I love it loud
Cím: I love it loud
Szerzők: lylith_santos &kamyba
Páros: RyoJin
Korhatár: 18
Figyelmeztetések: erotikus tartalom, egy kis BDSM... perverz, na :'D
Jogok: a JE minden hímje Johnny papa tulajdonát képezi, csak Jin az enyém, Kamyba pedig Tego büszke tulajdonosa ^^
Leírás: Nishikido Ryo nem tud nemet mondani a kihívásokra, Akanishi Jin pedig ki is használja ezt. Egy görbe este eredményeként szembesülniük kell a másik maszkjai mögött rejlő valódi vágyakkal.
A helyiség hangos nevetéssel és beszélgetéssel telt meg. Nem is kellett odanéznie, hogy tudja, a rá váró csapat hol ülhet. Nyugodtan odasétált az asztalhoz, és miután mindenkit üdvözölt, leült a fehér kanapéra.
- Á, hát kedvenc primadonnánk is megérkezett! - hangzott fel a csipkelődő hang Jin háta mögül, de mikor hátrafordult, a hang gazdája már leült Pivel együtt a kanapé szabad részére, kezében egy sörrel teli tálcával. Ryo a lesújtó pillantásra csak egy vigyorral felelt, és belekortyolt az italába. - Ha késel még tíz percet, nyertem volna egy ingyen felest!
- Veled ellentétben vannak elfoglalt emberek is a Földön - vigyorgott vissza Jin a barátjára.
- Ez esetben köszönjük, hogy megtisztelsz minket a jelenléteddel, Akanishi-sama - hajtott fejet ál-udvariasan Ryo, miközben a társaság többi tagja csak vigyorogva nyugtázta a szokásos műsor kezdetét.
- Kussolsz, törpe - horkant fel Jin, de a barátságtalan szavakat ellensúlyozta a mód, ahogyan karját átvetette Ryo vállán. A másik alig érezhetően remegett csak meg, mielőtt lerázta volna magáról Jin érintését.
- Ez eléggé lejárt szöveg, nem gondolod, Bakanishi? - mondta szenvtelen hangon, és barátja kezébe nyomott egy sört. - Igyál inkább, addig is csöndben vagy.
Jin elfogadta az italt, és jólesőt kortyolt belőle, majd hátradőlt a kanapén, és végignézett a többieken.
- Hiányoztatok... azt hiszem - mosolyodott el.
Mikor Jint már kis híján mindenki meghívta egy welcome-drinkre, kicsit forgott vele a szoba, és mintha valaki támaszára lett volna szüksége, feltűnés nélkül került egyre közelebb Nishikidóhoz, egyre felszabadultabban beszélgetve vele és Pivel. Ryo épp egy újabb oltogatás közepén járt, mikor a zene felhangzott mellettük, valahol a klub másik részében. Egy hatalmas kijelzőn a „táncpad” felirat villogott élesen, mire Jin magát is meglepve lelkesen tette fel a nagy kérdést:
- Nem próbáljuk ki?
- Bocs, Jin, de majd inkább máskor… - mondta az egyik haverjuk, majd felállva az asztaltól indult el egy csapat lány felé, felállítva ezzel még több embert a kanapéról.
Ryo elvigyorodva lökdöste arrébb Jint a felszabadult helyet kihasználva, majd abbahagyva a nevetést, lehajtotta a még előtte lévő töményet.
- Nem gondolod, hogy néha túl lányosan viselkedsz? Tudod, az ilyesfajta „szórakozási lehetőséggel” a tizenéves csitrik szoktak élni, a korunkbeli férfiak pedig… - Ryo elharapva a mondatot nézett el az épp csajozók felé, de mikor Jin komoly arccal fordult felé, kicsit meglepődve hallgatott el.
- Akkor mi lenne, ha vinnénk bele férfiasságot és… kötnénk egy fogadást?
- Fogadást? - visszhangozta Ryo. - És mégis miben akarsz fogadni?
