Borosta a tüll alatt /Utolsó fejezet...
Egy kicsit üldögéltem ezen a fejezeten, ezt el kell ismernem... azt hiszem nehezen engedem útjára a karaktereimet. De hát, a tábor véget ért, és ők kinőtték a tervezett történetet.
Szépen ki kell engednem őket a kezeim közül. *nagy sóhaj*
Köszönöm mindannyiótoknak a bíztatást, a kritikákat, hogy mindig elnézitek a szétszórtságom és a folytonos késéseimet a fejezetekkel!
És külön köszönet Anagramának, aki bétatündéri kezei közé fogadta a fejezeteket!
Fogadjátok szeretettel az utolsó darabkát a táborból:
..Harry mogorván baktatott Max mögött. Eleinte igyekezett szárazon tartani a lábát és kikerülni a nagyobb pocsolyákat, de pár perc után kiderült, hogy minden erőfeszítése felesleges. Az egész csapat bokáig cuppogott a sárban.
- Ez a világ legrohadtabb éjszakája! - sziszegte ingerülten Malfoy, és lerázott egy adag trutyit a jobb lábáról.
- Ne rám fröcsköld! - fortyant fel Neville.
- Mindened vizes és combig dzsuvás vagy. Ha az arcodra kenném, akkor se sokat rontanék az összképen.
- Én szeretem a sarat - vont vállat Nyuszi.
Ő volt a csapat egyetlen tagja, aki élvezettel szöttyögött végig az ösvényen.
A sor legvégén egy kissé elmaradva az orosz lány cuppogott, és a maga részéről undorítónak találta a sarat. Az esőt leginkább egy meleg szobából szerette nézni, miközben mentateát kortyolgat. Cseppet sem villanyozta fel, hogy az erdei talaj bokáig magába nyelte. Nem tudott szabadulni a gondolattól, mi minden lehet a talpa alatt, amit nem lát a sötétben. Le - le maradt a csapattól, hogy fintorogva kirázza a szandáljába bújó kavicsokat, vagy a lábára tekeredő fűszálakat. Fanyarul elmosolyodott a gondolatra, hogy mennyiszer meglátogatta az apja hentes üzemeit, és soha semmi gondja nem volt az ott lógó fél marhák látványától, pár gilisztától azonban kerülgette a hányinger.
Ismét megállt, fél kézzel egy fának támaszkodott és megpróbált lerázni egy nagyobb sárrögöt a szandáljáról.
Az előtte haladó Zima már vagy tíz lépésre eltávolodott tőle, de emiatt nem zavartatta magát. A lány hófehér esőkabátját száz méterről is kiszúrta volna a rengetegben.
- Franc ebbe a szutymóba - mormogta maga elé.
Az egyik pillanatban még a lábujjai közé türemkedő rögöcskék miatt fanyalgott, a következőben pedig háton fekve találta magát egy hatalmas pocsolya közepén.
Egy méretes férfi magasodott fölé, leszorította mind a két karját, és lábaira nehezedett, hogy mozdulni sem tudott.
- Most megdöglesz orosz ribanc! - sziszegte amaz.
Nell belepislogott az éjszakába. Hirtelen nem is tudta, ki a fene döntötte le a lábairól.
- Te vagy a monoklis német? - tippelt végül.
- Jobb lesz, ha elkussolsz!
- Mert?
A smasszer istenes pofont kevert le neki, és ezzel meg is adta a választ a kérdésre.
Nell érezte, ahogy felreped az alsó ajka, de igyekezett meg sem nyikkanni. Igazából a tudat, hogy valaki nesztelenül mögé tudott lopódzni és elkapta, sokkal inkább bosszantotta, mint egy kis sérülés.
Megmozdította a fejét és érezte, ahogy a nyakánál cuppant egyet a sár.
Végigfutott a hátán a hideg. A lelki szemei előtt hirtelen megjelent egy csomó nyálkás giliszta, amik csak arra várnak a föld alatt, hogy rávethessék magukat.
Emlékezete szerint életében először… Helen Nasgarov, az orosz maffia egyik fejesének enyhén szadista lelkületű leánykája… igazán megijedt!
Színtiszta jeges rémület csapott át az idegein, és adrenalinnal töltötte fel az izmait.
Olyan erővel lökte fel magát a földről, hogy a meglepett smasszer lehengeredett róla.
- Jesszus! Mi volt ez a hang? - állította meg Max a csapatot.
- Egy haldokló tigris utolsó sikítása? - tippelt Nyuszi és mikor újra felhangzott, összehúzta magát és William mögé bújt.
A csapat dermedten ácsorgott.
- Ugye ez nem valami kísértet tanya? - tudakolta Neville.
- Ne szórakozz! A kísértetek nincsenek! - torkolta le Mione.
- Én most nagyon örülnék, ha léteznének! - rezzent össze Zima és belekarolt Nevillebe.
- Miért?
- Mert ha nem egy szellem sikoltozik és jön felénk, akkor valami sokkal rosszabb lehet… mondjuk egy vaddisznó…
- Mióta rosszabb a vaddisznó a kísértetek… - akarta forszírozni Malfoy, de mikor egy sötét alak robogott ki a fák közül, elakadt a szava.
Egyenesen Maxnak vágódott és majdnem ledöntötte lábáról a férfit.
- Majdnem… Majdnem… - szuszogott a rejtélyes árnyék.
- Ez Nell? - kérdezte remegve Nyuszi.
Az orosz lány nem felelt, rácsimpaszkodott a tornatanárra és esze ágában sem volt elengedni.
A táborlakók úgy bámulták a furcsa kettőst, mintha tényleg szellem rontott volna ki a bokrok közül. Az legalább ilyen valószínűtlen lett volna.
Max nem tudta, mit tehetne. Először is szeretett volna nagyon hülyén és boldogan vigyorogni az éjszakába, aztán pedig azonnal kocsiba pattanni, és elszáguldani a hozzábújó orosz hölgyeménnyel egyetemben.
De körülöttük dermedt kamaszok ácsorogtak és ami azt illeti épp szökésben voltak.
