[Fanfic] Marvel egypercesek II. | 1.
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers&Captain America 2
Párosítás: Bruce/Thor, Bruce/Tony, Bucky/Steve, Bucky/Steve/Bucky, Bucky/Rumlow, Clint/Natasha, Charles/Erik, Johnny Storm/Steve Rogers, Loki/Loki, Loki/Thor, Loki/Tony, Loki/Steve/Tony, Bruce/Tony/Loki
Típus: egyperces
Korhatár: PG-től NC-17-ig
Figyelmeztetések: szereplő halála, trágár beszéd, pánikroham, gyilkosság, kínzás, hurt/comfort, angst
Szószám: összesen ~9100 szó
Történet: 19 darab egyperces történet, amiket a Ti kívánságaitok alapján írtam meg. A történetek mind különállóak, egymáshoz nem köthetőek. Korábbi történeteim olvasata nem szükségszerű hozzájuk.
Ajánlás: Mindenkinek, aki leadott kérést, kívánságot, mindenkinek, aki talál köztük kedvére való szösszenetet ♥
Megjegyzés: Ezúttal is élmény volt ezeken a történeteken dolgozni, úgyhogy bízom benne, hogy ti pedig élvezni fogjátok az olvasásukat :)
Kívánságokat facebookon keresztül lehetett leadni, a csoportomban.
Jó szórakozást és kellemes őszt mindenkinek~ ♥
1. Loki/Tony; 459 szó; Ritának
- Stark?
Az ajtóban álló fiatal férfi hangjába meglepetés vegyült, miközben ténylegesen is eljutott a tudatáig, ki előtt áll és mennyire nem volt még erre felkészülve. Sem a gyönyörű és kínosan hatalmas rózsacsokor látványára.
- Helló, idegen - vigyorgott szélesen a másik.
Tony Stark, a Harvard leghíresebb és egyben leghírhedtebb tanulója, akit még a tanárok is mind ismertek vagy a kimagasló intelligenciája és tehetsége, vagy a lehetetlen viselkedése miatt. Huszonegy éves korára pedig eljutott arra a szociális szellemi szintre is, hogy randevúzzon, ne csak szexpartnert hajkurásszon magának. Utóbbi mindenkit döbbenetként ért, különösen Tonyt és az előtte állót, akitől a romantikusnak ígérkező (egy randevú romantikus, nem igaz?) találkozót kérte.
Loki leplezett idegességgel simított végig a már tökéletesen hátrafésült és rendezett, szénfekete hajtincsein, és húzta ki magát, amitől a fekete ing és a mohazöld alapszínű, arany öltésekkel díszített bársonymellény megfeszült a testén.
- Azt ne mondd, hogy megfeledkeztél az esténkről! - vonta fel a szemöldökét az érkező.
- Nem, dehogy - kapta meg a gyors választ, amit az átmeneti zavartság a szokásosnál erősebb brit akcentussal festett meg. - Gyönyörűek - biccentett a csokor irányába. Stark azonnal felé nyújtotta őket egy lehengerlő mosollyal.
- Nagyon nyálas, ha azt mondom, hogy csak úgy, mint te?
- Meglehetősen - felelte egy horkantással Loki. Apró mosoly költözött a szája sarkába, mikor végre nála voltak a virágok, amiket csak két kézzel tudott megtartani biztonsággal. - Keresek nekik egy vázát és jövök.
Tony biccentett, és nem szalasztotta el az alkalmat, hogy végigstírőlje társa pofátlanul feszes és formás seggét, amint beljebb sétált a lakásban. Dobozokat látott a fal mellett sorakozni, vagyis még nem volt elég ideje a férfinak, hogy mindent kicsomagoljon a költözés után.
A vonzó, de visszahúzódó brit cserediák a Cambridge egyetemről. Tökéletesen felrázta a már szinte unalmassá vált amerikai felhozatalt. Tony két nap alatt tudomást szerzett a férfi létezéséről, és még huszonnégy órába került neki, hogy kiderítse, milyen szakra és órákra jár. Onnantól kezdve már csak a lehetőséget kellett megteremtenie, hogy felmérje az esélyeit.
Loki újbóli felbukkanása rázta vissza a jelenbe. A magas és egyben kecses testet már egy sötét szövetkabát ölelte körbe.
- Tehát? Merre? - érdeklődött a zöldszemű.
- Nos, arra gondoltam, hogy van ez a brit klub, ami…
Belészorult minden szó, mikor Loki rátenyerelt a mellkasára, és megállította, mielőtt egyáltalán a liftet elérték volna.
- Nem akarom, hogy te is ezzel a brit ostobasággal gyere - közölte. - Volt brit randevúkban részem eleget. Nem kell így imponálnod nekem. Különben sem mondtam volna igent, ha már nem tetted volna meg korábban.
Tony magabiztosságából valamennyi a padlóra morzsálódott. A mosolya zavart lett.
- Nem vagyok túl jó ebben…
- Nekem ez elég - húzta biztató mosolyra az ajkait. - Csináljuk amerikai módon.
- Ivás és dugás? - csillant fel Tony szeme.
- Legyen ivás és még eldöntöm.
- Korrekt.
Kicsit pipiskedve hajolt előre, Loki pedig hagyta, hogy finoman megcsókolja. Tony nem győzött fejben hálálkodni Steve brit nőjének, akitől a bombabiztos tippjeit kapta.
2. Loki/Steve/Tony; 470 szó; O. Editnek
- Innen nincs hova futnod, Stark!
A folyosó, amin álltak, zsákutcában végződött. Loki gyomra összeszorult az izgalomtól. Közel két és fél év munkája végre valahára meghozta a gyümölcsét. Igaz, sosem úgy tervezte, hogy egyedül néz szembe a férfival, de a csapattársainak gondjai akadtak a Vasember páncélok legyűrésével, ezért nem válogathatott. Nem engedhette elmenekülni a férfit.
A férfit, aki szmokingban, vigyorogva dőlt neki a háta mögött lévő, sötétszürke falnak.
- Ó, mindig van hova futni - kuncogott Tony Stark. Stark előszeretettel tört be nemzetközi számítógépes rendszerekbe, lopott el kormánytitkokat és árusította őket a megfelelő ügyfeleknek. Szórakozásképpen pedig olykor robotokat uszított New Yorkra. A Bosszúállók már nagyon régóta el akarták kapni, ám eddig mindig kicsusszant a kezükből. - Tudod, kedvellek téged, Loki - szólalt meg, mikor Loki nem eresztette lejjebb a kezében lévő pálcát. Sőt, az ujjai megfeszültek a fegyver körül, mikor Tony elindult felé. - Mit szólnál, ha kellemesebben ütnénk el az időt, amíg a kedves csapattársaid is megérkeznek? Becsszó, hogy köztünk marad.
- Ne szórakozz velem, Stark! - sziszegte a mágus. A jogar vége kéken felfénylett. Tony egy jól szórakozó vigyorral az arcán emelte fel védekezőn a kezét.
- Ugyan már! Valld be, hogy te is érzed a feszültséget közöttünk - duruzsolta Tony, immáron gyakorlatilag Loki személyes szférájába sétálva. - Jót tenne neked egy kis kamatyolás. Borzasztóan merev vagy, innen látom. Mármint, a vállad. Ebben a bőrnaciban a déli területekről nem tudok véleményt mondani.
Loki érezte, hogy elönti az arcát a forróság.
- Ne nehezítsd meg a dolgot.
- Pedig úgy lenne igazán izgalmas - vonta fel incselkedően a szemöldökét Stark. Loki csak ekkor vette észre, hogy mindkét tenyerére egy-egy sugárnyaláb lövő lencse simult. A vészharangok a fejében egy időben szólaltak meg a lépések zajával, amik a folyosó vége felől jöttek.
- Loki!
- És befutott a szőke gyönyörűség is! - éljenzett Tony a levegőbe boxolva. Loki kis híján hasba lőtte ezért a mozdulatért. - Édeshármas? Lehet a Kapitány felül, hogy végre férfinak érezhesse magát.
Steve Rogers egy kicsit nehezen lélegezve és nem egy horzsolással a karján (ahol kiszakadt az egyenruhája) és az arcán érkezett meg. Karján védekezésre készen várt a pajzs.
- Stark, hívd vissza a robotokat és add meg magad! - követelte Rogers.
- Folyton csak ez a megadás - forgatta meg a szemét. - Sajnálom, skacok, de nem vagyok börtön-kompatibilis. Túlságosan amerikai vagyok hozzá. Bár, ha megígéritek, hogy ott lesztek és lehajoltok nekem a szappanért - kacsintott.
Loki rezignált arckifejezéssel felhorkant.
- Esküszöm, hogy lefagyasztom a tökeidet, Stark.
- Áucs. Pedig már épp azt hittem, hogy azonos nevezőre kerültünk, kisszívem - sóhajtott fel drámain. - Így nincs más választásom…
Ahogy ezt kimondta, a mögötte lévő falból egy óriási darab kirobbant, törmelékkel és füsttel töltve meg a folyosót, amiktől sem Steve, sem Loki nem látott egy pillanatig.
Mire kitisztult a levegő, Starknak nyoma sem volt. Még éppen látták a távolodó Vasember páncélt, ami dobott nekik egy csókot.
- Rühellem ezt az idiótát - morogta Loki. Steve fásultan tette a vállára a kezét.
- Bármit is hisz, örökké nem menekülhet.
3. Johnny Storm/Steve Rogers; 494 szó; G. Barbarának
Tony sugárban köpte ki az ásványvizet, egyenesen Clintre, aki felháborodottan pattant fel a helyéről, mikor besétált a helyiségbe Amerika dicsőséges Kapitánya, egyetlen boxeralsóban.
- Rogers! - nyögte hitetlenkedve a csapat fenegyereke.
- Stark, én megöllek! - sziszegte Barton. Natasha átnyújtott neki egy kéztörlőt, de ő sem vette le a pillantását a szőkéről, aki kedélyes kis vigyorral a hűtőhöz sétált, feltépte az ajtaját és behajolt, hogy valami ehetőt kerítsen magának, miközben az egész konyha gyönyörködhetett a hátsójában. Amin egyébként diót lehetett volna törni.
Romanoff és Banner félrebillentett fejjel figyelték, utóbbi némi pírral az arcán és csillogással a szemében a szemüvege mögött.
- Mizu, skacok? - érdeklődött Steve szokatlanul vidoran.
- JARVIS, remélem, ezt is rögzíted - küzdött minden egyes levegővételért Tony.
- Természetesen, uram. Nem volt nehéz kitalálni a kívánságát.
Mielőtt a sehova sem tartó párbeszéd folytatódhatott volna a jelenlévők bármelyik két tagja között, a folyosó végéről felhangzott egy háborgó, dühös kiáltás.
- JOHNNY!
- Ki? - kérdezte mindenki egyszerre, kivéve a szőkét, aki meglepetten megfordult.
- Igen?
- Ki? - meredtek ezúttal gyanakodva az előttük álló férfira. Aki nagyon emlékeztetett egy tíz csillagos alsógatya modellre.
- Én - vigyorgott a férfi. - A nevem Johnny Storm. És téged hogy hívnak, szépség? - vonta fel a szemöldökét, egyenesen Natashára bámulva. Illetve szemérmetlenül végigmustrálva. - Öregem, nekem ilyen kannáim lennének, egész nap mutogatnám őket.
Abban a pillanatban, hogy a Bruce szájában lévő nyál cigányútra tévedt, Barton pedig elejtette a rongyot, amivel eddig szárítgatta magát, dübörgő léptek zaja hangzott fel, kisvártatva pedig felbukkant a konyhában Steve. Egy másik. Egy igencsak ingerült Steve.
- Johnny! - fújta kissé kipirult arccal.
- Mondjad, nagyapó? - fordult felé a szöszke. Elismerő füttyentés szaladt ki a száján, mikor meglátta a pamuttörülközővel éppen csak fedett adoniszi testet. - Baszki, ha én így fogok kinézni kilencven évesen, magamat kéne döngetnem.
- Ti is azt látjátok, amit én? - kérdezte lassan és vontatottan Stark. - Csak mert vagy ugyanazt az anyagot szívtuk, vagy ugyanaz a szexuális fantáziánk.
- Undorító vagy - közölte Clint.
- Valljuk be, ez már mindannyiunk fejében megfordult - szúrta közbe Natasha. Egyetértő hümmögés hallatszódott mindenki felől.
Steve, az igazi és egyetlen, felhördült a frusztrációtól.
- Johnny, hol vannak a ruháim? - meredt a fiúra, aki ártatlan, Bambit megszégyenítő szemekkel pislogott vissza rá. - Mielőtt félreértenétek - fordult a többiekhez, teljesen figyelmen kívül hagyva Johnny „de hát latex, Rogers bácsi, latex!” nyávogását -, ez az egész Loki hibája!
- Szerintem mind megegyezhetünk abban, hogy közösségi szolgálatot tettem - csatlakozott be a társalgásba egy új hang. A jelenlévők egyöntetűen fordultak a konyha azon sarka felé, ahol Loki ücsörgött keresztbe vetett lábakkal a pulton, egy elégedett vigyorral a képén.
- Csináld vissza! - követelte Steve.
- Ugyan már, nagyfiú! - emelte fel mindkét kezét védekezően Johnny. - Szerintem a jó oldalát kéne nézned a dolognak.
- A jó oldalát? - szaladt mindkét szemöldöke a homlokáig. - Mi a jó oldala annak, hogy lett egy infantilis hasonmásom?