- Természetesen abban, hogy lenyomlak a táncpadon.
- Nem ezt kérdeztem, idióta - forgatta meg a szemét a másik. - Hanem hogy milyen tétre gondoltál.
Jint érezhetően felvillanyozta, hogy Ryo nem utasította el azonnal a fogadás lehetőségét. Természetesen régen megvolt már a tétre vonatkozó elképzelése, most mégis úgy tett, mint akit elgondolkoztat a kérdés. Kicsit közelebb hajolt Ryóhoz.
- Biztosan akarod tudni?
- Ne szórakozz velem, Akanishi! - csattant fel Ryo. - Csak nyögd ki, mi jár a fejedben!
- Érdekes szóválasztás - vigyorgott Jin. -Tehát: ha veszítesz… megduglak - suttogta egészen halkan Ryo fülébe. Ryónak elakadt a lélegzete. Jinnek igaza volt: nem biztos, hogy akarta ezt hallani.
Az osakai hirtelen idiótán felnevetett, mintha csak abban reménykedne, hogy a másik viccnek szánta kijelentését, majd mikor rájött, hogy viselkedése nem volt túl férfias, megigazítva a zakóját dőlt hátra a kanapén.
- Mégis miért egyeznék bele egy ilyen fogadásba? Nem hiszem, hogy az én nyereményem lehetne olyan nagy, hogy nekem megérje.
- Ne, Ryo-chan, jól értelmezem, hogy máris attól félsz, veszíteni fogsz? Hova tűnt hirtelen a fene nagy önbizalmad? - Jin elégedetten vigyorodott el, ahogy cukkolásától a másik azonnal megszívta magát.
- Jó, ha én nyerek, akkor ugyanazt akarom nyereménynek, mint te! Már készítheted is a segged!
Páran kicsit értetlenül néztek rá Ryóra, mikor a több perces sugdolózás után hirtelen felpattant a kanapéról, és átgyalogolva Yamapin, elindult a táncpad felé.
Mikor már mindketten a játékgépen álltak, Jinnek be kellett vallania: akármennyire is szeretett volna nyerni, ha veszített volna, az sem lett volna a világ vége. Pillantása lassan végigsiklott a mellette álló férfin, de aztán gyorsan a képernyőre fordította a figyelmét.
- Mehet? - kérdezte Ryo, majd amikor Jin bólintott, elindította a játékot. A Johnny’s-nál eltöltött évek mindkettejüknek éppen elég rutint adtak, ha táncról volt szó. Nagyjából egyformán teljesítettek, az első kör után mégis Jin volt az, aki győzedelmesen vigyoroghatott Ryóra. Az osakai dühösnek látszott, és idegesen tűrte félre izzadt hajtincseit.
- Ne hidd, hogy itt feladom! - figyelmeztette a másikat, és eggyel nehezebb szintre állította a programot. Jin vállat vont, aztán újra a lépésekre kezdett koncentrálni. Csupán a szeme sarkából érzékelte, hogy a társaság többi tagja lassanként köréjük gyűlik, és a bíztatások is csak alig-alig jutottak el hozzá. A körülöttük állók persze mindannyian megtették a maguk tétjeit, gondoskodva róla, hogy számukra is érdekesebbé váljon a dolog. Nem volt biztos benne, hogy győzelemre vagy vesztésre áll-e, nem tudott Ryóra sem figyelni, csak hagyta, hogy vezesse a zene, és amikor hirtelen csend lett körülötte, meglepetten nézett fel.
- Én győztem? - kérdezte kicsit bizonytalanul.
- Ez az! - kiáltott fel valaki a háta mögött, majd Yuu vigyorgó fejjel lépett oda hozzá és fogott kezet vele. - Bíztam benned, és a te táncos lábaidnak köszönhetően nyertem egy ingyen ivós estét! Megígérem, hogy téged is meg foglak hívni!
