(no subject)
Parallel hatások
Fandom :Torchwood
Rating:M ,Adult
Karakterek:Jack/Ianto
Írói megjegyzés:Van benne egy kis rózsa szín pamacs.
3.fejezet
Fáradtan állt a kocsija mellett kinyújtóztatta meggyötört tagjait. A nap még egy utolsót villanással elköszönt mielőtt eltűnt a távoli dombok mögött. Nagyot sóhajtva ült be az autóba, de a mozdulata félúton megakadt, mikor meglátta a kórház kapuján kilepő vagy inkább kitámolygó alakot. Félórával ezelőtt, egy igen kimerítő beszélgetés után - ami alatt a férfi minden áron azt bizonygatta, hogy neki dolga van és nem ér itt rá heverészni napokig - azzal hagyta ott a sérült fiatal embert, hogy holnapig átgondolja és ha jók lesznek a leletei akkor, de csak is akkor, talán, egy-két nap múlva haza engedi. És tessék, ez a fafejű, értetlen figura most itt szédeleg, úgy szorítva a korlátot, mintha az élete múlna rajta.
- Pasik - morogta és mozdult volna, hogy visszatámogassa betegét, mikor egy taxi állt meg az épület előtt és Jones beszállt. Egy percig sem habozott és a meglóduló autó után ő is kikanyarodott a parkolóból. Kíváncsisága mindennél erősebben hajtotta. Mi lehet az a rendkívül fontos és halaszthatatlan dolog, ami miatt képes az egészségét kockára tenni meghibbant betege? Vagy túl nagy ütést kapott a fejére, elveszítve a realitás érzékét? Ki tudja? Majd most mindjárt kiderül. A taxi a Plass mellett állt meg, az utasa lassan szállt ki és tétova léptekkel indult el a vízpart felé, majd lebotorkált a lépcsőn.
- De hát itt nincs semmi csak egy Turisztikai iroda - képett el a doktornő, pár hónapja ő is járt itt, pár prospektust szeretett volna kérni, akkor zárva volt az ajtaja. Elmélkedéséből gyorsan felriadt, mert fafejű páciensének az ereje úgy tűnt idáig tartott. Térde megroggyant, de hála a nő gyorsaságának és jó reflexeinek, nem vágódott végig a betonúton.
Hatalmas barna szempillák alól a szürkéskék szempár meglepve, de hálásan tekintett a segítségére siető nőre.
- Köszönöm, oda, be kell jutnunk az ajtón - mutatott előre. Bár a lány semmi esélyt nem látott rá, hogy ilyenkor bárki is lehetne egy egyszerű kis irodában eltámogatta a férfit az ajtóig. Legnagyobb megdöbbenésére a fiatalember kulcsot halászott elő a zsebéből és egy pillanat múlva már be is támogathatta betegét. Odabent gyorsan leültette a teljesen kimerült embert a pult mögötti székre.
- Hé van itt valaki? - kiabált, remélve, hogy a kivilágított szoba gyöngy függönnyel elválasztott másik helyiségében van valaki, aki segíteni tudna neki - Hé nyissa ki a szemét gyerünk, hagy nézzem meg! Hány ujjamat látja? - utasította a betegét, de választ nem kapott, a férfi rosszallóan forgatta a szemeit - Oké azt hiszem az lesz a legjobb, ha hívok egy mentőt és szépen visszaviszem a kórházba!
- Arra nem lesz szükség - hallotta a háta mögül. Ijedten fordult meg és szembetalálkozott a fiatal nővel, akivel a kórház kórtermében beszélt előző nap. Fogalma sem volt, hogy kerülhetett a semmiből mögé.
- Úgyis csak akkor tudná ott tartani, ha kikötözné az ágyhoz - mondta Gwen és mosolyogva kezet nyújtott a nőnek - Köszönöm, hogy vigyázott rá, de innen átveszem.
- Ha azt hiszi, ilyen könnyen megszabadul tőlem, akkor nagyon téved, hölgyem. Ő az én páciensem és nem vagyok hajlandó ilyen állapotba magára hagyni. Úgyhogy ha tetszik, ha nem, maradok, még teljes biztonságban nem tudom. Van itt valahol egy ágy?
- Miért aludni akar? - kérdezte szenvtelen arccal Ianto.
A nő lesújtó pillantást vettet rá és valami érthetetlen nyelven mondott valamit, ami a hangsúlyból ítélve nem lehetett hízelgő a férfire nézve.
