[Fanfic] Aduász | Kilencedik fejezet
Cím: Aduász
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 6880
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Megjegyzés: Nem tudom, mitől lett ennyire hosszú ez a fejezet, mikor annyira azért nem történik benne sok minden - de az nagyon történik XD Figyelem, nyílt, részletgazdag szexjelenet található a fejezetben! Ha nem vagy slash párti, a kényes résznél ugorj egy nagyot.
Kilencedik fejezet - Csak csináld
Tudta, hogy megérdemelte. Mélyen belül még vágyott is a fizikai fájdalom érzésére, mert a testi gyötrelem valamiképp feloldotta azokat, amik a szívét marcangolták darabokra már egy ideje. Sosem volt híve a zaklatottság önkínzással való enyhítésének, és nem is igazán értette korábban, miért csinál ilyesmit valaki (például Bruce), ám kezdte kapizsgálni.
Bár az is igaz, hogy nem sejtette, hogy ekkorát fog kapni. Nem becsülte le Clint képességeit vagy edzettségét, dehogy is, viszont álmaiban sem gondolta, hogy a férfi egyetlen ütéssel a padlóra tudja küldeni - szó szerint. Valószínűleg ehhez nagyban hozzájárult a már amúgy is fennálló fejsérülése.
- Takarodj innen! - sziszegte a mesterlövész fölé magasodva, és szó szerint remegve a dühtől. Hiába szorította ökölbe mindkét kezét, a karjai reszkettek az indulattól, és láthatóan komoly önuralmat gyakorolt azért, hogy ne verje szét a földön éppen felülő képét.
Ezt Tony értékelte, a maga csendes és kiismerhetetlen módján.
- Menj és nyalogasd a sebeket az ócska páncélodon! - vágta oda Barton fojtott hangon. - Ha akárcsak a szoba közelébe mész, kinyírlak, Stark.
Tony letörölte a vért a szája sarkából, teljesen feleslegesen, mert annyira felrepedt az ajka, hogy szinte rögtön ugyanolyan mennyiségben folyt végig az állán, mint előtte.
- Csak tudni akartam, hogy van - préselte ki magából anélkül, hogy felszisszent volna az égető fájdalomtól. Az arca teljes bal része sajgott, és egy percig sem kételkedett benne, micsoda nyoma lesz ennek másnapra.
Clint szája sarka megrándult.
- Mégis, hogyan lenne? Ezért igazán nem kellett volna idejönnöd. Megkérdezhetted volna Bannert vagy Rogerst.
Tony nehézkesen, de feltápászkodott a padlóról, és ugyan az egyenes, imbolygásmentes állás még komoly gondokba ütközött, legalább függőleges testhelyzetben tudta folytatni a társalgást. A méltósága még mindig piszkosul tudott fájni, ha csorbát szenvedett.
- Muszáj szemétkedned? - kérdezte végül, a szokásos viccelődő élnek nyoma sem volt a hangjában. - Látni akartam a saját szememmel és esetleg tőled hallani. Épp elég szarul érzem magam így is, elhiheted.
- Remek - közölte Clint, és karba tette a kezét. - A minimum az, hogy este nem alszol. Natasha egy picit rosszabbul van, mint a te bűntudatot, de jó hallani, hogy legalább van.
Összecsikordultak a fogai a megerőltetéstől, hogy ne ugorjon neki verbálisan Bartonnak, akinek az arca egy szemernyit sem enyhült meg. Nem reménykedett benne, de azért picit eljátszott a gondolattal, hogy talán négy nap alatt már lehiggadt annyira, hogy… megbeszélhessék. Normálisan kommunikálhassanak, és esetleg Tonynak is legyen gyomra meg bátorsága kiböknie azt, hogy sajnálja.
Legszívesebben Clint helyett törte volna szilánkosra a saját arcát, és ez annyira undorítóan önsajnáltatóan hangzott, hogy az egész gondolatmenet végén Stark csak még pocsékabbul érezte magát. Erre csak rátett egy lapáttal a fémes-fehér színű falak közelsége és látványa, a fekete, bolyhos szőnyeg a lába alatt (amit annak idején kényszerből rakatott le, mert Pepper keresztülhúzta a számításait a falakkal). Illetve a tudat sem volt éppen elhanyagolható, hogy húsz méter és egy igencsak jogosan dühös, professzionális gyilkos választotta el Natashától.
- Elmondod, hogy van, vagy komolyan JARVIS-tól kell adatokat kérnem?
A mesterlövész szemrebbenésnyi idő alatt küzdte le a köztük fent állt, nagyon rövid távolságot, hogy megragadja Tony pólóját és olyan közel húzza magához, hogy kis híján összeérjen az arcuk.
- Mi s francért nem bírtál hallgatni rám?! Miért kell neked állandóan hősködnöd? A legönzőbb és legszánalmasabb faszkalap vagy, akivel valaha találkoztam. - Tony abban a pillanatban azt kívánta, bár Barton csak újra megütné. - Sosem elég a hírnév, mi? Az egód ki nem bírná, ha egyszer másokra hallgatnál, és nem önkényesen játszanád az eszed.
Mit mondhatott volna erre?
Ha tehette volna, visszacsinálta volna az egészet. Az első napon próbálta meggyőzni magát, hogy ez legalább annyira Hulk hibája is volt, mint az övé. Ha a melák nem hajítja át egy épületen és két utcán, nem csapódott volna bele Natashába páncélostól, törmelékestül és mindenestül. De rájött, hogy ugyanakkora mértékben hibásak voltak. Távol kellett volna maradnia.
A harmadik nap éjjelére már egyáltalán nem úgy látta, hogy Hulk felelős lett volna bármiért is. A behemót csak ösztönösen azt tette, amit akárki tett volna a helyében: minden eszközzel próbált szabadulni. Kicsit barbár módon tette, de kettőjük közül nem is ő volt az atomfizikus.
Tony sosem fogalmazta meg magában azt, amit Pepper nagyon sokáig igyekezett megértetni vele, sikertelenül: a viselkedése kártékony volt, ám nem önmagára, hanem elsősorban a környezetére.
- Sajnálom - erőltette ki magából, de nem nézett Clint szemébe.
A férfi elengedte őt és taszított rajta egyet, aztán maga is hátrébb lépett, hogy véletlenül se kelljen a közelében lennie.
- Rohadtul utállak jelenleg. Meg tudnálak ölni. - Nyugodt, tárgyilagos volt a hangja. Semmi érzelem vagy hezitálás nem torzított rajta, az égvilágon kívül semmi. - Nem fogok neked megbocsátani, ha Natasha meghal. Még akkor sem biztos, ha élni fog.
Tony bólintott.
Elkönyvelte, hogy Clint kilencvenöt százalékos eséllyel nem lesz hajlandó mondani neki semmit sem, úgyhogy inkább sarkon fordult. Már ahhoz négy napig tréningezte magát, hogy egyáltalán idejöjjön, a további vitákra nem volt lelkileg felkészülve.
Visszahúzódott a műhelyébe, anélkül, hogy bárkivel is találkozott volna. Hozzá kell tenni, rengeteg energiát fektetett bele, hogy olyan időpontot válasszon a kisurranásra, amikor emberi társaság nélkül el tudott jutni Bartonhoz és vissza. Órákon át böngészte a kamerák felvételeit, hogy melyik Bosszúálló éppen hol van.
Nem volt gyáva. De nem tudott a többiek szemébe nézni. Még nem.
A labor pontosan úgy festett, mint egy erősen alkoholista géniusz támaszpontja egy egyetemi hosszú hétvége után: ahol épp nem az üres üvegek, poharak és az éppen csak ledobált ruhái voltak, ott szerszámok, alkatrészek és mindenféle szerves anyagok foltjai tündököltek. Egyetlen rész maradt nagyjából tiszta, ahol a páncélokat tartotta, a golyóálló üveges vitrinek sora.
Átsétált a katasztrófa sújtotta területen, hogy bejusson a hálószobájába, aztán az onnan nyíló nappaliba, amivel egybe nyílt a konyha. Innia kellett egy kávét. Az evés sem ártott volna, de ahhoz egyelőre nem volt gyomra.
Míg várt, hogy a koffeines nedű a bögréjébe csepegjen, az asztalon heverő leveleket és mappákat nézte. Azokat, ha minden igaz, Steve hozta le neki. Legalábbis JARVIS ezt állította, már pedig JARVIS remélhetőleg igazat mondott neki. Végtére is, ő programozta. Peppertől érkezett az összes. Számlák, szerződések, költségvetési kimutatások voltak. Olyasmik, amikkel jelenleg Tony nem tudott foglalkozni.
Állt a rohadtul ízlésesen berendezett, arany és bordó és fekete és fehér színezésű helyiségben, miközben a kávéfőző szelíden berregett a háta mögött, még a mindig diszorientált robotja által keltett zajt is hallotta, két helységgel odébbról, és közben azon gondolkozott, hogyan kúrhatta el ennyire az életét.
Összekoccantak a fogai, ahogy hirtelen megfeszült az állkapcsa.
- A francba!
A bögre a falon csattant. Több száz darabra robbant a porcelán, a kávé barnára festette a piros fal egy részét. Tony remegett a dühtől és a tehetetlenségtől.
A padlón csattant két szét, az asztalt felborította, és a kávéfőzőt is sikerült totálkárosra törnie, miközben széttört minden olyan bögrét, poharat és üveget, amit egykor Peppertől kapott ajándékba.
Aztán csak állt a pusztítás középpontjában és nehezen lélegezve pillantott körül.
- Befejezte, uram? - szólalt meg JARVIS ezúttal tartózkodó hangja, ami egyenlő volt az óvatossággal.
Tony nekidőlt a háta mögött lévő hűtőszekrénynek és sóhajtva hátradöntötte a fejét.
- Takaríttasd össze azzal a félkegyelművel - kérte. - És addig senkit ne engedj át ide, míg nem csillog minden, mint a babapopsi.
- Igenis, uram. Felírok rendelésre egy új kávéfőzőt is.
- Az szuper lenne - bólintott maga elé. - JARVIS! Szedd le nekem a központi gépről Natasha életjeleinek és korlapjának adatait, és összegezd nekem.
Ez nem jelentett komoly feladatot a mesterséges intelligenciának. Négy másodperc elteltével már mondta is a kért információkat.
- Ötvenhárom törött csontot jeleztek a röntgenfelvételek, ezek közül kilenc a jobb karban található, huszonkettő a bal lábában, a többi Ms. Romanoff felsőtestén oszlik el. Koponyasérülést is szenvedett, amitől rohamai vannak, de az agya nem károsodott. A vérveszteséget pótolták, a belső vérzést idejében észrevették és műtétileg stabilizálták. Az állapota még mindig válságos. Úgy vélem, szerencsésen megúszta az önnel való fizikális konfrontációt, uram.
Stark elhúzta a száját. Minden egyes kis sérülés megjelent a szeme előtt. Ötvenhárom csontját törte el annyival, hogy rakétahasználat nélkül beleszállt a nőbe. Kis híján megölte azzal, hogy a páncélját viselte. Ha egy kicsivel erősebben érkezik, ha Hulk úgy üti meg, hogy előtte nem tarolja el a házat is…
- Értesíts a változásokról - mondta végül kifejezéstelenül.
- Igenis. A csapattársai többször is keresték önt az elmúlt huszonnégy órában, uram. Jobb lesz nekik válaszolnia, ha nem akarja, hogy idejöjjenek. És jelezném, hogy nem aludt harmincnyolc órája.
- Csak? - dörzsölte meg a nyakát. - Többnek tűnt.
Inkább négy hosszú, kínkeserves napnak, amíg imádkozott, hogy ne Natasha temetése legyen a következő nagyobb anyagi kiadása.
Miért nem lehetett az embereket is csak úgy… megjavítani? Mint a robotokat vagy a gépeket. Miért kellett az embereknek olyan fene törékenynek lenniük?
Lenézett magára, a pólóján átsejlő kék fényfoltokra, és továbbra sem értette.
Azt viszont tudta, kinek tehetné fel ugyanezt a kérdést.
--
Némi félelemmel állt meg Loki szobájának ajtaja előtt.
Egyrészt, ugyan gyorsan megborotválkozott és lezuhanyozott, amik közül egyik sem történt meg az elmúlt négy napban egyetlen alkalommal sem, még mindig hiányzott a szervezetének és az agyának majdnem negyven óra alvás. Másrészt, egy kicsit tartott tőle, hogy Loki a száján keresztül rángatja elő a vékonybelét, amiért az LS-200-zal kizárta a laborjából is. Nem szeretett volna több váratlan és meglepő, asztalra döntős mókát játszani az istenséggel, főleg nem addig, míg ilyen állapotban van.
Amikor megtette a változtatást, még jó ötletnek is tűnt. Szívességkérés előtt állva, már annyira nem érződött fényesnek ez a lépése.
A biztonság kedvéért azért a jobbik ruháiból kapott magára párat: a fekete farmerjét, szigorúan övvel és azt is normálisan becsatolva, illetve egy saját magának készíttetett trikót. A reaktor beüzemelése után átszabatta a ruhatára hetven százalékát. Nyilvánosság előtt ugyan nem szerette mutogatni különösebben, mert kinek mi köze van hozzá attól függetlenül, hogy mindenki tud a létezéséről, viszont négy fal között kényelmesebbnek érezte így. Szerette látni a reaktort, és nemcsak a nyomokban átszűrődő fényt a fölsőin keresztül.
Vett egy mély levegőt. Továbbra sem volt meggyőződve a terve sikeres végkimeneteléről, de egy próbát igazán megért a dolog. Ha választhatott a napjai emberi roncsként vagy menthetetlen emberi roncsként való tengetése között, inkább az előbbire tette le a voksát.
Bekopogott.
- Loki - szólította meg a másikat torok köszörülve, egyelőre az ajtón keresztül. - Valószínűleg a hátad közepére sem kívánsz jelen pillanatban, de beszélni akarok veled.
