Parallel hatások
Írta:Trix
Fandom :Torchwood
Rating:M ,Adult
Karakterek:Jack/Ianto
Írói megjegyzés:Spoiler nincs,az én világomba COE sincs! Bár semmiféle visszajelzést nem kaptam,mégis úgy döntöttem veszem a bátorságot és írok tovább.Engem szórakoztat!
.Itt a folytatás!
- Bácsi, kelj fel! Hallod? Ébredj! - valaki ráncigálta a karját, szerencsére az ép, sértetlent, a másik valahová alászorult. A fájdalom hullám végig söpört a testén, ajkába harapott, hogy ne üvöltsön fel, próbált mozdulni, de nem nagyon sikerült. Az autó az oldalára fordulva feküdt, a robbanás arrébb dobva felborította. Érezte, hogy valami meleg csurog végig az arcán belecsöpögve a szemébe, lassú mozdulattal törölte le. Vér,... ez, az - konstatálta magában - de mégis mit vártál? Szenteltvizet? Ó te barom kelj már fel! Jacknek szüksége van rád!!
Ennél a pontnál a magában folytatott dialógus megszakadt, mert abban a pillanatban tudatosult benne, hogy egy akkora robbanás, ami oly könnyedén földhöz vágta a kocsijukat, mit művelhetett egy sérült magatehetetlen emberi testtel.
- De ő vissza jön, mindig vissza jön, megígérte- motyogta, lüktető fejsebéből patakzó vére sós könnyeivel keveredve folyt végig az arcán.
Mielőtt újra az eszmélet vesztés sötét "itt semmi sem fáj" világába visszazuhant volna, távolról még meghallotta a rendőr autók szirénájának vijjogását.
- A bal válla kiugrott a helyéről, egy bordája megrepedt, de ami igazán aggodalomra ad okot az a fejsérülése. Jelenleg altatjuk, bővebb információt az állapotáról csak azután tudok mondani, ha felébredt.
- Az mégis mikorra várható? - kérdezte, magára erőltettet nyugalommal Gwen Cooper az előtte álló kissé morózus orvost.
A doki a sarkain hintázva vállvonogatva állt.
- Leghamarabb holnap, addig feltétlen pihennie kell.
- Köszönöm -mondta a nő és sarkon fordult. Dühös volt és tehetetlen, üvölteni, törni zúzni szeretett volna, elkapni a nyakát annak, aki mindezért felelős, megszorítani és szorítani és... Megállt a kihalt sötét parkolóban, hátát neki vetette autója ajtajának. A kétségbeesett sikoly, amely már órák óta ki akart törni belőle, most ott visszhangzott a falakon, az autók karosszériáján vissza-vissza verődve, hullámozva, mint egy deformálódott bakelit lemez a lejátszón. Megrázta magát, haza akart menni forró fürdőre és dédelgető ölelésre, megnyugtató, elzsongító szavakra és csókokra lett volna szüksége. De rájött, hogy most csak egy kék szemű, szürke katonai kabátos, pimasz mosolyú 51.századból szalajtott, néha oly idegesítő mégis imádni való pasi tudná csak megnyugtatni. Pusztán csak annyival, hogy mozog, lélegzik, hogy élés itt áll mellette.
-Istenem Jack, hol a fenében vagy? - nyögött fel hagosan.
Másnap reggel korán a kórházhoz hajtott, millió megválaszolatlan kérdése volt. Aki valamennyire választ is tudott volna adni ott feküdt előtte, a kórházi ágyon, holt sápadtan, összetörve. Fölé hajolva kisöpört egy kósza tincset a fiatalember homlokából, lágy csókot lehelt az arcára, rásimította tenyerét a kézfejére és csendben várakozott.Talán egy óra telhetett el vagy még annyi sem, aprót mozdultak az ujjak a keze alatt, a hosszú barna szempillák megrezdültek és a két szürkés-kék szempár csodálkozott rá a világra.I
Ianto halkan felnyögött, megpróbált felülni, izmai megfeszültek, hogy mozgásba lendítsék testét, de a mozdulat félúton elakadt. Hullámokban tört rá a hányinger, a szoba tempós körforgást végzett körülötte, minden porcikája fájt és miközben nagyokat nyelve azon ügyeskedett, hogy magában tartsa gyomra tartalmát, elméjébe lassan visszaszivárogtak az elmúlt nap eseményei.
- Csak feküdj nyugodtan, nem szabad még sokat mozognod - magyarázta felülési szándékát látva Gwen.
- Jack? -az elhaló kérdés ott úszott a levegőben, a kérdés amitől a nő nem tudott éjszaka aludni, mert tudta, hogy az első lesz ami a férfi száját elfogja hagyni mihelyst felébred, és ő csak egy választ tudott rá adni.