- Egy, nem vagyok a hasonmásod, csak ugyanúgy nézünk ki - közölte Johnny. Tony összenézett Bruce-szal. Szerintünk a „hasonmás” pontosan ezt jelentette, de kik voltak ők, hogy elrontsák a mókát? - Kettő, kihasználva elképesztő népszerűségem végre valahára elvesztheted a szüzességed?
Steve pipacsvörös arcát látva Loki azonnal biztossá vált afelől, hogy egy ideig nem fog megint unatkozni.
4. Loki/Tony; 471 szó; Nórinak
- Képes vagyok teleportálni.
- Mi van, ha valami okból még sem? Ha egyszer csak elveszted az erőd, kirohansz egy raktárépületből és ott van egy gyönyörű, fekete Audi, amivel egészen az én ágyamig mene- Áú! Oké, oké, Elizabeth Swan! Tehát, nyavalygás helyett próbáld meg megjegyezni, hogy a bal oldali pedál a kuplung, aztán fék, végül a gáz.
- Továbbra sem értem, mi szükségem erre - felelte láthatóan idegesen és nyilvánvalóan értetlenül Loki. A hosszú, vékony ujjak megfeszültek a fekete kormány íve körül. - Anthony, ezek a járművek elavultak, és semmi haszna sincs annak, hogy megtanítod az irányításuk. Nem fogom elveszteni az erőmet.
- Ezt nem tudhatod - közölte Tony, és összefonta a karját a mellkasa előtt.
- Nem fogom elveszteni az erőm - ismételte meg a mágus.
- Azt nem tudhatod.
- De tudom.
- Nem tudod!
- Tudom!
Egymásra meredtek. Loki metsző pillantásával ölni lehetett volna, ám Tony valahogy immunis volt rá. Pontosabban, belőle nem azt a hatást váltotta ki, mint mindenki másból. Ő hallgatás helyett csak még jobban felszívta magát.
- Nem tudod, és akármit is mondj, Loki, ez hasznos tudás. Tudod, mi a haszontalan? Mindenféle asgardi húsevőnövénynek és mérgeinek, illetve azok ellenszereinek a nevét tudni. Na, annak rohadtul nem fogom sosem hasznát venni.
Loki felvonta a szemöldökét.
- Hogy is szoktad mondani? Fogadjunk egy tízesben, hogy tévedsz? Még hálás leszel nekem ezért azután, hogy Asgardba költöztünk.
- Mi a francért marna meg engem egy húsevőnövény egyáltalán?! - fakadt ki Stark. Aztán az agyának az intelligensebb fele végre feldolgozta az előbb hallottak jóval fontosabb részét is. Úgy perdült Loki irányába az anyósülésen ülve, hogy beleroppant a nyaka. - Várj! Mi az, hogy Asgardba költözünk?
- Asgardi herceg vagyok, te pedig a partnerem - mondta a férfi kicsit lenézően. - Anthony, biztos lehetsz benne, hogy nem Midgardon fogunk élni. Én nem Thor vagyok. Azt gondoltam, a szőke fürtök hiánya erre már kellőképpen rávilágított.
- Asgardba költözünk? - pislogott Tony. - Váó. Miért van az, hogy olyan dolgokat megosztasz velem, minthogy a zerdagal mérge leégeti az ember bőrét a húsáról, de azt nem, hogy a döngetésed miatt egy másik univerzumba kell költöznöm?
Loki hátradőlt és felsóhajtott. Mindeközben az autó motorja doromboló háttérzajjal töltötte ki a csendet.
- Egyezzünk meg! - mondta aztán Tony. - Megtanulsz autót vezetni, és akkor minden őszt és telet hajlandó vagyok Asgardban tölteni. Tavasszal és nyáron meg az én kérómban döglünk. Nos?
A milliomosnak még sikerült elkapnia a pillanatot, amikor Loki szája sarka megrándult az elfojtott mosolytól, majd a férfi arcára gúnyos, lenéző kifejezés költözött.
Mielőtt Tony megszólalhatott volna vagy a mágus adott volna bármiféle választ a feltett kérdésre, utóbbi intett egyet a kezével, amitől a Stark melletti ajtó kinyílt, Tony pedig egy hatalmas nyekkenéssel az aszfalton landolt, odakint.
Nyögve, a könyökére támaszkodva kelt fel a földről, csakhogy lássa, amint az Audi ajtaja visszazáródik, a kerekek pedig felcsikordulva pörögni kezdenek. A kocsi elindult, mindenféle probléma nélkül, és az akadályként szolgáló bójákat is elegáns fordulatokkal kerülte meg.
Tony a fejét ingatva elvigyorodott.
- Ezzel is megvolnánk.
5. Loki/Tony; 475 szó; Annának
JARVIS hangja beleveszik a sötétségbe, és semmi sem marad a fojtogató feketeségen kívül, ami úgy zárul köré, akár egy burok. Nem kap levegőt. Ki kell jutnia a páncélból, muszáj, alig tud lélegezni, levegőre van szüksége. Ki kell jutnia a páncélból, de hiába kiáltozik JARVIS után, mindössze a némaság felel.
Nem bírja megemelni a karját.
Nem lát semmit. Érzi, ahogy a sötétség lassan bekúszik az apró réseken, érzi az arcán, a nyelvén, a torkában.
Nem kap levegőt.
Aztán az ismeretlen fenyegetés testet ölt, és a sisak hátsó részéből ujjak kúsznak előre, hogy a torkára fonódjanak. A pánik elemi erővel vágódik a testébe.
- ANTHONY!
Szabályosan felpattant a szeme, és minden bizonnyal kiesett volna az ágyból, miközben ösztönösen menekülni próbált, amennyiben Loki nem fonja a karját a dereka köré és tartja meg.
A határozott, erős érintés viszont, ami nem hagyta, hogy akár egyetlen centivel is arrébb mozduljon, felelevenített mindent, ami történt. Hirtelen hideg, nyálkás ujjak fantomérintése kúszott a nyakára.
Nyöszörgésszerű hang szakadt fel a torkán, ami zokogásba fulladt, és ezúttal minden erejével küzdött, hogy kiszabaduljon a fogásból.
Loki megdöbbent, azonban sikerült azonnal reagálnia: elengedte a karjában tartott férfit, aki a térdeire esve érkezett meg a padlóra, és addig nem torpant meg, míg el nem ért a legközelebbi falig. Reszketve, tágra nyílt szemmel meredt Lokira, aki viszont egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy Tony valóban látta őt.
Loki lassan felült, a takaró csendes zuhatagként hullott le a testéről, de nem mozdult az ágyról. Nem akarta tovább fokozni a férfi rettegését, aki fuldokló módjára kapkodott levegőért néhány méterre tőle.
Pánikroham.
- Anthony - szólította meg csendesen. - Anthony, minden rendben. Csak álmodtál. Biztonságban vagy.
Tovább ismételgette párja nevét, mert tudta, mást nem tehet. Tony ilyenkor nem viselte el magán senkinek az érintését sem, csak még jobban kiborult volna. Akkor kelt fel az ágyról, mikor a milliomos szeme lezáródott.
A megkönnyebbüléstől lassan minden feszültség kiszállt a testéből, míg a szobában az egyetlen zajt a saját nehéz légzése nyújtotta, ahogy hatalmas kortyokban nyelte a levegőt.
Lehunyta a szemét.
Csak egy álom volt. Nem fog megfulladni, senki sem akarja megölni. Otthon van, a szobájában, a párjával.
Loki percekig nem szólalt meg, csendesen várta, hogy Tony megnyugodjon, amiben annyival tudott segíteni, hogy a férfi izzadtságtól csatakos vállát dörzsölgette.
Miután érezte, hogy Tony végre visszanyerte a lelki nyugalmát, óvatos csókot nyomott a homlokára, az ujjait belemerítette a fekete hajtincsekbe.
- Zuhanyozzunk le - indítványozta halkan. Tony bólintott, a veszekedés vagy ellenkezés hiánya pedig még több aggodalommal töltötte el a mágust.
Tonynak gyakran voltak rémálmai, ezeket pedig nem egyszer pánikrohamok követték, de ennyire rossz sosem volt. Nem szokott ennyi ideig tartani és messze nem ennyire intenzív.
Loki gyűlölte látni a könnyáztatta nyomokat a meggyötört arcon, a sötét karikákat a szeme alatt, a karmolás nyomokat a testén, amiket magának okozott. Gyűlölte, hogy annyi tudást halmozott fel az évezredek során, ám minden egyes ilyen éjjelen tehetetlenül kellett néznie a férfi szenvedését.
Gyűlölte.
6. Bucky/Steve; 486 szó; Encinek
- Steve?
A kérdés nem is igazán kérdés volt, mert pontosan tudta a választ rá. Inkább csak a döbbenet mondatta ki vele a nevet. Jól ismerte azt a tavaszi égbolt kékjét idéző szempárt, ami ijesztő ürességgel bámult vissza rá; jól ismerte azokat az arcvonásokat, noha az évek meghagyták rajtuk a nyomukat, és erős borosta húzódott végig a férfi fülétől az álláig; ismerte a kusza, szőke tincseket. Ismerte a férfit.
De azt hitte róla, meghalt.
Nem látta már a múlt évezred óta.
Bucky ujjai megfeszültek a pajzs szíjai körül, amikkel a karján tartotta a védekezésre és támadásra egyaránt használható fegyvert.
Steve kifejezéstelen arcán megjelent az értetlenség halvány jele.
- Ki a fene az a Steve? - morogta rekedten a másik.
Még kerek négy másodpercig tartott a farkasszemezés, aztán Steve felemelte a kezében lévő pisztolyt és hezitálás nélkül rálőtt Buckyra (aki a legjobb barátja volt, akivel az egész gyerekkorukat együtt töltötték, aki annak szentelte az életét, hogy megvédje azt a csodálatos fiút, aki segített neki jobb embernek lenni, akivel minden egyes pillanat olyan ajándék volt, amiért sosem lehetett elég hálás). Csak az mentette meg, hogy idejében a teste elé emelte a pajzsot.
A lepattanó golyó éles csattanással fúródott a betonba, amivel a húszemeletes lakóépület tetejét borították - és aminek közepén ők ketten küzdöttek.
Bucky kihasználta azt a rövid pillanatot, amit Steve a következő lépés megtervezésével töltött, és előrerendült. Újabb lövés dördült, aztán sikerült kivernie a szőke kezéből a fegyvert, így egyenlő esélyekkel küzdhettek. Még a kés ellenére is, ami egy pislogásnyi idő alatt Steve kezében termett.
- Steve - szólította meg a másikat ismét. Megkockáztatta, hogy a szabad kezével lehúzza a fejéről a maszkot. - Én vagyok az. Bucky. Steve, én vagyok!
Értetlenség helyett ezúttal düh szökött az egyszerre ismerős és ismeretlen arcra.
Nem válaszolt, támadott.
Bucky az első két döfést hárította, a harmadik azonban felszakította az egyenruháját és a bőrét a karján. Felszisszent.
- Steve, térj már észhez!
- Hallgass! - sziszegte a férfi.
A következő összeütközésnek köszönhetően a pajzs bőrpántjai elszakadtak, és a vibrániumlemez a földön kötött ki, Steve késével együtt.
Ember az ember ellen küzdelem kezdődött.
Bucky védekezésre állt rá, és nemcsak azért, mert nehezére esett megütnie élete legfontosabb személyét, hanem azért is, mert Steve erős volt. Legalább annyira, mint ő, emellett ügyesen és gyorsan mozgott - ráadásul a bal karja iszonyatos erővel tudott lesújtani. Hamarosan, mikor a tető széléig terelték egymást, ki is derült, miért.
Végre sikerült Steve fölé kerekednie, azonban ennek az volt az ára, hogy legjobb barátja elérte a peremet, és a további hátrálásnak köszönhetően megcsúszott a lába.
Buckynak éppen sikerült elkapnia a kezét, mielőtt lezuhant volna; a bal karját, amin felcsúszott a fekete kabát ujja, szabadon hagyva az acél ezüstjét.
Összekapcsolódott a tekintetük. Bucky némán, a szemével könyörgött Steve-nek, hogy ismerje fel őt végre.
Aztán Steve megszorította a kezét, amivel fenntartotta őt, és a váratlanul erős fájdalomtól meglazult a fogása.
Bucky döbbenten nézte a kifejezéstelen arc távolódását, majd azt, ahogy megérkezett egy teraszra, és gond nélkül elmenekült.
Steve Rogers, a Tél katonája.
7. Bruce/Tony; 469 szó; Áginak
Nem győzte kivárni, míg véget ért az a borzasztóan értelmetlen és rendkívül eredménytelen konferenciabeszélgetése a Stark Industries egyik partnercégének német leányvállalatával. Másra sem bírt gondolni, mint az esti terveikre Bruce-szal, ami tartalmazott egy kellemes éttermi vacsorázást, aztán egy összebújós mozizást otthon és valószínűleg hajnalig nyúló szexelést. Nagy reményekkel és előre vigyorogva lépett be a malibui rezidenciája ajtaján, ami most már a közös otthonuk volt, azonban az este kicsit más megvilágításba került, ahogy bement a férfi számára kialakított laborba.
A helyiségben, törött kémcsövek és szanaszét szóródott műszerek között egy kisbaba ült és úgy ordított, mint akit nyúznak.
Tony döbbenetén csak ez segített átlendülni. Mivel még nem vette le a cipőjét, gond nélkül átjutott a síró gyerekig a szilánkokon.