Nem érkezett semmiféle válasz, és mozgás zaját sem hallotta odabentről. Utóbbi persze semmiféle jelentőséggel sem bírt, Asgard egy ninja-képző központ lehetett figyelembe véve azt, mennyire egyszerűen tudott a háta mögé lopakodni a félisten, minden egyes alkalommal, mikor rájött a pedofília. Ennek fényében pedig feltételezhette, hogy a férfi odabent van, mindössze próbálja elfelejteni még a létezését is, úgyhogy Tony - összeszedve a bátorságát - benyitott a szobájába.
Elég nagy meglepetésként érte, hogy a helyiség egy kicsit sem hasonlított arra az állapotára, amiben a milliomos utoljára látta. Egyrészt minden bútor lecserélődött, kivéve az ágyat. Másrészt az asztal eltűnt, a szék szintén, helyettük több könyvespolc, roskadásig pakolva a vastagabbnál vastagabb és öregebbnél kopottabb kötetekkel, amiken annyi lehetett a por, mint egy tökéletes fánkon a porcukor, illetve egy kétszárnyú ajtóval ellátott, faragásokkal díszített szekrény.
Tony modernitásának túlságosan giccses és régies, de valóban szép darab.
- Stark - morogta a levegőbe egy hallhatóan ideges hang.
A milliomos maga sem tudta, miért nem tűnt fel neki a férfi ottléte elsőre, de Loki a mélyzöld és fekete lepedőkkel borított ágyon feküdt, egy könyvvel az ölében, és most őt figyelte megfeszült arcvonásokkal.
- Megváltoztattad a berendezést. És a bútorokat - csúszott ki a száján a nyilvánvaló.
- Engedély nélkül bejöttél a szobámba.
- Nem reagáltál arra, hogy udvariasan kopogtam.
- Talán, mert nem voltam kíváncsi a mondanivalódra - közölte hűvösen.
Ez elég igazságosnak tűnt, és Tony sem bírt visszafogni egy meglepett hümmögést, mielőtt megköszörülte a torkát és ismét végigpillantott a szobán. Loki még a nyavalyás villanyt is hihetetlenül undorító csillárra cserélte. Kevesebb fényt adott, bár valóban hangulatosabbat, mint az energiatakarékos, beépített lámpa, ami eddig a helyén volt.
- Beszélnünk kell - szólalt meg aztán, komolyságot erőltetve a hangjára.
Loki felvonta a szemöldökét, ám ezúttal nem mondott ellent. Lassan becsukta az ölében fekvő könyvet, úgy, hogy oda sem nézett, aztán félrerakta a kötetet a hozzá közelebb eső, majdhogynem teljesen fekete éjjeliszekrényre, amiken gyertyák sorakoztak.
Tony arca megnyúlt. „Ha meglátok egy rejtett kandallót és egy ingás órát is, visítok.”
Loki felkelt az ágyról és megkerülte azt, így a másik végre jobban szemügyre vehette a ruháját is - ugyanis végre nem a világot leigázó szerelésében tündökölt. Fekete bőrnadrág simult a lábaira, amiket térdtől lefelé egy csatokkal teli csizma fedett, míg felül valami zöld és aranyszínezésű fölső volt rajta, de nem lehetett rendesen látni a lenge, ám szinte bokáig érő fekete köntöstől.
- Hogy lehet az, hogy úgy öltözködsz, mint egy szexuális frusztráltságtól szenvedő díva, a szobádat viszont úgy rendezed be, mint az ízlésficamos nagyanyám? - érdeklődött Tony, ismét elfelejtve, hogy kivel áll éppen szemközt.
A félisten szája szórakozott mosolyra húzódott.
- A sértegetésem nem épp a legmegfelelőbb tárgyalási alap, nem gondolod, Stark?
A csillárból áradó gyenge fény pislákolni kezdett. Tony gyors eszmefuttatást követően arra jutott, hogy a másiknak igaza van. Arra viszont képtelen volt rávenni magát, hogy komoly feleletet adjon.
- Gondoltam, nem hazudok. Blöffölni a blöffök koronázatlan királyának elég tré lett volna.
Ez már egy egész vigyort kicsalt Lokiból, ami aztán megfejthetetlen mosollyá szelídült.
- Semmivel sem vagy több vagy jobb, mint bármelyik szánalmas embertársad - mondta könnyedén, és puha, hangtalan léptekkel leküzdte a közéjük ékelődött távolságot, mindez alatt pedig Tony nem bírta levenni a szemét az ide-oda lengő köntösről, ami olyan volt Loki teste körül, mint valami második bőr. - Gyáva vagy, Stark, és mérhetetlenül megrémített - suttogta lepillantva a másikra, aki gyűlölte ezt az érzést.
Gyűlölte, hogy Loki mindenféle értelemben fölé tudott magasodni.
- Barton sok mindent mesélt rólad - folytatta a félisten tűnődve, félrebillentett fejjel. Ez már gyakorlatilag a védjegye lehetett volna. - Még sem tudom elképzelni, hogy mitől ez a rettegés, ami meggátol abban, hogy kimond azt, amit valóban gondolsz.
Gyűlölte, hogy a férfi úgy viselkedett, mintha belélátna, akár egy nyitott könyvbe. És ezek után még csak nem is tévedett, jól olvasott sorok között.
- Barton sem tud mindenről, és nem te vagy az egyetlen, aki hazugságokkal védheti a seggét - közölte, tudva, hogy amennyiben más nem is, a szeme mindenképpen elárulta. Túl sok indulatot kellett volna már ajtó mögé zárnia és ez nem ment.
Loki arcvonásai viszont visszarendeződtek abba az állapotba, amiben a szobába való belépésekor voltak. Csak ezúttal jóval több őszinte harag tükröződött rajtuk és annak az irritáltságnak a fénye, amit Tony okozott.
- Takarodj innen, Stark. Nincs semmi mondanivalónk egymásnak.
- Jaj, dehogyis nem! - nevetett fel vidámságtól teljes mértékig mentesen. - Például, hogy mit keresel itt. Ott az LS-200, de simán kinyírhatnál és megoldhatnád, hogy kijuss. Nem könnyen, de biztos meg tudnád oldani.
- Azt akarod, hogy öljelek meg? - kérdezte tűnődön és tetetett csodálkozással a félisten. - Tehát ezért lennél itt, szabadulni a bűntudat terhétől valaki más által? - Loki ismét elvigyorodott, és ettől Tony mellkasának térfogata hirtelen a felére csökkent. "Tudja, hogyan kell terelni a témát, a kis szemétláda." - Amiért apró, törött darabokban való élésre kárhoztattad Natashát.
Akaratlanul is, de lesütötte a pillantását. Sokkal egyszerűbb volt a padlót bámulni, és remélni, hátha megnyílik a feneketlen pokol legmélyebb bugyra Loki lábai alatt, hogy elnyelje őt. Sajnálatos tény volt, hogy Tony gyanította, még onnan is előmászna az a rohadék.
- Mit akarsz valójában tőlem? - kérdezte Loki, elhagyva a szórakozott élt a hangjából, és közvetlenül Tony elé lépett, majd a hüvelyk- és mutatóujja közé fogva a férfi állát kényszerítette, hogy felnézzen rá, az arcába, a szemébe. - Mondd ki!
Elnyílt a szája és egy megszégyenítően reszketeg lélegzet is felszakadt belőle, de a szavak valahogy nem jöttek. Loki nagyon közel volt hozzá. Pont elég közel ahhoz, hogy-
- Mondd ki!
Gyűlölte Lokit.
- Gyógyítsd meg Natashát - erőltette ki magából a szavakat. Olyan érzés volt, mintha tüzes vasakat kellett volna felköhögnie a tüdejéből. - Tudom, hogy képes vagy rá. Varázsolj, csináld azt, amihez értesz! Hozd őt rendbe.
A fekete hajú elengedte az állát, a szája gúnyos, diadalittas mosolyra húzódott, a pillantása pedig megtelt lenézéssel. Ha létezett árnyalata a lenézésnek, akkor az a zöld volt az, ami Loki íriszében kavargott.
- Hozzam rendbe a hibát, amit te okoztál, hm?
Tony összeszorította a fogait, hogy visszafogja a szitkokat.
- Meg tudod tenni vagy sem?
- Meg - válaszolta könnyedén, ám mielőtt még esélye lett volna a milliomosnak, hogy minimális megkönnyebbülést érezzen, folytatta. - De nem fogom. - Tony szeme elkerekedett és hitetlenkedve nézett a másikra. Nem akarta, pontosabban nem tudta elhinni. - Mégis mi hasznom lenne belőle?
Tony megrázta a fejét és mindkét kezét felemelte, hogy végigsimítson az arcán, aztán a napok óta fésületlen haján.
- Tisztázzuk! Vagy akkora büdös paraszt, hogy meg tudnád menteni őt, és még sem teszed? Együtt tudsz élni ezzel a tudattal?
Loki szavai sziszegésként hagyták el a száját.
- Nekem nincs bűntudatom, Anthony. - A férfi összerándult a név hallatán. Soha senki nem nevezte őt így. Utálta, ha így hívták. Nem véletlenül használta még hivatalos ügyekben is a rövidebb, Tony verziót. Lokitól hallani pedig még észveszejtőbb volt, ezúttal nem pozitív értelemben. - Semmi okom sincs segíteni. Sem rajtad, sem rajta. Azért vagyok itt, mert erre kárhoztattál.
- Megmentettük az életed! - szakadt ki belőle a frusztrált kiáltás.
- Amire nem kértelek meg titeket - jelentette ki kifejezéstelenül a félisten, karba téve a kezét a mellkasa előtt.
Tony azt hitte, menten agyvérzést kap.
- Szórakozol velem, ugye?
- Egyáltalán nem. Nem tartozom nektek semmivel, mert nem is kértem tőletek semmit - mondta Loki, de a szeme valahogy furcsán csillogott. Bár az sem volt kizárt, hogy annyira betegesen szadista volt, hogy élvezte látni Tony mentális őrlődését. - A ti döntésetek volt. Ahogy az a tiéd, hogy foglalkoztál velem.
Tony erre nem tudott mit felelni. Tudta magáról, hogy önző és sokszor még érdekember is, kihasználja azt, hogy jól tud blöffölni, manipulálni, és hogy az emberek akaratlanul is bedőlnek neki. Ezt jelentette az üzleti élet. Ami nála esetenként kihatott a magánéletére és arra a minimális számú emberi kapcsolatára is, ami volt. Rhodey milliószor ott hagyhatta volna, Pepperről nem is beszélve. Az egyetlen, aki nem tehette meg, az JARVIS, de úgy nézett ki, JARVIS kifejezetten szerette a társaságát.
Abba pedig nem különösebben akart belemenni, hogy JARVIS-t maga programozta.
De mindezzel szemben, amit Loki csinált… Loki hideg volt és számító, de mindent okkal csinált. Volt ráció abban, hogy a kisujját sem akarta emelni Natasháért, mert abból mi haszna származik, valóban, ám annak is oka kellett legyen, hogy nyíltan megtagadta a dolgot. Kellett lennie valami oknak.
Tony ujjai ökölbe szorultak, önkéntelenül végignyalt az alsó ajkán, és ezután nézett fel Lokira, aki várakozóan, közönyösen viszonozta a pillantását.
- Bármit megadok - mondta. A csend megnyúlt közöttük. - Nem erre akartál kilyukadni a fura, földönkívüli logikáddal? Hogy a semmiért nem teszed meg? Tessék, mit akarsz cserébe?
Loki elégedett, csuklásszerű nevetést hallatott. Pontosan olyan arcot vágott, mint aki pontosan ezekre a kérdésekre és erre a reakcióra várt.
- Bármit megadnál nekem azért, hogy megmentsen Natasha életét, akihez még csak érzelmileg sem kötődsz igazán?
Igen. Mert beleroskadt volna a bűntudatba. Amennyiben persze Clint nem kínozta volna halálra a drágalátos vöröse elpatkolásáért, ami teljességgel az ő hibája lett volna. Ez pedig képtelen volt megemészteni. Sokan haltak már meg közvetetten miatta, de közvetlenül… Senkinek a vére nem tapadt olyan értelemben a kezéhez. Amennyiben viszont Natasha nem éli túl a sérüléseit, amire igencsak magas esély volt…
Egyedül nem tudta ezt rendbe hozni. Hiába a tengernyi pénz, a technológia széles tárháza és a tudása, ez meghaladta minden képességét. Az orvosok sem tudtak érte semmit azon kívül, hogy csillapították a fájdalmát. Többek közt ezért sem egy kórházban feküdt már.
- Mentsd meg - kérte Tony. Legsötétebb rémálmaiban sem hitte, hogy valaha szívességet fog kérni Lokitól, de nem maradt túl sok választása. - Utána bármit megteszek vagy adok. Nyilván nem engedhetlek ki az épületből, azért maradjunk férfiasan reálisak, de ezen kívül…
Loki mosolyát, mintha az arcához ragasztották volna. Lassan bólintott egyet, aztán közelebb hajolt Tonyhoz. Az ujjai finoman megérintették a milliomos vállát, aki összerándult ettől.
- Nem ajánlom, hogy átverj, Anthony. Visszaadhatom, de el is vehetem a barátod életét, ha úgy akarom.
--
Tony utálta a mágiát, főleg abban az esetben, mikor rajta alkalmazták, de azt el kellett ismernie, hogy a teleportálás nem volt épp rossz dolog. Persze, kellemes sem feltétlenül, mert olyan hányingere lett tőle, ami másnaposság esetén is csak ritkán, azonban sikerült anélkül bejutniuk Natasha szobájába, hogy ez Clintnek feltűnt volna. A férfi abban a pillanatban a szürke borítású folyosón állt és telefonon beszélt valakivel, de mindezt háttal tette az ablaknak. Amin át láthatta volna a felbukkanását Lokival, ám szerencsére nem így történt.
Stark első útja az ajtóhoz vezetett, hogy bezárja azt. Valahogy úgy vélte, Barton nem kifejezetten fogja díjazni, amint rájön, mire készülnek. Persze, a végeredmény számított, de a férfi minden bizonnyal Lokit akarta volna utoljára a szeretett nő mellett látni.
- Ne tökölj túl sokat, ha lehetséges - perdült meg és sietett vissza az ágyhoz, ahol túl sok vezeték és cső kígyózott és egy túlságosan is sápadt Natasha feküdt benne. - Barton fekete listájának az élére kerültem négy napja, és hidd el, te vagy a büszke tulajdonosa a másodiknak.