- Örülök, hogy humoránál van Mr. Jones, de megtisztelne, ha komolyan venné, amit délután mondtam önnek. Pihennie kell még, hogy ezt kórházi körülmények között vagy otthona habos ágyneműjében teszi nekem teljesen mindegy ezek után már.
- Nem értem, ha ennyire ellenére volt, hogy elhagyja a kórházat, miért hozta mégis ide? - kérdezte a felháborodott nőt Gwen.
- Nem én hoztam, ő szökött meg én... szóval én csak követtem. Pár méterre innen majdnem összeesett és nem nézhettem tétlenül, hogy még jobban összetöri magát - vallotta be enyhe pírral az arcán a doktornő.
- Szóval győzött a kíváncsiság megint csak - mosolyodott el a barna lány fejében lassan megfogalmazódott egy gondolat, egy merész ötlet - Jó akkor menyünk és helyezzük kényelembe a mi kis betegünket - azzal kinyitotta a HUB-ba vezető ajtót - Csak ön után - átölelte Ianto derekát - Gyere te kanül szökevény! Tényleg jobb lesz, ha lefekszel egy kicsit, eléggé zöld színed van.
Leérve Torcwood szívébe a doki tátott szájjal nézet körül.
- Ez csodálatos!!! - kiáltott fel önkéntelenül.
- Igen az, és dohos, rozsdás és hideg. Nézzen körül nyugodtan, egy perc és itt vagyok.
- Tudod, hogy igaza van, pihenned kell - mondta a fiatalembernek, mikor felértek Jack irodájába - Bent voltam nálad délelőtt, de még aludtál, aztán lemondtam a meghallgatásokat és kimentem a régi gyártelephez. Egész nap a rendőri jelentéseket böngésztem, de nem jutottam Jack nyomára. Épp hozzád készültem a kórházba, mikor láttam, hogy beestek az ajtón, még két perc és elkerültük volna egymást. Mi a fene történt azon a véres telepen?
- A gyár közepén a még mindig aktív átjáró előtt holtesteket fedeztünk fel. Az egyik halott alól élve sikerült kimentenünk egy kislányt, Jack... - egy pillanatra elcsuklott Ianto hangja, de aztán folytatta - elküldött, hogy helyezzem biztonságba a gyereket a kocsiban. Pár perce lehettem távol, amikor, szólt, hogy megtámadták és mivel az ellenség nagy tűzerővel rendelkezik hívjak segítséget és tűnjek el - fáradtan felsóhajtott - azt hiszem többször eltalálhatták, mert mikor betörtem a kaput a SUV-val bizonytalanul tántorogva állt, de mire oda értem volna hozzá a gáztartály felrobbant. Feltételezem, hogy egy eltévedt lövedék találhatta el.
- Ezt nem értem - rázta a fejét a nő - még ha a detonáció és a tűz meg is ölte, akkor is a testét vagy ami maradt belőle ..bocs Ianto - szisszent fel a férfi arckifejezését látva - szóval arra akarok kilyukadni, hogy mindenképp megkellet volna találnunk őt. Valami elkerüli a figyelmünket - dobolt a cipő orrával idegesen a padlón
- Jézusom - nyögött fel a társa fájdalmasan - az nem lehet az lehetetlen! Gwen az átjáró ...az átjáró még aktív volt, a detonáció egyszerűen belelökhette. Mikor magamhoz tértem már nem volt aktív a portál, lehet hogy a robbanás hője túlfeszültséget okozott - egy pillanatra elhallgatott,f elugrott a székről, amin eddig ült és mikor újra megszólalt hangja tele volt kétségbeesett rémülettel - ha így volt elveszítettük örökre, ott ragadt a túloldalon.
Hangja elfúlt kapkodva próbált levegőt venni, de a feltörő pánik elemi erővel szorította ősze a mellkasát, remegő ujjakkal kapott a nyakkendőjéhez, remélve, ha meglazítja talán könnyebben jut oxigénhez. Lábai cserbenhagyták, lassan lecsúszott a falmentén a földre.
A nő látta, hogy valami nagy baj van.
- Ianto, Ianto édesem nyugodj meg! Hallod? Doki!!! - kiabált remélve, hogy az orvos nem bóklászolt el messzire. Letérdelt, társa fejét az ölébe vonva könnyes szemmel nézett a berohanó doktornőre - Segítsen, kérem!!
