Interjú a hőssel 3.
***
Harry zsibbadtan tette be maga mögött a nehéz keményfa ajtót. Remegő ujjaival - csak hogy csináljon valamit - bele túrt az enyhén összetapadt hajába. Az egész testéből sugárzott a szexuális energia, amit hirtelen megjött eszének köszönhetően nem tudott levezetni azon a szőke kamaszon. Enyhén megborzongott, bár ő sem tudta volna megmondani, hogy a Roxfort folyosóinak hideg levegője miatt, ami a leizzadt hátára szabad utat talált, vagy amiért csak egy hajszál választotta el attól, hogy kompromittálja magát egy meglehetősen kétes származású „gyerek” bájai által.
Erősen szájára szorította a tenyerét, és megacélozva magát elindult az igazgatói iroda felé.
Utálta magát ezért.
Mindenért.
Ha nem lenne ilyen elfuserált, mostanra meleg otthonba térhetne haza, egy kedves feleséghez, talán Ginnyhez. Lenne egy fia, talán kettő is, és egy lánya. Ők is ide járhatnának, és büszkén mesélhetné minden az útjába kerülő boszorkánynak és varázslónak, milyen nagyszerűek is az ő csemetéi. Jó, itt van neki Teddy, de azért az mégsem ugyanaz…
Bár Teddy nagyszüleinek halála után ő nevelte a szétszórt fiatalembert, mégsem sikerült kialakítaniuk egy annyira erős érzelmi kapcsolatot, mintha a fiú az ő ágyéka gyümölcse lenne.
Az ágyéka. Na ja.
Minden gondja és nyomora forrása.
Már száz meg egyszer átkozta el saját magát, amiért a gömbölyű, kecses vonalak és lágyan pihegő légvételek nem gyakorolnak rá semmilyen hatást. Bezzeg egy érdes tenyér vagy egy gondosan megválasztott, karakteres parfüm pár pillanaton belül fájdalmasan lüktető sátort gerjeszt a boxerjában.
Bár tudta, hogy ez rossz, sőt egyenesen beteges deviancia, el-elgyengült egy férfias borostával körülölelt, bujaságra csábító mosoly hatására, hogy aztán kettőzött erővel törhessen rá a bűntudata, és önmaga által generált nyomora.
Ő próbált normális életet élni, tényleg keményen próbált, de a kapcsolatai vagy az érzelmi dolgokban siklottak vakvágányra, vagy az ő szíve nem bírta már tovább a vágykeltő bájitalok káros mellékhatásait. Pedig azok nélkül egyik hölgypartnere sem viselte jól a visszautasítást vagy a hiábavaló fáradozást.
Hitetlenkedve csóválta meg a fejét, ahogy bevillant a Malfoy fiú képe. Hogy lehet valaki ilyen felelőtlen? Ha kiderül róla az igazság, egy életre megbélyegzik, és ő is ugyanolyan egyedül marad, mint most Harry. És ha már itt tartunk, hogy lehetett ő ENNYIRE felelőtlen?!
Ezzel a pillanatnyi megingással nemcsak az ő gyenge lábakon álló életét kavarhatta volna fel, hanem ezét a szeleburdi kis hülyéét is. Hát nem fél ez a szerencsétlen? Nem fél az emberek megvetésétől? Nem fél a negatív diszkriminációtól? Nem fél, hogy egyedül marad? Még ha a barátai kitartanak is mellette, mi lesz, ha megöregszik, és meghalnak a barátai? Nem érti, milyen magányos egy életet választ ezzel?
És ez a kéretlen szabadosság.
Ó igen, észrevette ő, hogy a mai fiatalok szeretik szabadon kimondani, mit kívánnak a másiktól, de könyörgöm, hol marad ebben a titokzatosság? A vadászat öröme, a becserkészés? Az egymás megismerése feletti bizsergető, gyomordobáló izgalom?
Hova tart ezzel a világ?
Tényleg mindenki csak baszni és szopni akar?