- Hát te mit keresel itt, kisöreg? - nyúlt a csecsemő hóna alá, hogy a karjába emelhesse őt. A váratlan vendég zokogása csendes, meglepett sírássá csitult. - Máris sokkal jobb, nem igaz? - érdeklődött csak félig odafigyelve. A labort pásztázta a tekintete, hiába. - Nem láttál egy alacsony, nyolcvan évesként öltözködő csodabogarat valamerre, öcskös?
Csupán ekkor nézett először a baba szemébe, illetve nézte meg magának úgy igazán Tony. Az ajkai pedig elnyíltak a csodálkozástól.
Ezt a barna szempárt tökéletesen ismerte.
- Bruce? - A gyerek hüppögve bámult rá vissza. - Bruce, te vagy az?!
Úgy egy óra jógalégzés, néhány gyors telefon és egy majdnem idegösszeomlás után egyre biztosabbá vált, hogy a ráncos kis csemete Bruce Banner, a világ egyik legnagyobb koponyája, Tony Stark aktuális partnere és a Bosszúállók zöld fenevada.
Tony pedig nem tudta, ez hogyan történt, illetve az sem, mennyire tartós ez az állapot. Aztán arra is rádöbbent, hogy a babákról sem tud semmit.
- Vajon mit eszik egy ilyen emberivadék? - hümmögött a hűtő előtt állva. A csecsemő egy párnákkal kibélelt kartondobozban feküdt a pulton. Épp Tony kulcscsomójával játszott. - Gondolom, turmixolt steak és krumplipüré nem jó.
A gyerek csak felkuncogott, mikor Tony kérdőn rápillantott.
Megforgatta a szemét.
- Jellemző.
Végül melegített tejet, amit beletöltött egy műanyagpohárba, a tetejére pedig rögtönözve húzott egy latexkesztyűt és az egyik ujjnak a végét lemetszette.
A nappaliba ült be Bruce-szal. Feltelepedett a kanapéra, elrendezte az izgő-mozgó gyereket a karján, aki már alig várta, hogy ehessen. Kicsit ugyan körülményes volt a házilag összeeszkábált cumisüveggel, de a baba akkor sem panaszkodott, mikor a langyos tej az állára folyt a szájából.
- Könyörgöm, JARVIS, mondd, hogy visszafordítható ez az állapot - nyögte Tony, figyelve, hogyan kortyolja a tejet lehunyt szemmel a csecsemő. Ijesztően aranyos volt.
- Az előzetes eredmények alapján a szer, amit Mr. Banner beadott magának, két nap alatt kiürül a szervezetéből, és visszanyeri eredeti formáját.
Stark megkönnyebbült sóhajjal döntötte hátra a fejét, ami így a kanapé karfáján landolt.
- Hála a magasságosnak.
Végigsimított Bruce fején, amit pihe-puha hajszálak borítottak csak, és nem tudott megállni egy halvány mosolyt, ahogy a baba apró ujjai erősebben markolták az ingjét. Talán holnap után, amikor Bruce megint önmaga lesz, át kellene értékelnie a gyerekekkel kapcsolatos ellenérzését.
8. Brock Rumlow/Bucky Barnes (Winter Soldier); 493 szó; Zsófinak
A tűz lusta fenevad módjára okádta magából az apró szikrákat, amik minél magasabbra szálltak a tintakék éjszakai égbolt irányába, annál hamarabb hunytak ki.
Rumlow felpillantott a fegyvere ellenőrzéséből, mikor a fák közül kilépett egy magas alak. Sem az avar zizegését, sem ágak recsegését nem hallotta, csak a váratlanul megjelenő árnyékot vette észre a szeme sarkából.
A Tél katonája a tábortűz mellé lépett. Lerakta az összeszedett tűzifát, majd hátrébb húzódott, és Rumlow-val szemközt letelepedett a földre. A borostás arcra sötét, fürgén mozgó árnyékokat vetettek a lángok.
- Minden rendben? - kérdezte félvállról Brock. Jól tudta a választ, és a másik férfi bólintása nem okozott csalódást. - Hajnalban továbbállunk. Ha tartjuk ezt az irányt, két nap alatt átérünk a hegyeken.
Barnes ismét csak biccentett, ami sóhajtást csalt ki a katonából.
- Tudod, elég hosszú lesz ez a kis utazás, ha továbbra sem kommunikálunk egymással.
Ennek hallatán a férfi felemelte a fejét, és a tűz bámulása helyett kérdőn nézett társára.
- Miről akarsz beszélgetni velem?
Az utolsó szónál némi gúny töltötte meg a hangját. Rumlow visszalökte a tárat a fegyverébe, aztán az övére csatolta a pisztolyt. Csak ezután, hogy nekidőlt a háta mögött lévő fatörzsnek, válaszolt.
- Akármiről. Ha hiszed, ha nem, nem tudok rólad túl sokat.
- Kétlem.
- Parancsokat teljesítettem - közölte a volt HYDRA ügynök. HYDRA, SHIELD, gyakorlatilag egyre ment már. Dolgozott ennek is, annak is, annyiban különbözött a két hely, hogy más emberektől kapta az utasítást. Illetve a HYDRA elképzeléseit sokkal inkább a magáénak érezte. Csakhogy már egyik szervezet sem létezett, a darabjaik a légihordozókkal együtt zuhantak a folyóba, az emberek pedig szétszóródtak. - Ahogy te az enyémeket. Te sem tudsz rólam szart sem.
Nem is akarok, mondta egyértelműen Barnes tekintete, majd mégis megszólalt.
- Nem emlékszem mindenre.
- De Rogersre igen. - A metsző pillantás, amit reakcióként kapott, mindent elmondott. Rumlow egyáltalán nem hibáztatta. Amerika Kapitány. Ő aztán volt valaki. Még mindig belesajdult az oldala, ha rágondolt. - Miért hozzám jöttél el? Miért nem hozzá?
Barnes hozta ki a kórházból, bújtatta és védte, amíg Rumlow meg nem erősödött annyira, hogy már egyedül is gondoskodhasson magáról. Ám még ekkor sem ment el.
A Tél katonája először hallgatott. Felemelt két vastagabb faágat, amiket az erdőben talált, és a tűzre rakta őket. A lángok újult erővel, örömmel nyaldosták a ropogó ágakat.
- Megmentette az életemet - mormolta alig hallhatóan Barnes. - Majdnem megöltem, és mégis megmentett.
- Jobb ember, mint katona - biccentett Rumlow. Ő is próbálta megfejteni Rogerst azokban a hónapokban, mikor együtt dolgoztak, hiába. - Te viszont jobb katona vagy. Annyit tudok, hogy szolgáltál a seregben - próbálta visszaterelni a témát az eredeti medrébe.
- Mint látod, jól sikerült - jegyezte meg Barnes, vetve egy pillantást az acélkarra.
- Nem haltál meg - mutatott rá Rumlow. - Ezt nem sokan mondhatják el magukról azok közül, akik küzdöttek a világháborúban.
A másik kifejezéstelenül nézett a másikra.
- Te örülsz, hogy túlélted az épület összeomlását?
Rumlow ciccentett egyet a nyelvével; hirtelen nagyon is tudatában volt az arcát és testét borító égési sérüléseknek. A bőr feszülésének és húzódásának. A kínoknak, amiken át kellett esnie.
Talán pontosan ezért jött vissza érte Barnes. Egy csónakban eveztek.
9. Bruce/Tony, Loki/Tony; 474 szó; Mónikának
Tony az a típusú ember volt, aki mindig tudta, mit akar.
Tudta, hogy nem akar másokra támaszkodni, mert az veszélyes. Tudta, hogy meg akarja tartani és többszörözni a vagyonát, mert a kapitalizmusnak hála ez hatalmat jelentett. Tudta, hogy alkotni akar, mert ehhez értett. Tudta, hogy nem akar megházasodni, mert nem neki találták ki a monogámiát.
Azt is tudta, hogy az, amit Bruce és Loki iránt érzett, hasonló volt, mégis nagyon más. Akarta azt, amit érzett irántuk. Akarta őket.
Csakhogy nem kaphatta meg mindkettőjüket.
Nem élt tévhitben: amint rádöbbent, hogy mindkét férfi fontos szerepet tölt be az életében, sejtette, hogy előbb-utóbb válaszút elé kerül majd. Nem kaphatta meg mindkettőjüket. Ekkora önzőséget nem engedhetett meg magának.
Még sem bírt választani.
Amikor Bruce a közelében volt, mindig elöntötte egyfajta kellemes nyugalom. A férfival megoszthatta a tudomány iránt érzett szenvedélyét, együtt dolgozhattak, megvitathatták azokat a kérdéseket, amiket másokkal sosem tudott. Bruce gyengéd volt, törődő, egyben viszont bizonytalansággal és rengeteg kétséggel teli. Lehetőséget adott arra, hogy Tony törődjön vele, azonban olyan figyelmet is kapjon, amit egész életében sosem. Boldog volt Bruce-szal. Igazán boldog.
Ám egyik kapcsolat sem tökéletes. Mindent nem adhatunk meg a partnerünknek, ahhoz minden ember túl kevés. Azonban, amit Bruce mellett nem talált meg, azt Loki tökéletesen pótolta.
A mágus veszélyes, izgalmas és megfejthetetlen volt. A büszkesége és akaratossága minden párbeszéd kimenetelét kétségessé tette; a kulturális különbségek színesítették a hétköznapokat. Tony, ha olyan kedve volt, harcolhatott Lokival a dominanciáért, és nem kellett amiatt aggódnia, hogy baj lesz belőle. Ha olyan kedve volt, mindent félrelökve hagyhatta, hogy Loki úgy kerekedjen fölé, ahogy azt nem szégyellte. Loki nem volt törékeny és nem is keltette azt a hatást. Tony az összes sötét titkát, a lelke minden mélységét felfedhette előtte, mert Loki nemcsak, hogy látott rosszabbat, de el is fogadta ezeket. Mindazt, amit Bruce előtt nem feltétlen mert megmutatni. Ahogy Bruce sosem osztott meg vele mindent a balesetéről, az állapotáról, Hulkról. Őszinték voltak egymáshoz, nem erről volt szó, de bizonyos dolgokat az ember lakat alatt tart.
Annyira tökéletesek voltak mindketten Tony számára. Annyira nagyon. Beleőrült a gondolatba, hogy választania kell közülük. Hogy elveszítheti az egyiküket. Rosszabb esetben, mindkettőjüket.
Bruce sosem tudna benne bízni többé, ha mellette Lokival is fent tart egy kapcsolatot. Érthető okokból. Lokiban pedig túl nagy a birtoklási vágy, hogy osztozkodjon.
Mindkét férfi túl fontos volt neki.
Szerette őket. Őszintén szerette őket, de nem várhatta el tőlük, hogy megértsék, hogy mindkettőjükre szüksége van ahhoz, hogy rendesen funkcionáljon. Hogy élje az életét és ne essen szét, hogy megtarthassa a józanságát.
Nézte, amint Bruce fáradtan, laposakat pislogva dörzsölgette az orrnyergét egy hosszú nap után, és mosolygott.
Nézte, amint Loki testéről lehull a köntös, amint hívogatóan hátrapillant a válla felett, és mosolygott.
Mégis hogyan kellene döntést hoznia? Kinek kell eltűnnie az életéből, hogy boldog lehessen?
Lehetett boldog a döntés meghozatala után?
Nem tudta. És addig fogja húzni az időt, ameddig csak tudja.
10. Loki/Tony; 407 szó; Zsuzsinak
- Mindenből akkora ügyet csinálsz! - fújta Tony dühösen, és a meglazított nyakkendőt letépte a nyakából, aztán a konyhapultra hajította a kabátjával együtt.
A másik férfi, akivel egyébként együtt laktak már néhány hete, gúnyosan felhorkantott.
- Persze, Anthony. Én csinálok belőle nagy ügyet. Abból, hogy teljesen életképtelen vagy, és amennyiben nincs bejárónőd, semmi sem kerül a helyére.
- Egy istenverte cetliről beszélünk! - lökte a levegőbe mindkét karját Stark.
- Amire a számlaszámot írtad fel, ahova a lakbért kell utalnunk! - sziszegte a másik.
Tony pislantott egyet, majd lassan megvonta a vállát.
- Upsz?
- Upsz? - nézett rá Loki hitetlenkedve. - Upsz?
- Nem mintha így utólag bármit is kezdhetnék a dologgal - mondta továbbra is olyan nem törődőm módon a férfi, hogy Loki tenyerén végigszaladt egy viszkető érzés, ami arra próbálta rávenni, hogy kenje fel a falra lakótársát. Akivel egyébként nemcsak együtt béreltek egy lakást, hanem alkalomadtán össze is feküdtek. Sok élvezetes előnye mellett ez volt az egyetlen tevékenység, aminek során Loki el tudta viselni, sőt kifejezetten bátorította Tonyt, hogy használja a száját. - Holnap majd felhívom a szolgáltatót, és elkérem még egyszer a számot. Nem a világvége, hogy elhagytam azt a nyavalyás fecnit. Jézus, próbálj meg néha lazítani! - forgatta meg a szemét. - Az élet csupa móka és kacagás, ha nem úgy viselkedsz, mint egy besavanyodott könyvtáros és egy megcsömörlött menzás néni szerelemgyereke.
Loki szemöldöke nagyon lassan, de biztosan emelkedett egyre közelebb a haja vonaláig. Először statikusan sercegő semmit hallott a fülében doboló vér mellett, aztán egyik pillanatról a másikra robbant a bomba.
Felemelte a kezét, tenyérrel előre, az ujjai között pedig zöld fénnyel felizzott a mágiája.