Alig fogta fel, amit barátja mondott neki. A győzelem gondolata lassan ellepte az agyát, és ahogy lelépett a pódiumról, ösztönösen nézett rá Ryóra, élete egyik legelégedettebb vigyorával. Nishikido híres volt róla, hogy egyszerűen nem képes elviselni a vereséget, de most a kétségbeesés és düh helyett inkább a döbbenet és a hitetlenkedés látszott arcán.
- Azért jó voltál! - sétált oda hozzá, mire Ryo lesújtóan bámult rá.
- Azért ne bízd el magad, Akanishi…
- Mit szólsz, ha azt mondom, hogy életemben először nem a győzelem dicsősége érdekel jobban, hanem a díj…? - hajolt oda Nishikido füléhez, majd óvatosan, egy másodpercre kezét a másik fenekére simította. - Készítheted a segged…
Ryo komolyan nem tudta, hogyan történhetett mindez. Hogyan mehetett bele ebbe a rohadt fogadásba, hogyan veszíthette el, de ami a legfontosabb, hogy lehet, hogy nem is igazán bánja!? De azért amikor Jin önelégülten vigyorgó képére nézett, kedve lett volna behúzni neki egyet. Mindenesetre a seggét tapogató kezet elég határozottan ütötte félre, mielőtt dühösen kimasírozott a klubból.
***
Másnap reggel mogorván ébredt, fejfájással küzdve zuhanyozott, és végül úgy ért be a Jimushóba, hogy imádkozott, ne találkozzon Jinnel. Nem volt szerencséje - most sem -, mert a Kanjani öltözője előtt pontosan az várakozott rá, lazán a falnak dőlve, akit a legkevésbé vágyott látni.
- Jó reggelt, Ryo-chan~
- Tűnj el, Jin.
- Ne, Ryo-chan, csak annyit akartam mondani, hogy várlak este kilenckor, és… ne késs - fejezte be Jin a mondatot váratlanul elmélyült hangon. Majd közelebb lépett egy pillanatra, Ryo kezébe nyomott egy aprócska csomagot, és egy kacsintás kíséretében távozott.
- Ch, mintha én késnék folyton… - morogta az orra alá az osakai, majd mintha dühét a díszdobozon próbálná levezetni, egy mozdulattal tépte le a tetejét, mire abból egy fényes kis valami repült ki, és koppanva ért földet. Felhúzva a szemöldökét kapta fel a földről a mütyürt, majd mikor rájött, hogy egy nyakörvet tart a kezében, értetlenül tette vissza a dobozba. Miközben besétált az öltözőbe azon gondolkodott, hogy se Jinnek, se neki nincs kutyája… akkor meg minek a nyakörv?
***
Nishikido Ryo pontos embernek tartotta magát, még akkor is, ha olyan helyre ment, ahova szíve szerint sosem lépne be, de - Isten látja a lelkét - mikor becsöngetett Jin lakásának ajtaján, már jócskán elmúlt kilenc. A másik csak ennyit mondott halk, hűvös hangon, amikor beengedte:
- Késtél…
- Mintha te sosem tennéd. Egyébként is, Hina megsérült és…
Ösztönösen sétált a nappaliba, útközben felakasztva a kabátját, de mikor beért az olyan jól ismert szobába, elnémulva állt meg a közepén.
- Jin, miért van itt ennyire…
- Sötét? - fejezte be a másik a mondatot helyette. Valóban, a nappalit csupán néhány gyertya világította meg, sejtelmes hatást kölcsönözve a szobának, amitől Ryo akaratlanul is megborzongott. Azonban amikor Jinre nézett, még inkább megremegett. A magasabb férfi mindössze egy fekete nadrágot viselt, sokkal szűkebb szabásút, mint amit általában hordani szokott, és egy fekete, V-kivágású pólót, ami kiemelte bőre fehérségét, és látni engedte izmos nyakának vonalát. Hosszú, selymes hajának egy tincse az arcába hullt, ahogyan félrebillentette a fejét és elgondolkozva nézett Ryóra.