-Sajnálom, nincs itt, nem találjuk - nyögte ki nagy nehezen. Szerencsére számított a reakcióra, amit a mondatával váltott ki, így már félúton, elkapta a testi kínjairól megfeledkező, az ágyból kiugrani próbáló, ideges pasast.
- Feküdj vissza hallod, azonnal!! Azzal semmire sem megyünk, ha még jobban összetöröd magad vagy lehánysz - mondta látva a kínkeserves nyeldekelését és hamuszín szürkévé váló arcszínét.
-Jézusom! Maradj nyugton, hívok valakit! - ujja görcsösen nyomta a vészjelző gombját még akkor is mikor a nővér mellé lépett és kivette a kezéből. A sarokba állva nézte végig, ahogy megbolydul a szoba, majd egy fiatal doktor nő megvizsgálja Iantot, halkan beszél hozzá, figyelmesen meghallgatja a válaszait, majd utasítására, a nővérek fájdalom csillapítót és nyugtatót injektálnak a beteg infúziójába.
A doki furcsa akcentussal beszélt, nyugodtan magyarázott, az a típusú ember volt, aki bármit mond rögtön elhiszed.
- CT szerencsére se törést se repedést nem mutatott ki, de elég nagy ütés érte, pihenésre és nyugalomra van szüksége, most egy darabig megint aludni fog. Ha bármi kérdése lenne az ügyeletes kollégák a rendelkezésére állnák asszonyom.
- Önt nem tudom a későbbiekben elérni?
- Sajnálom a műszakom már lejárt, és csak holnap reggel kezdek, de meghagyom a telefon számomat önnek, ezen bármikor elér. Viszont látásra - névjegykártyát csúsztatott az előtte álló nő tenyerébe biccentett és távozott.
Gwen még egy pillantást vetet alvó barátjára, majd kirohant a kórházból. Idegesen tárcsázta régi partnere számát, remélte jó hírei lesznek a számára.
- Helló Andy, mondj nekem valami biztatót! Semmi... értem... csak az összeégett elszenesedett hullák...oké és Andy! Köszönöm! - sóhajtott fel. Jacknek nyoma sincs, a lelőtt összeégett holtesteken és több tucat töltény hüvelyen kívül semmit sem találtak. Az egyetlen szemtanú, aki magyarázattokkal szolgálhatna, egy darabig nem lesz tárgyaló képes.
Áthajtva a városon eszébe jutott, hogy ma kellene kiválasztania a jelöltek közül Torchwood új orvosát. Ami tegnap jó mókának tűnt, most nyomasztó teherként telepedett rá.
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
- A fenébe! - kiállott fel és kezét rázogatva próbált megszabadulni az izmait összerántó kellemetlen impulzustól a férfi.
- Mondtam, hogy feszültség alatt van! - dohogott Llian, rosszallva rázta a fejét - Jó lenne ezt minél előbb befejezni és nem hiszem, hogy előre mozdítana minket, ha még egyszer-kétszer ide halnál nekem.
- Hidd el! Nem áll szándékomban - morogta a kapitány még mindig fájó testrészét szorongatva - Ha már itt tartunk megmagyarázhatnál pár dolgot!
- Konkrétan mire gondolsz?
- Először is: tapasztalataim szerint, és az van jó sok elhiheted nekem, ha valaki halott embert lát feléledni, nem az az első reakciója, hogy meg nyugtassa azt és vízzel kínálja.
Figyelmesen szemlélte a fiatal nő arcán végig futó érzelmeket és várta a választ.
- Ugye nem gondolod, hogy egy egész bolygó kitelepítése csak kósza hirtelen ötlet volt? - kérdezett vissza a lány - Évekig terveztük és maga a kivitelezés is sok időt vett igénybe. Azt, hogy tönkre tettük bolygónk légkörét, már tudtuk egy ideje és azt is hogy a folyamat vissza fordíthatatlan. A Rift segítségével olyan idegen technológiákat tudhattunk magunkénak, ami lehetővé tette hogy hatalmas utászállító űrhajókat gyártsunk rövid idő alatt, de még így sem voltunk olyan gyorsak és hatékonyak, hogy mindenkit a saját galaxisunk távolabbi csücskébe menekítsünk. Akkor adódott az ötlet, hogy akiknek nem jut hely a hajókon, azokat párhuzamos világokba próbáljunk átküldeni. Megvolt a veszélye ennek is, de a kínhalálnál jobbnak tűnt. Előzőleg feltérképeztük a lehetőségeket, mert sok lakhatatlan vagy primitív életforma van a világegyetemben, de szerintem erről te többet tudnál mesélni. Próbautakat tettünk a lakható, barátságos Földekre és kisebb csoportokban átküldtük az embereket, nehéz volt, hosszadalmas és fárasztó.
Hirtelen elhallgatott szeme a távolba révedt egy pillanatra.
- Értem - mondta a férfi - de nem a kérdésemre válaszoltál!