Tony épp akkor akarta elhagyni a helyiséget, amikor az erőtér körülvette, és még felnyögni sem maradt ideje, mikor a varázslat megtette a dolgát.
Loki elégedett vigyorral pillantott a ruha halomra, amit az előbb még Tony viselt, és aminek a közepén egy dezorientált kacsa ült.
Kérdő hápogás hagyta el a sárga csőrt.
- Sokkal jobb. Igazad volt, Anthony. Az élet csupa móka és kacagás, ha a megfelelő módon közelítünk hozzá - szélesedett még tovább a vigyora. Sarkon fordult, hogy átsétáljon a nappaliba.
Stark dühös hápogással és szárnycsapkodással követte őt.
- Sajnos nem értek a midgardi állatok nyelvén - közölte Loki, miközben leült a kanapéra és kényelmesen elhelyezkedett.
A kacsa lecövekelt Loki lábánál és a hápogása tovább erősödött.
A mágus összeráncolta a homlokát.
- Csizmává kellett volna változtatnom - sóhajtotta.
Három és fél óra maratoni hápogás Tony részéről, eredménytelen fenyegetéssorozatok Lokiéról odáig vezettek, hogy Tony-kacsa a mosógépben kötött ki az éjszaka hátralevő részére - bosszúból viszont szétrágta Loki kedvenc selyem köntösét.
11. Bucky/Steve; 448 szó; Lilinek
Steve beletemette az arcát a férfi nyakába, ami végre szabaddá vált a bőrkabát szétnyitása után, és mélyet szippantott abból a jellegzetes illatból. Olcsó szappan, cigaretta, kölni és izzadtság keveréke, illetve még valamié, amit nem tudott körülírni. Ami Bucky volt.
- Akarlak - suttogta Steve rekedten, miközben a keze becsúszott a mellény alá, ami a következő akadályt jelentette, hogy eljusson a puha, meleg bőrhöz.
- Itt vagyok - mormogta apró mosollyal Bucky. A szőke tincsekbe túrva és markolva kényszerítette partnerét, hogy a szemébe nézzen és megcsókolhassa. - Itt vagyok, Stevie - mosolygott szélesen és pajkosan, mielőtt incselkedve a fogai közé csípte barátja alsó ajkát, akiből erre feltört egy morgás.
A szinte nem is érezhető szellőtől ringó fűszálak ölén hevertek, másodpercről másodpercre kevesebb ruhában, míg csak a meztelen testük simult egymásnak. Steve a holdfényben nem tudott betelni társa látványával. Egyik keze a horzsolásokkal és régi hegekkel borított mellkast simította a végig, míg a másik a férfi combján siklott fel és alá, miközben újabb csókot váltottak.
Steve normális esetben aggódott volna, hogy talán észreveszik őket, hisz csapattársaik a mellettük lévő erdőben táboroztak le, ők pedig nyílt téren voltak, de valahogy érezte, hogy nem lesz baj. Amíg Bucky így öleli a nyakát, amíg türelmetlenül karmolja a hátát és morog a szájába, addig minden a legnagyobb rendben.
A szőke egy fürge és könnyed mozdulattal a férfi fölé lendült, onnan mosolygott le rá, mielőtt az ujjai - végre valahára, nyögte Bucky hátravetett fejjel - partnere ágyékához siklottak.
- Olyan régóta volt már - suttogta Steve beharapva az alsó ajkát. Bucky egyetértően morrant egyet, mikor az erős ujjak határozott fogásba zárták a merevedését.
- Mi is így érezzük.
Steve meglepődött a többes számon, de a reagálásig nem jutott el: két erős és izmos kar siklott hátulról a felsőteste köré - az egyik pedig furcsán hűvös volt. Acélból készült.
Elkerekedett a szeme. Bucky, az alatta fekvő, biztatóan mosolygott, és felemelkedett a földről, hogy beboríthassa csókokkal Steve arcának azon felét, amit nem épp egy borostával borított dörzsölt végig a másik oldalról.
Steve nem tudott visszafogni egy halk nyögést. Lehunyt szemmel hagyta, hogy a Tél katonája, szintén tökéletesen meztelenül, a hátának simuljon, miközben Bucky, az a Bucky, akit gyerekkora óta ismert, belemélyesztette a fogait a vállába. Felszisszent, de a férfi azonnal végigfuttatta a nyelvét a pirosló folton.
- A miénk vagy - lehelte a fülébe a Tél katonája.
- Csakis a miénk - helyeselt halkan Bucky.
Ez nem is volt kérdés. Sosem.
Pontosan ezt érezte, ezt gondolta akkor is, mikor nem túl finoman, de türelmesen az alatta fekvőbe hatolt, elhallgatva Bucky elakadó lélegzetét, miközben mögötte a másik férfi rámarkolt a csípőjére, és ő is követte a példáját.
Tökéletes összhangban mozogtak. Minden… tökéletes volt. Minden érintés, minden hang, mind lélegzetvétel.
Steve levegőért kapkodva, csatakosan és kellemetlenül nedves alsónadrágban riadt fel washingtoni lakásában, a csipogója hangjára.
12. Bruce/Thor; 486 szó; Laurának
Az Asgard volt a galaxisuk, a Yggdrasil legnagyobb űrállomása. Mindenki, aki vinni akarta valamire, ide akart kerülni. Mindenki, aki számított, itt volt. Az igazán kiváltságosak és tehetségesek pedig feljuthattak a Mjölnirre - a hajóra, aminek a neve a galaxis legtávolabbi sarkaiba is eljutott már.
Ennek az ötszáztíz fős legénységű űrhajónak volt a kapitánya Thor, és ez a bizonyos kapitány épp egy alacsony (nála legalábbis jóval alacsonyabb), csendesen szorgoskodó alakot figyelt, aki fel-alá sétált két hűtőgenerátor között.
Mosoly költözött a szája sarkába, majd elindult a lépcsősor felé, ami levezetett a gépház szívébe.
- Kicsit későre jár már - szólalt meg, természetesen a frászt hozva a férfire, akinek korábban nem tűnt fel a jelenléte. Elejtette a műszert, amit eddig szorongatott, aztán mikor sietve lehajolt érte, a szemüvege lecsúszott az orráról. Thor nem bírt visszafogni egy halk nevetést. - Bruce, miért nem alszol?
- Kapitány! - préselte ki magából Bruce Banner, a Mjölnir vezető technikusa. Ő felügyelt mindenre, ami ahhoz kellett, hogy a hajó működőképes maradjon. - Csak leellenőriztem az értékeket. Hogy minden megfelelő-e. A küldetésre - tette hozzá sután.
- Biztos vagyok benne, hogy az - mondta a szőke férfi. Maga mögött hagyta az utolsó lépcsőfokot is, de addig nem torpant meg, míg nem ért Bruce mellé. - Te vagy a legtehetségesebb és megbízhatóbb gépész ebben a galaxisban. Ideje volna neked is elfogadnod ezt a tényt.
- Igenis, Kapitány - mormolta Bruce. Fél kézzel magához ölelte a műszert, amivel az adatokat egyeztette, a másikkal megigazította a szemüvegét. Aztán a ruháját. Még a körülbelül két centisre nyírt haját is.
A Kapitány elmosolyodott.
- Thor. Csak ketten vagyunk, szolgálaton kívül. Már beszéltünk erről.
- A hajón maga a kapitány - jelentette ki Banner jóval határozottabban, mint bármit az eddigi párbeszédük alatt. - Már pedig még a hajón vagyunk.
- Adjam parancsba akkor? - vonta fel a szemöldökét a szőke.
Bruce meghökkenten pislogott, aztán megrázta a fejét.
- Nem szükséges - motyogta.
Thor halkan felnevetett.
Kivette Bruce kezéből a készüléket és lerakta az egyik páraelvezető cső tetejére, majd az egyik kezét a férfi tarkójára csúsztatta, és közelebb húzta magához. Éppen csak összeértek az ajkaik, Bruce máris reszketegen felsóhajtott.
- Thor, ne itt…
- Nincs itt senki más - mormogta a férfi félig lehunyt szemmel. - Csak te vagy annyira ostoba, hogy ilyenkor is dolgozz.
- Ha valaki meglát… - mondta idegesen, de Thor egyszerűen beléfojtotta a folytatást egy rendes csókkal.
- Nem fognak. Miért aggódsz folyton ennyire? - csóválta a fejét. - Én vagyok a kapitány, és…
- Pontosan! - tört ki Bruce-ból, és mindkét kezét a széles mellkasra fektette, amit vörös-arany egyenruha fedett, hogy hátrébb lökje őt. Ez csakis azért sikerült, mert Thor hagyta magát. - Te a kapitány vagy, én meg csak egy gépész.
Thor felsóhajtott. Helyben voltak.
- Nemcsak egy gépész vagy. Neked köszönhetően létezik a Mjölnir. Neked köszönhetően vagyok a kapitánya.
- Vannak más hajók is - motyogta Bruce.
- Amiken te nem vagy ott - biccentett partnere, és visszahúzta magához a férfit. - Gyere vissza aludni! Holnap hosszú napunk lesz.
Kétéves küldetésre indultak. Két év, amit megoszthatott a remek legénységével, aminek a párja is tagja volt - és akire partnerként legalább annyira büszke volt, mint kapitányként.
13. Loki/Thor; 494 szó; K. Laurának
Loki tekintete csak úgy lángolt a dühtől. Hol a csuklóit fogvatartó, irgalmatlanul ízléstelen és undorítóan bolyhos, rózsaszín bilincsekre meredt, amikkel a gigászi méretű ágy háttámlájához láncolták; hol pedig a szőke lobboncú férfira, akinek ezt az egészet köszönhette.
A testvérének. Thornak.
Gondolatban már száztizenkét módját találta ki annak, hogyan ölhetné meg szépen lassan. És nem is igazán a szabadsága korlátozása vagy a tény miatt, hogy a szája elé erősített pecket azóta sem vette le róla, hogy elhagyták Midgardot (noha az őrök beszélgetéséből azt vette ki, hogy Thor nem hozhatta volna el még egy hétig). Több köze volt a dolognak ahhoz, hogy teljesen meztelenül feküdt a selyemmel borított ágyon.
- Ha sokat fészkelődsz, megsérted magad - közölte a szőke, aki azzal volt elfoglalva, hogy levegye magáról a páncélját. Illetve a többi ruháját is, amit Loki finoman elkerekedő szemmel figyelt.
Mégis mi a…?
Amikor Thor az ágyhoz lépett, egyetlen percig sem próbálva eltakarni a férfiasságát, és felmászott mellé a fekvőalkalmatosságra, dühösen megrántotta a bilincset, ami hangosan megcsörrent a márvány- és kőfalak között, de kitartott.
- Loki, nyugodj meg! - szólt rá jóval erélyesebben az idősebb, de ezzel is csak azt érte el, hogy Loki még metszőbb pillantással meredt rá. - Leveszem rólad ezt - mutatott apró sóhaj kíséretében a szájzár felé. - De csak akkor, ha veszteg maradsz, és végighallgatod, amit mondani akarok.
Loki megforgatta a szemét. Sok választása nem volt.
Biccentett egy aprót.
Thor halványan elmosolyodott.
Mielőtt szólásra nyitotta a száját, a rengeteg harctól érdes tenyerét Loki lapos hasára simította, aki ettől egész testében összerándult. Az önuralma legjavához kellett nyúlnia, hogy ne hunyja le a szemét.
- Hosszú ideig terveztem, hogyan fogom neked ezt elmondani - mormolta halkan Thor, és az ujjai folytatták a játékot fogadott testvére bőrén. Kacskaringós vonalakat rajzolt az alhasától egészen a nyakáig, aztán vissza. A maszk mögül éppen csak hallhatóan szűrődött ki Loki ellenkező morgása. - Elakartam. Csak aztán… te eltűntél. Azt hittem, meghaltál.
Volt valami szokatlan komolyság a hangjában. A szokásos „drága fivérem” attitűd mellett, ami rávette Lokit, hogy abbahagyja a drámázást és jobban odafigyeljen.
- Bántam, hogy sosem osztottam meg veled, míg volt rá lehetőségem - mondta halkan. A keze ezúttal rásimult Loki csípőjére, és hirtelen nézett fel a férfira. A kék szempár öntudatosságtól fénylett. - Hónapokig készültem. Olvastam a könyveidet. Próbáltam felérni egy… szinthez, ami megfelelhet neked.
Szinthez? A néma kérdés homlokráncolásként jelent meg Loki arcán.
Thor hirtelen mozdult meg, sokkal gyorsabban, mint amit az ember a testalkata alapján várna, és a másodperc tört része alatt Loki felett támaszkodott, aki nem győzött fészkelődni, mikor az ágyékuk összeért. Felnyögött. Thor ajkára ismét mosoly szökött, miközben hátranyúlt, hogy kicsatolja a szájzárat.
Leemelte az öccséről, majd mielőtt még a mágus megszólalhatott volna, hogy kikérje magának az egész helyzetüket, megcsókolta. Loki döbbenten kapott levegőért, ami tökéletes lehetőséget biztosított a szőkének, hogy a szájába csúsztatta a nyelvét.
Azután húzódott vissza, hogy a fekete hajú tudomást véve haldokló büszkeségéről ráharapott az alsó ajkára. Megránduló arccal emelte a kezét a szájához. A bőrén vér piroslott.
- Akkor is szeretlek - jelentette ki.
Ostoba, gondolta Loki, ám a következő csókot nem ellenezte.
