Fic: Rattlesnake Smile 4. fejezet
Cím: Rattlesnake Smile 3. fejezet
Páros: Jared/Jensen
Korhatár: ez a fejezet PG-13 későbbiekben lesznek még R, de NC-17 fejezetek is
Megjegyzés/Figyelmeztetés: J2 AU, ebben a fejezetben hurt!Jensen. Ebben a novellában Jensen 16 éves, míg Jared 27. Nagyon remélem, hogy nem riaszt el titeket…
Összefoglalás: Egy olyan fiatal fiú, mint Jensen, aki egész életében csak rosszat tett, vajon megérdemli a boldogságot? És ha az a boldogság nem a legjobb helyről érkezik? És ráadásul nem is lenne szabad?
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet
A pillanat varázsa hamar megtört.
- Ezt nem szabad - mondta Jared, és eltolta magától Jensent. - Ez hiba volt - suttogta, miközben hátat fordított neki. A fiú mostmár könnyes szemmel nézte a hátát. Legszívesebben odalépett volna, átölelte volna, és könyörgött volna neki, hogy ne tegye ezt.
- Igaza van - sóhajtotta, és az ágyához sétált, majd leült. Csak nézett kifelé az ablakon.
- Sajnálom Jensen. Holnap találkozunk - ezzel kilépett az ajtón. Jensen ideges lett. Leverte az éjjelilámpát az asztalról, és még bele is rúgott, ezért a szerencsétlen lámpa csörömpölve tört össze a falon. Ez egy kicsit lenyugtatta, és visszaroskadt az ágyára. Tenyerébe temette arcát, és néhány könnycsepp útjára indult az arcán. Pár perc múlva már néhány nevelő nézett körbe nála. Büntetést kapott, egy hétig nem mehetett ki az udvarra. Ezzel nem igazán érték el a céljukat, mert Jensen amúgy sem szeretett kint lófrálni. Egyedül Teddel szeretett lenni.
Az elkövetkező néhány napban Jensen vagy az ablakon bámult ki, nézte a felhőket, vagy az ágyon feküdt. Csak a kötelező foglalkozásokon vett részt, semmi más nem érdekelte. Amikor Jareddel kellett találkoznia, akkor is csak meredt maga elé, még válaszra sem méltatta.
- Tudod, hogy ez így nem mehet tovább, ugye? Ha ezt így folytatod, átadnak téged egy másik nevelőnek.
- És? Nem lenne az jobb?
- Te tudod Jensen, de szerintem nem. Észrevettem, hogy bennem valamiért megbízol.
- Már nem.
- Már nem? A múltkori miatt igaz?
- Igen Mr. Padalecki. Ha annyira akar, beszélgessünk. Miért csókolt meg? És utána miért lökött el magától?
- Jensen - suttogta, és megrázta a fejét. - Ne, kérlek…
- De igen - ezzel egészen közel húzódott Jaredhez. - Akkor nagyon is akarta, ahogy én is… Akkor miért?
- Mert… mert nem szabad Jensen. Mert én 11 évvel idősebb vagyok, megbüntetnek érte. Téged megerőszakoltak, még rendbe sem jöttél utána… És… és én nem fogom kihasználni, hogy össze vagy zavarodva…
- Ki mondta, hogy össze vagyok zavarodva? És kit érdekel a korkülönbség? Nem ez a valódi ok, hanem az, hogy gyáva.
- Szerinted én gyáva vagyok? Így gondolod? - kérdezte, és ráemelte bánatos szemeit. Jared most úgy nézett ki, mint egy kiskutya. Jensen szíve összeszorult, látta a tekintetében, hogy valami fájdalmas titkot őriz. Kíváncsi volt rá mi törheti meg ennyire ezt az erős férfit. Még közelebb húzódott.
- Ajánlok egy üzletet Mr. Padalecki. Maga elmeséli nekem, hogy mi történt magával, cserébe én is mindent elmondok…
- Igen? Mi a biztosíték, hogy tényleg te is elmondod?
