A kerek kavics meséi /3. fejezet
:D Egész nap "francia képeslapokat nézegettem" úgyhogy most viruló fejjel prezentálhatom hölgyeim.... a kavics új fejezetét!
Jó szórakozást!
A kerek kavics meséifandom: HP
korhatár: 18-as karika
figyelmeztetések: threesome, csúnya beszéd, gyilkosság, vámpírok, és a rám jellemző kissé agyatlan humor
főszereplők: Draco M., Luna Lovegood, Millicent Bulstrode, Harry P. és persze Piton (hogy mi a konkrét páros, az legyen meglepi)
Köszönet bétatündéremnek Anagramának és a kedvenc konzulens vámpíromnak LordDraculnak!
tartalom: Voldemort legyőzésének érdekében Harry lepaktál a három vámpír úrral. Az egyikük sajnos fogságba esik, és mivel a halálán van kénytelen átadni a vérvonalát az első szerencsétlennek aki a kezei közé kerül. Új vérúr születik...
.oOo.
Perselus Piton karbatett kezekkel ácsorgott a gyengélkedő közepén és az ájultan fekvő Harry Pottert bámulta.
A „kis túlélő” tanúbizonyságot tett arról, hogy kétszeresen is érdemes erre a címre.
- Potter! Ideje lenne felkelned!
A kócos fekete hajú fiatalember kinyitotta szemeit és mosolyogva Perselusra pislogott.
- Csodás napunk van nem?
A bájitalmester arca egy pillanatra elfelhősödött.
- Sokkal szebb lenne, ha nem feltételezné mindenki azt, hogy miattam haldokolsz.
- Mondtam az igazgató úrnak, hogy önként ugrottam az átok elé.
- Az, hogy te mit mondasz Potter, meg hogy az emberek mint hisznek, az két külön dolog. Megtanulhatnád végre.
Előző éjjel Voldemort legyőzetett. Harry mondta ki rá az Adava Kedavrát, és bár a párbajt kisebb karcolásokkal és rontásokkal átvészelte, de közvetlen utána, egy Perselusra irányzott átok elé vetette magát.
Túlélte. A bájitalmester részéről pedig ezzel le is lett volna tudva a dolog. Nem szándékozott hosszasan értekezni Potterrel arról, hogy mekkora egy idióta, hiszen épp elégszer elmondta már, és nem volt semmi haszna. A reggelinél azonban nem várt meglepetés érte.
Harryhez vagy tizenöt bagoly érkezett, nagy kupac rajongói leveleket cipelve, hozzá pedig körülbelül ugyan ennyi, amelyben korai halált és mindenféle szaftos kínzásokat helyeztek kilátásba, amennyiben nem tartja távol magát a varázsvilág hősétől.
Szíve szerint eleget is tett volna mindezen felszólításoknak - természetesen nem félelmében -, de Potter meghiúsítani látszott minden tervét.
Elsősorban azért, mert a fiú ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen a segítsége a vámpírokkal folytatott tárgyalások során, a vérszívók, pedig még mindig Roxfort pincéjében tanyáztak.
- A háborúnak vége, nem akar lazítani végre egy kicsit?
Piton szórakozottan horkantott, és egy mozdulattal lerántotta a fiúról a takarót.
- Remélem, most csak szórakozik! Rengeteg tennivalónk van.
- A temetések… - suttogta maga elé Harry.
A bájitalmester szemöldökei idegesen összeszaladtak. Semmi kedve nem volt nézni, ahogy Potter átengedi magát az ügyeletes bűntudat és önsajnáltatás hullámnak.
- A holtak már egy jobb helyen vannak Potter, a legtöbbet akkor teheted értük, ha az élőkkel foglalkozol - elgondolkodott - és azokkal a holtakkal, akik még a nyakunkon vannak. A rajongói leveleidet is át kéne válogatnod.
- Kétlem, hogy akár egyetlen fontos is lenne közöttük.
- Akkor jobban oda kellene figyelned! - morrant fel Perselus és egy kötegnyi pegament hajított Harry lába elé. - Kiválogattam. Megjegyzem, hogy először és utoljára! Nem leszek a titkárnőd Potter, úgyhogy ne szokj hozzá.
A fiú beletúrt a kupacba és bár nem sok kedve volt a dologhoz, egymás után átfutotta a leveleket.
Az utolsónál aztán féloldalasan felpillantott a várakozó bájitalmesterre.
- Mi a fene az a koszfészek?
.oOo.
Draco elvonult a fürdőszoba irányába, és magára hagyta kettejüket a plüssmennyország közepén terpeszkedve.
- Enned kellene.
- Nem vagyok éhes - közölte szemlesütve Luna.
Millicentnek nem kellett gondolatolvasónak lennie, hogy tudja, a lány nem mond igazat. Ha a gyomra nem is korgott hangosan, de az arcszíne sokkal fakóbb volt, mint korábban.
- Jobb lenne, ha többször ennél keveset, mintha egyszer igazán elkapna az éhség.
Luna bólintott. Ezzel muszáj volt egyetértenie.
