26. Super Junior fanfiction (8a/22)
Cím: A thousand beautiful things
Páros: KangTeuk
Többi páros: Heechul x Hangeng, Yunho x Jaejoong, Yesung x Ryeowook, Siwon x Kyuhyun
Műfaj: kaland/romantikus/angst
Korhatár: NC-17
Felhívás: yaoi
A Super Junior az SM Entertainmenthez tartozik
Megjegyzés: Maffia AU. Kangin nem számít arra, hogy talál egy gyereket miközben megtámadja a rivális családot. Szintén nem számít arra, hogy a gyerek olyan valaki lesz, akire a leginkább kincsként tekint.
A fanfiction nem az enyém, csak fordítom. Az írás sharl tulajdona! A fordítás a szerző engedélyével készül.
( fontos információk a történet megértéséhez/karakterek leírása )( 1. fejezet )( 2. fejezet )( 3. fejezet )( 4. fejezet )( 5. fejezet )( 6. fejezet) ( 7. fejezet )
Egy hideg sötét napon Hangeng végre lehetőséget kapott arra, hogy bosszút álljon a most már kiirtott klánja nevében. Legalábbis úgy gondolta.
Még emlékezett arra a napra; a napra, mikor hazaért és az anyját eszméletlenül riadt állapotban találta. Az asszony kétségbeesetten rángatta ki a bejárathoz és belökte őt egy szobába, amit csak egy titkos ajtón lehetett megközelíteni. Hangeng még azt sem tudta, hogy ilyen volt a házukban. Próbálta megkérdezni, hogy mi történt, de a kétségbeesett válasz helyett az édesanyja nem mondott semmit, csak egy parancsot kapott:
- Bármi is történjen, ha hallasz valamit, ne szólalj meg. Ne csapj zajt és csak három nap múlva gyere elő. Raktam a szekrénybe ennivalót, szóval nem leszel éhes. Várj három éjszakát, értetted? - Mielőtt kisétált volna a szobából, szorosan magához ölelte a fiút és megpuszilta a homlokát. - Emlékezz drágám, apa és én nagyon szeretünk.
Utána pedig az anyja magára hagyta a tizenkét éves fiút a hideg és sötét szobában. A közeli ablakból beszivárgott némi fény és Hangeng így láthatta az ismerős földjüket. Odament a sötétített ablakhoz és rájött, hogy senki nem veheti észre kívülről, hacsak oda nem nyomják az orrukat az üveghez. Habár egy mély árok terült el az ablak alatt, szóval lehetetlen lett volna bárki számára, hogy belessen a szobába. Továbbá Hangeng bentről mindent tisztán láthatott, de tudta, hogy meg kell várnia a harmadik éjszakát is, hogy kijöhessen, ahogy az édesanyja mondta.
Arra gondolt, hogy mi történhetett a családjával. Megtámadták őket? De kik? Miért nem küzdenek ellenük? Miért kell így bujkálnia? Talán fiatal volt, de harcolni akart! Nem sokkal azután, hogy megtanult járni, már elsajátította a harcművészeteket. Az elméjében megannyi gondolat cikázott, a legrosszabbak, és mindegyik egyre tragikusabb volt az előzőnél.
Azon az éjszakán a legnagyobb félelme valóra vált.
Nem tudta pontosan, hogy mi történt, de a hangok alapján megtámadták őket. Nem, inkább a lemészárlás a megfelelő szó rá. Hallotta a bombák robbanását, lövéseket, az emberek kiabálását és sikítását, szinte biztos volt benne, hogy az anyja hangját is. Próbálta kinyitni az ajtót, de emlékezett, hogy mit mondtak, így a szobában maradt. Csak a kinti zajokat hallotta, amik minden pillanatban egyre hangosabbak lettek és mielőtt rájött volna, már könnyezni kezdett.
Hirtelen csend lett. Túl nagy csend, ő pedig még még levegőt sem venni. Nem nyúlt semmihez, tudta, hogy bármilyen zajt ki lehetett hallani. Hamarosan lépéseket hallott és azt, hogy pár ember beszélgetett. Hangeng nem tudta beazonosítani a nyelvet, amit használtak, de abban teljesen biztos volt, hogy nem kínai, angol, kantoni vagy japán volt. Figyelmesen hallgatta őket, próbálta memorizálni a dialektust és a hangokat, talán pár szót is, hiszen tudta, hogy talán ez az egyetlen lehetősége, hogy később megbosszulja a családját.
Három nappal később kinyitotta az ajtót. A látvány, ami köszöntötte még évekig kísértette esténként. Az asztalon az apjának a levágott feje volt és az anyja meztelen teste pont előtte feküdt, a halott szemei pedig úgy meredtek a levágott fejre, mintha arra kényszerítették volna, hogy nézze. Egy ilyen jelenet nyilvánvalóan túl sok volt egy gyereknek, Hangengnek pedig hányingere lett. A padlóra öklendezett, a hányadék pedig összekeveredett az alvadt vérrel.
Az ajtóhoz támolygott, a szemei még mindig könnyekkel voltak megtelve. Már majdnem kiért a szobából, mikor az ajtóban megbotlott. Hátranézett és megpillantott egy testet az ajtónál. Nem tartott sokáig, hogy felismerje, ki volt az.
Hangeng felkiáltott.
Úgy érezte, hogy kiszakították a lelkét. Összegörnyedt, nem érdekelte semmi, csak teljes szívéből sírt. Nem volt tisztában vele, hogy mennyi idő telt el, de érezte, hogy valaki gyengéden felemelte és kivitte a szobából. A következő dolog amit észlelt, hogy néhány rendőr beszélni próbált vele, de ő nem hallotta őket.
Aztán néhány nap múlva Hangeng egy árvaházban találta magát. Az épület egyike volt azoknak az állami tulajdonban lévő intézményeknek, ahol több gyerek volt, mint ami a kapacitása volt és Hangenget úgy kezelték, mint az új kölyköt. Eleinte zaklatták, de miután észrevették, hogy jártas a harcművészetekben és képes volt megvédeni magát, békén hagyták. Az idős hölgy az árvaházból elküldte az iskolába, talán azért, hogy elvegyüljön a többi diák között, de Hangengnek ez nem tetszett, főleg, hogy képtelen volt kitörölni a rémes emlékeket az elméjéből.
Még csak egy hete lakott az árvaházban, de ez segített rájönni neki, hogy az életének nem ilyennek kellene lennie. Még mindig a klán tagja volt és úgy tűnt, hogy az egyetlen túlélője is, és kötelességének érezte, hogy bosszút álljon azokon, akik megsemmisítették a családját. Egy nap mikor hazafelé tartott az iskolából, megszökött.
Senki sem próbálta keresni, gondolta azért, mert a kormány nem törődött az árvákkal, túl sokan voltak; ha eggyel kevesebb van belőle, az mit számított? Az utcán élt; az ennivalót azoktól szerezte, akik megsajnálták és némi empátiát éreztek a kócos hajú és piszkos bőrű gyerek iránt. Barátokra tett szert az árvák között, de ők csak átlagos emberek voltak, nem pedig klánok vagy családok tagjai.
Napok teltek el, majd hónapok, az évszakok pedig változtak.
Hangeng idősebb lett, magasabb és szálkásabb. Még mindig vékony volt, az utcán csak pár dolgot ehetett, és ahogy nőtt, egyre kevesebb ember sajnálta meg őt. De mégis túlélte; az egyetlen dolog, ami erre késztette, az a tudás volt, a gyilkosok véletlenszerű szavai. Kezdetben azt gondolta, hogy nehéz lesz emlékeznie egy ismeretlen nyelvre, amit még nem hallott korábban, de a számtalan rémálom miatt tisztán élt benne.
Egy különösen hideg téli napon hallotta újra. Először azt gondolta, hogy egy másik rémálom volt, de a szemei nyitva voltak és rájött, hogy ez a valóság volt. Felnézett és néhány fekete öltönyös alak állt a sarokban, nem messze tőle. Hangeng próbált hallgatózni, kétségbeesetten kutatta a szavakat, amiket beszéltek. Aztán a teste megfagyott; igen, ugyanaz a nyelv volt. A már-már elfeledett vágy keringett az ereiben, mint egy kígyó, ami a hosszú téli álmából tért vissza.
Hangeng felállt és közelebb sétált a férfiakhoz, de mielőtt meglátták volna, elbújt egy sarokban, ami biztonságot nyújtott neki. Okos srác volt, tudta, hogy nem tudna mindegyikkel megküzdeni, különösen, mert látta, hogy milyen nagy és erős emberek voltak. Meg kellett találnia a vezért és megölnie. Óvatosnak kellett lennie, figyelmesen követni őket, amíg kitalálja, hogy ki a vezető.
Nem kellett sokáig várnia. Pár pillanattal később egy karizmatikus külsejű ember jelent meg és a többiek meghajoltak előtte. Pár percig beszélgettek, mielőtt egy fekete SUV-ba szálltak. Az eszmecsere rövid volt, de Hangeng elkapott pár szót, ami az alakok esti tervéről szólt.
Néhány órával később Hangeng egy étterem hátsó kijáratánál bujdosott. A vezér és az emberei még bent voltak, talán olyan finom ételekkel tömték magukat, amit el sem tudott képzelni. Remélhetőleg be is rúgnak majd, így pedig könnyebben meg tudná ölni a vezetőt.
Akkor a főbejárat kinyílt és Hangeng megmerevedett. Benyúlt a zsebeibe, ujjai pedig ismerősen öleltek körbe egy kést. Felismerte, hogy valószínűleg nem ez volt a tökéletes fegyver egy gyilkossághoz, de ez volt az egyetlen éles dolog a közelében és ezért azt kellett használnia, amije volt. A kisétáló ember mögött nem sokkal később kirajzolódott a vezér sziluettje is. Sötét este volt, habár még mindig a belvárosban tanyáztak, az utcai lámpák nem adtak elég fényt és az árnyékok elegek voltak ahhoz, hogy Hangeng közelebb merészkedjen.
És megcsinálta. Egyre közelebb és közelebb lopakodott, az ujjai szorosan fogták körbe a kés markolatát, miközben kihúzta azt a zsebéből. Csak pár lépésre volt a vezértől, hogy megtámadja.
Talán azért, mert a léptei túl hangosak voltak, vagy mélyeket lélegzett, de az utolsó pillanatban a vezér megfordult és látta, hogy egy talán tizenkét-tizenhárom éves gyerek rohant felé egy késsel. Kitért előle és egy másodperccel később a többi tag üldözőbe vette őt, szerencsésen a földhöz szegezték a fiút és a kés kiesett a kezéből.
Hangeng küzdött; erős karok szorították, ő pedig hangosan felordított, mivel elrontotta a küldetését. Nem csak a klánt és a családját, de az egyetlen esélyt is elvesztette, hogy bosszút álljon a gyilkosokon. A szülei szégyenkeztek volna miatta; érezte, hogy a könnyei lefolynak az arcán.
Egy kéz az álla alá nyúlt és arra kényszerítette Hangenget, hogy a vezér szemeibe nézzen. Kétszer sem gondolta át, hogy leköpje. A testőrök mind kiabáltak, de a vezető visszaordított nekik, hogy fogják be. Újra Hangengre nézett és megkérdezte kínaiul:
- Mi a neved, kölyök?
Hangeng nem válaszolt, de a férfi tovább beszélt. - Nézd, elhibáztad és nem tudtál megölni - Hangeng pedig csak vicsorgott. - Most pedig rengeteg nagydarab ember tiport a földbe, szóval nem hiszem, hogy sok választásod lenne. Nincs semmi veszítenivalód, szóval miért nem árulod el a neved, hmm?
- Miért nem ölsz csak meg? - kérdezett vissza.
