[Fanfic] Aduász | Első fejezet
Cím: Aduász
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 4044
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Első fejezet - Stark ultimátum
Ahogy kinyitotta a lépcsőház ajtaját, Natasha azonnal kiszúrta a férfit. Ott ült a tető másik oldalán, a párkányon, háttal neki.
A nő megeresztett egy halvány mosolyt, mielőtt elindult arrafelé. Meg sem próbált csendesen közeledni, biztos volt benne, hogy Clint már a zár kattanásakor teljesen tudatában volt az érkezésének. Nem számított a távolság és a tény, hogy más emberek ekkora távolságból biztosan nem hallottak vagy érzékeltek volna semmit. Natasha tudta, társa nem tartozik a „más emberek” közé.
Nem sokkal a mesterlövész háta mögött állt csak meg.
- Hé - mondta halkan. - Leülhetek?
- Persze - felelte dörmögve a férfi, de nem pillantott az érkezőre.
Szeretett idejönni, mikor ki akarta szellőztetni a fejét, és nemcsak szó szerint. Valahogy megnyugtatta a magasság, a tény, hogy a város egy részét felülről látja. Ez a szög megadta annak az illúzióját, hogy kontroll alatt tartja a dolgokat, ezt pedig szerette. A káoszban a rendet. Ráadásul ma éjjel tiszta égbolttal köszöntött rájuk a hold és gyakorlatilag teljes volt a szélcsend, eltekintve a magaslati pozícióból adódó légáramlatokkal.
Ő azonban ezeket sem bánta.
- Jól vagy? - fordult Clinthez a nő, mikor végre elhelyezkedett mellette. Ő sem öltözött még át, a fekete egyenruhája tapadt a testéhez. Jobban érezte így magát azzal a tudattal a bensőjében, hogy tíz emelettel alattuk az egyik szobában Loki lábadozott.
A férfi végignyalt a száján, mielőtt megszólalt.
- Ennek nem lesz jó vége, Nat. Érzem, hogy nem lesz.
- Tudom. - Natasha lassan és óvatosan a hozzá közelebb eső, feszült vállra tette a kezét. Nagyon finoman szorította meg az ujjait a hűvös bőrön. - Két rossz közül kellett választanunk. Ott hagyjuk őt és megkockáztatjuk, hogy magától meggyógyul, aztán elszabadul… vagy meghal és nekünk számot kell adnunk Asgardnak, amiért a sorsára hagytuk. Illetve a lehetőség, ami mellett maradnunk.
Barton hümmögött egyet az orra alatt, miközben szinte észrevétlenül ökölbe szorította mindkét kezét.
- Nem te voltál a bábja napokon át - kezdte fojtott hangon. - Nem te érezted a koponyád hátsó felében a jelenlétét. Ott volt a fejemben, Natasha. - Végre odafordult a nőhöz, hogy a szemébe nézhessen. - Akármit megtehetett velem, én pedig az első sorból moziztam végig.
- Nem hagyjuk, hogy ez másodszor is megtörténjen, Clint. Sokkal felkészültebbek vagyunk és tanultunk az előző esetből. Te pedig kivonhatod magad az egészből, csak Starkkal ne ugorjatok állandóan egymás torkának, oké? - Barton kelletlenül, ám legalább bólintott. - Egy seggfej, ezt mindenki tudja - forgatta meg a szemét a nő. - De ezúttal ő kezelte jobban a helyzetet, nem te.
Ez már kicsalt egy horkantást a férfiből, viszont csodák csodájára vitatkozni sem kezdett. Inkább felcsúsztatta a kezét, hogy rásimíthassa Natasha puha kézfejére, aki semmi jelét nem adta meglepettségének, mindössze a szempillái rezzentek meg egy pillanatra.
Egy kicsit még ott maradtak, némán figyelni az örökmozgó New Yorkot.
--
- Öröm önt viszont látni, uram - üdvözölte a férfit belépése pillanatában JARVIS. - Emellett az sem utolsó teljesítmény, hogy ezúttal sértetlenül hozta vissza a páncélt.
- Nem kérdeztelek - morogta Stark, és lehuppant az asztalához, mire minden képernyő életre kelt. Egy a kutatásainak, egy szabadon, egy pedig a ház biztonsági kameráinak képeit mutatta. - Át kellene alakítanunk az LS-200 alap rendszerét, hogy azonnal jelezzen, ha Loki elhagyná a torony száz méteres körzetét.
- Megoldható változtatásnak tűnik.
- Akkor lássunk neki! - könyökölt fel az asztallapra Tony és lehunyta a szemét. Gyorsan végiggondolta magában a lépéseket. - Szedd elő nekem az eredeti terveket, készíts róluk másolatokat, aztán vetítsd ki őket, plusz a szimulátort is kapcsold be és rakd szinkronizálási módba. Mindent látni akarok magam előtt.
- Rendben, uram. Míg én dolgozom, önnek úgyis társasága lesz. Mr. Rogers épp ide tart - jelentette be a férfi személyi MI-je, amikor már hallani lehetett a külső ajtó nyílását és záródását.
- Kösz, JARVIS - húzta el a száját. - Már megint pont idejében szólsz.
- Nagyon szívesen, uram.
- Ki kéne iktatnom a szarkazmus processzort belőle -sóhajtotta, és egy másodperccel később felbukkant a szőke, kócos üstök a helyiség másik végében. Az idegesítően magas férfi egy barna vászonnadrágot és egy teljesen üres, egyszerű fehér pólót viselt, az egyik karját pedig fáslival felkötötték a nyakába.
Tony felvonta a szemöldökét.
- Na, mi van, Rogers? Meredek volt a lépcső?
- Remélem, tudod, hogy ez nem volt vicces - jegyezte meg Steve, mikor megállt az asztal előtt és vetett egy szigorú pillantást a másik oldalon ülőre.
- Azért egy kicsit igen - mosolygott a férfi. - De most komolyan, mi az istent csináltál? Egy órája még semmi baja nem volt a karodnak.
- Loki.
Ez volt az egyetlen olyan válasz, amit Tony nagyon nem szeretett volna hallani, valahogy mégis érezte a zsigereiben, hogy ez fog következni. Mi más történhetett? Persze, hogy Loki. Mindig Loki.
- Felébredt?
- Nem.
Hopp. Akkor viszont olyan pontjához értek a párbeszédüknek, amit a zseni, mint egyszerű halandó, nem kifejezetten tudott követni.
- Az előbb azt mondtad, hogy Loki történt a karoddal, nem? - értetlenkedett. - Mégis hogy tudott úgy megtörténni az egyik végtagoddal, hogy magánál sincs? Nem vagyok túl jó elemi fizikából, de…
- Nincs eszméleténél, Tony - vágta félbe őt Steve, mert beleunt a szokásos kis játékba, amit újra és újra le kellett zavarniuk, ha bármiféle információcserét akartak folytatni. - Viszont nem enged be a szobába. Megpróbál minket távol tartani.
- Steve - köszörülte meg a torkát egy rövid hallgatást követően. - Kérlek, ezt ne vedd sértésnek, de egyáltalán nem értem, hogy miről beszélsz. Tudtommal az eszméletlen emberek egyetlen egy dolgot csinálnak, de azt kiválóan, és ez a légzés. A verekedés nincs az elvégezhető funkciók között.
- A varázslatával csinálja - válaszolta, a sértődésnek nyoma sem volt a hangjában. - Amikor bementem, hogy kitisztítsam a sebeit, az egyik tároló szekrény kiszakadt a falból és szó szerint nekem jött. Kificamodott a vállam - mondta, és ép kezével óvatosan végigsimított a sajgó testrészen.
Tony látványosan a kezébe temette az arcát.
Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy még akkor sem képesek egyszerűen kezelni Lokit, amikor az az univerzum szégyene nincs magánál, és normális esetben a legsebezhetőbb állapotban kellene ott feküdnie a gyengélkedőn. Csupán egyetlen egyszer szeretett volna egy könnyed, hétköznapi problémát. Mondjuk, hogy kifogytak a tejből és le kell ugrani a sarki boltba érte.
- Rendbe jössz? - kérdezte.
- Persze. Maximum pár óra és jobb lesz.
- Hát, akkor kösz a tájékoztatást, de nem tudom, mi mást tehetnék érted - dőlt hátra Tony és félrebillentette a fejét. - Kérsz egy gyógypuszit?