Mikor Ludwig átváltoztatta, az idegen emlékek és a tudás elborították az agyát. Már azt is hihetetlenül nehéz volt megállnia, hogy ne rontson rá álmában Millire és szolgálja ki magát.
A lány illata az orrába kúszott, mintha a világ legvonzóbb parfümje, vagy egy íncsiklandó indiai sütemény lett volna. Kardamom… átható és mindent beburkoló kardamom illat. Nehéz és bódító, mint a keleti lokálok éjszakái és alatta ott bujkált a vér fémes tisztasága. A mágiája is épp oly tömény és gomolygó, akár egy fülledt nyári éjszaka.
Furcsa és nehézkes jelenség, mégis vonzó a maga nemében. Szüntelen harapásra csábította Lunát.
Draco elfelejtett tiszta törölközőt kérni Millitől, így aztán visszafordult. Az ajtó valamennyire nyitva volt ugyan, mégis megállt, hogy kopogtasson belépés előtt. A lány hálószobája olyan volt a lakás többi részéhez képest, mint valami pihe-puha rejtekhely. Illendőnek tűnt, ha engedélyt kér a belépésre.
- Most a jobb kezemből egyél rendben?
A fiú megtorpant. Valahogy nem volt kedve besétálni amikor a vámpír táplálkozni kezd. A kíváncsiság azonban nagy úr… valami olyasmi, ami meggondolatlanságokra és indiszkrét cselekedetekre sarkallja az embereket, így aztán behúzódott az ajtó takarásába és engedett a késztetésnek, hogy belessen.
Milli, Luna felé nyújtotta jobb karját, de az a másikat ragadta meg.
Akaratlan szisszenés és fájdalmas fintor volt a válasz.
- Sajnálom a múltkorit - szabadkozott.
- Semmi gond. Nem tudhattad mit csinálsz, akkor ettél először.
Luna elmosolyodott, de a gesztus egyetlen csepp valódi boldogságot sem hordozott.
- Egyáltalán miért engeded, hogy belőled…?
Millicent sóhajtott. Ez valami olyasmi volt, amit még magától sem nagyon akart megkérdezni.
- Ez így jó Luna.
- Ehetnék Dracóból is.
Az ajtó előtt álló fiú megfeszült. A mardekáros lány karján díszelgő méretes sebhelyre gondolt és elborzadt. Nem bírta volna ki. Nem csak a seb kinézete miatt, de a tudat, hogy valaki csak úgy felsérti a húsát, felborzolta a szőrt a hátán.
- Akkor vedd úgy, hogy mazochista vagyok. Mit számít ez most? Egyél és kész!
- Tudni szeretném - fordította maga felé Milli arcát.
A nagydarab lány ingerülten morogni kezdett. Bosszantotta ez a kérdezősködés. Miért kell bármit is megmagyarázni? Miért kell kérdezősködni?
Léteznek a világon ösztönök, megmagyarázhatatlan késztetések, logikátlan megérzések. Ez is egy ilyen volt.
Önként jelentkezett rá és nem állt szándékában megmásítani az elképzelését.
Az emberek életét a szeretet mozgatja. Annak megléte, vagy akár hiánya, de tagadhatatlanul a szeretet. Ha nincs, hát keresed, és rendre elhalmozol vele másokat abban a reményben, hogy egyszer majd viszonozzák. Kedvesen mosolyogsz arra, aki beléd rúg, vagy olyasmiket teszel, amivel úgy érzed hasznos lehetsz… például felajánlod a véred egy vámpírnak.
Millicentet semmi más nem vezette, csak a szeretet utáni mélyre ásott és tucatnyiszor letagadott vágyódás.
Az, hogy nem volt elbájolva miközben a Luna táplálkozott, nem is zavarta annyira.
Látott már vámpírokat enni. Az áldozataik csukott szemmel, pirulva és nyöszörögve bújtak hozzájuk, gyönyörűek és kiszolgáltatottak voltak. Átadták magukat a ragadozók keltette érzéseknek és vágyaknak.
Még ha néha a sajgó karja arra is késztette, hogy irigykedjen, Millicent szeretett a valóságba kapaszkodni. A fájdalom pedig mindennél hatékonyabban képes kiszakítani az embert az ábrándvilágból.
- Luna! Harapj bele végre a karomba!
A szőke lány először hátrahőkölt kicsit, majd megállíthatatlan kuncogásba kezdett.
Millicent mérgesen lengette előtte a karját, mint valami győzelmi zászlót.
Vámpírtömés… nokedli és libák helyett itt csak vér volt és egy vámpír, de a helyzet kezdett kínosan hasonlatossá válni.
- Egyél végre! - morgott Millicent.
Draco úgy döntött eleget hallott, nem történik semmi érdekes, ami miatt takarásban kellene maradnia.
Újfent kopogásra emelte kezét.
- Rendben - szusszantott Luna.
Draco érdeklődő fintor kíséretében visszahúzódott a takarásba, bár kezdte már unni a csendes szemlélődő szerepét.
A szőke lány két kezébe fogta Millicent arcát és maga felé fordította.