- Megteszem, ha akarod, de először tudni akarom a neved - vonta fel a szemöldökét a vezér.
Hangeng egy percig gondolkozott, végül pedig így válaszolt: - Tan Hangeng, a Tan klánból. - A férfi pedig vetett egy pillantást a fiúra.
- Ismertem az apád, egyszer az üzletfelem volt. Hallottam, hogy mi történt vele és a családjával, de nem tudtam, hogy te túlélted. Sajnálom - tette később hozzá.
Azonban Hangeng nem hallotta a vezér bocsánatkérését. Az agyát ellepte a vörös köd, miután hallotta, hogy az apja egyszer üzletelt a gyilkosával és mielőtt megállíthatta volna, a szavak csak úgy kicsúsztak a száján: - Megölted az üzletfeled? Miféle köcsög vagy te?
A feje ismét a járdának csapódott és Hangeng felnyögött. Szemeivel pedig már fekete és homályos foltokat látott, de hallotta, hogy a vezér ismét beszélni kezd.
- Szóval azt hitted, hogy én öltem meg a klánod?
- Te is azon a nyelven beszélsz.
Egy ideig csend volt, amit a vezér tört meg hirtelen, mikor felnevetett. Még akkor is roppant mód jól szórakozott, mikor ismét Hangengre nézett.
- Koreaiul beszélek, ahogy apád is tette. De rossz információid vannak, nem mi voltunk azok, akik megölték. Ráadásul - a szemei csillogtak a sötétben -, már gondoskodtunk azokról, akik pár hónapja azt tették.
Hangeng úgy érezte magát, mint egy idióta. Rájött, hogy felesleges volt egy nyelvre koncentrálnia, mikor több millió ember beszélte azt. De ez volt az egyetlen dolog, amit tudott a szülei gyilkosáról és úgy kapaszkodott ebbe az információba, mint egy mentőövbe. Most, miután hallotta, hogy elintézték a szülei gyilkosait, ahelyett, hogy megkönnyebbült volna, úgy érezte, hogy valami mégis hiányzott. Végtére is, a bosszú volt az egyetlen dolog, ami éltette. Egy halott embert meg nem tudott megölni.
- Gyere velem - mondta a vezér. - Jobb, mint az utcákon élni. Vagy van valami jobb ötleted?
Így kezdte az életét a Kim család tagjaként. Rosszul hitte, az a férfi nem a vezér volt, habár a többiekhez képest az ő rangja volt a legmagasabb azon az éjszakán. A Kim család kiemelkedő alakja volt, a Don öccse. Ő hozta vissza Koreába Hangenget és személyesen beszélt a Donnal, hogy a fiú a Kim család részese lehessen. Hangeng ott találkozott a férfi fiával, Heechullal, és a Don fiával, Kanginnal. Hangeng nem bánta meg, hogy Koreába jött, jobb volt, mint az utcán élni.
Kissé félénk volt és szégyenlős, különösen azért, mert nem beszélte a koreai nyelvet és ez megnehezítette a kommunikációt a többi emberrel. Két fiúval tudott csak beszélgetni, Siwonnal és néha Kanginnal, de mind a ketten elfoglaltak voltak a saját óráikkal, szóval nem tudtak sok időt együtt tölteni. Helyette Heechul társaságát élvezte. Nem társalogtak sokat, mivel Heechul nem beszélt kínaiul. Titokban Hangeng úgy gondolta, hogy Heechul nagyon gyönyörű és nagyon szórakoztató is, mikor úgy viselkedett, mint egy fontoskodó hercegnő.
Heechul gúnyt űzött Hangeng kiejtéséből, de mindig kijavította őt, ha rossz szót használt vagy nem tudta a nyelvtant, és Hangeng rájött, hogy Heechul segíteni akart neki a maga módján. Talán sok embert nevetett ki, beleértve Hangenget, de ez is csak azt mutatta, hogy törődött velük.
Így pedig sok időt töltöttek együtt. Heechul továbbra is barátkozott vele, mellette maradt, amikor csak tudott és Hangeng ezt kicsit sem bánta. Ráadásul Heechul néha képes volt megnevettetni és ezért nagyon hálás volt. Ahogy Hangeng elkezdte folyékonyan beszélni a koreai nyelvet, pár kínai szót tanított Heechulnak. Heechul apja nem bánta, hogy ilyen kapcsolat volt közte és a fia között, vagyis Hangeng így gondolta.
Továbbra is a legjobb barátok voltak az elkövetkező években, egy bizonyos napig. A Kim család sikeresen átvett egy Hong kongi kaszinó láncolatot és pár helyi család lojalitását is elnyerték. Aznap este nagy ünnepség volt a házban, Soju, whiskey és brandy volt kitöltve a kristálypoharakba, vagy néhány esetben egyenesen az üvegből ittak. Mindenki berúgott, beleértve Hangenget és Heechult. Fogalmuk sem volt róla, hogy mi történhetett, de valahogy úgy végződött, hogy másnap reggel egymás mellett tértek magukhoz. Hangeng Heechul ágyában ébredt, a feje pedig szétrobbant a másnaposságtól.
Nem tudta hova tenni az egész szituációt, kedvelte Heechult és jó barátok voltak, de a szex valakivel megváltoztatja az egész dolgot. Sőt, a másnaposság miatt minden rosszabb volt; ahogy felült az ágyon, hányingere támadt és úgy érezte, hogy minden úgy forog a szobában, mint egy körhinta. Heechul és felébredt és nagyon mérgesnek látszott, Hangeng pedig úgy érezte, ez maga a pokol.
Szerencsére Heechul sokkal koherensebb volt nála. A gyönyörű férfi gúnyolódott és azt mondta: - Komolyan Geng, meg kellett innod hat üveg Sojut és három pohár whiskeyt, hogy rájöjj, szerelmes vagy belém?
Hangeng nem válaszolt, részben azért, mert hülyének érezte magát és mert nem volt tisztában vele, hogy szerette Heechult. Kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de ez megszakadt, mikor Heechul betapasztotta a száját az ajkaival. Minden ellenállása elveszett, mikor ugyanolyan hevesen csókolta vissza a gyönyörű férfit, és ezúttal biztosan állíthatta, hogy megkönnyebbült, mert látszólag Heechul viszont szerette.
Senki nem mondott semmit a kapcsolatukra, de Kangin egy sokat mondó mosollyal nézett Hangengre, mikor Heechul belépett a könyvtárba egyik nap és hirtelen lehuppant a kanapéra, a fejét pedig Hangeng ölébe hajtotta és szinte Hangeng farkára hajolt, mintha ez olyan normális dolog lett volna. Hangeng visszafojtott egy szisszenést, mikor a farka éledezni kezdett, de szerencsére Heechul olyan gyorsan be is fejezte, mint ahogy elkezdte. A gyönyörű férfi megfordult, Kanginra nézett és felvonta tökéletesen ívelt szemöldökét, némán üzent a kuzinjának, hogy ne mondjon semmit. Kangin vette a célzást és hallgatott, de még egyszer rávigyorgott Hangengre.
Később megtapasztalta, hogy ha Heechulnak a hálószobában mániája volt, hogy kikötözzék. Hangeng először kényelmetlenül érezte magát miatta, de mikor kipróbálták, Heechul nagyon boldog és elégedett volt, Hangeng szemeiben pedig olyan gyönyörű volt, hogy már ezért megérte. Hangeng bármit képes lett volna megtenni azért, hogy Heechul továbbra is úgy nézzen rá, mint eddig, beleértve a furcsa szokásait szex közben.
Hangeng úgy érezte, hogy ez volt az első alkalom a szülei halála után, hogy volt pár dolog, amiért megérte élni, és Heechul volt a lista tetején.
**************
Heehul békés arca volt az első dolog amit Hangeng meglátott, mikor magához tért. Megpróbálta felemelni a kezét, hogy megsimogassa a másik arcát, de úgy érezte, hogy a karjai olyanok voltak, mintha ólomból lettek volna. Az egész teste fájt, főleg a tüdeje; úgy érezte, mintha az egész tűzben égett volna.
Az eljutott a tudatáig, hogy a szoba sötét volt, de nem tudta, hogy csak azért, mert még este volt, vagy azért, mert el voltak húzva a függönyök. Nem tudta. A pokolba, azt sem tudta, hogy hol volt, habár az infúzió alapján egy kórházi szobában. Hangeng lehunyta a szemeit, ahogy próbált emlékezni. Hirtelen pedig minden egy tornádó sebességével jutott eszébe.
Ő és Heechul épp befejezték a tárgyalást egy szövetséges üzletféllel és a találkozó is jól ment, képesek voltak visszanyerni az ügyfeleik tiszteletét. Mindketten a kúria felé tartottak pár másik taggal. Épp elérték Szöul belvárosának a szélét, mikor egy lövéssel valaki kiütötte a sofőrt. Az autó megcsúszott és Hangeng épphogy csak ki tudott ugrani a kocsiból, pont azelőtt, hogy egy fának ütköztek volna. A mögöttük haladó másik két kocsi is rögtön megállt, de szerencsére senki nem sérült meg. Ahogy a többi családtag is kiszállt a saját autójukból, egy második pisztolylövés hangját lehetett hallani és a következő pillanatban már le is lőtték. Az utolsó emlékkép az volt mielőtt elvesztette az eszméletét, hogy Heechul kiabál neki, mialatt a végtelen golyóáradat hangja nem akart megszakadni.
Hangeng kinyitotta a szemeit, ez alkalommal körülnézett és levonta a következtetést, hogy egy kórházi szobában volt, legnagyobb valószínűséggel a Kim család kórházában. Csak akkor merült fel benne a lehetőség, hogy lehet, Heechult is lelőtték és gyorsan megfordult, hogy megnézze a mellette fekvő férfit, de a mellkasa újra fájni kezdett.
Azonnal megkönnyebbülten sóhajtott. Habár még mindig nagyon sápadt volt, de úgy tűnt, hogy Heechul rendben van. Tekintete lejjebb vándorolt a másik testén, hogy megnézze, van-e kötés rajta, de csak a kék kórházi ruhát látta. Azután felnézett és meglepetten konstatálta, hogy Heechul szemei kinyíltak.
- Hé - köszöntötte.
Heechul szemei elkerekedtek egy pillanatra, mielőtt megkönnyebbült volna. Összeszorította az ajkait és egy kedves mosolyt küldött a másiknak, miközben válaszolt.
- Hé, álomszuszék.
- A kórházban vagyunk?
- Igen - bólintott a szerelme. - Tüdőn lőttek, de Yunho eltávolította a golyót.
- Veled mi van?
- Engem hason, de most már minden rendben van.
Hangeng csak hümmögött válaszként. Pár pillanatig egyikőjük sem szólalt meg, mindketten hálásak voltak, hogy túlélték a történteket. Bár tudták, hogy még mindig hosszú út áll előttük ebben a háborúban, legalább egy kis időre, de hálásak voltak ezért az értékes pillanatért. Hangeng volt az, aki megtörte a csendet.
- Arról álmodtam, ahogy találkoztunk.
- Tényleg? - mosolygott Heechul.
- Igen - bólintott a szerelme. - Emlékszem arra is, hogy mit mondtál először azon a reggelen.
A szép férfi halkan felnevetett: - Hát, akkor nagyon hülye voltál.
- Mentségemre legyen mondva, másnapos voltam.
- Aha, aha.