Fandom: Marvel/Avengers&Captain America 2
Párosítás: Bruce/Thor, Bruce/Tony, Bucky/Steve, Bucky/Steve/Bucky, Bucky/Rumlow, Clint/Natasha, Charles/Erik, Johnny Storm/Steve Rogers, Loki/Loki, Loki/Thor, Loki/Tony, Loki/Steve/Tony, Bruce/Tony/Loki
Típus: egyperces
Korhatár: PG-től NC-17-ig
Figyelmeztetések: szereplő halála, trágár beszéd, pánikroham, gyilkosság, kínzás, hurt/comfort, angst
Szószám: összesen ~9100 szó
Történet: 19 darab egyperces történet, amiket a Ti kívánságaitok alapján írtam meg. A történetek mind különállóak, egymáshoz nem köthetőek. Korábbi történeteim olvasata nem szükségszerű hozzájuk.
Ajánlás: Mindenkinek, aki leadott kérést, kívánságot, mindenkinek, aki talál köztük kedvére való szösszenetet ♥
Megjegyzés: Ezúttal is élmény volt ezeken a történeteken dolgozni, úgyhogy bízom benne, hogy ti pedig élvezni fogjátok az olvasásukat :)
Kívánságokat facebookon keresztül lehetett leadni, a csoportomban.
Jó szórakozást és kellemes őszt mindenkinek~ ♥
1. Loki/Tony; 459 szó; Ritának
- Stark?
Az ajtóban álló fiatal férfi hangjába meglepetés vegyült, miközben ténylegesen is eljutott a tudatáig, ki előtt áll és mennyire nem volt még erre felkészülve. Sem a gyönyörű és kínosan hatalmas rózsacsokor látványára.
- Helló, idegen - vigyorgott szélesen a másik.
Tony Stark, a Harvard leghíresebb és egyben leghírhedtebb tanulója, akit még a tanárok is mind ismertek vagy a kimagasló intelligenciája és tehetsége, vagy a lehetetlen viselkedése miatt. Huszonegy éves korára pedig eljutott arra a szociális szellemi szintre is, hogy randevúzzon, ne csak szexpartnert hajkurásszon magának. Utóbbi mindenkit döbbenetként ért, különösen Tonyt és az előtte állót, akitől a romantikusnak ígérkező (egy randevú romantikus, nem igaz?) találkozót kérte.
Loki leplezett idegességgel simított végig a már tökéletesen hátrafésült és rendezett, szénfekete hajtincsein, és húzta ki magát, amitől a fekete ing és a mohazöld alapszínű, arany öltésekkel díszített bársonymellény megfeszült a testén.
- Azt ne mondd, hogy megfeledkeztél az esténkről! - vonta fel a szemöldökét az érkező.
- Nem, dehogy - kapta meg a gyors választ, amit az átmeneti zavartság a szokásosnál erősebb brit akcentussal festett meg. - Gyönyörűek - biccentett a csokor irányába. Stark azonnal felé nyújtotta őket egy lehengerlő mosollyal.
- Nagyon nyálas, ha azt mondom, hogy csak úgy, mint te?
- Meglehetősen - felelte egy horkantással Loki. Apró mosoly költözött a szája sarkába, mikor végre nála voltak a virágok, amiket csak két kézzel tudott megtartani biztonsággal. - Keresek nekik egy vázát és jövök.
Tony biccentett, és nem szalasztotta el az alkalmat, hogy végigstírőlje társa pofátlanul feszes és formás seggét, amint beljebb sétált a lakásban. Dobozokat látott a fal mellett sorakozni, vagyis még nem volt elég ideje a férfinak, hogy mindent kicsomagoljon a költözés után.
A vonzó, de visszahúzódó brit cserediák a Cambridge egyetemről. Tökéletesen felrázta a már szinte unalmassá vált amerikai felhozatalt. Tony két nap alatt tudomást szerzett a férfi létezéséről, és még huszonnégy órába került neki, hogy kiderítse, milyen szakra és órákra jár. Onnantól kezdve már csak a lehetőséget kellett megteremtenie, hogy felmérje az esélyeit.
Loki újbóli felbukkanása rázta vissza a jelenbe. A magas és egyben kecses testet már egy sötét szövetkabát ölelte körbe.
- Tehát? Merre? - érdeklődött a zöldszemű.
- Nos, arra gondoltam, hogy van ez a brit klub, ami…
Belészorult minden szó, mikor Loki rátenyerelt a mellkasára, és megállította, mielőtt egyáltalán a liftet elérték volna.
- Nem akarom, hogy te is ezzel a brit ostobasággal gyere - közölte. - Volt brit randevúkban részem eleget. Nem kell így imponálnod nekem. Különben sem mondtam volna igent, ha már nem tetted volna meg korábban.
Tony magabiztosságából valamennyi a padlóra morzsálódott. A mosolya zavart lett.
- Nem vagyok túl jó ebben…
- Nekem ez elég - húzta biztató mosolyra az ajkait. - Csináljuk amerikai módon.
- Ivás és dugás? - csillant fel Tony szeme.
- Legyen ivás és még eldöntöm.
- Korrekt.
Kicsit pipiskedve hajolt előre, Loki pedig hagyta, hogy finoman megcsókolja. Tony nem győzött fejben hálálkodni Steve brit nőjének, akitől a bombabiztos tippjeit kapta.
2. Loki/Steve/Tony; 470 szó; O. Editnek
- Innen nincs hova futnod, Stark!
A folyosó, amin álltak, zsákutcában végződött. Loki gyomra összeszorult az izgalomtól. Közel két és fél év munkája végre valahára meghozta a gyümölcsét. Igaz, sosem úgy tervezte, hogy egyedül néz szembe a férfival, de a csapattársainak gondjai akadtak a Vasember páncélok legyűrésével, ezért nem válogathatott. Nem engedhette elmenekülni a férfit.
A férfit, aki szmokingban, vigyorogva dőlt neki a háta mögött lévő, sötétszürke falnak.
- Ó, mindig van hova futni - kuncogott Tony Stark. Stark előszeretettel tört be nemzetközi számítógépes rendszerekbe, lopott el kormánytitkokat és árusította őket a megfelelő ügyfeleknek. Szórakozásképpen pedig olykor robotokat uszított New Yorkra. A Bosszúállók már nagyon régóta el akarták kapni, ám eddig mindig kicsusszant a kezükből. - Tudod, kedvellek téged, Loki - szólalt meg, mikor Loki nem eresztette lejjebb a kezében lévő pálcát. Sőt, az ujjai megfeszültek a fegyver körül, mikor Tony elindult felé. - Mit szólnál, ha kellemesebben ütnénk el az időt, amíg a kedves csapattársaid is megérkeznek? Becsszó, hogy köztünk marad.
- Ne szórakozz velem, Stark! - sziszegte a mágus. A jogar vége kéken felfénylett. Tony egy jól szórakozó vigyorral az arcán emelte fel védekezőn a kezét.
- Ugyan már! Valld be, hogy te is érzed a feszültséget közöttünk - duruzsolta Tony, immáron gyakorlatilag Loki személyes szférájába sétálva. - Jót tenne neked egy kis kamatyolás. Borzasztóan merev vagy, innen látom. Mármint, a vállad. Ebben a bőrnaciban a déli területekről nem tudok véleményt mondani.
Loki érezte, hogy elönti az arcát a forróság.
- Ne nehezítsd meg a dolgot.
- Pedig úgy lenne igazán izgalmas - vonta fel incselkedően a szemöldökét Stark. Loki csak ekkor vette észre, hogy mindkét tenyerére egy-egy sugárnyaláb lövő lencse simult. A vészharangok a fejében egy időben szólaltak meg a lépések zajával, amik a folyosó vége felől jöttek.
- Loki!
- És befutott a szőke gyönyörűség is! - éljenzett Tony a levegőbe boxolva. Loki kis híján hasba lőtte ezért a mozdulatért. - Édeshármas? Lehet a Kapitány felül, hogy végre férfinak érezhesse magát.
Steve Rogers egy kicsit nehezen lélegezve és nem egy horzsolással a karján (ahol kiszakadt az egyenruhája) és az arcán érkezett meg. Karján védekezésre készen várt a pajzs.
- Stark, hívd vissza a robotokat és add meg magad! - követelte Rogers.
- Folyton csak ez a megadás - forgatta meg a szemét. - Sajnálom, skacok, de nem vagyok börtön-kompatibilis. Túlságosan amerikai vagyok hozzá. Bár, ha megígéritek, hogy ott lesztek és lehajoltok nekem a szappanért - kacsintott.
Loki rezignált arckifejezéssel felhorkant.
- Esküszöm, hogy lefagyasztom a tökeidet, Stark.
- Áucs. Pedig már épp azt hittem, hogy azonos nevezőre kerültünk, kisszívem - sóhajtott fel drámain. - Így nincs más választásom…
Ahogy ezt kimondta, a mögötte lévő falból egy óriási darab kirobbant, törmelékkel és füsttel töltve meg a folyosót, amiktől sem Steve, sem Loki nem látott egy pillanatig.
Mire kitisztult a levegő, Starknak nyoma sem volt. Még éppen látták a távolodó Vasember páncélt, ami dobott nekik egy csókot.
- Rühellem ezt az idiótát - morogta Loki. Steve fásultan tette a vállára a kezét.
- Bármit is hisz, örökké nem menekülhet.
3. Johnny Storm/Steve Rogers; 494 szó; G. Barbarának
Tony sugárban köpte ki az ásványvizet, egyenesen Clintre, aki felháborodottan pattant fel a helyéről, mikor besétált a helyiségbe Amerika dicsőséges Kapitánya, egyetlen boxeralsóban.
- Rogers! - nyögte hitetlenkedve a csapat fenegyereke.
- Stark, én megöllek! - sziszegte Barton. Natasha átnyújtott neki egy kéztörlőt, de ő sem vette le a pillantását a szőkéről, aki kedélyes kis vigyorral a hűtőhöz sétált, feltépte az ajtaját és behajolt, hogy valami ehetőt kerítsen magának, miközben az egész konyha gyönyörködhetett a hátsójában. Amin egyébként diót lehetett volna törni.
Romanoff és Banner félrebillentett fejjel figyelték, utóbbi némi pírral az arcán és csillogással a szemében a szemüvege mögött.
- Mizu, skacok? - érdeklődött Steve szokatlanul vidoran.
- JARVIS, remélem, ezt is rögzíted - küzdött minden egyes levegővételért Tony.
- Természetesen, uram. Nem volt nehéz kitalálni a kívánságát.
Mielőtt a sehova sem tartó párbeszéd folytatódhatott volna a jelenlévők bármelyik két tagja között, a folyosó végéről felhangzott egy háborgó, dühös kiáltás.
- JOHNNY!
- Ki? - kérdezte mindenki egyszerre, kivéve a szőkét, aki meglepetten megfordult.
- Igen?
- Ki? - meredtek ezúttal gyanakodva az előttük álló férfira. Aki nagyon emlékeztetett egy tíz csillagos alsógatya modellre.
- Én - vigyorgott a férfi. - A nevem Johnny Storm. És téged hogy hívnak, szépség? - vonta fel a szemöldökét, egyenesen Natashára bámulva. Illetve szemérmetlenül végigmustrálva. - Öregem, nekem ilyen kannáim lennének, egész nap mutogatnám őket.
Abban a pillanatban, hogy a Bruce szájában lévő nyál cigányútra tévedt, Barton pedig elejtette a rongyot, amivel eddig szárítgatta magát, dübörgő léptek zaja hangzott fel, kisvártatva pedig felbukkant a konyhában Steve. Egy másik. Egy igencsak ingerült Steve.
- Johnny! - fújta kissé kipirult arccal.
- Mondjad, nagyapó? - fordult felé a szöszke. Elismerő füttyentés szaladt ki a száján, mikor meglátta a pamuttörülközővel éppen csak fedett adoniszi testet. - Baszki, ha én így fogok kinézni kilencven évesen, magamat kéne döngetnem.
- Ti is azt látjátok, amit én? - kérdezte lassan és vontatottan Stark. - Csak mert vagy ugyanazt az anyagot szívtuk, vagy ugyanaz a szexuális fantáziánk.
- Undorító vagy - közölte Clint.
- Valljuk be, ez már mindannyiunk fejében megfordult - szúrta közbe Natasha. Egyetértő hümmögés hallatszódott mindenki felől.
Steve, az igazi és egyetlen, felhördült a frusztrációtól.
- Johnny, hol vannak a ruháim? - meredt a fiúra, aki ártatlan, Bambit megszégyenítő szemekkel pislogott vissza rá. - Mielőtt félreértenétek - fordult a többiekhez, teljesen figyelmen kívül hagyva Johnny „de hát latex, Rogers bácsi, latex!” nyávogását -, ez az egész Loki hibája!
- Szerintem mind megegyezhetünk abban, hogy közösségi szolgálatot tettem - csatlakozott be a társalgásba egy új hang. A jelenlévők egyöntetűen fordultak a konyha azon sarka felé, ahol Loki ücsörgött keresztbe vetett lábakkal a pulton, egy elégedett vigyorral a képén.
- Csináld vissza! - követelte Steve.
- Ugyan már, nagyfiú! - emelte fel mindkét kezét védekezően Johnny. - Szerintem a jó oldalát kéne nézned a dolognak.
- A jó oldalát? - szaladt mindkét szemöldöke a homlokáig. - Mi a jó oldala annak, hogy lett egy infantilis hasonmásom?