A Kapitány megrázta a fejét és egyetlen szó nélkül kereste meg a másik pillantását, aki egy ideig értetlenül pislogott vissza rá, majd végre valahára eljutott a tudatáig, hogy mire kéri őt némán a legenda.
- Tegyél le róla - jelentette ki.
- Figyelj, meg kell próbálnod neked is - vette fel gondolkozás nélkül a harcot Rogers. - Nekem nem sikerült, Natasha utánam tett egy kísérletet, de ő még a küszöbön sem jutott túl, amikor az ajtó kis híján betörte az orrát. Clint őrjöngött, Bruce végül megfenyegette, hogy a zöld szörny teszi helyre, ha nem higgad le, és ez hatott.
Tony elismerően füttyentett egyet és nem bírt visszafogni egy vigyort. Steve fásultan felsóhajtott.
- Valld be, hogy ez azért egy kicsit vicces! Megnéznék egy Hulk kontra Barton meccset. Mibe, hogy tizennyolc másodpercig tartana a mérkőzés?
- Tony - szólt rá kicsit erélyesebben a szőke. - Kérlek. Próbáld meg.
A férfi nagyon kelletlenül, ám felkelt a székéből és megkerülte az asztalát, hogy megállhasson társa előtt, és a magasság különbség ellenére kicsit nyeregben érezhesse magát. Elég nehezen tudta kezelni, amikor Steve a varázsszót használta vele szemben.
- Miből gondolod, hogy Loki engem szívesebben látna a közelében? Nem tudom, mennyire kell emlékeztetnem, de az utolsó párbeszédünk alkalmával kivágott az ablakon. Nem hinném, hogy én lennék a szíve csücske.
- Te vagy az egyetlen, aki Clinten kívül még nem próbálta meg - felelte vállat vonva Rogers. - Figyelj, ha nem megy, az elég hamar ki fog derülni, és akkor rögtön jöhetsz vissza játszani a makettjeiddel.
Tony elvigyorodott.
- Ó, Kapitány, csak nem élcelődtél az előbb? Tudom ám, hogy élcelődtél, nagyon szép! Mi lesz a következő lépcsőfok, be is szólsz nekem?
Sikerült elérnie, hogy Steve jóízűen felnevessen.
- Menjünk, rendben?
Együtt indultak el a lifthez, és még a fémdobozban várakozva is egymást ugratták, bár főleg a milliomos gúnyolódott a másikkal. A kezdeti, nehézkes súrlódások ellenére nagyon jó párost alkottak, annak ellenére is, hogy Tony hajlamos volt túllőni a célon, ami a vicceket illette. Az esetek többségében Steve egyszerűen nem tulajdonított jelentőséget ezeknek, mert pontosan tudta, hogy a viselkedésével mit próbál az ifjabbik Stark leplezni és nem létezőnek beállítani. Bizonyos dolgokban nagyon, bizonyos dolgokban pedig egyáltalán nem hasonlítottak az apjával. Rogers azt hitte, nem fogja fele annyira sem kedvelni a fiát, mint amennyire Howardot kedvelte, de kellemesen csalódott. Bár tény és való, hogy Tony nem tartozott az egyszerű esetek közé.
A gyengélkedő folyosóján egyedül egy személy tartózkodott: Bruce. A férfi az ajtóval szemközti falat támasztotta, és jól látható megkönnyebbülés uralkodott el rajta, amikor meghallotta a közeledő léptek zaját.
- Clint elkísérte Natashát a hálószobájába - szólalt meg a professzor, mielőtt az érkezők bármelyike feltehetett volna akármilyen kérdést.
- Egy dugás jót fog nekik tenni - bólintott Tony, mire kapott két megütköző pillantást. - Mi az? Mindketten olyan merevek, mint két fadarab. Biztos vagyok benne, hogy jobban lesznek, amint kieresztik a fáradt gőzt.
- Néha nem tudom, mit keresek itt - nyögte Banner. Ez újabb forrása lett Stark jó kedvének, egészen addig a pillanatig, hogy Steve elkapta a karját és a gyengélkedő szoba felé húzta.
- Essünk túl rajta, Tony! - kérte a férfi.
Igazság szerint, nem szerette ezt a helyiséget, és ennek a majdnem utálatnak vajmi kevés köze volt ahhoz, hogy Loki pihent a fehér falak között. Tony Stark nem különösebben volt híve a kórházaknak és kórház jellegű helyiségeknek. Elismerte a létezésük, a fontosságuk és a hasznosságuk, de minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megtartsa a kellő távolságot tőlük. Nem szerette azt a steril tisztítószerszagot, sem a gyógyszerek illatát, az orvosok közelségétől meg egyenesen agyvérzést kapott. A gyengélkedőt is csupán azért építette meg, mert muszáj volt. Tudta, hogy szükség lesz rá, viszont egyáltalán nem úgy tervezte, hogy bármikor is belép majd az ajtaján. Főleg nem önként. Főleg nem ilyen okokból kifolyólag.
Teleszívta a tüdejét levegővel, aztán lassan kipréselte magából az összeset az orrán keresztül, és az ajtóhoz lépett. A falon lévő panelhez nyúlt és megnyomta a nyitásvezérlő gombját. Az ajtószárnyak alig hallhatóan és könnyedén csúsztak félre és szabaddá vált számára az út.
Először csak a gyengélkedő és a folyosó határáig lépett előre, a fekete vonalig.
- Csak ellenőrizni akarom, hogy élsz-e még - szólalt meg direkt hangosabban, mintha egy sükethez beszélne. - Ha nem akarod, hogy bemenjek, add valami jelét, jó? Még szükségem van az orromra és a bordáimra is.
Nem történt semmi, pedig Tony közel fél percet várt. Gyorsan hátrapillantott két társára, de ők csak megrázták a fejüket, úgyhogy erőt vett magán, és végre besétált a szobába.
Zümmögtek a gépek és a légkondicionáló a jobb fölső sarokban, ám ezeket leszámítva semmiféle zaj nem törte meg a csendet. Stark feszülten figyelt, de a bútorok sem indultak meg felé, ennek hála pedig eljutott arra a következtetésre, hogy Loki nem akarta kicsinálni.
Vagy talán épp elaltatta az éberségét, ki tudja.
- Most odamegyek az ágy mellé - közölte Tony, bár meglehetősen hülyén érezte magát, hogy egy eszméletlen, másik bolygóról vagy világból, teljesen lényegtelen, érkezett fazonnal vitatja meg a lépéseit. Mindenesetre, ha ez kellett ahhoz, hogy élve kijusson onnét, raja nem múlott.
Azután sem történt semmi rendkívüli, hogy már az említett fekvőalkalmatosság mellett szobrozott.
Négy óra telt el azóta, hogy megtalálta a víztározó mögött Lokit, és azóta a férfi semmivel sem nézett ki szebben. Lehetséges, hogy az arca valamivel több színt mutatott, mint korábban, ezenkívül azonban ugyanolya ramaty állapotban volt. A sérülései továbbra is véreztek, itt-ott vérpettyek törték meg a lepedő és a nagyobbacska párna fehérségét, és a légzése sem javult.
Még mindig haldoklott, ők pedig nem tudták, mitől és hogyan segíthetnének.
- Nézd, Loki - sóhajtott fel a milliomos. - Ismerjük el, hogy nem kedveljük egymást. Te ripacs vagy, én ripacs vagyok, két dudás pedig nem fér meg egy csárdában, ezt mindenki tudja. Viszont nem örülnék, ha pont az én tornyomban lehelnéd ki a lelked, tehát kössünk egyezséget.
Megőrült. Teljesen megőrült. Úgy beszélt a varázslóhoz, mintha egy alvó oroszlánt próbált volna meggyőzni afelől, hogy az még nem jelent semmit, ha megsimogatja. Pedig szigorúan véve Tony egy másik oroszlán volt. Loki helyében nem hitt volna magának, de reménykedett benne, hogy ennyire azért nem hasonlítanak. Különben nagy bajban van.
- Megnézem a sebeid, hogy mennyire súlyosak. Aztán megszavazzuk, mi legyen.
A szoba ugyanolyan nyugodt maradt, és azon kívül, hogy Loki kicsit nehezebben kezdte szedni a levegőt, nem változott semmi. A férfi úgy döntött, megkockáztatja a szerencséjét.