- Jin…
- Most hallgass, Ryo-chan, és menj a hálószobába!
- De…
Jin közelebb lépett hozzá, és az ujjai hegyével lágyan végigcirógatta az arcát. Szokatlanul gyengéd, szinte simogató hangon suttogott a fülébe, Ryo érezte forró lélegzetét a nyakán.
- Ne… akarj… feldühíteni… - Minden egyes szót egy újabb lágy érintés központozott Ryo felhevült bőrén.
Ryónak le kellett hunynia a szemét, és venni pár szakadozó levegőt. Valahogy úgy érezte, azt az embert, akit már gyerekkora óta ismer, egy olyan aura lengi körül, ami teljesen különbözik az eddig megszokottól. Egyszerre volt csábító és óvatosságra sarkalló. Talán életében most először nem szólt vissza a másiknak, csak lassan bólintott egyet és még mindig a reggeli csomagot szorongatva a kezében, besétált a szobába.
Itt is a nappalihoz hasonló hangulat várta, az ágyon egy vörös-fekete takaró volt, és volt valami furcsa az ágyrácson, amit csak közelebbről tudott beazonosítani. Hatalmasat nyelve simította végig a csillogó láncot, s ahogy akaratlanul újra és újra körberajzolta a szemeket, lassan egy lehetetlen gondolat kezdett el benne megfogalmazódni.
Remegő kezekkel vette elő újra a nyakörvet, de mielőtt letette volna az ágyra, a hálószoba ajtaja csendesen becsukódott.
- Mondd, hogy csak próbálsz megijeszteni. Mondd, hogy ez nem az, amire…
- Csak a boxer és a nyakörv maradjon rajtad - mondta Jin még mindig szokatlanul mély és halk hangon, mintha meg sem hallotta volna a másik szavait.
- Szexről volt szó! Egyszerű szexről!
- Ha jól emlékszem, szó sem esett arról, hogy milyen körülmények között foglak megdugni, amennyiben nyerek… És most tedd, amit mondtam.
- Jin… - Ryo tett egy utolsó, kétségbeesett próbálkozást, hogy jobb belátásra bírja Jint. Fokozatosan ismerte csak fel, hogy a másik igenis komolyan gondolja ezt az egész játékot, mint ahogy azt is felfogta lassan, hogy nincsen más választása, mint tenni, amit a másik kér tőle. Megtenni, amire Jin utasítja. Az engedelmesség soha nem tartozott a legnagyobb erényei közé.
- Ryo-chan… - Jin hangja még mindig halk volt. Veszedelmesen, borzongatóan halk és lágy, de a parancsoló él ezúttal tisztán kicsendült belőle. Ryónak pedig nem maradt más választása, mint lassan kibújni a pólójából, remegő kezekkel megküzdeni az övcsatjával, és amikor végül az öv megadta magát, a nadrág már ellenállás nélkül csúszott le a keskeny csípőről. Végül Ryo ott állt egy szál alsónadrágban, érezve, ahogyan Jin pillantása végigsimogatja az egész testét, remegő kezében még mindig a nyakörvet szorongatva. Nem bírta rávenni magát, hogy azt a keskeny bőrszíjat a nyakára csatolja.
- Nem biztos, hogy értékelni fogod, ha nekem kell feltennem helyetted - szólalt meg Jin a szituációhoz mérten morbid kedvességgel, miközben melegen mosolyogva figyelte Ryo vívódását.
Remekül szórakozott azon, ahogy barátja lassan rájött, olyan döntéseket kell hoznia, amiknek se így, se úgy nem lesz jó vége. Hagyva még egy kis időt Nishikidónak, odafordult az egyik szekrényéhez. A bútorban látszólag csak egyszerű ruhák voltak, de ahogy elhúzott pár vállfát, láthatóvá vált egy kis fogantyú, ami egy újabb szekrényféleség kinyitását segítette. Céltudatosan elővett pár dolgot, majd a legtöbbet letette az ágy előtt lévő asztalra, egyet viszont továbbra is magánál tartott.