Az üvegkék íriszek fogságba ejtették a gesztenyeszínűeket. A nagydarab lány megremegett.
Úgy érezte a másik tekintete örvényként húzza magával a tudatát. Üveg erdő… szikrázó csúcsok és mélykék völgyek fogták közre. Úgy érezte meztelen, és a szél körbefonja a testét. A légáramlat betüremkedett az ujjai közé, végigcirógatta a melleit és az ágyékát, végül felkúszott a nyakán és szétzilálta a haját.
Elveszett az érzésben. A cirógatás fellobbantotta az érzékeit, a vágyát…
Az ajtó előtt leskelődő Malfoy mindebből csupán annyit látott, hogy Milli ellazul a vámpír pillantásától. A kezei lehanyatlottak és Luna combjaira kúsztak. Végül kipirulva és hangosan szuszogva kúszott az ölébe, mint valami kéjsóvár macska.
Draco nyelt egyet és idegesen dobolni kezdett az ujjaival. A dolgok kezdtek érdekesen alakulni.
Luna kisimította a másik lány haját a nyakából és harapásra tátotta száját.
Dörömbölés rezegtette meg a levegőt.
Draco azonnal megfordult és berobogott a fürdőszobába.
A vámpír összezárta ajkait, Milli tudata felett pedig megtört a varázs. A nagydarab lány megrázta a fejét, ahogy az érzékszervei újfent a valóságot kezdték közvetíteni számára.
- Te… te elbájoltál?
- Azt mondtad egyek - közölte a szőke tökéletesen ártalmatlan arckifejezéssel.
Millicent elborzadt.
A kopogás megismétlődött immár sokkal türelmetlenebbül.
- Ezt… ezt soha többé ne merd velem megtenni! - hápogott. - Soha többé! Én nem így értettem…
- De először fájdalmat okoztam!
- Nem érdekel!
A dörömbölés abba maradt, ellenben az ajtó kivágódott.
Milli hátra sem nézett, hogy kik jöhettek, a tekintetét mereven a vámpírra szegezte.
- Csak kellemesebbé akartam tenni a dolgot. Hogy élvezd.
- De én nem akarom élvezni! - háborgott a mardekáros.
- Mégis mit nem akar élvezni Bulstrode kisasszony? - tette fel a kérdést egy nyugodt és érces hang a háta mögül.
A lány megfordult.
Élete folyamán kevés olyan férfivel találkozott, akire őszinte csodálattal tudott felnézni. Perselus Piton egy volt ezek közül, és valahányszor megjelent Millicent életében, a lány úgy érezte, mint ha valaki visszaadott volna neki egy kis darabot az emberekbe vetett hit régen szétszóródott morzsái közül.
A bájitalmester mögött azonban még egy alak feltűnt. Középmagas, kócos fekete hajú fiú, áthatóan zöld szemekkel.
- Potter… - halk sziszegés Millicent háta mögött.
- Piton professzor, Potter! Üdvözlöm mindkettejüket szerény hajlékomban. Megtennék, hogy helyreállítják az ajtót?
Malfoy a fürdőszoba ajtajában toporgott és nem tudta, hogy min legyen jobban kiakadva. Azon, hogy Milli képes emberi stílusban szólni egy férfihoz, vagy a Potter képén uralkodó széles vigyoron, amit rá villantott.
A Kis Túlélő egyetlen pálcaintéssel helyreállította a bejáratot, Piton pedig közben a falra függesztett fegyvereket vizslatta, egy igazi szakértő sznobizmusával követve a pengék élét, és a markolatok bandázsolását.
- Csinos gyűjtemény.
- Köszönöm! - biccentett Milli - De nem vagyok gyűjtő.
- Akkor mi végre függnek a falán?
A nagydarab lány elvigyorodott szélesen és elégedetten.
- Csak olyasmit tartok, amit használni is tudok.
Malfoy nyelt egyet. A lehető leghatározottabban biztos volt benne, hogy sohasem akar szemtanúja lenni, amint a lány a kézifegyverek használata terén elért gyakorlatát fitogtatja.
Milli apró konyhája kissé szűkös volt ennyi embernek. Harry majdhogynem Piton ölében kucorgott. Ez vidám mosolyt csalt a fiú arcára, a bájitalmesterére pedig bosszankodó fintort.
Millicent és Draco előadta a történteket.
Harry jobbára hitetlenkedő arckifejezéssel hallgatott, majd aggódva tekintgetett hol Lunára, hol a másik szőkeségre.
- …és most itt vagyunk - zárta le a történetet a mardekáros lány.
Perselus egymásnak támasztotta ujjait és gondterhelten rájuk meredt.
Elege volt már az egész hajcihőből. Legszívesebben visszament volna Roxfortba. Egy kád víz, egy jó könyv és két pohár whisky… ehelyett Potter megint/ismét a nyakán lógott, és úgy tűnt, megint neki kell kirángatnia a varázslótársadalmat abból a kátyúból, amit a kis túlélő olyan lelkesen megásott.
