[Fanfic] Aduász | Negyedik fejezet
Cím: Aduász
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 5052
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Megjegyzés: Túl vagyunk a 20.000 szón! Yayy!
Negyedik fejezet - Félelem és fenyegetés
Minden olyan világos volt, hogy a lüktetés a halántékában kezdett elviselhetetlen mértéket ölteni. Mintha egy óriási kalapáccsal próbáltak volna átjutni egy acéllemezen: a siker kétséges, de a közben keletkezett károk nem elhanyagolhatóak. Úgy érezte, menten szétszakad a koponyája, közben pedig alig látott valamit.
Tony ezeket a tüneteket általában csak másnaposság esetén szokta megtapasztalni, főleg ekkora mérték esetében, de ezúttal valahogy… biztos volt afelől, hogy nem erről van szó. Hirtelenjében fel sem tudta idézni, mikor ivott utoljára. Nagyon sok idő telt el azóta. Túl és beláthatatlanul sok.
Botladozó, céltalan lépései végül egy falhoz vezették. Vakon tapogatta a kemény felületet maga előtt, és rájött, hogy nem egységes a keze alatt lévő felszín. Mintha mintákat karcoltak volna bele.
Nem tudott rájönni, mik azok.
Elindult bal irányba, hátha talál valami mást is a nagy üres semmin kívül, amihez eddig volt szerencséje.
Nem volt egészen biztos benne, mennyi ideig csoszogott; egy percig? Egy óráig? Egy napon át? Őszintén elképzelése sem volt róla, de végre változás állt be a monotonitásba. A falon nedvességet érzett. Ragacsos és nyúlós nedvességet.
Közelebb emelte a kezét a szeméhez, hogy megnézhesse, mi az, de az egyetlen dolog, amit sikerült megállapítania, az anyag karmazsin színe volt.
Vér.
Ahogy ez a gondolat átcikázott lüktető koponyáján, a fények Tony körül kialudtak, a hirtelen beálló sötétségben pedig egy negédes hang suttogott, egyenesen a fülébe.
- Hálával tartozom önnek, Mr. Stark.
Megperdült a tengelye körül, és az ajkai néma üvöltésre nyíltak, amikor meglátta, ki állt a háta mögött.
Loki félőrült mosolya mögül elővillantak a fogai, amik természetellenesen fehérek voltak, és amikről csöpögött a vér. Az álláról úgyszintén. Mindent összemocskolt, a fekete hajú férfi ruháját, a padlót is valószínűleg, bár Tony képtelen volt lefelé pillantani. A tekintete gyakorlatilag odatapadt azokhoz a lyukakhoz, amiken átfűzték a bőrszálat, hogy elnémítsák Lokit, és amit saját kezűleg vágott ki a helyéről nemrégiben.
A sebek véreztek és gyulladtnak tűntek.
A férfi kinyúlt egyik karjával, ami a reaktor kék fényében még sápadtabbnak tetszett, Tony felé, aki egész testében remegni kezdett még a gondolattól is, hogy azok az ujjak újfent megérintsék.
A következő pillanatban zihálva és hideg verítéktől csatakosan ébredt az ágyában, a szobájában, a megnyugtató zümmögést hallgatva a mellkasa irányából. Minden normálisnak tűnt, semmi nyoma nem volt Lokinak vagy bármiféle vérnek és fura, világító teremnek.
Nehézkesen a hátára fordult, aztán még ennél is nagyobb erőfeszítés árán sikerült felülnie. A lepedőn több volt a ráncos, gyűrött rész, mint a sima felület, a párnájára hátrapillantva pedig félreérthetetlen izzadtságnyomokat látott.
Szüksége volt valami hideg folyadékra.
Tony, egy gyors kör után a mosdóban, becélozta magának a konyhát, és közben azon morfondírozott, hogy vajon mit jelenthet az álma. Azonkívül persze, hogy Lokitól kiveri a frász, és a legkevésbé sem volt élete egyik legkellemesebb élménye, amikor az ollóval szétvagdosta a férfi szájában lévő madzagot, aminek még ki is fűzhette a darabjait a lyukakból. Legszívesebben sugárban oldalra hányt volna, ha őszinte akart lenni. Rendszeresen voltak rémálmai, nem véletlenül szokta leinni magát ágyba bújás előtt, azonban hosszú idő után most először változott meg a lidércnyomás.
Legnagyobb meglepetésére a szürke, jellegtelen asztalnál ott találta Thort. A szőke égimeszelő nagyon furcsa látványt nyújtott a hétköznapi környezettel maga körül, Clint egyik saját kezűleg vadászott „KEEP CALM AND HAWKSTAR” feliratú bögréjével óriási tenyerei között, és az emberi ruházatában. Tony elképzelni sem tudta, ki és hogyan talált olyan mackónadrágot és pólót, ami illett a félistenre, bár a barna-fehér színösszeállítást elnézve lett volna egy tippje, de annyira nem is számított. Fáradt volt ehhez.
- Korán keltél - jegyezte meg Stark úgy döntve, hogy megpróbálja viccel nyitni a társalgást.
Thor még csak össze sem rezdült a váratlan hangra, mindössze bólintott egyet maga elé.
- Nem aludtam.
Tony felsóhajtott, ahogy a hűtőhöz lépett. Ennyit a könnyed bájolgásról. Pedig ő igazán megpróbálta.
- Hasznos tevékenység lenne. Vagy ti skandinávok egyáltalán nem űzitek ezt az amerikaiak által kedvelt sportot? - érdeklődött. Azon gondolkozott, vajon a gyanús illatú narancsléből kellene innia egy pohárral, vagy esetleg kockáztassa meg a tejet, ami a dobozán lévő felirat tanulsága szerint már két napja lejárt. Nehéz dilemma volt. Tony végül a csapvíz mellett maradt. Egyszer ezt is ki lehetett bírni.
- Szoktunk aludni, fémember - válaszolta tompa hangon a másik. Úgy nézett ki, mintha félig még mindig az említett állapotban lett volna. - Egyszerűen csak túl sok gondolat gyötör most ahhoz, hogy álomra hajthassam a fejem.
Tony magában elismerően hümmögött. Ez rendkívül bőséges megfogalmazása a „nem tudok aludni” válasznak.
- Ha Loki miatt aggódsz, szerintem feleslegesen pazarolnod az energiád - közölte a milliomos, és rövid hezitálást követően kihúzta az egyik széket az asztalnál, hogy leüljön. Ha amúgy sem tud aludni, akár társaságot is nyújthat egy magányos istenségnek így hajnali fél három táján. - A sebei már gyógyulnak, bár egy kicsit lassabban, mint én számítottam, de tuti boldogít még minket egy ideig.
- Loki erős - értett egyet Thor. - Sok mindent átvészelt már. Sok mindenen kellett keresztülmennie.
- Csak ne gyere nekem azzal, hogy megérted, miért tette azt, amit tett! - forgatta meg a szemét Tony, majd belekortyolt a vízébe, mielőtt folytatta. - Nagyon szép tőled, hogy átérzed szerencsétlen nyomorát, de nem ő az egyetlen, akinek szar élete volt. Legfeljebb az övé kicsit hosszabban volt szar. Ettől függetlenül sem helyes az, hogy embereket ölt. Ártatlan embereket, teljesen indokolatlanul.
- Elítélem azt, amit tett - szögezte le társa. - De őt nem tudom elítélni.
- Sebaj, majd megteszem én ezt a nemes feladatot helyetted is - nyugtatta meg Tony egy féloldalas vigyorral. Nem úgy tűnt, mintha ezzel a viccével felvidította volna a szőkét, ezért stratégiaváltás mellett döntött. Figyelemelterelés. - Tegnap mondani akartál valamit arról a bőrszálról, amivel összevarrták Loki száját. Mi volt az?
Erre a kérdésre Thor már megtette a szívességet, hogy pár másodpercre felpillantson a jobbján ülő férfira. Ezután következett egy fél perces hallgatás és céltalan bögrébe bámulás a felelés előtt.
- Loki… szerette a csínyeket, már kicsiként is. Szerette megviccelni az embereket, rájuk ijeszteni, de sosem vitte túlzásba. Nem tett megbocsáthatatlan dolgokat, csak éppen… sokan nem értették meg őt és megvetették azt, amit csinált. Vele együtt vetették meg. - Valahogy ebben Tony egy pillanatig sem kételkedett. Fekete báránynak lenni sosem volt és nem is lesz egyszerű feladat egy közösségben, viszont olyan mocskosan, olajosan feketének lenni, mint amilyen Loki volt, egyenesen borzalmas lehetett. Elismerte. Ettől viszont még nem változott semmi. - Egyszer túlzásba esett. Olyasmit tett, amit az egyik társunk nem tudott…
- Tolerálni? - segítette ki Tony, mikor a szőke hosszú másodpercekre elakadt.
- Igen, tolerálni - biccentett. - Akkor megfenyegette őt. Megpróbáltam Loki védelmére kelni, de ő nem hagyta. Azt mondta, egyedül is képes megvédeni magát, és különben sincs olyan fenyegetés, ami neki ártana. És abban is kételkedett, hogy Brokkr beváltja azt, amit ígért neki.
- Mit ígért? - noszogatta tovább Stark. Egyelőre nem értette pontosan, hogyan függ össze ez a gyerekkori kisregény mindazzal, ami Lokival történt.
Thor kék szemei úgy ragyogtak a félhomályban, akár az égszín gyémántok. Sejtelmesen, izgatottan és gyönyörűen. Tonynak volt stílusérzéke, de az igazi szépséget csak nagyon ritkán tudta értékelni. Mint Pepper esetében. Most ugyanazt látta a félisten szempárjában.
- Azt, hogy a következő alkalommal összevarrja a száját. Hogy Loki soha többet ne mérgezhesse meg senki elméjét kígyónyelve szavaival és ne legyen lehetősége hazugságokkal hitegetni a becsületes személyeket.
Tony pislogott egyet.
Nem különösebben hibáztatta ezt a Brokkr nevű alakot a kifakadásáért, hiszen Loki mást sem csinált, mint hazudott, manipulált és ármánykodott, de ez a fenyegetés elég pontos leírása annak, ami a mágussal történt. Ijesztően pontos, őszintén szólva.
- Tehát ezt egy asgardi tette?
- Egy törpe - helyesbített Thor, ám az arckifejezése mindent elárult. Olyasvalaki tette, akit ismert, akiről talán nem gondolta volna, hogy beváltja a fenyegetését vagy legalábbis reménykedett benne, hogy nem fogja. Az öccse olyanok keze által szenvedett el megaláztatást és fájdalmakat, akik közé tartoztak.