Elégedett, gonoszkás mosoly ült ki az arcára, mire Ryo dühösen sütötte le szemeit, abbahagyva a nyakára simuló tárgy igazgatását.
- El sem hiszed, mennyire jól illik hozzád…
Ryo légzése azonnal rendszertelenné vált, mikor Jin közvetlenül előtte megállt, és végigsimított az oldalán.
- Csuklózár vagy szíj?
- Mi van? - nyögte ki értetlenül, és akaratlanul is belebámult Akanishi szemébe.
- Még egy ilyen tiszteletlen kérdés és holnap nem fogsz tudni megmozdulni…
Jin kezei Ryo oldaláról most a hátára siklottak. Mindig is vonzónak találta a másik vállát, gerincének ívét, tökéletes bőrét, és a gondolattól, hogy ő lehet az első, aki maradandó nyomokat fog rajta hagyni, gyomra izgatottan összeszorult.
- Szóval, melyiket választod?
Ryo a padlót bámulta. Nem, az nem létezik, hogy erre a kérdésre választ adjon. Ráadásul egyik opció se hangzott egy kicsit sem jobban a másiknál. Jin várt néhány pillanatot, mialatt tenyere végigsimította Ryo gerincét egészen a fenekéig, aztán elindult visszafelé, és belemarkolt a másik fekete hajába, kényszerítve őt, hogy ránézzen.
- Jegyezd meg, ha kérdezek tőled valamit, válaszolsz! - Kezdte elveszíteni a türelmét. - Utoljára kérdem: csuklózár vagy szíj?
- Szíj… - motyogta Ryo alig hallhatóan, és érezte, hogy ég az arca.
- Jól van - mosolyodott el Jin, és lassan közelebb hajolt, hogy egy röpke pillanatra összeérintse az ajkaikat. Ryót furcsa módon megnyugtatta egy kicsit ez az aprócska érintés. Tűrte, hogy Jin hosszú ujjai a vállától indulva végigkarcolják-cirógassák a karjait, és aztán kicsi köröket rajzoljanak a tenyerébe. Nem tiltakozott akkor sem, amikor Jin az egyik kezével összefogta a csuklóit a háta mögött, miközben az előkészített szíjakért nyúlt. Csak akkor tett egy gyenge kísérletet az ellenállásra, amikor Jin elkezdte összeszíjazni a kezeit, azonban a másik erősen tartotta őt, így hamarosan a két csuklója fájdalmasan szorosan feszült egymásnak, a mozgás vagy szabadulás legcsekélyebb reménye nélkül.
- Tudod, magadhoz képest nagyon csendes vagy, Ryo-chan… - Jin újra kedvenc játékszereihez sétált, majd egy fekete selyemkendővel tért vissza.
- Mégis mit mondhatnék, te perverz, idióta… - Ryo agyvize az egekbe szökött, miközben arrébb rántotta fejét és hátrébb lépett, menekülve a kendő elől, de kísérlete nem tartott sokáig. Jin, mintha pont erre számított volna, egy könnyed mozdulattal csípett bele Nishikido mellbimbójába, mire az meglepetten kiáltott fel, abbahagyva a mocorgást.
- Nem azt mondtam, hogy beszélj… elég, ha ugyanilyen ügyesen nyögsz és kiabálsz, Ryo-chan…
Mikor Jin már nem csak a mozgását korlátozta le, hanem a látását is, minden apró neszre automatikusan odakapta a fejét, és mikor a másik egyszerűen lenyomta térdelésbe, szíve a torkában dobolt.
- Ryo - szólalt meg ismét Jin, és ezúttal a hangja más, kevésbé lágy, és sokkal komolyabb volt. - Bízol bennem?
