[Fanfic] Aduász | Hetedik fejezet
Cím: Aduász
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 5633
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Megjegyzés: Sokat késtem és ezt sajnálom. Összejött pár dolog, úgyhogy így jött ki a lépés, de cserébe igyekeztem egy, az előzőnél izgalmasabb és valamivel hosszabb fejezettel előállni. Remélem, sikerült. Én élveztem írni XD
Hetedik fejezet - Tiltott gyümölcs
- Tudod, mikor azt mondtad, hogy van valami, ami lekötheti a férfias bánatom, nem egészen ilyesmi vizualizálódott a szemem előtt - jegyezte meg Tony, miközben a villódzó képernyőt bámulta és mindent megtett azért, hogy ne üvöltsön fel a fájdalomtól, amikor Steve leszedte a gézlapokat a vállsebéről. Azokat a gézlapokat, amik az elmúlt másfél napban tökéletesen beleépültek a sérülésbe.
- Csak nézd a felvételeket! - kérte a szőke kidobva a használt kötszert az asztal mellett lévő szemetesbe.
- Továbbra sem értem, miért jó az, ha megnézem azt a részét a történteknek, amire már emlékszem - pillantott rá a szeme sarkából a férfi.
- Amíg kórházban voltál, volt egy kis szabadidőm, ezért átnéztem a legtöbb biztonsági kamera felvételét - fogott bele a magyarázta Rogers, ám a szemét le sem vette Tony válláról. Jöhetett a fertőtlenítés, az alany pedig már jó előre belemarkolt a szék karfájába. - Pár helyen… Nem is tudom, mintha belenyúltak volna a felvételekbe. Nem értek hozzá, de szerintem valami nincs rendben velük. Ezért akarom, hogy te is lásd.
Igazából Tony még mindig nem tette túl magát a sokkon, hogy egyrészt Steve ilyesmikre is gondolni tudott az aktuális és sürgető problémák mellett, másrészt azon, hogy JARVIS csak úgy odaadta neki a fájlokat ellenőrzésre. Elég szar kifogásnak érezte, hogy épp kómában feküdt, illetve házon kívül volt. Sürgős jelleggel tartania kellett egy szülői értekezletet és leosztania JARVIS-t.
Mostanában elég sokan sértik meg a territóriuma határait.
Visszafordította a figyelmét a kijelzőre. Épp az látszott, ahogy Lokival a fal mellett lapulnak, hogy az ügynökök ne vegyék észre őket. Egy nagyon picit elöntötte a rossz érzés, ha arra a gondolt, hogy ezt az egészet Steve is végignézte.
Néha még mindig érezte Loki tenyerét a meztelen hátán és a félisten mellkasának szokatlan hűvösségét a sajátján, amikor visszagondolt az eseményekre. Idegesítő volt. Valahol megalázó, közben viszont annyira… izgalmas is. Loki legutóbb kis híján megölte, ezúttal viszont megmentette az életét. Nyilván érdekből, de ott volt a kis hangocska, ami azt susogta a fülébe, hogy Loki megtehette volna, hogy egyszerűen odalöki őt a kommandósoknak.
Felnyögött és egész testében megfeszült, amint Steve belenyomott egy fertőtlenítőfolyadékkal átitatott vattát a sebbe.
- Ó, Jézus Krisztus! - sziszegte. - Normális vagy?! Azt akarod, hogy maradandó károsodást szenvedjek?
- Ugyan már - nevetett Steve. - Jobb az, ha elfertőződik a seb, amibe aztán vérmérgezés miatt belehalsz?
- A részleges bénulásnál mindenképp - fújta lehorgasztott fejjel, mikor végre elmúlt a fájdalom. A másik inkább nem szólt semmi, csak folytatta, amit elkezdett, ezért aztán Tony is visszatért a felvételekhez.
Kezdett felmerülni benne a gyanú, hogy Steve esetleg rosszul látta, amit látott, mert semmi rendkívüli nem történt, legalábbis semmi olyan, ami technikai problémát jelzett volna, amikor megértette, mit nézett kamerahibának vagy külső behatolásnak a szőke.
A lépcsőházba is szerelt kamerákat, ezeken pedig az látszott, ahogy Lokival elindultak felfelé a gyengélkedő emeletéről, mert a félisten meghallotta a közeledő katonákat. Pár másodpercig nem történt semmi, hisz ennyi előnyük volt, aztán három alak osont el a kamera képe előtt, mind felfelé szegezték a fegyverüket, hátha valahol elcsíphetik őt vagy Lokit.
Hármuk közül viszont az egyikük nem látszódott rendesen, mert a kivetített felvétel elszemcséződött, szaggatott és néhol még be is fagyott rövid időközökre.
- Mi a franc… - mormogta közelebb hajolva, teljesen megfeledkezve arról, hogy Steve éppen próbálta bekötni a vállát.
Visszatekerte, hogy újranézhesse. Megint ugyanaz történt. Valami közvetlenül történt a felvétellel. Ezt viszont azért nem értette, mert a kamera nem lehetett hibás, minden korábbi felvétel kifogástalan minőségű volt. A mentett fájlok pedig Tony központi tárolóegységére kerültek, oda manuálisan lehetett csak betörni. Erre pedig semmiféle bizonyíték nem mutatott. Egyáltalán miért akart volna a SHIELD biztonsági kamera felvételeket hamisítani? Mi előnye származott volna belőle?
Nem értette. Főleg azt nem, hogy miért ebbe a részbe nyúltak bele. Mitől fontosabb ez, mint bármelyik másik pontja annak az estének?
- Szerinted mi okozhatta? - kérdezte óvatosan a Kapitány, mikor már hosszú ideje nem szólt semmit.
- Fogalmam sincs - válaszolta rá sem pillantva Stark. Még mindig a képernyőt bámulta. - Olyan, mint az interferenciás hibák, de a fejemet teszem rá, hogy nem az okozza. Szétszedem a felvételt és megpróbálom kideríteni. Máshol is tapasztaltad ezt?
- Nem - rázta meg a fejét Steve. - Amint a három katona eltűnik a képből, a hiba is megszűnt, és többször nem láttam egyetlen felvételen sem.
Tony hátradőlt a székében és párszor végigsimított igencsak borostás állán. Egy ideje nem volt kedve a borotvához, plusz mivel sem a nyilvánosság, sem egyéb személyeknek nem kellett már tetszenie, magas ívben szart rá.
Valami nem volt rendben ezzel az egésszel. Onnantól kezdve bűzlött az egész, hogy a SHIELD rájuk támadott. Valahogy nem tűnt logikusnak. Fury komolyan vette a nemzetbiztonságot, ez egy percig sem volt kérdés. De mégis miért lett volna hajlandó lerombolni még az egész tornyot is csupán azért, hogy Lokit vagy elkapja, vagy kinyírja? Ártatlan embereket ölt volna meg a célja érdekében. Ez valahogy nem vallott rá. Oka mégis kellett legyen rá, hisz kiadta a parancsot. A felvételek meghamisítása pedig még annyira sem illett a képbe, mint Fury új keletű tömeggyilkossági stratégiája.
--
A kamerák felvételének vizsgálata mellett a másik nagy projekt, amin dolgozott, az LS-200 átalakításának befejezése volt. A rendszer már szinte teljesen elkészült, csupán az utolsó simítások hiányoztak hozzá, ezeket tervezte Tony elvégezni. A logaritmus működött, egy-két számításba kellett még belenyúlnia. Eredetileg az Avengers Torony méreteire kalkulálták a hatótávolságot JARVIS-szal, ez viszont megváltozott azóta, hisz átköltöztek az ő tornyába. A Stark Torony más méretekkel és formával rendelkezett, és ha ez még nem lett volna elég, a környező épületek nem álltak üresen ugyebár.
Ez jelentette az egyetlen dolgot, amit Tony nagyon bánt. Lakóépületek voltak mindenhol és amennyiben Fury gyógyszere ismételten elgurul, sokkal súlyosabb árat is fizethetnének érte, mint több millió dollár értékű tatarozás.
Részben emiatt is fontos volt, hogy jól végezze el az átalakítást.
- JARVIS, az utolsó két változót cseréljük ki - mondta hosszas tűnődést követően. Mindent kivetített az egyik falra, úgyhogy nagyban és rendkívül átláthatóan tanulmányozta azt, ami eddig megvolt a kódból. - Azután futtassunk le egy szimulációt is.
Már éppen elégedetten hátradőlt, mikor a szeme sarkából megpillantott valamit, ami nagyon nem illett az ő kis kuckójának szelíd és tökéletes képébe. Arra fordította a fejét és majdnem felpattant ültéből.
- Szent szar! - csúszott ki a száján. Loki összeráncolta a homlokát és olyan arckifejezéssel nézett le a görgős székben ülő, láthatóan feszült férfire, mint aki nem tudja eldönteni, a szentségelés szórakoztatja vagy undorítja.
- Kicsit meglepett, hogy egyszer sem látogattál meg a hevenyészett… lakomban - szólalt meg a félisten, kiismerhetetlen hangszínen. Tonynak mindig problémái voltak a hitével, de annak a feldolgozása, hogy Loki tényleg ott állt vele szemben, a laborjában, teljes életnagyságban, különösen nehezére esett.
- Hogy kerülsz ide? - kérdezte. Pillanatok alatt kiszáradt a szája. - Azt hittem, Lancelot és Dr. Jekyll lesik minden kívánságod, de főleg azt, hogy ne menj sehova.
- Ők nem is vették észre a hiányom - húzta lassú mosolyra a száját az asgardi. - Thor hatalmas harcos, de közben sok mindenhez nem ért. Nem látja meg azt, ami az orra előtt van. Csak néz és nem lát.
Ezt nem volt túl nehéz elképzelnie. Igaz, egyre jobban kezdte csípni azt a kétajtós szekrényt, de azért nem tagadhatta, hogy egy tulok olykor hozzá képest taktikai zseninek számított.
Tehát Loki kijátszotta mind a bátyját, mind Bannert, csak azért, hogy eljusson… hozzá? Ez borzasztóan hízelgő és egyben mérhetetlenül beteges volt.
- Be akarod fejezni, amit elkezdtél a tetőn? - Végig sem gondolta a kérdést, mikor már kicsúszott a száján. A Tony Stark sokk. Ritkán látott, de annál emlékezetesebb. Mikor elakad a szava és az agyműködése is.
Loki zöld írisze felfénylett. Nem szólt semmit, csak közelebb sétált Starkhoz, aki megfeszült ültében. Mennyire lett volna röhejes, ha sikoltozva elrohan? Senki sem hibáztathatta volna érte. Fölé tornyosult egy felkakaózott Hókuszpókusz, aki kétszer akarta fél éven belül kinyírni, mindkétszer hazai pályán, és közben annyira… ellenállhatatlanul nézett ki. Tony nem talált rá jobb szót. A sápadt bőrével kontrasztot keltő hollófekete tincsek mellett zöld prizmaként világítottak a szemei. Volt az egész összképben valami… megkapó. Amennyiben kihúzta a képből a szociopata arcberendezkedést.
- Amit elkezdtem a tetőn? - kérdezett vissza előrehajolva. Tony mindent megtett, hogy beleépüljön a szék háttámlájába.
- Ja - bólintott csigatempóban. - Tudod, a likvidálásom. Kicsinálásom. Meggyilkolásom. És hirtelen több szinonima nem jut eszembe.
Loki előrehajolt és az egyik kezével rátenyerelt Tony térdére. Komoly erőfeszítéseibe került, hogy ne kezdjen levegőért kapdosni.