- Annyi a különbség kettőnk között, Stark, hogy ez egyedül téged érdekel - közölte Loki hűvösen, mielőtt mindkét karján felgyűrte a köntöse ujjait.
Tony nem akart beleszólni, hiszen a saját érdeke is azt követelte, hogy Loki sikerrel járjon, azonban még mindig nagyon szkeptikus érzések öntötték el arra gondolva, hogy a férfi éppen csodát készül tenni. Tony nem véletlenül nem volt vallásos, nem tudott olyasmiben hinni, aminek a létezését alapvetően elvetette és kizártnak tartotta. Emellett neki ne mondja senki, hogy egy öreg fószer ül és figyel rájuk, miközben csak a Közel-Keleten ezrek haltak meg naponta. A mágiát ugyan a keresztény hívők is elvetették, de a milliomos tulajdonképpen egy kalap alá vette mindkettőt. Hiszen ugyanazt a megmagyarázhatatlan dolgot kétféleképpen nevezték el.
A mágia - állítólag - olyan tudomány, amit még nem sikerült megmagyarázni. Tony számára a mágia olyasmi volt, amit nem lehetett racionálisan körülírni, és ami olyan messze állt a tudomány mindenfajta formájától, mint Hulk attól, hogy olyan intelligens legyen, mint a gazdája.
Loki egyik sápadt keze Natasha homlokára csúszott, a másik pedig, miután lerántotta róla a takarót, a hasára. Tony arca megrándult, ahogy meglátta a nő testét, ami szó szerint össze volt törve.
- Kiabálni fog - szólalt meg Loki, mielőtt még bármi rendkívüli vagy furcsa történt volna.
- Miért? - nézett rá gyanakodva a másik.
- Azért, mert csontokat összeforrasztani külsőleg nem éppen cirógatás - küldött felé egy lesújtó pillantást a félisten. - Az ostoba kérdésből kiindulva úgy vélem, el kell mondanom azt is, hogy Natasha tüdejének semmi baja. Mr. Barton pedig nem süket.
Tony elhúzta a száját. Szenzációs. Hátrapillantott a válla felett, de Clint még mindig a telefonján lógott - egyelőre. Amint belekezdenek Natasha életének megmentésébe, ez azonnal meg fog változni.
- Azt hittem, hókuszpókusszal gyógyítani pont azért menő, mert nem kell elviselhetetlen fájdalommal megbirkózni közben az alanynak - mondta durrogva, akár egy sértődött óvódás.
- Általában az is - bólintott Loki, és látszott rajta, hogy fárasztja Tony akadékoskodása. - Viszont vagy napokon át csinálom, fájdalommentesen, vagy húsz perc alatt, óriási kínokkal.
Szenzációs. Nehéz szívvel szólalt meg.
- Csináld. Gyerünk.
Loki pár hosszú másodpercig méregette őt, aztán lassan bólintott, és minden figyelmét az előtte fekvőre terelte.
Tony nem értett a mágiához, igazán nem, de azt érezte, hogy valami megváltozott a szobában. Egyik pillanatról a másikra. Mintha kevesebb lett volna a levegő, mintha valaki kiszippantotta volna onnan, Loki egész alakja pedig… dominánsabb lett. Hátrafeszültek a vállai, az arca fehérebb színt öltött, amint a kézfejei zölden felizzottak.
Mikor a feszültség olyan magaslatokba hágott, amiket már a milliomos sem tudott nyugodt lelkiismerettel a fejsérülésére fogni, elszabadult a pokol. Natasha éles, észveszejtően fájdalmas sikolya megtöltötte a levegőt, nem sokkal később pedig tompa puffanás hallatszott a háta mögül.
Tony nem tudta, mi aggassza jobban, a nő kínlódó üvöltése vagy Clint elborzadt arca, amivel az ablak előtt állt, és hasztalan püfölte azt. Az ajtónál is próbálkozott, de mivel zárva találta, gyorsan visszatért eredeti helyéhez.
- Stark! - üvöltötte magán kívül a mesterlövész. - Stark, eressz be! Takarodjatok onnan! STARK!
Megrázta a fejét, és megfeszített állkapoccsal ismét a félisten irányába fordult.
Loki nem nézett fel, láthatóan nagyon kellett koncentrálnia arra, amit csinált, ami igazából… nem tűnt többnek, mint Natasha fizikai és mentális kínzása. A nő kihomorított mellkassal, elnyílt ajkakkal némán sikoltozott, ám a szeme mindvégig csukva maradt. Az apró test remegett és rángott, a legrosszabb ördögűzős horrorfilmekben lehetett csak hasonlót látni.
Tony majdnem rókázott.
Végtelennek tűnt, mire Natasha végre valahára megnyugodott és már csak pihegő, nyöszörgő hangok jöttek felőle, aztán már az sem. Ehhez nagyjából tizenkét perc kellett, ennyi idő pedig bőven elegendő volt, hogy Barton az üvöltözésével odacsalja a helyiséghez Rogerst is.
Utóbbival annyi volt a gond, hogy a szérumnak köszönhetően sikerült betörnie azt az ajtót, amin Clint még csak horpadást sem tudott okozni. Igazi konditeremtündér - gondolta a milliomos.
Tony széttárt karokkal állt eléjük.
- Hagyjátok!
- Megöllek, Stark! - sziszegte Clint az őrjöngés tisztán kivehető jelével a szemében. - Előbb téged, aztán azt a seggfejt is!
- Tony, mégis mit művelsz? - szegezte neki a bizalmatlan, számon kérő és kissé talán dühös kérdést Steve.
- Megmentem az életét! - vágott vissza Tony, bár ő is kicsit bizonytalan volt mindabban, amit mondott. Natasha sikolyai egy pillanatra sem szűntek meg csengeni a fülében. - Vagyis, Loki menti meg az életét. Bízzatok bennem, jó?
- Mi volt akkor, amikor én kértem ugyanezt? - Stark ótvarul érezte magát, de addig is időt adott Lokinak, hogy befejezze, amit csinált, amíg sikerült a párost szóval tartania. - Te miért nem tudtál bízni bennem? Emiatt fekszik most Natasha ott, és-
- Elbasztam! - vágta félbe majdhogynem kiabálva Tony Bartont. - Nem tudom neked többször elmondani és máshogy sem megfogalmazni, hogy elcsesztem és sajnálom! Rendbe akarom hozni, szó szerint, és Loki meg tudja csinálni-
- Tony - szólt ezúttal a szőke közbe.
- Nem vagyok orvos, ő viszont-
- Tony!
- Mi van? - rántotta a figyelmét Steve irányába, aki azonban már el is viharzott mellette, hogy még azelőtt elkapja Lokit, hogy a padlóra csuklott volna. A félisten ezt láthatóan nem értékelte annyira, mint illett volna neki, de rákényszerült, hogy elfogadja a segítséget, mivel még az ágy szélén megtámaszkodva sem tudta megtartani magát.
Barton azonnal az ágynál termett, míg Tony a földön térdelő párost célozta be.
- Mi a fene van veled? - kérdezte, és az egyik vállánál fogva hátranyomta annyira a félistent Steve mellkasának, hogy lássa az arcát, ami úszott a verejtékben. A hosszú, általában hátrafésült fekete tincsek közül most több nedvesen a bőréhez tapadt.
Kiérdemelt ezért egy olyan pillantást, amitől nem sok híján valóban meghunyászkodott - feltéve, hogy nem ő lett volna Tony Stark.
- Bármit is csinált Natashával - mondta Rogers, aki továbbra is határozott és erős karokkal tartotta Lokit, hogy ne dőljön el, mint egy zsák krumpli -, kimerítette.
A következő értelmetlen és rendkívül infantilis veszekedést megelőzte és még a kirobbanás előtt meghiúsította az, hogy az említett vörös felült az ágyon, és egyetlen szempillantás alatt Clint nyakában volt, aki nem elég gyorsan temette az arcát a kócos és csapzott tincsek közé ahhoz, hogy elrejtse azt az egyetlen kósza, megkönnyebbülés szülte könnycseppet, ami legördült az arcán.
--
- Miért nem szóltál előre, hogy mire készülsz?
- Mit számított volna? - vonta meg a vállát Tony és mereven a folyosó padlóját figyelte, ahogy egyre fogyott és fogyott a négyzetméter a lábai elől. Egyre közelebb kerültek Loki szobájához, ahova a férfi nagy valószínűséggel teleportált azután, hogy elég erőt gyűjtött össze hozzá.
Minden bizonnyal komoly önbecsülési gyilkosságot jelentett számára Steve önfeláldozó segítsége. Utóbbit Tony meglehetősen viccesnek találta, de valahogy nem tudott még csak poénkodni sem vele.
Natasha teljesen rendbe jött. Egyetlen zúzódás vagy karcolás sem maradt a testén, és miután sikerült kibontakoznia Clint óvó és ragaszkodó öleléséből, az is kiderült, hogy egyáltalán nem érez már fájdalmat. Lokinak sikerült negyed óra alatt az életveszélyes állapotból olyat csinálnia, ami alapján meg sem lehetett mondani, hogy az a bizonyos baleset megtörtént.
Tony azonnal kijött a szobából, egyetlen szó nélkül. Örült a nő gyógyulásának, de mivel a Clinttel való konfrontációhoz négy napig gyűjtötte az erejét, egyáltalán nem érezte úgy, hogy készen állna Natashával is megtenni ugyanazt. Nem ölte meg, végül, csakhogy ez nem saját magának, hanem Lokinak volt köszönhető. Ezt kimondani pedig, hogy Lokinak kellett hálás lennie, rosszabb volt, mint arra gondolni, hogy Amerika Kapitány még mindig szűz.
Steve a vállára csúsztatta a kezét, és különösebb erőt sem kellett kifejtenie, Tony magától megállt.
- Tudom, hogy az elmúlt napokban én sem voltam veled túl rendes - mondta a férfi, de Stark hálás volt azért, hogy nem csengett bocsánatkérés a hangjában. Nem az ő tisztje volt ez most.
- Miért lettél volna? - pillantott rá. - Majdnem kinyírtam az amúgy sem túl ütőképes csapatunk egyik tagját.
- Tony, attól, mert hallgatsz valakire, nem leszel kevesebb az illetőnél - halkította le a hangját Steve. Már majdnem odaértek Loki szobájához, és a kapitány sem érezte szükségét, hogy fültanúja legyen a beszélgetésüknek. - Egy csapatban muszáj… bíznunk egymásban. Az, ha elfogadod valaki utasítását, csak annyit jelent, hogy megbízol benne. Senki sincs ellened vagy próbálja kisebbíteni mindazt, amit teszel.
Ezt jól tudta. Fejben legalábbis.
- Mindig egyedül voltam, Steve - válaszolta erre Tony, és úgy tett, mintha lenne egy láthatatlan kavics a padlón, amit rugdoshat. - Nem akarom előhúzni a mindenható „apuci nem szeretett eléggé” kártyát, de gyerekkorom óta magamra vagyok utalva és nem szoktam ahhoz hozzá, hogy magamon kívül másban megbízzak ugyanazon a szinten.
- Nem az a baj, hogy még nem megy - rázta meg a fejét a vele szemközt álló. - Az a gond, hogy te meg sem próbálod. Most is, beszöktél Natasha szobájába Lokival, hogy valami olyat tegyél, ami alapvetően nem rossz.
- Szóltam volna Bartonnak? - nevetett fel hitetlenkedve. - Ezt te sem gondolod teljesen komolyan, ugye? Élből elküldött volna a jó büdös francba és jogosan.
- Igen, de ha szólsz nekem vagy Bruce-nak, mi meg tudtuk volna beszélni vele.
- Lokiban ti sem bíztok - mutatott rá a milliomos.
- Benned viszont szeretnénk - dobta be azt a labdát, amit Tony már nem tudott visszapasszolni egy újabb köre. - Viszont te nem hagyod vagy nem akarod hagyni.
Egy utolsó szorítás a vállán, ami kísértetiesen emlékeztette Tonyt arra, amit a veszekedésükkor kapott kevesebb, mint egy hete. Azt érezni mégis valamiképp más érzés volt.
Figyelte, amint a szőke elsétált, és megpróbált minden bűntudattal és hosszas gondolkozással teli érzést kizárni mind a fejéből, mind a szívéből, mert ezekkel nem tudott jelenleg megbirkózni, alkohol nélkül és annak az ígéretével a feje fölött, hogy Loki olyasmit fog kérni a segítségéért cserébe, amit vagy nem tud megadni, vagy nem akar majd.
- Utálok tartozni - morogta, és az utolsó pár méteren is túlesett, aztán az udvarias kopogást megelőzően benyitott Loki szobájába.
Mindig is ki akarta próbálni, milyen az, amikor lendületből hozzávágják egy függőleges és kemény felületnek, ez esetben a csukott ajtónak, miután Loki berántotta odakintről, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire lélegzetelállító. Szó szerint. Nem kapott levegőt az ütközéstől, és ezen vajmi keveset segített, hogy Loki ajkai azonnal a szájára tapadtak, amiket rögtön követett a nyelve.
Belenyögött a csókba és ezzel megadta a zöld utat a félistennek, bár a kezével még kislányos zavarában valamennyire próbált tiltakozni. Beletúrt Loki hajába, ami irreálisan kócos és csapzott volt még mindig, a másikkal pedig a vállába kapaszkodott, hogy legalább minimálisan érezze, nem forog körülötte a szoba.
Tony hátradöntötte a fejét annyira, hogy megszakadjon a kulturáltnak és finomnak nem nevezhető csók, és egyúttal ezzel lehetőséges adjon a másiknak, hogy áttérjen az arca oldalára és a nyakára.
- Ha így fejezed ki az utálatod - nyögte Tony rekedten -, nem sokat fogok küzdeni a jóindulatodért, remélem, tudod.
Loki felemelte a fejét és a férfi fejének két oldalán megtámaszkodva olyan közel hajolt hozzá, hogy beszéd közben a lehelete elérte Tony elnyílt ajkait.
- Tartozol nekem - suttogta.