Persze Tony azt sem zárhatta ki, hogy ott van egy „is” a mondatban.
Tisztán látszott a félisten arcán, hogy a történtek miatt magát hibáztatja és felelősséget érez mindazért, ami Lokival történt, noha még ő sem tudhatta, mi volt az. Ezt viszont óriási ostobaságnak és egyszerű mazochizmusnak találta a másik férfi. Mintha Thor szánt szándékkal szenvedni akart volna, mintha ezzel bármi is megváltozott volna. Tony úgy gondolta, nem az ő tisztje ezt elmagyarázni és valahogy megértetni a fafejű testvérrel. Talán szól majd Rogersnek, hogy üljön le egyik nap Thorral. Ő ért a lelkifröccsökhöz és a professzionális vigasztaláshoz.
Így Tony kivárt egy hosszú, néma percet, aztán belepillantott üres poharába és felkelt az asztaltól. A poharat a mosogatóba tette, elmenőben pedig röviden meglapogatta Thor hátát. Erre azért még ő is képes volt.
--
- Nem teheted ezt! Hogy lehetsz ennyire kegyetlen és szívtelen? Képes vagy itt hagyni ezekkel? Ezzel a rakás neandervölgyivel, akik képtelenek egy nyelvet beszélni velem? Ezzel a sok technikai analfabétával?
Bruce megforgatta a szemét, miközben Tony továbbra is a karjába csimpaszkodva követte őt, ahogy a szobájában járkált, hogy összeszedje azt a néhány jegyzetét és műszerét, amire szüksége volt.
- Csak pár óráról van szó, legfeljebb fél napról. Legrosszabb esetben ott alszom egy hotelben a közelben, de holnap már itt leszek.
- Nem bírok ki huszonnégy órát nélküled - biggyesztette le az ajkát a másik férfi. Banner belesüllyesztett két mappát a táskájába, beledobott néhány golyóstollat, aztán Tonyra pillantott.
- Próbálj velük nem a maghasadásról beszélgetni, és akkor nem lesz probléma.
Stark túldramatizáltan, túl hangosan és túl gyerekesen felnyögött.
- BRUCE!
Folytatták még ezt körülbelül tíz percen keresztül, ennyi időre volt szüksége a szoba tulajdonosának, hogy mindent megtaláljon a fiókjaiban, illetve lerázza magáról a másik zsenit. Ami természetesen nem akadályozta meg benne Starkot, hogy a folyosón is folytassa a meggyőzését.
- Figyelj, ez a konferencia nem ér ennyit - próbálkozott másik oldalról megközelítve a problémát. - Hidd el, hogy nem. El tudod képzelni milyen az, ha duzzogok? Nem akarsz látni duzzogni. A következményét végképp nem szeretnéd látni.
- Tony, komolyan - nevetett fel társa. - Szinte már zavarba ejtő, mennyire ragaszkodsz a társaságomhoz, és hízelgő, de valahogy majd csak kibírod. Fejezd addig be a javításokat a páncélodon vagy foglalkozz Lokival. Ezekben úgy sem tudnék neked segíteni, nem számít itt vagyok-e vagy sem.
Tony elhúzta a száját és még felsóhajtott, majd megadóan karba tette a kezét a mellkasa előtt.
- Tehát tényleg ilyen szívtelen vagy. - Bruce csak mosolygott. - Miért vonz ennyire a lehetőség, hogy előadást tarts az atomok ütközéséről valakiknek, akik nem én vagyok?
Leértek a földszintre. A bejárati üvegajtón keresztül már látni lehetett a fekete GMC terepjárót, amiben egy sofőr várta a professzort, hogy a helyszínre szállítsa. Természetesen a milliomos szervezte meg neki, azonban ez volt a legkevesebb azok után, hogy kénytelen volt elengedni a legkedvesebb pajtiját egy teljesen felesleges kötelezettség teljesítésére. Őszintén nem értette Bruce reakcióját, a férfi szinte kapva kapott az alkalmon, hogy elmenjen erre a marhaságra. Ami igenis marhaság volt.
Ekkor csapott villámszerűen egy ötlet Tonyba.
- Nem akarsz egy légtérben lenni Lokival - közölte, bár önmaga számára is volt egy kevés kérdőhangú felütés benne. - Ezért mész el erre a hülyeségre.
Bruce először nem felelt, némán folytatta az útját a kijárat felé, majd - valószínűleg mérlegelve a lehetőségeit - kelletlenül bólintott. Az arckifejezése nyugtalanságot árult el, de a másik férfi bűntudatnak nem találta jelét. Ezt örömmel nyugtázta.
- Nem érzem magam kényelmesen itt. Nem számít, hány emelet van közöttünk, mennyi biztonsági rendszer véd tőle papíron. Ne értsd félre, nem a te technológiádban kételkedem, de jól tudod, legutóbb mi lett a vége annak, hogy egy helyen voltunk Lokival, akit ráadásul még egy ketrecbe is bezártak. - Elérték a fotócellás, viszont tenyérlenyomatra és hangvezérlésre nyíló ajtót, amire művészien megtervezett matricákkal felvitték a „STARK INDUSTRIES - MAGÁNTERÜLET” szöveget. Azontúl ott várt az autó, indulásra készen. - Nem akarom, hogy még egyszer megtörténjen - halkította le a hangját Bruce, és Tonyra pillantott. - Értékelem, hogy bízol bennem, de én nem magamban. Minél kevesebbszer változom át, Hulk annál kezelhetetlenebb, ami egy ördögi körré fonódik. Te is tudod, hogy Manhattan óta egyszer került erre sor, és ha már megtörténik, ne a te bankszámlád és a környező lakosság bánja.
- Egy cukorfalat vagy ilyenkor, Bruce - vigyorodott el Tony, ami kiváltott egy szemforgatást barátjából. - Tedd, amit tenned kell! De akkor is tartom, hogy nem kellene folyton elmenekülnöd. Nem tőlünk. Hulk különben is kedves petrezselyem mostanában. Szerintem értékeli, hogy bevettük a buliba.
Banner megigazította barna bőrtáskája szíját a vállán és a szemüveglencséje fölött nézett Tonyra.
- Viccelsz velem, ugye?
- A legkevésbé sem.
- Szerbusz, Tony! - tette rá a kezét a nyitópanelre a professzor, majd egy utolsó intés után kilépett a délutáni, tavaszhoz képest rendkívül meleg levegőre. A kocsi fekete festésén úgy táncoltak a napsugarak, hogy azt a tévképzetet ültették az ember fejébe, mintha olaj folyna végig a járművön. Óriási, fénylő-csillogó sötétség cseppek.
Tony fásult sóhajjal indult vissza, miután a GMC eltűnt az utca végi kanyar mögött. Egyáltalán nem repesett a boldogságtól, hogy Bruce továbbra is ennyire bizonytalan volt velük kapcsolatban. Mintha bárki úgy tekintett volna rá, mint egy szörnyetegre. Kicsit mind szörnyek voltak legbelül, Bruce egyszerűen látványos alakban kapta meg ezt az élettől. Tonynak ott az alkoholizmusa és az egész szar múltja, Natashának úgy szintén, Barton rengeteg embert ölt meg, amíg Loki irányította, Thor elindított egy háborút és képtelen dűlőre jutni az öccsével, Steve pedig… Steve szinte ugyanaz a kategória volt, mint Bruce, mindössze a zöld óriáskobold változója nélkül.
Kedvetlenül célozta meg a lifttel a laborját. Meglepetésére már vendég várt rá.
- JARVIS, manapság már mindenkit beengedsz ide? Minek tartalak téged?
- Hogy valaki mindent elintézzen maga helyett, uram.
Steve küldött Tony felé egy csúnya pillantást, aki viszont elismeréssel hümmögött. A válasz eléggé fairnek tűnt.
- Miben lehetek szolgálatodra, Kapitány? - érdeklődött Stark odasétálva az asztalához és székéhez, utóbbiban persze a szőke foglalt helyet - egyelőre. Végigsimított az asztal tetején, mire minden képernyő a helyére ugrott. Ezek a holografikus csodák még mindig le tudták nyűgözni Rogerst, Tony pedig imádta nézni azt az elvarázsolt, öt éves gyerek fejét, amikor a számára újdonságokat figyelte.
- Thor - mondta Steve azon a „véresen komoly vagyok és kérlek, kímélj meg a fárasztó poénjaidtól” hangsúlyán, ami egyszerűen piszkálta és gyötörte a férfit, hogy az ellenkezőjét tegye a kérésnek.
- A félistenségi ranggal jár, hogy egy napig ne bírjanak nyugton ülni azon az úri seggükön? - kérdezte horkantva, és nekilátott átfutni a diagramokat és különböző ablakokat, amiknek a funkcióját Steve meg sem próbálta megérteni. - Mit művelt az a túlméretezett díjbirkózó?
- Ha így halad, megöleti magát Lokival - válaszolta. - Loki nem akarja őt látni és beszélni sem akar vele, Thor pedig állandóan azon a folyosón van, ahol a gyengélkedő.
- Nem látom be, ez miért akkora probléma és milyen káros hatással lehet Thorra - dünnyögte Tony anélkül, hogy oldalra pillantott volna Rogersre.
- Thor ruhái önmaguktól lángra kaptak. Másodfokú égési sérüléseket szenvedett a mellkasán.
Tony nagyon lassan, de fél testével Steve felé fordult. Próbálta felfedezni az átverés jeleit az arcvonásain és a testtartásán, ám semmi, a Kapitány pedig nem tartozott a legnagyobb hazudozók közé.
- Váó!
- Ez inkább elkeserítő, Tony! - pattant fel ültéből a másik. Idegesen végigsöpörte az ujjaival szőke tincseit. - Nem tudok semmi vigasztalót mondani Thornak vagy olyasmit, ami meggyőzné arról, hogy nem kellene erőltetnie ezt a dolgot Lokival. Komolyan tartok tőle, hogy az egyik ilyen kis „balesetbe” Thor belehal. Félisten, de nem halhatatlan. És nem tartom kizártnak, hogy Lokinak nyomós oka van rá, amiért ennyire távol akarja tartani magától őt, viszont ez így nem fog működni.
Tony nekidőlt az asztalának, a bútordarab pont a csípőjénél nyomódott a testének és tartotta meg a súlya nagy részét.