Ryo a padlón térdelt, szemein egy fekete selyemkendővel, karjai a háta mögött szorosan egymáshoz szíjazva, a mozgás legkisebb lehetősége nélkül, mégis gondolkozás nélkül bólintott. Érezte Jin ujjait a hajában, a cirógatását a nyakán, és a tenyerének útját végig a mellkasán.
- Még alig értem hozzád, és máris… - Akanishi újra suttogásra váltva simított végig lassan, gyengéden Ryo boxerének elején. - Ennyire beindít a helyzet?
Ryo megint csak nem érezte úgy, hogy erre a kérdésre felelnie kellene. A válasz ugyanis - ha őszinte akart lenni magához - egy hangos és határozott igen lett volna, de a büszkeségének még maradt néhány foszlánya, és nem akarta megadni Jinnek azt az örömöt, hogy túl könnyen behódol.
- Lassan tanulsz, Ryo-chan… - csóválta a fejét Jin egy árnyalatnyi jókedvvel a hangjában. Ujjait ismét végigfuttatta Ryo mellkasán, gyengéden körözve a mellbimbói körül, miközben lopva az asztalhoz nyúlt, és két aprócska játékszert vett magához. Hagyta, hogy Ryót teljesen eltöltse a hamis biztonságérzet, majd amikor a másik jólesően sóhajtott fel, hirtelen a mellbimbóira csíptette a kicsi, ám annál erősebb csipeszeket. Az osakai a meglepettségtől és a váratlan fájdalomtól felkiáltott, ami elégedettséggel töltötte el Jint. Egy kis ideig figyelte, hogyan próbál a másik zihálva úrrá lenni a kellemetlen érzésen, aztán újra a füléhez hajolt.
- Még egyszer elmondom a szabályokat: ha kérdezek valamit, te válaszolsz. Ha nem kérdezlek, nem beszélsz. Ha mondok valamit, engedelmeskedsz. Érthető voltam?
Ryo alig észrevehetően bólintott.
- Akkor most újra felteszem a kérdést… felizgat, amit teszek veled?
Jin finoman megpöckölte az egyik csipeszt, mire Ryo fájdalmasan nyögött fel, annak ellenére, hogy látszódott rajta: próbál teljesen csendben maradni. Mikor Nishikido még mindig csak hangosan kapkodta a levegőt, a másik lassan végignyalt a nyakán, majd beleharapott, egy szép fognyomot hagyva maga után.
- Te is tudod, hogy nem vagyok az a türelmes típus…
- Igen… - motyogta Ryo nagyon halkan az orra alá, de mikor Jin elégedetlenül felmorrant és most a combjába markolt bele erősen, újabb nyögés után megismételte halk válaszát. - Igen… felizgat…
- Jó fiú… - simogatta meg kedvesen a fekete tincseket Jin, mintha kedvenc kisállatához beszélne, majd magához húzta Ryót, és életében először megcsókolta, úgy igazán. Dominanciája még a csókban is érződött, és Ryo meg sem próbálta irányítani a kontaktust - egyszerűen csak élvezte, ahogy Jin szenvedélyesen bódítja el egyre inkább. Mikor Jin eltűnt előle, pár másodpercig csalódottan fordította el oldalra fejét, mintha bármit is képes lenne így látni.
- Akkor most térjünk vissza a legelső problémához… késtél több mint húsz percet, mikor megmondtam, hogy legyél pontos.
- De már mondtam… - kezdett bele magyarázatába, de aztán hirtelen elhallgatott. Mikor a másik keze a derekához ért, kicsit összerezzent, majd felnyögött az alhasát érő simításoktól. Már épp újra kezdett volna ellazulni, mikor egy halk csattanó hang után boxere érezhetően eltűnt róla és Jin puha ujjbegyei áttértek az ágyékára.
- Nem szívesen büntetlek meg… de valakinek meg kell nevelnie.