- És szívességből dugni akarsz? - szaladt fel a homloka közepéig a szemöldöke. - Ezt sokkal kevesebbért is megkaphatod.
Loki lassan elmosolyodott, ami pillanatokon belül átzuhant a ló másik oldalára és vigyorrá szélesedett.
Ezúttal viszont a milliomos megelőzte a cselekvésben. Lokit csókolni olyan érzés volt, mint mindent elfelejteni, amíg tartott, és drog nélkül elszállni bizonytalan időre. Tudni akarta, hogy milyen hatást váltana ki többet tenni, mint körbebarangolni egymás száját.
Elkapta Loki köntösének a széleit és magához húzta egy mélyebb csókra, ami közben küzdhettek a dominálásért, Tony pedig előre lépkedve terelhette a férfit az ágy irányába.
Nem volt ebben semmi puhaság vagy finomság. A fekete köntös kinyúltan és szakadtan érkezett meg a padlóra, Tony nadrágjáról leszakadt a gomb, ahogy ösztönös és megzabolázhatatlan vággyal egymásnak estek. Tony nem tudott elszakadni Loki ajkaitól, amik egyszerre tűntek jéghidegnek és tűzforrónak, a nyelve pedig állandóan kacérkodott vele. Csalogatta, hogy egyre tovább és tovább mélyítsen azon, amin már nem lehetett, és valahogy mégis sikerült.
Tony újra belemarkolt a hollófekete tincsekbe, és elrántotta magától a félisten fejét, aki végignyalt a saját ajkain és félig lehunyt szemekkel nézett fel a fölötte térdeplőre.
- Nem fekszem be alád - közölte felmorranva Stark, és Loki csípőjére ülve kibújt a pólójából. Már csak az amúgy is drasztikusan kigombolt nadrágja maradt rajta.
- Pedig meglovagolhattalak volna - nyalta meg a szála széjét.
Tony felnyögött és lehunyta a szemét. Tökéletesen el tudta képzelni, ahogy a smaragd szemek kéjes fénnyel ragyognak fölötte és a sápadt, vékony test mozog az övén, Loki pedig nyöszörög és akarja őt.
A már messze nem félkemény férfiassága megrándult a nadrágjában, mikor Loki hosszú ujjai végigcirógatták a meztelen hasát, majd beleakaszkodtak az alsónadrágjába és lejjebb húzták annyira, hogy a reaktor és a csillár halvány fényében látható legyen a fanszőrzete.
Kinyitotta a szemét és lepillantott a félistenre. Döbbenten konstatálta, hogy az említett már teljesen meztelen volt, és az arcán olyan kifejezés ült, amitől Tonyt elfogta a kényszer, hogy egyszerűen szétlökje a lábait és mindenféle cicomázás nélkül a magáévá tegye. Már attól a gondolattól elvesztette a maradék józan eszét is, hogy Loki zokszó nélkül odaadja magát neki. Egy istenség a skandináv mitológiából.
- Azonban, ha nem teszel semmit, nekem kell majd - mormogta Loki oldalra döntött fejjel, sejtelmesen mosolyogva, miközben a keze finoman masszírozta a dudort Tony nadrágjának elején.
Természetesen Tonynak esze ágában sem volt átadni a gyeplőt.
Rekord sebességgel megszabadult a nadrágjától, az alsót pedig már Loki tüntette el róla, a szó szoros értelmében. Ennél furcsábbat talán csak a teleportáláskor érzett; olyan volt, mintha pillangók szárnyai rebbennének végig a bőrén, ahol eddig az alsónadrág tapadt a testéhez. Azután már a kettőjük meztelen teste simult egymásnak.
Tony belenyögött Loki mellkasába, ahogy az ágyékuk összepréselődött, és megérezte, hogy a másik sem volt éppen kedvetlen, sőt. A sápadt ujjak a fenekébe markoltak és még közelebb húzták magához, az arcát a hajába temette, míg Tony végigkalandozott az ajkaival a mellkasán.
Harapott, egészen a húsáig. Végignyalt a pirosló területeken, és mindez alatt egy pillanatra sem felejtette el élvezni a hangokat, amiket Loki kiadott magából. Nem nyögött, nem, addig még nem jutottak el, de a mély szuszogások és az olykor elakadó lélegzet mind arról árulkodott, hogy nagyon is jól csinálta.
Amikor Loki köldökéhez ért a nyelvével, az egyik keze lejjebb merészkedett. Hezitálás nélkül markolta meg a félisten farkát, aki ettől hátracsapott fejjel felnyögött.
Tony elégedetten elvigyorodott.
- Ezekből hallanék még többet - dörmögte sötéten kuncogva, és még lejjebb csúszva a másikon.
Loki tekintete elsötétült, de ezúttal nem a haragtól, hanem az élvezettől. Úgy nézett Tonyra, mintha… Tony nyelt egy nagyot. Egyetlen szeretője sem tudott így nézni rá. Még Pepper sem, pedig nem kételkedett abban, hogy Pepper szerette is őt.
A nő gondolatára felötlött benne, hogy talán zavarnia kéne annak, hogy Loki férfi, de… Akkor sem ment volna, ha rákényszeríti magát. Loki iszonyatosan vonzó volt, és ettől teljesen függetleníteni tudta a nemét. A bőre, ami tökéletesen megfeszült a csípőcsontján és a mellkasán, az ajkai közül néha-néha felbukkanó nyelve, a sokat ígérő szempár és az az ív, ami megfeszítette a testét, hogy még közelebb kerüljön Tonyhoz… Még az is iszonyatosan vonzó volt, hogy a félisten ott lüktetett az ujjai között, csakis érte.
Másképp volt kívánatos, mint egy nő, de legalább annyira - ha nem jobban.
- Úristen - nyögte légszomjjal küszködve. Minden olyan élénken vibrált a szeme előtt, mintha valaki szánt szándékkal rakta volna a képeket az agyába. Loki elégedetten elvigyorodott. - Fordulj meg!
Loki összeszűkítette a szemét egy pillanatra, de aztán engedelmeskedett, ami nem kis mértékben meglepte a milliomost, de nem panaszkodott. Főleg nem azután, hogy a fekete hajú csípője alá nyúlva térdelő helyzetben húzta őt, a lapockájára tenyerelve pedig a felsőtestét az ágyra nyomta.
- Ó, bassza meg…
- Éppen ideje lenne - dorombolta Loki. DOROMBOLTA.
- A francba - csattantak össze a fogai. Ott billegett előtte egy tökéletesebbnél is kifogástalanabb hátsó, nála pedig nem volt sem óvszer, sem semmi. - Nincs nálam gu-
Loki feltérdelt és félig hátrafordulva elkapta a tarkóját, és magához húzta egy hosszú, fülledt csókra. Tony érezte, hogy nyálcsík csordul le a szája sarkától.
- Nincs szükség rá - mormolta az istenség elszakadva tőle. A nyelve hegye még utoljára végigszaladt Stark ajkain. - Velem nincs. Előkészületre sem.
Tony szeme elkerekedett.
- Úgy érted-
- Csak csináld végre, Anthony!
- Krisztus.
Nagyon nehezen tudta elképzelni, hogy Loki tökéletesen tisztában lett volna azzal, amit mondott, ezért mikor a férfi visszahanyatlott az ágyra (még szélesebb terpeszben és még gyönyörűbben pucsítva, mint korábban), fél kézzel a csípőjére fogott rá, utána pedig két ujját belé csúsztatta.
Lokival egy időben nyögött fel.
Igaz, hogy a félisten szűk volt, nem is kicsit, de az ujjai gond nélkül haladtak előre, mintha már előre-
- Nem foglak kiengedni az ágyamból ezentúl - hördült fel Tony.
- Kinyírlak, ha nem mozdulsz meg végre, Stark! - csattant fel Loki lehunyt szemmel, a lepedőre markolva mindkét kezével.
Már nem kellett kétszer mondani. Tony megkereste a megfelelő szöget magának és egyetlen erős csípőlökéssel a másikba hatolt. A szoba forró levegője megtelt Loki kéjes hangjával, illetve a milliomos elfojtott nyögésének hangjával.
- Ó, de rohadt szűk vagy… - sziszegte az összeszorított fogain keresztül.
Loki egyetértően hümmögött és provokálásként rászorított a férfire és hátralökte a csípőjét, akinek ez jelentette az utolsó cseppet a pohárban.
Nem finomkodott, nem volt rá szükség és Loki sem igényelte. Igazából Tonyban felmerült a lehetősége annak, hogy a fekete hajú valamilyen szinte élvezte a fájdalmat, ha egybe fonódott az élvezettel, ez a kettős tudta igazán lázba hozni.
Ráhajolt a sápadt, reszkető hátra, amin már izzadságcseppek tucatjai csillogtak, de valami okból a bőre mégis jéghidegnek tetszett, ez pedig kiváltott belőle egy szisszenést, mikor hozzáért a mellkasa. Másrészt viszont így mélyebbre jutott Lokiban, akinek a torkából olyan hangok szakadtak fel, amik kis híján elérték, hogy Tony azonnal elmenjen.
Egyik kezével támaszkodott, a másikkal oldalra fordította annyira Loki fejét, hogy nehézkesen, de kivitelezhessen egy csókot. Aztán a félisten merevedését vette kezelésbe.
Tony érezte, hogy nem bírja sokáig. Annyira szűk volt a másik és annyira szabadon mozoghatott benne, amihez nem szokott hozzá. Lokit úgy dughatta, ahogy jól esett. Keményen, gyorsan, ösztönből. A legszebb pedig az volt az egészben, hogy még csak nem is okozott vele kínt. Az istenség pontosan ezt akarta.
Előbb ő ment el, beleélvezhetett Lokiba, de a fehér köd ellenére, ami megtöltötte a fejét, tovább mozgott, ameddig meg nem hallotta Loki kiáltását és gyakorlatilag elviselhetetlenül erőssé nem vált a szorítás a farka körül.
Lihegve, kimerülten rogyott rá az alatta térdelőre, aki meglepő könnyedséggel lelökte magáról az ágyra (tompa puffanással és nem tetszését jelző nyögéssel érkezett meg), majd feküdt le mellé, bele a saját ondójába.
Úgy tűnt, nem zavarja. Tony fáradtan elvigyorodott.
- Én nem mosok lepedőt - préselte ki magából.
Loki felmorrant.
- Csak ne beszélj.
Tony nem bírta levakarni a vigyort az arcáról. Az oldalára fordult, hogy Loki hátát stírölhesse, amin több helyen ott voltak a fogai nyomai és karmolások vöröslő csíkjai. Az ajkára kellett harapnia, hogy ne nyögjön fel vagy érintse meg a sérült bőrfelületeket.
Közelebb húzódott a másikhoz, az ágyékát Loki meztelen fenekéhez préselte, és hanyagul a csípőjére dobta a karját.
- Azt hittem, tetszik a hangom - mormogta bele a félisten fülébe.
- Jelen pillanatban nem - közölte jól hallható frusztráltsággal.
- Ugyan már! Ismerd el, hogy jól szexelek. Főleg emberi viszonylathoz képest.
Támadt némi csönd, aztán Loki halkan felkuncogott.
- Nagyon öntelt vagy.
- A csúcsra juttattam egy istent. Na ná, hogy öntelt vagyok! - mozdult még közelebb a férfihez.
- Anthony.
- Hm? - temette bele Loki hajába az arcát. Kezdett erőt venni rajta a szex utáni kellemes tompaság. Még azelőtt elaludt volna, hogy feltisztul a tudata. - Egyébként miért hívsz Anthonynak? Hova lett a Stark?
- Anthony, én nem szoktam összebújni senkivel - jelentette ki, és a hangszíne eléggé átcsapott fagyosba. A jelzőről pedig Tonynak ismét eszébe jutott, hogy mennyire furcsa Loki testhőmérséklete. Az ő teste még most is lángolt. - Tűnés!
- Ne legyél már ilyen! - horkant fel. - A szexhez hozzátartozik az utána lévő összebújás is.
- Furcsa és kellemetlen emberi szokás.
- Az rendben van, hogy beléd nyomom a farkam, de az már nincs, hogy átöleljelek utána? - könyökölt fel Tony és vonta fel a szemöldökét. - Ne csináld! Egy kis összebújás mindenkinek kell olykor. Mesélhetsz nekem a gyerekkori traumáidról. A személyiséged figyelembe véve lehet egy pár. Vagy megszeretgethetlek apuci helyett is - vigyorodott el.
Nyilvánvalóan viccnek szánta, ám még mindig nem tanulta meg, hogy Asgardban valamiféle feketelistán lehetett a „humor” szó. Loki felült és szembefordult vele, a zöld szempár fénylett a dühtől és az arca is megfeszült az elfojtásból kibukó indulatoktól.
Tony már nyitotta a száját, hogy korrigáljon, amikor Loki tenyere az arc reaktora fölött a testéhez nyomódott, és a következő pillanatban kint találta magát a szoba előtt. A csukott ajtóval szemezett a folyosó kellős közepén teljesen pucéran.
Megpróbált benyitni a szobába, de nem sikerült.
- Loki! - Dörömbölt is, de semmi. - Loki! Legalább teleportáld ki a ruháimat is, cseszd meg!
Ezúttal sem érkezett válasz.
Tonynak el kellett ismernie, hogy ehhez hasonló szexben még nem volt része, viszont valahogy örült, hogy eddig egyetlen partnere sem zárta még ki a szobájából meztelenül. Meglehetősen hülyén érezte magát jelen pillanatban.
Különösen azután, hogy sóhajtva elfordult az ajtótól, készen rá, hogy a lehető legkisebb feltűnéssel eljusson a saját emeletére, majd egész este azon dolgozzon, hogy ezeket a felvételeket eltüntesse a biztonsági kamerák mentéséből, amikor körülbelül húsz méterre meglátta Bruce szobrozó, földbe gyökerezett lábakkal ácsorgó alakját.
Banner úgy nézett ki, mint aki nem tudja eldönteni, hogy agyvérzést vagy szívinfarktust kapjon inkább, esetleg az arcán elöntő vörösségbe és hőhullámba haljon bele.
Kínos. Tony megköszörülte a torkát.