Heechul az ajkába harapott, ahogy ránézett Hangengre. Nem tudta kifejezni, hogy mennyire megkönnyebbült, hogy Hangeng felébredt. Ha még eszméletlen lett volna, Heechul könnyezett és üvöltözött volna, kisírta volna a szemeit. De szerencsére nem volt az és Heechul, amikor nyugodt, szokatlanul csendes. A következő dolog amit tudott, hogy el kell engednie Hangeng kezét, hogy kedveskedően megsimogassa a másik arcát. Heechul a másik fölé hajolt, ahogy belenézett a szerelme sötét szemeibe. Rengeteg kérdést látott benne, de Heechul megingatta a fejét, hogy nem most fog válaszolni rájuk. Hangeng megértette és a kérdéseit mélyen elzárta az elméjében.
Hangeng keze megállt a levegőben és ő lejjebb csúszott az ágyon. Heechul látta, hogy a párja fáradt és azt mondta: - Emlékszel, mit mondott apám arról, hogy a ne beszélj feleslegesen, ha nem akarsz vészmadár lenni? Nos, azt hiszem, én elcsesztem.
Hangeng halkan felkuncogott és Heechul újra megszólalt: - Most aludj, majd később elmondom a többieknek, hogy magadhoz tértél. - Hangeng pedig beleegyezően bólintott. Ahogy lehunyta a szemeit, el is aludt.
Heechul még egy kicsit ébren maradt. Arra gondolt, hogy a családja vajon megtalálta már a támadókat, avagy sem. De teljesen megbízott a többiek képességeiben, szóval nem aggódott nagyon. Ismét összekulcsolta ujjaikat és hamarosan Heechul is elaludt, ahogy Hangeng szívverését hallgatta.
***************
Changmin, a legtöbb emberrel ellentétben nagyon izgalmasnak találta a munkáját. A mesterséges intelligencia volt a szakterülete a C-NET-nél, ami a legfejlettebb informatikai labor volt Ázsiában. Ahogy kérte, kényelmesen érezte magát a szöuli intézményben, a fiatal zseni pedig rengeteg lehetőséget kihasznált, hogy tartsa a kapcsolatot Kyuhyunnal, a legjobb barátjávak; habár az utóbbi időben nem volt sok alkalmuk személyesen találkozni. Mind a ketten túl elfoglaltak voltak, Kyuhyun a maffia család munkálataival, Changmin pedig a saját projektjeivel. Egyszer ő is a Kim család tagja volt, de az utolsó háború után úgy döntött, hogy kiszáll és megvalósítja az álmait, hogy kutató legyen, nem pedig egy kiváló maffia tag.
De ez nem azt jelentette, hogy kimaradt abból a zűrzavarból, ami a családok között volt. Tudta, hogy ki a három központi hatalom: a Lee család, akik semlegesek, a Kim család, akik szerencsére még mindig a legerősebbek voltak, és persze a Choi család, akik gyorsan szövetségre léptek a kisebb családokkal. Pletykálták, hogy egy kölyök Don Kim védelme alatt áll, de amíg senki sem tudta megerősíteni, addig csak szóbeszédnek tartotta. Azt is hallotta, hogy Jaejoong és Yunho visszatért a Kim családhoz, mint aktív tagok, habár nem értette, hogy mi lehet az oka. Amennyire tudta, a két srác azért döntött úgy, hogy kilépnek, mert elegük volt a gyilkolászásból és a harcból, szóval most miért mentek vissza?
Vagy olyan rossz Yunho és Jaejoong helyzete, hogy újra csatlakozniuk kellett a családhoz?
A szíve a torkában dobogott a gondolatra, hogy a családja milyen veszélyben lehetett és Changmin megrázta a fejét, nem volt már az az ő helye. Elhatározta, hogy kilép és hasztalan lett volna visszahívni, mivel nem fog újra a család részese lenni. Jelenleg csak a kutatására összpontosított, remélte, hogy amit talál, az segíteni fog a Kim családnak valamilyen módon.
Lefuttatott egy komplex elemzést a legutóbbi kutatásáról, mikor hirtelen megcsörrent a telefonja; a kijelzőn egy olyan név villogott, amit már nem látott egy ideje.
- Kyuhyun, milyen kellemes meglepetés! - üdvözölte őt, miközben továbbra is lefelé görgetve olvasta a számítógépen az oldalakat. A csapata által összegyűjtött adatok nem voltak áttekinthetők és pár helyen még hibás is volt; beszélnie kell reggel velük.
- Changmin, szükségem van a segítségedre!
A barátja komoly hangja miatt Changmin figyelme rögtön elterelődött a laptoptól.
- Mi a baj?
- Mindent elmondok, de nem telefonon. Felszedlek negyed órán belül a szokásos helyen. - Kyuhyun nem fárasztotta magát azzal, hogy bármit is megmagyarázzon, azonnal bontotta a vonalat, így Changmin csak a mobilját bámulta.
A kutató felsóhajtott. Nos, nem mintha nem látta volna előre. Changmin gyorsan összeszedte a holmiját, miután elmentette a munkáját, összecsukta a laptopot és a kijárat felé vette az irányt. A szokásos helyük, amit Kyuhyun említett, tíz percnyi autóútra volt tőle és jobb, ha minél hamarabb odaérni. Már csak ő volt a laborban és senki sem látta őt elmenni pár biztonsági őr kivételével, akiknek biccentett. Beszállt a kocsijába és beindította a motort.
Az út csendben telt el, Changmin nem kapcsolta be a rádiót, vagy tett be egy zenét. Azon gondolkozott, hogy Kyuhyun miért hívta ilyen sürgősen és sietősen. A legrosszabb dolog ami az eszébe jutott, hogy Kangin meghalt, de ez eléggé valószínűtlen volt, nemrég hallott valamit róla. Leparkolt és körülnézett. Kyuhyun autója még nem volt sehol és a szemei megakadtak egy közeli éjjel-nappali kisbolton. Vállat vont, kiszállt a kocsiból és bement a boltba; még nem vacsorázott és talán bekaphat pár falatot, amíg Kyuhyunra vár.
Ahogy végignézett a bento dobozok sorain, nem segített a kutatón, de Jaejoongra emlékeztette, természetesen a finom főztjeire. Jaejoong házi készítésű ételei egyike volt azoknak, amiket rettenetesen hiányolt, miután kilépett a családból. Az az ember képes volt királyi lakomát készíteni a legkevesebb hozzávalóból is.
Valaki hirtelen egy üveg hideg zöld teát tolt az orra elé. Changmin felnézett és vigyorgott, mikor meglátta, hogy Kyuhyun állt mellette szórakozott pillantással.
- Láttam kint a kocsid, tudtam, hogy itt leszel és kaját keresel - magyarázta Kyuhyun.
Changmin vállat vont: - Éhes voltam - válaszolta. Végül kiválasztott egy bulgogi bentos dobozt és a pénztároshoz sétált, Kyuhyun pedig követte. Miután kifizették a menüjüket, mindketten kimentek Kyuhyun kocsijához.
- Útközben kellene enned, képzelem, mennyire elfoglalt leszel, ha odaérünk - ajánlotta a technikai elemző.
Changmin válaszként csak bólintott és eltörte a bambusz evőpálcikát, mielőtt enni kezdett. Pár falat után rájött, hogy Kyuhyun még mindig nem adott semmi magyarázatot.
- Tudod, tökéletesen multifunkcionális vagyok, szóval amíg eszem, meg tudom hallgatni a magyarázatod - válaszolta, miközben újabb falat bulgogit rágott meg. Kyuhyun küldött felé egy szórakozott pillantást, de aztán mégis beszélni kezdett.
- Heechult és Hangenget múlt éjjel lelőtték. - Az evőpálcikák megálltak a másik kezében pár pillanatra, és ez volt az egyetlen jel, hogy tudja, Changmint lesokkolta, de tovább folytatta. - Szerencsére mindketten jól vannak, de még nem tudtuk elkapni azokat, akik erről tehetnek. - fogta szorosabban a kormányt Kyuhyun. - Sikerült kiiktatni a lövészeket, de a DNS-ük nincs benne Ryeowook adatbázisában.
- Azt hittem, hogy minden ember benne van - ráncolta a homlokát a kutató.
- Kangin is ezt mondta - sóhajtott Kyuhyun. - Nem tudjuk, hogy mi a baj, de nincsenek benne a rendszerben. Próbáltuk lenyomozni a fegyvereket, pár 22 kaliberűt használtak, de tudod, hogy mennyire nehéz nyomon követni ezeket.
- Szinte teljesen lehetetlen - bólintott Changmin.
- Pontosan.
- Szóval - dünnyögött Changmin, majd egy kis csend után újra megszólalt. - Feltételezem, azért kéred a segítségemet, mert te zsákutcába jutottál? Azt reméled, hogy képes vagyok kitalálni, hogy ki áll az egész káosz mögött?
- Okos fiú - küldött egy gyors és elégedett pillantást Kyuhyun.
*******************
Ahogy Kyuhyun mondta, a 22 kaliberű nem lehetett az egyetlen nyom, szóval megkérte Changmint, hogy nézzenek körül még egyszer a támadás helyszínén. Az út le volt zárva; a Kim család néhány tagja rendőrnek öltözött és őrködött - mázlijuk volt, hogy a kormányzati tisztviselők közeli barátjaik voltak. A hely ugyanolyan maradt, mint volt, csak néhány rendőrségi szalagkorlát jelezte a helyét a lövöldözés területének.
Changmin leguggolt a járdán, figyelmesen kémlelte a földet, bizonyára keresett valamit. Yesung már épp meg akarta kérdezni, mikor a kutató hirtelen felkiáltott, kirántotta a zsebkését és néhány műanyagzacskót. Végighúzta a járdán, próbált kivenni valamit és amit talált, beletenni az egyik olyan zacskóba.
Changmin Yesungra nézett és összevonta a szemöldökét.
- Hyung, mi a francért állsz ott még mindig? Segíts megkeresni minden töltényt, amit azok az idióták tegnap kilőttek.
Ah, szóval ez volt.
Mivel már tudta, hogy mit kell keresnie, Yesung is nekiállt. Tizenöt perccel később, mind a ketten összegyűjtöttek minden töltényt, amit megtaláltak. Changmin és Yesung elhagyták a helyszínt, megkérve pár tagot, hogy vizsgálják át újra a területet és keressenek még több golyót.
Yesung vitte vissza őket a kúriába, három kocsi kísérte őket elöl, és kettő másik pedig hátul. Amióta az a baleset történt Hangenggel és Heechullal, Kangin nagyon hajthatatlan volt; nem engedte, hogy a főbb családtagok közül bárki is egyedül utazzon, legalább négy másik autónak kellett követnie őket.
- Milyenek a töltények? - kérdezte Yesung.
- Nos, amíg a fegyverek nem vezettek nyomra minket, ezek a töltények a következő legjobb dolgok. Nem tudom, mit találunk később, de remélem, hogy valamit mégis, amivel el tudjuk kezdeni a keresést - válaszolta Changmin.
Yesung vetett a társára egy gyors pillantást. Utoljára akkor látta Changmint, mikor a háború véget ért és habár soha nem volt közel ahhoz az emberhez, de mindig felnézett rá. Végül is, ugyanabban a csapatban volt, mint Yunho és Jaejoong, de teljesen más volt. Ha Yunho és Jaejoong bánt a legjobban a fegyverekkel, akkor Changmin egy géniusz volt. Ha Kyuhyun és Ryeowook volt a szoftver, akkor Changmin a hardver. A semmiből is képes volt bármit előállítani. Adjuk hozzá azt is, hogy szinte mindent tudott a technika fejlődéséről, képes volt dinamitot létrehozni anthrax megfékezésére. (bocsi, ezt nem igen értettem)
Kyuhyun nagyon jól döntött, hogy Changmin segítségét kérte.
