George/Hermione fordítás - Gyermekeim tündérmeséje (javított változat) - 6. fejezet
Eredeti cím: My child’s Fairytale
Magyar cím: Gyermekeim tündérmeséje
Írta: Athenian Grace
Fordította: Luthien Lovemagic
Átnézte: Locutus, herika
Korhatár: 14
Link az író profiljához: http://www.fanfiction.net/u/1159513/
Megjegyzésem: Minden jog J. K. Rowlingnak fenntartva. A mű fordítására és közzétételére engedélyt kaptam.
Tartalom: Ez egy Hermione/ George fic. Alapvetően romantikus, de a gonosz megzavarja a boldogságukat, egy nő személyében. Vajon George és Hermione mit tesz ez ellen?
Eddigi fejezetek: 1. fejezet, 2. fejezet, 3. fejezet, 4. fejezet , 5. fejezet
6. Gyere be!
Amikor Hermione felébredt, rögtön eszébe jutottak az előző nap eseményei. Sóhajtott, és kimászott az ágyából. Charlie a vendégszobában volt, és még aludt, akárcsak az ikrek. Lesétált, és nekiállt reggelit készíteni. Az ínycsiklandó illatok mindenkit lecsalogattak a konyhába.
− Jó reggelt! - mondta nekik.
− Jó reggelt, mami! - mondták az ikrek álmosan. Charlie csak morgott valamit, amivel megnevettette Hermionét.
− Ma iskolába megyünk, mami? - kérdezte Wesley.
− Nos, mivel hétfő van, attól tartok, igen.
- Muszáj? Nem találkozhatnánk inkább a papával? - kérdezte Abigail. Hermione felnézett a tojásokról, amiket éppen letett az asztalra. Sóhajtott, és ő is leült. Abby kérdése valamennyire magához térítette Charlie-t.
− Hát… tudod, Abby… - kezdte.
− Kincsem, először egyedül kell vele és a család többi tagjával beszélnem - mondta Hermione.
− Ó. - A két ötéves egy kicsit csalódottnak tűnt.
− Ne aggódj, Abby - mondta Charlie. - Hamarosan találkozni fogsz majd velük. Ha jól ismerem őket, úgy csapnak le majd rátok, mint Magyar Mennydörgő a friss húsra. - Az ikrek elsápadtak.
− Meg fognak enni minket? - kérdezte Wesley. Hermione csúnyán nézett Charlie-ra. A férfi feszengeni kezdett a nő lesújtó tekintetének tüzében, és idegesen felnevetett.
- Nem, Char, nem fognak megenni titeket - mondta. - Csak olyan nagyon fognak szeretni.
− Ó, oké.
Hermione még mindig Charlie-t nézte, de az csak vállat vont, és nekilátott teleszedni a tányérját. A nő megrázta fejét, és bekapott egy falatot a tojásából. A reggel nyugodtan telt mindaddig, amíg el nem kezdtek készülődni az indulásra.
− Char, húzd fel a cipődet!
− Abby, kérlek, hadd kössem össze a hajad!
− De nem szeretem azt a cipőt. A másikat akarom!
− De csatokat akarok a hajamba!
A csata tizenöt perc alatt eldőlt. Wesley kedvenc kék cipőjét viselte farmerral és kék pulcsival, míg Abby haja lófarokba volt összecsatolva. Hermione vigyorgott. Minden készülődés alkalmával volt egy effajta rövid küzdelem, míg kompromisszumot nem sikerült kötni. Charlie vitte el őket az oviba, a Kis Szelesekbe, a fiatal boszorkányok és varázslók óvodájába. Hermione az ajtóban állt, amíg Charlie és a gyerekek beszálltak a kocsiba. A kocsi Hermionéé volt, a szüleitől kapta. A lány megbűvölte, hogy magától menjen. Charlie-nak csupán annyit kellett tennie, hogy megadja az autónak a célállomást. Hermione integetett, majd becsukta az ajtót. Szabadnapja volt, és nagy szüksége egy kis békére és pihenésre. Leült a nappaliban, becsukta a szemét, és hagyta, hogy az üdvözítő álom szárnyai alá vegye.
