Hópehely és forrócsoki
Cím: Hópehely és forrócsoki
Szerzők: lylith_santos & kamyba
Páros: HiroSuke (Kitayama Hiromitsu ×Fujigaya Taikuse)
Korhatár: 14
Leírás: Hóeséses, szerelmetes, édes semmiséges történet, a magyar fandomban méltatlanul elhanyagolt Kis-My-Ft2 tagjainak szereplésével.
Köszönet: Beunak az öt kulcsszóért ^^ (gitár, gyertya, szőnyeg, naptár, kád)
A szerelemnek könnyednek kell lennie, mint a lélegzetvételnek, lágynak, mint a hóesés - mert csak akkor működik. (Julie Krone)
Miközben felvette saját ruháit, elgondolkodva figyelte az éppen gitárral pózoló férfit. Arcán egy meleg, mégis csalafinta mosoly játszott, egyszerűen nem lehetett nem oda figyelni rá, mintha bármelyik pillanatban tehetne valami megdöbbentőt vagy meghökkentőt. De Hiro csak lefogott egy akkordot a hangszeren és egy pillanatra rámosolygott az őt bámuló csapattársára. Taipi visszamosolygott, de a rövid pillanatot hamar megtörte a fotós hangja.
- Rendben, akkor ennyi volt mára, köszönöm mindenkinek, szép munka volt!
- Taipi, titeket is elvigyelek? - lépett oda hozzá Wataru, s mikor kérdőn nézett rá vissza, az kimutatott a stúdió egészen kicsike ablakán. - Megint havazik, és gondoltam nem akartok megfagyni.
- Nem, köszi. Azt hiszem, jól esne most egy kis friss levegő.
Miután már szinte mindenki elhagyta a termet, feltűnően vidáman lépett oda Hiróhoz.
- Ugye nem baj, ha ma hazasétálunk? Olyan szép nagy pelyhekben esik!
Hiro nem igazán kedvelte a hideget, és a hó sem ragadta meg annyira, mint a másikat, de ahogy ránézett a reménytelin mosolygó arcra, ösztönösen bólintott egyet. Taisukénak igazán nehéz volt nemet mondani és most amúgy sem érezte magában az erőt, hogy lebeszélje őt erről a véleménye szerint őrült ötletről.
- Ilyenkor olyan szépen csillog, nem? - álmélkodott szinte gyerekesen Taisuke, majd elengedte az idősebb kezét, és odasietett egy olyan út melletti részhez, ahol még érintetlen volt a hó. Vastag kesztyűjével könnyeden kezdett el rajzolni a fehér rajztáblára, s mikor épp a szívet kanyarintotta a másik kezdőbetűi köré, vette észre, hogy az már régen továbbsétált, meg sem várva őt.
- Hé!
- Gyere, inkább siessünk, mindjárt megfagyok! - Hiromitsu teljesen gyanútlanul fordult hátra, és meglepetten szisszent fel, mikor egy hideg, kemény valami csapódott a nyakának, befurakodva a sálja alá. Káromkodva próbálta meg kiszedni a havat a bőre mellől, és mikor észrevette, hogy társa milyen jól szórakozik rajta, gyilkos tekintettel nézett vissza rá.
- Ezt. most. nagyon. megbánod. - tagolta erősen a mondatot, majd felnevetve készült neki az ellentámadásnak. Taisuke látta a semmi jót nem ígérő pillantást társa szemében, és jobbnak látta, ha menekülőre fogja a dolgot. Alig tett meg azonban pár lépést, amikor érezte az első hógolyót a hátának csapódni, és hallotta Hiro nevetését.
- Beijedtél, Tai-chan?