Gyorsan megérkeztek a kúriába és ahogy odaértek, Changmin azonnal a laborba ment, és megkérte Yesungot, hogy keresse meg Kyuhyunt és vigye oda azonnal. Yesung gyorsan megkereste a technikai elemzőt és átadta neki Changmin üzenetét. Miután Kyuhyun elment, elindult, hogy megkeresse a főnökét. Kangin az irodájában volt Siwonnal, Yunhoval és Jaejoonggal.
- Hol van Jungsu? - kérdezte Jaejoongot.
- Ryeowookkal - válaszolt a szerző. - Talán a konyhában. Szerintem a kölyök valami rosszat érezhet, mert nem annyira beszédes, mint általában.
- De jól van, ugye? - vonta össze Kangin a szemöldökét.
Jaejoong küldött felé egy szórakozott pillantást azért, mert még ha nem is mondta, de Kangin aggódott Jungsuért. Helyette inkább válaszolt a főnöknek: - Igen, biztos. Ryeowook egyébként vele van, és tudja, hogy csokis sütit kell csinálnia, ha a fiú éhes, vagy valami.
- Ha te mondod - vont vállat a Don, utána pedig Yesung felé fordult: - Hangeng már jobban van. Pár órája magához tért és most Heechullal van egy szobában.
Yesung megkönnyebbülten sóhajtott fel. Legalább Hangeng és Heechul szépen felépül, ők pedig gyorsan megkeresik a bűnösöket, akik az egész mögött állnak. Pár óra telt el azóta, hogy Siwon informálta őket a szövetségesek helyzetéről. Sokan hallottak a támadásról, de egyikük sem tudott a Kim családban bízni. Kangin és Siwon is jó munkát végzett, hogy elsősorban azokat az embereket győzték meg. Másrészt, hiába kérdeztek meg bárkit, akikkel kapcsolatban álltak, senkinek nem volt további információja a támadókról. Yunho azt javasolta, hogy vegyék fel a kapcsolatot Kibummal, a Choi család egyik tagjával, aki a kémük, de Kangin azt mondta, hogy nem kockáztathatja meg azt, hogy Kibum lelepleződjön. Jelenleg Changmin és Kyuhyun volt az utolsó reményük, hogy valami nyomra bukkanjanak.
Mintegy végszóra, a kutató hívta Kangint. Mind a földszinti laborba mentek és az a látvány fogadta őket, hogy Kyuhyun a laptopján dolgozik. Changmin a szoba másik végében volt; szemüveget viselt és a kezében egy kis töltényt tartott.
- Ez, barátom, egy speciálisan készített golyó - ismertebb nevén patkány-lövedék. Általában kígyók megölésére használják, vagy patkányokéra és más kis állatokéra, innen ered a neve is. Azok az idióták okosan kitervelték, egy normális csomagba tették, ettől úgy nézett ki, mint egy normális töltény. - Nem zavartatta magát olyanokkal, hogy köszönjön, azonnal magyarázni kezdett.
Changmin levette a szemüvegét és elvigyorodott. Általában Yunho utálta, mikor Changmin vigyorgott, mert sokszor átkozottul önelégült és nagyon bosszantó volt, de ez alkalommal imádkozott, hogy most arra utal vele, hogy a kutató talált valamit. Remélte, hogy választ kap rá és a másik ismét beszélni kezdett.
- De természetesen, okosabb vagyok náluk, sokkal okosabb. Látjátok, ezt a patkány lövedéket egy különleges kialakítású, hosszú puskánál használják. Általában meg van szabva a hossza, de néhány ember szintén meg tudja változtatni, hogy könnyebben lehessen használni.
- Csak a lényeget, oké? - szakította félbe Kyuhyun.
- Pofa be. Csak koncentrálj arra, amit kértem, hogy keress meg! - A kutató összevont szemöldökkel meredt a barátjára.
Kyuhyun a szemeit forgatta, de nem mondott semmit. A többiek szórakozottan nézték, ahogy a két barát együtt dolgozott; talán végig átkozták egymást, de mégis hatékonyak voltak.
- Kyuhyun és én összegyűjtöttünk minden egyes fegyvert, amit használtak és közülük egyik egy különlegesen kialakított puska, a fogantyúja eltér a normálistól. Nos, nem sok gyártó készít ilyen típusú puskát, szóval mindegyik egy úgynevezett megfigyelési listán van, az embereknek pedig regisztrálnia kell és egyéb, ha meg szeretné vásárolni. Plusz, ha valamelyik fegyver rossz, lenyomozható, mivel számozva vannak és így tudni lehet, hogy melyiket hol csinálták. Szintén van egy jelszó is, amit a fegyver tulajdonosa és a gyártó használ egymás között. A számot és a nevét felhasználva, a gyártó leellenőrzi az adatbázisban, mielőtt megjavítaná azokat - folytatta Changmin. - Egyszerű, csak tudnod kell a számot és már ismered is a támadókat - mosolygott Changmin.
Kangin látszólag megnyugodott. Legalább most már volt egy nyomuk. Bólintott egyet köszönetféleképpen és megkérdezte: - Szóval tudjuk, hogy kik ők?
- Kyuhyun feltöri minden gyártó rendszerét, hogy megszerezze a neveket, de nem tart sokáig - válaszolt a kutató. Kyuhyun hümmögött, ezzel jelezve, hogy dolgozik az ügyön, az ujjaival pedig vadul gépelt a billentyűzeten.
Néhány perccel később elégedetten kiáltott fel: - Megtaláltam! Valahol az Államokban gyártották, a tulajdonosa pedig Jung Yon Jin, ő volt a Jung család első számú bérgyilkosa.
- Jung család? Azt hittem, hogy már meghaltak. Lehet, hogy az elkövetők ellopták a Jungoktól?
- Nem hiszem. Talán páran túlélték, valahogy.
- Így már van értelme - átkozódott Yesung. - Nem csoda, hogy a DNS-ük nem szerepel Ryeowook adatbázisában, hiszen az csak az élők adatait tartalmazza.
- Kérd meg, hogy egészítse ki a halottak adataival, talán szükségünk lesz rá a jövőben - parancsolta Kangin.
- Az túl sok lenne, nem tudná mindet egy rendszerbe összeszedni - kontrázott rá Yesung. - Talán csak azokat kéne bevinni, akik az elmúlt harminc évben kapcsolatban álltak a világunkkal, nem kell, hogy régebbre menjen vissza. Egy másik adatbázisba beteheti őket.
Kangin beleegyezően bólintott.
- Meg tudjuk később is csinálni. De most meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a Jung család volt-e az egyetlen, aki megtámadott, vagy sem. Kyuhyun, le tudod ellenőrizni a kormány adatbázisában a testek DNS állományát? Kell lennie pár adatnak valahol a Jung családról is.
- Rajta vagyok - válaszolt Kyuhyun.
Pár percig néma csend volt, engedték Kyuhyunnak, hogy a munkájára összpontosítson. Több millió adatbázis van, szóval a hackernek is eltarthat egy ideig, amíg végez. Changmin is segített neki, ahogy tudott, de ő nem volt kiváló hacker, mint Kyuhyun és Ryeowook, szóval kicsit tovább tartott számára. Tényleg szükségük volt Ryeowookra, hogy minden információt bevigye a rendszerbe, hogy könnyítse a dolgukat, ha bármikor szükség lenne rá.
- Ja, ezek mind a Jung családból valók - mondta végül a technikai elemző. - Halottnak tettették magukat, de valószínűleg nem azok. Nem tudom, hogy miért csinálták, de biztos vagyok benne, hogy a Jung család támadott meg minket.
Jaejoong sóhajtott egyet. Az egész olyan zavaros volt. Rengeteg kérdése volt, például: hogy élték túl? Miért támadták meg őket? A Jung család egy szövetségesük volt, a kapocs pedig Yunho volt, akit az előző Don szinte azonnal befogadott, szóval mi változott meg? Hirtelen támadt egy tippje és megkérdezte:
- Ki volt az, aki azt mondta, hogy megsemmisítette a Jung családot?
- A Choi család - felelt Changmin.
- Természetesen - gúnyolódott Jaejoong.
Kangin felnézett: - Gondolod, hogy hazudtak?
- Ez lehet az egyetlen ok, hogy a család túlélte - vont vállat a szerző. - Mindig bíztunk benne, ha egy család azt mondta, hogy megölt egy másikat, nem néztünk utána, mert ez olyan, mint egy íratlan szabály.
Siwon is egyetértően bólintott.
- Nem hiszem, hogy ez őket meggátolja, hogy ilyen aljas dolgokat műveljenek, különösen, mert az apámat is megölték. Mivel TOP az új Don, biztos vagyok benne, hogy kedvére rángatja úgy a többi családot, mintha bábuk lennének. Az az ember olyan ravasz, mint egy hiéna és olyan sikamlós, mint egy angolna.
Kuncogtak Siwon metaforáján, végül Kangin azt mondta:
- De miért támadtak meg minket? Szövetségesek voltunk és mindig segítséget kértek, ha a Choik miatt veszélyben voltak.
- Nem mintha kereszttűzben lettek volna. - Jaejoong a fejét rázta.
- Igazad van - vett egy mély levegőt a Don. - De a kérdés továbbra is ugyanaz, miért támadtak meg?
- Várjatok, azt hiszem találtam valamit - szólt közbe hirtelen Kyuhyun. Gépelni kezdett, majd egy pillanattal később egy grimaszos mosoly terült szét az arcán. - Kiderült, hogy ez a Kang család. Ha halottnak tetteted magad a rendszerben, akkor nem vásárolhatsz az eredeti neveden fegyvert. Úgy látszik, hogy a legtöbb fegyvert a Kang család vásárolta. Valahogy el kellett adniuk a Jung családnak. Hadd ellenőrizzem a Kang családot a beszerzési nyilvántartásban. És... igen, a Jungok tíz milliárd wont fizettek nekik, hogy fegyvert szerezzenek. A Kang család új Donja úgy néz ki, hogy ki is használta őket, hogy megtámadjanak.
- Persze a Choik meg boldogan segítenek nekik - morgott Yunho.
- Elegem van belőlük! - Kyuhyun hirtelen kiabálni kezdett. - Támadjuk meg és nyírjuk ki őket!
- Nem tehetjük - válaszolt Jaejoong.
- Miért nem?!
- Mivel nincs nyilvánvaló bizonyítékunk róla, hogy ők voltak a valódi elkövetők. Ezek még csak feltételezések, de nincs bizonyíték. Az egyetlen dolog amit megtudtunk, hogy hamisan állították azt, hogy kiirtották a Jung családot. Még mindig határozottan tagadják ezt és azt mondják, hogy csak egy véletlen hiba folytán ölték meg az egyik idősebb generációt, nem foglalkoznak azzal, hogy lenyomozzák - vágta rá Kangin.
- Szóval hogyan oldjuk ezt meg? - káromkodott Siwon.
Changmin volt az egyetlen, aki megszólalt:
- Talán megtudhatjuk, hogy a Jung családból ki tárgyalt a Kangokkal. Általában egy közvetítő elég; ő lesz az, aki az összes ajánlatot intézi. Ha a Jungok nem akarják, hogy a Kangok megtudják a hollétüket, ennek az embernek a normális emberek között kell élnie egy apartmanban, vagy valami... bankszámlával és a többi...
- Hadd nézzem meg ismét - mondta Kyuhyun. - Megtaláltam! A neve Jung Ji Seung.
- Nem változtatta meg a nevét? Egyébként ki ő? - szólt közbe Yesung.
- Felismerem a nevét - magyarázta Yunho. - Ő az egyik legjobb embere a családnak. Bizonyára azért nem változtatta meg a vezetéknevét, mert a Kang család csak így bízna meg egy Jung tagban.
- A címét meg tudod szerezni? - kérdezte Jaejoong.