Lehajolt és borzasztóan lassan, de nagyobb bizonytalanság nélkül az izzadt, forró homlokra csúsztatta a tenyerét. Érezte, hogy a félisten összerándult az érintésétől, de mivel nem csapott belé a mennykő, Tony úgy vélte, mindössze nem tetszett neki a kontaktus.
Lángol mindene, gondolta elszörnyedve Stark. Ekkora hőmérsékletet egy átlagos ember nem bírt volna ki. Valószínűleg minden energiáját a regenerálódásra fordította a teste.
Elsöpörte a csatakos, nedves fekete tincseket Loki nyakáról és arcáról, szemügyre vette az ottani sérüléseket. Jórészt csak horzsolások voltak. Felrepedt az ajka és a szemöldöke mentén is felszakadt a bőr, aminek hála a fél arca csupa vér volt. Valamiért még mindig nem állt el a vérzés.
Haladt tovább.
A felsőtestét borította a sebek nagy része. Tony anélkül nyúlt az ágy mellett lévő fehér szekrény felé, hogy odanézett volna, és az ollót is gond nélkül megtalálta. Feszültség szaladt végig a karján, mikor Loki testéhez közelített az ollóval, ám figyelmen kívül hagyta.
- Nyugi - mormogta. Maga sem tudta, hogy kinek szánta igazából.
Nekilátott, hogy módszeresen levágja a zöld-fekete-arany színű szerelést Lokiról. Másodpercről másodpercre egyre nagyobb sápadt bőrfelület került Tony szeme elé, és mire hosszában végzett a ruhával, fájdalmasan felszisszent a látványra.
- Elképesztő - suttogta Bruce elkerekedett szemekkel a gyengélkedő törés biztos ablakának másik felén. Percek óta meg sem bírtak szólalni Rogersszel, mindössze arra telt tőlük, hogy döbbenten figyeljenek. - Nem bántja Tonyt.
- Erre én sem számítottam - vallotta be Steve figyelve az odabent történő eseményeket. Tony már félmeztelenre vetkőztette Lokit, és épp vattadarabokat és gézlapokat szedett elő, hogy megtisztítsa a sebeket, amiket a szőke ki sem tudott venni a sok mocsoktól és vértől. Borzasztó állapotban volt a fekete hajú férfi.
Rogerst egyre inkább zavarta valami, de képtelen volt rájönni, hogy mi az. Rossz érzése támadt, ami nem múlt el, ilyenkor pedig általában nem szokott tévedni.
Fel kellett vennie a kapcsolatot az igazgatóval.
--
A konferenciaterem tökéletesen tükrözte Tony Stark kissé… fellengző stílusát. A technológia teljes mértékben a Stark Industries tulajdonát képezte, vagyis a legmodernebb felszerelésből állt. Érintőképernyős monitorok, asztalba épített kezelőfelületek, és természetesen JARVIS teljes hozzáférést kapott mindenhez a szobában. Viszont ez volt a szolidabb része a helyiségnek. A padlót zöld, puha szőnyeg borította, a falak világosabb árnyalatban pompáztak, mindenfelé virágok illatoztak és a plafonról mindenféle díszek lógtak lefelé. Versenyautók, néhány tökéletes más Tony reaktoráról és mindenkiről egy-egy kicsinyített figura. Fury igazgató valamiért rózsaszín kötényt kapott a szokott fekete köpenye helyett.
Pepper mindent megtett annak érdekében, miután először meglátta ezt a szobát, hogy látogathatóbb formát adjon neki, de a kis viaskodása addig tartott a torony tulajdonosával, míg a férfi egyszerűen megváltoztatta a konferenciaterem paneljéhez tartozó kódot és megtiltotta JARVIS-nak, hogy kiadja az információt Peppernek, aki egy hétig ezt követően levegőnek nézte Tonyt. Ettől függetlenül a férfi még győzelemnek könyvelte el a végkimenetelt és nem bánt semmit.
Egy félkör alakú asztal nyújtotta a helyiség bútormennyiségének kilencven százalékát, a maradék tíz pedig a székekből tevődött össze. Ezeken gubbasztott most az öt jelenlévő Bosszúállók tag.
- Kivételesen egyetértek Starkkal - töltötte be a falak közti teret Fury hangja. Fizikailag nem volt ott, de kivetítve is legalább olyan jelentőségteljes hatást gyakorolt mindenkire, mint egyébként.
Tony harminckét fogas vigyort villantott.
- El se kezd! - kérte Steve a plafon irányába pillantva.
- Nem tartom jó ötletnek, hogy az asgardiak tudomást szerezzenek Loki jelenlegi tartózkodási helyéről, veszélyes lehet ránk nézve - folytatta a félszemű férfi.
- Az is lehet, hogy nem tudnak róla, hogy eltűnt - vetette fel Natasha. - Egy szökést egy ideig lehet álcázni. Ez azt is megmagyarázná, miért ilyen állapotban találtunk rá.
- Vagy csak azért nem jelentkeztek még nálunk - jegyezte meg Bruce csendesen -, mert nem ez az első hely, ahol keresnék. - Kicsit fészkelődött ültében, majd szemüvegét megnézve körbenézett társain. - Loki őrült és kiszámíthatatlan, de okos, és taktikailag nem a mi világunk a legjobb választás bujkálásra. Egyrészt egyszer már lejáratta itt magát, másrészt tisztában van vele, hogy Thor útján jó kapcsolatot ápolunk az asgardiakkal. Mi pedig gondolkodás nélkül kiadnánk az ottaniaknak, ezt ő is tudja.
- Ha nem lenne félholt - biccentett a Kapitány.
- Tehát egyelőre nem szólunk nekik - zárta le ezt a témát Fury, miután magában mérlegelte az elhangzottakat. Tony kicsit furcsállta, hogy a férfi egyáltalán nem látszik idegesnek, pedig Loki visszatérte minden, csak nem karácsonyi ajándék számukra. Legalább egy kis zavarodottságot látna rajta vagy valamit. „Hidegvérű vén kecske” gondolta Tony. - Viszont azt tartom a legmegfelelőbb megoldásnak, ha Lokit a SHIELD központjába szállítjuk.
Ez a mondat nem kevés feszültséget teremtett az asztal körül ülők között. Clint, aki egész idő alatt nem szólalt meg eddig, felvonta a szemöldökét és felkelt a székéből, hogy mindenki figyelmét magára vonja. Egyedül Natasha nem reagált erre látható jelekkel.
- Elnézést, uram, de szerintem ez nagyon nem lenne szerencsés.
- Nem vitatkozom, Barton ügynök - közölte ridegen. - Ez egy parancs, maguk pedig teljesítik.
- Én sem értek egyet - követte Clint példáját Tony. A kijelentése mintha meg sem lepte volna az igazgatót, egyetlen arcizma sem rándult, ez pedig külön idegesítette a szuperhőst. Egyáltalán nem ahhoz volt hozzászokva, hogy figyelmen kívül hagyják azt, amit mond, és őszintén szólva Fury egész viselkedése ki tudta volna kergeti a világból, ha kicsit gyengébb az önkontrollja.
- Milyen alapon?
- Olyan alapon, hogy baromság. - Bruce felsóhajtott, Steve pedig alig hallhatóan felszisszent. Ők már pontosan sejtették, hogy milyen ilyenkor a férfi, a viselkedéséről nem beszélve. Erre természetesen már Fury is felvonta a szemöldökét. - Ha kivisszük őt innen, azzal rengeteg ember figyelmét magunkra vonhatjuk. Amíg itt van, talán blokkolni tudom a varázserejét, hogy ne lehessen őt az alapján megtalálni. És mi van, ha Loki út közben felébred? Már megbocsásson, de nem ez lenne az első dolog, amit a SHIELD elbasz.
- Tony! - meredt rá felháborodottan Rogers, azonban ez messze nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy visszafogja a gondolatait és az őszinte… érzéseit.
- Mindenki tudja, hogy igazam van! - csapott rá az asztalra. - Különben sem értem, miért vita tárgya ez, Loki marad és kész. Nem kockáztatom meg, hogy ránk szabaduljon a skandináv pestis csak azért, mert laikus idióták próbálkoznak féken tartani egy erőt, aminek a legyőzésére legutóbb minket kértek fel! Ráadásul miért? Mert elismerték, hogy ők kevesek ehhez!