- Attól a nyugtatótól, amit adtam neki, reggelig biztos aludni fog. Volt már máskor is ehhez hasonló rohama? - kérdezte Gwentől a doki egy félóra múlva, miután sikerült letámogatni, a leszedált fiatalember Jack régi szobájába. A kanapén ültek egy-egy forró kávéval teli bögrét szorongatva - Én nem emlékszek rá bár erről Jack... a főnökünk, többet tudna mondani. Örülök, hogy itt volt és köszönöm még egyszer, és ha már úgy is itt ragadt, feltennék egy kérdést. Mondja nem gondolkodott el rajta, hogy munkahelyet változtasson?
A doki felhúzta világos szemöldökét.
- Most munkát akar ajánlani nekem? Hisz semmit nem tud rólam.
- Tímea Vasvári született 1976 június 10. Magyarországon, egy kimondhatatlan nevű városba, éltanuló, a sebészi diplomáját kimagasló eredménnyel szerzi meg, majd katonai kiképzést kap és egy laktanyában szolgál mint medika. Két évvel később Londonba kap gyakornoki állást, majd feltehetőleg szerelmi okból Cardiffba kéri át magát. Hajadon, 172cm, szőke haj, kék szem feltűnő ismertető jegye, egy szív alakú anyajegy a jobb vállán...
- Oké elég, honnan tudja... nem is ez érdekel igazából,hanem hogy miért, miért szerezte be az információkat rólam?
- Ugye nem gondolja komolyan, hogy nem ellenőrzöm le a társam kezelőorvosát? És hogy őszinte legyek a csapatunknak szüksége lenne magára. Figyeltem munka közben és látok magában fantáziát. Nem álltatom, a munka nem könnyű, kevés szabadidő, váratlan riasztások és néha igen kellemetlen vagy veszélyes szituációk. Tudom most ez egy kicsit hirtelen jött, de gondolja át. Egy hónap próba idő, addig eldöntheti, hogy megéri-e maradni vagy sem.
- De hát kik maguk, mivel foglalkoznak és mi ez a hely?
- Ez itt Torchwood - szólalt meg egy mély férfihang a hátuk mögül.
Gwen sikítva vetette magát a mosolygó kapitány nyakába.
- Azt hittük... istenem, de jó hogy itt vagy!!
- Ianto? - kérdezte remegő hangon a férfi.
- Lent van, alszik, mikor kiderítettük mi történhetett veled, hát..kicsit kiborult. Hála a doktornőnek és a nyugtatóknak végre elaludt.
- Jack Harkness vagyok - nyújtotta a kezét a medikának - Köszönöm amit a barátomért tett, de most, ha nem haragszik... - azzal felrohant a lépcsőn az irodájába.
Ianto azt álmodta, hogy erős, de gyengéd karok magához ölelik, tétova ujjak simogatják az arcát, puha ajkak csókolják a homlokát, száját
- Jack - nyöszörögte síró hangon.
A kapitány még szorosabban ölelte magához öntudatlan szerelmét.
- Itt vagyok - suttogta a fiatalember hajába - itt vagyok és vigyázok rád, csak aludj kedvesem, aludj.
Nem tudta hány óra lehet, hirtelen riadt fel, egy fél percbe is beletelt, míg rájött, hogy már nem álmodja a meleg testet a hátához simulva, az ölelő kart a dereka körül és azt a semmivel sem összehasonlítható édes illatot a levegőben. De még mindig nem merte elhinni!
- Jó reggelt gyönyörűm - szólalt meg mögötte az oly nagyon várt, édes hang.
Gyorsan fordult meg, túl gyorsan, sérült válla heves nyilallásokkal tiltakozott a hirtelen mozdulatra. De nem bánta, mert a fájdalom meggyőzte arról, hogy ébren van, és aki mellette fekszik nem csak egy tünékeny délibáb, hanem hús vér ember.
- Te - suttogta remegő hangon, ujjai tétován érintették meg kedvese arcát. Jack belecsókolt a tenyerébe. Ez már túl sok volt a fiatalembernek,ép karjával átölelte, remegve szorította magához elveszettnek hitt mindenét. Érthetetlen szavakat motyogott, remegve simult a másik ember mellkasához. Az az álla alányúlva felemelte a fejét és lecsókolta arcáról az öröm és megkönnyebbülés könnyeit. Szája tovább vándorolt birtokba véve párja puha ajkait. Fullasztó, kétségbeesett "annyira örülök, hogy látlak" csókot váltottak. Kezük kezdte felfedezni a másik oly hőn áhított és nélkülözött testét.
- Várj,várj egy kicsit! Megsérültél! Szabad ezt nekünk egyáltalán - lihegte kifulladva a kapitány, tanácstalanul nézve a fiatalemberre.