Nagyon távolról még hallotta a másik szavait, de a gondolat, hogy épp Akanishi Jin részesíti ilyesfajta figyelemben, lezárolták gondolatait. Sosem tartotta magát se melegnek, se mazochistának, de Jin kisugárzása túl régóta piszkálta a fantáziáját.
Szépen lassan dőltek meg az elméletei önmagáról, először akkor, amikor belesimulva Jin érintésébe még többet kérve nyögött fel, ami pedig a mazochizmust illeti… Nem látta, csupán érezte, ahogy a másik eltávolodik tőle, és görcsbe rándult a gyomra az idegességtől, hogy vajon mi következik most; ugyanakkor volt valami furcsán izgató is ebben a bizonytalanságban. Összerezzent, amikor Jin ismét megállt előtte, és egy határozott mozdulattal lábra állította. Egyetlen szó nélkül vezette arrébb pár lépéssel, majd hassal az ágyra lökte. Ryo meglepetten felnyikkant, de annyira már megtanulta a leckét, hogy ne kezdjen hangosan tiltakozni, vagy éppen megkérdezni Jint, hogy hova ment el az esze. Jin egy elégedett mosollyal nyugtázta önmagában az engedelmes némaságot, majd lehajolt, hogy kioldozza a szíjakat, amik Ryo csuklóit fogták össze a háta mögött, majd ahelyett, hogy szabadon hagyta volna őket, pillanatnyi habozás nélkül rögzítette őket az ágy rácsához. Felemelte az ágyra készített játékszert, és finoman végigsimította vele Ryo hátát. Odahajolt, hogy gyengéd csókokkal kényeztesse a másik vállát, óvatosan beleharapott a nyakába, amire Ryo csak egy apró, izgatott nyögéssel reagált, majd felegyesedett, és meglendítette a kezében tartott, vékony, finom szíjakból álló korbácsot. Ryo hangosan felkiáltott, ahogy a korbács többször is találkozott bőrével, vörösre csípve azt. Hátizma erősen megfeszült, s mikor nem jött több ütés, zihálva eresztette el hátát.
Jin elégedetten nézett végig az ágyon végignyúló testen. Gyönyörűnek találta a vörös csíkokkal tarkított, eddig mindig hibátlan bőrt. Lassan rádőlt Ryo hátára, csak hogy nyelvével végigdédelgethesse a kipirult részeket, ezzel elégedett remegést váltva ki Nishikidóból.
- Tudod, Ryo-chan, most igazán kíméletes vagyok veled, de csak azért mert ez az első alkalmad… - morogta Jin Ryo bőrének szavait, majd kicsit erősebben szorította meg a kivörösödött bőrt, mire a másik halkan felszisszent.
- Ha visszafogod a hangod, csak azt váltod ki belőlem, hogy még jobban próbáljam kihozni belőled… - Jin újra csak mosolygott, ahogy most fogait mélyesztette bele a vörös csíkok egyikébe, mire Ryo hangosan felkiáltott.
Nishikido tudta, hogy ha együttműködik, akkor ússza meg a legkönnyebben, de Jin szavai egyszerűen dacot váltottak ki belőle, és talán nem is akarta, hogy annyira könnyen vége legyen.
- Próbálkozz csak - csúszott ki száján a meggondolatlan mondat, mire Jin csak felkuncogott, és újra kezébe vette a korbácsot.
- Örülök, hogy nem adod be ilyen könnyen a derekad.
A korbács most Ryo fenekét és combjait érte, és mikor Jin már harmadjára találta el sikeresen ugyan azt a pontot, a feketehajú rámarkolva az ágyrácsra kiáltott fel újra.
A sebek lüktetését Jin újból csak érzéki érintésekkel gyógyította, amitől Ryo eddig idegességtől dobogó szíve most az izgatottságtól kezdett felgyorsulni.