- Persze, hogy meg tudom! - válaszolta határozott hangon a hacker.
Páros: KangTeuk
Többi páros: Heechul x Hangeng, Yunho x Jaejoong, Yesung x Ryeowook, Siwon x Kyuhyun
Műfaj: kaland/romantikus/angst
Korhatár: NC-17
Felhívás: yaoi
A Super Junior az SM Entertainmenthez tartozik
Megjegyzés: Maffia AU. Kangin nem számít arra, hogy talál egy gyereket miközben megtámadja a rivális családot. Szintén nem számít arra, hogy a gyerek olyan valaki lesz, akire a leginkább kincsként tekint.
A fanfiction nem az enyém, csak fordítom. Az írás sharl tulajdona! A fordítás a szerző engedélyével készül.
( fontos információk a történet megértéséhez/karakterek leírása )( 1. fejezet )( 2. fejezet )( 3. fejezet )( 4. fejezet )( 5. fejezet )( 6. fejezet) ( 7. fejezet )
Egy hideg sötét napon Hangeng végre lehetőséget kapott arra, hogy bosszút álljon a most már kiirtott klánja nevében. Legalábbis úgy gondolta.
Még emlékezett arra a napra; a napra, mikor hazaért és az anyját eszméletlenül riadt állapotban találta. Az asszony kétségbeesetten rángatta ki a bejárathoz és belökte őt egy szobába, amit csak egy titkos ajtón lehetett megközelíteni. Hangeng még azt sem tudta, hogy ilyen volt a házukban. Próbálta megkérdezni, hogy mi történt, de a kétségbeesett válasz helyett az édesanyja nem mondott semmit, csak egy parancsot kapott:
- Bármi is történjen, ha hallasz valamit, ne szólalj meg. Ne csapj zajt és csak három nap múlva gyere elő. Raktam a szekrénybe ennivalót, szóval nem leszel éhes. Várj három éjszakát, értetted? - Mielőtt kisétált volna a szobából, szorosan magához ölelte a fiút és megpuszilta a homlokát. - Emlékezz drágám, apa és én nagyon szeretünk.
Utána pedig az anyja magára hagyta a tizenkét éves fiút a hideg és sötét szobában. A közeli ablakból beszivárgott némi fény és Hangeng így láthatta az ismerős földjüket. Odament a sötétített ablakhoz és rájött, hogy senki nem veheti észre kívülről, hacsak oda nem nyomják az orrukat az üveghez. Habár egy mély árok terült el az ablak alatt, szóval lehetetlen lett volna bárki számára, hogy belessen a szobába. Továbbá Hangeng bentről mindent tisztán láthatott, de tudta, hogy meg kell várnia a harmadik éjszakát is, hogy kijöhessen, ahogy az édesanyja mondta.
Arra gondolt, hogy mi történhetett a családjával. Megtámadták őket? De kik? Miért nem küzdenek ellenük? Miért kell így bujkálnia? Talán fiatal volt, de harcolni akart! Nem sokkal azután, hogy megtanult járni, már elsajátította a harcművészeteket. Az elméjében megannyi gondolat cikázott, a legrosszabbak, és mindegyik egyre tragikusabb volt az előzőnél.
Azon az éjszakán a legnagyobb félelme valóra vált.
Nem tudta pontosan, hogy mi történt, de a hangok alapján megtámadták őket. Nem, inkább a lemészárlás a megfelelő szó rá. Hallotta a bombák robbanását, lövéseket, az emberek kiabálását és sikítását, szinte biztos volt benne, hogy az anyja hangját is. Próbálta kinyitni az ajtót, de emlékezett, hogy mit mondtak, így a szobában maradt. Csak a kinti zajokat hallotta, amik minden pillanatban egyre hangosabbak lettek és mielőtt rájött volna, már könnyezni kezdett.
Hirtelen csend lett. Túl nagy csend, ő pedig még még levegőt sem venni. Nem nyúlt semmihez, tudta, hogy bármilyen zajt ki lehetett hallani. Hamarosan lépéseket hallott és azt, hogy pár ember beszélgetett. Hangeng nem tudta beazonosítani a nyelvet, amit használtak, de abban teljesen biztos volt, hogy nem kínai, angol, kantoni vagy japán volt. Figyelmesen hallgatta őket, próbálta memorizálni a dialektust és a hangokat, talán pár szót is, hiszen tudta, hogy talán ez az egyetlen lehetősége, hogy később megbosszulja a családját.
Három nappal később kinyitotta az ajtót. A látvány, ami köszöntötte még évekig kísértette esténként. Az asztalon az apjának a levágott feje volt és az anyja meztelen teste pont előtte feküdt, a halott szemei pedig úgy meredtek a levágott fejre, mintha arra kényszerítették volna, hogy nézze. Egy ilyen jelenet nyilvánvalóan túl sok volt egy gyereknek, Hangengnek pedig hányingere lett. A padlóra öklendezett, a hányadék pedig összekeveredett az alvadt vérrel.
Az ajtóhoz támolygott, a szemei még mindig könnyekkel voltak megtelve. Már majdnem kiért a szobából, mikor az ajtóban megbotlott. Hátranézett és megpillantott egy testet az ajtónál. Nem tartott sokáig, hogy felismerje, ki volt az.
Hangeng felkiáltott.
Úgy érezte, hogy kiszakították a lelkét. Összegörnyedt, nem érdekelte semmi, csak teljes szívéből sírt. Nem volt tisztában vele, hogy mennyi idő telt el, de érezte, hogy valaki gyengéden felemelte és kivitte a szobából. A következő dolog amit észlelt, hogy néhány rendőr beszélni próbált vele, de ő nem hallotta őket.
Aztán néhány nap múlva Hangeng egy árvaházban találta magát. Az épület egyike volt azoknak az állami tulajdonban lévő intézményeknek, ahol több gyerek volt, mint ami a kapacitása volt és Hangenget úgy kezelték, mint az új kölyköt. Eleinte zaklatták, de miután észrevették, hogy jártas a harcművészetekben és képes volt megvédeni magát, békén hagyták. Az idős hölgy az árvaházból elküldte az iskolába, talán azért, hogy elvegyüljön a többi diák között, de Hangengnek ez nem tetszett, főleg, hogy képtelen volt kitörölni a rémes emlékeket az elméjéből.
Még csak egy hete lakott az árvaházban, de ez segített rájönni neki, hogy az életének nem ilyennek kellene lennie. Még mindig a klán tagja volt és úgy tűnt, hogy az egyetlen túlélője is, és kötelességének érezte, hogy bosszút álljon azokon, akik megsemmisítették a családját. Egy nap mikor hazafelé tartott az iskolából, megszökött.
Senki sem próbálta keresni, gondolta azért, mert a kormány nem törődött az árvákkal, túl sokan voltak; ha eggyel kevesebb van belőle, az mit számított? Az utcán élt; az ennivalót azoktól szerezte, akik megsajnálták és némi empátiát éreztek a kócos hajú és piszkos bőrű gyerek iránt. Barátokra tett szert az árvák között, de ők csak átlagos emberek voltak, nem pedig klánok vagy családok tagjai.
Napok teltek el, majd hónapok, az évszakok pedig változtak.
Hangeng idősebb lett, magasabb és szálkásabb. Még mindig vékony volt, az utcán csak pár dolgot ehetett, és ahogy nőtt, egyre kevesebb ember sajnálta meg őt. De mégis túlélte; az egyetlen dolog, ami erre késztette, az a tudás volt, a gyilkosok véletlenszerű szavai. Kezdetben azt gondolta, hogy nehéz lesz emlékeznie egy ismeretlen nyelvre, amit még nem hallott korábban, de a számtalan rémálom miatt tisztán élt benne.
Egy különösen hideg téli napon hallotta újra. Először azt gondolta, hogy egy másik rémálom volt, de a szemei nyitva voltak és rájött, hogy ez a valóság volt. Felnézett és néhány fekete öltönyös alak állt a sarokban, nem messze tőle. Hangeng próbált hallgatózni, kétségbeesetten kutatta a szavakat, amiket beszéltek. Aztán a teste megfagyott; igen, ugyanaz a nyelv volt. A már-már elfeledett vágy keringett az ereiben, mint egy kígyó, ami a hosszú téli álmából tért vissza.
Hangeng felállt és közelebb sétált a férfiakhoz, de mielőtt meglátták volna, elbújt egy sarokban, ami biztonságot nyújtott neki. Okos srác volt, tudta, hogy nem tudna mindegyikkel megküzdeni, különösen, mert látta, hogy milyen nagy és erős emberek voltak. Meg kellett találnia a vezért és megölnie. Óvatosnak kellett lennie, figyelmesen követni őket, amíg kitalálja, hogy ki a vezető.
Nem kellett sokáig várnia. Pár pillanattal később egy karizmatikus külsejű ember jelent meg és a többiek meghajoltak előtte. Pár percig beszélgettek, mielőtt egy fekete SUV-ba szálltak. Az eszmecsere rövid volt, de Hangeng elkapott pár szót, ami az alakok esti tervéről szólt.
Néhány órával később Hangeng egy étterem hátsó kijáratánál bujdosott. A vezér és az emberei még bent voltak, talán olyan finom ételekkel tömték magukat, amit el sem tudott képzelni. Remélhetőleg be is rúgnak majd, így pedig könnyebben meg tudná ölni a vezetőt.
Akkor a főbejárat kinyílt és Hangeng megmerevedett. Benyúlt a zsebeibe, ujjai pedig ismerősen öleltek körbe egy kést. Felismerte, hogy valószínűleg nem ez volt a tökéletes fegyver egy gyilkossághoz, de ez volt az egyetlen éles dolog a közelében és ezért azt kellett használnia, amije volt. A kisétáló ember mögött nem sokkal később kirajzolódott a vezér sziluettje is. Sötét este volt, habár még mindig a belvárosban tanyáztak, az utcai lámpák nem adtak elég fényt és az árnyékok elegek voltak ahhoz, hogy Hangeng közelebb merészkedjen.
És megcsinálta. Egyre közelebb és közelebb lopakodott, az ujjai szorosan fogták körbe a kés markolatát, miközben kihúzta azt a zsebéből. Csak pár lépésre volt a vezértől, hogy megtámadja.
Talán azért, mert a léptei túl hangosak voltak, vagy mélyeket lélegzett, de az utolsó pillanatban a vezér megfordult és látta, hogy egy talán tizenkét-tizenhárom éves gyerek rohant felé egy késsel. Kitért előle és egy másodperccel később a többi tag üldözőbe vette őt, szerencsésen a földhöz szegezték a fiút és a kés kiesett a kezéből.
Hangeng küzdött; erős karok szorították, ő pedig hangosan felordított, mivel elrontotta a küldetését. Nem csak a klánt és a családját, de az egyetlen esélyt is elvesztette, hogy bosszút álljon a gyilkosokon. A szülei szégyenkeztek volna miatta; érezte, hogy a könnyei lefolynak az arcán.
Egy kéz az álla alá nyúlt és arra kényszerítette Hangenget, hogy a vezér szemeibe nézzen. Kétszer sem gondolta át, hogy leköpje. A testőrök mind kiabáltak, de a vezető visszaordított nekik, hogy fogják be. Újra Hangengre nézett és megkérdezte kínaiul:
- Mi a neved, kölyök?
Hangeng nem válaszolt, de a férfi tovább beszélt. - Nézd, elhibáztad és nem tudtál megölni - Hangeng pedig csak vicsorgott. - Most pedig rengeteg nagydarab ember tiport a földbe, szóval nem hiszem, hogy sok választásod lenne. Nincs semmi veszítenivalód, szóval miért nem árulod el a neved, hmm?
- Miért nem ölsz csak meg? - kérdezett vissza.