- Nincs biztosíték - húzódott szemtelen mosolyra a szája, de szeme őszinteséget tükrözött. - De ígérem, mindent elmondok én is…
- Hát rendben - sóhajtott Jared. - Akár hiszed, akár nem, én is töltöttem egy kevés időt egy ilyen intézetben - ezzel Jensenre nézett, aki meglepődve nézett vissza. - Betöréseket csináltam, ismerős ugye? - mosolygott. Másfél évig ücsörögtem a Szent Johannában, San Antonioban…
- Tovább - mondta csillogó szemekkel a fiú. Jared szélesebben kezdett mosolyogni.
- Tehát, bekerültem. De valahogy én örültem neki. Tudod én árva voltam, megszöktem az árvaházból, és az utcán valahogy nagyon nem jött össze. Fél évig voltam kint, de hiányzott az intézet. A biztonság, a meleg étel, tiszta ágy. Tudom, neked ez nem jelent semmit, de én ehhez voltam hozzászokva. Egy két ágyas szobába kerültem, Chad lett a szobatársam. Hamar összebarátkoztunk… - Itt egy kicsit elmerengett, aztán folytatta. - Idővel már nem csak barátok voltunk, hamar egymásba szerettünk. Nem volt nehéz titkolni, a szobánk rejtekében azt csináltunk, amit csak akartunk, tulajdonképpen szabadon szerettük egymást. Az intézet után mindketten tovább tanultunk, mert segíteni akartunk a hozzánk hasonlókon.
- És? Kint is együtt maradtak? Minden jól ment?
- Oh igen. Először kollégiumban laktunk, egy szobában. Sejtheted, hogy az első időkben mennyire tanultunk - vigyorodott el. - Aztán főiskolai gyakorlaton, Johannába mentünk, hiszen az már ismert terep volt… Csak akkor…
- Mi történt? - kérdezte izgatottan Jensen. Jared arcára mélységes fájdalom ült ki, még a szeme is könnyes lett. - Kérem, folytassa…
- Jól van, jól van… Szóval a második héten történt… Kint voltunk az udvaron, amikor hirtelen a mexikói és a fekete srácok között verekedés tört ki. Chad rohant oda először, hogy szétválassza őket, én pedig már későn értem oda. Több késszúrás érte, és mire kiértek a mentők elvérzett…
- Istenem - suttogta Jensen, és megfogta a férfi kezét. - Annyira sajnálom…
- Oh, és még nincs vége… Elkaptam az egyik késes srácot, és a felismerhetetlenségig ütöttem a fejét…
- Megértem… Nem is csodálom - mondta halkan Jensen. - Részvétem, annyira sajnálom…
- És a legrosszabb, hogy a fiú arcát nem lehetett rendbehozni - sóhajtotta Jared. Ezután már nem szólt, csak nézett maga elé könnyes szemekkel. Jensen még mindig a kezét simogatta. Most megint olyan volt mint a csóknál.
- Ezért ne hibáztassa magát… Csodálom, hogy nem ölte meg a fiút… Én nem tudtam volna uralkodni magamon…
- De akkor is marcangol belül. Fáj… Hogy tehettem ilyet?
- Úgy, hogy megölték a szerelmét. A karjaiban halt meg - és most még közelebb húzódott. Jensent hihetetlenül megindította Jared története. Már megértette, hogy miért ilyen ez a férfi.
- De megígérted, hogy elmeséled te is, hogy mi történt - terelte el Jared a szót. De Jensen nem kezdett bele. Csak nézett mélyen Jared szemébe.
- Én tényleg sajnálom… Ezt az egészet, mindent. Segíteni akart nekem, én meg…
- Semmi baj Jensen. Bár nem tudom, hogy konkrétan mi történt veled… De megértem, hogy megkeményedtél. És kérlek, szólíts Jarednek…
- Rendben Jared - mosolygott a fiú. Lassan elengedte Jared kezét, és hátrébb húzódott, viszont Jared utána nyúlt, és megfogta a karját. Ő húzódott közelebb.