Hát igen! Más talán észre se vette volna azok után az információk után, amit az előbb elmondott. De ez az ember más volt, figyelt minden apró részletre, hangsúlyra, még most is, mikor azzal van elfoglalva, hogy kicserélje a tönkre ment vezetékeket. A lány tudta, hogy figyeli őt és átlát rajta. Megborzongott és folytatta.
- Oké! Egy alkalommal mikor a ti Cardiffotokban jártam, csak sétáltam az utcán, élvezve a langyos tavaszi szelet, az esti levegőt, amit nem mérgeznek fojtó gázok, rájöttem hogy ott akarok élni, a nyugodt walesiek világába, csendben meghúzódva egy öböl menti lakásba. Akkor láttalak meg, a semmiből tűntél fel a téren, az emlékmű közelében, egy fiatal férfi vezette autó kanyarodott melléd, beültél, elhajtottatok és én úgy döntöttem követlek benneteket. És mielőtt mesze menő következtetést vonsz le ellenállhatatlan charme--oddal kapcsolatban - mondta látva a férfi kicsit öntelt, kaján vigyorát - ki kell ábrándítsalak. Nagyon hasonlítasz valakire aki kedves nekem, ezért érdekelt ki vagy és hogy mit csinálsz.
Egy ligetes, erdős résznél hagytátok el az autót, hogy valami ocsmány nyálkás szörnyeteggel diskuráljatok, azt hiszem Guledrai faj volt, rusnyák, de barátságosak és a legváratlanabb időpontban merül le az űrsiklójuk.
Felnevetve nézett az előtte mosolyogva bólogató férfira, ujjai önkéntelenül mozdultak megérintve a kapitány mosolyát.
Mintha kígyó marta volna meg úgy rántotta vissza a kezét. Szemei hatalmasra nyíltak, ajkára ráfagyott a mosoly, látva Jack kérdő tekintetét, arca lángra lobbant, hangja szinte alig volt halható, mikor megszólalt.
- Sajnálom csak a mosolyod... - motyogta.
- Hé semmi baj tudom milyen ellenállhatatlanul vonzónak és tökéletesnek látnak az emberek - legyintett - majd megszokod. Folytasd kérlek,tehát láttad a diskurzusunkat hájfej urasággal és aztán, gondolom végig asszisztáltad az azt követő támadást is.
- Igen, ahogy az űrsikló elhúzott, rögtön utána tűnt fel a gömbhal, roppant agresszív és igen erős példány volt. Láttam, hogy a társadat egyetlen karlendítéssel méterekkel odébb hajítja. Hogy elvond a figyelmét az eszméletlen férfiról, rávetődtél nem veted figyelembe, hogy fegyvere lehet,volt neki kettő is. Miután keresztül lőtt és élettelenül elterültél, ö élvezettel ürítette beléd a tárat. Akkor már ott álltam mögötte és egyetlen jól irányzott fejlövéssel sikerült ártalmatlanná tennem. A társad éledezett az eszméletvesztésből, el akartam rohanni, nehogy észrevegyen. De mélységesen megráztak a történtek és valami miatt mégis maradtam, talán, hogy legyen vele valaki ezekben a nehéz percekben, hogy vigaszt nyújtsak, nem tudom. De ami ezután történt, életem legdöbbenetesebb élménye volt. Lassan melléd térdelve a fejedet az ölébe vonta, karjaival átölelve ringatott, halkan suttogott. Először nem értettem mit mond, de aztán rájöttem hogy walesiül beszél. Remegett az átélt traumától és mikor nagy nehezen kihámoztam suttogó szavainak jelentését, először azt hittem szegénynek elment az esze. Egyfolytában azt motyogta , hogy "Itt vagyok, tartalak, nincs semmi baj, gyere vissza kedvesem". Elfacsarodott szível, potyogó könnyeimet törölgetve azt hittem csak a sokkos állapot és a veszteség súlya miatt mond ilyeneket. Már mozdultam, hogy hívjak segítséget, rendőrt, orvost, akármit, mikor hatalmasat hördülve vissza tértél az életbe. Sok mindent tapasztaltam már életem folyamán de ez, vitte a pálmát, elhiheted, egy halott visszatér az életbe. Minden olyan szürreális volt, elrohantam hátra se nézve. Zavaros fejjel vezettem a városba céltalanul, majd valahogy újra a Plass közelébe kötöttem ki. Forró homlokomat az autó üvegén hűtve figyeltem, ahogy az esti csendben az emberek sétálgattak az utcán, a színes karusszel lustán körbe-körbe forgott, pár kisgyerek kacagását halottam és ... megnyugodtam. A galaxisban mindenféle idegen lények élnek, világok tűnnek el és születnek ujjá és hogy a tér és idő paradoxonában él köztünk egy halhatatlan, ez már csak egy kis plusz adalék, bónusz.