- Megteszem, ha akarod, de először tudni akarom a neved - vonta fel a szemöldökét a vezér.
Hangeng egy percig gondolkozott, végül pedig így válaszolt: - Tan Hangeng, a Tan klánból. - A férfi pedig vetett egy pillantást a fiúra.
- Ismertem az apád, egyszer az üzletfelem volt. Hallottam, hogy mi történt vele és a családjával, de nem tudtam, hogy te túlélted. Sajnálom - tette később hozzá.
Azonban Hangeng nem hallotta a vezér bocsánatkérését. Az agyát ellepte a vörös köd, miután hallotta, hogy az apja egyszer üzletelt a gyilkosával és mielőtt megállíthatta volna, a szavak csak úgy kicsúsztak a száján: - Megölted az üzletfeled? Miféle köcsög vagy te?
A feje ismét a járdának csapódott és Hangeng felnyögött. Szemeivel pedig már fekete és homályos foltokat látott, de hallotta, hogy a vezér ismét beszélni kezd.
- Szóval azt hitted, hogy én öltem meg a klánod?
- Te is azon a nyelven beszélsz.
Egy ideig csend volt, amit a vezér tört meg hirtelen, mikor felnevetett. Még akkor is roppant mód jól szórakozott, mikor ismét Hangengre nézett.
- Koreaiul beszélek, ahogy apád is tette. De rossz információid vannak, nem mi voltunk azok, akik megölték. Ráadásul - a szemei csillogtak a sötétben -, már gondoskodtunk azokról, akik pár hónapja azt tették.
Hangeng úgy érezte magát, mint egy idióta. Rájött, hogy felesleges volt egy nyelvre koncentrálnia, mikor több millió ember beszélte azt. De ez volt az egyetlen dolog, amit tudott a szülei gyilkosáról és úgy kapaszkodott ebbe az információba, mint egy mentőövbe. Most, miután hallotta, hogy elintézték a szülei gyilkosait, ahelyett, hogy megkönnyebbült volna, úgy érezte, hogy valami mégis hiányzott. Végtére is, a bosszú volt az egyetlen dolog, ami éltette. Egy halott embert meg nem tudott megölni.
- Gyere velem - mondta a vezér. - Jobb, mint az utcákon élni. Vagy van valami jobb ötleted?
Így kezdte az életét a Kim család tagjaként. Rosszul hitte, az a férfi nem a vezér volt, habár a többiekhez képest az ő rangja volt a legmagasabb azon az éjszakán. A Kim család kiemelkedő alakja volt, a Don öccse. Ő hozta vissza Koreába Hangenget és személyesen beszélt a Donnal, hogy a fiú a Kim család részese lehessen. Hangeng ott találkozott a férfi fiával, Heechullal, és a Don fiával, Kanginnal. Hangeng nem bánta meg, hogy Koreába jött, jobb volt, mint az utcán élni.
Kissé félénk volt és szégyenlős, különösen azért, mert nem beszélte a koreai nyelvet és ez megnehezítette a kommunikációt a többi emberrel. Két fiúval tudott csak beszélgetni, Siwonnal és néha Kanginnal, de mind a ketten elfoglaltak voltak a saját óráikkal, szóval nem tudtak sok időt együtt tölteni. Helyette Heechul társaságát élvezte. Nem társalogtak sokat, mivel Heechul nem beszélt kínaiul. Titokban Hangeng úgy gondolta, hogy Heechul nagyon gyönyörű és nagyon szórakoztató is, mikor úgy viselkedett, mint egy fontoskodó hercegnő.
Heechul gúnyt űzött Hangeng kiejtéséből, de mindig kijavította őt, ha rossz szót használt vagy nem tudta a nyelvtant, és Hangeng rájött, hogy Heechul segíteni akart neki a maga módján. Talán sok embert nevetett ki, beleértve Hangenget, de ez is csak azt mutatta, hogy törődött velük.
Így pedig sok időt töltöttek együtt. Heechul továbbra is barátkozott vele, mellette maradt, amikor csak tudott és Hangeng ezt kicsit sem bánta. Ráadásul Heechul néha képes volt megnevettetni és ezért nagyon hálás volt. Ahogy Hangeng elkezdte folyékonyan beszélni a koreai nyelvet, pár kínai szót tanított Heechulnak. Heechul apja nem bánta, hogy ilyen kapcsolat volt közte és a fia között, vagyis Hangeng így gondolta.
Továbbra is a legjobb barátok voltak az elkövetkező években, egy bizonyos napig. A Kim család sikeresen átvett egy Hong kongi kaszinó láncolatot és pár helyi család lojalitását is elnyerték. Aznap este nagy ünnepség volt a házban, Soju, whiskey és brandy volt kitöltve a kristálypoharakba, vagy néhány esetben egyenesen az üvegből ittak. Mindenki berúgott, beleértve Hangenget és Heechult. Fogalmuk sem volt róla, hogy mi történhetett, de valahogy úgy végződött, hogy másnap reggel egymás mellett tértek magukhoz. Hangeng Heechul ágyában ébredt, a feje pedig szétrobbant a másnaposságtól.
Nem tudta hova tenni az egész szituációt, kedvelte Heechult és jó barátok voltak, de a szex valakivel megváltoztatja az egész dolgot. Sőt, a másnaposság miatt minden rosszabb volt; ahogy felült az ágyon, hányingere támadt és úgy érezte, hogy minden úgy forog a szobában, mint egy körhinta. Heechul és felébredt és nagyon mérgesnek látszott, Hangeng pedig úgy érezte, ez maga a pokol.
Szerencsére Heechul sokkal koherensebb volt nála. A gyönyörű férfi gúnyolódott és azt mondta: - Komolyan Geng, meg kellett innod hat üveg Sojut és három pohár whiskeyt, hogy rájöjj, szerelmes vagy belém?
Hangeng nem válaszolt, részben azért, mert hülyének érezte magát és mert nem volt tisztában vele, hogy szerette Heechult. Kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de ez megszakadt, mikor Heechul betapasztotta a száját az ajkaival. Minden ellenállása elveszett, mikor ugyanolyan hevesen csókolta vissza a gyönyörű férfit, és ezúttal biztosan állíthatta, hogy megkönnyebbült, mert látszólag Heechul viszont szerette.
Senki nem mondott semmit a kapcsolatukra, de Kangin egy sokat mondó mosollyal nézett Hangengre, mikor Heechul belépett a könyvtárba egyik nap és hirtelen lehuppant a kanapéra, a fejét pedig Hangeng ölébe hajtotta és szinte Hangeng farkára hajolt, mintha ez olyan normális dolog lett volna. Hangeng visszafojtott egy szisszenést, mikor a farka éledezni kezdett, de szerencsére Heechul olyan gyorsan be is fejezte, mint ahogy elkezdte. A gyönyörű férfi megfordult, Kanginra nézett és felvonta tökéletesen ívelt szemöldökét, némán üzent a kuzinjának, hogy ne mondjon semmit. Kangin vette a célzást és hallgatott, de még egyszer rávigyorgott Hangengre.
Később megtapasztalta, hogy ha Heechulnak a hálószobában mániája volt, hogy kikötözzék. Hangeng először kényelmetlenül érezte magát miatta, de mikor kipróbálták, Heechul nagyon boldog és elégedett volt, Hangeng szemeiben pedig olyan gyönyörű volt, hogy már ezért megérte. Hangeng bármit képes lett volna megtenni azért, hogy Heechul továbbra is úgy nézzen rá, mint eddig, beleértve a furcsa szokásait szex közben.
Hangeng úgy érezte, hogy ez volt az első alkalom a szülei halála után, hogy volt pár dolog, amiért megérte élni, és Heechul volt a lista tetején.
**************
Heehul békés arca volt az első dolog amit Hangeng meglátott, mikor magához tért. Megpróbálta felemelni a kezét, hogy megsimogassa a másik arcát, de úgy érezte, hogy a karjai olyanok voltak, mintha ólomból lettek volna. Az egész teste fájt, főleg a tüdeje; úgy érezte, mintha az egész tűzben égett volna.
Az eljutott a tudatáig, hogy a szoba sötét volt, de nem tudta, hogy csak azért, mert még este volt, vagy azért, mert el voltak húzva a függönyök. Nem tudta. A pokolba, azt sem tudta, hogy hol volt, habár az infúzió alapján egy kórházi szobában. Hangeng lehunyta a szemeit, ahogy próbált emlékezni. Hirtelen pedig minden egy tornádó sebességével jutott eszébe.
Ő és Heechul épp befejezték a tárgyalást egy szövetséges üzletféllel és a találkozó is jól ment, képesek voltak visszanyerni az ügyfeleik tiszteletét. Mindketten a kúria felé tartottak pár másik taggal. Épp elérték Szöul belvárosának a szélét, mikor egy lövéssel valaki kiütötte a sofőrt. Az autó megcsúszott és Hangeng épphogy csak ki tudott ugrani a kocsiból, pont azelőtt, hogy egy fának ütköztek volna. A mögöttük haladó másik két kocsi is rögtön megállt, de szerencsére senki nem sérült meg. Ahogy a többi családtag is kiszállt a saját autójukból, egy második pisztolylövés hangját lehetett hallani és a következő pillanatban már le is lőtték. Az utolsó emlékkép az volt mielőtt elvesztette az eszméletét, hogy Heechul kiabál neki, mialatt a végtelen golyóáradat hangja nem akart megszakadni.
Hangeng kinyitotta a szemeit, ez alkalommal körülnézett és levonta a következtetést, hogy egy kórházi szobában volt, legnagyobb valószínűséggel a Kim család kórházában. Csak akkor merült fel benne a lehetőség, hogy lehet, Heechult is lelőtték és gyorsan megfordult, hogy megnézze a mellette fekvő férfit, de a mellkasa újra fájni kezdett.
Azonnal megkönnyebbülten sóhajtott. Habár még mindig nagyon sápadt volt, de úgy tűnt, hogy Heechul rendben van. Tekintete lejjebb vándorolt a másik testén, hogy megnézze, van-e kötés rajta, de csak a kék kórházi ruhát látta. Azután felnézett és meglepetten konstatálta, hogy Heechul szemei kinyíltak.
- Hé - köszöntötte.
Heechul szemei elkerekedtek egy pillanatra, mielőtt megkönnyebbült volna. Összeszorította az ajkait és egy kedves mosolyt küldött a másiknak, miközben válaszolt.
- Hé, álomszuszék.
- A kórházban vagyunk?
- Igen - bólintott a szerelme. - Tüdőn lőttek, de Yunho eltávolította a golyót.
- Veled mi van?
- Engem hason, de most már minden rendben van.
Hangeng csak hümmögött válaszként. Pár pillanatig egyikőjük sem szólalt meg, mindketten hálásak voltak, hogy túlélték a történteket. Bár tudták, hogy még mindig hosszú út áll előttük ebben a háborúban, legalább egy kis időre, de hálásak voltak ezért az értékes pillanatért. Hangeng volt az, aki megtörte a csendet.
- Arról álmodtam, ahogy találkoztunk.
- Tényleg? - mosolygott Heechul.
- Igen - bólintott a szerelme. - Emlékszem arra is, hogy mit mondtál először azon a reggelen.
A szép férfi halkan felnevetett: - Hát, akkor nagyon hülye voltál.
- Mentségemre legyen mondva, másnapos voltam.
- Aha, aha.