Síri csend ült a szobára. Minden díszlet sokkal infantilisebb hatást keltett most, még Tony is kicsit feszengve állt ott, de túlságosan lekötötte a farkasszemezés Furyval. Már amennyire kiegyenlített küzdelemnek lehet nevezni a kettő-egy elleni felállást.
- Ahogy mondtam - törte meg a fojtogató némaságot az igazgató -, nem vitatkozom. Odamegyünk és elhozzuk Lokit.
- Az én tornyomba biztos nem - jelentette ki Tony egyszerűen és karba tette kezét.
- Tony - sziszegte ezúttal Banner, aki egyre kevésbé érezte jól magát a bőrében. Nem szerette ezeket a feszültséggel teli, váratlan és megjósolhatatlan helyzeteket, annak a lehetősége pedig, hogy komolyabb konfrontációba kerüljenek a SHIELD-del, végképp nem tartozott a leghőbb vágyai közé.
Ezzel szemben Natasha és Clint elismerően hümmögtek egyet, Steve pedig egyszerűen nem reagált. Nem tudta, mit kellene.
- Stark - emelte meg a hangját Fury.
- Nem érdekel, ez az én tornyom! Próbálja csak meg bármelyik SHIELD katona betenni ide a lábát, és megmutatjuk, mennyire jó csapattá kovácsolt minket a balhé New Yorkban.
Tony tudta, hogy mit tett az imént. Megfenyegette a SHIELD vezetőjét azzal, hogy a Bosszúállók szövetsége hajlandó erőszakkal távol tartania a beosztottjait az egész épülettől és magától Lokitól is. Gyakorlatilag hadüzenetet küldött. Tisztában volt vele, hogy baromságot csinált, oltári nagy hülyeséget, ám ha ez kellett ahhoz, hogy Fury legalább egy ideig leakadjon róluk (mondjuk ameddig megveri a Kapitányt az egész konferenciabeszélgetés miatt), akkor másodjára is megtette volna.
- Nem viccelek - mondta Stark. - Én személy szerint mindent be fogok vetni annak érdekében, hogy megvédjem az emberek és a saját érdekem.
- Csatlakozom - köszörülte meg a torkát Barton.
Natasha felkelt a székéből és biccentett.
Steve előbb vetett egy gyors pillantást az egész ötlet felbujtójára, majd lassan talpra emelkedett.
Bruce egy hosszú harminchat másodpercig habozott, de végül, minden kétsége ellenére, ő sem maradt ki a sorból.
Tony kis híján a levegőbe bokszolt, mert leírhatatlan élvezetet okozott neki Fury arcának látványa, aminek vonásait összehúzta a düh és az az igazi, kínzó méreg, amikor olyan szituációtól kapsz agyvérzést, amivel nem tudsz mit kezdeni.
- Ezt még megbánja, Stark - reagálta az ultimátumra baljóslóan csendesen az igazgató. - Esküszöm, hogy ezért még felelni fog, és higgye el nekem, megbánja még a pillanatot, amikor úgy döntött…
- Sajnálom, Fury, de eléggé szaggat a vonal! - mondta emelt hangerővel Tony, miközben alig észrevehetően mozgatta az ujját az asztalon, az egyik panelen. A kivetített kép valóban akadozni kezdett és a hangszórókból is csak recsegve szűrődött ki a férfi hangja. - Valami zavarja az étert! Majd később beszélünk, csók a családnak!
Aztán megszakadt az adás.
- Fú, de idegesített - nyögte a milliomos.
- Mit műveltél, Tony? - fordult felé Steve gyanakodva.
- Csak azt, amit már a legelején meg kellett volna tennem - vonta meg a vállát a másik. - Lecsaptam a telefont.
Beletúrt keki színű nadrágja zsebébe túlságosan drága és túlságosan felszerelt mobiljáért, hogy néhány fürge mozdulattal életre keltse a képernyőt és elővarázsolja a torony holografikus, miniatűr képét, amin legalább egy tucat pont vörösen felizzott egy pillanatra. A hüvelykujjával végigsimította az érzékeny felületet, mire az egész eltűnt, és visszarakhatta a készüléket oda, ahonnan elővette.
- Most pedig, ha nem okoz megoldhatatlan problémát, távozom, mert dolgom van - vetette oda már csak a válla felett Tony, miközben elindult kifelé a szobából.
A távozását követően Bruce hangosan felsóhajtott, és levéve a szemüvegét letette azt az asztalra, hogy végigdörzsölhesse az arcát.
Alapvetően nem merítette volna ki ennyire a Fátum doktor robotjaival való küzdelem, az energiáját igazából a stressz szívta el egyre jobban és jobban. Azóta nem múlt el az idegessége, hogy visszatértek, mert ott lesett rá az árnyékból a tudat, hogy Loki ott volt a toronyban, bármikor felébredhetett és bármikor megint rájuk támadhatott. Lehetséges, hogy a férfi most sérült és gyenge, emellett az is igaz, hogy egyszer már legyőzték, de az sem volt egyszerű. Bruce egyáltalán nem maga miatt aggódott, őt a zöld szörny még az öngyilkosságtól is megóvta, akkori legnagyobb bánatára, ám a többiek… féltette a társait. Nem bírta kiverni a fejéből a SHIELD anyahajón történt eseményeket, azt, hogy Loki rászabadította a benne élő lényt a szövetségeseire, mindezt úgy, hogy egy szinte áttörhetetlen falú kalitkában ücsörgött.
Tonynak is lehetett óriási a szája, Bruce jól emlékezett rá, hogy kis híján meghalt New Yorkban, mert csak egy ember volt a páncél mögött. Ez pedig érvényes sokukra, még Thor sem egyensúlyozott éppenséggel a helyzet magaslatán akkor. Rajta kívül mindenki fokozott veszélyben volt, Bannernek pedig külön aggodalmat okozott, hogy nemcsak Lokitól, de saját magától is meg kell óvnia őket valahogy.
- Alvásra van szükségem - mormogta, elsőként megtörve a csendet. - Mivel nem sok hasznomat veszitek jelenleg a vendégünk körül, én visszamennék a szobámba.
- Menj csak - felelte Steve gondolkozás nélkül. - Tudni fogsz róla, ha történik valami.
Bruce biccentett. Kinyúlt a szemüvegéért, aztán visszalökte azt az orrára, mielőtt elindult az ajtóhoz.
Clint nem vette le a pillantását a szőke férfiről.
- Tudod, most először komolyan kezdtem megkedvelni Starkot - szólalt meg, és egész kedélyesnek hangzott a hangja.
- Nem repesek az örömtől, hogy ezt a felelőtlensége váltotta ki belőled - rázta meg a fejét Steve. Még mindig alig hitte el a történteket. Nekik a külső veszély ellen kellene egységet formálniuk és nem belső viszályt szítani.
- Én ezt gerincességnek nevezném - ellenkezett a másik férfi. - Nem mondom, hogy nem irritál sokszor Stark viselkedése, de ő legalább nem nyalja senki seggét és ragaszkodik a saját véleményéhez. És ismerd be, hogy van valami abban, amit mond! Őszintén szólva, a legkevésbé sem érdekel, mi lesz Lokival, részemről meg is dögölhet - ez legalább olyan őszintének hangzott, mint korábban Tony szavai -, de te is pontosan jól tudod, hogy a múltkori miatt mit művelnének vele ott. Én csak megölném, de ők pokollá tennék az amúgy sem fényes helyzetét.
Magához vette a kabátját a széke háttámlájáról, majd ő is az ajtó felé vette az irányt.
Natasha bocsánatkérő pillantást küldött Rogersnek.
- Nehezen dolgozza fel a történteket. Csak ideges. Szerintem nem probléma, hogy próbálsz pórázt tenni Starkra.
- Köszönöm - mosolyodott el halványan.
- Komolyan - hangsúlyozta ki a véleményét a nő. - Szerintem még igényli is, hogy valaki olykor visszafogja.
Steve vetett egy pillantást a plafonról lógó játékokra, azok közül is az aprócska Vasember figurára.
- Néha nem vagyok benne biztos, hogy lehetséges.
előző | következő
Író: jarithka
Fandom: Marvel/Avengers
Párosítás: Loki/Tony, mellékpárosként Natasha/Clint várható
Típus: multichapter
Korhatár: NC-17
Figyelmeztetések: az összes fejezetre vonatkozóan erőszak, trágár beszéd, nem kevés vér, kínzás
Szószám: 4044
Történet: Öt hónap telt el azóta, hogy Manhattan a Chituri és Loki támadásának áldozatává vált. Mindenki azt hitte, hogy ezzel vége, mert vége is kellett volna legyen, Asgard Thor személyében a szavát adta erre. Aztán egy váratlan napon Loki visszatér, de egyáltalán nem úgy, ahogy a Bosszúállók várták volna.