- Jack nem OTT sebesültem meg - nézett fel huncut, sóvárgó pillantással Ianto.
A kapitány felkacagott azzal a tisztán szívből jövő nevetéssel, hangja olyan volt, mint a guruló igazgyöngyök egy üvegpohárban.
- Ó igen uram, de ha nem haragszik ezt közelebbről is meg kell vizsgálnom...hmm ez pazar, de úgy látom nagyon duzzadt és feszes, azt hiszem azonnali kezelésre szorul.
Nagy tenyere rásimult az lüktető ágyékra, lassan simogatni kezdte, közben egyetlen pillanatra sem vette le tekintetét kedvese arcáról. Ianto halkan nyöszörgött
- Azt hiszem valami ennél is hatékonyabb módszerre van szükségem.
- Igen - búgta a kapitány - tudok egy tökéletes módszert hogy ezt a "problémát" orvosolni tudjuk, réges-régi gyógymód, és nyugodjon meg , én ebben specialista vagyok. A technikát az évek során tökéletesre fejlesztettem!
- Ebben teljesen biztos voltam - zihálta a fiatalember.
- Azt hiszem hozzá is láthatunk, ha sokáig halogatjuk, súlyos szövődmények is felléphetnek, ezt pedig nem szeretnénk igaz? Na akkor ezeket a párnákat ide a hátad mögé. Csússz egy kicsit feljebb! Kényelmes?
A bólintást látva feltűrte nem létező ing ujját, úgy helyezkedett, hogy térdei társa csípőjét közre fogják. Előre hajolt két tenyerébe zárta kedvese arcát, egy pillanatra elveszett a két tündöklő zafír csillogásában.
- Hiányoztál - súgta és szája rá simult a hívogató, puha mosolygó ajkakra, milliméterről-milliméterre fedezve fel azt. Pille könnyű csókokat lehet Iantó nyakára, összevarrt, ezer színben pompázó homlokára. A bepólyált meggyötört váll különös elbánásban részesült, finom ujjak simogatták, meleg ajkak becézgették percekig. A fiatal ember behunyt szemmel élvezte a kényeztetést, hangos szusszanásokkal és nyögdécselésekkel adta tudtára párjának, hogy mennyire jól érzi magát. Fogai megcsípték az érzékeny bőrt társa nyakán, beleborzongott mikor hallotta, ahogy felnyög a gyönyörtől, amit egyetlen érintéssel váltott ki belőle. Tenyere végigsiklott a feszes testen, lejjebb érve erősen megmarkolta a gömbölyű feneket. Bár félkézzel kicsit nehezebben ment, de végül is sikerült síkosítóval bevonnia a kezét, majd ujjai belesimultak az oly ingerlő vájatba és finoman köröztek a bejárat körül, majd lassan belesiklottak. A kapitány felkiáltott, fejét társa ép vállára ejtve, nyögdécselve nyöszörögte végig, míg az ellazította.
Tüdejéből hangosan szökött ki a levegő, amikor az ügyes ujjak elhagyták testét és valami vastagabb és keményebb nyomakodott a helyükre. Ráereszkedve szerelme csípőjére, magába fogadta teljesen, pár pillanatig várt, míg mindketten hozzá szoktak az érzéshez, majd mozogni kezdett, fel-le ringatva magát. Mozgása egyre gyorsabb lett, minden mozdulat közelebb juttatta őket a beteljesülés felé. Előre dőlve rácsapott szerelme ajkaira, hosszan élvezve annak zamatos egyedi ízét.
- Jézusom Ianto! Mit művelsz velem - lehelte bele a csókba - Nem bírom már sokáig!
Kedvese testük közé csúsztatta kezét erősen megmarkolta társa pattanásig feszült férfiasságát, és elég volt egy-két erőteljes mozdulat, hogy miközben Jack hátát ívbe megfeszítette a mindent elsöprő mámor, őt is magával repítse a gerincbizsergető, lélegzetelállító orgazmus.
Lihegve szorosan egymáshoz simulva feküdtek, szerették ezeket a pillanatokat, kizárva a külvilágot, békésen, szörnyetegek nélkül, csak ketten.
- Jól vagy? - kérdezte a kapitány.
- Ühmm.. - jött a válasz .
- Egy zuhany?
- Mmm - motyogta, a fiatalember.
- Pihenj csak - csókolta homlokon kedvesét Jack.
Ianto lassan sodródót, még félálomba érezte, hogy párja egy langyos ruhával megtisztogatja utána pedig, gondosan betakargatja.
Elégedett mosollyal az arcán aludt el.