- Nem igazán értettük, hogy menekültünk meg azon az éjszakán, Ianto említett egy lány, mintha ott lett volna mellette fogva a vállát míg várta hogy vissza térjek, de nagy ütést kapott és nem volt biztos benne, hogy tényleg látott téged. Azt hiszem köszönettel tartozom neked, megmentetted az életét.
- Ő a kedvesed igaz? Nem lehetett neki könnyű megbirkózni ezzel a "partnerem egy halhatatlan" helyzettel - a férfi döbbent arckifejezését látva elmosolyodott - Ne csinálj úgy mintha nem tudnád miről beszélek.
- Igazából az döbbent meg, hogy milyen tisztán látod ezt a dolgot.
- A párkapcsolatok alapjáraton is bonyolultak tudnak lenni, de nálatok ez húhú ...nem igazán irigylem, ne vedd sértésnek, bár a te bőrödbe sem szeretnék lenni, ki az aki szeretne örökké élni. A barátod rendkívüli ember lehet, tudom menyire aggódhatsz érte. Úgyhogy igyekezzünk minél előbb össze foltozni ezt a halom ócskavasat és huss már itt sem vagyunk, agyő anyabolygó!
Jack megköszörülte a torkát mielőtt feltette a következő kérdést.
- Van arról valamilyen sejtésed, miért és ki támadhatta meg az embereket odaát!
- Nem tudom, mindent lerendeztem. Nem ez volt az első csoport, amit átküldtem, az irataik rendben voltak erről gondoskodtam. Minden a rendelkezésükre állt az újrakezdéshez. Csak egy-két család maradt volna Cardiffban, a többiek már el is hagyták az országot, szétszóródtak a Föld különböző pontjain. Máraki nem az utolsó transzporttal ment - hangja egy pillanatra megbicsaklott, nem akart most rájuk gondolni, a társaira , barátaira - Gondolom a következő kérdés az lett volna, hogy miért nem voltam velük? Miért voltam még jó félóra múlva is ideát?
A kapitány csak bólintott, volt valami ebben a nőben, mintha mindig egy lépéssel előrébb járt volna mint ő. Úgy döntött elnapolja a problémát későbbre, inkább figyelmesen várta a magyarázatot.
- Mint már sejtetted nem egy átjárót nyitottunk meg egyszerre, több párhuzamos idősíkra is telepítettünk át embereket. A társaimmal évek óta dolgoztunk együtt, éjjel-nappal, szinte testvérekké váltunk. Mikor az utolsó transzportot is átengedtük összegyűltünk egy utolsó ölelésre, istenhozzádra, majd szépen ment mindenki a maga világába. Mire visszaértem te már ott feküdtél, a műszerek tönkre mentek és én itt ragadtam egy halhatatlannal a pokolbolygón.
Látta, hogy a férfi szeme felcsillan. Nem szívesen törte le, de a tények ellen nem volt mit tenni.
- Sajnálom Jack, de a többi manipulátor időzítővel volt ellátva, az önmegsemmisítőt mindenki aktiválta mielőtt átlépet a kapun, két perc és a műszerek megsemmisültek. Nem szerettük volna, ha valaki véletlen a túloldalról gyanútlanul belesétál az átjáróba. De úgy látom jól haladunk, még pár óra és mondhatom, hogy talán van remény, hogy itt hagyhatjuk ezt a felperzselt bolygót. Ó a francba, tudnál segíteni? A karkötőm beleakadt ebbe a dróthalomba - nyögte miközben óvatosan próbálta kiszabadítani magát, valahogy egyre jobban összegubancolta az ékszert a huzalokkal.
- Ne mocorogj már, így nem tudom... na tessék kiszabadultál - fogta a nő karját és figyelmesen nézte a finoman kidolgozott karéket. Vékony, több szálból sodrott, csuklótól a könyékig tekeredő páratlan darab volt.
- Ez gyönyörű, nem láttam még ehhez fogható fémet. Honnan van?
- Nálunk ez értéktelen tucat árúnak számított, a föld mélye ontotta magából a fémeket. Nem volt olyan ember, aki ne viselt volna valamilyen ékszert, hiú néppé váltunk szerettük a csillogást és... - ebben a pillanatban, mint villám csapott belé a felismerés "A kapitány nem látott még ilyen ékszert!"
- Az nem lehet hogy ezért? Az lehetetlen!! - Térde megroggyant, egy aggódó szempár figyelte ingatag mozdulatait, két erős kar kapta el mielőtt elesett volna. Végtelenül kimerültnek érezte magát. Becsukta a szemét és bár félte a választ, de rákérdezett.
- Az áldozatok odaát, láttál rajtuk ékszereket?
Jack lassan ingatta a fejét.
-Nem - súgta - egyikük sem hordott semmilyen ékszert.
S abban a pillanatban gyomrát vasmarokkal szorította össze a undor és a gyűlölet, mert rádöbbent, miért kellett azoknak a szerencsétleneknek meghalniuk.