- Ezt gondolod, Stark? - billentette finoman oldalra a fejét. - Hogy meg akartalak ölni odafent a tetőn azon az estén?
- Mit kéne gondolnom, Gandalf? - érdeklődött. - Kórházban ébredtem és az volt az első dolog, amit megtudtam, hogy két és fél napig nyálaztam eszméletlenül a párnámra. És nem a lőtt seb miatt a vállamon.
Loki ujjai megfeszültek a combján, a körmei belevájtak a farmerján keresztül a húsába, amitől olyan mértékben felgyorsult a szívverése, hogy érezte, ahogy átforrósodik a teste.
- Ha meg akartalak volna ölni - sziszegte a férfi Tony arcába -, akkor nem itt beszélgetnénk most. Azt hiszed, hogy a látványos találmányod nélkül bármiféle kihívást jelentesz nekem, Stark?
Nem, Tony nem nagyon hitte, de hosszasan kellett volna őt fizikai és mentális kínzásoknak alávetni, hogy ezt beismerje. A gyengeség elismerése egyet jelentett azzal, hogy menthetetlenül gyengévé vált. Ő pedig nem volt gyenge. Pontosabban tudott tenni a genetikai gyengesége ellen.
Loki felegyenesedett és levette a kezét a másikról. Hatalmas megkönnyebbülést hozott ez magával.
- Nem haltál meg, mert nem akartam, hogy meghalj. Megtehettem volna és úgy gondolom, ezt nem kell bizonyítanom.
- Miért nem tetted? - kérdezte.
A félisten kíváncsi arckifejezéssel nézett rá.
- Ott voltál, nem?
- Semmire sem emlékszem - vonta meg a vállát. Most, hogy megint normálisan tudott lélegezni és fennállt legalább másfél méter távolság közöttük, valahogy a helyzet sem tűnt olyan kétségbeejtőnek. Loki jelenléte először pánikot váltott ki belőle, de ennek elmúltával… csak a tudásvágy maradt meg. Loki válaszolhatott minden olyan kérdésére, amire a kórház óta nem kapott választ. Amiket Steve piszkálása fogalmazott meg benne.
Felkelt a székéből, a keze egyetlen mozdulatával pedig eltüntette az összes kivetített képernyőt. Nem nagyon hitte, hogy Loki a programozás legnagyobb fortélyainak birtokában lett volna, de akkor sem volt szerencsés az ő erejére épült rendszer alapjait mutogatni neki.
- A többiektől hallottam tizenhárom verzióját annak, hogy mi történt pontosan, de mindegyik ugyan úgy végződött: te és én, danse macabre a tetőn.
Loki ajkai vékony vonallá préselődtek. Tony még el sem tudott kezdeni gondolkozni azon, hogy vajon ezt mi válthatta ki, amikor a mágus megszólalt.
- A szerkezet a mellkasodban - bökött a halvány fénylés irányába Stark vörös pólóján - rengeteg energiával rendelkezik. Olyannal, amit könnyedén magamba tudok… szívni. Felhasználni, hogy erősítsek magamon.
- Tehát felkakaóztad a varázserőd a reaktorom által generált energiával - foglalta össze röviden.
- Igen - biccentett, és megkerülte az asztalt. Tony figyelmét nem kerülte el, hogy ezúttal is úgy vonult, mintha ott lenne rajta a fekete-zöld bőrfelszerelés, arannyal meghintve. Fensőbbség teljesen. - Szükségem volt rá, hogy fenntartsam az erőmezőt. De pont annyit vettem csak el, hogy megmaradjon az életed.
- Steve szerint leállt a légzésem - húzta össze a szemöldökét a milliomos.
- A szuperkatona pedig ezen készségesen segített is - húzta mosolyra a száját Loki.
A perverz földönkívüli pöcs, futott át a gondolat a fejét. Egy kicsit még jobban feszélyezte a tudat, hogy semmire sem emlékszik az akkor történtekből. Őszintén remélte, hogy más tényleg nem próbálta menteni az életét. Mondjuk Fury.
Nem. Abba borzasztó lett volna belegondolni. Nem akart maradandó agykárosodást szenvedni.
- Tehát nem akartad, hogy koporsótöltelék legyek - dobta vissza a rövid szummázást, hogy megerősítést kapjon.
- Nem.
- És ezt el is hihetem?
- A hazugságok istene vagyok - emelte rá a pillantását Loki, amit eddig az egyik páncélon nyugtatta a fal mellett. - Nem gyakran szoktak hitelt adni a szavaimnak.
- Ez még nem válasz a kérdésemre - mutatott rá Tony. - Terelsz. Talán zavarba ejtő, hogy igazság hagyja el a szád? Piszkálja a csőröd, hogy a munkakörödön kívül tevékenykedsz?
Loki rövid és vidámságtól mentes nevetést hallatott.
A mozgása gyors volt és olyan, akár a higanyé. Stark látta, minden egyes mozdulatát, de azok olyan kecsesek és fürgék voltak, hogy tökéletesen magukra vonták a figyelmét. Loki másodpercek ott állt ismét mellette.
- Választ adok egy kérdésre, Tony Stark, amennyiben viszonozod ezt - mondta, és valószínűleg nagylelkűnek akart tűnni, amivel kapcsolatban a milliomosnak lett volna egy-két ötlete, hova és milyen szögben dugja fel magának a nagylelkűségét.
- Nem borotválom odalent - közölte. - Gondolom, ez furdalta az oldala-
Már meg sem lepődött és a félelem sem öntötte el olyan gyorsan, mikor Loki ujjai a torkára fonódtak. A hüvelykujjával felnyomta az állát és így a félisten bele tudott bámulni a szemébe.
Loki hűvös, már-már jeges lehelete csiklandozta a bőrt az arcán.
- Nem csodálatos érzés, amikor az életed valaki más kezében pihen? - kérdezte halkan, selymesen. Tonynak az a beteges tévképzete támadt, mintha Loki hangja harmadik karként simogatná, láthatatlanul. - Amikor nem kell a döntéshozás terhét a válladon cipelned?
- Az esetek többségében - nyögte, és mikor ösztönösen Loki karjára markolt az ujjaival (amit ezúttal nem a csilivili bőrruci takart, hanem egy kinyúlt, fekete, hosszúujjú fölső), elöntötte a deja vu érzés - olyanok kezébe kerül, akik ki akarnak nyírni, úgyhogy annyira nem csodálatos.
Loki mosolya a jól szórakozóból átcsúszott egy ragadozóéba.
Már nagyon közel volt az arcához a sápadt másik. Túlzottan és személyes szférát súlyosan sértően közel.
- Hallottam a szívverésed, Stark - mormolta Loki hátrataszítva őt. Tony újabb nyögést engedett feltörni a torkából, mielőtt bizonytalanul tapogatózva támasztékot keresett az asztalán.
- Uram, értesítsem a többieket?
A váratlan hang kizökkentette egy másodpercre a skandináv őskövületet, de sajnos nem olyan sok időre, hogy ebből bármiféle szabadulási műsort nyerjen Tony.
Elmerült néhány másodperc erejéig a zöld szemekben, és próbálta kitalálni Loki gondolatait, de vagy nem voltak neki, vagy megtanulta már, hogyan irányítsa a mimikáját és a fényt a szemében.
- Nem kell, JARVIS - préselte ki magából. A félisten elvigyorodott.
- Biztos benne, uram?
- Ennél biztosabb nehezen lehetnék - mondta rekedten. Loki szorítása tovább fokozódott. Ha ez így halad tovább, előbb fullad meg, mintsem bárki a csapatból idejében felbukkanjon a műhelyében, tehát teljesen mindegy volt.
- Látod? - kérdezte susogva és még tovább nyomta Tony fejét hátra, aminek az lett a következménye, hogy a zseni félig már az asztalán feküdt. Még szerencse, hogy nem volt semmi törékeny vagy értékes ott, amit leverhetett volna. - Thortól napokon át hallgattam, hogy micsoda borzasztó tett volt tőlem a kényszerítésed. Nem számít, mi volt az indok, még akkor sem, ha elhiszi nekem, hogy csak titeket… védtelek. - Az utolsó szónál ciccenő hangot hallatott. - Pedig mikor kényszerítettelek? Te vagy az egyetlen, Stark, akit nem tudok. - Tonynak beugrott az a múltbéli alkalom, amikor Loki hiába próbálkozott átvenni az elméje felett az uralmat, az arc reaktor immunissá tette. - Szerencsére, téged nem is kell. Önként ajánlod fel magad.
- Ajánlja önként a seggem! - préselte ki magából.
A derekába beleállt az asztal pereme, de ez jelentette a legkisebb problémáját. Loki olyan közel lépett hozzá, hogy már a levegő is kiszorult a testük közül, illetve abban a pillanatban Tony tüdejéből is.
- A szívverésed egyenletes és nyugodt volt - suttogta az arcába. - Gondolkodás nélkül hagytad volna, hogy elvegyem az életed, Stark. Mindenki engem okol, pedig te tetted a kezembe a kulcsot.
- Hogyne lett volna nyugodt a szívverésem, mikor körülbelül egy liter vé-
Döbbent nyögésbe fulladt a mondta második fele, mikor Loki természetellenesen hideg ajkai az övére tapadtak.
Hazudhatott volna magának, hogy próbálta ellökni magától a csontkollekciót megszégyenítő férfit, de nem felelt meg a szög, a testhelyzet és még millió egyéb tényező, ám igazság szerint… egyszerűen csak nem akart ellenkezni.
Visszacsókolt és megpróbálta átvenni a domináns szerepét. Belemarkolt Loki tincseibe és egy erősebb rántást követően, mikor Loki ingerlően végigfuttatta a nyelvét az ajkain, a félisten szájába tudta csúsztatni a sajátját. Borzongató volt az a hörgés, ami felszakadt a sápadt férfi torkán, és amit Tony a hűvös leheletével együtt elnyelt a csókkal. Gyakorlatilag nyeldekelte Loki élvezetének apró, csodálatos hangjait.
A szabad kezével végre sikerült megint álló helyzetbe löknie magát. Minimálisan kiegyenlített lett a küzdelem. Mert ez nem volt más, mint küzdelem. Egymás ajkába martak, ujjak téptek kusza hajtincsekbe és zihálások hangja keveredett össze.
Tony szeme felpattant, mikor megérezte Loki kezét a lába közé csúszni, ahol már kellőképp megmutatkozott az eredménye izgalmának.
- A jó édes francba! - szisszent fel, és hátratántorodott, vissza az asztalához.
Loki végignyalt az alsó ajkán, lassan és rendkívül kívánatosan. Tony nem bírta levenni róla a szemét, ám szerencsére ezúttal pont a kőkemény farka akadályozta meg abban, hogy visszabotladozzon Loki karjaiba.
Meg akarta dugni a félistent. Anyámasszony katonája Thor örökbefogadott kisöccsét.
Ó, szentséges Isten.
- Azt hiszem… most a legjobb az lesz, ha megadom neked azt a pohár italt, amit ígértem.
--
Tony a harmadik pohár whiskey után jutott el arra a pontra, hogy végre megint Lokira tudott nézni anélkül, hogy elfogja a remegés. Csinált már jó pár hülyeséget életében. Többek közt ide sorolhatta termonukleáris fegyverek gyártását és nyílt színen a páncéljába vizelést. De valószínűleg a mostani megmozdulása vinné a prímet, amennyiben szavazásra bocsátaná a lehetőségeket.
Ahhoz viszont nem tudott volna eleget inni. Már így is hallotta a fejében Thor hangját és látta Steve csalódott, dühös és kivert kutya szemeit.