- Tudod, ezt így még senkinek nem meséltem el. És az az igazság, hogy nagyon jól esett kibeszélni magamból. Köszönöm - ezzel megsimogatta Jensen karját. Tényleg hálás volt, és a fiú már régen felébresztett benne valamit. Valami olyasmit, mint amit Chad iránt érzett, de mégis valahogy mást. Jensen vette a bátorságot, és visszahúzódott Jared mellé. Így már egészen közel ültek egymáshoz a fiú ágyán. Szinte érezni lehetett a köztük lévő nagyon erős vonzalmat, és a bizalmat, ami most épült ki kettejük között. Végül Jared keze Jensen válláról a kezére csúszott, és összefonták ujjaikat. Ezután csend volt, de ez most nem a kínos, szinte bántó csend. Egyszerűen most nem kellett mondani semmit, tekintetük, mosolyuk most mindent elárult.
Aztán Jared másik kezével megsimogatta a fiú arcát, és odahajolt hozzá. Lassan érintette össze az ajkaikat, Jensen pedig hevesen dobogó szívvel adta át magát ennek a hihetetlenül kellemes érzésnek. Óvatosan, minden pillanatot kiélvezve csókolták egymást, most nem volt követelőzés, sem pedig hirtelenség. Csak ők. Észre sem vették, hogy eldőltek az ágyon. Jensen alul, Jared pedig lábai között. Könyökével a fiú mellett támaszkodott, kezei arcának két oldalán, és csak kóstolgatta az ajkait. Nagyon hosszú ideig folytatták ezt, végül elszakadtak ajkaik. Jared most nem menekült el egyből, hanem mosolyogva nézte Jensent, aki beharapott ajkakkal nézett rá. Megsimogatta az arcát, majd egy puszit nyomott az ajkára.
- Letelt az időnk… - suttogta.
- Tudom - mondta szomorkásan Jensen. Még odahúzta egy csókra Jaredet, majd hagyta, hogy a férfi felkeljen, és rendbe szedje magát.
- Bejövök este még, ha szeretnéd - mosolygott, és még megsimogatta az arcát.
- Örülnék neki - felelte csillogó szemmel. Ezután Jared kilépett az ajtón. Ezúttal bűntudat nélkül.
Boldogan üldögélt az irodájában. Most nem bánta a történteket, valahogy felszabadultabb lett ettől. Jensenen jártak gondolatai. Örült neki, hogy mosolyogni látta a fiút, nem pedig morcosnak, és boldog volt, hogy ő varázsolta ezt az arcára. Észre sem vette, hogy mennyire telik az idő, és hamar eljött az este. Még bement elbúcsúzni Jensentől. Alig tudtak elválni egymástól, de nagy nehezen sikerült.
Jensen pedig szinte repdesett a boldogságtól. Még sosem érzett ehhez hasonlót. Gyomrában a repkedtek a pillangók, alig bírt magával. Még érezte a párnán Jared illatát, és ettől este könnyebben merült álomba. Most először nem voltak rémálmai, viszont annál nedvesebbek igen. Bizony reggelre nagyon beérett az ágyneműcsere, de nem is bánta. Mosolyogva ébredt, és alig várta, hogy Jared bejöjjön hozzá. Aznap letelt a büntetése is, vagyis kimehetett az udvarra.
Most másképp lépett ki az ajtón. Nem volt nyűg a többiekkel találkozni, sőt szemével egyből Tedéket kereste, akik már mosolyogva közeledtek hozzá. Leültek az egyik padra így négyen, és beszélgetni kezdtek.
- Na hogy bírtad a bezártságot? - kérdezte a szöszi.
- Nem volt vészes, ki lehetett bírni. Mondjuk tényleg nem kellett volna törni-zúzni, és megúsztam volna - vigyorgott Jensen.
- De jó kedved van - ütögette meg a hátát Don. - Mi történt haver?
- Semmi, csak gondolkodtam. Nem is olyan rossz itt - sóhajtotta mosolyogva, mert meglátta Jaredet amint egy másik nevelővel beszélgetett. Jared is odapillantott, és rámosolygott a fiúra. Ezt Ted észre is vette, és odahajolt hozzá.