- Elhiszed, ha azt mondom, hogy ez csak a legújabb kihallgatási technikám Lokival szemben?
előző | következő
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 6880
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Megjegyzés: Nem tudom, mitől lett ennyire hosszú ez a fejezet, mikor annyira azért nem történik benne sok minden - de az nagyon történik XD Figyelem, nyílt, részletgazdag szexjelenet található a fejezetben! Ha nem vagy slash párti, a kényes résznél ugorj egy nagyot.
Kilencedik fejezet - Csak csináld
Tudta, hogy megérdemelte. Mélyen belül még vágyott is a fizikai fájdalom érzésére, mert a testi gyötrelem valamiképp feloldotta azokat, amik a szívét marcangolták darabokra már egy ideje. Sosem volt híve a zaklatottság önkínzással való enyhítésének, és nem is igazán értette korábban, miért csinál ilyesmit valaki (például Bruce), ám kezdte kapizsgálni.
Bár az is igaz, hogy nem sejtette, hogy ekkorát fog kapni. Nem becsülte le Clint képességeit vagy edzettségét, dehogy is, viszont álmaiban sem gondolta, hogy a férfi egyetlen ütéssel a padlóra tudja küldeni - szó szerint. Valószínűleg ehhez nagyban hozzájárult a már amúgy is fennálló fejsérülése.
- Takarodj innen! - sziszegte a mesterlövész fölé magasodva, és szó szerint remegve a dühtől. Hiába szorította ökölbe mindkét kezét, a karjai reszkettek az indulattól, és láthatóan komoly önuralmat gyakorolt azért, hogy ne verje szét a földön éppen felülő képét.
Ezt Tony értékelte, a maga csendes és kiismerhetetlen módján.
- Menj és nyalogasd a sebeket az ócska páncélodon! - vágta oda Barton fojtott hangon. - Ha akárcsak a szoba közelébe mész, kinyírlak, Stark.
Tony letörölte a vért a szája sarkából, teljesen feleslegesen, mert annyira felrepedt az ajka, hogy szinte rögtön ugyanolyan mennyiségben folyt végig az állán, mint előtte.
- Csak tudni akartam, hogy van - préselte ki magából anélkül, hogy felszisszent volna az égető fájdalomtól. Az arca teljes bal része sajgott, és egy percig sem kételkedett benne, micsoda nyoma lesz ennek másnapra.
Clint szája sarka megrándult.
- Mégis, hogyan lenne? Ezért igazán nem kellett volna idejönnöd. Megkérdezhetted volna Bannert vagy Rogerst.
Tony nehézkesen, de feltápászkodott a padlóról, és ugyan az egyenes, imbolygásmentes állás még komoly gondokba ütközött, legalább függőleges testhelyzetben tudta folytatni a társalgást. A méltósága még mindig piszkosul tudott fájni, ha csorbát szenvedett.
- Muszáj szemétkedned? - kérdezte végül, a szokásos viccelődő élnek nyoma sem volt a hangjában. - Látni akartam a saját szememmel és esetleg tőled hallani. Épp elég szarul érzem magam így is, elhiheted.
- Remek - közölte Clint, és karba tette a kezét. - A minimum az, hogy este nem alszol. Natasha egy picit rosszabbul van, mint a te bűntudatot, de jó hallani, hogy legalább van.
Összecsikordultak a fogai a megerőltetéstől, hogy ne ugorjon neki verbálisan Bartonnak, akinek az arca egy szemernyit sem enyhült meg. Nem reménykedett benne, de azért picit eljátszott a gondolattal, hogy talán négy nap alatt már lehiggadt annyira, hogy… megbeszélhessék. Normálisan kommunikálhassanak, és esetleg Tonynak is legyen gyomra meg bátorsága kiböknie azt, hogy sajnálja.
Legszívesebben Clint helyett törte volna szilánkosra a saját arcát, és ez annyira undorítóan önsajnáltatóan hangzott, hogy az egész gondolatmenet végén Stark csak még pocsékabbul érezte magát. Erre csak rátett egy lapáttal a fémes-fehér színű falak közelsége és látványa, a fekete, bolyhos szőnyeg a lába alatt (amit annak idején kényszerből rakatott le, mert Pepper keresztülhúzta a számításait a falakkal). Illetve a tudat sem volt éppen elhanyagolható, hogy húsz méter és egy igencsak jogosan dühös, professzionális gyilkos választotta el Natashától.
- Elmondod, hogy van, vagy komolyan JARVIS-tól kell adatokat kérnem?
A mesterlövész szemrebbenésnyi idő alatt küzdte le a köztük fent állt, nagyon rövid távolságot, hogy megragadja Tony pólóját és olyan közel húzza magához, hogy kis híján összeérjen az arcuk.
- Mi s francért nem bírtál hallgatni rám?! Miért kell neked állandóan hősködnöd? A legönzőbb és legszánalmasabb faszkalap vagy, akivel valaha találkoztam. - Tony abban a pillanatban azt kívánta, bár Barton csak újra megütné. - Sosem elég a hírnév, mi? Az egód ki nem bírná, ha egyszer másokra hallgatnál, és nem önkényesen játszanád az eszed.
Mit mondhatott volna erre?
Ha tehette volna, visszacsinálta volna az egészet. Az első napon próbálta meggyőzni magát, hogy ez legalább annyira Hulk hibája is volt, mint az övé. Ha a melák nem hajítja át egy épületen és két utcán, nem csapódott volna bele Natashába páncélostól, törmelékestül és mindenestül. De rájött, hogy ugyanakkora mértékben hibásak voltak. Távol kellett volna maradnia.
A harmadik nap éjjelére már egyáltalán nem úgy látta, hogy Hulk felelős lett volna bármiért is. A behemót csak ösztönösen azt tette, amit akárki tett volna a helyében: minden eszközzel próbált szabadulni. Kicsit barbár módon tette, de kettőjük közül nem is ő volt az atomfizikus.
Tony sosem fogalmazta meg magában azt, amit Pepper nagyon sokáig igyekezett megértetni vele, sikertelenül: a viselkedése kártékony volt, ám nem önmagára, hanem elsősorban a környezetére.
- Sajnálom - erőltette ki magából, de nem nézett Clint szemébe.
A férfi elengedte őt és taszított rajta egyet, aztán maga is hátrébb lépett, hogy véletlenül se kelljen a közelében lennie.
- Rohadtul utállak jelenleg. Meg tudnálak ölni. - Nyugodt, tárgyilagos volt a hangja. Semmi érzelem vagy hezitálás nem torzított rajta, az égvilágon kívül semmi. - Nem fogok neked megbocsátani, ha Natasha meghal. Még akkor sem biztos, ha élni fog.
Tony bólintott.
Elkönyvelte, hogy Clint kilencvenöt százalékos eséllyel nem lesz hajlandó mondani neki semmit sem, úgyhogy inkább sarkon fordult. Már ahhoz négy napig tréningezte magát, hogy egyáltalán idejöjjön, a további vitákra nem volt lelkileg felkészülve.
Visszahúzódott a műhelyébe, anélkül, hogy bárkivel is találkozott volna. Hozzá kell tenni, rengeteg energiát fektetett bele, hogy olyan időpontot válasszon a kisurranásra, amikor emberi társaság nélkül el tudott jutni Bartonhoz és vissza. Órákon át böngészte a kamerák felvételeit, hogy melyik Bosszúálló éppen hol van.
Nem volt gyáva. De nem tudott a többiek szemébe nézni. Még nem.
A labor pontosan úgy festett, mint egy erősen alkoholista géniusz támaszpontja egy egyetemi hosszú hétvége után: ahol épp nem az üres üvegek, poharak és az éppen csak ledobált ruhái voltak, ott szerszámok, alkatrészek és mindenféle szerves anyagok foltjai tündököltek. Egyetlen rész maradt nagyjából tiszta, ahol a páncélokat tartotta, a golyóálló üveges vitrinek sora.
Átsétált a katasztrófa sújtotta területen, hogy bejusson a hálószobájába, aztán az onnan nyíló nappaliba, amivel egybe nyílt a konyha. Innia kellett egy kávét. Az evés sem ártott volna, de ahhoz egyelőre nem volt gyomra.
Míg várt, hogy a koffeines nedű a bögréjébe csepegjen, az asztalon heverő leveleket és mappákat nézte. Azokat, ha minden igaz, Steve hozta le neki. Legalábbis JARVIS ezt állította, már pedig JARVIS remélhetőleg igazat mondott neki. Végtére is, ő programozta. Peppertől érkezett az összes. Számlák, szerződések, költségvetési kimutatások voltak. Olyasmik, amikkel jelenleg Tony nem tudott foglalkozni.
Állt a rohadtul ízlésesen berendezett, arany és bordó és fekete és fehér színezésű helyiségben, miközben a kávéfőző szelíden berregett a háta mögött, még a mindig diszorientált robotja által keltett zajt is hallotta, két helységgel odébbról, és közben azon gondolkozott, hogyan kúrhatta el ennyire az életét.
Összekoccantak a fogai, ahogy hirtelen megfeszült az állkapcsa.
- A francba!
A bögre a falon csattant. Több száz darabra robbant a porcelán, a kávé barnára festette a piros fal egy részét. Tony remegett a dühtől és a tehetetlenségtől.
A padlón csattant két szét, az asztalt felborította, és a kávéfőzőt is sikerült totálkárosra törnie, miközben széttört minden olyan bögrét, poharat és üveget, amit egykor Peppertől kapott ajándékba.
Aztán csak állt a pusztítás középpontjában és nehezen lélegezve pillantott körül.
- Befejezte, uram? - szólalt meg JARVIS ezúttal tartózkodó hangja, ami egyenlő volt az óvatossággal.
Tony nekidőlt a háta mögött lévő hűtőszekrénynek és sóhajtva hátradöntötte a fejét.
- Takaríttasd össze azzal a félkegyelművel - kérte. - És addig senkit ne engedj át ide, míg nem csillog minden, mint a babapopsi.
- Igenis, uram. Felírok rendelésre egy új kávéfőzőt is.
- Az szuper lenne - bólintott maga elé. - JARVIS! Szedd le nekem a központi gépről Natasha életjeleinek és korlapjának adatait, és összegezd nekem.
Ez nem jelentett komoly feladatot a mesterséges intelligenciának. Négy másodperc elteltével már mondta is a kért információkat.
- Ötvenhárom törött csontot jeleztek a röntgenfelvételek, ezek közül kilenc a jobb karban található, huszonkettő a bal lábában, a többi Ms. Romanoff felsőtestén oszlik el. Koponyasérülést is szenvedett, amitől rohamai vannak, de az agya nem károsodott. A vérveszteséget pótolták, a belső vérzést idejében észrevették és műtétileg stabilizálták. Az állapota még mindig válságos. Úgy vélem, szerencsésen megúszta az önnel való fizikális konfrontációt, uram.
Stark elhúzta a száját. Minden egyes kis sérülés megjelent a szeme előtt. Ötvenhárom csontját törte el annyival, hogy rakétahasználat nélkül beleszállt a nőbe. Kis híján megölte azzal, hogy a páncélját viselte. Ha egy kicsivel erősebben érkezik, ha Hulk úgy üti meg, hogy előtte nem tarolja el a házat is…
- Értesíts a változásokról - mondta végül kifejezéstelenül.
- Igenis. A csapattársai többször is keresték önt az elmúlt huszonnégy órában, uram. Jobb lesz nekik válaszolnia, ha nem akarja, hogy idejöjjenek. És jelezném, hogy nem aludt harmincnyolc órája.
- Csak? - dörzsölte meg a nyakát. - Többnek tűnt.
Inkább négy hosszú, kínkeserves napnak, amíg imádkozott, hogy ne Natasha temetése legyen a következő nagyobb anyagi kiadása.
Miért nem lehetett az embereket is csak úgy… megjavítani? Mint a robotokat vagy a gépeket. Miért kellett az embereknek olyan fene törékenynek lenniük?
Lenézett magára, a pólóján átsejlő kék fényfoltokra, és továbbra sem értette.
Azt viszont tudta, kinek tehetné fel ugyanezt a kérdést.
--
Némi félelemmel állt meg Loki szobájának ajtaja előtt.
Egyrészt, ugyan gyorsan megborotválkozott és lezuhanyozott, amik közül egyik sem történt meg az elmúlt négy napban egyetlen alkalommal sem, még mindig hiányzott a szervezetének és az agyának majdnem negyven óra alvás. Másrészt, egy kicsit tartott tőle, hogy Loki a száján keresztül rángatja elő a vékonybelét, amiért az LS-200-zal kizárta a laborjából is. Nem szeretett volna több váratlan és meglepő, asztalra döntős mókát játszani az istenséggel, főleg nem addig, míg ilyen állapotban van.
Amikor megtette a változtatást, még jó ötletnek is tűnt. Szívességkérés előtt állva, már annyira nem érződött fényesnek ez a lépése.
A biztonság kedvéért azért a jobbik ruháiból kapott magára párat: a fekete farmerjét, szigorúan övvel és azt is normálisan becsatolva, illetve egy saját magának készíttetett trikót. A reaktor beüzemelése után átszabatta a ruhatára hetven százalékát. Nyilvánosság előtt ugyan nem szerette mutogatni különösebben, mert kinek mi köze van hozzá attól függetlenül, hogy mindenki tud a létezéséről, viszont négy fal között kényelmesebbnek érezte így. Szerette látni a reaktort, és nemcsak a nyomokban átszűrődő fényt a fölsőin keresztül.
Vett egy mély levegőt. Továbbra sem volt meggyőződve a terve sikeres végkimeneteléről, de egy próbát igazán megért a dolog. Ha választhatott a napjai emberi roncsként vagy menthetetlen emberi roncsként való tengetése között, inkább az előbbire tette le a voksát.
Bekopogott.
- Loki - szólította meg a másikat torok köszörülve, egyelőre az ajtón keresztül. - Valószínűleg a hátad közepére sem kívánsz jelen pillanatban, de beszélni akarok veled.
Nem érkezett semmiféle válasz, és mozgás zaját sem hallotta odabentről. Utóbbi persze semmiféle jelentőséggel sem bírt, Asgard egy ninja-képző központ lehetett figyelembe véve azt, mennyire egyszerűen tudott a háta mögé lopakodni a félisten, minden egyes alkalommal, mikor rájött a pedofília. Ennek fényében pedig feltételezhette, hogy a férfi odabent van, mindössze próbálja elfelejteni még a létezését is, úgyhogy Tony - összeszedve a bátorságát - benyitott a szobájába.