- Nézd, bármennyire is egyetértek veled, fogalmam sincs mit vársz tőlem. Ha te nem tudtad meggyőzni a szőke herceget, hogy ne fusson az öccse után, mint az az idióta a Hamupipőkében, akkor mit gondolsz, mit tehetnék én? Mint tudod, nem a diplomatikusságom fog a sírba vinni.
- Nem ugyanott kellene próbálkoznod, ahol én - vetette fel óvatosan és túlságosan ártatlanul Steve. Annak a hangszínnek köszönhetően Tony azonnal megértette, miről van szó. Hogy mire próbált nem is olyan rejtetten utalni.
Kis híján felmorrant, mint egy bosszús oroszlán.
- Mintha legutóbb pont te lettél volna az, aki helytelenítette az interakcióim számát Lokival.
- Azóta átgondoltam.
- Ez rendkívül nagylelkű tőled. Kibaszottul köszönöm.
- Tony - sóhajtotta. - Nem szívesen látom be, de szereztél néhány… jó pontot Lokinál. Téged engedett oda a sebeihez, neked engedte meg, hogy levegyük róla a szájzárat és a madzagot is te vágtad ki a szájából. Thorra rárobbantotta a gyengélkedőt, azt pedig inkább nem kísérletezném ki, velünk mit csinálna. Csak annyit kérek, hogy menj be hozzá, és próbáld megértetni vele, hogy nem bánthatja Thort. Én is igyekszem Thort rávenni, hogy hagyja békén Lokit, de ez teljes mértékben kettőjükön múlik. Emellett piszok hideg van a gyengélkedőn, valamit nagyon elállítottál azon az óriás ventillátoron. Azt is megnézhetnéd.
Legszívesebben fogta volna az egyik szimpatikus csavarkulcsot és addig püfölte volna vele Steve fejét, amíg már fogak alapján sem tudták volna őt azonosítani. Szerette őt, persze, de mikor racionalizált és mindezt Tony kárára tette, ki nem állhatta. Egyenesen gyűlölte, mert hogyan mondod meg egy, a saját elméletéről teljes mértékben meggyőződött, negyvenes években edződött szuperkatonának, hogy dugja fel magának a zseniális ötleteit? Főleg, ha azokkal a babakék szemeivel pislog rád és próbál a lelkedre hatni.
- Utállak.
- Köszönöm - mosolyodott el Steve.
- Rohadtul utállak.
Úgy döntött, inkább tudomást sem vesz az elégedetten és anyai büszkeséggel vigyorgó szőkéről, és visszakormányozta figyelmét a képernyőkhöz. Minden adat rendben volt, már csak a biztonsági kamerák felvételeit akarta gyorsan átfutni.
A tizenhat kisebb képernyő egyikén meglátott valamit, amitől azonnal neki is vigyorogni támadt kedve. Gyorsan odahajolt és kinagyította azt az egy ablakot.
- Ó, igen! - lehelte Tony csillogó szemmel.
Steve homlokráncolva fordult arra, és kis híján leesett a székről, amikor az agya feldolgozta a látottakat és a tudatával is megosztotta az információt. Az arca pillanatok alatt gyúlt pipacspirosra.
- Tony! Azonnal kapcsold ki!
- Dehogy kapcsolom! - ellenkezett nevetve és egy másodpercre sem hagyta elkalandozni a figyelmét. - Tudod, mennyi időn keresztül imádkoztam, hogy azt a kamerát ne vegyék észre? Az összest kiszúrták eddig, de ezt nem. Bele is fektettem minden tudomásom az elrejtésébe.
- Tony, ez bunkóság - közölte felháborodottan Rogers.
A képernyőn keresztül tanúi lehettek annak, ahogy Clint egy nagy irattárolónak dönti Natashát és a nő nyakát simítja végig az ajkaival. A férfin már nem volt felsőrész, és lelkesen pont azon dolgozott, hogy a nőn se legyen.
- Még egy icipicit - suttogta Tony. Olyan szélesen vigyorgott, hogy az már megütötte a kellemetlen szintet, azonban nem tudta levakarni onnan. A felső két gombon már túl voltak.
Kis híján infarktust kapott, mikor az összes holografikus képernyő eltűnt.
- Ne! Most miért-
- Annyira gyerekes és faragatlan vagy! - mondta a szőke, és az arcán még mindig ott virított a halvány vöröses pír. Ő tenyerelt rá a beépített klaviatúrára, mielőtt elfogadhatatlan szintig jutottak volna a kukkolásban.
- Steve! - hápogott. - Tudod te, mit rejt az a fekete fölső? A vörös igazán bögyös darab!
- Nem, nem tudom - felelte a másik -, de neked sem kellene! Natasha nem a te párod, és semmi közöd ahhoz, ha valakivel fondüzni akar.
- Fondüzni - ismételte hitetlenkedve Tony. - Jézus Krisztus. Ó, istenem.
Ki akarta mosni a fejéből ezt az egész beszélgetést és azokat a képeket is, amik megjelentek lelki szemei előtt Steve szavainak köszönhetően. Pedig ő csak Natasha szebbik felét akarta meglesni, erre…
- Úristen - mormogta, mikor már a liftben állt. Talán annyira még sem lesz borzasztó meglátogatni Lokit. Végtére is, ha az agyát már sikerült annak az őskövületnek kiégetnie a helyéről, sok vesztenivalója nem maradt.
--
Kis híján elharapta a nyelvét, mikor belépett a kettes számú gyengélkedő ajtaján, ahova az első helyiség tatarozásáig vitték át Lokit. Szerencsére ugyanazok a biztonsági rendszerek működtek ott is, és gyakorlatilag a tükörképe volt az előzőnek, azt leszámítva, hogy ez talán barátságosabb színezést kapott. Hiába, Tony első sorban a praktikusságra alapozott, Pepper keze nyomát viseli minden esztétikai szépség. Ezért szeretett együtt dolgozni Pepperrel.
Viszont a falak között szabályosan hideg volt, aminek hála Tony fogai úgy összekoccantak, hogy a fél arca belesajdult.
- Jézusom - nyögte. Gondolkodás nélkül emelte a bal karját a jobbhoz, hogy kicsit dörzsölgethesse, és felmelegedjen.
Steve enyhén fogalmazott, mikor azt mondta, kissé hideg van itt - futott át a gondolat a fején. Itt még nagyobb volt a félhomály, Loki láthatóan továbbra sem barátkozott meg a gondolattal, hogy fényben is megmutassa magát, de a szoba egyetlen lakóját megtalálni ezzel együtt sem jelentett komoly megpróbáltatást.
Az ágy melletti székben ült. Egyik karjával a karfán könyökölt, az állát a tenyerében pihentette és szórakozott pillantással figyelte Tony vacogását.
- Micsoda látogatót kaptam - szólalt meg a mágus. A milliomos megborzongott, ezúttal nem a hőmérsékletből adódóan. Az a hang semmit sem változott. Kicsit talán érdesebb, rekedtebb volt, mint a legutóbbi alkalommal, amikor hallotta, viszont az a mindenhova bekúszó selymesség továbbra is dominált. Az arisztokrata, felsőbbrendűségi arroganciával vegyes sértett felhang.
- Nem önszántamból - közölte a férfi, és odalépett a falon lévő panelhez. Nem szívesen fordított hátat Lokinak, de ezzel a hőmérséklettel kezdenie kellett valamit, mert konkrétan beléfagyott minden. Szó szerint minden.
- Őszinte vagy, ez tetszik.
- Részemről az öröm az örömokozás - dörmögte Tony. Az ujjai fürgén jártak a halványan világító gombok fölött, eredménytelenül. Homlokráncolva vette tudomásul, hogy a belső hőmérséklet mutatója huszonhárom fokot mutatott. Pedig fele ennyi sem lehetett a szobában. - Fasza, ez is elromlott. Remélem, nem túlságosan visel meg ez az alaszkai éghajlat - fordult hátra a finoman gúnyos hangú megjegyzést követően.
- Egyáltalán nem - érkezett a válasz.
Tony nem tudta eldönteni, mit csináljon. Menjen közelebb? Maradjon ott, ahol van? Köztes megoldásként az ágyig elsétált, így legalább a fekvőalkalmatosság kettőjük között maradt blokkoló egységként. Nem mintha nagy esély lett volna rá, hogy Loki ráveti magát és iszapbirkóznak egyet a padlón, iszap nélkül. De jobb félni, mint megijedni, mint tartja a mondás.
Ekkora távolságból már látta a sötét, anyajegy nagyságú sebeket Loki szája körül, bár sokkal szebbnek tűntek. Gyorsan gyógyultak. A horzsolások már mind eltűntek a félisten bőréről, legalábbis onnan, ahol Tony láthatta a ruhájától. Nem szívesen ugyan, mivel halandóktól kapott halandók által hordott ruhák voltak, de teljesen felöltözött. Kapott egy sötétzöld, majdnem fekete pólót, ezt Tony túrta neki a szekrénye mélyéről, illetve egy fekete tréningnadrágot. Utóbbi Steve számlájára írható, ennek a forrását pedig a férfi végképp el sem tudta képzelni. Sosem látott még feketét Amerika Kapitányán.
Összességében, Loki jól festett. Sápadtan, gonoszan, de egészségesebben. Utóbbiról Tony még nem döntötte, hogy jó vagy rossz hír.
A vizsgálódó zöld szempár kereszttűzében mindenesetre nem érezte jól magát.
- Minek köszönhetem a látogatást, Stark? Csak nem hiányzott a társaságom?
- Az erős túlzás - húzta el a száját. - Külső nyomásra jöttem, hogy megpróbáljam az önző, nárcisztikus személyiségeddel megértetni - ezen a ponton Loki halkan felkuncogott, ami sokkal ijesztőbb volt minden más reakciónál -, hogy Thor kinyírása nem tartozik az opciók közé jelenleg.
Loki arca elsötétült a név hallatán.
- Ó, ki árulkodott? - érdeklődött. - A hatalmas Thor? Vagy a barátod, a katona?
- Utóbbi - válaszolta készségesen. - Aggódik amiatt, hogy a testvéred esetleg hullazsákban végzi neked köszönhetően, ez pedig óriási veszteség lenne. Szerintem nemcsak nekünk.
Ezt a kis hozzáfűzést nem dobta volna a legátgondoltabbak közé, erre viszont csak utólag döbbent rá. Amikor a pólója alá bekúszott az addigi legfagyosabb fuvallat. Minden egyes kis szőrszár egyenesbe vágta magát a hátán és a tarkóján.