- Ugye nem az van, amire gondolok? - kérdezte egészen halkan Jensentől.
- Nem tudom, miről beszélsz - húzta meg a vállát Jensen, és Ted felé fordította a fejét. A másik fiú csak megcsóválta a fejét, de végül elmosolyodott.
- Én inkább nem is mondok semmit…
Ezután nagyon jókedvűen beszélgettek tovább. Jensen érdeklődött Dontól a foci felől, Tony-éktól pedig a kézművesfoglalkozásokról. Elgondolkodott azon, hogy valamit ő is csinálni fog szabadidejében. Bár a focihoz nem tartotta magát elég erősnek, a kézműveskedést pedig lányosnak tartotta. De most nem sok ideje volt gondolkodni ezeken, mert kiabálás hallatszott a keményebb srácoktól. Verekedés lett belőle, de a végén eldurvul a helyzet, már mindenki ütött mindenkit, és sajnos ebből Jensenék sem maradtak ki. Egy szerencséjük volt, még pedig az, hogy Don velük volt. Mivel befelé nem tudtak menekülni, ezért a falhoz simultak, szinte észrevétlenek maradtak. Félve nézték a többieket, Tony remegni kezdett, és Charlie magához ölelte. Jensen most nem pánikolt be, ijedt volt és félt, de egész jól viselte.
Viszont Jared nem. Rajta eluralkodtak Jensen iránti érzései. Minden őr és nevelő a fiúk közé rohant, és nagy nehezen szétválasztották őket.
- Jensen! Jensen! - ordítozta Jared még a káosz közepén.
- Itt vagyok - kiáltott vissza. - Jól vagyok!
Jared odarohant, és a másik három fiúval nem törődve magához ölelte a fiút. Megsimogatta az arcát.
- Nem bírtam volna elviselni, ha most történt volna veled valami…
- De nem is történt - mosolygott rá Jensen. Jared az adrenalin miatt észre sem vette a többieket, és megcsókolta a fiút. Don, Ted, Charlie és Tony pedig tátott szájjal figyelték a jelenetet.
5. fejezet
Páros: Jared/Jensen
Korhatár: ez a fejezet PG-13 későbbiekben lesznek még R, de NC-17 fejezetek is
Megjegyzés/Figyelmeztetés: J2 AU, ebben a fejezetben hurt!Jensen. Ebben a novellában Jensen 16 éves, míg Jared 27. Nagyon remélem, hogy nem riaszt el titeket…
Összefoglalás: Egy olyan fiatal fiú, mint Jensen, aki egész életében csak rosszat tett, vajon megérdemli a boldogságot? És ha az a boldogság nem a legjobb helyről érkezik? És ráadásul nem is lenne szabad?
1. fejezet 2. fejezet 3. fejezet
A pillanat varázsa hamar megtört.
- Ezt nem szabad - mondta Jared, és eltolta magától Jensent. - Ez hiba volt - suttogta, miközben hátat fordított neki. A fiú mostmár könnyes szemmel nézte a hátát. Legszívesebben odalépett volna, átölelte volna, és könyörgött volna neki, hogy ne tegye ezt.
- Igaza van - sóhajtotta, és az ágyához sétált, majd leült. Csak nézett kifelé az ablakon.
- Sajnálom Jensen. Holnap találkozunk - ezzel kilépett az ajtón. Jensen ideges lett. Leverte az éjjelilámpát az asztalról, és még bele is rúgott, ezért a szerencsétlen lámpa csörömpölve tört össze a falon. Ez egy kicsit lenyugtatta, és visszaroskadt az ágyára. Tenyerébe temette arcát, és néhány könnycsepp útjára indult az arcán. Pár perc múlva már néhány nevelő nézett körbe nála. Büntetést kapott, egy hétig nem mehetett ki az udvarra. Ezzel nem igazán érték el a céljukat, mert Jensen amúgy sem szeretett kint lófrálni. Egyedül Teddel szeretett lenni.