Ajánlás: Azt hiszem, ezt mindenkinek ajánlom, aki lát egy kis fantáziát ebben a párosban :)
Első fejezet - Stark ultimátum
Ahogy kinyitotta a lépcsőház ajtaját, Natasha azonnal kiszúrta a férfit. Ott ült a tető másik oldalán, a párkányon, háttal neki.
A nő megeresztett egy halvány mosolyt, mielőtt elindult arrafelé. Meg sem próbált csendesen közeledni, biztos volt benne, hogy Clint már a zár kattanásakor teljesen tudatában volt az érkezésének. Nem számított a távolság és a tény, hogy más emberek ekkora távolságból biztosan nem hallottak vagy érzékeltek volna semmit. Natasha tudta, társa nem tartozik a „más emberek” közé.
Nem sokkal a mesterlövész háta mögött állt csak meg.
- Hé - mondta halkan. - Leülhetek?
- Persze - felelte dörmögve a férfi, de nem pillantott az érkezőre.
Szeretett idejönni, mikor ki akarta szellőztetni a fejét, és nemcsak szó szerint. Valahogy megnyugtatta a magasság, a tény, hogy a város egy részét felülről látja. Ez a szög megadta annak az illúzióját, hogy kontroll alatt tartja a dolgokat, ezt pedig szerette. A káoszban a rendet. Ráadásul ma éjjel tiszta égbolttal köszöntött rájuk a hold és gyakorlatilag teljes volt a szélcsend, eltekintve a magaslati pozícióból adódó légáramlatokkal.
Ő azonban ezeket sem bánta.
- Jól vagy? - fordult Clinthez a nő, mikor végre elhelyezkedett mellette. Ő sem öltözött még át, a fekete egyenruhája tapadt a testéhez. Jobban érezte így magát azzal a tudattal a bensőjében, hogy tíz emelettel alattuk az egyik szobában Loki lábadozott.
A férfi végignyalt a száján, mielőtt megszólalt.
- Ennek nem lesz jó vége, Nat. Érzem, hogy nem lesz.
- Tudom. - Natasha lassan és óvatosan a hozzá közelebb eső, feszült vállra tette a kezét. Nagyon finoman szorította meg az ujjait a hűvös bőrön. - Két rossz közül kellett választanunk. Ott hagyjuk őt és megkockáztatjuk, hogy magától meggyógyul, aztán elszabadul… vagy meghal és nekünk számot kell adnunk Asgardnak, amiért a sorsára hagytuk. Illetve a lehetőség, ami mellett maradnunk.
Barton hümmögött egyet az orra alatt, miközben szinte észrevétlenül ökölbe szorította mindkét kezét.
- Nem te voltál a bábja napokon át - kezdte fojtott hangon. - Nem te érezted a koponyád hátsó felében a jelenlétét. Ott volt a fejemben, Natasha. - Végre odafordult a nőhöz, hogy a szemébe nézhessen. - Akármit megtehetett velem, én pedig az első sorból moziztam végig.
- Nem hagyjuk, hogy ez másodszor is megtörténjen, Clint. Sokkal felkészültebbek vagyunk és tanultunk az előző esetből. Te pedig kivonhatod magad az egészből, csak Starkkal ne ugorjatok állandóan egymás torkának, oké? - Barton kelletlenül, ám legalább bólintott. - Egy seggfej, ezt mindenki tudja - forgatta meg a szemét a nő. - De ezúttal ő kezelte jobban a helyzetet, nem te.
Ez már kicsalt egy horkantást a férfiből, viszont csodák csodájára vitatkozni sem kezdett. Inkább felcsúsztatta a kezét, hogy rásimíthassa Natasha puha kézfejére, aki semmi jelét nem adta meglepettségének, mindössze a szempillái rezzentek meg egy pillanatra.
Egy kicsit még ott maradtak, némán figyelni az örökmozgó New Yorkot.
--
- Öröm önt viszont látni, uram - üdvözölte a férfit belépése pillanatában JARVIS. - Emellett az sem utolsó teljesítmény, hogy ezúttal sértetlenül hozta vissza a páncélt.
- Nem kérdeztelek - morogta Stark, és lehuppant az asztalához, mire minden képernyő életre kelt. Egy a kutatásainak, egy szabadon, egy pedig a ház biztonsági kameráinak képeit mutatta. - Át kellene alakítanunk az LS-200 alap rendszerét, hogy azonnal jelezzen, ha Loki elhagyná a torony száz méteres körzetét.
- Megoldható változtatásnak tűnik.
- Akkor lássunk neki! - könyökölt fel az asztallapra Tony és lehunyta a szemét. Gyorsan végiggondolta magában a lépéseket. - Szedd elő nekem az eredeti terveket, készíts róluk másolatokat, aztán vetítsd ki őket, plusz a szimulátort is kapcsold be és rakd szinkronizálási módba. Mindent látni akarok magam előtt.
- Rendben, uram. Míg én dolgozom, önnek úgyis társasága lesz. Mr. Rogers épp ide tart - jelentette be a férfi személyi MI-je, amikor már hallani lehetett a külső ajtó nyílását és záródását.
- Kösz, JARVIS - húzta el a száját. - Már megint pont idejében szólsz.
- Nagyon szívesen, uram.
- Ki kéne iktatnom a szarkazmus processzort belőle -sóhajtotta, és egy másodperccel később felbukkant a szőke, kócos üstök a helyiség másik végében. Az idegesítően magas férfi egy barna vászonnadrágot és egy teljesen üres, egyszerű fehér pólót viselt, az egyik karját pedig fáslival felkötötték a nyakába.
Tony felvonta a szemöldökét.
- Na, mi van, Rogers? Meredek volt a lépcső?
- Remélem, tudod, hogy ez nem volt vicces - jegyezte meg Steve, mikor megállt az asztal előtt és vetett egy szigorú pillantást a másik oldalon ülőre.
- Azért egy kicsit igen - mosolygott a férfi. - De most komolyan, mi az istent csináltál? Egy órája még semmi baja nem volt a karodnak.
- Loki.
Ez volt az egyetlen olyan válasz, amit Tony nagyon nem szeretett volna hallani, valahogy mégis érezte a zsigereiben, hogy ez fog következni. Mi más történhetett? Persze, hogy Loki. Mindig Loki.
- Felébredt?
- Nem.
Hopp. Akkor viszont olyan pontjához értek a párbeszédüknek, amit a zseni, mint egyszerű halandó, nem kifejezetten tudott követni.
- Az előbb azt mondtad, hogy Loki történt a karoddal, nem? - értetlenkedett. - Mégis hogy tudott úgy megtörténni az egyik végtagoddal, hogy magánál sincs? Nem vagyok túl jó elemi fizikából, de…
- Nincs eszméleténél, Tony - vágta félbe őt Steve, mert beleunt a szokásos kis játékba, amit újra és újra le kellett zavarniuk, ha bármiféle információcserét akartak folytatni. - Viszont nem enged be a szobába. Megpróbál minket távol tartani.
- Steve - köszörülte meg a torkát egy rövid hallgatást követően. - Kérlek, ezt ne vedd sértésnek, de egyáltalán nem értem, hogy miről beszélsz. Tudtommal az eszméletlen emberek egyetlen egy dolgot csinálnak, de azt kiválóan, és ez a légzés. A verekedés nincs az elvégezhető funkciók között.
- A varázslatával csinálja - válaszolta, a sértődésnek nyoma sem volt a hangjában. - Amikor bementem, hogy kitisztítsam a sebeit, az egyik tároló szekrény kiszakadt a falból és szó szerint nekem jött. Kificamodott a vállam - mondta, és ép kezével óvatosan végigsimított a sajgó testrészen.
Tony látványosan a kezébe temette az arcát.
Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy még akkor sem képesek egyszerűen kezelni Lokit, amikor az az univerzum szégyene nincs magánál, és normális esetben a legsebezhetőbb állapotban kellene ott feküdnie a gyengélkedőn. Csupán egyetlen egyszer szeretett volna egy könnyed, hétköznapi problémát. Mondjuk, hogy kifogytak a tejből és le kell ugrani a sarki boltba érte.