***
George, Harry, Fred és Ron Hermione minisztériumi asztalához sétáltak. Végül megtalálták az új címét egy darab papíron. George boldogan mosolyodott el, és már mentek is, hogy megtalálják a lány házát. Egy kisebb, mágusok által lakott negyedben állt. Mindannyian ott álltak a házzal szemközti járdán, míg George bólintott, hogy készen áll. Miután biztatóan hátba veregették, dehoppanáltak. Lassan odasétált a nő ajtajához. Tétovázva felemelte a kezét, és bekopogott. Hallotta, ahogy fordul a zár, és elakadt a lélegzete.
Hermione már majdnem elaludt a kanapén, amikor meghallotta a kopogtatást. Kinyitotta a szemét és felugrott.
− Elfelejtettem, hogy Blaise jön, hogy elhozza a srácok ajándékait! - gondolta magában.
Nyugodtan odasétált az ajtóhoz és kinyitotta. Már majdnem kimondta Blaise nevét, amikor meglátta, ki áll az ajtóban. George állt előtte.
A férfi sokkal gyönyörűbbnek látta, mint amikor utoljára találkozott vele. Hermione észrevette, hogy a fájdalom apró szikrája lobbant George szemében. Kérdőn billentette oldalra a fejét.
− George?
− Ó, édes Istenem, annyira sajnálom, Hermione! - kiáltotta George.
Mielőtt a lány bármit is mondhatott volna, az egyik kezével megfogta a lány arcát, a másikkal pedig átölelte a derekát, majd megcsókolta. Hermionénak elakadt a lélegzete a meglepetéstől. George kihasználta a lány meglepetését, és becsúsztatta nyelvét Hermione szájába. Hermione felocsúdva döbbenetéből visszacsókolta a férfit. George köré fonta karjait, és olyan szorosan magához húzta, minta attól tartana, hogy elveszíti. A férfi is olyan szorosan tartotta, ahogy csak tudta, s a másik kezével is átfogta a nő derekát. Majd felkapta őt. Hermione körülfonta a lábait a férfi derekán.
− A legközelebbi szoba? - motyogta az ajkaiba George.
− Fen… fent az emeleten - nyögte, mivel a férfi ajkai elkezdték bebarangolni a nyakát.
Ölbe kapta Hermionét, majd elindultak felfelé a lépcsőn. - Jobbra vagy balra? - kérdezte, még mindig a lányt csókolva.
− Jobbra - válaszolta, s újra az előző pozícióba helyezkedett. George közben megemelte, hogy könnyebben megtartsa magát, majd nekinyomta a szoba ajtajának, míg elfordította a gombot.
− Az én szobám - motyogta neki Hermione. - George, biztos vagy benne? - kérdezte, eltolva magától a férfit. - Mármint úgy értem, én még mindig nagyon szeretlek, de annyira régen volt már és… - mondta, de George félbeszakította egy újabb csókkal.
Ez sokkal hevesebb volt, mint régebben. Kétségbeesetten vágyott rá, és a nő tudta ezt. Hermione ugyanolyan hevesen csókolta vissza. George keze elindult felfelé a nő blúzán, hogy lefejtse róla, míg annak kezei az ő ingét gombolták. Gyorsan szétváltak, hogy Hermione levehesse a felsőjét, s pár perccel később a ruháik már szétdobálva hevertek szanaszét a szobában.
− Hermione - mondta George. - Szeretlek. Nagyon szeretlek.
− Én is szeretlek - suttogta, mielőtt elmerültek volna egymásban, maguk mögött hagyva a világot, egyedül és elfeledve.
***
A srácokat Charlie hozta el az oviból. Mikor hazaértek, úgy tűnt, mintha valaki lenne Hermionénál, így Charlie kiráncigálta a gyerekeket és nagy adag fagyit ígért nekik. Az Abszol Úton voltak éppen, amikor Fred és Bill is arra jártak.