- Azok a rohadt giliszták! Gyűlölöm a gilisztákat! Csúszósak és nyálkásak és a hideg ráz ki tőlük…
- Egy rakás giliszta miatt hisztizel? - kérdezte Zima.
- Oh Atyám! Halálra rémisztettél minket!
Malfoy és William, vigyorgott, a fogaik fehéren virítottak az arcukból.
- Mennünk kell tovább! Már csak tizenöt percünk maradt éjfélig - dörmögött Harry.
Aggódott Piton és Surya miatt, ezért az orosz reszketős nagyjelenetét sem tudta kellőképp élvezni.
- Nyugi, Potter! Oda fogunk érni, de… hűbaszki! A nagy orosz terminátor megijedt pár gilisztától! - röhögött a szőkeség.
Nell elengedte a tornatanár derekát és szembefordult a csapat férfitagjaival.
- Ha ezt bárkinek elmondjátok, akkor fogom a legvastagabb tollat, ami csak a kezem ügyébe kerül, és több szúrás precíz koordinálásával új lyukat eszkábálok a csinos kis seggetekre!
- Öhm… - csuklott fel Draco. - Milyen plasztikus…
- Hé! A lányokat miért nem fenyegeted meg? - háborodott fel Neville.
Az orosz lány ördögien és kíméletlenül elmosolyodott. A gyér fénynél olyan volt az arckifejezése, mint egy jóllakott kannibálé, így aztán mindenki nagyon gyorsan elnapolta a témát az agya egyik leghátsó zugába.
Nem sokkal távolabb a fák között egy igencsak ázott és sáros smasszer a hasán feküdt és buborékokat szuszogott az egyre mélyebb pocsolyába. Komolyan gondolkodott rajta, hogy harminc éves létére visszavonul. 24 órán belül másodszorra kente az öklére egy nő, és ezen a tényen az sem enyhített, hogy először volt segítsége, másodszor pedig őt használta szőnyegnek, amin ugrálva lerázta magáról a nemlétező gilisztákat.
Aztán csak úgy otthagyta… elrohant, mintha ott sem lett volna… Ez jobban fájt a németnek, mint maga a megaláztatás, hogy egy nő fölébe kerekedett.
Eszébe jutott a nagybácsikája, aki Indiába vonult vissza, valami énekelgetős világszeretős szektába. Talán írhatna neki egy levelet…
Surya egy bokorban lapított. Kissé bosszankodott amiatt, hogy az álcázásként felkent sár időről időre leázik az arcáról, de mindezek ellenére fantasztikusan érezte magát.
A konyhából összekapart hozzávalókból kikeverte a világ leghíresebb koktélját és a levegőbe repítette vele a színpadot. Gőze sem volt róla, ki is lehetett Molotov, de annyiban egészen biztos volt, hogy az ürge rohadtul tudott bulizni, ha elneveztek róla egy ilyen „bomba” piát.
Nézte ahogy a smasszerek és Hopkins elrohannak előtte az égő tákolmány irányába, és méreteset ásított az éjszakába. Az adrenalin zubogott a vérében, de a folyamatosan szakadó esőben lassan vacogóra fogták a tagjai és igazán vágyakozni kezdett egy bögre forró kakaó után.
A táborvezető sipítva magyarázott valamit a németeknek, aztán vadul csörtetett visszafelé a táborba. Susanna közvetlen mögötte haladt. A nő bizonytalannak látszott, le- le maradt a főnökétől, mint aki nem igazán tudja merre is futhatna, pedig nagyon menekülni akart. Az indiai fiú már szinte megszánta.
Újabb ásítást követően úgy saccolta, hogy ideje lenne a többiek után erednie, és elkönyvelnie, hogy kiegyenlítette a számláját feléjük. Ezek után a hülye orosznak sem lesz semmi oka, hogy fenyegesse. Ami Harryt és Malfoyt illeti… nos, egészen bizonyos volt benne, hogy félreértelmezte a dolgokat, és a kis szemüveges szarkafészek valóban nem bukik a szőkeségre.
Megrázkódott, újabbat ásított. Körbekémlelt, és mivel úgy ítélte meg, hogy senki sincs a közelében, bokortól bokorig osonva elindult az ösvény mellett. A fák összezáródtak körülötte, elnyelték a tűz ropogását és a fel-felhangzó káromkodásokat. Ami mellesleg kimerült mindenféle tehenek és majmok emlegetésében... Surya puffogva vont vállat. A németek sohasem voltak képesek egy tisztességes anyázásra.
Ahogy haladt előre, egyre inkább elkalandoztak a gondolatai, így nem vette észre a mögötte settenkedő sötétruhás alakot sem. Az fanyarul elmosolyodott, majd egy óvatlan pillanatban elkapta az indiait. Befogta a száját, hogy ne kiabálhasson, de még így is kénytelen volt elszenvedni egy alapos vesén rúgást.
- Hagyja abba a kalimpálást Mr. Hemarai! - sziszegte Perselus.
- Piton? - hümmögte amaz a tenyér takarásából.
A szakács horkantott.
- Úgy látom ön is tehetséges a nyilvánvaló megállapításában.
Óvatosan elengedte Suryát.
- Szedje a lábát, vagy lekéssük a tarkopasz házimanót és gyalogolhatunk a kastélyig.
Az indiai eltátotta a száját.
- Magának van humora?
- Ez most kérdés volt? - Piton irányba állította Suryát és gyors iramban megindult előtte a fák között.
A fiú alig tudta követni a furcsa stílusban ugrándozó szakácsot. Legfőképpen, hogy egész úton azon igyekezett, hogy visszatartsa feltörni készülő vigyorát a férfi mozdulatai láttán. Csak akkor értette meg az egész nikkelbolhára emlékeztető koreográfia lényegét, mikor kiértek a tisztáson várakozó kisbusz fényeire, és míg ő ázott volt és tetőtől talpig sáros, addig Perselust épp csak bokáig borította a ragacs. Az elázást persze nem úszta meg, de mindent összevetve, elég jól nézett ki ahhoz, hogy nyugodtan besétálhasson egy boltba és semmi feltűnést ne keltsen.