Heechul az ajkába harapott, ahogy ránézett Hangengre. Nem tudta kifejezni, hogy mennyire megkönnyebbült, hogy Hangeng felébredt. Ha még eszméletlen lett volna, Heechul könnyezett és üvöltözött volna, kisírta volna a szemeit. De szerencsére nem volt az és Heechul, amikor nyugodt, szokatlanul csendes. A következő dolog amit tudott, hogy el kell engednie Hangeng kezét, hogy kedveskedően megsimogassa a másik arcát. Heechul a másik fölé hajolt, ahogy belenézett a szerelme sötét szemeibe. Rengeteg kérdést látott benne, de Heechul megingatta a fejét, hogy nem most fog válaszolni rájuk. Hangeng megértette és a kérdéseit mélyen elzárta az elméjében.
Hangeng keze megállt a levegőben és ő lejjebb csúszott az ágyon. Heechul látta, hogy a párja fáradt és azt mondta: - Emlékszel, mit mondott apám arról, hogy a ne beszélj feleslegesen, ha nem akarsz vészmadár lenni? Nos, azt hiszem, én elcsesztem.
Hangeng halkan felkuncogott és Heechul újra megszólalt: - Most aludj, majd később elmondom a többieknek, hogy magadhoz tértél. - Hangeng pedig beleegyezően bólintott. Ahogy lehunyta a szemeit, el is aludt.
Heechul még egy kicsit ébren maradt. Arra gondolt, hogy a családja vajon megtalálta már a támadókat, avagy sem. De teljesen megbízott a többiek képességeiben, szóval nem aggódott nagyon. Ismét összekulcsolta ujjaikat és hamarosan Heechul is elaludt, ahogy Hangeng szívverését hallgatta.
***************
Changmin, a legtöbb emberrel ellentétben nagyon izgalmasnak találta a munkáját. A mesterséges intelligencia volt a szakterülete a C-NET-nél, ami a legfejlettebb informatikai labor volt Ázsiában. Ahogy kérte, kényelmesen érezte magát a szöuli intézményben, a fiatal zseni pedig rengeteg lehetőséget kihasznált, hogy tartsa a kapcsolatot Kyuhyunnal, a legjobb barátjávak; habár az utóbbi időben nem volt sok alkalmuk személyesen találkozni. Mind a ketten túl elfoglaltak voltak, Kyuhyun a maffia család munkálataival, Changmin pedig a saját projektjeivel. Egyszer ő is a Kim család tagja volt, de az utolsó háború után úgy döntött, hogy kiszáll és megvalósítja az álmait, hogy kutató legyen, nem pedig egy kiváló maffia tag.
De ez nem azt jelentette, hogy kimaradt abból a zűrzavarból, ami a családok között volt. Tudta, hogy ki a három központi hatalom: a Lee család, akik semlegesek, a Kim család, akik szerencsére még mindig a legerősebbek voltak, és persze a Choi család, akik gyorsan szövetségre léptek a kisebb családokkal. Pletykálták, hogy egy kölyök Don Kim védelme alatt áll, de amíg senki sem tudta megerősíteni, addig csak szóbeszédnek tartotta. Azt is hallotta, hogy Jaejoong és Yunho visszatért a Kim családhoz, mint aktív tagok, habár nem értette, hogy mi lehet az oka. Amennyire tudta, a két srác azért döntött úgy, hogy kilépnek, mert elegük volt a gyilkolászásból és a harcból, szóval most miért mentek vissza?
Vagy olyan rossz Yunho és Jaejoong helyzete, hogy újra csatlakozniuk kellett a családhoz?
A szíve a torkában dobogott a gondolatra, hogy a családja milyen veszélyben lehetett és Changmin megrázta a fejét, nem volt már az az ő helye. Elhatározta, hogy kilép és hasztalan lett volna visszahívni, mivel nem fog újra a család részese lenni. Jelenleg csak a kutatására összpontosított, remélte, hogy amit talál, az segíteni fog a Kim családnak valamilyen módon.
Lefuttatott egy komplex elemzést a legutóbbi kutatásáról, mikor hirtelen megcsörrent a telefonja; a kijelzőn egy olyan név villogott, amit már nem látott egy ideje.
- Kyuhyun, milyen kellemes meglepetés! - üdvözölte őt, miközben továbbra is lefelé görgetve olvasta a számítógépen az oldalakat. A csapata által összegyűjtött adatok nem voltak áttekinthetők és pár helyen még hibás is volt; beszélnie kell reggel velük.
- Changmin, szükségem van a segítségedre!
A barátja komoly hangja miatt Changmin figyelme rögtön elterelődött a laptoptól.
- Mi a baj?
- Mindent elmondok, de nem telefonon. Felszedlek negyed órán belül a szokásos helyen. - Kyuhyun nem fárasztotta magát azzal, hogy bármit is megmagyarázzon, azonnal bontotta a vonalat, így Changmin csak a mobilját bámulta.
A kutató felsóhajtott. Nos, nem mintha nem látta volna előre. Changmin gyorsan összeszedte a holmiját, miután elmentette a munkáját, összecsukta a laptopot és a kijárat felé vette az irányt. A szokásos helyük, amit Kyuhyun említett, tíz percnyi autóútra volt tőle és jobb, ha minél hamarabb odaérni. Már csak ő volt a laborban és senki sem látta őt elmenni pár biztonsági őr kivételével, akiknek biccentett. Beszállt a kocsijába és beindította a motort.
Az út csendben telt el, Changmin nem kapcsolta be a rádiót, vagy tett be egy zenét. Azon gondolkozott, hogy Kyuhyun miért hívta ilyen sürgősen és sietősen. A legrosszabb dolog ami az eszébe jutott, hogy Kangin meghalt, de ez eléggé valószínűtlen volt, nemrég hallott valamit róla. Leparkolt és körülnézett. Kyuhyun autója még nem volt sehol és a szemei megakadtak egy közeli éjjel-nappali kisbolton. Vállat vont, kiszállt a kocsiból és bement a boltba; még nem vacsorázott és talán bekaphat pár falatot, amíg Kyuhyunra vár.
Ahogy végignézett a bento dobozok sorain, nem segített a kutatón, de Jaejoongra emlékeztette, természetesen a finom főztjeire. Jaejoong házi készítésű ételei egyike volt azoknak, amiket rettenetesen hiányolt, miután kilépett a családból. Az az ember képes volt királyi lakomát készíteni a legkevesebb hozzávalóból is.
Valaki hirtelen egy üveg hideg zöld teát tolt az orra elé. Changmin felnézett és vigyorgott, mikor meglátta, hogy Kyuhyun állt mellette szórakozott pillantással.
- Láttam kint a kocsid, tudtam, hogy itt leszel és kaját keresel - magyarázta Kyuhyun.
Changmin vállat vont: - Éhes voltam - válaszolta. Végül kiválasztott egy bulgogi bentos dobozt és a pénztároshoz sétált, Kyuhyun pedig követte. Miután kifizették a menüjüket, mindketten kimentek Kyuhyun kocsijához.
- Útközben kellene enned, képzelem, mennyire elfoglalt leszel, ha odaérünk - ajánlotta a technikai elemző.
Changmin válaszként csak bólintott és eltörte a bambusz evőpálcikát, mielőtt enni kezdett. Pár falat után rájött, hogy Kyuhyun még mindig nem adott semmi magyarázatot.
- Tudod, tökéletesen multifunkcionális vagyok, szóval amíg eszem, meg tudom hallgatni a magyarázatod - válaszolta, miközben újabb falat bulgogit rágott meg. Kyuhyun küldött felé egy szórakozott pillantást, de aztán mégis beszélni kezdett.
- Heechult és Hangenget múlt éjjel lelőtték. - Az evőpálcikák megálltak a másik kezében pár pillanatra, és ez volt az egyetlen jel, hogy tudja, Changmint lesokkolta, de tovább folytatta. - Szerencsére mindketten jól vannak, de még nem tudtuk elkapni azokat, akik erről tehetnek. - fogta szorosabban a kormányt Kyuhyun. - Sikerült kiiktatni a lövészeket, de a DNS-ük nincs benne Ryeowook adatbázisában.
- Azt hittem, hogy minden ember benne van - ráncolta a homlokát a kutató.
- Kangin is ezt mondta - sóhajtott Kyuhyun. - Nem tudjuk, hogy mi a baj, de nincsenek benne a rendszerben. Próbáltuk lenyomozni a fegyvereket, pár 22 kaliberűt használtak, de tudod, hogy mennyire nehéz nyomon követni ezeket.
- Szinte teljesen lehetetlen - bólintott Changmin.
- Pontosan.
- Szóval - dünnyögött Changmin, majd egy kis csend után újra megszólalt. - Feltételezem, azért kéred a segítségemet, mert te zsákutcába jutottál? Azt reméled, hogy képes vagyok kitalálni, hogy ki áll az egész káosz mögött?
- Okos fiú - küldött egy gyors és elégedett pillantást Kyuhyun.
*******************
Ahogy Kyuhyun mondta, a 22 kaliberű nem lehetett az egyetlen nyom, szóval megkérte Changmint, hogy nézzenek körül még egyszer a támadás helyszínén. Az út le volt zárva; a Kim család néhány tagja rendőrnek öltözött és őrködött - mázlijuk volt, hogy a kormányzati tisztviselők közeli barátjaik voltak. A hely ugyanolyan maradt, mint volt, csak néhány rendőrségi szalagkorlát jelezte a helyét a lövöldözés területének.
Changmin leguggolt a járdán, figyelmesen kémlelte a földet, bizonyára keresett valamit. Yesung már épp meg akarta kérdezni, mikor a kutató hirtelen felkiáltott, kirántotta a zsebkését és néhány műanyagzacskót. Végighúzta a járdán, próbált kivenni valamit és amit talált, beletenni az egyik olyan zacskóba.
Changmin Yesungra nézett és összevonta a szemöldökét.
- Hyung, mi a francért állsz ott még mindig? Segíts megkeresni minden töltényt, amit azok az idióták tegnap kilőttek.
Ah, szóval ez volt.
Mivel már tudta, hogy mit kell keresnie, Yesung is nekiállt. Tizenöt perccel később, mind a ketten összegyűjtöttek minden töltényt, amit megtaláltak. Changmin és Yesung elhagyták a helyszínt, megkérve pár tagot, hogy vizsgálják át újra a területet és keressenek még több golyót.
Yesung vitte vissza őket a kúriába, három kocsi kísérte őket elöl, és kettő másik pedig hátul. Amióta az a baleset történt Hangenggel és Heechullal, Kangin nagyon hajthatatlan volt; nem engedte, hogy a főbb családtagok közül bárki is egyedül utazzon, legalább négy másik autónak kellett követnie őket.
- Milyenek a töltények? - kérdezte Yesung.
- Nos, amíg a fegyverek nem vezettek nyomra minket, ezek a töltények a következő legjobb dolgok. Nem tudom, mit találunk később, de remélem, hogy valamit mégis, amivel el tudjuk kezdeni a keresést - válaszolta Changmin.
Yesung vetett a társára egy gyors pillantást. Utoljára akkor látta Changmint, mikor a háború véget ért és habár soha nem volt közel ahhoz az emberhez, de mindig felnézett rá. Végül is, ugyanabban a csapatban volt, mint Yunho és Jaejoong, de teljesen más volt. Ha Yunho és Jaejoong bánt a legjobban a fegyverekkel, akkor Changmin egy géniusz volt. Ha Kyuhyun és Ryeowook volt a szoftver, akkor Changmin a hardver. A semmiből is képes volt bármit előállítani. Adjuk hozzá azt is, hogy szinte mindent tudott a technika fejlődéséről, képes volt dinamitot létrehozni anthrax megfékezésére. (bocsi, ezt nem igen értettem)
Kyuhyun nagyon jól döntött, hogy Changmin segítségét kérte.