Vagy vele van a baj, hogy ismerni szeretné azt, akinek beteszi? Hol marad a gyöngédség és a féltő szeretet?
Az ilyen alkalmakkor érezte magát végtelenül öregnek. Mintha a világ elszaladna mellette, és ő már egy rég elsorvadt, divatjamúlt dologra tartana igényt.
Hirtelen azt vette észre, hogy szinte lohol McGalagony szobája felé, ezért magára kényszerített egy kevésbé feltűnő közlekedési sebességet. Már így is majdnem oda ért.
Nehezen próbált nyelni a kiszáradt torkával. Igyekezett elrejteni zaklatottságát és izgalmát, ami még mindig folyékony szirupként örvénylett a vénáiban. Csak elég volt maga elé képzelnie a fiú csibészesen csillogó szemeit, amikor engedett neki; vagy az elégedett malfoyos rókavigyort, amikor teliélvezte a nadrágját, és máris érezte a vérét irányt váltani egyszerre lefelé délre, és felfelé az arcába.
Draco, ha te tudnád, milyen fiad van… Milyen falni való. És milyen éteri.
Te jó isten. Rohadtul remélte, hogy a fiú már tényleg nagykorú, a jelenlegi megzuhant egója nem tudta volna elviselni a tényt, hogy a meglévő ferdeségei közé a pedofíliát is be kelljen sorolnia!
Ahogy oda ért a kőszörnyhöz, az még a jelszót sem várta meg, máris elfordult, és utad adott a férfinak. Harry csak csodálkozva húzta fel a szemöldökét, és lépett rá a csigalépcsőkre.
Próbálta kiüríteni az elméjét, és egy gyors kopogás után belépett az igazgatói ajtón a csiricsáré szobába.
- Ááá, Harry, de örülök, hogy visszajött ide mielőtt távozott volna! - üdvözölte túláradó lelkesedéssel az igazgatónő, miközben felpattant a székéről. - Az úr itt - tárta kecsesen az egyik, a vendégek számára fenntartott, székben kuporgó egérképű egyénre a jobbját - Mr. Frederik Parrish, a francia minisztérium délkeleti átváltoztatásügyi főosztályról. - A nő arca kellemesen kipirult, mint akinek éppen most suttogtak édeskedő bókokat a fülébe. - Személyesen jött el meghívni egy nagyon jeles eseményre a hazájában. Micsoda öröm!
Harry rosszat sejtve nézett a mosolygó párosra.
- Nahát! Üdvözlöm, és gratulálok asszonyom…
- Ó köszönöm, köszönöm.
- Megkérdezhetem, milyen alkalo…
- Jaj, de modortalan vagyok, bocsásson meg nekem, üljön le - kapott hirtelen észhez. - Az évente megrendezendő Animágus konferenciára vagyok hivatalos.
- Ha megbocsájt hölgyem, ez az invitálás már régen kijárt volna önnek, de ezzel a programmal már senki nem söpörhette szőnyeg alá kegyedet.
McGalagony csillogó szemekkel legyintett a bókra.
- Maga hízeleg.
- Program?
- Ó igen, erről szerettem volna beszélni veled, Harry! Ebben az évben szakkör jelleggel indítottunk egy vegyes korosztályú animágus képző osztályt.
- Ez nagyszerű, de hogy jövök én ehhez? - igen határozottan kezdett rossz érzése lenni a dologgal kapcsolatban.
- A tanfolyamot kedden és pénteken szoktam megtartani, de a konferencia is egy pénteki napra esik…
- Te jó ég. Csak nem azt kéri tőlem, hogy vegyem át az óráját? - borzadt el Harry.
- Hát persze, hogy azt kérem! - vágta rá magától értetődően McGalagony.
- Te jó ég - süllyedt mélyebbre a puha karosszékben az auror.
- Jaj, kedves fiam, ne dramatizálja túl. Csak egy óráról lenne szó, és csak pár diákkal.
- Miért én?
