BBC Sherlock - Itt vagyok - 2. rész - END
Cím: Itt vagyok
Fandom: BBC Sherlock
Szereplők: Sherlock Holmes, John Watson, Mycroft Holmes
Korhatár: 14
Műfaj/kategória: one-shot, angst, dráma
Figyelmeztetések: AU
Kikötés: Minden jog Sir Arthur Conan Doyle-t és a BBC One csatornát illeti. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történetek megírásából.
Megjegyzés: A történet két darab one-shotból áll, váltakozva Sherlock és John szemszögéből.
Tartalom: BBC Sherlock történet. A történet Sherlock visszatéréséről szól, ami még a 3. évad előtt íródott a Téli Mini Memés Mókára.
2. John
Összedörzsölte a tenyerét, hogy melengesse kihűlt kezeit. Balszerencséjére elfelejtett kesztyűt hozni, mikor eljött otthonról, és mostanra átfagytak az ujjai. De ez nem volt meglepő, mert amilyen lélekszakadva rohant el otthonról, az is csoda volt, hogy cipőt és kabátot húzott magára. Nem volt világos még saját maga számára sem, hogy miért siet ennyire minden szombaton a sírhoz, hisz Sherlock már soha többé nem megy sehová. Bárcsak menne…
− Itt vagyok. Bár nem tudom, miért kell mindig kijönnöm ide, de itt vagyok. Tudod, Sherlock, azt hiszem, körbe-körbe járok. Nem tudlak elengedni. Ez az igazság. És tudod… hmpf… dühös vagyok rád, mert képes voltál itthagyni, és dühös vagyok, mert képtelen vagyok tovább lépni.
John szünetet tartott, és gyengéden végigsimított a fejfán, pillantása közben a távoli fák közé tévedt, a felkelő nap sugarai átvilágítottak a lombok között, szinte elvakították. Kezeit a szeme elé tette, így nem láthatta, hogy egy alak bontakozik ki a fényből.
− Helló, John. Itt vagyok. Visszajöttem - szólt egy hang egyre közelebbről.
John szeme addigra hozzászokott a fényhez, és meglátta őt.
− Sherlock? E… Ez lehetetlen… Nem lehet… − suttogta Watson elhalóan, és hátrálni kezdett.
− Nagyon is logikus a magyarázat, drága Watson - közölte Holmes könnyedén, miközben közeledett az immár remegve könnyező férfihoz, aki ledermedve bámulta őt.
− De hogyan? Hogyan lehetséges ez? - hebegte John, de Sherlock addigra odaért elé, és már nem számítottak a további kérdések és miértek.
A doktor remegő kezei először óvatosan, mintha attól félne, hogy a jelenés elillan, megközelítették az arcát, kezdetben csak az ujjhegyével érintve. Majd, ahogy bizonyságot nyert, hogy igazi hús-vér embert érintenek, a teljes tenyerével simított végig a szeretett arcon, a másik keze beleszántott a kócos, göndör fürtökbe. Aztán John karjai automatikusan indultak el, és fonódtak Sherlock köré, ahogyan az ajkai is megtalálták a másik száját. A csókjuk sós volt a könnyektől, az ölelésük pedig melengető és otthonos. Olyannyira, hogy Watson úgy érezte, örökre így szeretne állni, hogy Sherlock soha többé ne engedje el.
Holmes soha nem vallotta volna be, hogy ugyanígy van ezzel.
Vége
Fandom: BBC Sherlock
Szereplők: Sherlock Holmes, John Watson, Mycroft Holmes
Korhatár: 14
Műfaj/kategória: one-shot, angst, dráma
Figyelmeztetések: AU
Kikötés: Minden jog Sir Arthur Conan Doyle-t és a BBC One csatornát illeti. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történetek megírásából.
Megjegyzés: A történet két darab one-shotból áll, váltakozva Sherlock és John szemszögéből.
Tartalom: BBC Sherlock történet. A történet Sherlock visszatéréséről szól, ami még a 3. évad előtt íródott a Téli Mini Memés Mókára.
2. John
Összedörzsölte a tenyerét, hogy melengesse kihűlt kezeit. Balszerencséjére elfelejtett kesztyűt hozni, mikor eljött otthonról, és mostanra átfagytak az ujjai. De ez nem volt meglepő, mert amilyen lélekszakadva rohant el otthonról, az is csoda volt, hogy cipőt és kabátot húzott magára. Nem volt világos még saját maga számára sem, hogy miért siet ennyire minden szombaton a sírhoz, hisz Sherlock már soha többé nem megy sehová. Bárcsak menne…
− Itt vagyok. Bár nem tudom, miért kell mindig kijönnöm ide, de itt vagyok. Tudod, Sherlock, azt hiszem, körbe-körbe járok. Nem tudlak elengedni. Ez az igazság. És tudod… hmpf… dühös vagyok rád, mert képes voltál itthagyni, és dühös vagyok, mert képtelen vagyok tovább lépni.
John szünetet tartott, és gyengéden végigsimított a fejfán, pillantása közben a távoli fák közé tévedt, a felkelő nap sugarai átvilágítottak a lombok között, szinte elvakították. Kezeit a szeme elé tette, így nem láthatta, hogy egy alak bontakozik ki a fényből.
− Helló, John. Itt vagyok. Visszajöttem - szólt egy hang egyre közelebbről.
John szeme addigra hozzászokott a fényhez, és meglátta őt.
− Sherlock? E… Ez lehetetlen… Nem lehet… − suttogta Watson elhalóan, és hátrálni kezdett.
− Nagyon is logikus a magyarázat, drága Watson - közölte Holmes könnyedén, miközben közeledett az immár remegve könnyező férfihoz, aki ledermedve bámulta őt.
− De hogyan? Hogyan lehetséges ez? - hebegte John, de Sherlock addigra odaért elé, és már nem számítottak a további kérdések és miértek.
A doktor remegő kezei először óvatosan, mintha attól félne, hogy a jelenés elillan, megközelítették az arcát, kezdetben csak az ujjhegyével érintve. Majd, ahogy bizonyságot nyert, hogy igazi hús-vér embert érintenek, a teljes tenyerével simított végig a szeretett arcon, a másik keze beleszántott a kócos, göndör fürtökbe. Aztán John karjai automatikusan indultak el, és fonódtak Sherlock köré, ahogyan az ajkai is megtalálták a másik száját. A csókjuk sós volt a könnyektől, az ölelésük pedig melengető és otthonos. Olyannyira, hogy Watson úgy érezte, örökre így szeretne állni, hogy Sherlock soha többé ne engedje el.
Holmes soha nem vallotta volna be, hogy ugyanígy van ezzel.
Vége