Az elkövetkező néhány napban Jensen vagy az ablakon bámult ki, nézte a felhőket, vagy az ágyon feküdt. Csak a kötelező foglalkozásokon vett részt, semmi más nem érdekelte. Amikor Jareddel kellett találkoznia, akkor is csak meredt maga elé, még válaszra sem méltatta.
- Tudod, hogy ez így nem mehet tovább, ugye? Ha ezt így folytatod, átadnak téged egy másik nevelőnek.
- És? Nem lenne az jobb?
- Te tudod Jensen, de szerintem nem. Észrevettem, hogy bennem valamiért megbízol.
- Már nem.
- Már nem? A múltkori miatt igaz?
- Igen Mr. Padalecki. Ha annyira akar, beszélgessünk. Miért csókolt meg? És utána miért lökött el magától?
- Jensen - suttogta, és megrázta a fejét. - Ne, kérlek…
- De igen - ezzel egészen közel húzódott Jaredhez. - Akkor nagyon is akarta, ahogy én is… Akkor miért?
- Mert… mert nem szabad Jensen. Mert én 11 évvel idősebb vagyok, megbüntetnek érte. Téged megerőszakoltak, még rendbe sem jöttél utána… És… és én nem fogom kihasználni, hogy össze vagy zavarodva…
- Ki mondta, hogy össze vagyok zavarodva? És kit érdekel a korkülönbség? Nem ez a valódi ok, hanem az, hogy gyáva.
- Szerinted én gyáva vagyok? Így gondolod? - kérdezte, és ráemelte bánatos szemeit. Jared most úgy nézett ki, mint egy kiskutya. Jensen szíve összeszorult, látta a tekintetében, hogy valami fájdalmas titkot őriz. Kíváncsi volt rá mi törheti meg ennyire ezt az erős férfit. Még közelebb húzódott.
- Ajánlok egy üzletet Mr. Padalecki. Maga elmeséli nekem, hogy mi történt magával, cserébe én is mindent elmondok…
- Igen? Mi a biztosíték, hogy tényleg te is elmondod?
- Nincs biztosíték - húzódott szemtelen mosolyra a szája, de szeme őszinteséget tükrözött. - De ígérem, mindent elmondok én is…
- Hát rendben - sóhajtott Jared. - Akár hiszed, akár nem, én is töltöttem egy kevés időt egy ilyen intézetben - ezzel Jensenre nézett, aki meglepődve nézett vissza. - Betöréseket csináltam, ismerős ugye? - mosolygott. Másfél évig ücsörögtem a Szent Johannában, San Antonioban…
- Tovább - mondta csillogó szemekkel a fiú. Jared szélesebben kezdett mosolyogni.
- Tehát, bekerültem. De valahogy én örültem neki. Tudod én árva voltam, megszöktem az árvaházból, és az utcán valahogy nagyon nem jött össze. Fél évig voltam kint, de hiányzott az intézet. A biztonság, a meleg étel, tiszta ágy. Tudom, neked ez nem jelent semmit, de én ehhez voltam hozzászokva. Egy két ágyas szobába kerültem, Chad lett a szobatársam. Hamar összebarátkoztunk… - Itt egy kicsit elmerengett, aztán folytatta. - Idővel már nem csak barátok voltunk, hamar egymásba szerettünk. Nem volt nehéz titkolni, a szobánk rejtekében azt csináltunk, amit csak akartunk, tulajdonképpen szabadon szerettük egymást. Az intézet után mindketten tovább tanultunk, mert segíteni akartunk a hozzánk hasonlókon.
- És? Kint is együtt maradtak? Minden jól ment?