- Egy, nem vagyok a hasonmásod, csak ugyanúgy nézünk ki - közölte Johnny. Tony összenézett Bruce-szal. Szerintünk a „hasonmás” pontosan ezt jelentette, de kik voltak ők, hogy elrontsák a mókát? - Kettő, kihasználva elképesztő népszerűségem végre valahára elvesztheted a szüzességed?
Steve pipacsvörös arcát látva Loki azonnal biztossá vált afelől, hogy egy ideig nem fog megint unatkozni.
4. Loki/Tony; 471 szó; Nórinak
- Képes vagyok teleportálni.
- Mi van, ha valami okból még sem? Ha egyszer csak elveszted az erőd, kirohansz egy raktárépületből és ott van egy gyönyörű, fekete Audi, amivel egészen az én ágyamig mene- Áú! Oké, oké, Elizabeth Swan! Tehát, nyavalygás helyett próbáld meg megjegyezni, hogy a bal oldali pedál a kuplung, aztán fék, végül a gáz.
- Továbbra sem értem, mi szükségem erre - felelte láthatóan idegesen és nyilvánvalóan értetlenül Loki. A hosszú, vékony ujjak megfeszültek a fekete kormány íve körül. - Anthony, ezek a járművek elavultak, és semmi haszna sincs annak, hogy megtanítod az irányításuk. Nem fogom elveszteni az erőmet.
- Ezt nem tudhatod - közölte Tony, és összefonta a karját a mellkasa előtt.
- Nem fogom elveszteni az erőm - ismételte meg a mágus.
- Azt nem tudhatod.
- De tudom.
- Nem tudod!
- Tudom!
Egymásra meredtek. Loki metsző pillantásával ölni lehetett volna, ám Tony valahogy immunis volt rá. Pontosabban, belőle nem azt a hatást váltotta ki, mint mindenki másból. Ő hallgatás helyett csak még jobban felszívta magát.
- Nem tudod, és akármit is mondj, Loki, ez hasznos tudás. Tudod, mi a haszontalan? Mindenféle asgardi húsevőnövénynek és mérgeinek, illetve azok ellenszereinek a nevét tudni. Na, annak rohadtul nem fogom sosem hasznát venni.
Loki felvonta a szemöldökét.
- Hogy is szoktad mondani? Fogadjunk egy tízesben, hogy tévedsz? Még hálás leszel nekem ezért azután, hogy Asgardba költöztünk.
- Mi a francért marna meg engem egy húsevőnövény egyáltalán?! - fakadt ki Stark. Aztán az agyának az intelligensebb fele végre feldolgozta az előbb hallottak jóval fontosabb részét is. Úgy perdült Loki irányába az anyósülésen ülve, hogy beleroppant a nyaka. - Várj! Mi az, hogy Asgardba költözünk?
- Asgardi herceg vagyok, te pedig a partnerem - mondta a férfi kicsit lenézően. - Anthony, biztos lehetsz benne, hogy nem Midgardon fogunk élni. Én nem Thor vagyok. Azt gondoltam, a szőke fürtök hiánya erre már kellőképpen rávilágított.
- Asgardba költözünk? - pislogott Tony. - Váó. Miért van az, hogy olyan dolgokat megosztasz velem, minthogy a zerdagal mérge leégeti az ember bőrét a húsáról, de azt nem, hogy a döngetésed miatt egy másik univerzumba kell költöznöm?
Loki hátradőlt és felsóhajtott. Mindeközben az autó motorja doromboló háttérzajjal töltötte ki a csendet.
- Egyezzünk meg! - mondta aztán Tony. - Megtanulsz autót vezetni, és akkor minden őszt és telet hajlandó vagyok Asgardban tölteni. Tavasszal és nyáron meg az én kérómban döglünk. Nos?
A milliomosnak még sikerült elkapnia a pillanatot, amikor Loki szája sarka megrándult az elfojtott mosolytól, majd a férfi arcára gúnyos, lenéző kifejezés költözött.
Mielőtt Tony megszólalhatott volna vagy a mágus adott volna bármiféle választ a feltett kérdésre, utóbbi intett egyet a kezével, amitől a Stark melletti ajtó kinyílt, Tony pedig egy hatalmas nyekkenéssel az aszfalton landolt, odakint.
Nyögve, a könyökére támaszkodva kelt fel a földről, csakhogy lássa, amint az Audi ajtaja visszazáródik, a kerekek pedig felcsikordulva pörögni kezdenek. A kocsi elindult, mindenféle probléma nélkül, és az akadályként szolgáló bójákat is elegáns fordulatokkal kerülte meg.
Tony a fejét ingatva elvigyorodott.
- Ezzel is megvolnánk.
5. Loki/Tony; 475 szó; Annának
JARVIS hangja beleveszik a sötétségbe, és semmi sem marad a fojtogató feketeségen kívül, ami úgy zárul köré, akár egy burok. Nem kap levegőt. Ki kell jutnia a páncélból, muszáj, alig tud lélegezni, levegőre van szüksége. Ki kell jutnia a páncélból, de hiába kiáltozik JARVIS után, mindössze a némaság felel.
Nem bírja megemelni a karját.
Nem lát semmit. Érzi, ahogy a sötétség lassan bekúszik az apró réseken, érzi az arcán, a nyelvén, a torkában.
Nem kap levegőt.
Aztán az ismeretlen fenyegetés testet ölt, és a sisak hátsó részéből ujjak kúsznak előre, hogy a torkára fonódjanak. A pánik elemi erővel vágódik a testébe.
- ANTHONY!
Szabályosan felpattant a szeme, és minden bizonnyal kiesett volna az ágyból, miközben ösztönösen menekülni próbált, amennyiben Loki nem fonja a karját a dereka köré és tartja meg.
A határozott, erős érintés viszont, ami nem hagyta, hogy akár egyetlen centivel is arrébb mozduljon, felelevenített mindent, ami történt. Hirtelen hideg, nyálkás ujjak fantomérintése kúszott a nyakára.
Nyöszörgésszerű hang szakadt fel a torkán, ami zokogásba fulladt, és ezúttal minden erejével küzdött, hogy kiszabaduljon a fogásból.
Loki megdöbbent, azonban sikerült azonnal reagálnia: elengedte a karjában tartott férfit, aki a térdeire esve érkezett meg a padlóra, és addig nem torpant meg, míg el nem ért a legközelebbi falig. Reszketve, tágra nyílt szemmel meredt Lokira, aki viszont egyáltalán nem volt meggyőződve arról, hogy Tony valóban látta őt.
Loki lassan felült, a takaró csendes zuhatagként hullott le a testéről, de nem mozdult az ágyról. Nem akarta tovább fokozni a férfi rettegését, aki fuldokló módjára kapkodott levegőért néhány méterre tőle.
Pánikroham.
- Anthony - szólította meg csendesen. - Anthony, minden rendben. Csak álmodtál. Biztonságban vagy.
Tovább ismételgette párja nevét, mert tudta, mást nem tehet. Tony ilyenkor nem viselte el magán senkinek az érintését sem, csak még jobban kiborult volna. Akkor kelt fel az ágyról, mikor a milliomos szeme lezáródott.
A megkönnyebbüléstől lassan minden feszültség kiszállt a testéből, míg a szobában az egyetlen zajt a saját nehéz légzése nyújtotta, ahogy hatalmas kortyokban nyelte a levegőt.
Lehunyta a szemét.
Csak egy álom volt. Nem fog megfulladni, senki sem akarja megölni. Otthon van, a szobájában, a párjával.
Loki percekig nem szólalt meg, csendesen várta, hogy Tony megnyugodjon, amiben annyival tudott segíteni, hogy a férfi izzadtságtól csatakos vállát dörzsölgette.
Miután érezte, hogy Tony végre visszanyerte a lelki nyugalmát, óvatos csókot nyomott a homlokára, az ujjait belemerítette a fekete hajtincsekbe.
- Zuhanyozzunk le - indítványozta halkan. Tony bólintott, a veszekedés vagy ellenkezés hiánya pedig még több aggodalommal töltötte el a mágust.
Tonynak gyakran voltak rémálmai, ezeket pedig nem egyszer pánikrohamok követték, de ennyire rossz sosem volt. Nem szokott ennyi ideig tartani és messze nem ennyire intenzív.
Loki gyűlölte látni a könnyáztatta nyomokat a meggyötört arcon, a sötét karikákat a szeme alatt, a karmolás nyomokat a testén, amiket magának okozott. Gyűlölte, hogy annyi tudást halmozott fel az évezredek során, ám minden egyes ilyen éjjelen tehetetlenül kellett néznie a férfi szenvedését.
Gyűlölte.
6. Bucky/Steve; 486 szó; Encinek
- Steve?
A kérdés nem is igazán kérdés volt, mert pontosan tudta a választ rá. Inkább csak a döbbenet mondatta ki vele a nevet. Jól ismerte azt a tavaszi égbolt kékjét idéző szempárt, ami ijesztő ürességgel bámult vissza rá; jól ismerte azokat az arcvonásokat, noha az évek meghagyták rajtuk a nyomukat, és erős borosta húzódott végig a férfi fülétől az álláig; ismerte a kusza, szőke tincseket. Ismerte a férfit.
De azt hitte róla, meghalt.
Nem látta már a múlt évezred óta.
Bucky ujjai megfeszültek a pajzs szíjai körül, amikkel a karján tartotta a védekezésre és támadásra egyaránt használható fegyvert.
Steve kifejezéstelen arcán megjelent az értetlenség halvány jele.
- Ki a fene az a Steve? - morogta rekedten a másik.
Még kerek négy másodpercig tartott a farkasszemezés, aztán Steve felemelte a kezében lévő pisztolyt és hezitálás nélkül rálőtt Buckyra (aki a legjobb barátja volt, akivel az egész gyerekkorukat együtt töltötték, aki annak szentelte az életét, hogy megvédje azt a csodálatos fiút, aki segített neki jobb embernek lenni, akivel minden egyes pillanat olyan ajándék volt, amiért sosem lehetett elég hálás). Csak az mentette meg, hogy idejében a teste elé emelte a pajzsot.
A lepattanó golyó éles csattanással fúródott a betonba, amivel a húszemeletes lakóépület tetejét borították - és aminek közepén ők ketten küzdöttek.
Bucky kihasználta azt a rövid pillanatot, amit Steve a következő lépés megtervezésével töltött, és előrerendült. Újabb lövés dördült, aztán sikerült kivernie a szőke kezéből a fegyvert, így egyenlő esélyekkel küzdhettek. Még a kés ellenére is, ami egy pislogásnyi idő alatt Steve kezében termett.
- Steve - szólította meg a másikat ismét. Megkockáztatta, hogy a szabad kezével lehúzza a fejéről a maszkot. - Én vagyok az. Bucky. Steve, én vagyok!
Értetlenség helyett ezúttal düh szökött az egyszerre ismerős és ismeretlen arcra.
Nem válaszolt, támadott.
Bucky az első két döfést hárította, a harmadik azonban felszakította az egyenruháját és a bőrét a karján. Felszisszent.
- Steve, térj már észhez!
- Hallgass! - sziszegte a férfi.
A következő összeütközésnek köszönhetően a pajzs bőrpántjai elszakadtak, és a vibrániumlemez a földön kötött ki, Steve késével együtt.
Ember az ember ellen küzdelem kezdődött.
Bucky védekezésre állt rá, és nemcsak azért, mert nehezére esett megütnie élete legfontosabb személyét, hanem azért is, mert Steve erős volt. Legalább annyira, mint ő, emellett ügyesen és gyorsan mozgott - ráadásul a bal karja iszonyatos erővel tudott lesújtani. Hamarosan, mikor a tető széléig terelték egymást, ki is derült, miért.
Végre sikerült Steve fölé kerekednie, azonban ennek az volt az ára, hogy legjobb barátja elérte a peremet, és a további hátrálásnak köszönhetően megcsúszott a lába.
Buckynak éppen sikerült elkapnia a kezét, mielőtt lezuhant volna; a bal karját, amin felcsúszott a fekete kabát ujja, szabadon hagyva az acél ezüstjét.
Összekapcsolódott a tekintetük. Bucky némán, a szemével könyörgött Steve-nek, hogy ismerje fel őt végre.
Aztán Steve megszorította a kezét, amivel fenntartotta őt, és a váratlanul erős fájdalomtól meglazult a fogása.
Bucky döbbenten nézte a kifejezéstelen arc távolódását, majd azt, ahogy megérkezett egy teraszra, és gond nélkül elmenekült.
Steve Rogers, a Tél katonája.
7. Bruce/Tony; 469 szó; Áginak
Nem győzte kivárni, míg véget ért az a borzasztóan értelmetlen és rendkívül eredménytelen konferenciabeszélgetése a Stark Industries egyik partnercégének német leányvállalatával. Másra sem bírt gondolni, mint az esti terveikre Bruce-szal, ami tartalmazott egy kellemes éttermi vacsorázást, aztán egy összebújós mozizást otthon és valószínűleg hajnalig nyúló szexelést. Nagy reményekkel és előre vigyorogva lépett be a malibui rezidenciája ajtaján, ami most már a közös otthonuk volt, azonban az este kicsit más megvilágításba került, ahogy bement a férfi számára kialakított laborba.
A helyiségben, törött kémcsövek és szanaszét szóródott műszerek között egy kisbaba ült és úgy ordított, mint akit nyúznak.
Tony döbbenetén csak ez segített átlendülni. Mivel még nem vette le a cipőjét, gond nélkül átjutott a síró gyerekig a szilánkokon.