- Természetesen azért, mert maga is egy stabil, magas szintű animágus, és már vannak tanári tapasztalatai. Nem mellesleg, mert nem ismerek más megbízható helyettest.
- Tanári tapasztalat?! Csak nem a DS-re gondol??? Csak ismer még valakit!
- A tapasztalat az tapasztalat. És nem, kedves fiam, nem ismerek. Sajnos ez egy méltatlanul mostohán kezelt mágiafajta Ms. Mellorine végzetes átváltozása után.
Harry kelletlenül húzta el a száját a felemlegetett példa helyességére. Sajnálatos módon az animágia 6 szintje közül a 4-es szinten a varázsló akaratlanul átváltozik az állati alakjába, míg az ötödiken akarata ellenére az állati formájában ragad, és egy jó indulatú animagus revolioval tud csak visszaváltozni. A két állapot közötti időtartam életveszélyes kombinációt alkot. A fent említett hölgy egy éve vesztette életét, amikor a mugli családja körében a karácsonyi ajándékbontás közben véletlenül átváltozott. A hirtelen megrémült muglik édesvízbe tették a vergődő cápát, mire az megfulladt.
- Vagy Meredis Hubert után…
A hölgy a barátja macskájának simogatása közben változott át mókus alakba, ő is egy évvel ezelőtt.
- De ott van Dr. Benett esete is…
A medimágus épp egy nyugalmas vasárnap délutánon irtotta a hátsókertjében a törpéket, mikor átváltozott. A törpéi kifejezetten lelkesedtek a gyíkokért. Sokáig nem is tudták, hogy meghalt, csak azt, hogy eltűnt. Fél éve derült ki a halála.
- De akár sorolhatnám is tovább. Harry, az emberek félnek ettől a mágiaágtól.
- Tudom… De, asszonyom, csak van más. - Harry bőszen ellenkezett, nehogy Scorpius Malfoy közelébe kerüljön, akár hónapok vagy éveken belül. Még csak a gondolat is kettős érzéseket indított el benne… Izgalmat és szégyent.
- Kérem, Harry - McGalagony látva az elzárkózását alkudozásba kezdett. - És ha maga maradna a „B” terv? Megkérdezem pár minisztériumi ismerősömet, de nem hiszem, hogy meg tudnák nekem tenni ezt a szívességet…
Harry fáradtan nyúlt a zsebébe, és kotorta elő a zsebóráját. Fél négy.
Igazából nem sietett sehová, de ez a kis mozgás időt hagyott, hogy gyorsan átgondolja a dolgokat. Nem szerette volna kitenni magát egy esetleges tini hisztinek az ifjabb Malfoy részéről - bár nem tűnt olyannak - nagy nyilvánosság előtt, és saját magát is szerette volna megkímélni az érzékien fehér bőr fixírozásától. Már ha Malfoy is felvette a kurzust.
Mélyet sóhajtott. De ezzel szemben, olyan sokat segített neki ez a nő régen. Pont neki ne tudna megtenni egy ilyen apró szívességet?
- És milyen nagy az osztály? - kérdezte beletörődő hangsúllyal. Túl sok volt már ez a rengeteg gondolat. McGalagony látványosan megkönnyebbült.
- Elég kicsi. Csak harmincan vannak, de nagyon szépen fejlődnek!
- Harmincan? Kicsi?!
McGalagony egy büszke mosollyal kihúzta magát ültében.
- Igen. Az év elején kilencvennyolcan jelentkeztek az órára, még csak a vonaton!
- Te jó ég.
- Higgye el, a megmaradtak tehetségesek és szorgalmasak.
- Értem. - Ugyan, Potter, egyszer kibírod. - És az iskolaújságtól láthatok majd ismerős arcokat?
- Persze. Paris unokahúgom és Scorpius is sikeresen vették az év eleji rostát.
- Hát ez nagyszerű…
Professzor asszony, biztos lehet benne, hogy nem csak maga fog keresni megbízható helyettest!