Taipi egyszerűen nem hagyhatta, hogy Hiro legyőzze. Egy fatörzs fedezékébe vonulva gyúrta a következő hógolyót, és már hajította is Hiro felé, aki sikeresen félrehajolt az útjából, így a golyó csak centiméterekkel kerülte el egy arra járó idős hölgy kalapját. Taisuke ijedten ugrott vissza a fatörzs takarásába, míg Hiro meghajolva kért elnézést helyette. Egy darabig mindketten mozdulatlan némaságban álltak, majd amikor a néni hallótávolságon kívül került, egyszerre tört ki belőlük a nevetés. Hiromitsu futni kezdett a másik felé, azonban megcsúszott egy jeges folton, és arccal egy hókupac közepén landolt. Taisuke hirtelen nem tudta, hogy nevessen-e, vagy a másik segítségére siessen, de amikor Hiro nem kelt fel, óvatosan közelebb lépett.
- Hiro?
A hókupac lassan megmozdult, és Taipi hirtelen egy nagyon morcos Kitayama Hiromitsuval találta szemközt magát.
- Legalább felsegítenél - mordult rá a másikra, mire Taisuke gondolkodás nélkül, most már teljesen aggódó arcot vágva nyújtotta ki felé a kezét. Pontosan erre a pillanatra várva rántotta meg Taipi kezét, mire az félig rá, félig a még szűz hóra zuhant. Hiro azonnal feljebb kászálódva gördítette a magasabbat a hátára, majd ült rá csípőjére.
- Kérj bocsánatot! - mondta neki követelőzve, majd erősítve szavait, kezdte el csiklandozni kabáton keresztül az alatta lévőt. Taipi hangosan nevetve kezdett el mocorogni, de mikor kínzása abbamaradt, csak hangosan kapkodva a levegőt rázta meg a fejét.
- Soha!
A kesztyűs kezek újra támadásba lendültek, és mikor Hiro pihenési időt hagyott csapattársának, újra követelni kezdte az őt megillető bocsánatkérést. Taipi lassan elkomolyodva nézett rá, de ahelyett, amire Hiro számított, hogy megkérje, szálljon le róla, mert fázik és nem is az ő hibája volt az egész, magához húzva csókolta meg. Taisuke mindig tökéletesen értett hozzá, hogyan is kell meggyőzni a leadert, mindig a megfelelő pillanatban villantott neki egy imádnivaló mosolyt, csókolta meg, vagy kezdte el édesen győzködni.
Mikor a csók megszakadt, azonnal fázni kezdett az ajka az előbbi meleg után, és mikor érezte, hogy Taipi megpróbál felkászálódni, azonnal felállt, magával húzva párját is.
- Oké, most már én is mindjárt megfagyok… - remegte ki magából a szavakat Taisuke, leverve magáról a havat.
- Gyere, mindjárt otthon leszünk - mosolygott rá Hiro, és már húzta is maga után a másikat. Kicsit aggódott. Vezetőként az ő felelőssége volt az is, hogy figyeljen a társaira, hogy ne betegedjenek meg, ne hajszolják túl magukat; és most Taisuke nem festett valami jól, az ajkai szinte lilák voltak a hidegtől.
Szó nélkül siettek végig a néptelen parkon és az elhagyatott kis utcákon, amíg meg nem érkeztek a közösen bérelt kis apartmanba. Taisuke megkönnyebbülve üdvözölte az otthon melegét.
- Ne csöpögtesd össze a szőnyeget! - szólt rá Hiro, mert a másik álmodozó mosollyal állt már vagy egy perce, ahelyett, hogy levette volna a cipőjét és a vizes ruháit. Aztán végül ő lépett oda, és kezdte el kihámozni a kabátjából Taipit, aki hálásan mosolygott rá. Néha tényleg jól esett, hogy Hiro kényezteti.
- Fürdő? - kérdezte, és Hiro bólintott.
- Megengedem a vizet - mondta, de mielőtt elindulhatott volna a fürdőszoba felé, Taisuke visszatartotta a csuklójánál fogva. Magához húzta a kisebb férfit, nem törődve vele, hogy a nadrág még mindig vizesen tapad rájuk, és elsimított egy nedves tincset a homlokából. Mosoly bujkált a tekintetében, amikor lehajolt, és az orruk hegyét játékosan összeérintve még szorosabb ölelésbe vonta párját.