- Gwen? Mi történt a kicsi szőke angyalkával, akit sikerült kimentenie Iantonak?
- Ó az a kis fürtös? Otthon van Rhys-szel, kivett párnap szabadságot, így tud vigyázni mind a két gyerekre.
- A doki milyen döntésre jutott? Beáll közénk vagy inkább a nyugis kórházat választotta?
- Hát úgy néz ki, velünk marad, remélem bírja majd. Mindenesetre azt jó jelnek vettem, hogy a Zsizsik láttán nem futott el, hanem azután érdeklődött, hogy miről tudjuk megállapítani hogy hímet vagy nőstényt fogtunk el.
- Igen határozottan tetszik a hozzáállása, lényegre törő - vigyorgott a kapitány.
- Visszatérve a legújabb problémánkhoz, hol van a lány, akinek a segítségével sikerült visszajönnöd hozzánk?
- Mikor átértünk az átjárón - mondanom se kell az utolsó pillanatba mielőtt újra összeomlott - ő elment a bérelt lakásába. Megpróbálja felvenni a kapcsolatot a társaival, akik korábban jöttek át, s Cardiffban maradtak. Találkozóm van vele délben, addigra megpróbál beszerezni egy-két információt, hátha van valakinek ötlete arról, kik lehettek a támadók.
- Megbízol benne?
- Nem tudom.... van ebben a nőben valami, talán az, ahogy magától válaszol olyan kérdésekre, amit fel sem tettem neki.
Elgondolkozva ráncolta a szemöldökét.
- Hé álomszuszék felébredtél - nevetett a belépő Iantora a nő - Sokkal jobban nézel ki.
- Látod, jótett a pihenés.
- Vagy a kezelés - dörmögte a bajsza alatt a kapitány. Vigyorogva nézte, ahogy a fiatalember a szemét forgatja a megjegyzésre.
- Egy kávét Gwen? - nézet kedves mosollyal a nőre a fiatalember.
- Hé és velem mi lesz, én nem kapok? - méltatlankodott Jack.
- De igen kaphatsz uram...koffein menteset - örömmel konstatálta a férfi tiltakozó hördülését és szemében huncut csillogással büszkén elvonult, kávét alkotni.
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Valahol egy magán kórház ízlésesen berendezett, minden igényt kielégítő irodájában, egy fiatal nő élete egyik legszörnyűbb beszélgetésén volt túl. Az orvos sajnálatát fejezte ki, de sajnos, ahogy ő fogalmazott, "csodákra még ő sem képes".
- Hölgyem említettem, hogy igazából mi a probléma, annak a valószínűsége, hogy hasonló vércsoportú embert találjunk, egy a százmillióhoz. Az anomália a páciens vérében nagyon megnehezíti a dolgunkat.
- Ha mégis sikerül szereznem donort, elvégzi a műtétet? - kérdezte könnyes szemmel a nő.
Az orvos fáradtan bólintott.
- Abban az esetben igen, de nem lesz olcsó mulatság.
A lány belenézett az orvos számító kapzsi tekintetébe.
- A pénz nem számít, csak annyit kérek, ha itt lesz az idő, tegye a dolgát kérdezősködés nélkül.
A doki megragadta a felé nyújtott vékony reszkető kezet és bólintott.
- Rendben, megegyeztünk.
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Az eső zuhogott, az embereknek az volt az érzése soha sem fog elállni. A Plass közepén álló fiatal nőt nem zavarta, arcát az ég felé fordítva élvezte a langyos záport.
- Ha már mindenképp vízbe akarod fojtani magad, ajánlom az öböl vizét az hatékonyabb és gyorsabb lenne - szólalt meg mögötte egy mély orgánumú férfi hang. Megfordulva roppant impozáns látvány tárult a szeme elé, két gyönyörű hím példány állt előtte. A fiatalabbikon hajszálcsíkos, háromrészes sötét öltöny, lila ing, bordó nyakkendő, tökéletesen fésült haj, simára borotvált komoly arc, egyik kezében nyitott ernyő, a másik felkötve. Az idősebben szürkéskék katonai kabát, világoskék ing, alatta fehér póló. Zselézett haj, szikrázó kék szemek, pimasz mosoly.
- Hello Harkness! Vicces a barátod - mosolygott rá Iantora - Llian Jones vagyok - nyújtotta kezét a fiatalember felé - Amikor először találkoztunk nem állt módomba bemutatkozni. Ó bocs, várj majd tartom - elvette az esernyőt - így jobb - megragadta az erős férfi kezet - Komolyan örülök, hogy megismerhetlek.