- Rendbe jössz? - kérdezte.
- Persze. Maximum pár óra és jobb lesz.
- Hát, akkor kösz a tájékoztatást, de nem tudom, mi mást tehetnék érted - dőlt hátra Tony és félrebillentette a fejét. - Kérsz egy gyógypuszit?
A Kapitány megrázta a fejét és egyetlen szó nélkül kereste meg a másik pillantását, aki egy ideig értetlenül pislogott vissza rá, majd végre valahára eljutott a tudatáig, hogy mire kéri őt némán a legenda.
- Tegyél le róla - jelentette ki.
- Figyelj, meg kell próbálnod neked is - vette fel gondolkozás nélkül a harcot Rogers. - Nekem nem sikerült, Natasha utánam tett egy kísérletet, de ő még a küszöbön sem jutott túl, amikor az ajtó kis híján betörte az orrát. Clint őrjöngött, Bruce végül megfenyegette, hogy a zöld szörny teszi helyre, ha nem higgad le, és ez hatott.
Tony elismerően füttyentett egyet és nem bírt visszafogni egy vigyort. Steve fásultan felsóhajtott.
- Valld be, hogy ez azért egy kicsit vicces! Megnéznék egy Hulk kontra Barton meccset. Mibe, hogy tizennyolc másodpercig tartana a mérkőzés?
- Tony - szólt rá kicsit erélyesebben a szőke. - Kérlek. Próbáld meg.
A férfi nagyon kelletlenül, ám felkelt a székéből és megkerülte az asztalát, hogy megállhasson társa előtt, és a magasság különbség ellenére kicsit nyeregben érezhesse magát. Elég nehezen tudta kezelni, amikor Steve a varázsszót használta vele szemben.
- Miből gondolod, hogy Loki engem szívesebben látna a közelében? Nem tudom, mennyire kell emlékeztetnem, de az utolsó párbeszédünk alkalmával kivágott az ablakon. Nem hinném, hogy én lennék a szíve csücske.
- Te vagy az egyetlen, aki Clinten kívül még nem próbálta meg - felelte vállat vonva Rogers. - Figyelj, ha nem megy, az elég hamar ki fog derülni, és akkor rögtön jöhetsz vissza játszani a makettjeiddel.
Tony elvigyorodott.
- Ó, Kapitány, csak nem élcelődtél az előbb? Tudom ám, hogy élcelődtél, nagyon szép! Mi lesz a következő lépcsőfok, be is szólsz nekem?
Sikerült elérnie, hogy Steve jóízűen felnevessen.
- Menjünk, rendben?
Együtt indultak el a lifthez, és még a fémdobozban várakozva is egymást ugratták, bár főleg a milliomos gúnyolódott a másikkal. A kezdeti, nehézkes súrlódások ellenére nagyon jó párost alkottak, annak ellenére is, hogy Tony hajlamos volt túllőni a célon, ami a vicceket illette. Az esetek többségében Steve egyszerűen nem tulajdonított jelentőséget ezeknek, mert pontosan tudta, hogy a viselkedésével mit próbál az ifjabbik Stark leplezni és nem létezőnek beállítani. Bizonyos dolgokban nagyon, bizonyos dolgokban pedig egyáltalán nem hasonlítottak az apjával. Rogers azt hitte, nem fogja fele annyira sem kedvelni a fiát, mint amennyire Howardot kedvelte, de kellemesen csalódott. Bár tény és való, hogy Tony nem tartozott az egyszerű esetek közé.
A gyengélkedő folyosóján egyedül egy személy tartózkodott: Bruce. A férfi az ajtóval szemközti falat támasztotta, és jól látható megkönnyebbülés uralkodott el rajta, amikor meghallotta a közeledő léptek zaját.
- Clint elkísérte Natashát a hálószobájába - szólalt meg a professzor, mielőtt az érkezők bármelyike feltehetett volna akármilyen kérdést.
- Egy dugás jót fog nekik tenni - bólintott Tony, mire kapott két megütköző pillantást. - Mi az? Mindketten olyan merevek, mint két fadarab. Biztos vagyok benne, hogy jobban lesznek, amint kieresztik a fáradt gőzt.
- Néha nem tudom, mit keresek itt - nyögte Banner. Ez újabb forrása lett Stark jó kedvének, egészen addig a pillanatig, hogy Steve elkapta a karját és a gyengélkedő szoba felé húzta.
- Essünk túl rajta, Tony! - kérte a férfi.
Igazság szerint, nem szerette ezt a helyiséget, és ennek a majdnem utálatnak vajmi kevés köze volt ahhoz, hogy Loki pihent a fehér falak között. Tony Stark nem különösebben volt híve a kórházaknak és kórház jellegű helyiségeknek. Elismerte a létezésük, a fontosságuk és a hasznosságuk, de minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megtartsa a kellő távolságot tőlük. Nem szerette azt a steril tisztítószerszagot, sem a gyógyszerek illatát, az orvosok közelségétől meg egyenesen agyvérzést kapott. A gyengélkedőt is csupán azért építette meg, mert muszáj volt. Tudta, hogy szükség lesz rá, viszont egyáltalán nem úgy tervezte, hogy bármikor is belép majd az ajtaján. Főleg nem önként. Főleg nem ilyen okokból kifolyólag.
Teleszívta a tüdejét levegővel, aztán lassan kipréselte magából az összeset az orrán keresztül, és az ajtóhoz lépett. A falon lévő panelhez nyúlt és megnyomta a nyitásvezérlő gombját. Az ajtószárnyak alig hallhatóan és könnyedén csúsztak félre és szabaddá vált számára az út.
Először csak a gyengélkedő és a folyosó határáig lépett előre, a fekete vonalig.
- Csak ellenőrizni akarom, hogy élsz-e még - szólalt meg direkt hangosabban, mintha egy sükethez beszélne. - Ha nem akarod, hogy bemenjek, add valami jelét, jó? Még szükségem van az orromra és a bordáimra is.
Nem történt semmi, pedig Tony közel fél percet várt. Gyorsan hátrapillantott két társára, de ők csak megrázták a fejüket, úgyhogy erőt vett magán, és végre besétált a szobába.
Zümmögtek a gépek és a légkondicionáló a jobb fölső sarokban, ám ezeket leszámítva semmiféle zaj nem törte meg a csendet. Stark feszülten figyelt, de a bútorok sem indultak meg felé, ennek hála pedig eljutott arra a következtetésre, hogy Loki nem akarta kicsinálni.
Vagy talán épp elaltatta az éberségét, ki tudja.
- Most odamegyek az ágy mellé - közölte Tony, bár meglehetősen hülyén érezte magát, hogy egy eszméletlen, másik bolygóról vagy világból, teljesen lényegtelen, érkezett fazonnal vitatja meg a lépéseit. Mindenesetre, ha ez kellett ahhoz, hogy élve kijusson onnét, raja nem múlott.
Azután sem történt semmi rendkívüli, hogy már az említett fekvőalkalmatosság mellett szobrozott.
Négy óra telt el azóta, hogy megtalálta a víztározó mögött Lokit, és azóta a férfi semmivel sem nézett ki szebben. Lehetséges, hogy az arca valamivel több színt mutatott, mint korábban, ezenkívül azonban ugyanolya ramaty állapotban volt. A sérülései továbbra is véreztek, itt-ott vérpettyek törték meg a lepedő és a nagyobbacska párna fehérségét, és a légzése sem javult.
Még mindig haldoklott, ők pedig nem tudták, mitől és hogyan segíthetnének.
- Nézd, Loki - sóhajtott fel a milliomos. - Ismerjük el, hogy nem kedveljük egymást. Te ripacs vagy, én ripacs vagyok, két dudás pedig nem fér meg egy csárdában, ezt mindenki tudja. Viszont nem örülnék, ha pont az én tornyomban lehelnéd ki a lelked, tehát kössünk egyezséget.
Megőrült. Teljesen megőrült. Úgy beszélt a varázslóhoz, mintha egy alvó oroszlánt próbált volna meggyőzni afelől, hogy az még nem jelent semmit, ha megsimogatja. Pedig szigorúan véve Tony egy másik oroszlán volt. Loki helyében nem hitt volna magának, de reménykedett benne, hogy ennyire azért nem hasonlítanak. Különben nagy bajban van.