- Befelé befelé! A fene ebbe az esőbe… - mormogott Max, miközben mindenkit beterelt a kisbuszból a kastélyba.
Az egész csapat megvolt hiánytalanul.
A tornatanár, Pitonra és Friccsre bízta, hogy elkalauzolja a kölyköket valami klubhelyiségbe, vagy micsodába. Jómaga pedig lezuttyant a nagy étkezőterem egyik asztala mellé, lerúgta a csizmáit és megpróbálta átmozgatni elmacskásodott lábujjait.
- Oh szent Gorbacsov! Rohadtul fáj az oldalam! - huppant le az egyik szomszédos székre Nell. - Potter zsebében volt valami és egész úton beleállt a vesémbe.
Max rábámult. Maga sem értette miért, de egészen elbűvölőnek találta a lány akcentusát. Az elején még bosszantotta, de ahogy ott üldögéltek ketten a hatalmas, üres teremben, és azokat ez édesen párnás ajkakat bámulta, amik a ropogós, furcsa hangokat formálták, leginkább csak az járt a fejében, hogy…
- Az anyukám imádni fog téged.
- Mamuska? Be akarsz mutatni neki? - hűlt el Nell.
Zavart csend telepedett rájuk. Tulajdonképpen még semmi sem történt kettejük között és máris szülőket emlegetni…
- Azt hiszem meg kell néznem, hogy hol van a házigazdánk - közölte a tornatanár és felkapta a csizmáit.
- Nekem meg a… szóval a többiek… - bólintott az orosz.
Ketten kétfelé rohantak ki a teremből.
Az elkövetkező egy hét a boldog hedonizmus jegyében telt, majd mindőjük számára.
Zima és Neville mániákusan számháborúkat szervezett a kastélyban és amikor megunták, titkos ajtókat, átjárókat kerestek vagy a konyhára lopództak le és azon versengtek, ki tud nagyobb fazekat észrevétlenül elemelni. A játékot végül Neville nyerte, aki valahogy kicsempészett egy hónaljáig érő leveses kondért. Sajnos senkinek nem volt hajlandó elárulni, hogyan csinálta.
Nyuszi összebarátkozott Friccs macskájával, Mrs. Norrissal. A betegesnek tűnő állat minden reggel friss verébhullával ajándékozta meg a lányt, amit rendszerint a cipőjébe rejtett. Nyuszi elképesztő nyugalommal viselte a dolgot, bár egyik nap kísérleti jelleggel tejlikőrrel itatta meg Mrs. Norrist, abban a reményben, hogy a macska túl másnapos lesz a kora reggeli madárfogáshoz. Különös módon az állat meg sem rezdült az alkoholtól, mintha egyébként is rá lenne kondicionálva a dologra.
Reggel Nyuszit újabb halott veréb és bónuszként egy méretes varangy várta a cipőjében…
Hermione felfedezte a kastély könyvtárát… két teljes napig senki sem látta.
William jobbára Nellel és Maxxal töltötte idejét Roxfort edzőtermében. Ha nem ott volt, akkor az egyik toronyból meredt kifelé szótlanul akár egy faszent. Senki sem merte tőle megkérdezni, de úgy tűnt ettől igazán boldog. Mindezen magvas tevékenységei mellett, összebarátkozott az egyik pékkel, aki a konyhára szállított, ami hosszú órákig tartó sakkpartikat eredményezett kettejük között. Olyankor nem figyeltek semmi másra, csak a táblára és a bábukra, meg arra, hogy az éjszakánként alaposan elázott csapattagok ne döntsék fel őket.
Malfoy beváltotta ígéretét és olyan maratoni hancúrozásban részesítette Suryát, amit az unokáinak is mesélhet majd. Már amennyiben lesznek neki…
Nell és Max hamar túltették magukat a drága mama említése miatti sokkon. Egészen egyszerűen egymásnak estek a birkózó szőnyegen és két órányi izzasztó, intenzív és meglepően kiegyenlített küzdelem után elkezdték lerángatni egymás ruháit.
William, akinek jelenlétéről mindeközben megfeledkeztek, a látvány elfelejtése érdekében aznap éjjel alaposan felöntött a garatra… reggel úgy ébredt, hogy egy fekete gyalog és a királyi pár képe nyomódott a hátába, valamint hogy Malfoy rózsaszín tütüjét viseli.
Egyedül talán Harry volt az, aki nem tudta maradéktanul élvezni a hirtelen jött szabadságot.
Mióta megérkeztek, Perselus bezárkózott a pincéjébe, és tartotta magát a döntéséhez, miszerint semmi köze a taknyos kölyökhöz. Ha mégis összefutottak az étkezőben, vagy a folyosón, akkor a tőle telhető legdiplomatikusabb megoldással koptatta le. Vagyis elejtett pár roppant mogorva megjegyzést, majd hosszú laborköpenyében elsuhant. Tényleg olyan volt akár egy vámpír.
Harry többször is próbált beszélni vele, de úgy tűnt, a férfi egyáltalán nem hajlandó kommunikálni.
A távozásuk reggelén azonban újra egymásba botlottak.
Piton az egyik folyosó végén ácsorgott, méretes borítékkal a kezében.
Harry elmerengett rajta, vajon miért ragaszkodik ennyire egy olyan fickóhoz, akit csak három hete ismer és aki olyan mogorva, mint egy szuvas fogú román mosónő. Szerencsére némileg vonzóbb.
Végül nem tudott dűlőre jutni saját érzései felett. Talán, ha Piton adna egy esélyt kettejüknek, akkor pár hónap múlva megpróbálja ismét átgondolni, mi a fenét is eszik rajta, de addig úgy döntött nem fárasztja magát ilyesmivel.
Filózott, hogy audienciát kér Dumbledore-tól és megkérdezi, nem kell-e Friccs mellé még egy gondnok, de aztán elvetette az ötletet. Nem szeretett volna egy furcsa humorú milliomos hóbortjaitól függeni. A jövő, tervek híján ködbe burkolózott a számára.
- Perselus!