Közben pedig csak az járt a fejében, milyen pózban dugná meg a mellett ülőt. Egy újabb átlagos, Stark-féle hétfő.
- Miért szívtad el a reaktor energiáját? - kérdezte a normálisnál mélyebb hangon Tony. Loki felvont szemöldökkel nézett rá. - Úgy értem, miért tettél meg mindent azért, hogy segíts? Hirtelen puszipajtások lettünk? Öribarik?
Pár másodpercen át csak a kortyolásaik hangja vert éket a csendbe. Loki meglepően jól bírta az italt. Tony arra számított, hogy már a skótwhiskey szagától lefordul ültéből, erre gyakorlatilag az üveg felét ő végezte ki egyedül. Rohadt kelták.
- Ti halandók azt hiszitek, halhatatlanok vagyunk - válaszolta kimérten. - Nem vagyunk azok, és a sérüléseimet figyelembe véve nem voltam biztos benne, hogy a tornyod összeomlását túlélném-e.
Ez elég korrektnek hangzott, de Tony nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a hazugságok istenével csevegett éppen.
- Tehát azt mondod, önös érdek volt - pillantott rá a szeme sarkából a milliomos. - De a biztonság kedvéért azért nem vitted túlzásba a szörpizést. Figyeltél arra, hogy ne haljak bele.
Loki körmei megkoppantak a pulton, miközben a másik férfi felé fordult. Az arcán megfeszült minden vonás.
- Mit akarsz mondani ezzel, Stark?
- Nem is tudom - vonta meg a vállát. - Mondjuk azt, hogy a szíveden viseled a sorsom? Elég drámaian hangzik, de mivel öt perce még a számban volt a nyelved…
Loki szeme összeszűkült.
Úgy tűnt, ez rossz válasz volt.
Már felkészült rá, hogy a félistennél ezúttal elszakította a cérnát és végérvényesen kihúzta a gyufát is, de legnagyobb meglepetésére Loki eltűnt. Egyszerűen köddé vált és magára maradt két pohárral és az alkoholos üveggel - legalábbis néhány pillanatig ezt hitte.
Majd nyílt a liftajtó és megjelent Steve Rogers, teljes életnagyságban. Ami meglehetősen kiterjedt nagyságot jelentett az életben is.
- JARVIS azt mondta, hogy nem fogadsz hívásokat - szólalt meg a szőke már távolról.
- Elfoglalt voltam - válaszolta Tony és inkább meg sem fordult. Jelenleg nem akart beszélgetni. Részeg akart lenni, elég részeg ahhoz, hogy kiverje a fejéből azt az oltári ballépést, amit vétett. Jelen pillanatban még beszéd közben is érezte, milyen volt Lokit csókolni.
- Azt látom - érkezett a „meggyőződött” reakció. - Nagyon elfoglalt lehetett a szád.
Vasember kis híján belefulladt a whiskeybe, amikor sikeresen félrenyelte az aktuális kortyot, aminek egy része ennek köszönhetően rossz irányba indult el lefelé. Ezen az irányon pedig nemcsak a mellkasa értendő.
- El sem tudod képzelni, mennyire, Kapitány - köhögte ellökve maga elől a poharát. - Most, hogy felkorbácsoltad a hangulatot, elárulod, mi volt olyan fontos?
- Jutottál valamire a felvételekkel?
- Ja. Arra, hogy nincsenek megbuherálva - felelte Tony. Ennek az információnak a közlése lett volna az első dolga, amennyiben egy bizonyos félisten nem ver ki nála néhány… Rendben, rossz szóhasználat.
- Vagyis? - nézett rá Steve kicsit értetlenül. A modern technológia olykor ki tudta rántani a talajt a férfi lába alól. - Mi okozta az elmosódást?
Stark kortyolt egy nagyot a poharában lévő italból, mielőtt válaszolt volna.
- Azt nem tudom. Valaminek lennie kellett a ruhájukon vagy a fegyverükön. Valami nagyon erősen elektromágneses, ami hazavághatta még a digitális felvételeket is.
A kialakult csönd áldásként hatott Tonyra. Nagyon kedvelte Rogerst, de a férfi valahogy kifinomult érzékkel értett hozzá, hogy akkor zavarja, amikor a legkevésbé volt beszélgetős hangulatában. Egy bizonyos fokig ez zseniális teljesítmény volt.
- Furcsa vagy ma - jelentette ki a szőke.
- Csak nem elég ittas - nyögte Tony.
- Mi lenne, ha idehívnám Bruce-t és megpróbálnánk együtt dolgozni a biztonsági kamerák felvételein? - Ez a terv nem hangzott olyan rosszul. Nem egészen értette, mivel lenne eredményesebb a vizsgálódás Banner kiegészítésével, viszont pár óra a két csodabogárral biztos helyrerakta volna a kedélyállapotát.
- Oké - mondta nagy kegyesen.
- Addig menj és igyál egy kávét - tanácsolta a másik, miközben elfintorodott. - Esetleg egy zuhany sem ártana. Bűzlesz az italtól, Tony.
- Mármint úgy érted, férfias és csábító illat árad belőlem - helyesbített, mire Steve elvigyorodott.
- Kávé és zuhany!
--
A következő két napban semmilyen eredményre nem jutottak a felvételekkel, Bruce is mindössze annyit tudott mondani, amennyit Tony korábban, viszont megígérte, hogy utánanéz még pár lehetőségnek, és ha lesz eredmény, mindenképp megosztja a többiekkel.
A negyvennyolc óra lepörgésével a csend is kezdett megint gyanús lenni. New York maga volt a béke szigete. Nem történtek különleges támadások, senki sem tört az emberek életére, pedig a Bosszúállók egy kicsit már igényelték volna a dolgot. Valahol levezethették volna a feszültséget, ráadásul egy támadás biztos pontot jelentett. A várakozás megölte az idegeiket.
A SHIELD nem jelentkezett, ami alapvetően pezsgőbontásra adott okot, de Steve nyugtalan maradt. Megpróbálta felvenni a kapcsolatot Fury igazgatóval, ám eredménytelenül. Mintha a férfi eltűnt volna a föld színéről is az egész szervezettel együtt.
Az egyetlen izgalmat Thor bejelentése, vagyis inkább kérése okozta. A szőke sörénnyel megáldott férfi azt akarta, hogy engedjék ki Lokit a páncélteremből.
Tony nagyon boldog volt, hogy nem neki kellett elsőnek tiltakoznia, Clint megtette helyette.
- Szerintem pedig tökéletes helye van ott - közölte a mesterlövész.
- Loki már hosszú ideje ott van - ellenkezett Thor. - Nem tett semmit, ami arra adna okot, hogy továbbra is bezárva tartsuk.
Ezzel Stark tudott volna vitatkozni, de amennyiben elmeséli, mi történt pár napja a laborjában, Steve valószínűleg agyvérzést kap, Bruce és Thor pedig szembesülhet a ténnyel, hogy hagyták csak úgy ki- és besétálni Lokit, ami pedig Bruce idegrendszerére ment volna rá.
Tehát inkább ült csendben és szokásához nem annyira híven, bölcsen hallgatott.
- Az már nem is számít, hogy megpróbálta leigázni ezt a világot? - vonta fel a szemöldökét Barton.
- Annyiban igaza van - szólt bele Rogers -, hogy örökké nem tarthatjuk ott, ahol most van. Nem tudjuk megoldani az állandó őrzését.
- Vagyis engedjük szabadon? - kérdezte Natasha, és látszott, hogy a feszültségtől sokkal merevebben tartotta a vállait és a nyakát is.
- Csak az építményen belül - kérte ismét Thor. Olyan arcot vágott, mint egy kiskutya, amit párszor oldalba rúgtak és kidobtak az utcára. Tony inkább rá sem nézett. Őt nem fogják meghatni holmi bariszemek. - Loki bizonyára tudja, hogy egyetlen rossz lépés vagy gondolat, és jogosan toroljuk meg. De még mindig sérült, és…
- Kanyarodjunk vissza Steve kijelentéséhez - javasolta Stark közbevágva. Minden szem felé irányult. - Mit akarunk egyáltalán kezdeni Lokival? Eredetileg azért hoztuk ide, hogy ne haljon meg, és hogy rajta tudjuk tartani a szemünket, mielőtt ártatlanok sérülnek meg. Ez szerintem elég jól teljesült is. Kicsit még bibis az ujja, de velem ellentétben ti még emlékeztek is rá, hogy mit művelt a SHIELD-del szemben sebesülten. Hamarosan helyrekupálódik, és akkor mi lesz?
Láthatóan, ezen a kérdésen eddig nem sokat gondolkoztak a többiek, amiért Tony nem hibáztatta őket, neki is csak most jutott eszébe, vagy pedig őrlődtek már rajta, azonban nem jutottak túl messzire, ami a választ illette.
- Nem mondhatjuk azt, hogy menjen Isten hírével - köszörülte meg a torkát Bruce.
- A SHIELD-nek sem adhatjuk át - folytatta Clint.
- Ameddig nem tudom, mennyi köze van Asgardnak a történtekhez, haza sem vihetem - rázta meg a fejét Thor. Tonyt egy óriási pudli kutyára emlékeztette.
- A probléma ott kezdődik - fészkelődött egy kicsit a helyén Steve -, hogy fogalmunk sincs, mi történt Lokival. Vagy igen? - Ezen a ponton célirányosan Starkra nézett, aki sértődötten bámult vissza rá.
- Nyalj konnektort!
- Tehát nem tudjuk - nyugtázta a kapitány. - Két dolgot kell tennünk, mielőtt Loki hosszú távú elhelyezéséről döntünk. Ki kell deríteni, kik kínozták meg és ölték meg kis híján, illetve megtudni Asgard jelenlegi álláspontját vele kapcsolatban. Thor, az utóbbi a te feladatod lenne.
A szőke kötelességtudóan bólintott és felkelt, hogy mindkét kezével megtámaszkodjon az asztalon, és végigpillantson a többieken.
- Ehhez el kell mennem egy kis időre és nem tudom, visszatérésem mikorra várható.
- Megoldjuk nélküled - biccentett Steve. - Nincs szükséged… valamire? Bármire?
Thor ismét megrázta a fejét, aztán mégis szólásra nyitotta a száját.
- Csak a szavatokra. Adjátok a szavatokat, hogy az öcsémnek nem esik semmi baja. Ha szükséges, zárjátok be, de ne bántsátok őt.
- Lehet, hogy neked is emlékezetkiesésed van - hajolt előre Tony, hogy magára vonja a figyelmet -, ezért megosztom veled, hogy sosem bántottuk őt a kelleténél jobban. Legutóbb még az életét is megmentettük. - Mikor a félisten erre nem mondott semmit és folytatta a bámulást, Stark felsóhajtott. - Oké. Cserkész becsszó, hogy egyetlen hajszála sem görbül meg a felügyeletünk alatt.
Végre mosoly szökött Thor szájára.
- Köszönöm, fémember.
- Nincs mit, Tarzan.
- Rendben, tehát maradt annak a kérdése, hogy mi történt Lokival - vette vissza a vezetés szálát Steve. Egy másodpercig az asztalra meredt, majd felpillantott a többiekre. - Van egy elméletem.
- Nagyon szeretjük az elméleteidet - nyögte Barton tettetett kéjjel a hangjában. Tony elvigyorodott. Egyre jobban bírta a sasfiókát. - Rendszerint összetűzésbe kerülünk miattuk mindig mindenkivel, akivel csak lehetséges.
Natasha rátaposott a lábára, ha már egymás mellett ültek és aznapra is magassarkút időzített be, amiért a férfi megszorította a combját, aztán a nő kérdőn pillantott Rogersre.