- Megnézem a sebeid, hogy mennyire súlyosak. Aztán megszavazzuk, mi legyen.
A szoba ugyanolyan nyugodt maradt, és azon kívül, hogy Loki kicsit nehezebben kezdte szedni a levegőt, nem változott semmi. A férfi úgy döntött, megkockáztatja a szerencséjét.
Lehajolt és borzasztóan lassan, de nagyobb bizonytalanság nélkül az izzadt, forró homlokra csúsztatta a tenyerét. Érezte, hogy a félisten összerándult az érintésétől, de mivel nem csapott belé a mennykő, Tony úgy vélte, mindössze nem tetszett neki a kontaktus.
Lángol mindene, gondolta elszörnyedve Stark. Ekkora hőmérsékletet egy átlagos ember nem bírt volna ki. Valószínűleg minden energiáját a regenerálódásra fordította a teste.
Elsöpörte a csatakos, nedves fekete tincseket Loki nyakáról és arcáról, szemügyre vette az ottani sérüléseket. Jórészt csak horzsolások voltak. Felrepedt az ajka és a szemöldöke mentén is felszakadt a bőr, aminek hála a fél arca csupa vér volt. Valamiért még mindig nem állt el a vérzés.
Haladt tovább.
A felsőtestét borította a sebek nagy része. Tony anélkül nyúlt az ágy mellett lévő fehér szekrény felé, hogy odanézett volna, és az ollót is gond nélkül megtalálta. Feszültség szaladt végig a karján, mikor Loki testéhez közelített az ollóval, ám figyelmen kívül hagyta.
- Nyugi - mormogta. Maga sem tudta, hogy kinek szánta igazából.
Nekilátott, hogy módszeresen levágja a zöld-fekete-arany színű szerelést Lokiról. Másodpercről másodpercre egyre nagyobb sápadt bőrfelület került Tony szeme elé, és mire hosszában végzett a ruhával, fájdalmasan felszisszent a látványra.
- Elképesztő - suttogta Bruce elkerekedett szemekkel a gyengélkedő törés biztos ablakának másik felén. Percek óta meg sem bírtak szólalni Rogersszel, mindössze arra telt tőlük, hogy döbbenten figyeljenek. - Nem bántja Tonyt.
- Erre én sem számítottam - vallotta be Steve figyelve az odabent történő eseményeket. Tony már félmeztelenre vetkőztette Lokit, és épp vattadarabokat és gézlapokat szedett elő, hogy megtisztítsa a sebeket, amiket a szőke ki sem tudott venni a sok mocsoktól és vértől. Borzasztó állapotban volt a fekete hajú férfi.
Rogerst egyre inkább zavarta valami, de képtelen volt rájönni, hogy mi az. Rossz érzése támadt, ami nem múlt el, ilyenkor pedig általában nem szokott tévedni.
Fel kellett vennie a kapcsolatot az igazgatóval.
--
A konferenciaterem tökéletesen tükrözte Tony Stark kissé… fellengző stílusát. A technológia teljes mértékben a Stark Industries tulajdonát képezte, vagyis a legmodernebb felszerelésből állt. Érintőképernyős monitorok, asztalba épített kezelőfelületek, és természetesen JARVIS teljes hozzáférést kapott mindenhez a szobában. Viszont ez volt a szolidabb része a helyiségnek. A padlót zöld, puha szőnyeg borította, a falak világosabb árnyalatban pompáztak, mindenfelé virágok illatoztak és a plafonról mindenféle díszek lógtak lefelé. Versenyautók, néhány tökéletes más Tony reaktoráról és mindenkiről egy-egy kicsinyített figura. Fury igazgató valamiért rózsaszín kötényt kapott a szokott fekete köpenye helyett.
Pepper mindent megtett annak érdekében, miután először meglátta ezt a szobát, hogy látogathatóbb formát adjon neki, de a kis viaskodása addig tartott a torony tulajdonosával, míg a férfi egyszerűen megváltoztatta a konferenciaterem paneljéhez tartozó kódot és megtiltotta JARVIS-nak, hogy kiadja az információt Peppernek, aki egy hétig ezt követően levegőnek nézte Tonyt. Ettől függetlenül a férfi még győzelemnek könyvelte el a végkimenetelt és nem bánt semmit.
Egy félkör alakú asztal nyújtotta a helyiség bútormennyiségének kilencven százalékát, a maradék tíz pedig a székekből tevődött össze. Ezeken gubbasztott most az öt jelenlévő Bosszúállók tag.
- Kivételesen egyetértek Starkkal - töltötte be a falak közti teret Fury hangja. Fizikailag nem volt ott, de kivetítve is legalább olyan jelentőségteljes hatást gyakorolt mindenkire, mint egyébként.
Tony harminckét fogas vigyort villantott.
- El se kezd! - kérte Steve a plafon irányába pillantva.
- Nem tartom jó ötletnek, hogy az asgardiak tudomást szerezzenek Loki jelenlegi tartózkodási helyéről, veszélyes lehet ránk nézve - folytatta a félszemű férfi.
- Az is lehet, hogy nem tudnak róla, hogy eltűnt - vetette fel Natasha. - Egy szökést egy ideig lehet álcázni. Ez azt is megmagyarázná, miért ilyen állapotban találtunk rá.
- Vagy csak azért nem jelentkeztek még nálunk - jegyezte meg Bruce csendesen -, mert nem ez az első hely, ahol keresnék. - Kicsit fészkelődött ültében, majd szemüvegét megnézve körbenézett társain. - Loki őrült és kiszámíthatatlan, de okos, és taktikailag nem a mi világunk a legjobb választás bujkálásra. Egyrészt egyszer már lejáratta itt magát, másrészt tisztában van vele, hogy Thor útján jó kapcsolatot ápolunk az asgardiakkal. Mi pedig gondolkodás nélkül kiadnánk az ottaniaknak, ezt ő is tudja.
- Ha nem lenne félholt - biccentett a Kapitány.
- Tehát egyelőre nem szólunk nekik - zárta le ezt a témát Fury, miután magában mérlegelte az elhangzottakat. Tony kicsit furcsállta, hogy a férfi egyáltalán nem látszik idegesnek, pedig Loki visszatérte minden, csak nem karácsonyi ajándék számukra. Legalább egy kis zavarodottságot látna rajta vagy valamit. „Hidegvérű vén kecske” gondolta Tony. - Viszont azt tartom a legmegfelelőbb megoldásnak, ha Lokit a SHIELD központjába szállítjuk.
Ez a mondat nem kevés feszültséget teremtett az asztal körül ülők között. Clint, aki egész idő alatt nem szólalt meg eddig, felvonta a szemöldökét és felkelt a székéből, hogy mindenki figyelmét magára vonja. Egyedül Natasha nem reagált erre látható jelekkel.
- Elnézést, uram, de szerintem ez nagyon nem lenne szerencsés.
- Nem vitatkozom, Barton ügynök - közölte ridegen. - Ez egy parancs, maguk pedig teljesítik.
- Én sem értek egyet - követte Clint példáját Tony. A kijelentése mintha meg sem lepte volna az igazgatót, egyetlen arcizma sem rándult, ez pedig külön idegesítette a szuperhőst. Egyáltalán nem ahhoz volt hozzászokva, hogy figyelmen kívül hagyják azt, amit mond, és őszintén szólva Fury egész viselkedése ki tudta volna kergeti a világból, ha kicsit gyengébb az önkontrollja.
- Milyen alapon?
- Olyan alapon, hogy baromság. - Bruce felsóhajtott, Steve pedig alig hallhatóan felszisszent. Ők már pontosan sejtették, hogy milyen ilyenkor a férfi, a viselkedéséről nem beszélve. Erre természetesen már Fury is felvonta a szemöldökét. - Ha kivisszük őt innen, azzal rengeteg ember figyelmét magunkra vonhatjuk. Amíg itt van, talán blokkolni tudom a varázserejét, hogy ne lehessen őt az alapján megtalálni. És mi van, ha Loki út közben felébred? Már megbocsásson, de nem ez lenne az első dolog, amit a SHIELD elbasz.
- Tony! - meredt rá felháborodottan Rogers, azonban ez messze nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy visszafogja a gondolatait és az őszinte… érzéseit.