− Fred bácsi! - kiáltott utánuk Abby. Fred megpördült, meglepte a neve mögött elhangzó szó. Ránézett a kislányra, és halványan elmosolyodott. Oldalba bökte Billt, és odasétáltak hozzájuk.
− Szia - köszönt. - Te vagy Abby, igaz? - A kislány lelkesen bólintott. Charlie rámosolygott. Fred folytattatta. - És te vagy Wesley. - állapította meg.
− Wesley Charles - javította ki mosolyogva a kisfiú. - Hogy vagy, Fred bácsi? Nem igazán szoktunk sokat beszélgetni. - Fred teljesen megdöbbent a fiú érettségétől. Kérdőn nézett Charlie-ra.
− Ah… miért nem ültök le ti ketten, és beszélgettek az unkahúgotokkal és az unokaöcsétekkel? Nekem most amúgy is meg kell néznem Hermionét - mondta Charlie. Abby a bácsikáira nézett, és bólintott.
− Kérlek, Fred bá’! Bill bá’! - kérlelte őket, kihasználva helyes kis akcentusát. Ellenállhatatlan kölyökkutya szemekkel és egy kis ajakbiggyesztéssel nézte őket. Azok ketten elmosolyodtak.
− Természetesen! - mondta Bill. Charlie felállt, és egy biccentéssel jelezte a fivéreinek, hogy hamarosan visszatér.
Charlie Hermione háza elé hoppanált. Kinyitotta az ajtót és besétált. Látta Blaise ajándékát a kanapén. Beszédfoszlányokat hallott az emeletről. Úgy döntött, hogy kideríti, kivel beszélget Hermione, és elindult felfelé a lépcsőn.
***
Hermione feje George mellkasán pihent. A férfi ujjai a lány hajával játszottak. Hermione sóhajtott elégedettségében, és George lenézett rá. A szemei csukva voltak, de egy mosoly jelent meg az arcán. George hallotta, hogy a lány kuncog. Elmosolyodott, és megkérdezte, min nevet. Hermione felnézett és ostobán vigyorgott.
− Hé, George! Hogy vagy? Szeretnél beszélgetni, vagy térjünk át egyből a kettyintésre? -George is elnevette magát. Rádöbbent, hogy tényleg nem mondtak egymásnak semmit.
− Szóval… nekünk most van két gyermekünk? - kérdezte.
− Igen…
− Találkozni akarok velük.
− És mondanom sem kell, ők is találkozni akarnak veled.
− Ez volt az, amiért rosszul érezted magad aznap? - kérdezte George.
− Igen ez volt.
− Merlinre, Hermione, nem is tudod, mennyire sajnálom.
− Azt hiszem, megmutattad, hogy mennyire sajnálod, és mennyire bízol bennem, fátylat rá - mondta kissé kuncogva. George újra lenézett rá.
− Komolyan gondoltam, Hermione. Tényleg sajnálom. Meg kellett volna bíznom benned. Akkor mindez nem történt volna meg - mondta. Hermione látta, hogy a férfi a könnyeivel küszködik. A lány felnyúlt, és úgy fordította a férfi arcát, hogy egymás szemébe nézhessenek.
− George, ez nem a te hibád. Alicia volt az, aki becsapott téged és a családodat. Ő vert át, és ezért nem hibáztatlak titeket. Ugyanakkor Ginny majdnem megölte a gyermekeinket, és erről majd beszélnem kell vele - mondta egy mosollyal az arcán, ezzel mutatva, hogy nem hibáztatja egyikőjüket sem a történtekért. - Apropó, ami az ikreket illeti...
− Nagyszerű! Ikrek! - mondta George vigyorogva. - Szóval Wesley Charles és Abigail Winifred… tetszik.
− Aha… emlékszem, ahogy azt mondod, ha lányunk lesz, azt akarod, hogy Abigail legyen, mert az azt jelenti, hogy az édesapa öröme és Wesley mert ez… férfias, vagy valami ilyesmi. - George nevetett. - Nekem személy szerint tetszik a Wesley név, mert ez egy szép név. De nem! Neked az kell, hogy férfiasnak hangozzon. - Hermione elkezdte simogatni a férfi mellkasát, míg a férfi hüvelykujjával kis köröket rajzolt a lány hátára.