Mert, ha mást nem is, de lyukakat ásni, azt rohadt jól tudott…
- Rendben. Előbb vagy utóbb mindenképp a vérurak tudomására jut a dolog, okosabb lenne, ha mi tálalnánk nekik, nem pedig az egyik talpnyalójuktól tudnák meg - dörmögte a bájitalmester.
- Egyetértek. Akkor mi visszamegyünk Roxfortba és előkészítjük a dolgokat. Majd felnagyítjuk Ludwig szerepét a győzelemben, és akkor talán könnyebben megemésztik a halálát.
- Azt hiszem Potter, a gyászuk miatt kell a legkevésbé aggódnunk - morgott Perselus.
- Várjunk csak egy pillanatot! - vonta magára a figyelmet Malfoy. - Győztünk? Tudjukki halott?
- Ti nem olvastok újságot? - tárta szét a karjait Harry.
Draco és Luna szemrehányón Millire meredt.
- Öhm… nem igazán vagyok oda az újságért - szabadkozott a lány. - Annyi marhaságot írnak, hogy nem járatom.
- Kösz Malacka! Sejthettem volna, hogy nincs veled nincs minden rendben odabent - sziszegte Malfoy.
- Ha most arra célzol, hogy ha járatom a lapot, akkor nem kellett volna velem aludnod, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak… a Reggeli Próféta egy reggeli lap! Erről akkor is lecsúszol szivi!
Potter vigyora, ha lehet még szélesebb lett.
- Ti komolyan együtt aludtatok?
- Mindhárman - közölte Luna. -, de csak Malfoy használta párnának Millit.
A szőke elvörösödött zavarában. Egy pillanatig a mardekáros lányon átsuhant a gondolat, hogy a ficsúr így egészen édes, de szerencsére nem fészkelte be magát eléggé a fejébe, ahhoz, hogy gondolatlavinát indítson el.
- Még mindig jobb, mintha főfogásnak tekinteném!
Luna elkomorodott. Millicent felfújta magát, mint egy ideges strucc, Harry arcáról pedig lelohadt a vigyor.
A táplálkozásuk volt az egyetlen olyan pont a vámpírokkal kötött egyezség során, amit még mindig nem tudott egészen megemészteni. Belegondolva, hogy már Luna is mások vérét szívja, elborzadt.
- Értékelném, ha abbahagynátok ezt a gyerekes marakodást! A legfontosabb, hogy Lunának és Millinek új pálcát kell vennie, nekem pedig beszélnem kell a vámpírokkal - dörmögte Perselus és kicsusszant Harry mögül.
- Amíg nem tudjuk mi lesz, a legjobb, ha együtt maradtok.
- Végre egy értelmes gondolat Potter. Te is velük maradsz!
Harry már szintén készülődött az induláshoz, váratlanul érték Piton szavai.
- De rám is szükség van a…
- A legjobb, ha itt maradsz, kerülöd a feltűnést és kipihened magadat. Biztonságosabb, ha most nem vagy szem előtt.
A kócos fiú hiába pimaszkodott, és dúlt-fúlt, Piton bárkinél képes volt érvényesíteni a saját akaratát. Sokkal egyszerűbb lesz Potter nélkül intéznie a dolgait. Szívesen akasztotta Draco nyakába a kis túlélőt.
Harry egyedül maradt, és reményvesztetten bámulta a bájitalmester után bevágódó ajtót.
Majd lassan megfordult és szembenézett a többiekkel. Rátört ugyan a gyanú, hogy ehhez a jelenethez leginkább valami vészjósló klasszikus zene illene, de megpróbálta elnyeli/elnyomni a rá törő idegességet.
Mert ugyebár ő Harry Potter… szemben állt a halálfalókkal, vérfarkasokkal, Voldemorttal… és mindegyiket túlélte. Miért pont egy bamba vámpírtól, egy szőke görénytől és egy mardekáros biotanktól kellene cidriznie?
Draco mintha megérezte volna a másik gondolatait, vérszomjas mosolyt villantott felé.
- Szóval megölted Tudjukkit? Gratulálok Potter! Nem hittem, hogy élve megúszod… sőt, reméltem, hogy nem.
- Meghat, mennyire félted az életem - fintorgott Harry.
Millicent elgondolkodva meredt a két fiúra.
- Potter! Akkor most te vagy a világ legerősebb varázslója ugye? - kérdezte merengve.
- Hát, azt nem mondanám…
- Persze, hogy az! -vágott a szavába Malfoy.
- Ezt muszáj megünnepelnünk! - mosolygott a háttérből Luna.
Malfoy és Bulstrode összenéztek, és az utóbbi pár nap folyamán először egyetértően egymásra vigyorogtak. Mint két oroszlán, akik végre megtalálták a fogukra való gazellát.
Harry hátán végigfutott a hideg. Luna viszont csak benyúlt a zsebébe, megmarkolta a kavicsot, majd mikor az rábólintott az ötletére vidáman Millicent nyakába vetette magát.
- Menjünk az Abszol útra! Vásároljunk és együk tele magunkat sütivel! Ha Harry velünk van, mindent ingyen kapunk majd!