- Nem érdekel a veszteség - sziszegte Loki. Amíg Tony nem figyelt oda rá, felemelte a fejét a kezéből és kiegyenesedett ültében. Hiába viselt teljesen átlagos, hétköznapi ruhákat, az a fenyegetés áradt a testtartásából, amit megmutat bőrbe öltözve, arannyal díszítve is. - Nem érdekel az ő ostoba, szentimentális fájdalma sem. Megmondtam neki, hogy nem tartok igényt a látogatásaira, de ő Thor, Asgard aranyfényű örököse, a legyőzhetetlen és legdicsőbb! - A fekete hajú keserű nevetése olyan volt, mintha jégcsapokat ütöttek volna egymásnak.
Tony annyira szerette volna szétverni egy csavarkulccsal Steve fejét. Mégis mit kezdjen ezzel a pszichiátriai esettel, aki ráadásul olyan, mint egy időzített bomba?
- Nézd - kezdte megvakarva a tarkóját, aminek végeztével a karjaival újra magát ölelte át. - Nem mondom, hogy tudom, min mész keresztül, de megértem, hogy pipa vagy a melákra. Legyél. Csak annyit kérek, hogy ne csonkítsd és öld meg! Ha itt akar kóvályogni a folyosón, hagyd rá. Szerzek neked függönyöket, amennyiben a személyes szférádat ekkora mértékben sérti Thor jelenléte, és őt is megpróbáljuk magunk mellett tartani. Dunsztom sincs, mitől ekkora a hepaj köztetek, de ostoba vagy sem, és inkább ostoba, láthatóan odavan érted.
Újabb tiltott félmondat.
Loki felemelkedett ültéből, és most már annyira hideg lett a gyengélkedőben, hogy Tony lehelete párás felhőben távozott a szájából, és halk ropogást hallott a háta mögül. Nem fordult meg. Egyrészt nem akarta látni, mert sejtette, mi okozta, másrészt minden figyelmét lekötötte az, hogy Loki átment agresszívba.
Finom, puha léptekkel kezdte megkerülni az ágyat. Tony csak ekkor vette észre, hogy a férfi mezítláb van.
- Kitépem a nyelved a szádból, Stark - suttogta. Szemének zöld írisze úgy kavargott, akár a tornádók tölcsére. - Aztán figyelem, ahogy hörögve belefulladsz a saját véredbe. Szépen lassan.
- Nem tetszik a programterv.
- Ezzel próbálod leplezni a félelmed? - kérdezte halkan, pokolra csábítóan Loki, akit már csak lépések választottak el a másiktól. A reaktor kék fénye is elérte őt. - Azt, hogy rettegsz? A magánytól, amit kivívtál magadnak, az elmúlástól, és attól, hogy be kell ismerned magadnak, gyenge vagy, akár a köd a reggeli napfényben? Szánalmas - köpte a szavakat a mágus.
- Nem én vagyok az, aki még mindig apuci szoknyája mögé próbál bújni, és képtelen túltenni magát az infantilis sértettségén - vágott vissza Tony. Meglehetősen rossz szokása volt, hogy pontosan akkor eredt meg a nyelve, mikor kussolnia kellett volna. - Nem én viselkedem úgy, mint egy hisztis óvódás, és nem rajtam verték el úgy a port, hogy a sárból kellett összekaparni.
Loki szeme összeszűkült.
Kinyújtotta a kezét, az ujjbegyeivel pedig könnyedén megérintette volna Tony mellkasát, amennyiben a férfi nem lép hátra. De megtette. Nem akarta, hogy azok az ujjak hozzáérjenek. Elfogta ugyanaz a szorító érzés, amit az álmában érzett.
A kar visszahanyatlott Loki teste mellé, a vékony ajkakon azonban megjelent egy halvány mosoly.
- Rettegsz, Stark - susogta. Talán a hidegtől, talán egyszerűen az adrenalin okozta, de az az érzése támadt, mintha a félisten lehelete lágy, téli szellő lett volna a falak között, ami deret és finom, porcukorszerű havat fújt az arcába. Kezdett becsavarodni. - Én pedig boldogan fogom felinni ennek a rettegésnek minden cseppjét.
--
- Nem, nem! Ha két dámád van, neki pedig három kilencese, akkor Steve győzött.
- Nem értem - pislogott Thor a kezében lévő kártyalapokra. - Fémember, azt mondtad nekem, hogy ez a két nő nagyobb rangú, mint bármelyik szám.
- Igen, az is, viszont neki három ugyanolyan lapja van, neked viszont csak kettő. Tehát az ő ütése a nagyobb - magyarázta Tony.
Már egyikük sem emlékezett, kinek a mesés ötlete volt, hogy üljenek le kártyázni. Steve pókertudása egy kicsit rozsdás volt, ám egész gyorsan felelevenítette a régi emlékeket, így egyedül Thor nem játszott még sosem. Az áttekintő oktatást Natasha és Rogers tartották neki, amíg Tony és Clint készítettek némi harapnivalót a társaságnak.
A sok popcorn, miniatűr szendvics (amik elkészítését mindkét fél, egyezményes döntés alapján, tagadni fogja bárki előtt) és sör mellett gyorsan repült az idő. Odakint a nap hatalmas, lángoló korongja lebukóban volt a horizont sötét sávja mögé.
- Azt hiszem, én kicsit ledőlök - mondta Natasha, miután hosszú percekig figyelte Tony magyarázását Thornak.
A nő bedobta a lapjait középre, és felkelt az asztaltól. Kifelé vezető lépteit nem túl feltűnően, de Barton figyelemmel kísérte. Steve kezének súlya a vállán segített, hogy újra az asztalra és az ott történő eseményekre koncentrálhasson a halvány aggodalom és kísértés helyett, hogy a másik után menjen.
- Feladom - nyögte Stark, mikor már úgy remegett a keze a tehetetlen idegességtől, hogy kiestek a lapok az ujjai közül. - Valaki próbálja már megértetni vele! Én addig csinálok még pár szendvicset - mormogta felkapva a tálcát az asztalról. Nem kellett messzire mennie, hat lépésre volt a konyhapult.
- Vagy folytathatnád, amit elkezdtél mondani - jegyezte meg Rogers. Nekilátott összeszedni a lapokat, hogy új kört kezdhessenek, és majd akkor felvilágosítsák még egyszer az asgardit.
- Nem történt semmi - vonta meg a vállát Tony, miközben könnyed mozdulatokkal felszeletelt egy uborkát. - Közöltem vele, hogy dugja fel a fenyegetését a hamvas kis seggébe, és eljöttem.
- Ő pedig csak úgy elengedett - hümmögött Clint.
- El. Helyettem viszont mesélhetne nekünk a bátyja - jegyezte meg a férfi hátrapillantva a válla felett. Thor meglepetten nézett vissza rá.
- Miről?
- Hogy Loki mitől ekkora jégkirálynő? Úgy értem, szó szoros értelmében jég. Az egész szobája olyan hideg lett, hogy jégvirágok fagytak a rohadt belső ablakra. És nem, nem az én pöpec légkondim adta be a kulcsot. Amíg bent voltam vele és kissé megdolgoztam a vérnyomását, tizenhárom fokot csökkent a hőmérséklet egyik pillanatról a másikra.
Minden fej Thor felé fordult. A szőke kényelmetlenül ficergett a székén, majd lassan végignézett az őt bámuló társaságon.
- Tudjátok, Lo-
Mielőtt befejezhette volna, JARVIS finom, tagadhatatlanul brit hangja félbeszakította. Pontosan nem lehetett megállapítani, honnan jön a hang, olyan volt, mintha ott állt volna mellettük - ami persze lehetetlen volt.
- Uram, Mr. Banner keresi telefonon. Azt mondja, sürgős.
- Már éppen ideje volt, hogy hívjon - közölte. - Kapcsolhatod, JARVIS. Tedd a konyha hangszóróira.
- Igenis.
A másodperc tört része kellett hozzá, és a levegőt betöltötte Bruce ismerős, de jól hallhatóan feszült hangja.
- Tony, ott vagy?
- Persze, doki. Mi történt? Elaludtak az előadásodon?
- Nem, dehogy - válaszolta a másik, és nem úgy tűnt, mintha feltűnt volna neki, hogy a milliomos csak viccnek szánta a kérdést. - Valami nincs rendben.
- Professzor, mi történt? - szólt közbe Steve.
- Öhm, nos… Alapvetően nem tűnt volna fel, de megkértek a beszédem után, hogy még maradjak, ha tudok. Azt mondtam, nem probléma, mert ez a hely félig hotelként működik, és kaptam egy teljesen saját szobát. Ez három órája volt. - Rogers felkelt az asztaltól, és Tony látta rajta a bizonyosságot, hogy valami tényleg nincs rendben. Nyomos ok nélkül Bruce nem hívta volna fel őket. - Rákérdeztem úgy fél órája, hogy mire kell még várnom, és azt válaszolták, hogy még egy előadást kellene tartanom. Úgy voltam vele, hogy rendben, de… Elmentem sétálni az épületben. Egyetlen egy emberrel sem találkoztam. Nincs senki a recepción, sem a többi emeleten, és a bejárati ajtó zárva.
Tony letette a kezéből a kést és a többiekre nézett. Thor arckifejezése növekvő értetlenségről árulkodott, Clint tanácstalanul viszonozta a pillantást, Steve ezzel szemben árasztotta magából azt a kisugárzást, ami miatt mindenki szó nélkül hajlandó követni azt, amit mond.
Egyelőre hallgatott.
- Érted megyünk - vállalta magára a döntéshozó szerepét Stark. - Csak egy címet, doki, és ott is vagyunk.
- Ne, nem kell! - ellenkezett Bruce. - Nekem nem lesz semmi bajom. Úgy értem, mindössze bezártak ide, ha pedig valaki bántana akarna… nem fog neki sikerülni. Ezt mindannyian tudjuk. Veletek minden rendben? Ott nem történt semmi?
- Azon kívül, hogy Thor képtelen megtanulni pókerezni? Semmi különleges - válaszolta Tony.
Az élet pedig, mintha csak látványosan szeretné megcáfolni, közbeszólt. Bannernek még válaszolni sem volt ideje, amikor egy durranás kíséretében minden villany kialudt a konyhában, egyedül Tony reaktora adott elegendő fényt ahhoz, hogy lássák egymás arcát.
- Tony! Ott vagy még? Tony!