A férfi megpördült és engedélyezett magának egy halvány mosolyt, ahogy végignézett Harry ezerfelé álló frizuráján, kialvatlan szemein, és két mérettel nagyobb ruháján.
- Úgy nézel ki, mint aki most ébredt, pedig már majdnem tizenegy van.
- Tényleg most ébredtem - vigyorodott el Harry, majd bizonytalanul megvakarta a tarkóját. - Tehát végre szóba állsz velem?
- Eddig is szóba álltam, csak nem volt mit mondanom - közölte kimérten a férfi.
- És most minek köszönhetem a megtiszteltetést? - tudakolta a fiú és gunyoros képpel karbafonta kezeit.
- Igencsak ügyetlenül utánzol Harry.
Elégedett borzongás futott végig a hátán, ahogy Piton kiejtette a nevét, leeresztette kezeit és kissé feszengve megigazgatta a szemüvegét. Nem igazán tudta mit mondhatna. Legszívesebben tarkón ragadta volna a görbeorrú szemétládát, hogy a szuszt is kicsókolhassa belőle, búcsúzkodni azonban semmi kedve sem volt.
- Nemsokára indulnunk kell. A vonat délben lesz az állomáson - motyogta Harry.
- Semmiképp nem mehetsz vissza a rokonaidhoz?
- Inkább az idegenlégió, mint ők.
A szakács alig láthatóan, de elsápadt.
- Remélem ezt csak viccnek szántad! Egyébként, szállás ügyben…
- Mondtam, hogy van egy barátom, akinél meghúzhatom magam. Nem kell felesleges kényelmetlenségeket vállalnod miattam.
Harry szomorkás mosolya, bosszús horkantást csalt elő a férfiból.
- Nem értem, miért feltételezed folyton, hogy önfeláldozóbb vagyok, mint amilyennek látszom. Tudom, hogy találtál már magadnak egy pincét, ahol lakhatsz, de remélem, ez jobban fog tetszeni - nyújtotta át a méretes borítékot.
- Perselus neked…
- Semmiféle szentimentális kötelességérzetem sincs veled kapcsolatban, és nem áll szándékomban elrendezni helyetted az életed - vágott a fiú szavába. - Ez csupán egy lehetőség.
Harry három lapot emelt ki a borítékból. Az egyik egy levél volt a roxmortsi templomból, miszerint szívesen vennék, ha a fiú hozzájuk költözne és gondnoki feladatokat látna el, a másik kettő pedig ajánló levél volt Pitontól és Dumbledore-tól.
- Ezek?
- Albusnak és nekem elég széleskörű kapcsolataink vannak egyetemekkel és főiskolákkal az országban. Ha ezeket meglobogtatod, lesz egy kis előnyöd a bejutásra. A gondnoki állás Remus atya ötlete volt. - Perselus arcán enyhe fintor suhant át. - Érdekes ember. Sokat tanulhatsz tőle az életről, és első munkahelynek épp elég nyugalmas ahhoz, hogy végiggondolhasd, mihez kezdesz az életeddel.
Harry elmosolyodott. Még a szemében pattogó fényes kis szikrák is elégedettségről és boldogságról tanúskodtak.
- Ha ezt elfogadom, az azt jelenti, hogy hosszú ideig itt maradok a környéken. - lebegtette meg a papírokat. - Nem szabadulsz tőlem egykönnyen. Az már nem egy tábor lesz… kénytelen leszel esélyt adni nekem.
- Úgy mondod, mintha fenyegetnél - horkant fel Perselus.
- Szóval nem bánod?
Piton sóhajtott.
- Átadtam a borítékot, ne számíts romantikus nagyjelenetre vagy isteni kinyilatkoztatásra.
Harry egészen bután elvigyorodott és Perselus nyakába vetette magát.
- Pedig már vártam, hogy tévedéseidet belátva rohansz majd a vonatom után és kétségbeesett arccal kiáltozod a nevemet - lopott csókot a vékony ajkakról.
- Talán egy párhuzamos dimenzióban, de ebben az életben semmiképp.
Piton átkarolta és hagyta hogy a fiú gyermeteg izgalma és furcsa vidámsága felmelegítse a bőrét.
Az elmúlt napokban sokat gondolkodott. Megpróbálta reálisan szemlélni az életét és arra kellett rájönnie, hogy a fejében sipákoló hangocskának többnyire igaza van. Rohadtul eljött az ideje, hogy a magánélete tartalmazzon végre némi egészséges bonyodalmat. Régóta nem volt már része a párkapcsolat érzelemhullámzással, esetlenséggel és furcsa tapogatózással tarkított pillanataihoz, és ami azt illeti addig a napig, amíg Harry nem rendezett sztriptíz bemutatót az ágya közepén nem is gondolta, hogy szüksége lenne rá.
Nem volt száz százalékig meggyőződve a döntése helyességéről, de abban egészen bizonyos volt, hogy nem tudná tovább elviselni az éjszakánként ajtaja előtt énekelgető Harry Pottert. Ha a fiú többé nem dalol és nem iszik a haverjaival, talán egyszer még egy szál virágot is vesz neki… valami nagyon jeles napra… mondjuk a negyvenedik évfordulóra… ha addig nem jön ki rajta vénségére a pollenallergia…
Epilógus… avagy egy évvel meg egy kicsivel később
Hófehér party sátrak feszültek a mesekönyvbe illően zöld és hibátlan gyep fölé, mint megannyi fehér gomba. Édes virágillat lengett be mindent, az embernek szinte prüszkölhetnékje támadt a rengeteg fréziától, rózsától és kálától. Mintha kifosztották volna az összes angol virágboltot és egy kupacba hordták volna a fehér szirmú méhcsalogatókat.
A legnagyobb sátorban egy tősgyökeres orosz és egy legalább annyira angol család különös kavalkádja ücsörgött. Egymás szavát sem igen értették, de a barátkozó kedvű pityókás nagybácsikat ez egyik oldalon sem érdekelte, és pár óra után úgy ölelgették egymást, mintha egész életükben kebelbarátok lettek volna.
A hosszú főasztalnál foglalt helyet az ifjú pár és az örömszülők.