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Fandom :Torchwood
Rating:M ,Adult
Karakterek:Jack/Ianto
Írói megjegyzés:Spoiler nincs,az én világomba COE sincs! Bár semmiféle visszajelzést nem kaptam,mégis úgy döntöttem veszem a bátorságot és írok tovább.Engem szórakoztat!
.Itt a folytatás!
- Bácsi, kelj fel! Hallod? Ébredj! - valaki ráncigálta a karját, szerencsére az ép, sértetlent, a másik valahová alászorult. A fájdalom hullám végig söpört a testén, ajkába harapott, hogy ne üvöltsön fel, próbált mozdulni, de nem nagyon sikerült. Az autó az oldalára fordulva feküdt, a robbanás arrébb dobva felborította. Érezte, hogy valami meleg csurog végig az arcán belecsöpögve a szemébe, lassú mozdulattal törölte le. Vér,... ez, az - konstatálta magában - de mégis mit vártál? Szenteltvizet? Ó te barom kelj már fel! Jacknek szüksége van rád!!
Ennél a pontnál a magában folytatott dialógus megszakadt, mert abban a pillanatban tudatosult benne, hogy egy akkora robbanás, ami oly könnyedén földhöz vágta a kocsijukat, mit művelhetett egy sérült magatehetetlen emberi testtel.
- De ő vissza jön, mindig vissza jön, megígérte- motyogta, lüktető fejsebéből patakzó vére sós könnyeivel keveredve folyt végig az arcán.
Mielőtt újra az eszmélet vesztés sötét "itt semmi sem fáj" világába visszazuhant volna, távolról még meghallotta a rendőr autók szirénájának vijjogását.
- A bal válla kiugrott a helyéről, egy bordája megrepedt, de ami igazán aggodalomra ad okot az a fejsérülése. Jelenleg altatjuk, bővebb információt az állapotáról csak azután tudok mondani, ha felébredt.
- Az mégis mikorra várható? - kérdezte, magára erőltettet nyugalommal Gwen Cooper az előtte álló kissé morózus orvost.
A doki a sarkain hintázva vállvonogatva állt.
- Leghamarabb holnap, addig feltétlen pihennie kell.
- Köszönöm -mondta a nő és sarkon fordult. Dühös volt és tehetetlen, üvölteni, törni zúzni szeretett volna, elkapni a nyakát annak, aki mindezért felelős, megszorítani és szorítani és... Megállt a kihalt sötét parkolóban, hátát neki vetette autója ajtajának. A kétségbeesett sikoly, amely már órák óta ki akart törni belőle, most ott visszhangzott a falakon, az autók karosszériáján vissza-vissza verődve, hullámozva, mint egy deformálódott bakelit lemez a lejátszón. Megrázta magát, haza akart menni forró fürdőre és dédelgető ölelésre, megnyugtató, elzsongító szavakra és csókokra lett volna szüksége. De rájött, hogy most csak egy kék szemű, szürke katonai kabátos, pimasz mosolyú 51.századból szalajtott, néha oly idegesítő mégis imádni való pasi tudná csak megnyugtatni. Pusztán csak annyival, hogy mozog, lélegzik, hogy élés itt áll mellette.
-Istenem Jack, hol a fenében vagy? - nyögött fel hagosan.
Másnap reggel korán a kórházhoz hajtott, millió megválaszolatlan kérdése volt. Aki valamennyire választ is tudott volna adni ott feküdt előtte, a kórházi ágyon, holt sápadtan, összetörve. Fölé hajolva kisöpört egy kósza tincset a fiatalember homlokából, lágy csókot lehelt az arcára, rásimította tenyerét a kézfejére és csendben várakozott.Talán egy óra telhetett el vagy még annyi sem, aprót mozdultak az ujjak a keze alatt, a hosszú barna szempillák megrezdültek és a két szürkés-kék szempár csodálkozott rá a világra.I
Ianto halkan felnyögött, megpróbált felülni, izmai megfeszültek, hogy mozgásba lendítsék testét, de a mozdulat félúton elakadt. Hullámokban tört rá a hányinger, a szoba tempós körforgást végzett körülötte, minden porcikája fájt és miközben nagyokat nyelve azon ügyeskedett, hogy magában tartsa gyomra tartalmát, elméjébe lassan visszaszivárogtak az elmúlt nap eseményei.
- Csak feküdj nyugodtan, nem szabad még sokat mozognod - magyarázta felülési szándékát látva Gwen.
- Jack? -az elhaló kérdés ott úszott a levegőben, a kérdés amitől a nő nem tudott éjszaka aludni, mert tudta, hogy az első lesz ami a férfi száját elfogja hagyni mihelyst felébred, és ő csak egy választ tudott rá adni.