Elég nagy meglepetésként érte, hogy a helyiség egy kicsit sem hasonlított arra az állapotára, amiben a milliomos utoljára látta. Egyrészt minden bútor lecserélődött, kivéve az ágyat. Másrészt az asztal eltűnt, a szék szintén, helyettük több könyvespolc, roskadásig pakolva a vastagabbnál vastagabb és öregebbnél kopottabb kötetekkel, amiken annyi lehetett a por, mint egy tökéletes fánkon a porcukor, illetve egy kétszárnyú ajtóval ellátott, faragásokkal díszített szekrény.
Tony modernitásának túlságosan giccses és régies, de valóban szép darab.
- Stark - morogta a levegőbe egy hallhatóan ideges hang.
A milliomos maga sem tudta, miért nem tűnt fel neki a férfi ottléte elsőre, de Loki a mélyzöld és fekete lepedőkkel borított ágyon feküdt, egy könyvvel az ölében, és most őt figyelte megfeszült arcvonásokkal.
- Megváltoztattad a berendezést. És a bútorokat - csúszott ki a száján a nyilvánvaló.
- Engedély nélkül bejöttél a szobámba.
- Nem reagáltál arra, hogy udvariasan kopogtam.
- Talán, mert nem voltam kíváncsi a mondanivalódra - közölte hűvösen.
Ez elég igazságosnak tűnt, és Tony sem bírt visszafogni egy meglepett hümmögést, mielőtt megköszörülte a torkát és ismét végigpillantott a szobán. Loki még a nyavalyás villanyt is hihetetlenül undorító csillárra cserélte. Kevesebb fényt adott, bár valóban hangulatosabbat, mint az energiatakarékos, beépített lámpa, ami eddig a helyén volt.
- Beszélnünk kell - szólalt meg aztán, komolyságot erőltetve a hangjára.
Loki felvonta a szemöldökét, ám ezúttal nem mondott ellent. Lassan becsukta az ölében fekvő könyvet, úgy, hogy oda sem nézett, aztán félrerakta a kötetet a hozzá közelebb eső, majdhogynem teljesen fekete éjjeliszekrényre, amiken gyertyák sorakoztak.
Tony arca megnyúlt. „Ha meglátok egy rejtett kandallót és egy ingás órát is, visítok.”
Loki felkelt az ágyról és megkerülte azt, így a másik végre jobban szemügyre vehette a ruháját is - ugyanis végre nem a világot leigázó szerelésében tündökölt. Fekete bőrnadrág simult a lábaira, amiket térdtől lefelé egy csatokkal teli csizma fedett, míg felül valami zöld és aranyszínezésű fölső volt rajta, de nem lehetett rendesen látni a lenge, ám szinte bokáig érő fekete köntöstől.
- Hogy lehet az, hogy úgy öltözködsz, mint egy szexuális frusztráltságtól szenvedő díva, a szobádat viszont úgy rendezed be, mint az ízlésficamos nagyanyám? - érdeklődött Tony, ismét elfelejtve, hogy kivel áll éppen szemközt.
A félisten szája szórakozott mosolyra húzódott.
- A sértegetésem nem épp a legmegfelelőbb tárgyalási alap, nem gondolod, Stark?
A csillárból áradó gyenge fény pislákolni kezdett. Tony gyors eszmefuttatást követően arra jutott, hogy a másiknak igaza van. Arra viszont képtelen volt rávenni magát, hogy komoly feleletet adjon.
- Gondoltam, nem hazudok. Blöffölni a blöffök koronázatlan királyának elég tré lett volna.
Ez már egy egész vigyort kicsalt Lokiból, ami aztán megfejthetetlen mosollyá szelídült.
- Semmivel sem vagy több vagy jobb, mint bármelyik szánalmas embertársad - mondta könnyedén, és puha, hangtalan léptekkel leküzdte a közéjük ékelődött távolságot, mindez alatt pedig Tony nem bírta levenni a szemét az ide-oda lengő köntösről, ami olyan volt Loki teste körül, mint valami második bőr. - Gyáva vagy, Stark, és mérhetetlenül megrémített - suttogta lepillantva a másikra, aki gyűlölte ezt az érzést.
Gyűlölte, hogy Loki mindenféle értelemben fölé tudott magasodni.
- Barton sok mindent mesélt rólad - folytatta a félisten tűnődve, félrebillentett fejjel. Ez már gyakorlatilag a védjegye lehetett volna. - Még sem tudom elképzelni, hogy mitől ez a rettegés, ami meggátol abban, hogy kimond azt, amit valóban gondolsz.
Gyűlölte, hogy a férfi úgy viselkedett, mintha belélátna, akár egy nyitott könyvbe. És ezek után még csak nem is tévedett, jól olvasott sorok között.
- Barton sem tud mindenről, és nem te vagy az egyetlen, aki hazugságokkal védheti a seggét - közölte, tudva, hogy amennyiben más nem is, a szeme mindenképpen elárulta. Túl sok indulatot kellett volna már ajtó mögé zárnia és ez nem ment.
Loki arcvonásai viszont visszarendeződtek abba az állapotba, amiben a szobába való belépésekor voltak. Csak ezúttal jóval több őszinte harag tükröződött rajtuk és annak az irritáltságnak a fénye, amit Tony okozott.
- Takarodj innen, Stark. Nincs semmi mondanivalónk egymásnak.
- Jaj, dehogyis nem! - nevetett fel vidámságtól teljes mértékig mentesen. - Például, hogy mit keresel itt. Ott az LS-200, de simán kinyírhatnál és megoldhatnád, hogy kijuss. Nem könnyen, de biztos meg tudnád oldani.
- Azt akarod, hogy öljelek meg? - kérdezte tűnődön és tetetett csodálkozással a félisten. - Tehát ezért lennél itt, szabadulni a bűntudat terhétől valaki más által? - Loki ismét elvigyorodott, és ettől Tony mellkasának térfogata hirtelen a felére csökkent. "Tudja, hogyan kell terelni a témát, a kis szemétláda." - Amiért apró, törött darabokban való élésre kárhoztattad Natashát.
Akaratlanul is, de lesütötte a pillantását. Sokkal egyszerűbb volt a padlót bámulni, és remélni, hátha megnyílik a feneketlen pokol legmélyebb bugyra Loki lábai alatt, hogy elnyelje őt. Sajnálatos tény volt, hogy Tony gyanította, még onnan is előmászna az a rohadék.
- Mit akarsz valójában tőlem? - kérdezte Loki, elhagyva a szórakozott élt a hangjából, és közvetlenül Tony elé lépett, majd a hüvelyk- és mutatóujja közé fogva a férfi állát kényszerítette, hogy felnézzen rá, az arcába, a szemébe. - Mondd ki!
Elnyílt a szája és egy megszégyenítően reszketeg lélegzet is felszakadt belőle, de a szavak valahogy nem jöttek. Loki nagyon közel volt hozzá. Pont elég közel ahhoz, hogy-
- Mondd ki!
Gyűlölte Lokit.
- Gyógyítsd meg Natashát - erőltette ki magából a szavakat. Olyan érzés volt, mintha tüzes vasakat kellett volna felköhögnie a tüdejéből. - Tudom, hogy képes vagy rá. Varázsolj, csináld azt, amihez értesz! Hozd őt rendbe.
A fekete hajú elengedte az állát, a szája gúnyos, diadalittas mosolyra húzódott, a pillantása pedig megtelt lenézéssel. Ha létezett árnyalata a lenézésnek, akkor az a zöld volt az, ami Loki íriszében kavargott.
- Hozzam rendbe a hibát, amit te okoztál, hm?
Tony összeszorította a fogait, hogy visszafogja a szitkokat.
- Meg tudod tenni vagy sem?
- Meg - válaszolta könnyedén, ám mielőtt még esélye lett volna a milliomosnak, hogy minimális megkönnyebbülést érezzen, folytatta. - De nem fogom. - Tony szeme elkerekedett és hitetlenkedve nézett a másikra. Nem akarta, pontosabban nem tudta elhinni. - Mégis mi hasznom lenne belőle?
Tony megrázta a fejét és mindkét kezét felemelte, hogy végigsimítson az arcán, aztán a napok óta fésületlen haján.
- Tisztázzuk! Vagy akkora büdös paraszt, hogy meg tudnád menteni őt, és még sem teszed? Együtt tudsz élni ezzel a tudattal?
Loki szavai sziszegésként hagyták el a száját.
- Nekem nincs bűntudatom, Anthony. - A férfi összerándult a név hallatán. Soha senki nem nevezte őt így. Utálta, ha így hívták. Nem véletlenül használta még hivatalos ügyekben is a rövidebb, Tony verziót. Lokitól hallani pedig még észveszejtőbb volt, ezúttal nem pozitív értelemben. - Semmi okom sincs segíteni. Sem rajtad, sem rajta. Azért vagyok itt, mert erre kárhoztattál.
- Megmentettük az életed! - szakadt ki belőle a frusztrált kiáltás.
- Amire nem kértelek meg titeket - jelentette ki kifejezéstelenül a félisten, karba téve a kezét a mellkasa előtt.
Tony azt hitte, menten agyvérzést kap.
- Szórakozol velem, ugye?
- Egyáltalán nem. Nem tartozom nektek semmivel, mert nem is kértem tőletek semmit - mondta Loki, de a szeme valahogy furcsán csillogott. Bár az sem volt kizárt, hogy annyira betegesen szadista volt, hogy élvezte látni Tony mentális őrlődését. - A ti döntésetek volt. Ahogy az a tiéd, hogy foglalkoztál velem.
Tony erre nem tudott mit felelni. Tudta magáról, hogy önző és sokszor még érdekember is, kihasználja azt, hogy jól tud blöffölni, manipulálni, és hogy az emberek akaratlanul is bedőlnek neki. Ezt jelentette az üzleti élet. Ami nála esetenként kihatott a magánéletére és arra a minimális számú emberi kapcsolatára is, ami volt. Rhodey milliószor ott hagyhatta volna, Pepperről nem is beszélve. Az egyetlen, aki nem tehette meg, az JARVIS, de úgy nézett ki, JARVIS kifejezetten szerette a társaságát.
Abba pedig nem különösebben akart belemenni, hogy JARVIS-t maga programozta.
De mindezzel szemben, amit Loki csinált… Loki hideg volt és számító, de mindent okkal csinált. Volt ráció abban, hogy a kisujját sem akarta emelni Natasháért, mert abból mi haszna származik, valóban, ám annak is oka kellett legyen, hogy nyíltan megtagadta a dolgot. Kellett lennie valami oknak.
Tony ujjai ökölbe szorultak, önkéntelenül végignyalt az alsó ajkán, és ezután nézett fel Lokira, aki várakozóan, közönyösen viszonozta a pillantását.
- Bármit megadok - mondta. A csend megnyúlt közöttük. - Nem erre akartál kilyukadni a fura, földönkívüli logikáddal? Hogy a semmiért nem teszed meg? Tessék, mit akarsz cserébe?
Loki elégedett, csuklásszerű nevetést hallatott. Pontosan olyan arcot vágott, mint aki pontosan ezekre a kérdésekre és erre a reakcióra várt.
- Bármit megadnál nekem azért, hogy megmentsen Natasha életét, akihez még csak érzelmileg sem kötődsz igazán?
Igen. Mert beleroskadt volna a bűntudatba. Amennyiben persze Clint nem kínozta volna halálra a drágalátos vöröse elpatkolásáért, ami teljességgel az ő hibája lett volna. Ez pedig képtelen volt megemészteni. Sokan haltak már meg közvetetten miatta, de közvetlenül… Senkinek a vére nem tapadt olyan értelemben a kezéhez. Amennyiben viszont Natasha nem éli túl a sérüléseit, amire igencsak magas esély volt…
Egyedül nem tudta ezt rendbe hozni. Hiába a tengernyi pénz, a technológia széles tárháza és a tudása, ez meghaladta minden képességét. Az orvosok sem tudtak érte semmit azon kívül, hogy csillapították a fájdalmát. Többek közt ezért sem egy kórházban feküdt már.
- Mentsd meg - kérte Tony. Legsötétebb rémálmaiban sem hitte, hogy valaha szívességet fog kérni Lokitól, de nem maradt túl sok választása. - Utána bármit megteszek vagy adok. Nyilván nem engedhetlek ki az épületből, azért maradjunk férfiasan reálisak, de ezen kívül…
Loki mosolyát, mintha az arcához ragasztották volna. Lassan bólintott egyet, aztán közelebb hajolt Tonyhoz. Az ujjai finoman megérintették a milliomos vállát, aki összerándult ettől.
- Nem ajánlom, hogy átverj, Anthony. Visszaadhatom, de el is vehetem a barátod életét, ha úgy akarom.
--
Tony utálta a mágiát, főleg abban az esetben, mikor rajta alkalmazták, de azt el kellett ismernie, hogy a teleportálás nem volt épp rossz dolog. Persze, kellemes sem feltétlenül, mert olyan hányingere lett tőle, ami másnaposság esetén is csak ritkán, azonban sikerült anélkül bejutniuk Natasha szobájába, hogy ez Clintnek feltűnt volna. A férfi abban a pillanatban a szürke borítású folyosón állt és telefonon beszélt valakivel, de mindezt háttal tette az ablaknak. Amin át láthatta volna a felbukkanását Lokival, ám szerencsére nem így történt.
Stark első útja az ajtóhoz vezetett, hogy bezárja azt. Valahogy úgy vélte, Barton nem kifejezetten fogja díjazni, amint rájön, mire készülnek. Persze, a végeredmény számított, de a férfi minden bizonnyal Lokit akarta volna utoljára a szeretett nő mellett látni.
- Ne tökölj túl sokat, ha lehetséges - perdült meg és sietett vissza az ágyhoz, ahol túl sok vezeték és cső kígyózott és egy túlságosan is sápadt Natasha feküdt benne. - Barton fekete listájának az élére kerültem négy napja, és hidd el, te vagy a büszke tulajdonosa a másodiknak.