- Helyesbítek - mondta. - Valami rohadtul nincs rendben.
előző | következő
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 5052
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Megjegyzés: Túl vagyunk a 20.000 szón! Yayy!
Negyedik fejezet - Félelem és fenyegetés
Minden olyan világos volt, hogy a lüktetés a halántékában kezdett elviselhetetlen mértéket ölteni. Mintha egy óriási kalapáccsal próbáltak volna átjutni egy acéllemezen: a siker kétséges, de a közben keletkezett károk nem elhanyagolhatóak. Úgy érezte, menten szétszakad a koponyája, közben pedig alig látott valamit.
Tony ezeket a tüneteket általában csak másnaposság esetén szokta megtapasztalni, főleg ekkora mérték esetében, de ezúttal valahogy… biztos volt afelől, hogy nem erről van szó. Hirtelenjében fel sem tudta idézni, mikor ivott utoljára. Nagyon sok idő telt el azóta. Túl és beláthatatlanul sok.
Botladozó, céltalan lépései végül egy falhoz vezették. Vakon tapogatta a kemény felületet maga előtt, és rájött, hogy nem egységes a keze alatt lévő felszín. Mintha mintákat karcoltak volna bele.
Nem tudott rájönni, mik azok.
Elindult bal irányba, hátha talál valami mást is a nagy üres semmin kívül, amihez eddig volt szerencséje.
Nem volt egészen biztos benne, mennyi ideig csoszogott; egy percig? Egy óráig? Egy napon át? Őszintén elképzelése sem volt róla, de végre változás állt be a monotonitásba. A falon nedvességet érzett. Ragacsos és nyúlós nedvességet.
Közelebb emelte a kezét a szeméhez, hogy megnézhesse, mi az, de az egyetlen dolog, amit sikerült megállapítania, az anyag karmazsin színe volt.
Vér.
Ahogy ez a gondolat átcikázott lüktető koponyáján, a fények Tony körül kialudtak, a hirtelen beálló sötétségben pedig egy negédes hang suttogott, egyenesen a fülébe.
- Hálával tartozom önnek, Mr. Stark.
Megperdült a tengelye körül, és az ajkai néma üvöltésre nyíltak, amikor meglátta, ki állt a háta mögött.
Loki félőrült mosolya mögül elővillantak a fogai, amik természetellenesen fehérek voltak, és amikről csöpögött a vér. Az álláról úgyszintén. Mindent összemocskolt, a fekete hajú férfi ruháját, a padlót is valószínűleg, bár Tony képtelen volt lefelé pillantani. A tekintete gyakorlatilag odatapadt azokhoz a lyukakhoz, amiken átfűzték a bőrszálat, hogy elnémítsák Lokit, és amit saját kezűleg vágott ki a helyéről nemrégiben.
A sebek véreztek és gyulladtnak tűntek.
A férfi kinyúlt egyik karjával, ami a reaktor kék fényében még sápadtabbnak tetszett, Tony felé, aki egész testében remegni kezdett még a gondolattól is, hogy azok az ujjak újfent megérintsék.
A következő pillanatban zihálva és hideg verítéktől csatakosan ébredt az ágyában, a szobájában, a megnyugtató zümmögést hallgatva a mellkasa irányából. Minden normálisnak tűnt, semmi nyoma nem volt Lokinak vagy bármiféle vérnek és fura, világító teremnek.
Nehézkesen a hátára fordult, aztán még ennél is nagyobb erőfeszítés árán sikerült felülnie. A lepedőn több volt a ráncos, gyűrött rész, mint a sima felület, a párnájára hátrapillantva pedig félreérthetetlen izzadtságnyomokat látott.
Szüksége volt valami hideg folyadékra.
Tony, egy gyors kör után a mosdóban, becélozta magának a konyhát, és közben azon morfondírozott, hogy vajon mit jelenthet az álma. Azonkívül persze, hogy Lokitól kiveri a frász, és a legkevésbé sem volt élete egyik legkellemesebb élménye, amikor az ollóval szétvagdosta a férfi szájában lévő madzagot, aminek még ki is fűzhette a darabjait a lyukakból. Legszívesebben sugárban oldalra hányt volna, ha őszinte akart lenni. Rendszeresen voltak rémálmai, nem véletlenül szokta leinni magát ágyba bújás előtt, azonban hosszú idő után most először változott meg a lidércnyomás.
Legnagyobb meglepetésére a szürke, jellegtelen asztalnál ott találta Thort. A szőke égimeszelő nagyon furcsa látványt nyújtott a hétköznapi környezettel maga körül, Clint egyik saját kezűleg vadászott „KEEP CALM AND HAWKSTAR” feliratú bögréjével óriási tenyerei között, és az emberi ruházatában. Tony elképzelni sem tudta, ki és hogyan talált olyan mackónadrágot és pólót, ami illett a félistenre, bár a barna-fehér színösszeállítást elnézve lett volna egy tippje, de annyira nem is számított. Fáradt volt ehhez.
- Korán keltél - jegyezte meg Stark úgy döntve, hogy megpróbálja viccel nyitni a társalgást.
Thor még csak össze sem rezdült a váratlan hangra, mindössze bólintott egyet maga elé.
- Nem aludtam.
Tony felsóhajtott, ahogy a hűtőhöz lépett. Ennyit a könnyed bájolgásról. Pedig ő igazán megpróbálta.
- Hasznos tevékenység lenne. Vagy ti skandinávok egyáltalán nem űzitek ezt az amerikaiak által kedvelt sportot? - érdeklődött. Azon gondolkozott, vajon a gyanús illatú narancsléből kellene innia egy pohárral, vagy esetleg kockáztassa meg a tejet, ami a dobozán lévő felirat tanulsága szerint már két napja lejárt. Nehéz dilemma volt. Tony végül a csapvíz mellett maradt. Egyszer ezt is ki lehetett bírni.
- Szoktunk aludni, fémember - válaszolta tompa hangon a másik. Úgy nézett ki, mintha félig még mindig az említett állapotban lett volna. - Egyszerűen csak túl sok gondolat gyötör most ahhoz, hogy álomra hajthassam a fejem.
Tony magában elismerően hümmögött. Ez rendkívül bőséges megfogalmazása a „nem tudok aludni” válasznak.
- Ha Loki miatt aggódsz, szerintem feleslegesen pazarolnod az energiád - közölte a milliomos, és rövid hezitálást követően kihúzta az egyik széket az asztalnál, hogy leüljön. Ha amúgy sem tud aludni, akár társaságot is nyújthat egy magányos istenségnek így hajnali fél három táján. - A sebei már gyógyulnak, bár egy kicsit lassabban, mint én számítottam, de tuti boldogít még minket egy ideig.
- Loki erős - értett egyet Thor. - Sok mindent átvészelt már. Sok mindenen kellett keresztülmennie.
- Csak ne gyere nekem azzal, hogy megérted, miért tette azt, amit tett! - forgatta meg a szemét Tony, majd belekortyolt a vízébe, mielőtt folytatta. - Nagyon szép tőled, hogy átérzed szerencsétlen nyomorát, de nem ő az egyetlen, akinek szar élete volt. Legfeljebb az övé kicsit hosszabban volt szar. Ettől függetlenül sem helyes az, hogy embereket ölt. Ártatlan embereket, teljesen indokolatlanul.
- Elítélem azt, amit tett - szögezte le társa. - De őt nem tudom elítélni.
- Sebaj, majd megteszem én ezt a nemes feladatot helyetted is - nyugtatta meg Tony egy féloldalas vigyorral. Nem úgy tűnt, mintha ezzel a viccével felvidította volna a szőkét, ezért stratégiaváltás mellett döntött. Figyelemelterelés. - Tegnap mondani akartál valamit arról a bőrszálról, amivel összevarrták Loki száját. Mi volt az?
Erre a kérdésre Thor már megtette a szívességet, hogy pár másodpercre felpillantson a jobbján ülő férfira. Ezután következett egy fél perces hallgatás és céltalan bögrébe bámulás a felelés előtt.
- Loki… szerette a csínyeket, már kicsiként is. Szerette megviccelni az embereket, rájuk ijeszteni, de sosem vitte túlzásba. Nem tett megbocsáthatatlan dolgokat, csak éppen… sokan nem értették meg őt és megvetették azt, amit csinált. Vele együtt vetették meg. - Valahogy ebben Tony egy pillanatig sem kételkedett. Fekete báránynak lenni sosem volt és nem is lesz egyszerű feladat egy közösségben, viszont olyan mocskosan, olajosan feketének lenni, mint amilyen Loki volt, egyenesen borzalmas lehetett. Elismerte. Ettől viszont még nem változott semmi. - Egyszer túlzásba esett. Olyasmit tett, amit az egyik társunk nem tudott…
- Tolerálni? - segítette ki Tony, mikor a szőke hosszú másodpercekre elakadt.
- Igen, tolerálni - biccentett. - Akkor megfenyegette őt. Megpróbáltam Loki védelmére kelni, de ő nem hagyta. Azt mondta, egyedül is képes megvédeni magát, és különben sincs olyan fenyegetés, ami neki ártana. És abban is kételkedett, hogy Brokkr beváltja azt, amit ígért neki.
- Mit ígért? - noszogatta tovább Stark. Egyelőre nem értette pontosan, hogyan függ össze ez a gyerekkori kisregény mindazzal, ami Lokival történt.
Thor kék szemei úgy ragyogtak a félhomályban, akár az égszín gyémántok. Sejtelmesen, izgatottan és gyönyörűen. Tonynak volt stílusérzéke, de az igazi szépséget csak nagyon ritkán tudta értékelni. Mint Pepper esetében. Most ugyanazt látta a félisten szempárjában.
- Azt, hogy a következő alkalommal összevarrja a száját. Hogy Loki soha többet ne mérgezhesse meg senki elméjét kígyónyelve szavaival és ne legyen lehetősége hazugságokkal hitegetni a becsületes személyeket.
Tony pislogott egyet.
Nem különösebben hibáztatta ezt a Brokkr nevű alakot a kifakadásáért, hiszen Loki mást sem csinált, mint hazudott, manipulált és ármánykodott, de ez a fenyegetés elég pontos leírása annak, ami a mágussal történt. Ijesztően pontos, őszintén szólva.
- Tehát ezt egy asgardi tette?
- Egy törpe - helyesbített Thor, ám az arckifejezése mindent elárult. Olyasvalaki tette, akit ismert, akiről talán nem gondolta volna, hogy beváltja a fenyegetését vagy legalábbis reménykedett benne, hogy nem fogja. Az öccse olyanok keze által szenvedett el megaláztatást és fájdalmakat, akik közé tartoztak.