Nell és Max… nem tűntek különösebben izgatottnak, mintha az egész lakodalmi felhajtás csak a szülők miatt lenne. Ők ellenben majd kibújtak a bőrükből!
Max anyja és a mostohája, párás szemmel szorongatták egymás kezét, miközben nézték kettejüket. Az igazi apja ellenben duzzogva meredt a borospoharába és sehogy sem tudta megemészteni, hogy a csupa izom, fiacskája miért egy debellával köti össze az életét.
Mr. Nasgarov viszont olyan büszkén nézett tulajdon gyermekére, mintha bizony nem is az esküvőjén ülne, hanem azt bámulná, hogyan választják királynővé.
Beszéde közben úgy meghatódott, hogy elfelejtkezett magáról, és az angolul megkezdett szöveget ékesszóló oroszsággal fejezte be. Szerencsére mindenki tudja, mikor kell ujjongani és tapsolni egy szónoklatnál, így senkinek nem okozott gondot a dolog.
Max oroszul köszöntötte kedvesét. A menyasszony rokonsága megpróbálta visszatartani az akcentusa miatt kikívánkozó hiénaszerű röhögést, de végül, mikor Vrockij bácsi feje ellilult, végérvényesen kitört belőlük.
Az átnevelő tábor tagjai az első asztalnál kaptak helyet.
Surya, aki az egész rendezvény lebonyolításáért és egyben tartásáért felelt, egy percre sem állt meg. Úgy ingázott az asztalok között, mintha lenyelte volna a gyalogkakukkot reggelire.
A beszédek végeztével elkezdték tálalni az ételeket, Harry pedig vigyorogva végigtekintett az asztaltársaságon.
- Nem is találkoztunk, mióta kikísértelek titeket a vonathoz - közölte.
Vele szemben egyből Zima és Neville párosa ücsörgött.
- Nem sok minden történt - kacarászott a mandulaszemű lány. - Pár hónapja mi is összeházasodtunk. Persze nem ekkora hacacáréval, de azért letudtuk a dolgot. A szülők parancsoltak ránk, nem akarták, hogy zabigyereket szüljek.
- Terhes vagy? - vigyorodott el Nyuszi.
Zima bólintott, és elégedetten hagyta, hogy Neville átölelje. Valóban tökéletes párnak tűntek. A dundi fiú nőtt valamennyit, meg talán fogyott is, az apró változások eredményeképpen egész férfias benyomást keltett.
- De én azt hittem, hogy ti…
- Nem lettünk heterók, ha erre célzol! Ő az én kis alibi feleségem.
- Ő meg az alibi férjem - biccentett Zima.
Harry jobbján Perselus szórakozottan horkantott.
- Eléggé ki lettek volna bukva a szüleink, ha nem változunk, így aztán úgy döntöttünk, hogy teszünk nekik egy szívességet. Most boldogok - mosolygott Neville.
- Akkor ki a gyerek apja?
Hermione két kanál leves közt rosszallóan Nyuszira meredt.
- Beültetésről hallottál már?
William hümmögve igazgatta meg a szalvétáját és úgy tűnt helyesli a dolgok ilyetén alakulását.
- Suryával mi van? Köröz itt jobbra és balra, de még nem tudtam elkapni, hogy megkérdezzem tőle, Malfoyt meg sehol sem látom - dörmögte a fekete fiú.
- Draco üzleti úton van Olaszországban. Egyébként meg együtt laknak.
- Nem mondod, hogy ezek ketten monogám kapcsolatba kezdtek? - meredt Zima, Harryre.
A fiú felsandított Perselusra, de úgy tűnt a férfi kivételesen nem bánja ha pletykálkodik.
- A legkevésbé sem. Csak együtt élnek, és egy rendezvényszervező céget vezetnek.
Bár nagyon kikívánkozott belőle, de úgy döntött a párja orra előtt nem kezd el vidáman csámcsogni azon, mi is történt valójában.
Malfoy hazaráncigálta magával az indiai fiút, ahol is szenvedélyes csókban részesítette a családja orra előtt, majd bejelentette nekik, hogy ígéretéhez híven felviszi a szobájába és hülyére keféli.
Harry enyhén pirulva gondolt arra, hogy Lucius Malfoy pont akkor tört rájuk kétségbeesetten és egy kartonnyi alkohollal felszerelkezve, mikor Piton maga alá gyűrte a kanapén.
A látvány, valószínűleg betetézte az ezüsthajú férfi aznapi megpróbáltatásait, mert ájultan vágódott a szőnyegre, akár egy kidöntött fa.
Draco menyasszonya, Pansy sírógörcsöt kapott, majd két hónapra bevonult egy csendes vidéki szanatóriumba. Kijövetele után nem sokkal, egy bizonyos Blaise Zambinit kezdett el zaklatni. A fiú Ausztráliába menekült…
Különös módon Malfoy elhatározása, miszerint nem óhajtja megjátszani magát és kiélvezi szexuális orientáltságának minden kellemes percét, nem lepte meg az anyját. Lucius viszont úgy érezte elárulták, minden rokona beszállt valamiféle perverz összeesküvésbe, hogy hatalomra juttassák a homoszexuálisokat. Apokaliptikus hangulatát az tetőzte be, hogy az egyetlen barátja is meleg, ráadásul egy fiával egykorú suhanccal jött össze.
Ama bizonyos ájulása előtt az utolsó gondolata az ateizmus helyénvalósága körül forgott.
Surya a maga részéről nem tartotta fontosnak, hogy bárkinek is beszámoljon a családi történéseiről, így aztán eléggé homályos volt, miért is maradt Draco mellett. Minden esetre a kettejük összefogásából alakult cég gyors iramban fejlődött, így aztán ideje sem volt sajnáltatni magát a sorsa miatt.
Hermione kacéran végigmérte az egyik pincérfiút, mire az asztalnál ülők közül többen somolyogni kezdtek.
- Úgy látom belevetetted magad az életbe.
A lány szórakozottan kihalászta ásványvizéből a citromkarikát és megvonta a vállát.
- Csak nézelődöm. Igazából az egyik egyetemi tanáromat próbálom levenni a lábáról. - sóhajtott. - Okos, szellemes… csak épp nem túl fess.