***
Folytatás...
Harry zsibbadtan tette be maga mögött a nehéz keményfa ajtót. Remegő ujjaival - csak hogy csináljon valamit - bele túrt az enyhén összetapadt hajába. Az egész testéből sugárzott a szexuális energia, amit hirtelen megjött eszének köszönhetően nem tudott levezetni azon a szőke kamaszon. Enyhén megborzongott, bár ő sem tudta volna megmondani, hogy a Roxfort folyosóinak hideg levegője miatt, ami a leizzadt hátára szabad utat talált, vagy amiért csak egy hajszál választotta el attól, hogy kompromittálja magát egy meglehetősen kétes származású „gyerek” bájai által.
Erősen szájára szorította a tenyerét, és megacélozva magát elindult az igazgatói iroda felé.
Utálta magát ezért.
Mindenért.
Ha nem lenne ilyen elfuserált, mostanra meleg otthonba térhetne haza, egy kedves feleséghez, talán Ginnyhez. Lenne egy fia, talán kettő is, és egy lánya. Ők is ide járhatnának, és büszkén mesélhetné minden az útjába kerülő boszorkánynak és varázslónak, milyen nagyszerűek is az ő csemetéi. Jó, itt van neki Teddy, de azért az mégsem ugyanaz…
Bár Teddy nagyszüleinek halála után ő nevelte a szétszórt fiatalembert, mégsem sikerült kialakítaniuk egy annyira erős érzelmi kapcsolatot, mintha a fiú az ő ágyéka gyümölcse lenne.
Az ágyéka. Na ja.
Minden gondja és nyomora forrása.
Már száz meg egyszer átkozta el saját magát, amiért a gömbölyű, kecses vonalak és lágyan pihegő légvételek nem gyakorolnak rá semmilyen hatást. Bezzeg egy érdes tenyér vagy egy gondosan megválasztott, karakteres parfüm pár pillanaton belül fájdalmasan lüktető sátort gerjeszt a boxerjában.
Bár tudta, hogy ez rossz, sőt egyenesen beteges deviancia, el-elgyengült egy férfias borostával körülölelt, bujaságra csábító mosoly hatására, hogy aztán kettőzött erővel törhessen rá a bűntudata, és önmaga által generált nyomora.
Ő próbált normális életet élni, tényleg keményen próbált, de a kapcsolatai vagy az érzelmi dolgokban siklottak vakvágányra, vagy az ő szíve nem bírta már tovább a vágykeltő bájitalok káros mellékhatásait. Pedig azok nélkül egyik hölgypartnere sem viselte jól a visszautasítást vagy a hiábavaló fáradozást.
Hitetlenkedve csóválta meg a fejét, ahogy bevillant a Malfoy fiú képe. Hogy lehet valaki ilyen felelőtlen? Ha kiderül róla az igazság, egy életre megbélyegzik, és ő is ugyanolyan egyedül marad, mint most Harry. És ha már itt tartunk, hogy lehetett ő ENNYIRE felelőtlen?!
Ezzel a pillanatnyi megingással nemcsak az ő gyenge lábakon álló életét kavarhatta volna fel, hanem ezét a szeleburdi kis hülyéét is. Hát nem fél ez a szerencsétlen? Nem fél az emberek megvetésétől? Nem fél a negatív diszkriminációtól? Nem fél, hogy egyedül marad? Még ha a barátai kitartanak is mellette, mi lesz, ha megöregszik, és meghalnak a barátai? Nem érti, milyen magányos egy életet választ ezzel?
És ez a kéretlen szabadosság.
Ó igen, észrevette ő, hogy a mai fiatalok szeretik szabadon kimondani, mit kívánnak a másiktól, de könyörgöm, hol marad ebben a titokzatosság? A vadászat öröme, a becserkészés? Az egymás megismerése feletti bizsergető, gyomordobáló izgalom?
Hova tart ezzel a világ?
Tényleg mindenki csak baszni és szopni akar?