- Oh igen. Először kollégiumban laktunk, egy szobában. Sejtheted, hogy az első időkben mennyire tanultunk - vigyorodott el. - Aztán főiskolai gyakorlaton, Johannába mentünk, hiszen az már ismert terep volt… Csak akkor…
- Mi történt? - kérdezte izgatottan Jensen. Jared arcára mélységes fájdalom ült ki, még a szeme is könnyes lett. - Kérem, folytassa…
- Jól van, jól van… Szóval a második héten történt… Kint voltunk az udvaron, amikor hirtelen a mexikói és a fekete srácok között verekedés tört ki. Chad rohant oda először, hogy szétválassza őket, én pedig már későn értem oda. Több késszúrás érte, és mire kiértek a mentők elvérzett…
- Istenem - suttogta Jensen, és megfogta a férfi kezét. - Annyira sajnálom…
- Oh, és még nincs vége… Elkaptam az egyik késes srácot, és a felismerhetetlenségig ütöttem a fejét…
- Megértem… Nem is csodálom - mondta halkan Jensen. - Részvétem, annyira sajnálom…
- És a legrosszabb, hogy a fiú arcát nem lehetett rendbehozni - sóhajtotta Jared. Ezután már nem szólt, csak nézett maga elé könnyes szemekkel. Jensen még mindig a kezét simogatta. Most megint olyan volt mint a csóknál.
- Ezért ne hibáztassa magát… Csodálom, hogy nem ölte meg a fiút… Én nem tudtam volna uralkodni magamon…
- De akkor is marcangol belül. Fáj… Hogy tehettem ilyet?
- Úgy, hogy megölték a szerelmét. A karjaiban halt meg - és most még közelebb húzódott. Jensent hihetetlenül megindította Jared története. Már megértette, hogy miért ilyen ez a férfi.
- De megígérted, hogy elmeséled te is, hogy mi történt - terelte el Jared a szót. De Jensen nem kezdett bele. Csak nézett mélyen Jared szemébe.
- Én tényleg sajnálom… Ezt az egészet, mindent. Segíteni akart nekem, én meg…
- Semmi baj Jensen. Bár nem tudom, hogy konkrétan mi történt veled… De megértem, hogy megkeményedtél. És kérlek, szólíts Jarednek…
- Rendben Jared - mosolygott a fiú. Lassan elengedte Jared kezét, és hátrébb húzódott, viszont Jared utána nyúlt, és megfogta a karját. Ő húzódott közelebb.
- Tudod, ezt így még senkinek nem meséltem el. És az az igazság, hogy nagyon jól esett kibeszélni magamból. Köszönöm - ezzel megsimogatta Jensen karját. Tényleg hálás volt, és a fiú már régen felébresztett benne valamit. Valami olyasmit, mint amit Chad iránt érzett, de mégis valahogy mást. Jensen vette a bátorságot, és visszahúzódott Jared mellé. Így már egészen közel ültek egymáshoz a fiú ágyán. Szinte érezni lehetett a köztük lévő nagyon erős vonzalmat, és a bizalmat, ami most épült ki kettejük között. Végül Jared keze Jensen válláról a kezére csúszott, és összefonták ujjaikat. Ezután csend volt, de ez most nem a kínos, szinte bántó csend. Egyszerűen most nem kellett mondani semmit, tekintetük, mosolyuk most mindent elárult.
Aztán Jared másik kezével megsimogatta a fiú arcát, és odahajolt hozzá. Lassan érintette össze az ajkaikat, Jensen pedig hevesen dobogó szívvel adta át magát ennek a hihetetlenül kellemes érzésnek. Óvatosan, minden pillanatot kiélvezve csókolták egymást, most nem volt követelőzés, sem pedig hirtelenség. Csak ők. Észre sem vették, hogy eldőltek az ágyon. Jensen alul, Jared pedig lábai között. Könyökével a fiú mellett támaszkodott, kezei arcának két oldalán, és csak kóstolgatta az ajkait. Nagyon hosszú ideig folytatták ezt, végül elszakadtak ajkaik. Jared most nem menekült el egyből, hanem mosolyogva nézte Jensent, aki beharapott ajkakkal nézett rá. Megsimogatta az arcát, majd egy puszit nyomott az ajkára.
- Letelt az időnk… - suttogta.
- Tudom - mondta szomorkásan Jensen. Még odahúzta egy csókra Jaredet, majd hagyta, hogy a férfi felkeljen, és rendbe szedje magát.
- Bejövök este még, ha szeretnéd - mosolygott, és még megsimogatta az arcát.
- Örülnék neki - felelte csillogó szemmel. Ezután Jared kilépett az ajtón. Ezúttal bűntudat nélkül.