- Mit értesz nem túl fess alatt? - tudakolta William.
- Pár éve Argentínában járt, és úgy jött vissza, hogy az arca bal felét gyakorlatilag felkockázták.
- A sebhely igazán szexi - vont vállat Neville.
- Ezt én is mondtam neki, de az istennek sem hiszi el - közölte durcásan Mione.
Tulajdonképpen már fél éve győzködte a férfit, de az begubódzott valamiféle önsajnáltatásból szőtt burokba, és igen nehezen lehetett kirángatni a fényre. Azonban a kócos tudorkát nem olyan fából faragták, hogy ha végre megtalálja az ideális párjelöltet, akkor sitty-sutty feladja némi önértékelési zavar miatt.
- Veled mi van Will?
A fekete fiú végigtekintett a várakozó arcokon, majd megvonta a vállát.
- Egyetem.
Valójában keleti teológiát tanult, és áttért a buddhizmusra. A napjait tanulással és meditációval töltötte, kikapcsolódásképp pedig sakkozni járt az egyik koleszához közeli parkba.
Mindőjük közül Nyuszi változott a legtöbbet. A lány kénytelen-kelletlen beszállt a családi vállalkozásba. Egy ideig lemondott az álmáról, hogy óvónő legyen, és a pult mögött gürizett. A töméntelen mennyiségű feles, sör és boros-kóla töltögetése közben aztán megtalálta a saját hangját, és a pöttömnyi visszahúzódó vöröskéből egész tűzrőlpattant hölgyemény vált belőle.
- Hibbant Hopkinsról tudtok valamit?
- Gondoltam, hogy megkérdezitek! - mosolygott Mione - Szanatóriumba vonult.
- Úgy érted, végérvényesen begolyózott? - pislogott Nyuszi.
- Próbáltam szebben kifejezni a dolgot… de jah. Megzakkant.
Senki nem lepődött meg túlzottan.
- És, ti? - kérdezte behúzott nyakkal Neville.
A dundi fiú Perselusra meredt. Amaz gúnyos kis félmosolyra húzta száját.
- Pár hónapja kénytelen vagyok éjjel-nappal élvezni Harry társaságát, bár azt hiszem már nem sokáig, mivel feltett szándéka hogy hidegre tegyen.
- Csak egyszer, egyetlen egyszer borsoztam túl a gombalevest! - háborodott fel a fiú.
- Az a két perc amíg fuldokoltam, egy életre velem marad - dörmögte válaszul a kémikus.
Harry rámosolygott párjára. Nem kellett megszólalnia ahhoz, hogy mindenkivel tudassa, mennyire boldog, és mekkora mázlistának érzi magát. Csak úgy sugárzott Perselus mellett.
A férfi adott egy esélyt kettejüknek, Harry pedig apránként beleette magát a hétköznapjaiba, a gondolataiba, majd végül teljes egészében betelepedett az életébe.
Piton felmondott a Denem Corporationnál és megerősítette a szerződését Dumbledore-al. Azóta az édesség fejlesztők főnöke. Harry pedig beköltözött hozzá a pincébe, így aztán Perselus házi kóstolóvá léptette elő.
Többször megesett, hogy hirtelen megjelent a nappaliban valami füstölgő kémcsővel, vagy bugyborékoló lombikkal, hogy a gyanúsan foszöld cukorkarudakat már ne is említsem, és megpróbálta ledönteni a fiú torkán. Harry ilyenkor megfenyegette, hogy éjjel alattomban ráuszítja majd egyetlen közös állatukat, a Véres Báró nevet viselő tollhiányos kakadut.
Jobbára azonban élvezettel próbált ki minden új ízt. Tudta, hogy Piton nem adna neki olyat, amitől rosszul lehet, a Véres Báró pedig olyannyira kedélybeteg állat volt, hogy ha beszórja Perselust szotyival, akkor sem támadta volna meg.
A vacsora végeztével zene csendült fel és Max a táncparkettre vezette az orosz lányt. Neki kellett volna vezetni, de egyáltalán nem tudott táncolni, úgyhogy leginkább két betintázott pingvinre emlékeztettek, ahogy ide oda imbolyogtak egymásba karolva.
Nell ragaszkodott hozzá, hogy mindegyikükkel ropjon pár percet, aztán pedig jó szokás szerint az egész banda felöntött a garatra.
Surya volt az egyetlen, aki abszolút józan maradt. Kis headsetjével ücsörgött egy dísztuja takarásában és Malfoy hívását várta.
Éjfél is elmúlt már, mire megcsörrent a telefonja.
- Halló!
- Hy! Holnap reggel otthon leszek. Minden rendben ment?
- Mindenki boldog. A menyasszony épp most repítette a tűsarkúját az egyik lampionra.
- Akkor tényleg jó a buli. Sajnálom, hogy ki kellett hagynom, de a jövő héten úgyis találkozónk lesz Perselussal.
- A meglepetés-party Harrynek… ugye?
- Az - gondolkodott Malfoy a vonal túlvégén.
- Tudod ettől az egésztől olyan nosztalgikus hangulatom támadt.
- Amennyiben?
- Amennyiben gyorsan told haza a segged, és táncoltasd meg alattunk az ágyat! - sziszegte az indiai.
- Még csak három napja járunk, és máris milyen követelődző vagy…
- Mond nyugodtan, hogy nem tetszik, úgy sem veszem be!
- Azt elhiszem.
- Oh Draco, még valami! Hazafelé vegyél légyszi' olyan női borotvát, azt a Vénusz, vagy mifenét.
- Minek neked női borotva?
- Nem nekem, neked! Leszedjük rólad azt a csúnya borostát. Azt akarom, hogy sima lábakkal add elő nekem a félénk balerinát.
- Tütüben?
- Tütüben.
- Hihetetlenül perverz vagy Surya.
- Te beszélsz? Nyakig be kellett gombolnom az ingem, hogy ne látszanak a kötélnyomok!
A vonal másik végén a szőkeség nyelt egyet.
- Rohanok.