- Nagyon jól néztél ki gitárral a kezedben. Ha megkapjuk a naptárt, állandóan a szeptemberi borítót fogom nézni!
- Minek a kép, ha itt van neked az igazi?
Most ő volt az, aki megcsókolta Taipit. Azok az ajkak mindig olyan puhák és tökéletesek voltak, hogy megszakítani a csókot mindig élete egyik legnehezebb feladatának tűnt, mikor azonban érezte, hogy Taisuke remeg a fagyos ruhák alatt, azonnal ellépett tőle, és megindult a fürdő felé. Amíg társa rátette a radiátorra a kevésbé vizes ruhadarabokat száradni, észrevétlenül letett egy kis, sötét bordó díszdobozt az egyik polc elé.
- Hoznál be pár gyertyát, ha végeztél? Ha jól emlékszem a sarokpolcon van pár… - szólt ki a fürdőből, mintha csak akkor jutott volna eszébe a gondolat.
Örült neki, hogy lakásukhoz ekkora kád járt, kényelmesen elfértek benne mindketten, és magasan tele lehetett engedni vízzel. Megengedte a forró vizet és kiöntött egy adag habfürdőt, miközben azon merengett, vajon mit fog szólni a másik az ajándékához. Egyszerűen nem tudta, milyen szöveggel kellene odaadni Taipinak az ékszert, és igazából nem is talált olyan tálalást, ami elég férfias lett volna, így egyszerűen csak ott hagyta. Biztos volt benne, hogy Taisuke kíváncsi természete miatt ki fogja nyitni és megnézi, mi van benne.
Háta mögött lassan becsukódott az ajtó, és Taipi a dobozzal és pár gyertyával a kezében belépett a helyiségbe.
- Ez… én… miért… ez az enyém? - úgy tűnt, Taisuke sem találta a megfelelő szavakat, miközben hatalmas szemekkel nézett rá párjára.
- Fogalmam sincs, soha nem láttam még - felelte tettetett közönnyel Hiro, miközben megvonta a vállát. - Bontsd ki, aztán meglátjuk.
Taisuke csillogó szemekkel kezdte letépni a masnit a dobozkáról, Hiro pedig közben őt figyelte, és önkéntelenül is mosolyogni kezdett. A másik olyan izgatottnak tűnt. Amikor pedig a kis csomagból előkerült a csillogó ékszer, és Taisuke édesen kérdő szemekkel nézett hol a kis láncra, hol pedig rá, elnevette magát.
- Elég valószínű, hogy ez a tiéd lesz és nem az enyém - mondta.
- De miért? - kérdezte kicsit zavarodottan Taisuke. Végül is nem volt se születésnapja, sem pedig karácsony. Hiro pedig nem volt különösebben romantikus típus.
- Megláttam, megtetszett, eszembe jutottál róla - vont vállat ismét Hiro. - Ha nem akarod, nem kell hordanod.
- Akarom, csak meglepődtem - vigyorodott el végre Taipi is. - Ez az érzelgősség nem vall rád.
- Érzelgős? - kérdezett vissza veszedelmesen halk hangon a másik, és olyan tekintettel nézett párjára, hogy az jobbnak látta visszakozni.
- Úgy értem… - kezdett volna magyarázkodni, de aztán inkább csak lehajolt, hogy lágyan megcsókolhassa a másikat - Köszönöm.
Az idősebb még pár pillanatig komoly arcot vágott, hogy érzékeltesse Taisukéval, nem lehet mindent megoldani egy csókkal, majd visszafordulva a kádhoz, elmosolyodott.
- Na, gyújtsd meg a gyertyákat, a víz mindjárt kész!