Persze Tony azt sem zárhatta ki, hogy ott van egy „is” a mondatban.
Tisztán látszott a félisten arcán, hogy a történtek miatt magát hibáztatja és felelősséget érez mindazért, ami Lokival történt, noha még ő sem tudhatta, mi volt az. Ezt viszont óriási ostobaságnak és egyszerű mazochizmusnak találta a másik férfi. Mintha Thor szánt szándékkal szenvedni akart volna, mintha ezzel bármi is megváltozott volna. Tony úgy gondolta, nem az ő tisztje ezt elmagyarázni és valahogy megértetni a fafejű testvérrel. Talán szól majd Rogersnek, hogy üljön le egyik nap Thorral. Ő ért a lelkifröccsökhöz és a professzionális vigasztaláshoz.
Így Tony kivárt egy hosszú, néma percet, aztán belepillantott üres poharába és felkelt az asztaltól. A poharat a mosogatóba tette, elmenőben pedig röviden meglapogatta Thor hátát. Erre azért még ő is képes volt.
--
- Nem teheted ezt! Hogy lehetsz ennyire kegyetlen és szívtelen? Képes vagy itt hagyni ezekkel? Ezzel a rakás neandervölgyivel, akik képtelenek egy nyelvet beszélni velem? Ezzel a sok technikai analfabétával?
Bruce megforgatta a szemét, miközben Tony továbbra is a karjába csimpaszkodva követte őt, ahogy a szobájában járkált, hogy összeszedje azt a néhány jegyzetét és műszerét, amire szüksége volt.
- Csak pár óráról van szó, legfeljebb fél napról. Legrosszabb esetben ott alszom egy hotelben a közelben, de holnap már itt leszek.
- Nem bírok ki huszonnégy órát nélküled - biggyesztette le az ajkát a másik férfi. Banner belesüllyesztett két mappát a táskájába, beledobott néhány golyóstollat, aztán Tonyra pillantott.
- Próbálj velük nem a maghasadásról beszélgetni, és akkor nem lesz probléma.
Stark túldramatizáltan, túl hangosan és túl gyerekesen felnyögött.
- BRUCE!
Folytatták még ezt körülbelül tíz percen keresztül, ennyi időre volt szüksége a szoba tulajdonosának, hogy mindent megtaláljon a fiókjaiban, illetve lerázza magáról a másik zsenit. Ami természetesen nem akadályozta meg benne Starkot, hogy a folyosón is folytassa a meggyőzését.
- Figyelj, ez a konferencia nem ér ennyit - próbálkozott másik oldalról megközelítve a problémát. - Hidd el, hogy nem. El tudod képzelni milyen az, ha duzzogok? Nem akarsz látni duzzogni. A következményét végképp nem szeretnéd látni.
- Tony, komolyan - nevetett fel társa. - Szinte már zavarba ejtő, mennyire ragaszkodsz a társaságomhoz, és hízelgő, de valahogy majd csak kibírod. Fejezd addig be a javításokat a páncélodon vagy foglalkozz Lokival. Ezekben úgy sem tudnék neked segíteni, nem számít itt vagyok-e vagy sem.
Tony elhúzta a száját és még felsóhajtott, majd megadóan karba tette a kezét a mellkasa előtt.
- Tehát tényleg ilyen szívtelen vagy. - Bruce csak mosolygott. - Miért vonz ennyire a lehetőség, hogy előadást tarts az atomok ütközéséről valakiknek, akik nem én vagyok?
Leértek a földszintre. A bejárati üvegajtón keresztül már látni lehetett a fekete GMC terepjárót, amiben egy sofőr várta a professzort, hogy a helyszínre szállítsa. Természetesen a milliomos szervezte meg neki, azonban ez volt a legkevesebb azok után, hogy kénytelen volt elengedni a legkedvesebb pajtiját egy teljesen felesleges kötelezettség teljesítésére. Őszintén nem értette Bruce reakcióját, a férfi szinte kapva kapott az alkalmon, hogy elmenjen erre a marhaságra. Ami igenis marhaság volt.
Ekkor csapott villámszerűen egy ötlet Tonyba.
- Nem akarsz egy légtérben lenni Lokival - közölte, bár önmaga számára is volt egy kevés kérdőhangú felütés benne. - Ezért mész el erre a hülyeségre.
Bruce először nem felelt, némán folytatta az útját a kijárat felé, majd - valószínűleg mérlegelve a lehetőségeit - kelletlenül bólintott. Az arckifejezése nyugtalanságot árult el, de a másik férfi bűntudatnak nem találta jelét. Ezt örömmel nyugtázta.
- Nem érzem magam kényelmesen itt. Nem számít, hány emelet van közöttünk, mennyi biztonsági rendszer véd tőle papíron. Ne értsd félre, nem a te technológiádban kételkedem, de jól tudod, legutóbb mi lett a vége annak, hogy egy helyen voltunk Lokival, akit ráadásul még egy ketrecbe is bezártak. - Elérték a fotócellás, viszont tenyérlenyomatra és hangvezérlésre nyíló ajtót, amire művészien megtervezett matricákkal felvitték a „STARK INDUSTRIES - MAGÁNTERÜLET” szöveget. Azontúl ott várt az autó, indulásra készen. - Nem akarom, hogy még egyszer megtörténjen - halkította le a hangját Bruce, és Tonyra pillantott. - Értékelem, hogy bízol bennem, de én nem magamban. Minél kevesebbszer változom át, Hulk annál kezelhetetlenebb, ami egy ördögi körré fonódik. Te is tudod, hogy Manhattan óta egyszer került erre sor, és ha már megtörténik, ne a te bankszámlád és a környező lakosság bánja.
- Egy cukorfalat vagy ilyenkor, Bruce - vigyorodott el Tony, ami kiváltott egy szemforgatást barátjából. - Tedd, amit tenned kell! De akkor is tartom, hogy nem kellene folyton elmenekülnöd. Nem tőlünk. Hulk különben is kedves petrezselyem mostanában. Szerintem értékeli, hogy bevettük a buliba.
Banner megigazította barna bőrtáskája szíját a vállán és a szemüveglencséje fölött nézett Tonyra.
- Viccelsz velem, ugye?
- A legkevésbé sem.
- Szerbusz, Tony! - tette rá a kezét a nyitópanelre a professzor, majd egy utolsó intés után kilépett a délutáni, tavaszhoz képest rendkívül meleg levegőre. A kocsi fekete festésén úgy táncoltak a napsugarak, hogy azt a tévképzetet ültették az ember fejébe, mintha olaj folyna végig a járművön. Óriási, fénylő-csillogó sötétség cseppek.
Tony fásult sóhajjal indult vissza, miután a GMC eltűnt az utca végi kanyar mögött. Egyáltalán nem repesett a boldogságtól, hogy Bruce továbbra is ennyire bizonytalan volt velük kapcsolatban. Mintha bárki úgy tekintett volna rá, mint egy szörnyetegre. Kicsit mind szörnyek voltak legbelül, Bruce egyszerűen látványos alakban kapta meg ezt az élettől. Tonynak ott az alkoholizmusa és az egész szar múltja, Natashának úgy szintén, Barton rengeteg embert ölt meg, amíg Loki irányította, Thor elindított egy háborút és képtelen dűlőre jutni az öccsével, Steve pedig… Steve szinte ugyanaz a kategória volt, mint Bruce, mindössze a zöld óriáskobold változója nélkül.
Kedvetlenül célozta meg a lifttel a laborját. Meglepetésére már vendég várt rá.
- JARVIS, manapság már mindenkit beengedsz ide? Minek tartalak téged?
- Hogy valaki mindent elintézzen maga helyett, uram.
Steve küldött Tony felé egy csúnya pillantást, aki viszont elismeréssel hümmögött. A válasz eléggé fairnek tűnt.
- Miben lehetek szolgálatodra, Kapitány? - érdeklődött Stark odasétálva az asztalához és székéhez, utóbbiban persze a szőke foglalt helyet - egyelőre. Végigsimított az asztal tetején, mire minden képernyő a helyére ugrott. Ezek a holografikus csodák még mindig le tudták nyűgözni Rogerst, Tony pedig imádta nézni azt az elvarázsolt, öt éves gyerek fejét, amikor a számára újdonságokat figyelte.
- Thor - mondta Steve azon a „véresen komoly vagyok és kérlek, kímélj meg a fárasztó poénjaidtól” hangsúlyán, ami egyszerűen piszkálta és gyötörte a férfit, hogy az ellenkezőjét tegye a kérésnek.
- A félistenségi ranggal jár, hogy egy napig ne bírjanak nyugton ülni azon az úri seggükön? - kérdezte horkantva, és nekilátott átfutni a diagramokat és különböző ablakokat, amiknek a funkcióját Steve meg sem próbálta megérteni. - Mit művelt az a túlméretezett díjbirkózó?
- Ha így halad, megöleti magát Lokival - válaszolta. - Loki nem akarja őt látni és beszélni sem akar vele, Thor pedig állandóan azon a folyosón van, ahol a gyengélkedő.
- Nem látom be, ez miért akkora probléma és milyen káros hatással lehet Thorra - dünnyögte Tony anélkül, hogy oldalra pillantott volna Rogersre.
- Thor ruhái önmaguktól lángra kaptak. Másodfokú égési sérüléseket szenvedett a mellkasán.
Tony nagyon lassan, de fél testével Steve felé fordult. Próbálta felfedezni az átverés jeleit az arcvonásain és a testtartásán, ám semmi, a Kapitány pedig nem tartozott a legnagyobb hazudozók közé.
- Váó!
- Ez inkább elkeserítő, Tony! - pattant fel ültéből a másik. Idegesen végigsöpörte az ujjaival szőke tincseit. - Nem tudok semmi vigasztalót mondani Thornak vagy olyasmit, ami meggyőzné arról, hogy nem kellene erőltetnie ezt a dolgot Lokival. Komolyan tartok tőle, hogy az egyik ilyen kis „balesetbe” Thor belehal. Félisten, de nem halhatatlan. És nem tartom kizártnak, hogy Lokinak nyomós oka van rá, amiért ennyire távol akarja tartani magától őt, viszont ez így nem fog működni.
Tony nekidőlt az asztalának, a bútordarab pont a csípőjénél nyomódott a testének és tartotta meg a súlya nagy részét.