Vagy vele van a baj, hogy ismerni szeretné azt, akinek beteszi? Hol marad a gyöngédség és a féltő szeretet?
Az ilyen alkalmakkor érezte magát végtelenül öregnek. Mintha a világ elszaladna mellette, és ő már egy rég elsorvadt, divatjamúlt dologra tartana igényt.
Hirtelen azt vette észre, hogy szinte lohol McGalagony szobája felé, ezért magára kényszerített egy kevésbé feltűnő közlekedési sebességet. Már így is majdnem oda ért.
Nehezen próbált nyelni a kiszáradt torkával. Igyekezett elrejteni zaklatottságát és izgalmát, ami még mindig folyékony szirupként örvénylett a vénáiban. Csak elég volt maga elé képzelnie a fiú csibészesen csillogó szemeit, amikor engedett neki; vagy az elégedett malfoyos rókavigyort, amikor teliélvezte a nadrágját, és máris érezte a vérét irányt váltani egyszerre lefelé délre, és felfelé az arcába.
Draco, ha te tudnád, milyen fiad van… Milyen falni való. És milyen éteri.
Te jó isten. Rohadtul remélte, hogy a fiú már tényleg nagykorú, a jelenlegi megzuhant egója nem tudta volna elviselni a tényt, hogy a meglévő ferdeségei közé a pedofíliát is be kelljen sorolnia!
Ahogy oda ért a kőszörnyhöz, az még a jelszót sem várta meg, máris elfordult, és utad adott a férfinak. Harry csak csodálkozva húzta fel a szemöldökét, és lépett rá a csigalépcsőkre.
Próbálta kiüríteni az elméjét, és egy gyors kopogás után belépett az igazgatói ajtón a csiricsáré szobába.
- Ááá, Harry, de örülök, hogy visszajött ide mielőtt távozott volna! - üdvözölte túláradó lelkesedéssel az igazgatónő, miközben felpattant a székéről. - Az úr itt - tárta kecsesen az egyik, a vendégek számára fenntartott, székben kuporgó egérképű egyénre a jobbját - Mr. Frederik Parrish, a francia minisztérium délkeleti átváltoztatásügyi főosztályról. - A nő arca kellemesen kipirult, mint akinek éppen most suttogtak édeskedő bókokat a fülébe. - Személyesen jött el meghívni egy nagyon jeles eseményre a hazájában. Micsoda öröm!
Harry rosszat sejtve nézett a mosolygó párosra.
- Nahát! Üdvözlöm, és gratulálok asszonyom…
- Ó köszönöm, köszönöm.
- Megkérdezhetem, milyen alkalo…
- Jaj, de modortalan vagyok, bocsásson meg nekem, üljön le - kapott hirtelen észhez. - Az évente megrendezendő Animágus konferenciára vagyok hivatalos.
- Ha megbocsájt hölgyem, ez az invitálás már régen kijárt volna önnek, de ezzel a programmal már senki nem söpörhette szőnyeg alá kegyedet.
McGalagony csillogó szemekkel legyintett a bókra.
- Maga hízeleg.
- Program?
- Ó igen, erről szerettem volna beszélni veled, Harry! Ebben az évben szakkör jelleggel indítottunk egy vegyes korosztályú animágus képző osztályt.
- Ez nagyszerű, de hogy jövök én ehhez? - igen határozottan kezdett rossz érzése lenni a dologgal kapcsolatban.
- A tanfolyamot kedden és pénteken szoktam megtartani, de a konferencia is egy pénteki napra esik…
- Te jó ég. Csak nem azt kéri tőlem, hogy vegyem át az óráját? - borzadt el Harry.
- Hát persze, hogy azt kérem! - vágta rá magától értetődően McGalagony.
- Te jó ég - süllyedt mélyebbre a puha karosszékben az auror.
- Jaj, kedves fiam, ne dramatizálja túl. Csak egy óráról lenne szó, és csak pár diákkal.
- Miért én?