Gyorsan megérkeztek a kúriába és ahogy odaértek, Changmin azonnal a laborba ment, és megkérte Yesungot, hogy keresse meg Kyuhyunt és vigye oda azonnal. Yesung gyorsan megkereste a technikai elemzőt és átadta neki Changmin üzenetét. Miután Kyuhyun elment, elindult, hogy megkeresse a főnökét. Kangin az irodájában volt Siwonnal, Yunhoval és Jaejoonggal.
- Hol van Jungsu? - kérdezte Jaejoongot.
- Ryeowookkal - válaszolt a szerző. - Talán a konyhában. Szerintem a kölyök valami rosszat érezhet, mert nem annyira beszédes, mint általában.
- De jól van, ugye? - vonta össze Kangin a szemöldökét.
Jaejoong küldött felé egy szórakozott pillantást azért, mert még ha nem is mondta, de Kangin aggódott Jungsuért. Helyette inkább válaszolt a főnöknek: - Igen, biztos. Ryeowook egyébként vele van, és tudja, hogy csokis sütit kell csinálnia, ha a fiú éhes, vagy valami.
- Ha te mondod - vont vállat a Don, utána pedig Yesung felé fordult: - Hangeng már jobban van. Pár órája magához tért és most Heechullal van egy szobában.
Yesung megkönnyebbülten sóhajtott fel. Legalább Hangeng és Heechul szépen felépül, ők pedig gyorsan megkeresik a bűnösöket, akik az egész mögött állnak. Pár óra telt el azóta, hogy Siwon informálta őket a szövetségesek helyzetéről. Sokan hallottak a támadásról, de egyikük sem tudott a Kim családban bízni. Kangin és Siwon is jó munkát végzett, hogy elsősorban azokat az embereket győzték meg. Másrészt, hiába kérdeztek meg bárkit, akikkel kapcsolatban álltak, senkinek nem volt további információja a támadókról. Yunho azt javasolta, hogy vegyék fel a kapcsolatot Kibummal, a Choi család egyik tagjával, aki a kémük, de Kangin azt mondta, hogy nem kockáztathatja meg azt, hogy Kibum lelepleződjön. Jelenleg Changmin és Kyuhyun volt az utolsó reményük, hogy valami nyomra bukkanjanak.
Mintegy végszóra, a kutató hívta Kangint. Mind a földszinti laborba mentek és az a látvány fogadta őket, hogy Kyuhyun a laptopján dolgozik. Changmin a szoba másik végében volt; szemüveget viselt és a kezében egy kis töltényt tartott.
- Ez, barátom, egy speciálisan készített golyó - ismertebb nevén patkány-lövedék. Általában kígyók megölésére használják, vagy patkányokéra és más kis állatokéra, innen ered a neve is. Azok az idióták okosan kitervelték, egy normális csomagba tették, ettől úgy nézett ki, mint egy normális töltény. - Nem zavartatta magát olyanokkal, hogy köszönjön, azonnal magyarázni kezdett.
Changmin levette a szemüvegét és elvigyorodott. Általában Yunho utálta, mikor Changmin vigyorgott, mert sokszor átkozottul önelégült és nagyon bosszantó volt, de ez alkalommal imádkozott, hogy most arra utal vele, hogy a kutató talált valamit. Remélte, hogy választ kap rá és a másik ismét beszélni kezdett.
- De természetesen, okosabb vagyok náluk, sokkal okosabb. Látjátok, ezt a patkány lövedéket egy különleges kialakítású, hosszú puskánál használják. Általában meg van szabva a hossza, de néhány ember szintén meg tudja változtatni, hogy könnyebben lehessen használni.
- Csak a lényeget, oké? - szakította félbe Kyuhyun.
- Pofa be. Csak koncentrálj arra, amit kértem, hogy keress meg! - A kutató összevont szemöldökkel meredt a barátjára.
Kyuhyun a szemeit forgatta, de nem mondott semmit. A többiek szórakozottan nézték, ahogy a két barát együtt dolgozott; talán végig átkozták egymást, de mégis hatékonyak voltak.
- Kyuhyun és én összegyűjtöttünk minden egyes fegyvert, amit használtak és közülük egyik egy különlegesen kialakított puska, a fogantyúja eltér a normálistól. Nos, nem sok gyártó készít ilyen típusú puskát, szóval mindegyik egy úgynevezett megfigyelési listán van, az embereknek pedig regisztrálnia kell és egyéb, ha meg szeretné vásárolni. Plusz, ha valamelyik fegyver rossz, lenyomozható, mivel számozva vannak és így tudni lehet, hogy melyiket hol csinálták. Szintén van egy jelszó is, amit a fegyver tulajdonosa és a gyártó használ egymás között. A számot és a nevét felhasználva, a gyártó leellenőrzi az adatbázisban, mielőtt megjavítaná azokat - folytatta Changmin. - Egyszerű, csak tudnod kell a számot és már ismered is a támadókat - mosolygott Changmin.
Kangin látszólag megnyugodott. Legalább most már volt egy nyomuk. Bólintott egyet köszönetféleképpen és megkérdezte: - Szóval tudjuk, hogy kik ők?
- Kyuhyun feltöri minden gyártó rendszerét, hogy megszerezze a neveket, de nem tart sokáig - válaszolt a kutató. Kyuhyun hümmögött, ezzel jelezve, hogy dolgozik az ügyön, az ujjaival pedig vadul gépelt a billentyűzeten.
Néhány perccel később elégedetten kiáltott fel: - Megtaláltam! Valahol az Államokban gyártották, a tulajdonosa pedig Jung Yon Jin, ő volt a Jung család első számú bérgyilkosa.
- Jung család? Azt hittem, hogy már meghaltak. Lehet, hogy az elkövetők ellopták a Jungoktól?
- Nem hiszem. Talán páran túlélték, valahogy.
- Így már van értelme - átkozódott Yesung. - Nem csoda, hogy a DNS-ük nem szerepel Ryeowook adatbázisában, hiszen az csak az élők adatait tartalmazza.
- Kérd meg, hogy egészítse ki a halottak adataival, talán szükségünk lesz rá a jövőben - parancsolta Kangin.
- Az túl sok lenne, nem tudná mindet egy rendszerbe összeszedni - kontrázott rá Yesung. - Talán csak azokat kéne bevinni, akik az elmúlt harminc évben kapcsolatban álltak a világunkkal, nem kell, hogy régebbre menjen vissza. Egy másik adatbázisba beteheti őket.
Kangin beleegyezően bólintott.
- Meg tudjuk később is csinálni. De most meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a Jung család volt-e az egyetlen, aki megtámadott, vagy sem. Kyuhyun, le tudod ellenőrizni a kormány adatbázisában a testek DNS állományát? Kell lennie pár adatnak valahol a Jung családról is.
- Rajta vagyok - válaszolt Kyuhyun.
Pár percig néma csend volt, engedték Kyuhyunnak, hogy a munkájára összpontosítson. Több millió adatbázis van, szóval a hackernek is eltarthat egy ideig, amíg végez. Changmin is segített neki, ahogy tudott, de ő nem volt kiváló hacker, mint Kyuhyun és Ryeowook, szóval kicsit tovább tartott számára. Tényleg szükségük volt Ryeowookra, hogy minden információt bevigye a rendszerbe, hogy könnyítse a dolgukat, ha bármikor szükség lenne rá.
- Ja, ezek mind a Jung családból valók - mondta végül a technikai elemző. - Halottnak tettették magukat, de valószínűleg nem azok. Nem tudom, hogy miért csinálták, de biztos vagyok benne, hogy a Jung család támadott meg minket.
Jaejoong sóhajtott egyet. Az egész olyan zavaros volt. Rengeteg kérdése volt, például: hogy élték túl? Miért támadták meg őket? A Jung család egy szövetségesük volt, a kapocs pedig Yunho volt, akit az előző Don szinte azonnal befogadott, szóval mi változott meg? Hirtelen támadt egy tippje és megkérdezte:
- Ki volt az, aki azt mondta, hogy megsemmisítette a Jung családot?
- A Choi család - felelt Changmin.
- Természetesen - gúnyolódott Jaejoong.
Kangin felnézett: - Gondolod, hogy hazudtak?
- Ez lehet az egyetlen ok, hogy a család túlélte - vont vállat a szerző. - Mindig bíztunk benne, ha egy család azt mondta, hogy megölt egy másikat, nem néztünk utána, mert ez olyan, mint egy íratlan szabály.
Siwon is egyetértően bólintott.
- Nem hiszem, hogy ez őket meggátolja, hogy ilyen aljas dolgokat műveljenek, különösen, mert az apámat is megölték. Mivel TOP az új Don, biztos vagyok benne, hogy kedvére rángatja úgy a többi családot, mintha bábuk lennének. Az az ember olyan ravasz, mint egy hiéna és olyan sikamlós, mint egy angolna.
Kuncogtak Siwon metaforáján, végül Kangin azt mondta:
- De miért támadtak meg minket? Szövetségesek voltunk és mindig segítséget kértek, ha a Choik miatt veszélyben voltak.
- Nem mintha kereszttűzben lettek volna. - Jaejoong a fejét rázta.
- Igazad van - vett egy mély levegőt a Don. - De a kérdés továbbra is ugyanaz, miért támadtak meg?
- Várjatok, azt hiszem találtam valamit - szólt közbe hirtelen Kyuhyun. Gépelni kezdett, majd egy pillanattal később egy grimaszos mosoly terült szét az arcán. - Kiderült, hogy ez a Kang család. Ha halottnak tetteted magad a rendszerben, akkor nem vásárolhatsz az eredeti neveden fegyvert. Úgy látszik, hogy a legtöbb fegyvert a Kang család vásárolta. Valahogy el kellett adniuk a Jung családnak. Hadd ellenőrizzem a Kang családot a beszerzési nyilvántartásban. És... igen, a Jungok tíz milliárd wont fizettek nekik, hogy fegyvert szerezzenek. A Kang család új Donja úgy néz ki, hogy ki is használta őket, hogy megtámadjanak.
- Persze a Choik meg boldogan segítenek nekik - morgott Yunho.
- Elegem van belőlük! - Kyuhyun hirtelen kiabálni kezdett. - Támadjuk meg és nyírjuk ki őket!
- Nem tehetjük - válaszolt Jaejoong.
- Miért nem?!
- Mivel nincs nyilvánvaló bizonyítékunk róla, hogy ők voltak a valódi elkövetők. Ezek még csak feltételezések, de nincs bizonyíték. Az egyetlen dolog amit megtudtunk, hogy hamisan állították azt, hogy kiirtották a Jung családot. Még mindig határozottan tagadják ezt és azt mondják, hogy csak egy véletlen hiba folytán ölték meg az egyik idősebb generációt, nem foglalkoznak azzal, hogy lenyomozzák - vágta rá Kangin.
- Szóval hogyan oldjuk ezt meg? - káromkodott Siwon.
Changmin volt az egyetlen, aki megszólalt:
- Talán megtudhatjuk, hogy a Jung családból ki tárgyalt a Kangokkal. Általában egy közvetítő elég; ő lesz az, aki az összes ajánlatot intézi. Ha a Jungok nem akarják, hogy a Kangok megtudják a hollétüket, ennek az embernek a normális emberek között kell élnie egy apartmanban, vagy valami... bankszámlával és a többi...
- Hadd nézzem meg ismét - mondta Kyuhyun. - Megtaláltam! A neve Jung Ji Seung.
- Nem változtatta meg a nevét? Egyébként ki ő? - szólt közbe Yesung.
- Felismerem a nevét - magyarázta Yunho. - Ő az egyik legjobb embere a családnak. Bizonyára azért nem változtatta meg a vezetéknevét, mert a Kang család csak így bízna meg egy Jung tagban.
- A címét meg tudod szerezni? - kérdezte Jaejoong.
- Persze, hogy meg tudom! - válaszolta határozott hangon a hacker.