok volna a fejemet.
- Ennyire jók lennénk? - kérdezte kicsit öntelten Dean, Sam csak nézett rájuk.
- Még ennél is jobbak. Csak nagy tehetségetek van bajba sodorni magatokat. - Itt a fiú elhallgatott, lehunyta a szemét, és beleszagolt a levegőbe.
- Mit érzel?
- Lovat - sóhajtotta. - Öreg, már nem húzza sokáig - folytatta. Eközben Dean elővette a térképet.
- Van egy vágóhíd a közelben. Biztos ott van. Menj, és jó étvágyat - nyitotta a fiúnak az ajtót. Shane egy szó nélkül, egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől a sötét éjszakában.
- Így elengeded Dean? Hiszen mégis csak egy vámpír. Mi van, ha mégis csak olyan, mint Kate vagy inkább Luther?
- Sammy. Te kinéznéd belőle? Hidd el, vagyok elég jó emberismerő ahhoz, hogy tudjam, ez a fiú nem hazudik.
- Te tudod - morogta a fiatalabb, és hátrahajtotta a fejét az ülésem. Aludni akart.
- De te meg mióta vagy ilyen? Eddig mindig te voltál az, aki azt szajkózta, hogy mindenki megérdemel egy esélyt, hogy mindenkiben lehet jó.
- Változnak a dolgok Dean.
- De változnak ám - ezzel ő is lehunyta a szemét, és nem sokkal később már aludt is.
Másnap már korán úton voltak, és Shane most az Impalában ült. Deannel teljesen megértették egymást, azonos zenét is szerettek. Hiszen ha úgy vesszük, Shane még idősebb is volt, mint Dean, és valahogy egy cipőben is jártak, annyi különbséggel, hogy Shane már sosem tud szabadulni a 17 éves testből, lehet akármennyi idős is. Végül megérkeztek a kisvárosba, ami az úticéljuk volt. A városka még a térképen sem volt rajta, de állítólag több démoni megszállás is volt ott.
Szokás szerint az első étkezdét keresték meg. De ez volt a kisváros egyetlen büféje, így hírük is hamar szárnyra kélt. Annak, aki kíváncsiskodott azt a mesét adták be, hogy vadászni, pihenni jöttek ide, ebbe a csendes erdővel körül ölelt városkába. Kibéreltek egy faházat, és ott húzták meg magukat. Mindenhová Salamon csapdákat rajzoltak, amit szőnyegekkel takartak el. Mindent előkészítettek, és már csak a jelekre kellett várni.
És bizony a démonok nem is várakoztatták őket sokáig. Alighogy elbóbiskoltak, máris villogni kezdtek a lámpák. Mind talpra ugrottak, és vártak. Az ajtó kicsapódott, és három fekete szemű alak állt velük szemben. Az egyik a polgármester volt, a másik a könyvtáros nő és a harmadik a seriff.
- Szép kis gárda - dicsérte őket Dean.
- Ezt rólatok is elmondhatjuk… Mióta barátkoznak vámpírok és vadászok? - kérdezte az egyik férfi. - Vagy felcsaptatok pesztrának?
- Túl sok közötök nincs hozzá. Úgyis hamarosan a pokolban lesztek ismét!
- Ne bízz ennyire magadban Dean Winchester. Azt hiszed, hogy nem számítottunk a csapdákra? - röhögött fel most a másik. De Dean csak vigyorgott, és mutatta, hogy nézzenek a hátuk mögé. Bobby éppen akkor végzett. Sóval szórta körül kívülről a házat, így a démonok csapdába estek. A nő megpróbált szelet kelteni, és lefújni a sót, de nem sikerült.
- Többen vagytok, mint gondoltuk - kezdett bele Dean. - De legalább nem lesz lelkiismeret furdalásom a létszámfölény miatt - ezzel közelebb lépett egy nagy pengével a kezében. - Önként jelentkező?
- Előbb elhagyjuk ezt a testet, mint hogy belénk hasítanál! - kiáltotta a polgármesterbe bújt démon, és minden erejét latba vetve megtörte mind a padlót, mind a plafont, így az összes csapda használhatatlan lett. - Azt hitted, hogy egyszerű kis démonokkal van dolgotok?
- Csak bíztunk benne - mondta Dean, de ekkor már kicsit megijedt. Remélte, hogy Sam tudja fejből a démonűzés szövegét, mert már egyre közelebb voltak hozzá. Végül rá is támadott az egyik, míg Samre a másik kettő. Végül egymás mellé terelték őket, így támadták őket folyamatosan.
Egyre jobban elfáradtak, hiába védték ki az ütések nagy részét, amik találtak, azok bizony nagyobb sérüléseket okoztak, mint másik három. Dean egyre többet kapott, már kicsattant a szája, szemöldöke felrepedt. Samet a falnak csapták, és pár másodpercre elvesztette az eszméletét. Pont Shane mellé esett, aki letörölte ujjával Sam ajkáról a vért, és lenyalta ujjáról.
A következő pillanatban az egyik démon velőtrázó sikolyát lehetett hallani. A fekete füst megindult orrából, és szájából, de Shane befogta.
- Hozd azt az átkozott üveget - kiáltotta Deannek, aki meg is tette, amire kérte. A megszállt férfi ütőeréből lüktetett a vér.
- Ugye tudod, hogy ezzel megölted? - kérdezte halkan.