- Mi az elmélet?
- Hogy Loki azért van még mindig itt, mert itt akar lenni.
- A wellness üdülős csekk után, amit kapott tőlünk, nem is csodálom - ismerte el Tony. Bruce már éppen emelte a kezét, hogy most bizony nyakon vágja, de a milliomos még időben mutatta fel figyelmeztetően az ujját. - Ha azt akarod játszani, amit a gerlepár, akkor előbb essünk túl a kellemes részeken is.
Banner arca pillanatok alatt vörösre gyúlt az éppen eléggé nyilvánvaló célzástól, elképesztően emlékeztette ez a reakció Tonyt a kapitányukra, úgyhogy engedett a jókedvének és elvigyorodott.
- Miért akarna itt lenni? - kérdezte Clint ignorálva a két zsenit.
- Nem tudjuk ugyan, hogy kik támadták meg, de azt igen, hogy nem itt történt, a mi világunkban - válaszolta Steve lassan és tagoltan, minden szavát megfontolva.
Tony összeráncolta a homlokát.
- Tehát az az elméleted, hogy Loki elhúzhatná a csíkot, de nem teszi, mert valamiféle védelmet vár tőlünk?
- Igen - bólintott a szőke. - Talán nem védelmet, mert velünk ellentétben ő tudja, mire képesek az ellenfelei, és mivel ő is majdnem belehalt a találkozásba, erősek lehetnek, de egy búvóhelynek ez tökéletes. Megerősödik, kitalálja, hogy mihez kezdjen, és addig is olyan helyen van, ahol nem bántják. Mi nem tennénk, elvből és Thor miatt, Asgard pedig kétlem, hogy itt keresné. Már amennyiben tudják, hogy Loki… eltűnt. - Itt Thorra pillantott, aki ezt kicsit zavartan és tanácstalanul viszonozta.
- Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, amíg haza nem megyek.
- Ebben lehet ráció - hümmögött Bruce, és az arckifejezése alapján épp sorra vette a lehetőséget. - Loki egyáltalán nem ostoba. Őrült, de okosan csinálja, amit csinál. Tudhatta, hogy nem fogjuk kiadni sem Asgardnak, sem másnak, mert a történtek után, mint mindenki más, az ellenőrzésünk alatt akarjuk tartani.
- Felmerült már bennetek az a lehetőség, hogy Loki fél? - érdeklődött Natasha. Eddig olyan nyugalommal ült és hallgatta a fiúkat, hogy az öttagú tesztoszteron bomba szinte már megfeledkezett az ott létéről.
- Lokinak nem ismerőse a félelem - húzta össze a szemöldökét Thor kételkedőn.
- Sosem késő elkezdeni - vonta meg a vállát a vörös. - Viszont, amennyiben Thornak és nekem is igazam van, Loki ellenfelei nagyon erősek lehetnek. Belegondoltatok abba, hogy talán mi sem fogunk bírni velük?
Ez hosszas csendet szült, amit végül megint a nő tört meg.
- Ha erősebbek, mint a chituri volt, bajban leszünk. Az ő legyőzésüknél szükségünk volt egy atomtöltetre és Stark majdnem belehalt.
- Azért ne túlozzunk! - szólt közbe az említett kissé sértetten.
Igazából, viccel könnyebb volt elütni a dolgot, mint beismernie még önmagának is, hogy Natasha mennyire közel járt az igazsághoz. Azóta sem tudta kiverni a fejéből mindazt, amit odaát látott. Egy másik dimenzióból kivágott, rémálmokból épített szelet, aminek létezését nem tudta tudományosan bizonyítani, ahogy a tesseract sem bontható emberek által értelmezhető darabokra, és ami kis híján az életét követelte. Akkor tényleg azt hitte, hogy ennyi volt. Lehunyta a szemét és másra sem tudott gondolni, minthogy szerette volna még utoljára hallani Pepper hangját.
- … Tony.
- Hm? - kapta fel a fejét. Steve aggódva nézett rá, bár ez csak a szemén látszott, az arca nyugodt és koncentráló maradt.
- Te mit gondolsz? - Stark továbbra is csak pislogott, úgyhogy fel sem kellett tennie a „miről?” kérdést, Rogers folytatta. - Arról, hogy kiengedjük Lokit a szobájából. Kettő-kettő eddig a szavazás aránya, Thor pedig tartózkodik.
Megvonta a vállát és felkelt ültéből.
- Szerintem jöjjön csak ki, ha akar.
- Szerintem ez akkor is rohadtul szar ötlet - morogta az orra alatt Clint.
- Nyugi, Katniss! - villantott felé egy félmosolyt a milliomos. - Örömmel jelentem, hogy elkészültek az LS-200 átalakításai és már csak üzembe kell helyeznem, ami JARVIS segítségével kemény tizenhárom másodpercet fog igénybe venni. És ez annyit jelent, hogy Loki nem fogja tudni elhagyni az épületet. Legalábbis elméleti síkon nem, és az elméleti síkjaim nagyrészt működni szoktak a valóság dimenziójában is.
- Hogyhogy nem fogja tudni elhagyni? - kérdezte Thor.
- Úgy programoztam át a rendszert, hogy egy szabad szemmel nem látható erőmezőt képezzen a torony köré, ami megfogja és meggátolja Loki varázserejének áthaladását. Loki maga át tudna rajta menni, de mivel a testéből nyeri az erőt, amit használ, ez nagyvalószínűséggel meg fogja állítani.
Tony egy kicsit arra számított, hogy a viking harcos puszta kézzel tépi le a fejét, amiért ily’ módon korlátozza az öccsét, de mindössze egy elismerő pillantást kapott a szőkétől.
- De a mezőn belül képes lesz használni a… mágiáját, nem? - pillantott rá Bruce egy kicsit aggodalmasan.
- Igen. Viszont ebben eddig sem akadályozta meg semmi. Már rég az életünkre törhetett volna, ha akart.
Ezzel láthatóan ketten is tudtak volna vitatkozni, ám végül senki sem tette. A szótlanságot kihasználva Steve is talpra emelkedett, és végigfésülte ujjaival szőke tincseit, mielőtt szólásra nyitotta a száját.
- Tehát, Thor Asgardba megy. Mi kiengedjük Lokit és megpróbáljuk kideríteni, mi történt vele. - Tony borzasztóan hálás volt, hogy a kapitány nem erőltette annak a kérdését, hogy ki vállalja magára ezt a nemes feladatot. Szeretett volna némi személyes szférát, mielőtt ismét besétál az oroszlán barlangjába. - Tony, te pedig izzítsd be a programodat.
- Igenis - biccentett vigyorogva.
Kifelé menet Steve Thor mellé szegődött, hogy kérdezzen tőle még pár dolgot a távozásával kapcsolatban, Natasha rögtön Bartonba karolt és kivezette a teremből, így Banner Tonyhoz csapódott.
- Kérdezhetek valamit? - érdeklődött a férfi.
- Persze, doki. Bár, ha az alsónadrágom színéről van szó, azt még talán meg is mutatom - kacsintott a másikra, aki ettől köhögésben tört ki.
- Miért lett LS-200 a rendszer neve?
- „Loki Source” kettő pont nulla. Csak két nullával valahogy jobban kifejezést nyert a dolog és elhagytam a pontot, mert hosszú lett volna kimondani.
Bruce megtorpant. Pontosan az a hitetlenkedés ült ki az arcára, amit érzett.
- Komolyan mondod?
- Mégis mit vársz tőlem? Minek nézel, atomfizikusnak? - vonta fel a szemöldökét.
--
- Túlreagálod a dolgot, Clint! Te is tudod, Starknak abban igaza van, hogy már eddig is bánthatott volna minket, ha akar.
- Starkot kis híján kinyírta, Natasha! - perdült meg a tengelye körül a mesterlövész.
Már a férfi szobájában voltak, mikor nekiálltak ennek a kisebb vitának, ami egyre többször erőre kapott közöttük. Voltak bizonyos dolgok, amikben nem tudtak egyetérteni. Az ő kapcsolatuk sem volt tökéletes.
- Téged ez miért zavar annyira, mikor Stark egyáltalán nem aggódik miatta? - kérdezte a nő, és tett pár lépést a másik felé.
- Őt soha semmi nem aggasztja - húzta el a száját, majd ismét a szekrényhez fordult. Kibújt a pólójából, Natasha elbűvölten figyelte, ahogy megannyi izom dolgozik a sima, tökéletes bőr alatt. Minden egyes heggel együtt volt tökéletes. Barton magára vett egy fekete pólót, aztán egy sötétszürke pulóvert. - Engem viszont igenis zavar, hogy a reggeli kávémat Lokival leszek kénytelen meginni.
- Senki nem kérte, hogy nyújts neki társaságot - emlékeztette csendesen a vörös, és odasétált Clint mögé. A magassarkújának köszönhetően meg tudta támasztani az állát az egyik vállon, fél kézzel pedig lazán átkarolhatta a férfi derekát. - Clint, nem fogjuk hagyni, hogy bármit tegyen veled.
Egy pillanatra megfeszült az izmos test, aztán Barton ellazult a kém karjai közt. Rácsúsztatta a kezét Natasha kézfejére és oldalra billentette a fejét, amíg az arca a puha hajtincseken pihent.
- Tudom. Csak kiver még a gondolattól is a frász.
- Segítsek elterelni a gondolataid? - dorombolta a fülébe a kacérkodó hang, amitől Clint felkuncogott.
- Meggyőztél, kicsim, de előtte még lenne egy kis dolgom.
Mikor a mögötte álló elengedte, levette a szabadidős nadrágját, hogy helyette fekete farmert vegyen magára. Amíg az övet kereste az egyik szekrényben, Natasha leült az ágyra.
- Hova készülsz?
- A SHIELD-hez.
- Miért? - ráncolta össze a homlokát.
- Nem tudom velük felvenni a kapcsolatot - válaszolta hátra sem nézve a férfi, miközben nekilátott, hogy befűzze az övet a nadrágba. - Tudom, hogy alapvetően a Bosszúállók közé tartozunk, de velem senki sem bontott szerződést a SHIELD-nél. Nekem valahogy az egész támadás legutóbb fura volt. Szerinted Fury hozna ilyen döntést? Loki miatt, akit legutóbb vita nélkül elengedett Thorral?
- Gondolkoztam már ezen, de… - A nő elakadt. Szüksége volt néhány másodpercre, hogy folytassa. - Te régebb óta vagy a szolgálatában. Hiszek neked, ha azt mondod, hogy Fury furcsán viselkedik.
Barton hátrafordult azzal a fénnyel a szemében, amit Natasha már nagyon jól ismert, ennek ellenére kicsit váratlanul érte, mikor átszelve a szobát a férfi lehajolt és szájon csókolta.
Gondolkodás nélkül fűzte át a karjaival a másik nyakát és simult hozzá a testével, Clint pedig mindkét kezét a formás fenék alá csúsztatta, hogy ölbe kaphassa őt. Probléma nélkül sikerült is ez a művelet. Összepréselődtek, Clint pedig belenyögött a nő szájába, mikor az ágyéka hozzádörzsölődött Natasha altestéhez.
- Ó, a francba - nyögte hátracsapva a fejét, így a nő gond nélkül lejjebb vezethette az ajkait a féri állára.
- Talán Fury várhatna egy órát, nem? - kérdezte halkan és egyben izgatottan.
Clint megszorította a hátsóját, miközben visszaeresztette őt az ágyra, hogy fölé mászhasson.