- Nézd, bármennyire is egyetértek veled, fogalmam sincs mit vársz tőlem. Ha te nem tudtad meggyőzni a szőke herceget, hogy ne fusson az öccse után, mint az az idióta a Hamupipőkében, akkor mit gondolsz, mit tehetnék én? Mint tudod, nem a diplomatikusságom fog a sírba vinni.
- Nem ugyanott kellene próbálkoznod, ahol én - vetette fel óvatosan és túlságosan ártatlanul Steve. Annak a hangszínnek köszönhetően Tony azonnal megértette, miről van szó. Hogy mire próbált nem is olyan rejtetten utalni.
Kis híján felmorrant, mint egy bosszús oroszlán.
- Mintha legutóbb pont te lettél volna az, aki helytelenítette az interakcióim számát Lokival.
- Azóta átgondoltam.
- Ez rendkívül nagylelkű tőled. Kibaszottul köszönöm.
- Tony - sóhajtotta. - Nem szívesen látom be, de szereztél néhány… jó pontot Lokinál. Téged engedett oda a sebeihez, neked engedte meg, hogy levegyük róla a szájzárat és a madzagot is te vágtad ki a szájából. Thorra rárobbantotta a gyengélkedőt, azt pedig inkább nem kísérletezném ki, velünk mit csinálna. Csak annyit kérek, hogy menj be hozzá, és próbáld megértetni vele, hogy nem bánthatja Thort. Én is igyekszem Thort rávenni, hogy hagyja békén Lokit, de ez teljes mértékben kettőjükön múlik. Emellett piszok hideg van a gyengélkedőn, valamit nagyon elállítottál azon az óriás ventillátoron. Azt is megnézhetnéd.
Legszívesebben fogta volna az egyik szimpatikus csavarkulcsot és addig püfölte volna vele Steve fejét, amíg már fogak alapján sem tudták volna őt azonosítani. Szerette őt, persze, de mikor racionalizált és mindezt Tony kárára tette, ki nem állhatta. Egyenesen gyűlölte, mert hogyan mondod meg egy, a saját elméletéről teljes mértékben meggyőződött, negyvenes években edződött szuperkatonának, hogy dugja fel magának a zseniális ötleteit? Főleg, ha azokkal a babakék szemeivel pislog rád és próbál a lelkedre hatni.
- Utállak.
- Köszönöm - mosolyodott el Steve.
- Rohadtul utállak.
Úgy döntött, inkább tudomást sem vesz az elégedetten és anyai büszkeséggel vigyorgó szőkéről, és visszakormányozta figyelmét a képernyőkhöz. Minden adat rendben volt, már csak a biztonsági kamerák felvételeit akarta gyorsan átfutni.
A tizenhat kisebb képernyő egyikén meglátott valamit, amitől azonnal neki is vigyorogni támadt kedve. Gyorsan odahajolt és kinagyította azt az egy ablakot.
- Ó, igen! - lehelte Tony csillogó szemmel.
Steve homlokráncolva fordult arra, és kis híján leesett a székről, amikor az agya feldolgozta a látottakat és a tudatával is megosztotta az információt. Az arca pillanatok alatt gyúlt pipacspirosra.
- Tony! Azonnal kapcsold ki!
- Dehogy kapcsolom! - ellenkezett nevetve és egy másodpercre sem hagyta elkalandozni a figyelmét. - Tudod, mennyi időn keresztül imádkoztam, hogy azt a kamerát ne vegyék észre? Az összest kiszúrták eddig, de ezt nem. Bele is fektettem minden tudomásom az elrejtésébe.
- Tony, ez bunkóság - közölte felháborodottan Rogers.
A képernyőn keresztül tanúi lehettek annak, ahogy Clint egy nagy irattárolónak dönti Natashát és a nő nyakát simítja végig az ajkaival. A férfin már nem volt felsőrész, és lelkesen pont azon dolgozott, hogy a nőn se legyen.
- Még egy icipicit - suttogta Tony. Olyan szélesen vigyorgott, hogy az már megütötte a kellemetlen szintet, azonban nem tudta levakarni onnan. A felső két gombon már túl voltak.
Kis híján infarktust kapott, mikor az összes holografikus képernyő eltűnt.
- Ne! Most miért-
- Annyira gyerekes és faragatlan vagy! - mondta a szőke, és az arcán még mindig ott virított a halvány vöröses pír. Ő tenyerelt rá a beépített klaviatúrára, mielőtt elfogadhatatlan szintig jutottak volna a kukkolásban.
- Steve! - hápogott. - Tudod te, mit rejt az a fekete fölső? A vörös igazán bögyös darab!
- Nem, nem tudom - felelte a másik -, de neked sem kellene! Natasha nem a te párod, és semmi közöd ahhoz, ha valakivel fondüzni akar.
- Fondüzni - ismételte hitetlenkedve Tony. - Jézus Krisztus. Ó, istenem.
Ki akarta mosni a fejéből ezt az egész beszélgetést és azokat a képeket is, amik megjelentek lelki szemei előtt Steve szavainak köszönhetően. Pedig ő csak Natasha szebbik felét akarta meglesni, erre…
- Úristen - mormogta, mikor már a liftben állt. Talán annyira még sem lesz borzasztó meglátogatni Lokit. Végtére is, ha az agyát már sikerült annak az őskövületnek kiégetnie a helyéről, sok vesztenivalója nem maradt.
--
Kis híján elharapta a nyelvét, mikor belépett a kettes számú gyengélkedő ajtaján, ahova az első helyiség tatarozásáig vitték át Lokit. Szerencsére ugyanazok a biztonsági rendszerek működtek ott is, és gyakorlatilag a tükörképe volt az előzőnek, azt leszámítva, hogy ez talán barátságosabb színezést kapott. Hiába, Tony első sorban a praktikusságra alapozott, Pepper keze nyomát viseli minden esztétikai szépség. Ezért szeretett együtt dolgozni Pepperrel.
Viszont a falak között szabályosan hideg volt, aminek hála Tony fogai úgy összekoccantak, hogy a fél arca belesajdult.
- Jézusom - nyögte. Gondolkodás nélkül emelte a bal karját a jobbhoz, hogy kicsit dörzsölgethesse, és felmelegedjen.
Steve enyhén fogalmazott, mikor azt mondta, kissé hideg van itt - futott át a gondolat a fején. Itt még nagyobb volt a félhomály, Loki láthatóan továbbra sem barátkozott meg a gondolattal, hogy fényben is megmutassa magát, de a szoba egyetlen lakóját megtalálni ezzel együtt sem jelentett komoly megpróbáltatást.
Az ágy melletti székben ült. Egyik karjával a karfán könyökölt, az állát a tenyerében pihentette és szórakozott pillantással figyelte Tony vacogását.
- Micsoda látogatót kaptam - szólalt meg a mágus. A milliomos megborzongott, ezúttal nem a hőmérsékletből adódóan. Az a hang semmit sem változott. Kicsit talán érdesebb, rekedtebb volt, mint a legutóbbi alkalommal, amikor hallotta, viszont az a mindenhova bekúszó selymesség továbbra is dominált. Az arisztokrata, felsőbbrendűségi arroganciával vegyes sértett felhang.
- Nem önszántamból - közölte a férfi, és odalépett a falon lévő panelhez. Nem szívesen fordított hátat Lokinak, de ezzel a hőmérséklettel kezdenie kellett valamit, mert konkrétan beléfagyott minden. Szó szerint minden.
- Őszinte vagy, ez tetszik.
- Részemről az öröm az örömokozás - dörmögte Tony. Az ujjai fürgén jártak a halványan világító gombok fölött, eredménytelenül. Homlokráncolva vette tudomásul, hogy a belső hőmérséklet mutatója huszonhárom fokot mutatott. Pedig fele ennyi sem lehetett a szobában. - Fasza, ez is elromlott. Remélem, nem túlságosan visel meg ez az alaszkai éghajlat - fordult hátra a finoman gúnyos hangú megjegyzést követően.
- Egyáltalán nem - érkezett a válasz.
Tony nem tudta eldönteni, mit csináljon. Menjen közelebb? Maradjon ott, ahol van? Köztes megoldásként az ágyig elsétált, így legalább a fekvőalkalmatosság kettőjük között maradt blokkoló egységként. Nem mintha nagy esély lett volna rá, hogy Loki ráveti magát és iszapbirkóznak egyet a padlón, iszap nélkül. De jobb félni, mint megijedni, mint tartja a mondás.
Ekkora távolságból már látta a sötét, anyajegy nagyságú sebeket Loki szája körül, bár sokkal szebbnek tűntek. Gyorsan gyógyultak. A horzsolások már mind eltűntek a félisten bőréről, legalábbis onnan, ahol Tony láthatta a ruhájától. Nem szívesen ugyan, mivel halandóktól kapott halandók által hordott ruhák voltak, de teljesen felöltözött. Kapott egy sötétzöld, majdnem fekete pólót, ezt Tony túrta neki a szekrénye mélyéről, illetve egy fekete tréningnadrágot. Utóbbi Steve számlájára írható, ennek a forrását pedig a férfi végképp el sem tudta képzelni. Sosem látott még feketét Amerika Kapitányán.
Összességében, Loki jól festett. Sápadtan, gonoszan, de egészségesebben. Utóbbiról Tony még nem döntötte, hogy jó vagy rossz hír.
A vizsgálódó zöld szempár kereszttűzében mindenesetre nem érezte jól magát.
- Minek köszönhetem a látogatást, Stark? Csak nem hiányzott a társaságom?
- Az erős túlzás - húzta el a száját. - Külső nyomásra jöttem, hogy megpróbáljam az önző, nárcisztikus személyiségeddel megértetni - ezen a ponton Loki halkan felkuncogott, ami sokkal ijesztőbb volt minden más reakciónál -, hogy Thor kinyírása nem tartozik az opciók közé jelenleg.
Loki arca elsötétült a név hallatán.
- Ó, ki árulkodott? - érdeklődött. - A hatalmas Thor? Vagy a barátod, a katona?
- Utóbbi - válaszolta készségesen. - Aggódik amiatt, hogy a testvéred esetleg hullazsákban végzi neked köszönhetően, ez pedig óriási veszteség lenne. Szerintem nemcsak nekünk.
Ezt a kis hozzáfűzést nem dobta volna a legátgondoltabbak közé, erre viszont csak utólag döbbent rá. Amikor a pólója alá bekúszott az addigi legfagyosabb fuvallat. Minden egyes kis szőrszár egyenesbe vágta magát a hátán és a tarkóján.