- Annyi a különbség kettőnk között, Stark, hogy ez egyedül téged érdekel - közölte Loki hűvösen, mielőtt mindkét karján felgyűrte a köntöse ujjait.
Tony nem akart beleszólni, hiszen a saját érdeke is azt követelte, hogy Loki sikerrel járjon, azonban még mindig nagyon szkeptikus érzések öntötték el arra gondolva, hogy a férfi éppen csodát készül tenni. Tony nem véletlenül nem volt vallásos, nem tudott olyasmiben hinni, aminek a létezését alapvetően elvetette és kizártnak tartotta. Emellett neki ne mondja senki, hogy egy öreg fószer ül és figyel rájuk, miközben csak a Közel-Keleten ezrek haltak meg naponta. A mágiát ugyan a keresztény hívők is elvetették, de a milliomos tulajdonképpen egy kalap alá vette mindkettőt. Hiszen ugyanazt a megmagyarázhatatlan dolgot kétféleképpen nevezték el.
A mágia - állítólag - olyan tudomány, amit még nem sikerült megmagyarázni. Tony számára a mágia olyasmi volt, amit nem lehetett racionálisan körülírni, és ami olyan messze állt a tudomány mindenfajta formájától, mint Hulk attól, hogy olyan intelligens legyen, mint a gazdája.
Loki egyik sápadt keze Natasha homlokára csúszott, a másik pedig, miután lerántotta róla a takarót, a hasára. Tony arca megrándult, ahogy meglátta a nő testét, ami szó szerint össze volt törve.
- Kiabálni fog - szólalt meg Loki, mielőtt még bármi rendkívüli vagy furcsa történt volna.
- Miért? - nézett rá gyanakodva a másik.
- Azért, mert csontokat összeforrasztani külsőleg nem éppen cirógatás - küldött felé egy lesújtó pillantást a félisten. - Az ostoba kérdésből kiindulva úgy vélem, el kell mondanom azt is, hogy Natasha tüdejének semmi baja. Mr. Barton pedig nem süket.
Tony elhúzta a száját. Szenzációs. Hátrapillantott a válla felett, de Clint még mindig a telefonján lógott - egyelőre. Amint belekezdenek Natasha életének megmentésébe, ez azonnal meg fog változni.
- Azt hittem, hókuszpókusszal gyógyítani pont azért menő, mert nem kell elviselhetetlen fájdalommal megbirkózni közben az alanynak - mondta durrogva, akár egy sértődött óvódás.
- Általában az is - bólintott Loki, és látszott rajta, hogy fárasztja Tony akadékoskodása. - Viszont vagy napokon át csinálom, fájdalommentesen, vagy húsz perc alatt, óriási kínokkal.
Szenzációs. Nehéz szívvel szólalt meg.
- Csináld. Gyerünk.
Loki pár hosszú másodpercig méregette őt, aztán lassan bólintott, és minden figyelmét az előtte fekvőre terelte.
Tony nem értett a mágiához, igazán nem, de azt érezte, hogy valami megváltozott a szobában. Egyik pillanatról a másikra. Mintha kevesebb lett volna a levegő, mintha valaki kiszippantotta volna onnan, Loki egész alakja pedig… dominánsabb lett. Hátrafeszültek a vállai, az arca fehérebb színt öltött, amint a kézfejei zölden felizzottak.
Mikor a feszültség olyan magaslatokba hágott, amiket már a milliomos sem tudott nyugodt lelkiismerettel a fejsérülésére fogni, elszabadult a pokol. Natasha éles, észveszejtően fájdalmas sikolya megtöltötte a levegőt, nem sokkal később pedig tompa puffanás hallatszott a háta mögül.
Tony nem tudta, mi aggassza jobban, a nő kínlódó üvöltése vagy Clint elborzadt arca, amivel az ablak előtt állt, és hasztalan püfölte azt. Az ajtónál is próbálkozott, de mivel zárva találta, gyorsan visszatért eredeti helyéhez.
- Stark! - üvöltötte magán kívül a mesterlövész. - Stark, eressz be! Takarodjatok onnan! STARK!
Megrázta a fejét, és megfeszített állkapoccsal ismét a félisten irányába fordult.
Loki nem nézett fel, láthatóan nagyon kellett koncentrálnia arra, amit csinált, ami igazából… nem tűnt többnek, mint Natasha fizikai és mentális kínzása. A nő kihomorított mellkassal, elnyílt ajkakkal némán sikoltozott, ám a szeme mindvégig csukva maradt. Az apró test remegett és rángott, a legrosszabb ördögűzős horrorfilmekben lehetett csak hasonlót látni.
Tony majdnem rókázott.
Végtelennek tűnt, mire Natasha végre valahára megnyugodott és már csak pihegő, nyöszörgő hangok jöttek felőle, aztán már az sem. Ehhez nagyjából tizenkét perc kellett, ennyi idő pedig bőven elegendő volt, hogy Barton az üvöltözésével odacsalja a helyiséghez Rogerst is.
Utóbbival annyi volt a gond, hogy a szérumnak köszönhetően sikerült betörnie azt az ajtót, amin Clint még csak horpadást sem tudott okozni. Igazi konditeremtündér - gondolta a milliomos.
Tony széttárt karokkal állt eléjük.
- Hagyjátok!
- Megöllek, Stark! - sziszegte Clint az őrjöngés tisztán kivehető jelével a szemében. - Előbb téged, aztán azt a seggfejt is!
- Tony, mégis mit művelsz? - szegezte neki a bizalmatlan, számon kérő és kissé talán dühös kérdést Steve.
- Megmentem az életét! - vágott vissza Tony, bár ő is kicsit bizonytalan volt mindabban, amit mondott. Natasha sikolyai egy pillanatra sem szűntek meg csengeni a fülében. - Vagyis, Loki menti meg az életét. Bízzatok bennem, jó?
- Mi volt akkor, amikor én kértem ugyanezt? - Stark ótvarul érezte magát, de addig is időt adott Lokinak, hogy befejezze, amit csinált, amíg sikerült a párost szóval tartania. - Te miért nem tudtál bízni bennem? Emiatt fekszik most Natasha ott, és-
- Elbasztam! - vágta félbe majdhogynem kiabálva Tony Bartont. - Nem tudom neked többször elmondani és máshogy sem megfogalmazni, hogy elcsesztem és sajnálom! Rendbe akarom hozni, szó szerint, és Loki meg tudja csinálni-
- Tony - szólt ezúttal a szőke közbe.
- Nem vagyok orvos, ő viszont-
- Tony!
- Mi van? - rántotta a figyelmét Steve irányába, aki azonban már el is viharzott mellette, hogy még azelőtt elkapja Lokit, hogy a padlóra csuklott volna. A félisten ezt láthatóan nem értékelte annyira, mint illett volna neki, de rákényszerült, hogy elfogadja a segítséget, mivel még az ágy szélén megtámaszkodva sem tudta megtartani magát.
Barton azonnal az ágynál termett, míg Tony a földön térdelő párost célozta be.
- Mi a fene van veled? - kérdezte, és az egyik vállánál fogva hátranyomta annyira a félistent Steve mellkasának, hogy lássa az arcát, ami úszott a verejtékben. A hosszú, általában hátrafésült fekete tincsek közül most több nedvesen a bőréhez tapadt.
Kiérdemelt ezért egy olyan pillantást, amitől nem sok híján valóban meghunyászkodott - feltéve, hogy nem ő lett volna Tony Stark.
- Bármit is csinált Natashával - mondta Rogers, aki továbbra is határozott és erős karokkal tartotta Lokit, hogy ne dőljön el, mint egy zsák krumpli -, kimerítette.
A következő értelmetlen és rendkívül infantilis veszekedést megelőzte és még a kirobbanás előtt meghiúsította az, hogy az említett vörös felült az ágyon, és egyetlen szempillantás alatt Clint nyakában volt, aki nem elég gyorsan temette az arcát a kócos és csapzott tincsek közé ahhoz, hogy elrejtse azt az egyetlen kósza, megkönnyebbülés szülte könnycseppet, ami legördült az arcán.
--
- Miért nem szóltál előre, hogy mire készülsz?
- Mit számított volna? - vonta meg a vállát Tony és mereven a folyosó padlóját figyelte, ahogy egyre fogyott és fogyott a négyzetméter a lábai elől. Egyre közelebb kerültek Loki szobájához, ahova a férfi nagy valószínűséggel teleportált azután, hogy elég erőt gyűjtött össze hozzá.
Minden bizonnyal komoly önbecsülési gyilkosságot jelentett számára Steve önfeláldozó segítsége. Utóbbit Tony meglehetősen viccesnek találta, de valahogy nem tudott még csak poénkodni sem vele.
Natasha teljesen rendbe jött. Egyetlen zúzódás vagy karcolás sem maradt a testén, és miután sikerült kibontakoznia Clint óvó és ragaszkodó öleléséből, az is kiderült, hogy egyáltalán nem érez már fájdalmat. Lokinak sikerült negyed óra alatt az életveszélyes állapotból olyat csinálnia, ami alapján meg sem lehetett mondani, hogy az a bizonyos baleset megtörtént.
Tony azonnal kijött a szobából, egyetlen szó nélkül. Örült a nő gyógyulásának, de mivel a Clinttel való konfrontációhoz négy napig gyűjtötte az erejét, egyáltalán nem érezte úgy, hogy készen állna Natashával is megtenni ugyanazt. Nem ölte meg, végül, csakhogy ez nem saját magának, hanem Lokinak volt köszönhető. Ezt kimondani pedig, hogy Lokinak kellett hálás lennie, rosszabb volt, mint arra gondolni, hogy Amerika Kapitány még mindig szűz.
Steve a vállára csúsztatta a kezét, és különösebb erőt sem kellett kifejtenie, Tony magától megállt.
- Tudom, hogy az elmúlt napokban én sem voltam veled túl rendes - mondta a férfi, de Stark hálás volt azért, hogy nem csengett bocsánatkérés a hangjában. Nem az ő tisztje volt ez most.
- Miért lettél volna? - pillantott rá. - Majdnem kinyírtam az amúgy sem túl ütőképes csapatunk egyik tagját.
- Tony, attól, mert hallgatsz valakire, nem leszel kevesebb az illetőnél - halkította le a hangját Steve. Már majdnem odaértek Loki szobájához, és a kapitány sem érezte szükségét, hogy fültanúja legyen a beszélgetésüknek. - Egy csapatban muszáj… bíznunk egymásban. Az, ha elfogadod valaki utasítását, csak annyit jelent, hogy megbízol benne. Senki sincs ellened vagy próbálja kisebbíteni mindazt, amit teszel.
Ezt jól tudta. Fejben legalábbis.
- Mindig egyedül voltam, Steve - válaszolta erre Tony, és úgy tett, mintha lenne egy láthatatlan kavics a padlón, amit rugdoshat. - Nem akarom előhúzni a mindenható „apuci nem szeretett eléggé” kártyát, de gyerekkorom óta magamra vagyok utalva és nem szoktam ahhoz hozzá, hogy magamon kívül másban megbízzak ugyanazon a szinten.
- Nem az a baj, hogy még nem megy - rázta meg a fejét a vele szemközt álló. - Az a gond, hogy te meg sem próbálod. Most is, beszöktél Natasha szobájába Lokival, hogy valami olyat tegyél, ami alapvetően nem rossz.
- Szóltam volna Bartonnak? - nevetett fel hitetlenkedve. - Ezt te sem gondolod teljesen komolyan, ugye? Élből elküldött volna a jó büdös francba és jogosan.
- Igen, de ha szólsz nekem vagy Bruce-nak, mi meg tudtuk volna beszélni vele.
- Lokiban ti sem bíztok - mutatott rá a milliomos.
- Benned viszont szeretnénk - dobta be azt a labdát, amit Tony már nem tudott visszapasszolni egy újabb köre. - Viszont te nem hagyod vagy nem akarod hagyni.
Egy utolsó szorítás a vállán, ami kísértetiesen emlékeztette Tonyt arra, amit a veszekedésükkor kapott kevesebb, mint egy hete. Azt érezni mégis valamiképp más érzés volt.
Figyelte, amint a szőke elsétált, és megpróbált minden bűntudattal és hosszas gondolkozással teli érzést kizárni mind a fejéből, mind a szívéből, mert ezekkel nem tudott jelenleg megbirkózni, alkohol nélkül és annak az ígéretével a feje fölött, hogy Loki olyasmit fog kérni a segítségéért cserébe, amit vagy nem tud megadni, vagy nem akar majd.
- Utálok tartozni - morogta, és az utolsó pár méteren is túlesett, aztán az udvarias kopogást megelőzően benyitott Loki szobájába.
Mindig is ki akarta próbálni, milyen az, amikor lendületből hozzávágják egy függőleges és kemény felületnek, ez esetben a csukott ajtónak, miután Loki berántotta odakintről, de azt nem gondolta volna, hogy ennyire lélegzetelállító. Szó szerint. Nem kapott levegőt az ütközéstől, és ezen vajmi keveset segített, hogy Loki ajkai azonnal a szájára tapadtak, amiket rögtön követett a nyelve.
Belenyögött a csókba és ezzel megadta a zöld utat a félistennek, bár a kezével még kislányos zavarában valamennyire próbált tiltakozni. Beletúrt Loki hajába, ami irreálisan kócos és csapzott volt még mindig, a másikkal pedig a vállába kapaszkodott, hogy legalább minimálisan érezze, nem forog körülötte a szoba.
Tony hátradöntötte a fejét annyira, hogy megszakadjon a kulturáltnak és finomnak nem nevezhető csók, és egyúttal ezzel lehetőséges adjon a másiknak, hogy áttérjen az arca oldalára és a nyakára.
- Ha így fejezed ki az utálatod - nyögte Tony rekedten -, nem sokat fogok küzdeni a jóindulatodért, remélem, tudod.
Loki felemelte a fejét és a férfi fejének két oldalán megtámaszkodva olyan közel hajolt hozzá, hogy beszéd közben a lehelete elérte Tony elnyílt ajkait.
- Tartozol nekem - suttogta.
- És szívességből dugni akarsz? - szaladt fel a homloka közepéig a szemöldöke. - Ezt sokkal kevesebbért is megkaphatod.