− Szép nevük van. Jól láttam, tegnap repültek? - kérdezte.
− Igen. Elhatározták, hogy ők lesznek a Roxfort legjobb terelői, akiket valaha látott a világ.
− Ezek tényleg az én gyerekeim.
− Igen azok. - Értett egyet Hermione egy bólintással. Nézte a férfit és mosolygott. Az pedig visszamosolygott rá.
Már épp újra megcsókolták volna egymást, mikor kinyílt az ajtó. Hermione felsikoltott, mikor meglátta Charlie-t, és igyekezet bebújni a takaró alá. George pedig pimaszul vigyorgott bátyjára. Charlie döbbenten állt az ajtóban.
− Ördög és pokol! - kiáltotta, s olyan erősen csapta be az ajtót, hogy megremegtek a képek a falon. Sápadt arccal hoppanált vissza az Abszol Útra. Testvérei rápillantottak.
− Jól vagy, Charlie bácsi? - kérdezte Wesley.
− Aha, jól - mondta. - Ti tudtátok, hogy George elment Hermionéhoz, hogy beszéljen vele? - Fred bólintott, míg Bill megrázta a fejét. Charlie megremegett az undortól. - Nem beszélgettek, annyit mondhatok!
− Miért? Mit csinált a mami meg a papi, Charlie bá’? - kérdezte Abby kíváncsian.
Fred és Bill a kezük mögé rejtőzve kuncogtak. Charlie a fejét rázta.
- Gyerünk, ti ketten! Ellehettek a lakásomon. Csak küldök egy levelet anyukátoknak, hogy ne idegeskedjen. Gyerünk! Fred, Bill - köszönt el tőlük egy biccentéssel.
Miután távoztak, Bill az öccsére pillantott.
− Te tudtad, hogy ez fog történni, igaz? - Fred pimaszul vigyorgott, és dehoppanált. Bill megrázta a fejét, mielőtt ő is hazahoppanált.
Tovább>>
Magyar cím: Gyermekeim tündérmeséje
Írta: Athenian Grace
Fordította: Luthien Lovemagic
Átnézte: Locutus, herika
Korhatár: 14
Link az író profiljához: http://www.fanfiction.net/u/1159513/
Megjegyzésem: Minden jog J. K. Rowlingnak fenntartva. A mű fordítására és közzétételére engedélyt kaptam.
Tartalom: Ez egy Hermione/ George fic. Alapvetően romantikus, de a gonosz megzavarja a boldogságukat, egy nő személyében. Vajon George és Hermione mit tesz ez ellen?
Eddigi fejezetek: 1. fejezet, 2. fejezet, 3. fejezet, 4. fejezet , 5. fejezet
6. Gyere be!
Amikor Hermione felébredt, rögtön eszébe jutottak az előző nap eseményei. Sóhajtott, és kimászott az ágyából. Charlie a vendégszobában volt, és még aludt, akárcsak az ikrek. Lesétált, és nekiállt reggelit készíteni. Az ínycsiklandó illatok mindenkit lecsalogattak a konyhába.
− Jó reggelt! - mondta nekik.
− Jó reggelt, mami! - mondták az ikrek álmosan. Charlie csak morgott valamit, amivel megnevettette Hermionét.
− Ma iskolába megyünk, mami? - kérdezte Wesley.
− Nos, mivel hétfő van, attól tartok, igen.
- Muszáj? Nem találkozhatnánk inkább a papával? - kérdezte Abigail. Hermione felnézett a tojásokról, amiket éppen letett az asztalra. Sóhajtott, és ő is leült. Abby kérdése valamennyire magához térítette Charlie-t.
− Hát… tudod, Abby… - kezdte.
− Kincsem, először egyedül kell vele és a család többi tagjával beszélnem - mondta Hermione.
− Ó. - A két ötéves egy kicsit csalódottnak tűnt.