A vérszomjas oroszlánok rábólintottak.
Jó szórakozást!
A kerek kavics meséifandom: HP
korhatár: 18-as karika
figyelmeztetések: threesome, csúnya beszéd, gyilkosság, vámpírok, és a rám jellemző kissé agyatlan humor
főszereplők: Draco M., Luna Lovegood, Millicent Bulstrode, Harry P. és persze Piton (hogy mi a konkrét páros, az legyen meglepi)
Köszönet bétatündéremnek Anagramának és a kedvenc konzulens vámpíromnak LordDraculnak!
tartalom: Voldemort legyőzésének érdekében Harry lepaktál a három vámpír úrral. Az egyikük sajnos fogságba esik, és mivel a halálán van kénytelen átadni a vérvonalát az első szerencsétlennek aki a kezei közé kerül. Új vérúr születik...
.oOo.
Perselus Piton karbatett kezekkel ácsorgott a gyengélkedő közepén és az ájultan fekvő Harry Pottert bámulta.
A „kis túlélő” tanúbizonyságot tett arról, hogy kétszeresen is érdemes erre a címre.
- Potter! Ideje lenne felkelned!
A kócos fekete hajú fiatalember kinyitotta szemeit és mosolyogva Perselusra pislogott.
- Csodás napunk van nem?
A bájitalmester arca egy pillanatra elfelhősödött.
- Sokkal szebb lenne, ha nem feltételezné mindenki azt, hogy miattam haldokolsz.
- Mondtam az igazgató úrnak, hogy önként ugrottam az átok elé.
- Az, hogy te mit mondasz Potter, meg hogy az emberek mint hisznek, az két külön dolog. Megtanulhatnád végre.
Előző éjjel Voldemort legyőzetett. Harry mondta ki rá az Adava Kedavrát, és bár a párbajt kisebb karcolásokkal és rontásokkal átvészelte, de közvetlen utána, egy Perselusra irányzott átok elé vetette magát.
Túlélte. A bájitalmester részéről pedig ezzel le is lett volna tudva a dolog. Nem szándékozott hosszasan értekezni Potterrel arról, hogy mekkora egy idióta, hiszen épp elégszer elmondta már, és nem volt semmi haszna. A reggelinél azonban nem várt meglepetés érte.
Harryhez vagy tizenöt bagoly érkezett, nagy kupac rajongói leveleket cipelve, hozzá pedig körülbelül ugyan ennyi, amelyben korai halált és mindenféle szaftos kínzásokat helyeztek kilátásba, amennyiben nem tartja távol magát a varázsvilág hősétől.
Szíve szerint eleget is tett volna mindezen felszólításoknak - természetesen nem félelmében -, de Potter meghiúsítani látszott minden tervét.
Elsősorban azért, mert a fiú ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen a segítsége a vámpírokkal folytatott tárgyalások során, a vérszívók, pedig még mindig Roxfort pincéjében tanyáztak.
- A háborúnak vége, nem akar lazítani végre egy kicsit?
Piton szórakozottan horkantott, és egy mozdulattal lerántotta a fiúról a takarót.
- Remélem, most csak szórakozik! Rengeteg tennivalónk van.
- A temetések… - suttogta maga elé Harry.
A bájitalmester szemöldökei idegesen összeszaladtak. Semmi kedve nem volt nézni, ahogy Potter átengedi magát az ügyeletes bűntudat és önsajnáltatás hullámnak.
- A holtak már egy jobb helyen vannak Potter, a legtöbbet akkor teheted értük, ha az élőkkel foglalkozol - elgondolkodott - és azokkal a holtakkal, akik még a nyakunkon vannak. A rajongói leveleidet is át kéne válogatnod.
- Kétlem, hogy akár egyetlen fontos is lenne közöttük.
- Akkor jobban oda kellene figyelned! - morrant fel Perselus és egy kötegnyi pegament hajított Harry lába elé. - Kiválogattam. Megjegyzem, hogy először és utoljára! Nem leszek a titkárnőd Potter, úgyhogy ne szokj hozzá.
A fiú beletúrt a kupacba és bár nem sok kedve volt a dologhoz, egymás után átfutotta a leveleket.
Az utolsónál aztán féloldalasan felpillantott a várakozó bájitalmesterre.
- Mi a fene az a koszfészek?
.oOo.
Draco elvonult a fürdőszoba irányába, és magára hagyta kettejüket a plüssmennyország közepén terpeszkedve.
- Enned kellene.
- Nem vagyok éhes - közölte szemlesütve Luna.
Millicentnek nem kellett gondolatolvasónak lennie, hogy tudja, a lány nem mond igazat. Ha a gyomra nem is korgott hangosan, de az arcszíne sokkal fakóbb volt, mint korábban.
- Jobb lenne, ha többször ennél keveset, mintha egyszer igazán elkapna az éhség.
Luna bólintott. Ezzel muszáj volt egyetértenie.