Taipi úgy tett, ahogy a másik mondta, majd leoltotta a világítást a fürdőben. Az egész szobát ellepték a mozgó fény-árnyék sziluettek, amitől valahogy sokkal melegebbnek hatott a helyiség hőmérséklete, és ez valahogy teljes megnyugvással töltötte el mindkettőjüket.
Hiro már félig lehunyt szemmel ült a kádban, de ahogy odasétált hozzá, feljebb ült és kinyújtotta Taisuke felé a kezét, besegítve maga elé. A fiatalabb elégedetten sóhajtott fel a víz selymes érintésétől, és elmosolyodva dőlt neki Hiromitsunak. Társa lassan átölelte, majd magához véve az egyik szivacsot, kezdte el finoman lemosni Taipi mellkasát, ami még mindig egészen hideg volt.
- Imádom, mikor így elkényeztetsz… - fordult hátra mosolyogva, és csókolta meg a puha ajkakat. A csókok legtöbbjét mindig ő kezdeményezte, de ezt sosem bánta. Szerette ezzel kiengesztelni, megnyugtatni párját, vagy csak egyszerűen megmutatni neki, mennyi mindent is érez akkor, mikor vele lehet.
- Egyébként miért pont egy bokaláncról jutottam eszedbe? - arcán újra széles vigyor terült, szerette, mikor Hiro valamiről azért nem akar beszélni, mert egyszerűen nem találja elég férfiasnak vagy „kakkoinak”.
- Ha sokáig feszegeted még a témát, így meztelenül foglak kiküldeni az erkélyre! - morrant fel a mögötte ülő, miközben a szivacs most a vállait kezdte masszírozni.
Hangosan felnevetett és lehunyta szemeit. Érezte, hogy Hiro teste is egyre jobban felmelegszik, és ez megnyugtatta; nem akarta, hogy valamelyikük is megbetegedjen.
- Ne mondd, hogy nem lennél féltékeny az utcán sétáló emberekre, akik úgy látnának! - húzta tovább a leadert, próbálva elfojtani ismét feltörő nevetését.
- Féltékenység? Nem jellemző - válaszolta Hiro, vigyorát a másik vállába rejtve, Taisuke pedig egy hitetlenkedő kis hangot hallatott. Az idősebb keze közben egy pillanatra sem állt meg, gondosan végigmosta-simogatta párja testét, a másik pedig ellazulva hajtotta hátra a fejét Hiro vállára. Egy idő után a szivacs kicsúszott a kezéből és elfeledetten lebegett tovább a víz színén, miközben ujjai leheletfinom cirógatásokkal még mindig Taisuke bőrén kalandoztak. A fiatalabb férfi behunyt szemmel simult bele az érintésekbe, feje szinte önmagától fordult a másik felé, hogy az ajkát keresse. Hiromitsu közelebb hajolt, és lágyan végignyalt a másik ajkain, aki erre engedelmesen kinyitotta a száját, hogy beengedje párja nyelvét. Gyengéd, óvatos csókolózásba kezdtek, szándékosan fogva vissza magukat attól, hogy továbblépjenek. Végül Taisuke volt az, aki megszakította a csókot, és a szivacs után tapogatózott, hogy aztán megfordulva Hiro ölelésében ő is végigmosdathassa az idősebbet.
- Én utálom, hogy nem csókolhatlak meg bármikor, amikor csak akarlak… és azt is utálom, ha épp mással kell enyelegned a fellépéseken - motyogta hirtelen, erősen szuggerálva Hiro mellkasát. Néha annyira el tudott szomorodni a gondolattól, hogy mindig oda kellett figyelniük, mikor mit csinálnak a másikkal, és erre a gondolatra hangosan felsóhajtott. Mikor ráeszmélt, mit mondott, elvörösödve kapta fel a fejét, hogy ránézzen társára, akin tisztán látszódott a meglepettség. Taipi mindig is sokkal nyíltabban kifejezte érzelmeit a másik felé, de erről sosem beszéltek, hogy mit érez a másik, mikor valaki mással fotózzák, mikor valaki mást kell megölelnie több ezer ember előtt.