- El is várom! - szusszantott az indiai.
Hazafelé Malfoy durcásan mormogott az orra alatt. Semmi baja nem volt a balerinás szerepjátékkal, de ugyan mért baj, ha látszik egy kis borosta a tüll alatt?
VÉGE…..
Szépen ki kell engednem őket a kezeim közül. *nagy sóhaj*
Köszönöm mindannyiótoknak a bíztatást, a kritikákat, hogy mindig elnézitek a szétszórtságom és a folytonos késéseimet a fejezetekkel!
És külön köszönet Anagramának, aki bétatündéri kezei közé fogadta a fejezeteket!
Fogadjátok szeretettel az utolsó darabkát a táborból:
..Harry mogorván baktatott Max mögött. Eleinte igyekezett szárazon tartani a lábát és kikerülni a nagyobb pocsolyákat, de pár perc után kiderült, hogy minden erőfeszítése felesleges. Az egész csapat bokáig cuppogott a sárban.
- Ez a világ legrohadtabb éjszakája! - sziszegte ingerülten Malfoy, és lerázott egy adag trutyit a jobb lábáról.
- Ne rám fröcsköld! - fortyant fel Neville.
- Mindened vizes és combig dzsuvás vagy. Ha az arcodra kenném, akkor se sokat rontanék az összképen.
- Én szeretem a sarat - vont vállat Nyuszi.
Ő volt a csapat egyetlen tagja, aki élvezettel szöttyögött végig az ösvényen.
A sor legvégén egy kissé elmaradva az orosz lány cuppogott, és a maga részéről undorítónak találta a sarat. Az esőt leginkább egy meleg szobából szerette nézni, miközben mentateát kortyolgat. Cseppet sem villanyozta fel, hogy az erdei talaj bokáig magába nyelte. Nem tudott szabadulni a gondolattól, mi minden lehet a talpa alatt, amit nem lát a sötétben. Le - le maradt a csapattól, hogy fintorogva kirázza a szandáljába bújó kavicsokat, vagy a lábára tekeredő fűszálakat. Fanyarul elmosolyodott a gondolatra, hogy mennyiszer meglátogatta az apja hentes üzemeit, és soha semmi gondja nem volt az ott lógó fél marhák látványától, pár gilisztától azonban kerülgette a hányinger.
Ismét megállt, fél kézzel egy fának támaszkodott és megpróbált lerázni egy nagyobb sárrögöt a szandáljáról.
Az előtte haladó Zima már vagy tíz lépésre eltávolodott tőle, de emiatt nem zavartatta magát. A lány hófehér esőkabátját száz méterről is kiszúrta volna a rengetegben.
- Franc ebbe a szutymóba - mormogta maga elé.
Az egyik pillanatban még a lábujjai közé türemkedő rögöcskék miatt fanyalgott, a következőben pedig háton fekve találta magát egy hatalmas pocsolya közepén.
Egy méretes férfi magasodott fölé, leszorította mind a két karját, és lábaira nehezedett, hogy mozdulni sem tudott.
- Most megdöglesz orosz ribanc! - sziszegte amaz.
Nell belepislogott az éjszakába. Hirtelen nem is tudta, ki a fene döntötte le a lábairól.
- Te vagy a monoklis német? - tippelt végül.
- Jobb lesz, ha elkussolsz!
- Mert?
A smasszer istenes pofont kevert le neki, és ezzel meg is adta a választ a kérdésre.
Nell érezte, ahogy felreped az alsó ajka, de igyekezett meg sem nyikkanni. Igazából a tudat, hogy valaki nesztelenül mögé tudott lopódzni és elkapta, sokkal inkább bosszantotta, mint egy kis sérülés.
Megmozdította a fejét és érezte, ahogy a nyakánál cuppant egyet a sár.
Végigfutott a hátán a hideg. A lelki szemei előtt hirtelen megjelent egy csomó nyálkás giliszta, amik csak arra várnak a föld alatt, hogy rávethessék magukat.
Emlékezete szerint életében először… Helen Nasgarov, az orosz maffia egyik fejesének enyhén szadista lelkületű leánykája… igazán megijedt!
Színtiszta jeges rémület csapott át az idegein, és adrenalinnal töltötte fel az izmait.
Olyan erővel lökte fel magát a földről, hogy a meglepett smasszer lehengeredett róla.
- Jesszus! Mi volt ez a hang? - állította meg Max a csapatot.
- Egy haldokló tigris utolsó sikítása? - tippelt Nyuszi és mikor újra felhangzott, összehúzta magát és William mögé bújt.
A csapat dermedten ácsorgott.
- Ugye ez nem valami kísértet tanya? - tudakolta Neville.
- Ne szórakozz! A kísértetek nincsenek! - torkolta le Mione.
- Én most nagyon örülnék, ha léteznének! - rezzent össze Zima és belekarolt Nevillebe.
- Miért?
- Mert ha nem egy szellem sikoltozik és jön felénk, akkor valami sokkal rosszabb lehet… mondjuk egy vaddisznó…
- Mióta rosszabb a vaddisznó a kísértetek… - akarta forszírozni Malfoy, de mikor egy sötét alak robogott ki a fák közül, elakadt a szava.
Egyenesen Maxnak vágódott és majdnem ledöntötte lábáról a férfit.
- Majdnem… Majdnem… - szuszogott a rejtélyes árnyék.
- Ez Nell? - kérdezte remegve Nyuszi.
Az orosz lány nem felelt, rácsimpaszkodott a tornatanárra és esze ágában sem volt elengedni.
A táborlakók úgy bámulták a furcsa kettőst, mintha tényleg szellem rontott volna ki a bokrok közül. Az legalább ilyen valószínűtlen lett volna.
Max nem tudta, mit tehetne. Először is szeretett volna nagyon hülyén és boldogan vigyorogni az éjszakába, aztán pedig azonnal kocsiba pattanni, és elszáguldani a hozzábújó orosz hölgyeménnyel egyetemben.
De körülöttük dermedt kamaszok ácsorogtak és ami azt illeti épp szökésben voltak.