Mikor Ludwig átváltoztatta, az idegen emlékek és a tudás elborították az agyát. Már azt is hihetetlenül nehéz volt megállnia, hogy ne rontson rá álmában Millire és szolgálja ki magát.
A lány illata az orrába kúszott, mintha a világ legvonzóbb parfümje, vagy egy íncsiklandó indiai sütemény lett volna. Kardamom… átható és mindent beburkoló kardamom illat. Nehéz és bódító, mint a keleti lokálok éjszakái és alatta ott bujkált a vér fémes tisztasága. A mágiája is épp oly tömény és gomolygó, akár egy fülledt nyári éjszaka.
Furcsa és nehézkes jelenség, mégis vonzó a maga nemében. Szüntelen harapásra csábította Lunát.
Draco elfelejtett tiszta törölközőt kérni Millitől, így aztán visszafordult. Az ajtó valamennyire nyitva volt ugyan, mégis megállt, hogy kopogtasson belépés előtt. A lány hálószobája olyan volt a lakás többi részéhez képest, mint valami pihe-puha rejtekhely. Illendőnek tűnt, ha engedélyt kér a belépésre.
- Most a jobb kezemből egyél rendben?
A fiú megtorpant. Valahogy nem volt kedve besétálni amikor a vámpír táplálkozni kezd. A kíváncsiság azonban nagy úr… valami olyasmi, ami meggondolatlanságokra és indiszkrét cselekedetekre sarkallja az embereket, így aztán behúzódott az ajtó takarásába és engedett a késztetésnek, hogy belessen.
Milli, Luna felé nyújtotta jobb karját, de az a másikat ragadta meg.
Akaratlan szisszenés és fájdalmas fintor volt a válasz.
- Sajnálom a múltkorit - szabadkozott.
- Semmi gond. Nem tudhattad mit csinálsz, akkor ettél először.
Luna elmosolyodott, de a gesztus egyetlen csepp valódi boldogságot sem hordozott.
- Egyáltalán miért engeded, hogy belőled…?
Millicent sóhajtott. Ez valami olyasmi volt, amit még magától sem nagyon akart megkérdezni.
- Ez így jó Luna.
- Ehetnék Dracóból is.
Az ajtó előtt álló fiú megfeszült. A mardekáros lány karján díszelgő méretes sebhelyre gondolt és elborzadt. Nem bírta volna ki. Nem csak a seb kinézete miatt, de a tudat, hogy valaki csak úgy felsérti a húsát, felborzolta a szőrt a hátán.
- Akkor vedd úgy, hogy mazochista vagyok. Mit számít ez most? Egyél és kész!
- Tudni szeretném - fordította maga felé Milli arcát.
A nagydarab lány ingerülten morogni kezdett. Bosszantotta ez a kérdezősködés. Miért kell bármit is megmagyarázni? Miért kell kérdezősködni?
Léteznek a világon ösztönök, megmagyarázhatatlan késztetések, logikátlan megérzések. Ez is egy ilyen volt.
Önként jelentkezett rá és nem állt szándékában megmásítani az elképzelését.
Az emberek életét a szeretet mozgatja. Annak megléte, vagy akár hiánya, de tagadhatatlanul a szeretet. Ha nincs, hát keresed, és rendre elhalmozol vele másokat abban a reményben, hogy egyszer majd viszonozzák. Kedvesen mosolyogsz arra, aki beléd rúg, vagy olyasmiket teszel, amivel úgy érzed hasznos lehetsz… például felajánlod a véred egy vámpírnak.
Millicentet semmi más nem vezette, csak a szeretet utáni mélyre ásott és tucatnyiszor letagadott vágyódás.
Az, hogy nem volt elbájolva miközben a Luna táplálkozott, nem is zavarta annyira.
Látott már vámpírokat enni. Az áldozataik csukott szemmel, pirulva és nyöszörögve bújtak hozzájuk, gyönyörűek és kiszolgáltatottak voltak. Átadták magukat a ragadozók keltette érzéseknek és vágyaknak.
Még ha néha a sajgó karja arra is késztette, hogy irigykedjen, Millicent szeretett a valóságba kapaszkodni. A fájdalom pedig mindennél hatékonyabban képes kiszakítani az embert az ábrándvilágból.
- Luna! Harapj bele végre a karomba!
A szőke lány először hátrahőkölt kicsit, majd megállíthatatlan kuncogásba kezdett.
Millicent mérgesen lengette előtte a karját, mint valami győzelmi zászlót.
Vámpírtömés… nokedli és libák helyett itt csak vér volt és egy vámpír, de a helyzet kezdett kínosan hasonlatossá válni.
- Egyél végre! - morgott Millicent.
Draco úgy döntött eleget hallott, nem történik semmi érdekes, ami miatt takarásban kellene maradnia.
Újfent kopogásra emelte kezét.
- Rendben - szusszantott Luna.
Draco érdeklődő fintor kíséretében visszahúzódott a takarásba, bár kezdte már unni a csendes szemlélődő szerepét.
A szőke lány két kezébe fogta Millicent arcát és maga felé fordította.
Az üvegkék íriszek fogságba ejtették a gesztenyeszínűeket. A nagydarab lány megremegett.