- Csak vicceltem - vigyorodott el, hogy oldja a feszültséget, és megkócolta Hiro még mindig vizes haját. - Ne nézz ilyen komolyan rám!
- Nocsak, még sosem mondtad, hogy féltékeny vagy! - Hiromitsu arcán teljes elégedettség látszódott, elnyomva az előbbi szomorkás pillantást.
- Hogy ne lennék az? Bárki félne elveszteni egy ilyen pasit! - Taipi felnevetett, és megbökte Hiro pisze orrát. A másik erre csak fintorgott egyet, és visszanyelte a kikívánkozó érzelgős választ. Taisuke az első pillanattól kezdve remekül értett hozzá, hogy előhozza belőle a szerelmes kamaszt, és Hiro néha dühös volt, amiért a másik képes ennyire elgyengíteni. Elég volt Taisuke egyetlen pillantása vagy egy felvillanó mosolya, hogy minden mást elfeledtessen vele.
- Itt vagyok - mondta végül, majd hozzátette - és itt is maradok.
Taipi mosolyogva húzta közelebb magához a kisebb férfit, hogy lágy csókot nyomhasson a szájára, aztán csendesen folytatta tovább a mosdatását. Hiro lehunyt szemmel élvezte a gondoskodó érintéseket, és csalódottan pillantott fel, amikor a kényeztetés abbamaradt.
- Én sokkal tovább simogattalak - motyogta, és ezen Taipinak muszáj volt nevetnie.
- Lassan vízköves lesz a hátam, szálljunk ki - mondta vigyorogva, és felállt, magával húzva a másikat. Hiro még mindig morcosan nézett rá, de Taisuke csak a kezébe nyomott egy törölközőt, aztán ő is szárítkozni kezdett.
Miután Taisuke maga köré csavarta a saját törölközőjét, leguggolt, és a bokája köré csatolta a nemrég kapott láncot, és elgondolkodva kezdte el nézegetni, hogy áll neki az ékszer. Mikor pár perc után észrevette magát és felnézett, elvörösödve nézett rá Hiróra.
- Ne bámulj már… - motyogta csendesen, mire a másik arcán egy gonoszkás vigyor jelent meg. Imádta Taipit ilyen apróságokkal zavarba hozni.
Mikor leültek a nappaliban, maguk előtt egy-egy bögre forrócsokival, mindkettőjükön csak egy puha, vastag köntös volt. Taisuke kérdezés nélkül dőlt végig a kanapén, fejét belehajtva párja ölébe, mire az felhúzta a szemöldökét.
- Itt könyörögtél nekem, hogy csináljak neked forrócsokit, mert csak én tudom olyan finoman megcsinálni, erre nem is iszod…
- Ümm, mindjárt megkóstolom, csak hadd maradjak egy kicsit… úgy szeretek így pihenni, olyan… jó.
Csend szállt rájuk, és Hiromitsunak fel sem tűnt, hogy elkezdte simogatni a másik fejét, néha játszva a puha tincsekkel. Valamiért összeszorult a szíve a boldogságtól, hogy végre pihenhettek kicsit így kettesben.
- Taipi… te is nagyon fontos vagy nekem, ugye tudod? - motyogta végül, félig abban reménykedve, hogy a másik nem hallotta kérdését. Mikor sokáig nem jött válasz, kicsit előrébb dőlve nézte meg Taisuke arcát. A fiatalabb mocorgott egy keveset, megfordult Hiro ölében, hangosan szusszantott egyet, aztán békésen aludt tovább.
Az idősebb pár pillanatig megbűvölten nézett le társára.
- Nem mintha érdekelne, hogy hallotta-e… - morogta magának, majd elmosolyodva ivott bele saját italába. Legalább a forrócsoki finom volt.