- Ianto szintén Jones, részemről a szerencse - jött a határozott válasz.
Jack mosolyogva figyelte a közjátékot, miközben elismerő tekintettel nézte az előtte álló nőt. Az öltözéke kimondottan szexi volt, indigó kék csupa lyuk farmer és a sötétlila selyem ing a víztől rátapadt a testére és fekete bőr kabát, amely még jobban megnyújtotta a karcsú alakját. Nyakában sodrott nyaklánc, a medált egy bíbor köves gyűrű helyettesítette. Bőre és haja csillogott a ráhullott esőcseppektől. Ugyanúgy, mint első találkozásuk alkalmával, most sem viselt sminket. Duzzadt ajkai maguktól piroslottak, szürkéskék nagy szemeit, felfelé kunkorodó, hosszú pillák keretezték.
- Egész nap itt fogunk ácsorogni? - riasztotta fel a mustrából a lány a kapitányt.
- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha beülünk valahová, úgy néz ki ez az eső nem fog elállni ma már.
Egy közeli pub leghátsó bokszában foglaltak helyet. A fiatal nő lassan forgatta ujjai közt a sörös poharat, s közben figyelte az előtte ülő kávézó férfiakat.
- Miért isszátok, ha nem ízlik? - kérdezte látva azok fintorgó arcát - A nagyanyám mindig azt mondta "soha ne nyelj le semmit lányom, ami nincs ínyedre".
A kapitány hangos hörrenéssel nyelte félre a kávénak csúfolt löttyöt. A balján ülő fiatal ember egy apró mosollyal reagált a nagyi bölcseletére, miközben finoman hátba veregette nevetéstől és a félrenyelésből kifolyólag diszkréten fuldokló főnökét.
- Osztom az idős hölgy nézetét, én is csak azt nyelem le, ami jól esik. - mondta furcsa csillogással a szemében Ianto. Barátja könyörgő tekintetét látva témát váltott.
- Amíg Jack felépül a heveny asztmarohamból, elmondhatnád mit sikerült kiderítened a támadásról - finom borzongás futott végig a testén, mikor megérezte, hogy kedvese tenyere a combjára siklik az asztal alatt.
- Oké a helyzet az, hogy rájöttem ki a felelős a mészárlásért, a gond csak az, hogy nem tudom hogy kaphatjuk el. Nagyon ravasz és könyörtelen gazemberrel állunk szembe. Három évvel ezelőtt tűnt fel a bolygónkon, a barátjával. Idő ügynökként mutatkoztak be, azzal az ürüggyel, hogy egy szökevényt üldöznek, később kiderült ez nem csak mese volt, mindenhova szabad bejárásuk lett. Évek óta segítséget nyújtottunk ilyen ügyekben, az én világomban mindenki tudott az idegen fajok létezéséről, és a különböző tér és idősíkon mozgó galaxisokról.
- Neve is volt ezeknek az embereknek? - kérdezett közbe a kapitány.
- Ó igen Jeff Dillen és Roan Brawn, mind kettő csinos, szélhámos gazember. Első ránézésre úgy tűnt elválaszthatatlan jó barátok, sőt talán többek is annál. Melléjük osztottak be mint kísérő, mindenben a segítségükre kellet lennem, legyen az rendőrségi akta felkutatása vagy éppen szálláshely keresése, vacsorák, találkozók lebonyolítása. Azt hiszem... - lassan forgatta a szemeit - amolyan személyi asszisztens lettem. Pedig mennyivel jobban szerettem a Szövetség levéltárosaként dolgozni - merengve felsóhajtott, majd kezével hessegető mozdulatot téve rámosolygott a hallottaktól döbbenten ülő hallgatóságára -Á mindegy! Hol is tartottam, ja igen! Dillen egyre nagyobb figyelemmel kísérte a nemesfém kitermelésünket. Szinte csorgott a nyála mikor egy értékesebb ékszert meglátott, kezdtem rádöbbenni, és nem csak én hanem Brawn is, hogy egyre kevésbé érdekli a rábízott feladat megoldása. El-el maradozott, külön utakon járt, s mikor társa egy nap figyelmeztette, hogy miért is vannak ott, nagyon csúnyán összevesztek. Akkor láttam meg először milyen ember is igazán Jeff Dillen. A szállodai szobájukban voltunk, én pár perccel az előtt, hogy megérkezett volna bementem a fürdő szobába, így fogalma sem volt róla, hogy ott vagyok. Részeg volt és csak röhögött mikor Roan rákérdezett hol a francban volt. Azt mondta: "Nem vagy az anyám sem a feleségem, hogy beszámoljak neked. De tudod mit, most jókedvembe találtál, és elmondom neked, hogy amíg te az édes kis barnával lófráltál, én életem legjobb üzletét bonyolítottam le. Ez a bolygó haldoklik, mindenki menekül róla, mint a patkányok a süllyedő hajóról. Láttad már az ékszereiket? Csodálatosak, és ami a számomra fontos felbecsülhetetlen értékűek! Roan, ezeknek az embereknek semmit nem érnek, napi tömeg cucc, de nekünk, gondolj bele! Kiléphetnénk az ügynökségtől, nem kéne idő bűnözőket hajkurásznunk, rohadt gazdagok lennénk és függetlenek! Na mit szólsz hozzá? Már letárgyaltam egyik bánya igazgatóval, annak fejében, hogy áttelepítem a családját a jövőbe, egy bőröndnyi nyers nemes fémet ajánlott fel. Lepakolom őket valahol vagy agyon lövöm kit érdekel, aztán vissza jövök, csinálok még egy két üzletet és enyém a világ. Na mit szólsz hozzá, benne vagy? Ketten a dupláját kaszálnánk?