- Akár kettőt is.
előző | következő
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 5633
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Megjegyzés: Sokat késtem és ezt sajnálom. Összejött pár dolog, úgyhogy így jött ki a lépés, de cserébe igyekeztem egy, az előzőnél izgalmasabb és valamivel hosszabb fejezettel előállni. Remélem, sikerült. Én élveztem írni XD
Hetedik fejezet - Tiltott gyümölcs
- Tudod, mikor azt mondtad, hogy van valami, ami lekötheti a férfias bánatom, nem egészen ilyesmi vizualizálódott a szemem előtt - jegyezte meg Tony, miközben a villódzó képernyőt bámulta és mindent megtett azért, hogy ne üvöltsön fel a fájdalomtól, amikor Steve leszedte a gézlapokat a vállsebéről. Azokat a gézlapokat, amik az elmúlt másfél napban tökéletesen beleépültek a sérülésbe.
- Csak nézd a felvételeket! - kérte a szőke kidobva a használt kötszert az asztal mellett lévő szemetesbe.
- Továbbra sem értem, miért jó az, ha megnézem azt a részét a történteknek, amire már emlékszem - pillantott rá a szeme sarkából a férfi.
- Amíg kórházban voltál, volt egy kis szabadidőm, ezért átnéztem a legtöbb biztonsági kamera felvételét - fogott bele a magyarázta Rogers, ám a szemét le sem vette Tony válláról. Jöhetett a fertőtlenítés, az alany pedig már jó előre belemarkolt a szék karfájába. - Pár helyen… Nem is tudom, mintha belenyúltak volna a felvételekbe. Nem értek hozzá, de szerintem valami nincs rendben velük. Ezért akarom, hogy te is lásd.
Igazából Tony még mindig nem tette túl magát a sokkon, hogy egyrészt Steve ilyesmikre is gondolni tudott az aktuális és sürgető problémák mellett, másrészt azon, hogy JARVIS csak úgy odaadta neki a fájlokat ellenőrzésre. Elég szar kifogásnak érezte, hogy épp kómában feküdt, illetve házon kívül volt. Sürgős jelleggel tartania kellett egy szülői értekezletet és leosztania JARVIS-t.
Mostanában elég sokan sértik meg a territóriuma határait.
Visszafordította a figyelmét a kijelzőre. Épp az látszott, ahogy Lokival a fal mellett lapulnak, hogy az ügynökök ne vegyék észre őket. Egy nagyon picit elöntötte a rossz érzés, ha arra a gondolt, hogy ezt az egészet Steve is végignézte.
Néha még mindig érezte Loki tenyerét a meztelen hátán és a félisten mellkasának szokatlan hűvösségét a sajátján, amikor visszagondolt az eseményekre. Idegesítő volt. Valahol megalázó, közben viszont annyira… izgalmas is. Loki legutóbb kis híján megölte, ezúttal viszont megmentette az életét. Nyilván érdekből, de ott volt a kis hangocska, ami azt susogta a fülébe, hogy Loki megtehette volna, hogy egyszerűen odalöki őt a kommandósoknak.
Felnyögött és egész testében megfeszült, amint Steve belenyomott egy fertőtlenítőfolyadékkal átitatott vattát a sebbe.
- Ó, Jézus Krisztus! - sziszegte. - Normális vagy?! Azt akarod, hogy maradandó károsodást szenvedjek?
- Ugyan már - nevetett Steve. - Jobb az, ha elfertőződik a seb, amibe aztán vérmérgezés miatt belehalsz?
- A részleges bénulásnál mindenképp - fújta lehorgasztott fejjel, mikor végre elmúlt a fájdalom. A másik inkább nem szólt semmi, csak folytatta, amit elkezdett, ezért aztán Tony is visszatért a felvételekhez.
Kezdett felmerülni benne a gyanú, hogy Steve esetleg rosszul látta, amit látott, mert semmi rendkívüli nem történt, legalábbis semmi olyan, ami technikai problémát jelzett volna, amikor megértette, mit nézett kamerahibának vagy külső behatolásnak a szőke.
A lépcsőházba is szerelt kamerákat, ezeken pedig az látszott, ahogy Lokival elindultak felfelé a gyengélkedő emeletéről, mert a félisten meghallotta a közeledő katonákat. Pár másodpercig nem történt semmi, hisz ennyi előnyük volt, aztán három alak osont el a kamera képe előtt, mind felfelé szegezték a fegyverüket, hátha valahol elcsíphetik őt vagy Lokit.
Hármuk közül viszont az egyikük nem látszódott rendesen, mert a kivetített felvétel elszemcséződött, szaggatott és néhol még be is fagyott rövid időközökre.
- Mi a franc… - mormogta közelebb hajolva, teljesen megfeledkezve arról, hogy Steve éppen próbálta bekötni a vállát.
Visszatekerte, hogy újranézhesse. Megint ugyanaz történt. Valami közvetlenül történt a felvétellel. Ezt viszont azért nem értette, mert a kamera nem lehetett hibás, minden korábbi felvétel kifogástalan minőségű volt. A mentett fájlok pedig Tony központi tárolóegységére kerültek, oda manuálisan lehetett csak betörni. Erre pedig semmiféle bizonyíték nem mutatott. Egyáltalán miért akart volna a SHIELD biztonsági kamera felvételeket hamisítani? Mi előnye származott volna belőle?
Nem értette. Főleg azt nem, hogy miért ebbe a részbe nyúltak bele. Mitől fontosabb ez, mint bármelyik másik pontja annak az estének?
- Szerinted mi okozhatta? - kérdezte óvatosan a Kapitány, mikor már hosszú ideje nem szólt semmit.
- Fogalmam sincs - válaszolta rá sem pillantva Stark. Még mindig a képernyőt bámulta. - Olyan, mint az interferenciás hibák, de a fejemet teszem rá, hogy nem az okozza. Szétszedem a felvételt és megpróbálom kideríteni. Máshol is tapasztaltad ezt?
- Nem - rázta meg a fejét Steve. - Amint a három katona eltűnik a képből, a hiba is megszűnt, és többször nem láttam egyetlen felvételen sem.
Tony hátradőlt a székében és párszor végigsimított igencsak borostás állán. Egy ideje nem volt kedve a borotvához, plusz mivel sem a nyilvánosság, sem egyéb személyeknek nem kellett már tetszenie, magas ívben szart rá.
Valami nem volt rendben ezzel az egésszel. Onnantól kezdve bűzlött az egész, hogy a SHIELD rájuk támadott. Valahogy nem tűnt logikusnak. Fury komolyan vette a nemzetbiztonságot, ez egy percig sem volt kérdés. De mégis miért lett volna hajlandó lerombolni még az egész tornyot is csupán azért, hogy Lokit vagy elkapja, vagy kinyírja? Ártatlan embereket ölt volna meg a célja érdekében. Ez valahogy nem vallott rá. Oka mégis kellett legyen rá, hisz kiadta a parancsot. A felvételek meghamisítása pedig még annyira sem illett a képbe, mint Fury új keletű tömeggyilkossági stratégiája.
--
A kamerák felvételének vizsgálata mellett a másik nagy projekt, amin dolgozott, az LS-200 átalakításának befejezése volt. A rendszer már szinte teljesen elkészült, csupán az utolsó simítások hiányoztak hozzá, ezeket tervezte Tony elvégezni. A logaritmus működött, egy-két számításba kellett még belenyúlnia. Eredetileg az Avengers Torony méreteire kalkulálták a hatótávolságot JARVIS-szal, ez viszont megváltozott azóta, hisz átköltöztek az ő tornyába. A Stark Torony más méretekkel és formával rendelkezett, és ha ez még nem lett volna elég, a környező épületek nem álltak üresen ugyebár.
Ez jelentette az egyetlen dolgot, amit Tony nagyon bánt. Lakóépületek voltak mindenhol és amennyiben Fury gyógyszere ismételten elgurul, sokkal súlyosabb árat is fizethetnének érte, mint több millió dollár értékű tatarozás.
Részben emiatt is fontos volt, hogy jól végezze el az átalakítást.
- JARVIS, az utolsó két változót cseréljük ki - mondta hosszas tűnődést követően. Mindent kivetített az egyik falra, úgyhogy nagyban és rendkívül átláthatóan tanulmányozta azt, ami eddig megvolt a kódból. - Azután futtassunk le egy szimulációt is.
Már éppen elégedetten hátradőlt, mikor a szeme sarkából megpillantott valamit, ami nagyon nem illett az ő kis kuckójának szelíd és tökéletes képébe. Arra fordította a fejét és majdnem felpattant ültéből.
- Szent szar! - csúszott ki a száján. Loki összeráncolta a homlokát és olyan arckifejezéssel nézett le a görgős székben ülő, láthatóan feszült férfire, mint aki nem tudja eldönteni, a szentségelés szórakoztatja vagy undorítja.
- Kicsit meglepett, hogy egyszer sem látogattál meg a hevenyészett… lakomban - szólalt meg a félisten, kiismerhetetlen hangszínen. Tonynak mindig problémái voltak a hitével, de annak a feldolgozása, hogy Loki tényleg ott állt vele szemben, a laborjában, teljes életnagyságban, különösen nehezére esett.
- Hogy kerülsz ide? - kérdezte. Pillanatok alatt kiszáradt a szája. - Azt hittem, Lancelot és Dr. Jekyll lesik minden kívánságod, de főleg azt, hogy ne menj sehova.
- Ők nem is vették észre a hiányom - húzta lassú mosolyra a száját az asgardi. - Thor hatalmas harcos, de közben sok mindenhez nem ért. Nem látja meg azt, ami az orra előtt van. Csak néz és nem lát.
Ezt nem volt túl nehéz elképzelnie. Igaz, egyre jobban kezdte csípni azt a kétajtós szekrényt, de azért nem tagadhatta, hogy egy tulok olykor hozzá képest taktikai zseninek számított.
Tehát Loki kijátszotta mind a bátyját, mind Bannert, csak azért, hogy eljusson… hozzá? Ez borzasztóan hízelgő és egyben mérhetetlenül beteges volt.
- Be akarod fejezni, amit elkezdtél a tetőn? - Végig sem gondolta a kérdést, mikor már kicsúszott a száján. A Tony Stark sokk. Ritkán látott, de annál emlékezetesebb. Mikor elakad a szava és az agyműködése is.
Loki zöld írisze felfénylett. Nem szólt semmit, csak közelebb sétált Starkhoz, aki megfeszült ültében. Mennyire lett volna röhejes, ha sikoltozva elrohan? Senki sem hibáztathatta volna érte. Fölé tornyosult egy felkakaózott Hókuszpókusz, aki kétszer akarta fél éven belül kinyírni, mindkétszer hazai pályán, és közben annyira… ellenállhatatlanul nézett ki. Tony nem talált rá jobb szót. A sápadt bőrével kontrasztot keltő hollófekete tincsek mellett zöld prizmaként világítottak a szemei. Volt az egész összképben valami… megkapó. Amennyiben kihúzta a képből a szociopata arcberendezkedést.
- Amit elkezdtem a tetőn? - kérdezett vissza előrehajolva. Tony mindent megtett, hogy beleépüljön a szék háttámlájába.
- Ja - bólintott csigatempóban. - Tudod, a likvidálásom. Kicsinálásom. Meggyilkolásom. És hirtelen több szinonima nem jut eszembe.
Loki előrehajolt és az egyik kezével rátenyerelt Tony térdére. Komoly erőfeszítéseibe került, hogy ne kezdjen levegőért kapdosni.
- Ezt gondolod, Stark? - billentette finoman oldalra a fejét. - Hogy meg akartalak ölni odafent a tetőn azon az estén?