- Tudom. De megölt volna téged és Samet is. Gondolom, azt nem akarod - felelte, és erősen szorította kezét a haldokló szájára, hogy a démon ne tudjon távozni belőle, amíg a kellő mennyiségű vért meg nem kapják. Eközben a másik két démon már rég elinalt.
Sam lassan magához tért, és közben Bobby is megérkezett. Csak álltak fölöttük és nézték, hogy mit művelnek. Nem volt túl bizalomgerjesztő látvány, ahogy a vámpír befogta orrát, és ajkát a férfinak, míg Dean összegyűjtötte az üvegbe a fröcskölő vért. Mikor az tele lett, Dean felállt a padlóról.
- Ne csak nézzetek. Tegyétek a dolgokat. Küldjétek vissza azt a dögöt a pokolra - morogta, és letörölte arcáról a ráfröccsent vért. Bezárta az üveget, és felült az asztalra. Shane óvatosan elengedte a démont, és felkelt ő is. Dean mellé lépett. Bűntudata volt, és ezt a vadász észrevette.
- Nem tettél semmi rosszat. Ez néha előfordul - tette a fiú vállára a kezét.
- De szerettem volna. Addig inni a vérét, amíg meg nem áll a szíve. Olyan jó lett volna - sóhajtotta.
- Tedd meg, ha végeztek - érintette meg újból a karját Dean.
- De… De nem lehet - rázta meg a fejét Shane.
- Úgysem lehet már rajta segíteni, akkor legalább te ne éhezz.
- Nem! - vágta rá a fiú, és elrohant.
Bobby és Sam befejezték a démonűzést, és a test lassan valóban meghalt. Dean csak mereven nézte a holttestet, aztán kisétált. Nemsokára már úton voltak Bobby roncstelepe felé, és most valahogy gyorsabban telt az idő. Shane ismét Bobby kocsijában ült, és meg sem szólalt. Bámult ki az ablakon, vagy hátrahajtotta a fejét, hogy pihenjen kicsit. Hirtelen túl sok dolog történt vele, és nehezen dolgozta fel, hogy akarata ellenére megölt egy embert. Neki hosszú volt az út, mivel emésztette magát.
Deanben lassan feloldódott a feszültség, és egyre vidámabb lett. Tudta, hogy nemsokára a saját testében lehet, és ez hihetetlen boldogsággal töltötte el. De azért is várta ezt, hogy végre úgy csókolhassa meg Samet, hogy nem magát csókolja közben. Beletaposott a gázba, hogy gyorsabban odaérjenek, de ezzel csak egyet ért el: hamarabb fogyott ki a benzin, messze a benzinkúttól. Bobby ment el benzinért, és nagyon kevés hiányzott, hogy a két izgatott testvér ne essen egymásnak a sötétben, az izgalomtól.
Miután ennek a kis közjátéknak is vége lett, már megállás nélkül hajtottak haza. Ott türelmetlenül ugráltak ki a kocsiból, és szaladtak be a házba, hogy mindent összekészítsenek. Felállították az oltárt, a réz tálba elhelyeztek minden kelléket, kivéve a foszfort és a démonvért. Bobby és a fiúk felrajzolták a szükséges jeleket a padlóra, és beleálltak. Shane egy kisebb szekrény tetejére kuporodva figyelte izgatottan a fejleményeket.
Bobby nagy levegőt vett, és kántálni kezdett. Ehhez most nem latin nyelvű szöveg volt, hanem ógörög. A testvéreknek esélyük sem volt, hogy bármit értsenek belőle. Ahogy Bobby haladt az igében, úgy lett egyre hidegebb a szobában, majd az ablakok is becsukódtak. Dean szédülni kezdett, de Sam is. Azonban Dean másképp szédült, látomása volt.
- Állj! - ordította hirtelen. - Ne csináld - mondta, majd kilépett a jelből.
- Dean, miért ne? Állj vissza - mondta Sam, és próbálta visszatolni.
- Nem Sammy - rázta a fejét. - Látomásom volt megint. Te fogsz meghalni, ha visszakerülünk a testünkbe - mondta halkan. Gyenge volt még a látomástól, ezért öccsébe kapaszkodott.
- Nem érdekel Dean. Nem fogok meghalni, mert vigyázol rám - suttogta, és úgy állította vissza a jelre, hogy átölelte. - Mert te mindig vigyázol rám, ugye? - kérdezte, és visszaállt ő is a helyére. - Folytasd Bobby.
- Biztos fiúk? - kérdezte az öreg. Mindketten bólintottak, Bobby pedig folytatta.
Shane egyre izgatottabb lett, már térdeit is felhúzta. Már a vége felé tartott az ige, éppen most öntötte bele Bobby a démonvért a tálba. Eközben a csukott ablakok mellett feltámadt a szél a szobában, és kialudtak a gyertyák tőle. Ekkor az utolsó szavak jöttek, és az öreg beledobta a foszfort is, majd meggyújtotta az egészet. Ezután már csak két tompa puffanást lehetett hallani. A szél elcsendesült, csak a tálban lévő adalékok égtek, azok világították be a szobát. Shane leugrott a szekrényről, oda a földön fekvő testvérekhez. Bobby is odalépett, és megvizsgálta a pulzusukat.
- Élnek - sóhajtotta megkönnyebbülten.
- És sikerült Bobby? Ismét önmaguk lesznek?
- Nem tudom Shane. Ha magukhoz térnek kiderül.
Folyt. Köv.