Loki lassan elmosolyodott, ami pillanatokon belül átzuhant a ló másik oldalára és vigyorrá szélesedett.
Ezúttal viszont a milliomos megelőzte a cselekvésben. Lokit csókolni olyan érzés volt, mint mindent elfelejteni, amíg tartott, és drog nélkül elszállni bizonytalan időre. Tudni akarta, hogy milyen hatást váltana ki többet tenni, mint körbebarangolni egymás száját.
Elkapta Loki köntösének a széleit és magához húzta egy mélyebb csókra, ami közben küzdhettek a dominálásért, Tony pedig előre lépkedve terelhette a férfit az ágy irányába.
Nem volt ebben semmi puhaság vagy finomság. A fekete köntös kinyúltan és szakadtan érkezett meg a padlóra, Tony nadrágjáról leszakadt a gomb, ahogy ösztönös és megzabolázhatatlan vággyal egymásnak estek. Tony nem tudott elszakadni Loki ajkaitól, amik egyszerre tűntek jéghidegnek és tűzforrónak, a nyelve pedig állandóan kacérkodott vele. Csalogatta, hogy egyre tovább és tovább mélyítsen azon, amin már nem lehetett, és valahogy mégis sikerült.
Tony újra belemarkolt a hollófekete tincsekbe, és elrántotta magától a félisten fejét, aki végignyalt a saját ajkain és félig lehunyt szemekkel nézett fel a fölötte térdeplőre.
- Nem fekszem be alád - közölte felmorranva Stark, és Loki csípőjére ülve kibújt a pólójából. Már csak az amúgy is drasztikusan kigombolt nadrágja maradt rajta.
- Pedig meglovagolhattalak volna - nyalta meg a szála széjét.
Tony felnyögött és lehunyta a szemét. Tökéletesen el tudta képzelni, ahogy a smaragd szemek kéjes fénnyel ragyognak fölötte és a sápadt, vékony test mozog az övén, Loki pedig nyöszörög és akarja őt.
A már messze nem félkemény férfiassága megrándult a nadrágjában, mikor Loki hosszú ujjai végigcirógatták a meztelen hasát, majd beleakaszkodtak az alsónadrágjába és lejjebb húzták annyira, hogy a reaktor és a csillár halvány fényében látható legyen a fanszőrzete.
Kinyitotta a szemét és lepillantott a félistenre. Döbbenten konstatálta, hogy az említett már teljesen meztelen volt, és az arcán olyan kifejezés ült, amitől Tonyt elfogta a kényszer, hogy egyszerűen szétlökje a lábait és mindenféle cicomázás nélkül a magáévá tegye. Már attól a gondolattól elvesztette a maradék józan eszét is, hogy Loki zokszó nélkül odaadja magát neki. Egy istenség a skandináv mitológiából.
- Azonban, ha nem teszel semmit, nekem kell majd - mormogta Loki oldalra döntött fejjel, sejtelmesen mosolyogva, miközben a keze finoman masszírozta a dudort Tony nadrágjának elején.
Természetesen Tonynak esze ágában sem volt átadni a gyeplőt.
Rekord sebességgel megszabadult a nadrágjától, az alsót pedig már Loki tüntette el róla, a szó szoros értelmében. Ennél furcsábbat talán csak a teleportáláskor érzett; olyan volt, mintha pillangók szárnyai rebbennének végig a bőrén, ahol eddig az alsónadrág tapadt a testéhez. Azután már a kettőjük meztelen teste simult egymásnak.
Tony belenyögött Loki mellkasába, ahogy az ágyékuk összepréselődött, és megérezte, hogy a másik sem volt éppen kedvetlen, sőt. A sápadt ujjak a fenekébe markoltak és még közelebb húzták magához, az arcát a hajába temette, míg Tony végigkalandozott az ajkaival a mellkasán.
Harapott, egészen a húsáig. Végignyalt a pirosló területeken, és mindez alatt egy pillanatra sem felejtette el élvezni a hangokat, amiket Loki kiadott magából. Nem nyögött, nem, addig még nem jutottak el, de a mély szuszogások és az olykor elakadó lélegzet mind arról árulkodott, hogy nagyon is jól csinálta.
Amikor Loki köldökéhez ért a nyelvével, az egyik keze lejjebb merészkedett. Hezitálás nélkül markolta meg a félisten farkát, aki ettől hátracsapott fejjel felnyögött.
Tony elégedetten elvigyorodott.
- Ezekből hallanék még többet - dörmögte sötéten kuncogva, és még lejjebb csúszva a másikon.
Loki tekintete elsötétült, de ezúttal nem a haragtól, hanem az élvezettől. Úgy nézett Tonyra, mintha… Tony nyelt egy nagyot. Egyetlen szeretője sem tudott így nézni rá. Még Pepper sem, pedig nem kételkedett abban, hogy Pepper szerette is őt.
A nő gondolatára felötlött benne, hogy talán zavarnia kéne annak, hogy Loki férfi, de… Akkor sem ment volna, ha rákényszeríti magát. Loki iszonyatosan vonzó volt, és ettől teljesen függetleníteni tudta a nemét. A bőre, ami tökéletesen megfeszült a csípőcsontján és a mellkasán, az ajkai közül néha-néha felbukkanó nyelve, a sokat ígérő szempár és az az ív, ami megfeszítette a testét, hogy még közelebb kerüljön Tonyhoz… Még az is iszonyatosan vonzó volt, hogy a félisten ott lüktetett az ujjai között, csakis érte.
Másképp volt kívánatos, mint egy nő, de legalább annyira - ha nem jobban.
- Úristen - nyögte légszomjjal küszködve. Minden olyan élénken vibrált a szeme előtt, mintha valaki szánt szándékkal rakta volna a képeket az agyába. Loki elégedetten elvigyorodott. - Fordulj meg!
Loki összeszűkítette a szemét egy pillanatra, de aztán engedelmeskedett, ami nem kis mértékben meglepte a milliomost, de nem panaszkodott. Főleg nem azután, hogy a fekete hajú csípője alá nyúlva térdelő helyzetben húzta őt, a lapockájára tenyerelve pedig a felsőtestét az ágyra nyomta.
- Ó, bassza meg…
- Éppen ideje lenne - dorombolta Loki. DOROMBOLTA.
- A francba - csattantak össze a fogai. Ott billegett előtte egy tökéletesebbnél is kifogástalanabb hátsó, nála pedig nem volt sem óvszer, sem semmi. - Nincs nálam gu-
Loki feltérdelt és félig hátrafordulva elkapta a tarkóját, és magához húzta egy hosszú, fülledt csókra. Tony érezte, hogy nyálcsík csordul le a szája sarkától.
- Nincs szükség rá - mormolta az istenség elszakadva tőle. A nyelve hegye még utoljára végigszaladt Stark ajkain. - Velem nincs. Előkészületre sem.
Tony szeme elkerekedett.
- Úgy érted-
- Csak csináld végre, Anthony!
- Krisztus.
Nagyon nehezen tudta elképzelni, hogy Loki tökéletesen tisztában lett volna azzal, amit mondott, ezért mikor a férfi visszahanyatlott az ágyra (még szélesebb terpeszben és még gyönyörűbben pucsítva, mint korábban), fél kézzel a csípőjére fogott rá, utána pedig két ujját belé csúsztatta.
Lokival egy időben nyögött fel.
Igaz, hogy a félisten szűk volt, nem is kicsit, de az ujjai gond nélkül haladtak előre, mintha már előre-
- Nem foglak kiengedni az ágyamból ezentúl - hördült fel Tony.
- Kinyírlak, ha nem mozdulsz meg végre, Stark! - csattant fel Loki lehunyt szemmel, a lepedőre markolva mindkét kezével.
Már nem kellett kétszer mondani. Tony megkereste a megfelelő szöget magának és egyetlen erős csípőlökéssel a másikba hatolt. A szoba forró levegője megtelt Loki kéjes hangjával, illetve a milliomos elfojtott nyögésének hangjával.
- Ó, de rohadt szűk vagy… - sziszegte az összeszorított fogain keresztül.
Loki egyetértően hümmögött és provokálásként rászorított a férfire és hátralökte a csípőjét, akinek ez jelentette az utolsó cseppet a pohárban.
Nem finomkodott, nem volt rá szükség és Loki sem igényelte. Igazából Tonyban felmerült a lehetősége annak, hogy a fekete hajú valamilyen szinte élvezte a fájdalmat, ha egybe fonódott az élvezettel, ez a kettős tudta igazán lázba hozni.
Ráhajolt a sápadt, reszkető hátra, amin már izzadságcseppek tucatjai csillogtak, de valami okból a bőre mégis jéghidegnek tetszett, ez pedig kiváltott belőle egy szisszenést, mikor hozzáért a mellkasa. Másrészt viszont így mélyebbre jutott Lokiban, akinek a torkából olyan hangok szakadtak fel, amik kis híján elérték, hogy Tony azonnal elmenjen.
Egyik kezével támaszkodott, a másikkal oldalra fordította annyira Loki fejét, hogy nehézkesen, de kivitelezhessen egy csókot. Aztán a félisten merevedését vette kezelésbe.
Tony érezte, hogy nem bírja sokáig. Annyira szűk volt a másik és annyira szabadon mozoghatott benne, amihez nem szokott hozzá. Lokit úgy dughatta, ahogy jól esett. Keményen, gyorsan, ösztönből. A legszebb pedig az volt az egészben, hogy még csak nem is okozott vele kínt. Az istenség pontosan ezt akarta.
Előbb ő ment el, beleélvezhetett Lokiba, de a fehér köd ellenére, ami megtöltötte a fejét, tovább mozgott, ameddig meg nem hallotta Loki kiáltását és gyakorlatilag elviselhetetlenül erőssé nem vált a szorítás a farka körül.
Lihegve, kimerülten rogyott rá az alatta térdelőre, aki meglepő könnyedséggel lelökte magáról az ágyra (tompa puffanással és nem tetszését jelző nyögéssel érkezett meg), majd feküdt le mellé, bele a saját ondójába.
Úgy tűnt, nem zavarja. Tony fáradtan elvigyorodott.
- Én nem mosok lepedőt - préselte ki magából.
Loki felmorrant.
- Csak ne beszélj.
Tony nem bírta levakarni a vigyort az arcáról. Az oldalára fordult, hogy Loki hátát stírölhesse, amin több helyen ott voltak a fogai nyomai és karmolások vöröslő csíkjai. Az ajkára kellett harapnia, hogy ne nyögjön fel vagy érintse meg a sérült bőrfelületeket.
Közelebb húzódott a másikhoz, az ágyékát Loki meztelen fenekéhez préselte, és hanyagul a csípőjére dobta a karját.
- Azt hittem, tetszik a hangom - mormogta bele a félisten fülébe.
- Jelen pillanatban nem - közölte jól hallható frusztráltsággal.
- Ugyan már! Ismerd el, hogy jól szexelek. Főleg emberi viszonylathoz képest.
Támadt némi csönd, aztán Loki halkan felkuncogott.
- Nagyon öntelt vagy.
- A csúcsra juttattam egy istent. Na ná, hogy öntelt vagyok! - mozdult még közelebb a férfihez.
- Anthony.
- Hm? - temette bele Loki hajába az arcát. Kezdett erőt venni rajta a szex utáni kellemes tompaság. Még azelőtt elaludt volna, hogy feltisztul a tudata. - Egyébként miért hívsz Anthonynak? Hova lett a Stark?
- Anthony, én nem szoktam összebújni senkivel - jelentette ki, és a hangszíne eléggé átcsapott fagyosba. A jelzőről pedig Tonynak ismét eszébe jutott, hogy mennyire furcsa Loki testhőmérséklete. Az ő teste még most is lángolt. - Tűnés!
- Ne legyél már ilyen! - horkant fel. - A szexhez hozzátartozik az utána lévő összebújás is.
- Furcsa és kellemetlen emberi szokás.
- Az rendben van, hogy beléd nyomom a farkam, de az már nincs, hogy átöleljelek utána? - könyökölt fel Tony és vonta fel a szemöldökét. - Ne csináld! Egy kis összebújás mindenkinek kell olykor. Mesélhetsz nekem a gyerekkori traumáidról. A személyiséged figyelembe véve lehet egy pár. Vagy megszeretgethetlek apuci helyett is - vigyorodott el.
Nyilvánvalóan viccnek szánta, ám még mindig nem tanulta meg, hogy Asgardban valamiféle feketelistán lehetett a „humor” szó. Loki felült és szembefordult vele, a zöld szempár fénylett a dühtől és az arca is megfeszült az elfojtásból kibukó indulatoktól.
Tony már nyitotta a száját, hogy korrigáljon, amikor Loki tenyere az arc reaktora fölött a testéhez nyomódott, és a következő pillanatban kint találta magát a szoba előtt. A csukott ajtóval szemezett a folyosó kellős közepén teljesen pucéran.
Megpróbált benyitni a szobába, de nem sikerült.
- Loki! - Dörömbölt is, de semmi. - Loki! Legalább teleportáld ki a ruháimat is, cseszd meg!
Ezúttal sem érkezett válasz.
Tonynak el kellett ismernie, hogy ehhez hasonló szexben még nem volt része, viszont valahogy örült, hogy eddig egyetlen partnere sem zárta még ki a szobájából meztelenül. Meglehetősen hülyén érezte magát jelen pillanatban.
Különösen azután, hogy sóhajtva elfordult az ajtótól, készen rá, hogy a lehető legkisebb feltűnéssel eljusson a saját emeletére, majd egész este azon dolgozzon, hogy ezeket a felvételeket eltüntesse a biztonsági kamerák mentéséből, amikor körülbelül húsz méterre meglátta Bruce szobrozó, földbe gyökerezett lábakkal ácsorgó alakját.
Banner úgy nézett ki, mint aki nem tudja eldönteni, hogy agyvérzést vagy szívinfarktust kapjon inkább, esetleg az arcán elöntő vörösségbe és hőhullámba haljon bele.
Kínos. Tony megköszörülte a torkát.
- Elhiszed, ha azt mondom, hogy ez csak a legújabb kihallgatási technikám Lokival szemben?
előző | következő