De a társának nagyon nem tetszett az ötlet.
- Nem, ebben én nem veszek részt és te is jobban teszed, ha elfelejted ezt az egészet!
- És ha nem akkor mi lesz? - kérdezte, de nem várt feleletet, mint egy őrült vetette magát Roanra."
A fiatal nő nagyot sóhajtva abba hagyta a beszámolót.
- Gondolom keményen összeverekedtek. Dillen nem jött rá, hogy hallottad minden szavát? - kérdezte a kapitány az elmerengő lánytól.
- De igen, mivel nem engedhettem, hogy megfojtsa a társát, kilépve a fürdőszobából fejbe vertem egy vázával és megkötöztem. Roan kérte, hogy had intézze ezt el ő, ne szóljak a dologról senkinek, elviszi Jeffet, és gondoskodik róla, hogy ne tudjon többé visszajönni. Hittem neki. Az az igazság, hogy akkor már egy ideje nem volt közömbös a számomra. Láttam, hogy úton-útfélen flörtöl mindenkivel, de nem zavart. Annyira tökéletes és szép volt, mindenkit lehengerelt azzal a csibésze mosolyával, igazi charmeur volt. Másnap reggel búcsúzott és elment, magával vitte Jeffet. Hatalmas kockázatot vállaltam azzal, hogy hallgattam az esetről, de bíztam benne. Három hét elteltével, épp egy komoly meghallgatás után kimerülten támolyogtam haza, amikor ott ült a lépcsőmön Roan. Elmondta, hogy nem kell aggódnom mindent elintézett, volt társa nem fog vissza térni a bolygómra. Aznap este nálam maradt, nem ment haza az ő világába. Beállt a Szövetségbe dolgozni. Tökéletes stratéga volt, rengeteg jó ötlettel és tapasztalattal. Segített a kitelepítési programban, a párhuzamos világok felfedezésében. Tökéletesen működött minden, négy héttel ezelőttig. Kapott egy hívást, hogy valami gond van az egyik transzporterrel, egyedül ment, mert én ügyeletes voltam. Két óra múlva jött a hír, hogy az állomás, ahol a hibát észlelték a levegőbe repült.
Alsó ajkát beharapva elhallgatott, íriszét hatalmasra varázsolta egy kibuggyanni készülő könnycsepp. Mikor megszólalt hangja rekedt volt.
- Azt mondták egy gázvezeték robbant fel, de mikor kiértem a romokhoz, Jeff Dillen ott állt az egyik oszlop takarásában és csak vigyorgott, azzal az önelégült, rohadék vigyorával!
Észre sem vette, de már kiabált, könnyei megállíthatatlanul potyogtak.
- Mikor kiástuk a romok alól Roan még élt, az orvosok napokig küzdöttek az életéért. Aztán kaptam egy üzenetet, rövid volt, de lényegre törő: Te következel. Azon a napon az átjárónál engem várt, valahogyan kiderítette, mikor és hova érkezem és mivel késtem bemelegítésként lemészárolta és kirabolta a barátaimat és mikor feltűntetek, titeket is megpróbált megölni. Ami történt mind..., minden az én hibám, ha akkor mikor rájöttem miben mesterkedik... be kellett volna záratnom azt az elmebeteget, és most nem halt volna meg annyi ember.