- Hát te mit keresel itt, kisöreg? - nyúlt a csecsemő hóna alá, hogy a karjába emelhesse őt. A váratlan vendég zokogása csendes, meglepett sírássá csitult. - Máris sokkal jobb, nem igaz? - érdeklődött csak félig odafigyelve. A labort pásztázta a tekintete, hiába. - Nem láttál egy alacsony, nyolcvan évesként öltözködő csodabogarat valamerre, öcskös?
Csupán ekkor nézett először a baba szemébe, illetve nézte meg magának úgy igazán Tony. Az ajkai pedig elnyíltak a csodálkozástól.
Ezt a barna szempárt tökéletesen ismerte.
- Bruce? - A gyerek hüppögve bámult rá vissza. - Bruce, te vagy az?!
Úgy egy óra jógalégzés, néhány gyors telefon és egy majdnem idegösszeomlás után egyre biztosabbá vált, hogy a ráncos kis csemete Bruce Banner, a világ egyik legnagyobb koponyája, Tony Stark aktuális partnere és a Bosszúállók zöld fenevada.
Tony pedig nem tudta, ez hogyan történt, illetve az sem, mennyire tartós ez az állapot. Aztán arra is rádöbbent, hogy a babákról sem tud semmit.
- Vajon mit eszik egy ilyen emberivadék? - hümmögött a hűtő előtt állva. A csecsemő egy párnákkal kibélelt kartondobozban feküdt a pulton. Épp Tony kulcscsomójával játszott. - Gondolom, turmixolt steak és krumplipüré nem jó.
A gyerek csak felkuncogott, mikor Tony kérdőn rápillantott.
Megforgatta a szemét.
- Jellemző.
Végül melegített tejet, amit beletöltött egy műanyagpohárba, a tetejére pedig rögtönözve húzott egy latexkesztyűt és az egyik ujjnak a végét lemetszette.
A nappaliba ült be Bruce-szal. Feltelepedett a kanapéra, elrendezte az izgő-mozgó gyereket a karján, aki már alig várta, hogy ehessen. Kicsit ugyan körülményes volt a házilag összeeszkábált cumisüveggel, de a baba akkor sem panaszkodott, mikor a langyos tej az állára folyt a szájából.
- Könyörgöm, JARVIS, mondd, hogy visszafordítható ez az állapot - nyögte Tony, figyelve, hogyan kortyolja a tejet lehunyt szemmel a csecsemő. Ijesztően aranyos volt.
- Az előzetes eredmények alapján a szer, amit Mr. Banner beadott magának, két nap alatt kiürül a szervezetéből, és visszanyeri eredeti formáját.
Stark megkönnyebbült sóhajjal döntötte hátra a fejét, ami így a kanapé karfáján landolt.
- Hála a magasságosnak.
Végigsimított Bruce fején, amit pihe-puha hajszálak borítottak csak, és nem tudott megállni egy halvány mosolyt, ahogy a baba apró ujjai erősebben markolták az ingjét. Talán holnap után, amikor Bruce megint önmaga lesz, át kellene értékelnie a gyerekekkel kapcsolatos ellenérzését.
8. Brock Rumlow/Bucky Barnes (Winter Soldier); 493 szó; Zsófinak
A tűz lusta fenevad módjára okádta magából az apró szikrákat, amik minél magasabbra szálltak a tintakék éjszakai égbolt irányába, annál hamarabb hunytak ki.
Rumlow felpillantott a fegyvere ellenőrzéséből, mikor a fák közül kilépett egy magas alak. Sem az avar zizegését, sem ágak recsegését nem hallotta, csak a váratlanul megjelenő árnyékot vette észre a szeme sarkából.
A Tél katonája a tábortűz mellé lépett. Lerakta az összeszedett tűzifát, majd hátrébb húzódott, és Rumlow-val szemközt letelepedett a földre. A borostás arcra sötét, fürgén mozgó árnyékokat vetettek a lángok.
- Minden rendben? - kérdezte félvállról Brock. Jól tudta a választ, és a másik férfi bólintása nem okozott csalódást. - Hajnalban továbbállunk. Ha tartjuk ezt az irányt, két nap alatt átérünk a hegyeken.
Barnes ismét csak biccentett, ami sóhajtást csalt ki a katonából.
- Tudod, elég hosszú lesz ez a kis utazás, ha továbbra sem kommunikálunk egymással.
Ennek hallatán a férfi felemelte a fejét, és a tűz bámulása helyett kérdőn nézett társára.
- Miről akarsz beszélgetni velem?
Az utolsó szónál némi gúny töltötte meg a hangját. Rumlow visszalökte a tárat a fegyverébe, aztán az övére csatolta a pisztolyt. Csak ezután, hogy nekidőlt a háta mögött lévő fatörzsnek, válaszolt.
- Akármiről. Ha hiszed, ha nem, nem tudok rólad túl sokat.
- Kétlem.
- Parancsokat teljesítettem - közölte a volt HYDRA ügynök. HYDRA, SHIELD, gyakorlatilag egyre ment már. Dolgozott ennek is, annak is, annyiban különbözött a két hely, hogy más emberektől kapta az utasítást. Illetve a HYDRA elképzeléseit sokkal inkább a magáénak érezte. Csakhogy már egyik szervezet sem létezett, a darabjaik a légihordozókkal együtt zuhantak a folyóba, az emberek pedig szétszóródtak. - Ahogy te az enyémeket. Te sem tudsz rólam szart sem.
Nem is akarok, mondta egyértelműen Barnes tekintete, majd mégis megszólalt.
- Nem emlékszem mindenre.
- De Rogersre igen. - A metsző pillantás, amit reakcióként kapott, mindent elmondott. Rumlow egyáltalán nem hibáztatta. Amerika Kapitány. Ő aztán volt valaki. Még mindig belesajdult az oldala, ha rágondolt. - Miért hozzám jöttél el? Miért nem hozzá?
Barnes hozta ki a kórházból, bújtatta és védte, amíg Rumlow meg nem erősödött annyira, hogy már egyedül is gondoskodhasson magáról. Ám még ekkor sem ment el.
A Tél katonája először hallgatott. Felemelt két vastagabb faágat, amiket az erdőben talált, és a tűzre rakta őket. A lángok újult erővel, örömmel nyaldosták a ropogó ágakat.
- Megmentette az életemet - mormolta alig hallhatóan Barnes. - Majdnem megöltem, és mégis megmentett.
- Jobb ember, mint katona - biccentett Rumlow. Ő is próbálta megfejteni Rogerst azokban a hónapokban, mikor együtt dolgoztak, hiába. - Te viszont jobb katona vagy. Annyit tudok, hogy szolgáltál a seregben - próbálta visszaterelni a témát az eredeti medrébe.
- Mint látod, jól sikerült - jegyezte meg Barnes, vetve egy pillantást az acélkarra.
- Nem haltál meg - mutatott rá Rumlow. - Ezt nem sokan mondhatják el magukról azok közül, akik küzdöttek a világháborúban.
A másik kifejezéstelenül nézett a másikra.
- Te örülsz, hogy túlélted az épület összeomlását?
Rumlow ciccentett egyet a nyelvével; hirtelen nagyon is tudatában volt az arcát és testét borító égési sérüléseknek. A bőr feszülésének és húzódásának. A kínoknak, amiken át kellett esnie.
Talán pontosan ezért jött vissza érte Barnes. Egy csónakban eveztek.
9. Bruce/Tony, Loki/Tony; 474 szó; Mónikának
Tony az a típusú ember volt, aki mindig tudta, mit akar.
Tudta, hogy nem akar másokra támaszkodni, mert az veszélyes. Tudta, hogy meg akarja tartani és többszörözni a vagyonát, mert a kapitalizmusnak hála ez hatalmat jelentett. Tudta, hogy alkotni akar, mert ehhez értett. Tudta, hogy nem akar megházasodni, mert nem neki találták ki a monogámiát.
Azt is tudta, hogy az, amit Bruce és Loki iránt érzett, hasonló volt, mégis nagyon más. Akarta azt, amit érzett irántuk. Akarta őket.
Csakhogy nem kaphatta meg mindkettőjüket.
Nem élt tévhitben: amint rádöbbent, hogy mindkét férfi fontos szerepet tölt be az életében, sejtette, hogy előbb-utóbb válaszút elé kerül majd. Nem kaphatta meg mindkettőjüket. Ekkora önzőséget nem engedhetett meg magának.
Még sem bírt választani.
Amikor Bruce a közelében volt, mindig elöntötte egyfajta kellemes nyugalom. A férfival megoszthatta a tudomány iránt érzett szenvedélyét, együtt dolgozhattak, megvitathatták azokat a kérdéseket, amiket másokkal sosem tudott. Bruce gyengéd volt, törődő, egyben viszont bizonytalansággal és rengeteg kétséggel teli. Lehetőséget adott arra, hogy Tony törődjön vele, azonban olyan figyelmet is kapjon, amit egész életében sosem. Boldog volt Bruce-szal. Igazán boldog.
Ám egyik kapcsolat sem tökéletes. Mindent nem adhatunk meg a partnerünknek, ahhoz minden ember túl kevés. Azonban, amit Bruce mellett nem talált meg, azt Loki tökéletesen pótolta.
A mágus veszélyes, izgalmas és megfejthetetlen volt. A büszkesége és akaratossága minden párbeszéd kimenetelét kétségessé tette; a kulturális különbségek színesítették a hétköznapokat. Tony, ha olyan kedve volt, harcolhatott Lokival a dominanciáért, és nem kellett amiatt aggódnia, hogy baj lesz belőle. Ha olyan kedve volt, mindent félrelökve hagyhatta, hogy Loki úgy kerekedjen fölé, ahogy azt nem szégyellte. Loki nem volt törékeny és nem is keltette azt a hatást. Tony az összes sötét titkát, a lelke minden mélységét felfedhette előtte, mert Loki nemcsak, hogy látott rosszabbat, de el is fogadta ezeket. Mindazt, amit Bruce előtt nem feltétlen mert megmutatni. Ahogy Bruce sosem osztott meg vele mindent a balesetéről, az állapotáról, Hulkról. Őszinték voltak egymáshoz, nem erről volt szó, de bizonyos dolgokat az ember lakat alatt tart.
Annyira tökéletesek voltak mindketten Tony számára. Annyira nagyon. Beleőrült a gondolatba, hogy választania kell közülük. Hogy elveszítheti az egyiküket. Rosszabb esetben, mindkettőjüket.
Bruce sosem tudna benne bízni többé, ha mellette Lokival is fent tart egy kapcsolatot. Érthető okokból. Lokiban pedig túl nagy a birtoklási vágy, hogy osztozkodjon.
Mindkét férfi túl fontos volt neki.
Szerette őket. Őszintén szerette őket, de nem várhatta el tőlük, hogy megértsék, hogy mindkettőjükre szüksége van ahhoz, hogy rendesen funkcionáljon. Hogy élje az életét és ne essen szét, hogy megtarthassa a józanságát.
Nézte, amint Bruce fáradtan, laposakat pislogva dörzsölgette az orrnyergét egy hosszú nap után, és mosolygott.
Nézte, amint Loki testéről lehull a köntös, amint hívogatóan hátrapillant a válla felett, és mosolygott.
Mégis hogyan kellene döntést hoznia? Kinek kell eltűnnie az életéből, hogy boldog lehessen?
Lehetett boldog a döntés meghozatala után?
Nem tudta. És addig fogja húzni az időt, ameddig csak tudja.
10. Loki/Tony; 407 szó; Zsuzsinak
- Mindenből akkora ügyet csinálsz! - fújta Tony dühösen, és a meglazított nyakkendőt letépte a nyakából, aztán a konyhapultra hajította a kabátjával együtt.
A másik férfi, akivel egyébként együtt laktak már néhány hete, gúnyosan felhorkantott.
- Persze, Anthony. Én csinálok belőle nagy ügyet. Abból, hogy teljesen életképtelen vagy, és amennyiben nincs bejárónőd, semmi sem kerül a helyére.
- Egy istenverte cetliről beszélünk! - lökte a levegőbe mindkét karját Stark.
- Amire a számlaszámot írtad fel, ahova a lakbért kell utalnunk! - sziszegte a másik.
Tony pislantott egyet, majd lassan megvonta a vállát.
- Upsz?
- Upsz? - nézett rá Loki hitetlenkedve. - Upsz?
- Nem mintha így utólag bármit is kezdhetnék a dologgal - mondta továbbra is olyan nem törődőm módon a férfi, hogy Loki tenyerén végigszaladt egy viszkető érzés, ami arra próbálta rávenni, hogy kenje fel a falra lakótársát. Akivel egyébként nemcsak együtt béreltek egy lakást, hanem alkalomadtán össze is feküdtek. Sok élvezetes előnye mellett ez volt az egyetlen tevékenység, aminek során Loki el tudta viselni, sőt kifejezetten bátorította Tonyt, hogy használja a száját. - Holnap majd felhívom a szolgáltatót, és elkérem még egyszer a számot. Nem a világvége, hogy elhagytam azt a nyavalyás fecnit. Jézus, próbálj meg néha lazítani! - forgatta meg a szemét. - Az élet csupa móka és kacagás, ha nem úgy viselkedsz, mint egy besavanyodott könyvtáros és egy megcsömörlött menzás néni szerelemgyereke.
Loki szemöldöke nagyon lassan, de biztosan emelkedett egyre közelebb a haja vonaláig. Először statikusan sercegő semmit hallott a fülében doboló vér mellett, aztán egyik pillanatról a másikra robbant a bomba.