Úgy érezte a másik tekintete örvényként húzza magával a tudatát. Üveg erdő… szikrázó csúcsok és mélykék völgyek fogták közre. Úgy érezte meztelen, és a szél körbefonja a testét. A légáramlat betüremkedett az ujjai közé, végigcirógatta a melleit és az ágyékát, végül felkúszott a nyakán és szétzilálta a haját.
Elveszett az érzésben. A cirógatás fellobbantotta az érzékeit, a vágyát…
Az ajtó előtt leskelődő Malfoy mindebből csupán annyit látott, hogy Milli ellazul a vámpír pillantásától. A kezei lehanyatlottak és Luna combjaira kúsztak. Végül kipirulva és hangosan szuszogva kúszott az ölébe, mint valami kéjsóvár macska.
Draco nyelt egyet és idegesen dobolni kezdett az ujjaival. A dolgok kezdtek érdekesen alakulni.
Luna kisimította a másik lány haját a nyakából és harapásra tátotta száját.
Dörömbölés rezegtette meg a levegőt.
Draco azonnal megfordult és berobogott a fürdőszobába.
A vámpír összezárta ajkait, Milli tudata felett pedig megtört a varázs. A nagydarab lány megrázta a fejét, ahogy az érzékszervei újfent a valóságot kezdték közvetíteni számára.
- Te… te elbájoltál?
- Azt mondtad egyek - közölte a szőke tökéletesen ártalmatlan arckifejezéssel.
Millicent elborzadt.
A kopogás megismétlődött immár sokkal türelmetlenebbül.
- Ezt… ezt soha többé ne merd velem megtenni! - hápogott. - Soha többé! Én nem így értettem…
- De először fájdalmat okoztam!
- Nem érdekel!
A dörömbölés abba maradt, ellenben az ajtó kivágódott.
Milli hátra sem nézett, hogy kik jöhettek, a tekintetét mereven a vámpírra szegezte.
- Csak kellemesebbé akartam tenni a dolgot. Hogy élvezd.
- De én nem akarom élvezni! - háborgott a mardekáros.
- Mégis mit nem akar élvezni Bulstrode kisasszony? - tette fel a kérdést egy nyugodt és érces hang a háta mögül.
A lány megfordult.
Élete folyamán kevés olyan férfivel találkozott, akire őszinte csodálattal tudott felnézni. Perselus Piton egy volt ezek közül, és valahányszor megjelent Millicent életében, a lány úgy érezte, mint ha valaki visszaadott volna neki egy kis darabot az emberekbe vetett hit régen szétszóródott morzsái közül.
A bájitalmester mögött azonban még egy alak feltűnt. Középmagas, kócos fekete hajú fiú, áthatóan zöld szemekkel.
- Potter… - halk sziszegés Millicent háta mögött.
- Piton professzor, Potter! Üdvözlöm mindkettejüket szerény hajlékomban. Megtennék, hogy helyreállítják az ajtót?
Malfoy a fürdőszoba ajtajában toporgott és nem tudta, hogy min legyen jobban kiakadva. Azon, hogy Milli képes emberi stílusban szólni egy férfihoz, vagy a Potter képén uralkodó széles vigyoron, amit rá villantott.
A Kis Túlélő egyetlen pálcaintéssel helyreállította a bejáratot, Piton pedig közben a falra függesztett fegyvereket vizslatta, egy igazi szakértő sznobizmusával követve a pengék élét, és a markolatok bandázsolását.
- Csinos gyűjtemény.
- Köszönöm! - biccentett Milli - De nem vagyok gyűjtő.
- Akkor mi végre függnek a falán?
A nagydarab lány elvigyorodott szélesen és elégedetten.
- Csak olyasmit tartok, amit használni is tudok.
Malfoy nyelt egyet. A lehető leghatározottabban biztos volt benne, hogy sohasem akar szemtanúja lenni, amint a lány a kézifegyverek használata terén elért gyakorlatát fitogtatja.
Milli apró konyhája kissé szűkös volt ennyi embernek. Harry majdhogynem Piton ölében kucorgott. Ez vidám mosolyt csalt a fiú arcára, a bájitalmesterére pedig bosszankodó fintort.
Millicent és Draco előadta a történteket.
Harry jobbára hitetlenkedő arckifejezéssel hallgatott, majd aggódva tekintgetett hol Lunára, hol a másik szőkeségre.
- …és most itt vagyunk - zárta le a történetet a mardekáros lány.
Perselus egymásnak támasztotta ujjait és gondterhelten rájuk meredt.
Elege volt már az egész hajcihőből. Legszívesebben visszament volna Roxfortba. Egy kád víz, egy jó könyv és két pohár whisky… ehelyett Potter megint/ismét a nyakán lógott, és úgy tűnt, megint neki kell kirángatnia a varázslótársadalmat abból a kátyúból, amit a kis túlélő olyan lelkesen megásott.