-Sajnálom, nincs itt, nem találjuk - nyögte ki nagy nehezen. Szerencsére számított a reakcióra, amit a mondatával váltott ki, így már félúton, elkapta a testi kínjairól megfeledkező, az ágyból kiugrani próbáló, ideges pasast.
- Feküdj vissza hallod, azonnal!! Azzal semmire sem megyünk, ha még jobban összetöröd magad vagy lehánysz - mondta látva a kínkeserves nyeldekelését és hamuszín szürkévé váló arcszínét.
-Jézusom! Maradj nyugton, hívok valakit! - ujja görcsösen nyomta a vészjelző gombját még akkor is mikor a nővér mellé lépett és kivette a kezéből. A sarokba állva nézte végig, ahogy megbolydul a szoba, majd egy fiatal doktor nő megvizsgálja Iantot, halkan beszél hozzá, figyelmesen meghallgatja a válaszait, majd utasítására, a nővérek fájdalom csillapítót és nyugtatót injektálnak a beteg infúziójába.
A doki furcsa akcentussal beszélt, nyugodtan magyarázott, az a típusú ember volt, aki bármit mond rögtön elhiszed.
- CT szerencsére se törést se repedést nem mutatott ki, de elég nagy ütés érte, pihenésre és nyugalomra van szüksége, most egy darabig megint aludni fog. Ha bármi kérdése lenne az ügyeletes kollégák a rendelkezésére állnák asszonyom.
- Önt nem tudom a későbbiekben elérni?
- Sajnálom a műszakom már lejárt, és csak holnap reggel kezdek, de meghagyom a telefon számomat önnek, ezen bármikor elér. Viszont látásra - névjegykártyát csúsztatott az előtte álló nő tenyerébe biccentett és távozott.
Gwen még egy pillantást vetet alvó barátjára, majd kirohant a kórházból. Idegesen tárcsázta régi partnere számát, remélte jó hírei lesznek a számára.
- Helló Andy, mondj nekem valami biztatót! Semmi... értem... csak az összeégett elszenesedett hullák...oké és Andy! Köszönöm! - sóhajtott fel. Jacknek nyoma sincs, a lelőtt összeégett holtesteken és több tucat töltény hüvelyen kívül semmit sem találtak. Az egyetlen szemtanú, aki magyarázattokkal szolgálhatna, egy darabig nem lesz tárgyaló képes.
Áthajtva a városon eszébe jutott, hogy ma kellene kiválasztania a jelöltek közül Torchwood új orvosát. Ami tegnap jó mókának tűnt, most nyomasztó teherként telepedett rá.
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
- A fenébe! - kiállott fel és kezét rázogatva próbált megszabadulni az izmait összerántó kellemetlen impulzustól a férfi.
- Mondtam, hogy feszültség alatt van! - dohogott Llian, rosszallva rázta a fejét - Jó lenne ezt minél előbb befejezni és nem hiszem, hogy előre mozdítana minket, ha még egyszer-kétszer ide halnál nekem.
- Hidd el! Nem áll szándékomban - morogta a kapitány még mindig fájó testrészét szorongatva - Ha már itt tartunk megmagyarázhatnál pár dolgot!
- Konkrétan mire gondolsz?
- Először is: tapasztalataim szerint, és az van jó sok elhiheted nekem, ha valaki halott embert lát feléledni, nem az az első reakciója, hogy meg nyugtassa azt és vízzel kínálja.
Figyelmesen szemlélte a fiatal nő arcán végig futó érzelmeket és várta a választ.
- Ugye nem gondolod, hogy egy egész bolygó kitelepítése csak kósza hirtelen ötlet volt? - kérdezett vissza a lány - Évekig terveztük és maga a kivitelezés is sok időt vett igénybe. Azt, hogy tönkre tettük bolygónk légkörét, már tudtuk egy ideje és azt is hogy a folyamat vissza fordíthatatlan. A Rift segítségével olyan idegen technológiákat tudhattunk magunkénak, ami lehetővé tette hogy hatalmas utászállító űrhajókat gyártsunk rövid idő alatt, de még így sem voltunk olyan gyorsak és hatékonyak, hogy mindenkit a saját galaxisunk távolabbi csücskébe menekítsünk. Akkor adódott az ötlet, hogy akiknek nem jut hely a hajókon, azokat párhuzamos világokba próbáljunk átküldeni. Megvolt a veszélye ennek is, de a kínhalálnál jobbnak tűnt. Előzőleg feltérképeztük a lehetőségeket, mert sok lakhatatlan vagy primitív életforma van a világegyetemben, de szerintem erről te többet tudnál mesélni. Próbautakat tettünk a lakható, barátságos Földekre és kisebb csoportokban átküldtük az embereket, nehéz volt, hosszadalmas és fárasztó.
Hirtelen elhallgatott szeme a távolba révedt egy pillanatra.
- Értem - mondta a férfi - de nem a kérdésemre válaszoltál!