- Mit kéne gondolnom, Gandalf? - érdeklődött. - Kórházban ébredtem és az volt az első dolog, amit megtudtam, hogy két és fél napig nyálaztam eszméletlenül a párnámra. És nem a lőtt seb miatt a vállamon.
Loki ujjai megfeszültek a combján, a körmei belevájtak a farmerján keresztül a húsába, amitől olyan mértékben felgyorsult a szívverése, hogy érezte, ahogy átforrósodik a teste.
- Ha meg akartalak volna ölni - sziszegte a férfi Tony arcába -, akkor nem itt beszélgetnénk most. Azt hiszed, hogy a látványos találmányod nélkül bármiféle kihívást jelentesz nekem, Stark?
Nem, Tony nem nagyon hitte, de hosszasan kellett volna őt fizikai és mentális kínzásoknak alávetni, hogy ezt beismerje. A gyengeség elismerése egyet jelentett azzal, hogy menthetetlenül gyengévé vált. Ő pedig nem volt gyenge. Pontosabban tudott tenni a genetikai gyengesége ellen.
Loki felegyenesedett és levette a kezét a másikról. Hatalmas megkönnyebbülést hozott ez magával.
- Nem haltál meg, mert nem akartam, hogy meghalj. Megtehettem volna és úgy gondolom, ezt nem kell bizonyítanom.
- Miért nem tetted? - kérdezte.
A félisten kíváncsi arckifejezéssel nézett rá.
- Ott voltál, nem?
- Semmire sem emlékszem - vonta meg a vállát. Most, hogy megint normálisan tudott lélegezni és fennállt legalább másfél méter távolság közöttük, valahogy a helyzet sem tűnt olyan kétségbeejtőnek. Loki jelenléte először pánikot váltott ki belőle, de ennek elmúltával… csak a tudásvágy maradt meg. Loki válaszolhatott minden olyan kérdésére, amire a kórház óta nem kapott választ. Amiket Steve piszkálása fogalmazott meg benne.
Felkelt a székéből, a keze egyetlen mozdulatával pedig eltüntette az összes kivetített képernyőt. Nem nagyon hitte, hogy Loki a programozás legnagyobb fortélyainak birtokában lett volna, de akkor sem volt szerencsés az ő erejére épült rendszer alapjait mutogatni neki.
- A többiektől hallottam tizenhárom verzióját annak, hogy mi történt pontosan, de mindegyik ugyan úgy végződött: te és én, danse macabre a tetőn.
Loki ajkai vékony vonallá préselődtek. Tony még el sem tudott kezdeni gondolkozni azon, hogy vajon ezt mi válthatta ki, amikor a mágus megszólalt.
- A szerkezet a mellkasodban - bökött a halvány fénylés irányába Stark vörös pólóján - rengeteg energiával rendelkezik. Olyannal, amit könnyedén magamba tudok… szívni. Felhasználni, hogy erősítsek magamon.
- Tehát felkakaóztad a varázserőd a reaktorom által generált energiával - foglalta össze röviden.
- Igen - biccentett, és megkerülte az asztalt. Tony figyelmét nem kerülte el, hogy ezúttal is úgy vonult, mintha ott lenne rajta a fekete-zöld bőrfelszerelés, arannyal meghintve. Fensőbbség teljesen. - Szükségem volt rá, hogy fenntartsam az erőmezőt. De pont annyit vettem csak el, hogy megmaradjon az életed.
- Steve szerint leállt a légzésem - húzta össze a szemöldökét a milliomos.
- A szuperkatona pedig ezen készségesen segített is - húzta mosolyra a száját Loki.
A perverz földönkívüli pöcs, futott át a gondolat a fejét. Egy kicsit még jobban feszélyezte a tudat, hogy semmire sem emlékszik az akkor történtekből. Őszintén remélte, hogy más tényleg nem próbálta menteni az életét. Mondjuk Fury.
Nem. Abba borzasztó lett volna belegondolni. Nem akart maradandó agykárosodást szenvedni.
- Tehát nem akartad, hogy koporsótöltelék legyek - dobta vissza a rövid szummázást, hogy megerősítést kapjon.
- Nem.
- És ezt el is hihetem?
- A hazugságok istene vagyok - emelte rá a pillantását Loki, amit eddig az egyik páncélon nyugtatta a fal mellett. - Nem gyakran szoktak hitelt adni a szavaimnak.
- Ez még nem válasz a kérdésemre - mutatott rá Tony. - Terelsz. Talán zavarba ejtő, hogy igazság hagyja el a szád? Piszkálja a csőröd, hogy a munkakörödön kívül tevékenykedsz?
Loki rövid és vidámságtól mentes nevetést hallatott.
A mozgása gyors volt és olyan, akár a higanyé. Stark látta, minden egyes mozdulatát, de azok olyan kecsesek és fürgék voltak, hogy tökéletesen magukra vonták a figyelmét. Loki másodpercek ott állt ismét mellette.
- Választ adok egy kérdésre, Tony Stark, amennyiben viszonozod ezt - mondta, és valószínűleg nagylelkűnek akart tűnni, amivel kapcsolatban a milliomosnak lett volna egy-két ötlete, hova és milyen szögben dugja fel magának a nagylelkűségét.
- Nem borotválom odalent - közölte. - Gondolom, ez furdalta az oldala-
Már meg sem lepődött és a félelem sem öntötte el olyan gyorsan, mikor Loki ujjai a torkára fonódtak. A hüvelykujjával felnyomta az állát és így a félisten bele tudott bámulni a szemébe.
Loki hűvös, már-már jeges lehelete csiklandozta a bőrt az arcán.
- Nem csodálatos érzés, amikor az életed valaki más kezében pihen? - kérdezte halkan, selymesen. Tonynak az a beteges tévképzete támadt, mintha Loki hangja harmadik karként simogatná, láthatatlanul. - Amikor nem kell a döntéshozás terhét a válladon cipelned?
- Az esetek többségében - nyögte, és mikor ösztönösen Loki karjára markolt az ujjaival (amit ezúttal nem a csilivili bőrruci takart, hanem egy kinyúlt, fekete, hosszúujjú fölső), elöntötte a deja vu érzés - olyanok kezébe kerül, akik ki akarnak nyírni, úgyhogy annyira nem csodálatos.
Loki mosolya a jól szórakozóból átcsúszott egy ragadozóéba.
Már nagyon közel volt az arcához a sápadt másik. Túlzottan és személyes szférát súlyosan sértően közel.
- Hallottam a szívverésed, Stark - mormolta Loki hátrataszítva őt. Tony újabb nyögést engedett feltörni a torkából, mielőtt bizonytalanul tapogatózva támasztékot keresett az asztalán.
- Uram, értesítsem a többieket?
A váratlan hang kizökkentette egy másodpercre a skandináv őskövületet, de sajnos nem olyan sok időre, hogy ebből bármiféle szabadulási műsort nyerjen Tony.
Elmerült néhány másodperc erejéig a zöld szemekben, és próbálta kitalálni Loki gondolatait, de vagy nem voltak neki, vagy megtanulta már, hogyan irányítsa a mimikáját és a fényt a szemében.
- Nem kell, JARVIS - préselte ki magából. A félisten elvigyorodott.
- Biztos benne, uram?
- Ennél biztosabb nehezen lehetnék - mondta rekedten. Loki szorítása tovább fokozódott. Ha ez így halad tovább, előbb fullad meg, mintsem bárki a csapatból idejében felbukkanjon a műhelyében, tehát teljesen mindegy volt.
- Látod? - kérdezte susogva és még tovább nyomta Tony fejét hátra, aminek az lett a következménye, hogy a zseni félig már az asztalán feküdt. Még szerencse, hogy nem volt semmi törékeny vagy értékes ott, amit leverhetett volna. - Thortól napokon át hallgattam, hogy micsoda borzasztó tett volt tőlem a kényszerítésed. Nem számít, mi volt az indok, még akkor sem, ha elhiszi nekem, hogy csak titeket… védtelek. - Az utolsó szónál ciccenő hangot hallatott. - Pedig mikor kényszerítettelek? Te vagy az egyetlen, Stark, akit nem tudok. - Tonynak beugrott az a múltbéli alkalom, amikor Loki hiába próbálkozott átvenni az elméje felett az uralmat, az arc reaktor immunissá tette. - Szerencsére, téged nem is kell. Önként ajánlod fel magad.
- Ajánlja önként a seggem! - préselte ki magából.
A derekába beleállt az asztal pereme, de ez jelentette a legkisebb problémáját. Loki olyan közel lépett hozzá, hogy már a levegő is kiszorult a testük közül, illetve abban a pillanatban Tony tüdejéből is.
- A szívverésed egyenletes és nyugodt volt - suttogta az arcába. - Gondolkodás nélkül hagytad volna, hogy elvegyem az életed, Stark. Mindenki engem okol, pedig te tetted a kezembe a kulcsot.
- Hogyne lett volna nyugodt a szívverésem, mikor körülbelül egy liter vé-
Döbbent nyögésbe fulladt a mondta második fele, mikor Loki természetellenesen hideg ajkai az övére tapadtak.
Hazudhatott volna magának, hogy próbálta ellökni magától a csontkollekciót megszégyenítő férfit, de nem felelt meg a szög, a testhelyzet és még millió egyéb tényező, ám igazság szerint… egyszerűen csak nem akart ellenkezni.
Visszacsókolt és megpróbálta átvenni a domináns szerepét. Belemarkolt Loki tincseibe és egy erősebb rántást követően, mikor Loki ingerlően végigfuttatta a nyelvét az ajkain, a félisten szájába tudta csúsztatni a sajátját. Borzongató volt az a hörgés, ami felszakadt a sápadt férfi torkán, és amit Tony a hűvös leheletével együtt elnyelt a csókkal. Gyakorlatilag nyeldekelte Loki élvezetének apró, csodálatos hangjait.
A szabad kezével végre sikerült megint álló helyzetbe löknie magát. Minimálisan kiegyenlített lett a küzdelem. Mert ez nem volt más, mint küzdelem. Egymás ajkába martak, ujjak téptek kusza hajtincsekbe és zihálások hangja keveredett össze.
Tony szeme felpattant, mikor megérezte Loki kezét a lába közé csúszni, ahol már kellőképp megmutatkozott az eredménye izgalmának.
- A jó édes francba! - szisszent fel, és hátratántorodott, vissza az asztalához.
Loki végignyalt az alsó ajkán, lassan és rendkívül kívánatosan. Tony nem bírta levenni róla a szemét, ám szerencsére ezúttal pont a kőkemény farka akadályozta meg abban, hogy visszabotladozzon Loki karjaiba.
Meg akarta dugni a félistent. Anyámasszony katonája Thor örökbefogadott kisöccsét.
Ó, szentséges Isten.
- Azt hiszem… most a legjobb az lesz, ha megadom neked azt a pohár italt, amit ígértem.
--
Tony a harmadik pohár whiskey után jutott el arra a pontra, hogy végre megint Lokira tudott nézni anélkül, hogy elfogja a remegés. Csinált már jó pár hülyeséget életében. Többek közt ide sorolhatta termonukleáris fegyverek gyártását és nyílt színen a páncéljába vizelést. De valószínűleg a mostani megmozdulása vinné a prímet, amennyiben szavazásra bocsátaná a lehetőségeket.
Ahhoz viszont nem tudott volna eleget inni. Már így is hallotta a fejében Thor hangját és látta Steve csalódott, dühös és kivert kutya szemeit.