Felemelte a kezét, tenyérrel előre, az ujjai között pedig zöld fénnyel felizzott a mágiája.
Tony épp akkor akarta elhagyni a helyiséget, amikor az erőtér körülvette, és még felnyögni sem maradt ideje, mikor a varázslat megtette a dolgát.
Loki elégedett vigyorral pillantott a ruha halomra, amit az előbb még Tony viselt, és aminek a közepén egy dezorientált kacsa ült.
Kérdő hápogás hagyta el a sárga csőrt.
- Sokkal jobb. Igazad volt, Anthony. Az élet csupa móka és kacagás, ha a megfelelő módon közelítünk hozzá - szélesedett még tovább a vigyora. Sarkon fordult, hogy átsétáljon a nappaliba.
Stark dühös hápogással és szárnycsapkodással követte őt.
- Sajnos nem értek a midgardi állatok nyelvén - közölte Loki, miközben leült a kanapéra és kényelmesen elhelyezkedett.
A kacsa lecövekelt Loki lábánál és a hápogása tovább erősödött.
A mágus összeráncolta a homlokát.
- Csizmává kellett volna változtatnom - sóhajtotta.
Három és fél óra maratoni hápogás Tony részéről, eredménytelen fenyegetéssorozatok Lokiéról odáig vezettek, hogy Tony-kacsa a mosógépben kötött ki az éjszaka hátralevő részére - bosszúból viszont szétrágta Loki kedvenc selyem köntösét.
11. Bucky/Steve; 448 szó; Lilinek
Steve beletemette az arcát a férfi nyakába, ami végre szabaddá vált a bőrkabát szétnyitása után, és mélyet szippantott abból a jellegzetes illatból. Olcsó szappan, cigaretta, kölni és izzadtság keveréke, illetve még valamié, amit nem tudott körülírni. Ami Bucky volt.
- Akarlak - suttogta Steve rekedten, miközben a keze becsúszott a mellény alá, ami a következő akadályt jelentette, hogy eljusson a puha, meleg bőrhöz.
- Itt vagyok - mormogta apró mosollyal Bucky. A szőke tincsekbe túrva és markolva kényszerítette partnerét, hogy a szemébe nézzen és megcsókolhassa. - Itt vagyok, Stevie - mosolygott szélesen és pajkosan, mielőtt incselkedve a fogai közé csípte barátja alsó ajkát, akiből erre feltört egy morgás.
A szinte nem is érezhető szellőtől ringó fűszálak ölén hevertek, másodpercről másodpercre kevesebb ruhában, míg csak a meztelen testük simult egymásnak. Steve a holdfényben nem tudott betelni társa látványával. Egyik keze a horzsolásokkal és régi hegekkel borított mellkast simította a végig, míg a másik a férfi combján siklott fel és alá, miközben újabb csókot váltottak.
Steve normális esetben aggódott volna, hogy talán észreveszik őket, hisz csapattársaik a mellettük lévő erdőben táboroztak le, ők pedig nyílt téren voltak, de valahogy érezte, hogy nem lesz baj. Amíg Bucky így öleli a nyakát, amíg türelmetlenül karmolja a hátát és morog a szájába, addig minden a legnagyobb rendben.
A szőke egy fürge és könnyed mozdulattal a férfi fölé lendült, onnan mosolygott le rá, mielőtt az ujjai - végre valahára, nyögte Bucky hátravetett fejjel - partnere ágyékához siklottak.
- Olyan régóta volt már - suttogta Steve beharapva az alsó ajkát. Bucky egyetértően morrant egyet, mikor az erős ujjak határozott fogásba zárták a merevedését.
- Mi is így érezzük.
Steve meglepődött a többes számon, de a reagálásig nem jutott el: két erős és izmos kar siklott hátulról a felsőteste köré - az egyik pedig furcsán hűvös volt. Acélból készült.
Elkerekedett a szeme. Bucky, az alatta fekvő, biztatóan mosolygott, és felemelkedett a földről, hogy beboríthassa csókokkal Steve arcának azon felét, amit nem épp egy borostával borított dörzsölt végig a másik oldalról.
Steve nem tudott visszafogni egy halk nyögést. Lehunyt szemmel hagyta, hogy a Tél katonája, szintén tökéletesen meztelenül, a hátának simuljon, miközben Bucky, az a Bucky, akit gyerekkora óta ismert, belemélyesztette a fogait a vállába. Felszisszent, de a férfi azonnal végigfuttatta a nyelvét a pirosló folton.
- A miénk vagy - lehelte a fülébe a Tél katonája.
- Csakis a miénk - helyeselt halkan Bucky.
Ez nem is volt kérdés. Sosem.
Pontosan ezt érezte, ezt gondolta akkor is, mikor nem túl finoman, de türelmesen az alatta fekvőbe hatolt, elhallgatva Bucky elakadó lélegzetét, miközben mögötte a másik férfi rámarkolt a csípőjére, és ő is követte a példáját.
Tökéletes összhangban mozogtak. Minden… tökéletes volt. Minden érintés, minden hang, mind lélegzetvétel.
Steve levegőért kapkodva, csatakosan és kellemetlenül nedves alsónadrágban riadt fel washingtoni lakásában, a csipogója hangjára.
12. Bruce/Thor; 486 szó; Laurának
Az Asgard volt a galaxisuk, a Yggdrasil legnagyobb űrállomása. Mindenki, aki vinni akarta valamire, ide akart kerülni. Mindenki, aki számított, itt volt. Az igazán kiváltságosak és tehetségesek pedig feljuthattak a Mjölnirre - a hajóra, aminek a neve a galaxis legtávolabbi sarkaiba is eljutott már.
Ennek az ötszáztíz fős legénységű űrhajónak volt a kapitánya Thor, és ez a bizonyos kapitány épp egy alacsony (nála legalábbis jóval alacsonyabb), csendesen szorgoskodó alakot figyelt, aki fel-alá sétált két hűtőgenerátor között.
Mosoly költözött a szája sarkába, majd elindult a lépcsősor felé, ami levezetett a gépház szívébe.
- Kicsit későre jár már - szólalt meg, természetesen a frászt hozva a férfire, akinek korábban nem tűnt fel a jelenléte. Elejtette a műszert, amit eddig szorongatott, aztán mikor sietve lehajolt érte, a szemüvege lecsúszott az orráról. Thor nem bírt visszafogni egy halk nevetést. - Bruce, miért nem alszol?
- Kapitány! - préselte ki magából Bruce Banner, a Mjölnir vezető technikusa. Ő felügyelt mindenre, ami ahhoz kellett, hogy a hajó működőképes maradjon. - Csak leellenőriztem az értékeket. Hogy minden megfelelő-e. A küldetésre - tette hozzá sután.
- Biztos vagyok benne, hogy az - mondta a szőke férfi. Maga mögött hagyta az utolsó lépcsőfokot is, de addig nem torpant meg, míg nem ért Bruce mellé. - Te vagy a legtehetségesebb és megbízhatóbb gépész ebben a galaxisban. Ideje volna neked is elfogadnod ezt a tényt.
- Igenis, Kapitány - mormolta Bruce. Fél kézzel magához ölelte a műszert, amivel az adatokat egyeztette, a másikkal megigazította a szemüvegét. Aztán a ruháját. Még a körülbelül két centisre nyírt haját is.
A Kapitány elmosolyodott.
- Thor. Csak ketten vagyunk, szolgálaton kívül. Már beszéltünk erről.
- A hajón maga a kapitány - jelentette ki Banner jóval határozottabban, mint bármit az eddigi párbeszédük alatt. - Már pedig még a hajón vagyunk.
- Adjam parancsba akkor? - vonta fel a szemöldökét a szőke.
Bruce meghökkenten pislogott, aztán megrázta a fejét.
- Nem szükséges - motyogta.
Thor halkan felnevetett.
Kivette Bruce kezéből a készüléket és lerakta az egyik páraelvezető cső tetejére, majd az egyik kezét a férfi tarkójára csúsztatta, és közelebb húzta magához. Éppen csak összeértek az ajkaik, Bruce máris reszketegen felsóhajtott.
- Thor, ne itt…
- Nincs itt senki más - mormogta a férfi félig lehunyt szemmel. - Csak te vagy annyira ostoba, hogy ilyenkor is dolgozz.
- Ha valaki meglát… - mondta idegesen, de Thor egyszerűen beléfojtotta a folytatást egy rendes csókkal.
- Nem fognak. Miért aggódsz folyton ennyire? - csóválta a fejét. - Én vagyok a kapitány, és…
- Pontosan! - tört ki Bruce-ból, és mindkét kezét a széles mellkasra fektette, amit vörös-arany egyenruha fedett, hogy hátrébb lökje őt. Ez csakis azért sikerült, mert Thor hagyta magát. - Te a kapitány vagy, én meg csak egy gépész.
Thor felsóhajtott. Helyben voltak.
- Nemcsak egy gépész vagy. Neked köszönhetően létezik a Mjölnir. Neked köszönhetően vagyok a kapitánya.
- Vannak más hajók is - motyogta Bruce.
- Amiken te nem vagy ott - biccentett partnere, és visszahúzta magához a férfit. - Gyere vissza aludni! Holnap hosszú napunk lesz.
Kétéves küldetésre indultak. Két év, amit megoszthatott a remek legénységével, aminek a párja is tagja volt - és akire partnerként legalább annyira büszke volt, mint kapitányként.
13. Loki/Thor; 494 szó; K. Laurának
Loki tekintete csak úgy lángolt a dühtől. Hol a csuklóit fogvatartó, irgalmatlanul ízléstelen és undorítóan bolyhos, rózsaszín bilincsekre meredt, amikkel a gigászi méretű ágy háttámlájához láncolták; hol pedig a szőke lobboncú férfira, akinek ezt az egészet köszönhette.
A testvérének. Thornak.
Gondolatban már száztizenkét módját találta ki annak, hogyan ölhetné meg szépen lassan. És nem is igazán a szabadsága korlátozása vagy a tény miatt, hogy a szája elé erősített pecket azóta sem vette le róla, hogy elhagyták Midgardot (noha az őrök beszélgetéséből azt vette ki, hogy Thor nem hozhatta volna el még egy hétig). Több köze volt a dolognak ahhoz, hogy teljesen meztelenül feküdt a selyemmel borított ágyon.
- Ha sokat fészkelődsz, megsérted magad - közölte a szőke, aki azzal volt elfoglalva, hogy levegye magáról a páncélját. Illetve a többi ruháját is, amit Loki finoman elkerekedő szemmel figyelt.
Mégis mi a…?
Amikor Thor az ágyhoz lépett, egyetlen percig sem próbálva eltakarni a férfiasságát, és felmászott mellé a fekvőalkalmatosságra, dühösen megrántotta a bilincset, ami hangosan megcsörrent a márvány- és kőfalak között, de kitartott.
- Loki, nyugodj meg! - szólt rá jóval erélyesebben az idősebb, de ezzel is csak azt érte el, hogy Loki még metszőbb pillantással meredt rá. - Leveszem rólad ezt - mutatott apró sóhaj kíséretében a szájzár felé. - De csak akkor, ha veszteg maradsz, és végighallgatod, amit mondani akarok.
Loki megforgatta a szemét. Sok választása nem volt.
Biccentett egy aprót.
Thor halványan elmosolyodott.
Mielőtt szólásra nyitotta a száját, a rengeteg harctól érdes tenyerét Loki lapos hasára simította, aki ettől egész testében összerándult. Az önuralma legjavához kellett nyúlnia, hogy ne hunyja le a szemét.
- Hosszú ideig terveztem, hogyan fogom neked ezt elmondani - mormolta halkan Thor, és az ujjai folytatták a játékot fogadott testvére bőrén. Kacskaringós vonalakat rajzolt az alhasától egészen a nyakáig, aztán vissza. A maszk mögül éppen csak hallhatóan szűrődött ki Loki ellenkező morgása. - Elakartam. Csak aztán… te eltűntél. Azt hittem, meghaltál.
Volt valami szokatlan komolyság a hangjában. A szokásos „drága fivérem” attitűd mellett, ami rávette Lokit, hogy abbahagyja a drámázást és jobban odafigyeljen.
- Bántam, hogy sosem osztottam meg veled, míg volt rá lehetőségem - mondta halkan. A keze ezúttal rásimult Loki csípőjére, és hirtelen nézett fel a férfira. A kék szempár öntudatosságtól fénylett. - Hónapokig készültem. Olvastam a könyveidet. Próbáltam felérni egy… szinthez, ami megfelelhet neked.
Szinthez? A néma kérdés homlokráncolásként jelent meg Loki arcán.
Thor hirtelen mozdult meg, sokkal gyorsabban, mint amit az ember a testalkata alapján várna, és a másodperc tört része alatt Loki felett támaszkodott, aki nem győzött fészkelődni, mikor az ágyékuk összeért. Felnyögött. Thor ajkára ismét mosoly szökött, miközben hátranyúlt, hogy kicsatolja a szájzárat.
Leemelte az öccséről, majd mielőtt még a mágus megszólalhatott volna, hogy kikérje magának az egész helyzetüket, megcsókolta. Loki döbbenten kapott levegőért, ami tökéletes lehetőséget biztosított a szőkének, hogy a szájába csúsztatta a nyelvét.
Azután húzódott vissza, hogy a fekete hajú tudomást véve haldokló büszkeségéről ráharapott az alsó ajkára. Megránduló arccal emelte a kezét a szájához. A bőrén vér piroslott.
- Akkor is szeretlek - jelentette ki.
Ostoba, gondolta Loki, ám a következő csókot nem ellenezte.