Hát igen! Más talán észre se vette volna azok után az információk után, amit az előbb elmondott. De ez az ember más volt, figyelt minden apró részletre, hangsúlyra, még most is, mikor azzal van elfoglalva, hogy kicserélje a tönkre ment vezetékeket. A lány tudta, hogy figyeli őt és átlát rajta. Megborzongott és folytatta.
- Oké! Egy alkalommal mikor a ti Cardiffotokban jártam, csak sétáltam az utcán, élvezve a langyos tavaszi szelet, az esti levegőt, amit nem mérgeznek fojtó gázok, rájöttem hogy ott akarok élni, a nyugodt walesiek világába, csendben meghúzódva egy öböl menti lakásba. Akkor láttalak meg, a semmiből tűntél fel a téren, az emlékmű közelében, egy fiatal férfi vezette autó kanyarodott melléd, beültél, elhajtottatok és én úgy döntöttem követlek benneteket. És mielőtt mesze menő következtetést vonsz le ellenállhatatlan charme--oddal kapcsolatban - mondta látva a férfi kicsit öntelt, kaján vigyorát - ki kell ábrándítsalak. Nagyon hasonlítasz valakire aki kedves nekem, ezért érdekelt ki vagy és hogy mit csinálsz.
Egy ligetes, erdős résznél hagytátok el az autót, hogy valami ocsmány nyálkás szörnyeteggel diskuráljatok, azt hiszem Guledrai faj volt, rusnyák, de barátságosak és a legváratlanabb időpontban merül le az űrsiklójuk.
Felnevetve nézett az előtte mosolyogva bólogató férfira, ujjai önkéntelenül mozdultak megérintve a kapitány mosolyát.
Mintha kígyó marta volna meg úgy rántotta vissza a kezét. Szemei hatalmasra nyíltak, ajkára ráfagyott a mosoly, látva Jack kérdő tekintetét, arca lángra lobbant, hangja szinte alig volt halható, mikor megszólalt.
- Sajnálom csak a mosolyod... - motyogta.
- Hé semmi baj tudom milyen ellenállhatatlanul vonzónak és tökéletesnek látnak az emberek - legyintett - majd megszokod. Folytasd kérlek,tehát láttad a diskurzusunkat hájfej urasággal és aztán, gondolom végig asszisztáltad az azt követő támadást is.
- Igen, ahogy az űrsikló elhúzott, rögtön utána tűnt fel a gömbhal, roppant agresszív és igen erős példány volt. Láttam, hogy a társadat egyetlen karlendítéssel méterekkel odébb hajítja. Hogy elvond a figyelmét az eszméletlen férfiról, rávetődtél nem veted figyelembe, hogy fegyvere lehet,volt neki kettő is. Miután keresztül lőtt és élettelenül elterültél, ö élvezettel ürítette beléd a tárat. Akkor már ott álltam mögötte és egyetlen jól irányzott fejlövéssel sikerült ártalmatlanná tennem. A társad éledezett az eszméletvesztésből, el akartam rohanni, nehogy észrevegyen. De mélységesen megráztak a történtek és valami miatt mégis maradtam, talán, hogy legyen vele valaki ezekben a nehéz percekben, hogy vigaszt nyújtsak, nem tudom. De ami ezután történt, életem legdöbbenetesebb élménye volt. Lassan melléd térdelve a fejedet az ölébe vonta, karjaival átölelve ringatott, halkan suttogott. Először nem értettem mit mond, de aztán rájöttem hogy walesiül beszél. Remegett az átélt traumától és mikor nagy nehezen kihámoztam suttogó szavainak jelentését, először azt hittem szegénynek elment az esze. Egyfolytában azt motyogta , hogy "Itt vagyok, tartalak, nincs semmi baj, gyere vissza kedvesem". Elfacsarodott szível, potyogó könnyeimet törölgetve azt hittem csak a sokkos állapot és a veszteség súlya miatt mond ilyeneket. Már mozdultam, hogy hívjak segítséget, rendőrt, orvost, akármit, mikor hatalmasat hördülve vissza tértél az életbe. Sok mindent tapasztaltam már életem folyamán de ez, vitte a pálmát, elhiheted, egy halott visszatér az életbe. Minden olyan szürreális volt, elrohantam hátra se nézve. Zavaros fejjel vezettem a városba céltalanul, majd valahogy újra a Plass közelébe kötöttem ki. Forró homlokomat az autó üvegén hűtve figyeltem, ahogy az esti csendben az emberek sétálgattak az utcán, a színes karusszel lustán körbe-körbe forgott, pár kisgyerek kacagását halottam és ... megnyugodtam. A galaxisban mindenféle idegen lények élnek, világok tűnnek el és születnek ujjá és hogy a tér és idő paradoxonában él köztünk egy halhatatlan, ez már csak egy kis plusz adalék, bónusz.