− Ne aggódj, Abby - mondta Charlie. - Hamarosan találkozni fogsz majd velük. Ha jól ismerem őket, úgy csapnak le majd rátok, mint Magyar Mennydörgő a friss húsra. - Az ikrek elsápadtak.
− Meg fognak enni minket? - kérdezte Wesley. Hermione csúnyán nézett Charlie-ra. A férfi feszengeni kezdett a nő lesújtó tekintetének tüzében, és idegesen felnevetett.
- Nem, Char, nem fognak megenni titeket - mondta. - Csak olyan nagyon fognak szeretni.
− Ó, oké.
Hermione még mindig Charlie-t nézte, de az csak vállat vont, és nekilátott teleszedni a tányérját. A nő megrázta fejét, és bekapott egy falatot a tojásából. A reggel nyugodtan telt mindaddig, amíg el nem kezdtek készülődni az indulásra.
− Char, húzd fel a cipődet!
− Abby, kérlek, hadd kössem össze a hajad!
− De nem szeretem azt a cipőt. A másikat akarom!
− De csatokat akarok a hajamba!
A csata tizenöt perc alatt eldőlt. Wesley kedvenc kék cipőjét viselte farmerral és kék pulcsival, míg Abby haja lófarokba volt összecsatolva. Hermione vigyorgott. Minden készülődés alkalmával volt egy effajta rövid küzdelem, míg kompromisszumot nem sikerült kötni. Charlie vitte el őket az oviba, a Kis Szelesekbe, a fiatal boszorkányok és varázslók óvodájába. Hermione az ajtóban állt, amíg Charlie és a gyerekek beszálltak a kocsiba. A kocsi Hermionéé volt, a szüleitől kapta. A lány megbűvölte, hogy magától menjen. Charlie-nak csupán annyit kellett tennie, hogy megadja az autónak a célállomást. Hermione integetett, majd becsukta az ajtót. Szabadnapja volt, és nagy szüksége egy kis békére és pihenésre. Leült a nappaliban, becsukta a szemét, és hagyta, hogy az üdvözítő álom szárnyai alá vegye.
***
George, Harry, Fred és Ron Hermione minisztériumi asztalához sétáltak. Végül megtalálták az új címét egy darab papíron. George boldogan mosolyodott el, és már mentek is, hogy megtalálják a lány házát. Egy kisebb, mágusok által lakott negyedben állt. Mindannyian ott álltak a házzal szemközti járdán, míg George bólintott, hogy készen áll. Miután biztatóan hátba veregették, dehoppanáltak. Lassan odasétált a nő ajtajához. Tétovázva felemelte a kezét, és bekopogott. Hallotta, ahogy fordul a zár, és elakadt a lélegzete.
Hermione már majdnem elaludt a kanapén, amikor meghallotta a kopogtatást. Kinyitotta a szemét és felugrott.
− Elfelejtettem, hogy Blaise jön, hogy elhozza a srácok ajándékait! - gondolta magában.
Nyugodtan odasétált az ajtóhoz és kinyitotta. Már majdnem kimondta Blaise nevét, amikor meglátta, ki áll az ajtóban. George állt előtte.
A férfi sokkal gyönyörűbbnek látta, mint amikor utoljára találkozott vele. Hermione észrevette, hogy a fájdalom apró szikrája lobbant George szemében. Kérdőn billentette oldalra a fejét.
− George?
− Ó, édes Istenem, annyira sajnálom, Hermione! - kiáltotta George.
Mielőtt a lány bármit is mondhatott volna, az egyik kezével megfogta a lány arcát, a másikkal pedig átölelte a derekát, majd megcsókolta. Hermionénak elakadt a lélegzete a meglepetéstől. George kihasználta a lány meglepetését, és becsúsztatta nyelvét Hermione szájába. Hermione felocsúdva döbbenetéből visszacsókolta a férfit. George köré fonta karjait, és olyan szorosan magához húzta, minta attól tartana, hogy elveszíti. A férfi is olyan szorosan tartotta, ahogy csak tudta, s a másik kezével is átfogta a nő derekát. Majd felkapta őt. Hermione körülfonta a lábait a férfi derekán.