- Természetesen azért, mert maga is egy stabil, magas szintű animágus, és már vannak tanári tapasztalatai. Nem mellesleg, mert nem ismerek más megbízható helyettest.
- Tanári tapasztalat?! Csak nem a DS-re gondol??? Csak ismer még valakit!
- A tapasztalat az tapasztalat. És nem, kedves fiam, nem ismerek. Sajnos ez egy méltatlanul mostohán kezelt mágiafajta Ms. Mellorine végzetes átváltozása után.
Harry kelletlenül húzta el a száját a felemlegetett példa helyességére. Sajnálatos módon az animágia 6 szintje közül a 4-es szinten a varázsló akaratlanul átváltozik az állati alakjába, míg az ötödiken akarata ellenére az állati formájában ragad, és egy jó indulatú animagus revolioval tud csak visszaváltozni. A két állapot közötti időtartam életveszélyes kombinációt alkot. A fent említett hölgy egy éve vesztette életét, amikor a mugli családja körében a karácsonyi ajándékbontás közben véletlenül átváltozott. A hirtelen megrémült muglik édesvízbe tették a vergődő cápát, mire az megfulladt.
- Vagy Meredis Hubert után…
A hölgy a barátja macskájának simogatása közben változott át mókus alakba, ő is egy évvel ezelőtt.
- De ott van Dr. Benett esete is…
A medimágus épp egy nyugalmas vasárnap délutánon irtotta a hátsókertjében a törpéket, mikor átváltozott. A törpéi kifejezetten lelkesedtek a gyíkokért. Sokáig nem is tudták, hogy meghalt, csak azt, hogy eltűnt. Fél éve derült ki a halála.
- De akár sorolhatnám is tovább. Harry, az emberek félnek ettől a mágiaágtól.
- Tudom… De, asszonyom, csak van más. - Harry bőszen ellenkezett, nehogy Scorpius Malfoy közelébe kerüljön, akár hónapok vagy éveken belül. Még csak a gondolat is kettős érzéseket indított el benne… Izgalmat és szégyent.
- Kérem, Harry - McGalagony látva az elzárkózását alkudozásba kezdett. - És ha maga maradna a „B” terv? Megkérdezem pár minisztériumi ismerősömet, de nem hiszem, hogy meg tudnák nekem tenni ezt a szívességet…
Harry fáradtan nyúlt a zsebébe, és kotorta elő a zsebóráját. Fél négy.
Igazából nem sietett sehová, de ez a kis mozgás időt hagyott, hogy gyorsan átgondolja a dolgokat. Nem szerette volna kitenni magát egy esetleges tini hisztinek az ifjabb Malfoy részéről - bár nem tűnt olyannak - nagy nyilvánosság előtt, és saját magát is szerette volna megkímélni az érzékien fehér bőr fixírozásától. Már ha Malfoy is felvette a kurzust.
Mélyet sóhajtott. De ezzel szemben, olyan sokat segített neki ez a nő régen. Pont neki ne tudna megtenni egy ilyen apró szívességet?
- És milyen nagy az osztály? - kérdezte beletörődő hangsúllyal. Túl sok volt már ez a rengeteg gondolat. McGalagony látványosan megkönnyebbült.
- Elég kicsi. Csak harmincan vannak, de nagyon szépen fejlődnek!
- Harmincan? Kicsi?!
McGalagony egy büszke mosollyal kihúzta magát ültében.
- Igen. Az év elején kilencvennyolcan jelentkeztek az órára, még csak a vonaton!
- Te jó ég.
- Higgye el, a megmaradtak tehetségesek és szorgalmasak.
- Értem. - Ugyan, Potter, egyszer kibírod. - És az iskolaújságtól láthatok majd ismerős arcokat?
- Persze. Paris unokahúgom és Scorpius is sikeresen vették az év eleji rostát.
- Hát ez nagyszerű…
Professzor asszony, biztos lehet benne, hogy nem csak maga fog keresni megbízható helyettest!
***
Folytatás...