- Nem igazán értettük, hogy menekültünk meg azon az éjszakán, Ianto említett egy lány, mintha ott lett volna mellette fogva a vállát míg várta hogy vissza térjek, de nagy ütést kapott és nem volt biztos benne, hogy tényleg látott téged. Azt hiszem köszönettel tartozom neked, megmentetted az életét.
- Ő a kedvesed igaz? Nem lehetett neki könnyű megbirkózni ezzel a "partnerem egy halhatatlan" helyzettel - a férfi döbbent arckifejezését látva elmosolyodott - Ne csinálj úgy mintha nem tudnád miről beszélek.
- Igazából az döbbent meg, hogy milyen tisztán látod ezt a dolgot.
- A párkapcsolatok alapjáraton is bonyolultak tudnak lenni, de nálatok ez húhú ...nem igazán irigylem, ne vedd sértésnek, bár a te bőrödbe sem szeretnék lenni, ki az aki szeretne örökké élni. A barátod rendkívüli ember lehet, tudom menyire aggódhatsz érte. Úgyhogy igyekezzünk minél előbb össze foltozni ezt a halom ócskavasat és huss már itt sem vagyunk, agyő anyabolygó!
Jack megköszörülte a torkát mielőtt feltette a következő kérdést.
- Van arról valamilyen sejtésed, miért és ki támadhatta meg az embereket odaát!
- Nem tudom, mindent lerendeztem. Nem ez volt az első csoport, amit átküldtem, az irataik rendben voltak erről gondoskodtam. Minden a rendelkezésükre állt az újrakezdéshez. Csak egy-két család maradt volna Cardiffban, a többiek már el is hagyták az országot, szétszóródtak a Föld különböző pontjain. Máraki nem az utolsó transzporttal ment - hangja egy pillanatra megbicsaklott, nem akart most rájuk gondolni, a társaira , barátaira - Gondolom a következő kérdés az lett volna, hogy miért nem voltam velük? Miért voltam még jó félóra múlva is ideát?
A kapitány csak bólintott, volt valami ebben a nőben, mintha mindig egy lépéssel előrébb járt volna mint ő. Úgy döntött elnapolja a problémát későbbre, inkább figyelmesen várta a magyarázatot.
- Mint már sejtetted nem egy átjárót nyitottunk meg egyszerre, több párhuzamos idősíkra is telepítettünk át embereket. A társaimmal évek óta dolgoztunk együtt, éjjel-nappal, szinte testvérekké váltunk. Mikor az utolsó transzportot is átengedtük összegyűltünk egy utolsó ölelésre, istenhozzádra, majd szépen ment mindenki a maga világába. Mire visszaértem te már ott feküdtél, a műszerek tönkre mentek és én itt ragadtam egy halhatatlannal a pokolbolygón.
Látta, hogy a férfi szeme felcsillan. Nem szívesen törte le, de a tények ellen nem volt mit tenni.
- Sajnálom Jack, de a többi manipulátor időzítővel volt ellátva, az önmegsemmisítőt mindenki aktiválta mielőtt átlépet a kapun, két perc és a műszerek megsemmisültek. Nem szerettük volna, ha valaki véletlen a túloldalról gyanútlanul belesétál az átjáróba. De úgy látom jól haladunk, még pár óra és mondhatom, hogy talán van remény, hogy itt hagyhatjuk ezt a felperzselt bolygót. Ó a francba, tudnál segíteni? A karkötőm beleakadt ebbe a dróthalomba - nyögte miközben óvatosan próbálta kiszabadítani magát, valahogy egyre jobban összegubancolta az ékszert a huzalokkal.
- Ne mocorogj már, így nem tudom... na tessék kiszabadultál - fogta a nő karját és figyelmesen nézte a finoman kidolgozott karéket. Vékony, több szálból sodrott, csuklótól a könyékig tekeredő páratlan darab volt.
- Ez gyönyörű, nem láttam még ehhez fogható fémet. Honnan van?
- Nálunk ez értéktelen tucat árúnak számított, a föld mélye ontotta magából a fémeket. Nem volt olyan ember, aki ne viselt volna valamilyen ékszert, hiú néppé váltunk szerettük a csillogást és... - ebben a pillanatban, mint villám csapott belé a felismerés "A kapitány nem látott még ilyen ékszert!"
- Az nem lehet hogy ezért? Az lehetetlen!! - Térde megroggyant, egy aggódó szempár figyelte ingatag mozdulatait, két erős kar kapta el mielőtt elesett volna. Végtelenül kimerültnek érezte magát. Becsukta a szemét és bár félte a választ, de rákérdezett.
- Az áldozatok odaát, láttál rajtuk ékszereket?
Jack lassan ingatta a fejét.
-Nem - súgta - egyikük sem hordott semmilyen ékszert.
S abban a pillanatban gyomrát vasmarokkal szorította össze a undor és a gyűlölet, mert rádöbbent, miért kellett azoknak a szerencsétleneknek meghalniuk.
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++