Mert, ha mást nem is, de lyukakat ásni, azt rohadt jól tudott…
- Rendben. Előbb vagy utóbb mindenképp a vérurak tudomására jut a dolog, okosabb lenne, ha mi tálalnánk nekik, nem pedig az egyik talpnyalójuktól tudnák meg - dörmögte a bájitalmester.
- Egyetértek. Akkor mi visszamegyünk Roxfortba és előkészítjük a dolgokat. Majd felnagyítjuk Ludwig szerepét a győzelemben, és akkor talán könnyebben megemésztik a halálát.
- Azt hiszem Potter, a gyászuk miatt kell a legkevésbé aggódnunk - morgott Perselus.
- Várjunk csak egy pillanatot! - vonta magára a figyelmet Malfoy. - Győztünk? Tudjukki halott?
- Ti nem olvastok újságot? - tárta szét a karjait Harry.
Draco és Luna szemrehányón Millire meredt.
- Öhm… nem igazán vagyok oda az újságért - szabadkozott a lány. - Annyi marhaságot írnak, hogy nem járatom.
- Kösz Malacka! Sejthettem volna, hogy nincs veled nincs minden rendben odabent - sziszegte Malfoy.
- Ha most arra célzol, hogy ha járatom a lapot, akkor nem kellett volna velem aludnod, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak… a Reggeli Próféta egy reggeli lap! Erről akkor is lecsúszol szivi!
Potter vigyora, ha lehet még szélesebb lett.
- Ti komolyan együtt aludtatok?
- Mindhárman - közölte Luna. -, de csak Malfoy használta párnának Millit.
A szőke elvörösödött zavarában. Egy pillanatig a mardekáros lányon átsuhant a gondolat, hogy a ficsúr így egészen édes, de szerencsére nem fészkelte be magát eléggé a fejébe, ahhoz, hogy gondolatlavinát indítson el.
- Még mindig jobb, mintha főfogásnak tekinteném!
Luna elkomorodott. Millicent felfújta magát, mint egy ideges strucc, Harry arcáról pedig lelohadt a vigyor.
A táplálkozásuk volt az egyetlen olyan pont a vámpírokkal kötött egyezség során, amit még mindig nem tudott egészen megemészteni. Belegondolva, hogy már Luna is mások vérét szívja, elborzadt.
- Értékelném, ha abbahagynátok ezt a gyerekes marakodást! A legfontosabb, hogy Lunának és Millinek új pálcát kell vennie, nekem pedig beszélnem kell a vámpírokkal - dörmögte Perselus és kicsusszant Harry mögül.
- Amíg nem tudjuk mi lesz, a legjobb, ha együtt maradtok.
- Végre egy értelmes gondolat Potter. Te is velük maradsz!
Harry már szintén készülődött az induláshoz, váratlanul érték Piton szavai.
- De rám is szükség van a…
- A legjobb, ha itt maradsz, kerülöd a feltűnést és kipihened magadat. Biztonságosabb, ha most nem vagy szem előtt.
A kócos fiú hiába pimaszkodott, és dúlt-fúlt, Piton bárkinél képes volt érvényesíteni a saját akaratát. Sokkal egyszerűbb lesz Potter nélkül intéznie a dolgait. Szívesen akasztotta Draco nyakába a kis túlélőt.
Harry egyedül maradt, és reményvesztetten bámulta a bájitalmester után bevágódó ajtót.
Majd lassan megfordult és szembenézett a többiekkel. Rátört ugyan a gyanú, hogy ehhez a jelenethez leginkább valami vészjósló klasszikus zene illene, de megpróbálta elnyeli/elnyomni a rá törő idegességet.
Mert ugyebár ő Harry Potter… szemben állt a halálfalókkal, vérfarkasokkal, Voldemorttal… és mindegyiket túlélte. Miért pont egy bamba vámpírtól, egy szőke görénytől és egy mardekáros biotanktól kellene cidriznie?
Draco mintha megérezte volna a másik gondolatait, vérszomjas mosolyt villantott felé.
- Szóval megölted Tudjukkit? Gratulálok Potter! Nem hittem, hogy élve megúszod… sőt, reméltem, hogy nem.
- Meghat, mennyire félted az életem - fintorgott Harry.
Millicent elgondolkodva meredt a két fiúra.
- Potter! Akkor most te vagy a világ legerősebb varázslója ugye? - kérdezte merengve.
- Hát, azt nem mondanám…
- Persze, hogy az! -vágott a szavába Malfoy.
- Ezt muszáj megünnepelnünk! - mosolygott a háttérből Luna.
Malfoy és Bulstrode összenéztek, és az utóbbi pár nap folyamán először egyetértően egymásra vigyorogtak. Mint két oroszlán, akik végre megtalálták a fogukra való gazellát.
Harry hátán végigfutott a hideg. Luna viszont csak benyúlt a zsebébe, megmarkolta a kavicsot, majd mikor az rábólintott az ötletére vidáman Millicent nyakába vetette magát.
- Menjünk az Abszol útra! Vásároljunk és együk tele magunkat sütivel! Ha Harry velünk van, mindent ingyen kapunk majd!
A vérszomjas oroszlánok rábólintottak.