Boldogan üldögélt az irodájában. Most nem bánta a történteket, valahogy felszabadultabb lett ettől. Jensenen jártak gondolatai. Örült neki, hogy mosolyogni látta a fiút, nem pedig morcosnak, és boldog volt, hogy ő varázsolta ezt az arcára. Észre sem vette, hogy mennyire telik az idő, és hamar eljött az este. Még bement elbúcsúzni Jensentől. Alig tudtak elválni egymástól, de nagy nehezen sikerült.
Jensen pedig szinte repdesett a boldogságtól. Még sosem érzett ehhez hasonlót. Gyomrában a repkedtek a pillangók, alig bírt magával. Még érezte a párnán Jared illatát, és ettől este könnyebben merült álomba. Most először nem voltak rémálmai, viszont annál nedvesebbek igen. Bizony reggelre nagyon beérett az ágyneműcsere, de nem is bánta. Mosolyogva ébredt, és alig várta, hogy Jared bejöjjön hozzá. Aznap letelt a büntetése is, vagyis kimehetett az udvarra.
Most másképp lépett ki az ajtón. Nem volt nyűg a többiekkel találkozni, sőt szemével egyből Tedéket kereste, akik már mosolyogva közeledtek hozzá. Leültek az egyik padra így négyen, és beszélgetni kezdtek.
- Na hogy bírtad a bezártságot? - kérdezte a szöszi.
- Nem volt vészes, ki lehetett bírni. Mondjuk tényleg nem kellett volna törni-zúzni, és megúsztam volna - vigyorgott Jensen.
- De jó kedved van - ütögette meg a hátát Don. - Mi történt haver?
- Semmi, csak gondolkodtam. Nem is olyan rossz itt - sóhajtotta mosolyogva, mert meglátta Jaredet amint egy másik nevelővel beszélgetett. Jared is odapillantott, és rámosolygott a fiúra. Ezt Ted észre is vette, és odahajolt hozzá.
- Ugye nem az van, amire gondolok? - kérdezte egészen halkan Jensentől.
- Nem tudom, miről beszélsz - húzta meg a vállát Jensen, és Ted felé fordította a fejét. A másik fiú csak megcsóválta a fejét, de végül elmosolyodott.
- Én inkább nem is mondok semmit…
Ezután nagyon jókedvűen beszélgettek tovább. Jensen érdeklődött Dontól a foci felől, Tony-éktól pedig a kézművesfoglalkozásokról. Elgondolkodott azon, hogy valamit ő is csinálni fog szabadidejében. Bár a focihoz nem tartotta magát elég erősnek, a kézműveskedést pedig lányosnak tartotta. De most nem sok ideje volt gondolkodni ezeken, mert kiabálás hallatszott a keményebb srácoktól. Verekedés lett belőle, de a végén eldurvul a helyzet, már mindenki ütött mindenkit, és sajnos ebből Jensenék sem maradtak ki. Egy szerencséjük volt, még pedig az, hogy Don velük volt. Mivel befelé nem tudtak menekülni, ezért a falhoz simultak, szinte észrevétlenek maradtak. Félve nézték a többieket, Tony remegni kezdett, és Charlie magához ölelte. Jensen most nem pánikolt be, ijedt volt és félt, de egész jól viselte.
Viszont Jared nem. Rajta eluralkodtak Jensen iránti érzései. Minden őr és nevelő a fiúk közé rohant, és nagy nehezen szétválasztották őket.
- Jensen! Jensen! - ordítozta Jared még a káosz közepén.
- Itt vagyok - kiáltott vissza. - Jól vagyok!
Jared odarohant, és a másik három fiúval nem törődve magához ölelte a fiút. Megsimogatta az arcát.
- Nem bírtam volna elviselni, ha most történt volna veled valami…
- De nem is történt - mosolygott rá Jensen. Jared az adrenalin miatt észre sem vette a többieket, és megcsókolta a fiút. Don, Ted, Charlie és Tony pedig tátott szájjal figyelték a jelenetet.
5. fejezet