− A legközelebbi szoba? - motyogta az ajkaiba George.
− Fen… fent az emeleten - nyögte, mivel a férfi ajkai elkezdték bebarangolni a nyakát.
Ölbe kapta Hermionét, majd elindultak felfelé a lépcsőn. - Jobbra vagy balra? - kérdezte, még mindig a lányt csókolva.
− Jobbra - válaszolta, s újra az előző pozícióba helyezkedett. George közben megemelte, hogy könnyebben megtartsa magát, majd nekinyomta a szoba ajtajának, míg elfordította a gombot.
− Az én szobám - motyogta neki Hermione. - George, biztos vagy benne? - kérdezte, eltolva magától a férfit. - Mármint úgy értem, én még mindig nagyon szeretlek, de annyira régen volt már és… - mondta, de George félbeszakította egy újabb csókkal.
Ez sokkal hevesebb volt, mint régebben. Kétségbeesetten vágyott rá, és a nő tudta ezt. Hermione ugyanolyan hevesen csókolta vissza. George keze elindult felfelé a nő blúzán, hogy lefejtse róla, míg annak kezei az ő ingét gombolták. Gyorsan szétváltak, hogy Hermione levehesse a felsőjét, s pár perccel később a ruháik már szétdobálva hevertek szanaszét a szobában.
− Hermione - mondta George. - Szeretlek. Nagyon szeretlek.
− Én is szeretlek - suttogta, mielőtt elmerültek volna egymásban, maguk mögött hagyva a világot, egyedül és elfeledve.
***
A srácokat Charlie hozta el az oviból. Mikor hazaértek, úgy tűnt, mintha valaki lenne Hermionénál, így Charlie kiráncigálta a gyerekeket és nagy adag fagyit ígért nekik. Az Abszol Úton voltak éppen, amikor Fred és Bill is arra jártak.
− Fred bácsi! - kiáltott utánuk Abby. Fred megpördült, meglepte a neve mögött elhangzó szó. Ránézett a kislányra, és halványan elmosolyodott. Oldalba bökte Billt, és odasétáltak hozzájuk.
− Szia - köszönt. - Te vagy Abby, igaz? - A kislány lelkesen bólintott. Charlie rámosolygott. Fred folytattatta. - És te vagy Wesley. - állapította meg.
− Wesley Charles - javította ki mosolyogva a kisfiú. - Hogy vagy, Fred bácsi? Nem igazán szoktunk sokat beszélgetni. - Fred teljesen megdöbbent a fiú érettségétől. Kérdőn nézett Charlie-ra.
− Ah… miért nem ültök le ti ketten, és beszélgettek az unkahúgotokkal és az unokaöcsétekkel? Nekem most amúgy is meg kell néznem Hermionét - mondta Charlie. Abby a bácsikáira nézett, és bólintott.
− Kérlek, Fred bá’! Bill bá’! - kérlelte őket, kihasználva helyes kis akcentusát. Ellenállhatatlan kölyökkutya szemekkel és egy kis ajakbiggyesztéssel nézte őket. Azok ketten elmosolyodtak.
− Természetesen! - mondta Bill. Charlie felállt, és egy biccentéssel jelezte a fivéreinek, hogy hamarosan visszatér.
Charlie Hermione háza elé hoppanált. Kinyitotta az ajtót és besétált. Látta Blaise ajándékát a kanapén. Beszédfoszlányokat hallott az emeletről. Úgy döntött, hogy kideríti, kivel beszélget Hermione, és elindult felfelé a lépcsőn.
***
Hermione feje George mellkasán pihent. A férfi ujjai a lány hajával játszottak. Hermione sóhajtott elégedettségében, és George lenézett rá. A szemei csukva voltak, de egy mosoly jelent meg az arcán. George hallotta, hogy a lány kuncog. Elmosolyodott, és megkérdezte, min nevet. Hermione felnézett és ostobán vigyorgott.