- Nem érdekel a veszteség - sziszegte Loki. Amíg Tony nem figyelt oda rá, felemelte a fejét a kezéből és kiegyenesedett ültében. Hiába viselt teljesen átlagos, hétköznapi ruhákat, az a fenyegetés áradt a testtartásából, amit megmutat bőrbe öltözve, arannyal díszítve is. - Nem érdekel az ő ostoba, szentimentális fájdalma sem. Megmondtam neki, hogy nem tartok igényt a látogatásaira, de ő Thor, Asgard aranyfényű örököse, a legyőzhetetlen és legdicsőbb! - A fekete hajú keserű nevetése olyan volt, mintha jégcsapokat ütöttek volna egymásnak.
Tony annyira szerette volna szétverni egy csavarkulccsal Steve fejét. Mégis mit kezdjen ezzel a pszichiátriai esettel, aki ráadásul olyan, mint egy időzített bomba?
- Nézd - kezdte megvakarva a tarkóját, aminek végeztével a karjaival újra magát ölelte át. - Nem mondom, hogy tudom, min mész keresztül, de megértem, hogy pipa vagy a melákra. Legyél. Csak annyit kérek, hogy ne csonkítsd és öld meg! Ha itt akar kóvályogni a folyosón, hagyd rá. Szerzek neked függönyöket, amennyiben a személyes szférádat ekkora mértékben sérti Thor jelenléte, és őt is megpróbáljuk magunk mellett tartani. Dunsztom sincs, mitől ekkora a hepaj köztetek, de ostoba vagy sem, és inkább ostoba, láthatóan odavan érted.
Újabb tiltott félmondat.
Loki felemelkedett ültéből, és most már annyira hideg lett a gyengélkedőben, hogy Tony lehelete párás felhőben távozott a szájából, és halk ropogást hallott a háta mögül. Nem fordult meg. Egyrészt nem akarta látni, mert sejtette, mi okozta, másrészt minden figyelmét lekötötte az, hogy Loki átment agresszívba.
Finom, puha léptekkel kezdte megkerülni az ágyat. Tony csak ekkor vette észre, hogy a férfi mezítláb van.
- Kitépem a nyelved a szádból, Stark - suttogta. Szemének zöld írisze úgy kavargott, akár a tornádók tölcsére. - Aztán figyelem, ahogy hörögve belefulladsz a saját véredbe. Szépen lassan.
- Nem tetszik a programterv.
- Ezzel próbálod leplezni a félelmed? - kérdezte halkan, pokolra csábítóan Loki, akit már csak lépések választottak el a másiktól. A reaktor kék fénye is elérte őt. - Azt, hogy rettegsz? A magánytól, amit kivívtál magadnak, az elmúlástól, és attól, hogy be kell ismerned magadnak, gyenge vagy, akár a köd a reggeli napfényben? Szánalmas - köpte a szavakat a mágus.
- Nem én vagyok az, aki még mindig apuci szoknyája mögé próbál bújni, és képtelen túltenni magát az infantilis sértettségén - vágott vissza Tony. Meglehetősen rossz szokása volt, hogy pontosan akkor eredt meg a nyelve, mikor kussolnia kellett volna. - Nem én viselkedem úgy, mint egy hisztis óvódás, és nem rajtam verték el úgy a port, hogy a sárból kellett összekaparni.
Loki szeme összeszűkült.
Kinyújtotta a kezét, az ujjbegyeivel pedig könnyedén megérintette volna Tony mellkasát, amennyiben a férfi nem lép hátra. De megtette. Nem akarta, hogy azok az ujjak hozzáérjenek. Elfogta ugyanaz a szorító érzés, amit az álmában érzett.
A kar visszahanyatlott Loki teste mellé, a vékony ajkakon azonban megjelent egy halvány mosoly.
- Rettegsz, Stark - susogta. Talán a hidegtől, talán egyszerűen az adrenalin okozta, de az az érzése támadt, mintha a félisten lehelete lágy, téli szellő lett volna a falak között, ami deret és finom, porcukorszerű havat fújt az arcába. Kezdett becsavarodni. - Én pedig boldogan fogom felinni ennek a rettegésnek minden cseppjét.
--
- Nem, nem! Ha két dámád van, neki pedig három kilencese, akkor Steve győzött.
- Nem értem - pislogott Thor a kezében lévő kártyalapokra. - Fémember, azt mondtad nekem, hogy ez a két nő nagyobb rangú, mint bármelyik szám.
- Igen, az is, viszont neki három ugyanolyan lapja van, neked viszont csak kettő. Tehát az ő ütése a nagyobb - magyarázta Tony.
Már egyikük sem emlékezett, kinek a mesés ötlete volt, hogy üljenek le kártyázni. Steve pókertudása egy kicsit rozsdás volt, ám egész gyorsan felelevenítette a régi emlékeket, így egyedül Thor nem játszott még sosem. Az áttekintő oktatást Natasha és Rogers tartották neki, amíg Tony és Clint készítettek némi harapnivalót a társaságnak.
A sok popcorn, miniatűr szendvics (amik elkészítését mindkét fél, egyezményes döntés alapján, tagadni fogja bárki előtt) és sör mellett gyorsan repült az idő. Odakint a nap hatalmas, lángoló korongja lebukóban volt a horizont sötét sávja mögé.
- Azt hiszem, én kicsit ledőlök - mondta Natasha, miután hosszú percekig figyelte Tony magyarázását Thornak.
A nő bedobta a lapjait középre, és felkelt az asztaltól. Kifelé vezető lépteit nem túl feltűnően, de Barton figyelemmel kísérte. Steve kezének súlya a vállán segített, hogy újra az asztalra és az ott történő eseményekre koncentrálhasson a halvány aggodalom és kísértés helyett, hogy a másik után menjen.
- Feladom - nyögte Stark, mikor már úgy remegett a keze a tehetetlen idegességtől, hogy kiestek a lapok az ujjai közül. - Valaki próbálja már megértetni vele! Én addig csinálok még pár szendvicset - mormogta felkapva a tálcát az asztalról. Nem kellett messzire mennie, hat lépésre volt a konyhapult.
- Vagy folytathatnád, amit elkezdtél mondani - jegyezte meg Rogers. Nekilátott összeszedni a lapokat, hogy új kört kezdhessenek, és majd akkor felvilágosítsák még egyszer az asgardit.
- Nem történt semmi - vonta meg a vállát Tony, miközben könnyed mozdulatokkal felszeletelt egy uborkát. - Közöltem vele, hogy dugja fel a fenyegetését a hamvas kis seggébe, és eljöttem.
- Ő pedig csak úgy elengedett - hümmögött Clint.
- El. Helyettem viszont mesélhetne nekünk a bátyja - jegyezte meg a férfi hátrapillantva a válla felett. Thor meglepetten nézett vissza rá.
- Miről?
- Hogy Loki mitől ekkora jégkirálynő? Úgy értem, szó szoros értelmében jég. Az egész szobája olyan hideg lett, hogy jégvirágok fagytak a rohadt belső ablakra. És nem, nem az én pöpec légkondim adta be a kulcsot. Amíg bent voltam vele és kissé megdolgoztam a vérnyomását, tizenhárom fokot csökkent a hőmérséklet egyik pillanatról a másikra.
Minden fej Thor felé fordult. A szőke kényelmetlenül ficergett a székén, majd lassan végignézett az őt bámuló társaságon.
- Tudjátok, Lo-
Mielőtt befejezhette volna, JARVIS finom, tagadhatatlanul brit hangja félbeszakította. Pontosan nem lehetett megállapítani, honnan jön a hang, olyan volt, mintha ott állt volna mellettük - ami persze lehetetlen volt.
- Uram, Mr. Banner keresi telefonon. Azt mondja, sürgős.
- Már éppen ideje volt, hogy hívjon - közölte. - Kapcsolhatod, JARVIS. Tedd a konyha hangszóróira.
- Igenis.
A másodperc tört része kellett hozzá, és a levegőt betöltötte Bruce ismerős, de jól hallhatóan feszült hangja.
- Tony, ott vagy?
- Persze, doki. Mi történt? Elaludtak az előadásodon?
- Nem, dehogy - válaszolta a másik, és nem úgy tűnt, mintha feltűnt volna neki, hogy a milliomos csak viccnek szánta a kérdést. - Valami nincs rendben.
- Professzor, mi történt? - szólt közbe Steve.
- Öhm, nos… Alapvetően nem tűnt volna fel, de megkértek a beszédem után, hogy még maradjak, ha tudok. Azt mondtam, nem probléma, mert ez a hely félig hotelként működik, és kaptam egy teljesen saját szobát. Ez három órája volt. - Rogers felkelt az asztaltól, és Tony látta rajta a bizonyosságot, hogy valami tényleg nincs rendben. Nyomos ok nélkül Bruce nem hívta volna fel őket. - Rákérdeztem úgy fél órája, hogy mire kell még várnom, és azt válaszolták, hogy még egy előadást kellene tartanom. Úgy voltam vele, hogy rendben, de… Elmentem sétálni az épületben. Egyetlen egy emberrel sem találkoztam. Nincs senki a recepción, sem a többi emeleten, és a bejárati ajtó zárva.
Tony letette a kezéből a kést és a többiekre nézett. Thor arckifejezése növekvő értetlenségről árulkodott, Clint tanácstalanul viszonozta a pillantást, Steve ezzel szemben árasztotta magából azt a kisugárzást, ami miatt mindenki szó nélkül hajlandó követni azt, amit mond.
Egyelőre hallgatott.
- Érted megyünk - vállalta magára a döntéshozó szerepét Stark. - Csak egy címet, doki, és ott is vagyunk.
- Ne, nem kell! - ellenkezett Bruce. - Nekem nem lesz semmi bajom. Úgy értem, mindössze bezártak ide, ha pedig valaki bántana akarna… nem fog neki sikerülni. Ezt mindannyian tudjuk. Veletek minden rendben? Ott nem történt semmi?
- Azon kívül, hogy Thor képtelen megtanulni pókerezni? Semmi különleges - válaszolta Tony.
Az élet pedig, mintha csak látványosan szeretné megcáfolni, közbeszólt. Bannernek még válaszolni sem volt ideje, amikor egy durranás kíséretében minden villany kialudt a konyhában, egyedül Tony reaktora adott elegendő fényt ahhoz, hogy lássák egymás arcát.
- Tony! Ott vagy még? Tony!
- Helyesbítek - mondta. - Valami rohadtul nincs rendben.
előző | következő