- Mindenki tudja, hogy igazam van! - csapott rá az asztalra. - Különben sem értem, miért vita tárgya ez, Loki marad és kész. Nem kockáztatom meg, hogy ránk szabaduljon a skandináv pestis csak azért, mert laikus idióták próbálkoznak féken tartani egy erőt, aminek a legyőzésére legutóbb minket kértek fel! Ráadásul miért? Mert elismerték, hogy ők kevesek ehhez!
Síri csend ült a szobára. Minden díszlet sokkal infantilisebb hatást keltett most, még Tony is kicsit feszengve állt ott, de túlságosan lekötötte a farkasszemezés Furyval. Már amennyire kiegyenlített küzdelemnek lehet nevezni a kettő-egy elleni felállást.
- Ahogy mondtam - törte meg a fojtogató némaságot az igazgató -, nem vitatkozom. Odamegyünk és elhozzuk Lokit.
- Az én tornyomba biztos nem - jelentette ki Tony egyszerűen és karba tette kezét.
- Tony - sziszegte ezúttal Banner, aki egyre kevésbé érezte jól magát a bőrében. Nem szerette ezeket a feszültséggel teli, váratlan és megjósolhatatlan helyzeteket, annak a lehetősége pedig, hogy komolyabb konfrontációba kerüljenek a SHIELD-del, végképp nem tartozott a leghőbb vágyai közé.
Ezzel szemben Natasha és Clint elismerően hümmögtek egyet, Steve pedig egyszerűen nem reagált. Nem tudta, mit kellene.
- Stark - emelte meg a hangját Fury.
- Nem érdekel, ez az én tornyom! Próbálja csak meg bármelyik SHIELD katona betenni ide a lábát, és megmutatjuk, mennyire jó csapattá kovácsolt minket a balhé New Yorkban.
Tony tudta, hogy mit tett az imént. Megfenyegette a SHIELD vezetőjét azzal, hogy a Bosszúállók szövetsége hajlandó erőszakkal távol tartania a beosztottjait az egész épülettől és magától Lokitól is. Gyakorlatilag hadüzenetet küldött. Tisztában volt vele, hogy baromságot csinált, oltári nagy hülyeséget, ám ha ez kellett ahhoz, hogy Fury legalább egy ideig leakadjon róluk (mondjuk ameddig megveri a Kapitányt az egész konferenciabeszélgetés miatt), akkor másodjára is megtette volna.
- Nem viccelek - mondta Stark. - Én személy szerint mindent be fogok vetni annak érdekében, hogy megvédjem az emberek és a saját érdekem.
- Csatlakozom - köszörülte meg a torkát Barton.
Natasha felkelt a székéből és biccentett.
Steve előbb vetett egy gyors pillantást az egész ötlet felbujtójára, majd lassan talpra emelkedett.
Bruce egy hosszú harminchat másodpercig habozott, de végül, minden kétsége ellenére, ő sem maradt ki a sorból.
Tony kis híján a levegőbe bokszolt, mert leírhatatlan élvezetet okozott neki Fury arcának látványa, aminek vonásait összehúzta a düh és az az igazi, kínzó méreg, amikor olyan szituációtól kapsz agyvérzést, amivel nem tudsz mit kezdeni.
- Ezt még megbánja, Stark - reagálta az ultimátumra baljóslóan csendesen az igazgató. - Esküszöm, hogy ezért még felelni fog, és higgye el nekem, megbánja még a pillanatot, amikor úgy döntött…
- Sajnálom, Fury, de eléggé szaggat a vonal! - mondta emelt hangerővel Tony, miközben alig észrevehetően mozgatta az ujját az asztalon, az egyik panelen. A kivetített kép valóban akadozni kezdett és a hangszórókból is csak recsegve szűrődött ki a férfi hangja. - Valami zavarja az étert! Majd később beszélünk, csók a családnak!
Aztán megszakadt az adás.
- Fú, de idegesített - nyögte a milliomos.
- Mit műveltél, Tony? - fordult felé Steve gyanakodva.
- Csak azt, amit már a legelején meg kellett volna tennem - vonta meg a vállát a másik. - Lecsaptam a telefont.
Beletúrt keki színű nadrágja zsebébe túlságosan drága és túlságosan felszerelt mobiljáért, hogy néhány fürge mozdulattal életre keltse a képernyőt és elővarázsolja a torony holografikus, miniatűr képét, amin legalább egy tucat pont vörösen felizzott egy pillanatra. A hüvelykujjával végigsimította az érzékeny felületet, mire az egész eltűnt, és visszarakhatta a készüléket oda, ahonnan elővette.
- Most pedig, ha nem okoz megoldhatatlan problémát, távozom, mert dolgom van - vetette oda már csak a válla felett Tony, miközben elindult kifelé a szobából.
A távozását követően Bruce hangosan felsóhajtott, és levéve a szemüvegét letette azt az asztalra, hogy végigdörzsölhesse az arcát.
Alapvetően nem merítette volna ki ennyire a Fátum doktor robotjaival való küzdelem, az energiáját igazából a stressz szívta el egyre jobban és jobban. Azóta nem múlt el az idegessége, hogy visszatértek, mert ott lesett rá az árnyékból a tudat, hogy Loki ott volt a toronyban, bármikor felébredhetett és bármikor megint rájuk támadhatott. Lehetséges, hogy a férfi most sérült és gyenge, emellett az is igaz, hogy egyszer már legyőzték, de az sem volt egyszerű. Bruce egyáltalán nem maga miatt aggódott, őt a zöld szörny még az öngyilkosságtól is megóvta, akkori legnagyobb bánatára, ám a többiek… féltette a társait. Nem bírta kiverni a fejéből a SHIELD anyahajón történt eseményeket, azt, hogy Loki rászabadította a benne élő lényt a szövetségeseire, mindezt úgy, hogy egy szinte áttörhetetlen falú kalitkában ücsörgött.
Tonynak is lehetett óriási a szája, Bruce jól emlékezett rá, hogy kis híján meghalt New Yorkban, mert csak egy ember volt a páncél mögött. Ez pedig érvényes sokukra, még Thor sem egyensúlyozott éppenséggel a helyzet magaslatán akkor. Rajta kívül mindenki fokozott veszélyben volt, Bannernek pedig külön aggodalmat okozott, hogy nemcsak Lokitól, de saját magától is meg kell óvnia őket valahogy.
- Alvásra van szükségem - mormogta, elsőként megtörve a csendet. - Mivel nem sok hasznomat veszitek jelenleg a vendégünk körül, én visszamennék a szobámba.
- Menj csak - felelte Steve gondolkozás nélkül. - Tudni fogsz róla, ha történik valami.
Bruce biccentett. Kinyúlt a szemüvegéért, aztán visszalökte azt az orrára, mielőtt elindult az ajtóhoz.
Clint nem vette le a pillantását a szőke férfiről.
- Tudod, most először komolyan kezdtem megkedvelni Starkot - szólalt meg, és egész kedélyesnek hangzott a hangja.
- Nem repesek az örömtől, hogy ezt a felelőtlensége váltotta ki belőled - rázta meg a fejét Steve. Még mindig alig hitte el a történteket. Nekik a külső veszély ellen kellene egységet formálniuk és nem belső viszályt szítani.
- Én ezt gerincességnek nevezném - ellenkezett a másik férfi. - Nem mondom, hogy nem irritál sokszor Stark viselkedése, de ő legalább nem nyalja senki seggét és ragaszkodik a saját véleményéhez. És ismerd be, hogy van valami abban, amit mond! Őszintén szólva, a legkevésbé sem érdekel, mi lesz Lokival, részemről meg is dögölhet - ez legalább olyan őszintének hangzott, mint korábban Tony szavai -, de te is pontosan jól tudod, hogy a múltkori miatt mit művelnének vele ott. Én csak megölném, de ők pokollá tennék az amúgy sem fényes helyzetét.
Magához vette a kabátját a széke háttámlájáról, majd ő is az ajtó felé vette az irányt.
Natasha bocsánatkérő pillantást küldött Rogersnek.
- Nehezen dolgozza fel a történteket. Csak ideges. Szerintem nem probléma, hogy próbálsz pórázt tenni Starkra.
- Köszönöm - mosolyodott el halványan.
- Komolyan - hangsúlyozta ki a véleményét a nő. - Szerintem még igényli is, hogy valaki olykor visszafogja.
Steve vetett egy pillantást a plafonról lógó játékokra, azok közül is az aprócska Vasember figurára.
- Néha nem vagyok benne biztos, hogy lehetséges.
előző | következő