− Hé, George! Hogy vagy? Szeretnél beszélgetni, vagy térjünk át egyből a kettyintésre? -George is elnevette magát. Rádöbbent, hogy tényleg nem mondtak egymásnak semmit.
− Szóval… nekünk most van két gyermekünk? - kérdezte.
− Igen…
− Találkozni akarok velük.
− És mondanom sem kell, ők is találkozni akarnak veled.
− Ez volt az, amiért rosszul érezted magad aznap? - kérdezte George.
− Igen ez volt.
− Merlinre, Hermione, nem is tudod, mennyire sajnálom.
− Azt hiszem, megmutattad, hogy mennyire sajnálod, és mennyire bízol bennem, fátylat rá - mondta kissé kuncogva. George újra lenézett rá.
− Komolyan gondoltam, Hermione. Tényleg sajnálom. Meg kellett volna bíznom benned. Akkor mindez nem történt volna meg - mondta. Hermione látta, hogy a férfi a könnyeivel küszködik. A lány felnyúlt, és úgy fordította a férfi arcát, hogy egymás szemébe nézhessenek.
− George, ez nem a te hibád. Alicia volt az, aki becsapott téged és a családodat. Ő vert át, és ezért nem hibáztatlak titeket. Ugyanakkor Ginny majdnem megölte a gyermekeinket, és erről majd beszélnem kell vele - mondta egy mosollyal az arcán, ezzel mutatva, hogy nem hibáztatja egyikőjüket sem a történtekért. - Apropó, ami az ikreket illeti...
− Nagyszerű! Ikrek! - mondta George vigyorogva. - Szóval Wesley Charles és Abigail Winifred… tetszik.
− Aha… emlékszem, ahogy azt mondod, ha lányunk lesz, azt akarod, hogy Abigail legyen, mert az azt jelenti, hogy az édesapa öröme és Wesley mert ez… férfias, vagy valami ilyesmi. - George nevetett. - Nekem személy szerint tetszik a Wesley név, mert ez egy szép név. De nem! Neked az kell, hogy férfiasnak hangozzon. - Hermione elkezdte simogatni a férfi mellkasát, míg a férfi hüvelykujjával kis köröket rajzolt a lány hátára.
− Szép nevük van. Jól láttam, tegnap repültek? - kérdezte.
− Igen. Elhatározták, hogy ők lesznek a Roxfort legjobb terelői, akiket valaha látott a világ.
− Ezek tényleg az én gyerekeim.
− Igen azok. - Értett egyet Hermione egy bólintással. Nézte a férfit és mosolygott. Az pedig visszamosolygott rá.
Már épp újra megcsókolták volna egymást, mikor kinyílt az ajtó. Hermione felsikoltott, mikor meglátta Charlie-t, és igyekezet bebújni a takaró alá. George pedig pimaszul vigyorgott bátyjára. Charlie döbbenten állt az ajtóban.
− Ördög és pokol! - kiáltotta, s olyan erősen csapta be az ajtót, hogy megremegtek a képek a falon. Sápadt arccal hoppanált vissza az Abszol Útra. Testvérei rápillantottak.
− Jól vagy, Charlie bácsi? - kérdezte Wesley.
− Aha, jól - mondta. - Ti tudtátok, hogy George elment Hermionéhoz, hogy beszéljen vele? - Fred bólintott, míg Bill megrázta a fejét. Charlie megremegett az undortól. - Nem beszélgettek, annyit mondhatok!
− Miért? Mit csinált a mami meg a papi, Charlie bá’? - kérdezte Abby kíváncsian.
Fred és Bill a kezük mögé rejtőzve kuncogtak. Charlie a fejét rázta.
- Gyerünk, ti ketten! Ellehettek a lakásomon. Csak küldök egy levelet anyukátoknak, hogy ne idegeskedjen. Gyerünk! Fred, Bill - köszönt el tőlük egy biccentéssel.
Miután távoztak, Bill az öccsére pillantott.
− Te tudtad, hogy ez fog történni, igaz? - Fred pimaszul vigyorgott, és dehoppanált. Bill megrázta a fejét, mielőtt ő is hazahoppanált.
Tovább>>