Közben pedig csak az járt a fejében, milyen pózban dugná meg a mellett ülőt. Egy újabb átlagos, Stark-féle hétfő.
- Miért szívtad el a reaktor energiáját? - kérdezte a normálisnál mélyebb hangon Tony. Loki felvont szemöldökkel nézett rá. - Úgy értem, miért tettél meg mindent azért, hogy segíts? Hirtelen puszipajtások lettünk? Öribarik?
Pár másodpercen át csak a kortyolásaik hangja vert éket a csendbe. Loki meglepően jól bírta az italt. Tony arra számított, hogy már a skótwhiskey szagától lefordul ültéből, erre gyakorlatilag az üveg felét ő végezte ki egyedül. Rohadt kelták.
- Ti halandók azt hiszitek, halhatatlanok vagyunk - válaszolta kimérten. - Nem vagyunk azok, és a sérüléseimet figyelembe véve nem voltam biztos benne, hogy a tornyod összeomlását túlélném-e.
Ez elég korrektnek hangzott, de Tony nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a hazugságok istenével csevegett éppen.
- Tehát azt mondod, önös érdek volt - pillantott rá a szeme sarkából a milliomos. - De a biztonság kedvéért azért nem vitted túlzásba a szörpizést. Figyeltél arra, hogy ne haljak bele.
Loki körmei megkoppantak a pulton, miközben a másik férfi felé fordult. Az arcán megfeszült minden vonás.
- Mit akarsz mondani ezzel, Stark?
- Nem is tudom - vonta meg a vállát. - Mondjuk azt, hogy a szíveden viseled a sorsom? Elég drámaian hangzik, de mivel öt perce még a számban volt a nyelved…
Loki szeme összeszűkült.
Úgy tűnt, ez rossz válasz volt.
Már felkészült rá, hogy a félistennél ezúttal elszakította a cérnát és végérvényesen kihúzta a gyufát is, de legnagyobb meglepetésére Loki eltűnt. Egyszerűen köddé vált és magára maradt két pohárral és az alkoholos üveggel - legalábbis néhány pillanatig ezt hitte.
Majd nyílt a liftajtó és megjelent Steve Rogers, teljes életnagyságban. Ami meglehetősen kiterjedt nagyságot jelentett az életben is.
- JARVIS azt mondta, hogy nem fogadsz hívásokat - szólalt meg a szőke már távolról.
- Elfoglalt voltam - válaszolta Tony és inkább meg sem fordult. Jelenleg nem akart beszélgetni. Részeg akart lenni, elég részeg ahhoz, hogy kiverje a fejéből azt az oltári ballépést, amit vétett. Jelen pillanatban még beszéd közben is érezte, milyen volt Lokit csókolni.
- Azt látom - érkezett a „meggyőződött” reakció. - Nagyon elfoglalt lehetett a szád.
Vasember kis híján belefulladt a whiskeybe, amikor sikeresen félrenyelte az aktuális kortyot, aminek egy része ennek köszönhetően rossz irányba indult el lefelé. Ezen az irányon pedig nemcsak a mellkasa értendő.
- El sem tudod képzelni, mennyire, Kapitány - köhögte ellökve maga elől a poharát. - Most, hogy felkorbácsoltad a hangulatot, elárulod, mi volt olyan fontos?
- Jutottál valamire a felvételekkel?
- Ja. Arra, hogy nincsenek megbuherálva - felelte Tony. Ennek az információnak a közlése lett volna az első dolga, amennyiben egy bizonyos félisten nem ver ki nála néhány… Rendben, rossz szóhasználat.
- Vagyis? - nézett rá Steve kicsit értetlenül. A modern technológia olykor ki tudta rántani a talajt a férfi lába alól. - Mi okozta az elmosódást?
Stark kortyolt egy nagyot a poharában lévő italból, mielőtt válaszolt volna.
- Azt nem tudom. Valaminek lennie kellett a ruhájukon vagy a fegyverükön. Valami nagyon erősen elektromágneses, ami hazavághatta még a digitális felvételeket is.
A kialakult csönd áldásként hatott Tonyra. Nagyon kedvelte Rogerst, de a férfi valahogy kifinomult érzékkel értett hozzá, hogy akkor zavarja, amikor a legkevésbé volt beszélgetős hangulatában. Egy bizonyos fokig ez zseniális teljesítmény volt.
- Furcsa vagy ma - jelentette ki a szőke.
- Csak nem elég ittas - nyögte Tony.
- Mi lenne, ha idehívnám Bruce-t és megpróbálnánk együtt dolgozni a biztonsági kamerák felvételein? - Ez a terv nem hangzott olyan rosszul. Nem egészen értette, mivel lenne eredményesebb a vizsgálódás Banner kiegészítésével, viszont pár óra a két csodabogárral biztos helyrerakta volna a kedélyállapotát.
- Oké - mondta nagy kegyesen.
- Addig menj és igyál egy kávét - tanácsolta a másik, miközben elfintorodott. - Esetleg egy zuhany sem ártana. Bűzlesz az italtól, Tony.
- Mármint úgy érted, férfias és csábító illat árad belőlem - helyesbített, mire Steve elvigyorodott.
- Kávé és zuhany!
--
A következő két napban semmilyen eredményre nem jutottak a felvételekkel, Bruce is mindössze annyit tudott mondani, amennyit Tony korábban, viszont megígérte, hogy utánanéz még pár lehetőségnek, és ha lesz eredmény, mindenképp megosztja a többiekkel.
A negyvennyolc óra lepörgésével a csend is kezdett megint gyanús lenni. New York maga volt a béke szigete. Nem történtek különleges támadások, senki sem tört az emberek életére, pedig a Bosszúállók egy kicsit már igényelték volna a dolgot. Valahol levezethették volna a feszültséget, ráadásul egy támadás biztos pontot jelentett. A várakozás megölte az idegeiket.
A SHIELD nem jelentkezett, ami alapvetően pezsgőbontásra adott okot, de Steve nyugtalan maradt. Megpróbálta felvenni a kapcsolatot Fury igazgatóval, ám eredménytelenül. Mintha a férfi eltűnt volna a föld színéről is az egész szervezettel együtt.
Az egyetlen izgalmat Thor bejelentése, vagyis inkább kérése okozta. A szőke sörénnyel megáldott férfi azt akarta, hogy engedjék ki Lokit a páncélteremből.
Tony nagyon boldog volt, hogy nem neki kellett elsőnek tiltakoznia, Clint megtette helyette.
- Szerintem pedig tökéletes helye van ott - közölte a mesterlövész.
- Loki már hosszú ideje ott van - ellenkezett Thor. - Nem tett semmit, ami arra adna okot, hogy továbbra is bezárva tartsuk.
Ezzel Stark tudott volna vitatkozni, de amennyiben elmeséli, mi történt pár napja a laborjában, Steve valószínűleg agyvérzést kap, Bruce és Thor pedig szembesülhet a ténnyel, hogy hagyták csak úgy ki- és besétálni Lokit, ami pedig Bruce idegrendszerére ment volna rá.
Tehát inkább ült csendben és szokásához nem annyira híven, bölcsen hallgatott.
- Az már nem is számít, hogy megpróbálta leigázni ezt a világot? - vonta fel a szemöldökét Barton.
- Annyiban igaza van - szólt bele Rogers -, hogy örökké nem tarthatjuk ott, ahol most van. Nem tudjuk megoldani az állandó őrzését.
- Vagyis engedjük szabadon? - kérdezte Natasha, és látszott, hogy a feszültségtől sokkal merevebben tartotta a vállait és a nyakát is.
- Csak az építményen belül - kérte ismét Thor. Olyan arcot vágott, mint egy kiskutya, amit párszor oldalba rúgtak és kidobtak az utcára. Tony inkább rá sem nézett. Őt nem fogják meghatni holmi bariszemek. - Loki bizonyára tudja, hogy egyetlen rossz lépés vagy gondolat, és jogosan toroljuk meg. De még mindig sérült, és…
- Kanyarodjunk vissza Steve kijelentéséhez - javasolta Stark közbevágva. Minden szem felé irányult. - Mit akarunk egyáltalán kezdeni Lokival? Eredetileg azért hoztuk ide, hogy ne haljon meg, és hogy rajta tudjuk tartani a szemünket, mielőtt ártatlanok sérülnek meg. Ez szerintem elég jól teljesült is. Kicsit még bibis az ujja, de velem ellentétben ti még emlékeztek is rá, hogy mit művelt a SHIELD-del szemben sebesülten. Hamarosan helyrekupálódik, és akkor mi lesz?
Láthatóan, ezen a kérdésen eddig nem sokat gondolkoztak a többiek, amiért Tony nem hibáztatta őket, neki is csak most jutott eszébe, vagy pedig őrlődtek már rajta, azonban nem jutottak túl messzire, ami a választ illette.
- Nem mondhatjuk azt, hogy menjen Isten hírével - köszörülte meg a torkát Bruce.
- A SHIELD-nek sem adhatjuk át - folytatta Clint.
- Ameddig nem tudom, mennyi köze van Asgardnak a történtekhez, haza sem vihetem - rázta meg a fejét Thor. Tonyt egy óriási pudli kutyára emlékeztette.
- A probléma ott kezdődik - fészkelődött egy kicsit a helyén Steve -, hogy fogalmunk sincs, mi történt Lokival. Vagy igen? - Ezen a ponton célirányosan Starkra nézett, aki sértődötten bámult vissza rá.
- Nyalj konnektort!
- Tehát nem tudjuk - nyugtázta a kapitány. - Két dolgot kell tennünk, mielőtt Loki hosszú távú elhelyezéséről döntünk. Ki kell deríteni, kik kínozták meg és ölték meg kis híján, illetve megtudni Asgard jelenlegi álláspontját vele kapcsolatban. Thor, az utóbbi a te feladatod lenne.
A szőke kötelességtudóan bólintott és felkelt, hogy mindkét kezével megtámaszkodjon az asztalon, és végigpillantson a többieken.
- Ehhez el kell mennem egy kis időre és nem tudom, visszatérésem mikorra várható.
- Megoldjuk nélküled - biccentett Steve. - Nincs szükséged… valamire? Bármire?
Thor ismét megrázta a fejét, aztán mégis szólásra nyitotta a száját.
- Csak a szavatokra. Adjátok a szavatokat, hogy az öcsémnek nem esik semmi baja. Ha szükséges, zárjátok be, de ne bántsátok őt.
- Lehet, hogy neked is emlékezetkiesésed van - hajolt előre Tony, hogy magára vonja a figyelmet -, ezért megosztom veled, hogy sosem bántottuk őt a kelleténél jobban. Legutóbb még az életét is megmentettük. - Mikor a félisten erre nem mondott semmit és folytatta a bámulást, Stark felsóhajtott. - Oké. Cserkész becsszó, hogy egyetlen hajszála sem görbül meg a felügyeletünk alatt.
Végre mosoly szökött Thor szájára.
- Köszönöm, fémember.
- Nincs mit, Tarzan.
- Rendben, tehát maradt annak a kérdése, hogy mi történt Lokival - vette vissza a vezetés szálát Steve. Egy másodpercig az asztalra meredt, majd felpillantott a többiekre. - Van egy elméletem.
- Nagyon szeretjük az elméleteidet - nyögte Barton tettetett kéjjel a hangjában. Tony elvigyorodott. Egyre jobban bírta a sasfiókát. - Rendszerint összetűzésbe kerülünk miattuk mindig mindenkivel, akivel csak lehetséges.
Natasha rátaposott a lábára, ha már egymás mellett ültek és aznapra is magassarkút időzített be, amiért a férfi megszorította a combját, aztán a nő kérdőn pillantott Rogersre.