- Azt hiszem, most ránk férne egy ital - mondta Ianto, felállt és a pulthoz lépett, s míg arra várt, hogy ki szolgálják, meglepődve vette észre, hogy egy régi ismerős lép be az ajtón. Tekintetével egy pillanat alatt felmérte az elé táruló látványt és elborzadva megrázkódott. John Hart nem tartozott a baráti társaságához, sőt, de mivel mikor utoljára találkoztak segített Jacknek, így elviselte a figurát. A férfi soha nem volt egy diszkrét megjelenésű szerzet, de ahogy most kinézet ezzel felülmúlta önmagát. Csibe sárgára festett, fülnél kopaszra nyírt haj, körszakáll, szemöldökében és orrában piercing, terepmintás katonai zubbony és nadrág, bőrbakancs. Szemei sötéten csillogtak, miközben a Pub vendégeit fürkészték.
- Tetszik a hajad Hart, ez az új divat? - kérdezte a fiatalember, mikor mellé ért.
A férfi rákapta a tekintetét és elvigyorodott, a mosolya hideg gleccsereket indított el Jones hátán. Szörnyű gyanú ébredt benne, hogy aki előtte áll az bizony nem Jack régi cimborája, hanem valaki, aki sokkal rosszabb. S mikor a férfi beszélni kezdett rájött, hogy félelme nem volt alaptalan.
- Bocs szépségem, milyen nevet is mondtál? Azt hiszem összetévesztesz valakivel, nem emlékszek, hogy találkoztunk volna valaha is. Egy ilyen édes pofikát nem felejtenék el, abban biztos lehetsz. Kár, hogy most nem érek rá, egy régi tartozásomat jöttem törleszteni... de ha végeztem, szívesen megnézném, mi van ez alatt a cuki öltöny alatt.
Miközben tovább lépett, keményen belecsípett Ianto fenekébe, ezzel a düh vérvörös pírját csalva annak arcára. A férfi meg sem állt a hátsó boxig, ahol a kapitány próbálta megnyugtatni, az emlékek hatására össze omló, zokogó lányt.
- Helló tubicáim, ugye örültök, hogy láttok? Még mindig dúl a szerelem? Ó te sírsz, csak nem megbántott az a csúnya, gonosz ember, téged is elárult, mint engem, igaz? - röhögött fel, majd hirtelen fegyvert rántva meredt a megdöbbent párra.
- Ááá...ne is álmodj róla - mondta mikor látta, hogy a kapitány keze a kabátja alá rebben -Na gyere csak ide, gyere - mondta és csuklóját megragadva magához rántotta a megrémült nőt, szavait a megfeszülő támadásra kész Harknessnek címezte - Csak egyszer mondom el, jól figyelj!Vissza akarom kapni ami az enyém, nem érdekelnek a kifogások vagy a mellé beszélések. Holnap ötre legyen a cucc a régi gyártelepen, mert ha nem... Özvegyembert csinálok belőled. De előtte mé...
Nem tudta befejezni a mondatot, egy fegyver cső hidege feszült a tarkójának.
- Ereszd el! - a máskor oly dallamos walesi akcentussal kiejtett szavak most ellentmondást nem tűrve keményen szóltak.
A férfi ellökte magától túszát és egyúttal lábát hatra lendítve combon rúgta ismeretlen támadóját. A felé lendülő kapitány vállába eresztett egy golyót, majd ujjai gyors mozdulatával megnyomva pár gombot csuklópántján, gúnyos nevetését hátra hagyva eltűnt a megnyitott portál sárga örvényében.
Jack ránézet a padnak támaszkodó sértetlennek tűnő Llianra, majd bőven patakzó vállával nem törődve ijedten hajolt a földön fekvő kedvese felé.
- Jól vagy? - kérdezte látva annak fájdalomtól elgyötört arcát.
- Egyszer gyerekkoromban megrúgott nagyapám lova,... hát az... nem ez rosszabb volt - nyögte combját szorongatva.
A kapitány segített neki felállni, egy pillanatra megpihentek egymás vállán.
- Azért legközelebb jobb lenne, ha igazi fegyvert használnál a rossz fiúk ellen - bökött állával arra a sörös üvegre, amit kedvese jobb híján támadójuk tarkójához szorított. Homlokon csókolta a fiatalembert, majd büszkén csillogó szemmel azt mondta - Héj gyönyörű... szép munka volt. Gyertek, menjünk vissza a HUB-ba, azt hiszem, még mindig van miről beszélnünk - nézett jelentőség teljesen a fiatal még mindig szaporán légcserélő nőre.