Kis idő után feltűnt neki, hogy Jin a fenekével foglalatoskodik, s mikor megérzett egy ujjat a bejáratánál, tiltakozva kapta hátra a fejét.
- Jin, te meg most mi a rohadt… - kérdése egy kelletlen nyögésbe fulladt, ahogy Jin ujja belécsúszott, nagyon szokatlan és kellemetlen érzéseket kiváltva belőle. Plusz fel sem tűnt neki, hogy megint megszegte a szabályokat.
- Mit mondtam neked a beszédről, Ryo-chan? - kérdezte ál-kedves hangon Jin, és kihúzta az ujját, hogy rögtön egy másik társaságában csúsztassa vissza Ryóba. Az osakai az ágytakaróba harapva fojtott el egy fájdalmas nyögést, miközben próbálta ellazítani az izmait. Bár még soha nem csinálta ezt, tudta, hogy sokkal könnyebb lesz, ha megnyugszik, és ellazul. Jin hosszú ujjai határozott és célratörő mozdulatokkal tágították, nem nagyon törődve vele, hogy fájdalmat okoz-e, ugyanakkor Ryo érezte az óvatosságot is a mozdulatokban, és tudta, Jin odafigyel arra, hogy ne sebezze meg. Az izgatottság hullámokban csapott át rajta, amikor Jin megemelte a csípőjét, és mögé térdelt. Erősen tartva őt hatolt belé, először csak lassan, de aztán egy határozott mozdulattal tövig csúszott, és a hirtelen fájdalomtól Ryo ismét hangosan felkiáltott. Jin kezei az oldalán cirkáltak, megnyugtató, kedves érintésekkel simogatta a bőrét. Lassan hátrahúzódott, majd ugyanolyan lassan megint előre mozdult, ezúttal ráhajolva Ryo hátára, hogy csókokkal boríthassa el a nyakát. A másik még mindig vakon fordította hátra a fejét, ajkával az ajkát kereste, és Jin engedve a néma kérésnek, megcsókolta, ugyanolyan lassú alapossággal, mint ahogyan benne mozgott. Erősen tartotta a másikat a csípőjénél, és Ryo tudta, hogy a szorítása foltokat fog hagyni a bőrén, de most már ezt sem bánta. Még mindig érezte a fájdalmat, ahogyan Jin mozgott a testében, de ezt a fájdalmat furcsán édessé tette a tudat, hogy Jin az, aki ezt teszi vele. Mikor Jin elhajolt tőle, elégedetlenül nyöszörgött fel, de a puha ajkak azonnal a nyakára vándoroltak, és a másik keze az alhasára siklott, lassan kényeztetve Ryót. Az osakai kezeivel még mindig a rácsozatba kapaszkodott, de ahogy Jin lökései egyre erősebbek lettek, teste párszor előrébb csúszott az ágyon.
- Jin… - nyögte Ryo Akanishi egyik lökésénél, mire válaszképpen kapott még egy utolsó csókot. Távolról hallotta, ahogy Jin hangosan felnyögve elmegy, de testét saját orgazmusa kötötte le; olyan harmóniát érzett, amit eddigi élete során egyszer sem.
Pár perc múlva, mikor kicsit magához tért, laposakat pislogva bámult rá Jinre, miközben az a szíjakat távolította el Ryo kezéről. Nishikido oldalra fordulva dörzsölte meg sebes csuklóit, majd nem törődve azzal, hogy Jin el akart volna pakolni, odahúzta magához, és még félálomban odamotyogta neki:
- Ne, Jin, legközelebb ugye lesz síkosító…?
Jin értetlenül bámult le a feketehajúra, de mikor az halkan szuszogni kezdett, óvatosan felkelt az ágyról, takarót kerítve kettejüknek.
- Örülök, hogy úgy gondolod, lesz legközelebb… - vigyorodott el még utoljára. Félálomban újra megdicsérte magát a tánctudásáért, majd átölelve Ryót, elaludt.