- Mi az elmélet?
- Hogy Loki azért van még mindig itt, mert itt akar lenni.
- A wellness üdülős csekk után, amit kapott tőlünk, nem is csodálom - ismerte el Tony. Bruce már éppen emelte a kezét, hogy most bizony nyakon vágja, de a milliomos még időben mutatta fel figyelmeztetően az ujját. - Ha azt akarod játszani, amit a gerlepár, akkor előbb essünk túl a kellemes részeken is.
Banner arca pillanatok alatt vörösre gyúlt az éppen eléggé nyilvánvaló célzástól, elképesztően emlékeztette ez a reakció Tonyt a kapitányukra, úgyhogy engedett a jókedvének és elvigyorodott.
- Miért akarna itt lenni? - kérdezte Clint ignorálva a két zsenit.
- Nem tudjuk ugyan, hogy kik támadták meg, de azt igen, hogy nem itt történt, a mi világunkban - válaszolta Steve lassan és tagoltan, minden szavát megfontolva.
Tony összeráncolta a homlokát.
- Tehát az az elméleted, hogy Loki elhúzhatná a csíkot, de nem teszi, mert valamiféle védelmet vár tőlünk?
- Igen - bólintott a szőke. - Talán nem védelmet, mert velünk ellentétben ő tudja, mire képesek az ellenfelei, és mivel ő is majdnem belehalt a találkozásba, erősek lehetnek, de egy búvóhelynek ez tökéletes. Megerősödik, kitalálja, hogy mihez kezdjen, és addig is olyan helyen van, ahol nem bántják. Mi nem tennénk, elvből és Thor miatt, Asgard pedig kétlem, hogy itt keresné. Már amennyiben tudják, hogy Loki… eltűnt. - Itt Thorra pillantott, aki ezt kicsit zavartan és tanácstalanul viszonozta.
- Nem tudok válaszolni erre a kérdésre, amíg haza nem megyek.
- Ebben lehet ráció - hümmögött Bruce, és az arckifejezése alapján épp sorra vette a lehetőséget. - Loki egyáltalán nem ostoba. Őrült, de okosan csinálja, amit csinál. Tudhatta, hogy nem fogjuk kiadni sem Asgardnak, sem másnak, mert a történtek után, mint mindenki más, az ellenőrzésünk alatt akarjuk tartani.
- Felmerült már bennetek az a lehetőség, hogy Loki fél? - érdeklődött Natasha. Eddig olyan nyugalommal ült és hallgatta a fiúkat, hogy az öttagú tesztoszteron bomba szinte már megfeledkezett az ott létéről.
- Lokinak nem ismerőse a félelem - húzta össze a szemöldökét Thor kételkedőn.
- Sosem késő elkezdeni - vonta meg a vállát a vörös. - Viszont, amennyiben Thornak és nekem is igazam van, Loki ellenfelei nagyon erősek lehetnek. Belegondoltatok abba, hogy talán mi sem fogunk bírni velük?
Ez hosszas csendet szült, amit végül megint a nő tört meg.
- Ha erősebbek, mint a chituri volt, bajban leszünk. Az ő legyőzésüknél szükségünk volt egy atomtöltetre és Stark majdnem belehalt.
- Azért ne túlozzunk! - szólt közbe az említett kissé sértetten.
Igazából, viccel könnyebb volt elütni a dolgot, mint beismernie még önmagának is, hogy Natasha mennyire közel járt az igazsághoz. Azóta sem tudta kiverni a fejéből mindazt, amit odaát látott. Egy másik dimenzióból kivágott, rémálmokból épített szelet, aminek létezését nem tudta tudományosan bizonyítani, ahogy a tesseract sem bontható emberek által értelmezhető darabokra, és ami kis híján az életét követelte. Akkor tényleg azt hitte, hogy ennyi volt. Lehunyta a szemét és másra sem tudott gondolni, minthogy szerette volna még utoljára hallani Pepper hangját.
- … Tony.
- Hm? - kapta fel a fejét. Steve aggódva nézett rá, bár ez csak a szemén látszott, az arca nyugodt és koncentráló maradt.
- Te mit gondolsz? - Stark továbbra is csak pislogott, úgyhogy fel sem kellett tennie a „miről?” kérdést, Rogers folytatta. - Arról, hogy kiengedjük Lokit a szobájából. Kettő-kettő eddig a szavazás aránya, Thor pedig tartózkodik.
Megvonta a vállát és felkelt ültéből.
- Szerintem jöjjön csak ki, ha akar.
- Szerintem ez akkor is rohadtul szar ötlet - morogta az orra alatt Clint.
- Nyugi, Katniss! - villantott felé egy félmosolyt a milliomos. - Örömmel jelentem, hogy elkészültek az LS-200 átalakításai és már csak üzembe kell helyeznem, ami JARVIS segítségével kemény tizenhárom másodpercet fog igénybe venni. És ez annyit jelent, hogy Loki nem fogja tudni elhagyni az épületet. Legalábbis elméleti síkon nem, és az elméleti síkjaim nagyrészt működni szoktak a valóság dimenziójában is.
- Hogyhogy nem fogja tudni elhagyni? - kérdezte Thor.
- Úgy programoztam át a rendszert, hogy egy szabad szemmel nem látható erőmezőt képezzen a torony köré, ami megfogja és meggátolja Loki varázserejének áthaladását. Loki maga át tudna rajta menni, de mivel a testéből nyeri az erőt, amit használ, ez nagyvalószínűséggel meg fogja állítani.
Tony egy kicsit arra számított, hogy a viking harcos puszta kézzel tépi le a fejét, amiért ily’ módon korlátozza az öccsét, de mindössze egy elismerő pillantást kapott a szőkétől.
- De a mezőn belül képes lesz használni a… mágiáját, nem? - pillantott rá Bruce egy kicsit aggodalmasan.
- Igen. Viszont ebben eddig sem akadályozta meg semmi. Már rég az életünkre törhetett volna, ha akart.
Ezzel láthatóan ketten is tudtak volna vitatkozni, ám végül senki sem tette. A szótlanságot kihasználva Steve is talpra emelkedett, és végigfésülte ujjaival szőke tincseit, mielőtt szólásra nyitotta a száját.
- Tehát, Thor Asgardba megy. Mi kiengedjük Lokit és megpróbáljuk kideríteni, mi történt vele. - Tony borzasztóan hálás volt, hogy a kapitány nem erőltette annak a kérdését, hogy ki vállalja magára ezt a nemes feladatot. Szeretett volna némi személyes szférát, mielőtt ismét besétál az oroszlán barlangjába. - Tony, te pedig izzítsd be a programodat.
- Igenis - biccentett vigyorogva.
Kifelé menet Steve Thor mellé szegődött, hogy kérdezzen tőle még pár dolgot a távozásával kapcsolatban, Natasha rögtön Bartonba karolt és kivezette a teremből, így Banner Tonyhoz csapódott.
- Kérdezhetek valamit? - érdeklődött a férfi.
- Persze, doki. Bár, ha az alsónadrágom színéről van szó, azt még talán meg is mutatom - kacsintott a másikra, aki ettől köhögésben tört ki.
- Miért lett LS-200 a rendszer neve?
- „Loki Source” kettő pont nulla. Csak két nullával valahogy jobban kifejezést nyert a dolog és elhagytam a pontot, mert hosszú lett volna kimondani.
Bruce megtorpant. Pontosan az a hitetlenkedés ült ki az arcára, amit érzett.
- Komolyan mondod?
- Mégis mit vársz tőlem? Minek nézel, atomfizikusnak? - vonta fel a szemöldökét.
--
- Túlreagálod a dolgot, Clint! Te is tudod, Starknak abban igaza van, hogy már eddig is bánthatott volna minket, ha akar.
- Starkot kis híján kinyírta, Natasha! - perdült meg a tengelye körül a mesterlövész.
Már a férfi szobájában voltak, mikor nekiálltak ennek a kisebb vitának, ami egyre többször erőre kapott közöttük. Voltak bizonyos dolgok, amikben nem tudtak egyetérteni. Az ő kapcsolatuk sem volt tökéletes.
- Téged ez miért zavar annyira, mikor Stark egyáltalán nem aggódik miatta? - kérdezte a nő, és tett pár lépést a másik felé.
- Őt soha semmi nem aggasztja - húzta el a száját, majd ismét a szekrényhez fordult. Kibújt a pólójából, Natasha elbűvölten figyelte, ahogy megannyi izom dolgozik a sima, tökéletes bőr alatt. Minden egyes heggel együtt volt tökéletes. Barton magára vett egy fekete pólót, aztán egy sötétszürke pulóvert. - Engem viszont igenis zavar, hogy a reggeli kávémat Lokival leszek kénytelen meginni.
- Senki nem kérte, hogy nyújts neki társaságot - emlékeztette csendesen a vörös, és odasétált Clint mögé. A magassarkújának köszönhetően meg tudta támasztani az állát az egyik vállon, fél kézzel pedig lazán átkarolhatta a férfi derekát. - Clint, nem fogjuk hagyni, hogy bármit tegyen veled.
Egy pillanatra megfeszült az izmos test, aztán Barton ellazult a kém karjai közt. Rácsúsztatta a kezét Natasha kézfejére és oldalra billentette a fejét, amíg az arca a puha hajtincseken pihent.
- Tudom. Csak kiver még a gondolattól is a frász.
- Segítsek elterelni a gondolataid? - dorombolta a fülébe a kacérkodó hang, amitől Clint felkuncogott.
- Meggyőztél, kicsim, de előtte még lenne egy kis dolgom.
Mikor a mögötte álló elengedte, levette a szabadidős nadrágját, hogy helyette fekete farmert vegyen magára. Amíg az övet kereste az egyik szekrényben, Natasha leült az ágyra.
- Hova készülsz?
- A SHIELD-hez.
- Miért? - ráncolta össze a homlokát.
- Nem tudom velük felvenni a kapcsolatot - válaszolta hátra sem nézve a férfi, miközben nekilátott, hogy befűzze az övet a nadrágba. - Tudom, hogy alapvetően a Bosszúállók közé tartozunk, de velem senki sem bontott szerződést a SHIELD-nél. Nekem valahogy az egész támadás legutóbb fura volt. Szerinted Fury hozna ilyen döntést? Loki miatt, akit legutóbb vita nélkül elengedett Thorral?
- Gondolkoztam már ezen, de… - A nő elakadt. Szüksége volt néhány másodpercre, hogy folytassa. - Te régebb óta vagy a szolgálatában. Hiszek neked, ha azt mondod, hogy Fury furcsán viselkedik.
Barton hátrafordult azzal a fénnyel a szemében, amit Natasha már nagyon jól ismert, ennek ellenére kicsit váratlanul érte, mikor átszelve a szobát a férfi lehajolt és szájon csókolta.
Gondolkodás nélkül fűzte át a karjaival a másik nyakát és simult hozzá a testével, Clint pedig mindkét kezét a formás fenék alá csúsztatta, hogy ölbe kaphassa őt. Probléma nélkül sikerült is ez a művelet. Összepréselődtek, Clint pedig belenyögött a nő szájába, mikor az ágyéka hozzádörzsölődött Natasha altestéhez.
- Ó, a francba - nyögte hátracsapva a fejét, így a nő gond nélkül lejjebb vezethette az ajkait a féri állára.
- Talán Fury várhatna egy órát, nem? - kérdezte halkan és egyben izgatottan.
Clint megszorította a hátsóját, miközben visszaeresztette őt az ágyra, hogy fölé mászhasson.
- Akár kettőt is.
előző | következő