- Azok a rohadt giliszták! Gyűlölöm a gilisztákat! Csúszósak és nyálkásak és a hideg ráz ki tőlük…
- Egy rakás giliszta miatt hisztizel? - kérdezte Zima.
- Oh Atyám! Halálra rémisztettél minket!
Malfoy és William, vigyorgott, a fogaik fehéren virítottak az arcukból.
- Mennünk kell tovább! Már csak tizenöt percünk maradt éjfélig - dörmögött Harry.
Aggódott Piton és Surya miatt, ezért az orosz reszketős nagyjelenetét sem tudta kellőképp élvezni.
- Nyugi, Potter! Oda fogunk érni, de… hűbaszki! A nagy orosz terminátor megijedt pár gilisztától! - röhögött a szőkeség.
Nell elengedte a tornatanár derekát és szembefordult a csapat férfitagjaival.
- Ha ezt bárkinek elmondjátok, akkor fogom a legvastagabb tollat, ami csak a kezem ügyébe kerül, és több szúrás precíz koordinálásával új lyukat eszkábálok a csinos kis seggetekre!
- Öhm… - csuklott fel Draco. - Milyen plasztikus…
- Hé! A lányokat miért nem fenyegeted meg? - háborodott fel Neville.
Az orosz lány ördögien és kíméletlenül elmosolyodott. A gyér fénynél olyan volt az arckifejezése, mint egy jóllakott kannibálé, így aztán mindenki nagyon gyorsan elnapolta a témát az agya egyik leghátsó zugába.
Nem sokkal távolabb a fák között egy igencsak ázott és sáros smasszer a hasán feküdt és buborékokat szuszogott az egyre mélyebb pocsolyába. Komolyan gondolkodott rajta, hogy harminc éves létére visszavonul. 24 órán belül másodszorra kente az öklére egy nő, és ezen a tényen az sem enyhített, hogy először volt segítsége, másodszor pedig őt használta szőnyegnek, amin ugrálva lerázta magáról a nemlétező gilisztákat.
Aztán csak úgy otthagyta… elrohant, mintha ott sem lett volna… Ez jobban fájt a németnek, mint maga a megaláztatás, hogy egy nő fölébe kerekedett.
Eszébe jutott a nagybácsikája, aki Indiába vonult vissza, valami énekelgetős világszeretős szektába. Talán írhatna neki egy levelet…
Surya egy bokorban lapított. Kissé bosszankodott amiatt, hogy az álcázásként felkent sár időről időre leázik az arcáról, de mindezek ellenére fantasztikusan érezte magát.
A konyhából összekapart hozzávalókból kikeverte a világ leghíresebb koktélját és a levegőbe repítette vele a színpadot. Gőze sem volt róla, ki is lehetett Molotov, de annyiban egészen biztos volt, hogy az ürge rohadtul tudott bulizni, ha elneveztek róla egy ilyen „bomba” piát.
Nézte ahogy a smasszerek és Hopkins elrohannak előtte az égő tákolmány irányába, és méreteset ásított az éjszakába. Az adrenalin zubogott a vérében, de a folyamatosan szakadó esőben lassan vacogóra fogták a tagjai és igazán vágyakozni kezdett egy bögre forró kakaó után.
A táborvezető sipítva magyarázott valamit a németeknek, aztán vadul csörtetett visszafelé a táborba. Susanna közvetlen mögötte haladt. A nő bizonytalannak látszott, le- le maradt a főnökétől, mint aki nem igazán tudja merre is futhatna, pedig nagyon menekülni akart. Az indiai fiú már szinte megszánta.
Újabb ásítást követően úgy saccolta, hogy ideje lenne a többiek után erednie, és elkönyvelnie, hogy kiegyenlítette a számláját feléjük. Ezek után a hülye orosznak sem lesz semmi oka, hogy fenyegesse. Ami Harryt és Malfoyt illeti… nos, egészen bizonyos volt benne, hogy félreértelmezte a dolgokat, és a kis szemüveges szarkafészek valóban nem bukik a szőkeségre.
Megrázkódott, újabbat ásított. Körbekémlelt, és mivel úgy ítélte meg, hogy senki sincs a közelében, bokortól bokorig osonva elindult az ösvény mellett. A fák összezáródtak körülötte, elnyelték a tűz ropogását és a fel-felhangzó káromkodásokat. Ami mellesleg kimerült mindenféle tehenek és majmok emlegetésében... Surya puffogva vont vállat. A németek sohasem voltak képesek egy tisztességes anyázásra.
Ahogy haladt előre, egyre inkább elkalandoztak a gondolatai, így nem vette észre a mögötte settenkedő sötétruhás alakot sem. Az fanyarul elmosolyodott, majd egy óvatlan pillanatban elkapta az indiait. Befogta a száját, hogy ne kiabálhasson, de még így is kénytelen volt elszenvedni egy alapos vesén rúgást.
- Hagyja abba a kalimpálást Mr. Hemarai! - sziszegte Perselus.
- Piton? - hümmögte amaz a tenyér takarásából.
A szakács horkantott.
- Úgy látom ön is tehetséges a nyilvánvaló megállapításában.
Óvatosan elengedte Suryát.
- Szedje a lábát, vagy lekéssük a tarkopasz házimanót és gyalogolhatunk a kastélyig.
Az indiai eltátotta a száját.
- Magának van humora?
- Ez most kérdés volt? - Piton irányba állította Suryát és gyors iramban megindult előtte a fák között.
A fiú alig tudta követni a furcsa stílusban ugrándozó szakácsot. Legfőképpen, hogy egész úton azon igyekezett, hogy visszatartsa feltörni készülő vigyorát a férfi mozdulatai láttán. Csak akkor értette meg az egész nikkelbolhára emlékeztető koreográfia lényegét, mikor kiértek a tisztáson várakozó kisbusz fényeire, és míg ő ázott volt és tetőtől talpig sáros, addig Perselust épp csak bokáig borította a ragacs. Az elázást persze nem úszta meg, de mindent összevetve, elég jól nézett ki ahhoz, hogy nyugodtan besétálhasson egy boltba és semmi feltűnést ne keltsen.
- Befelé befelé! A fene ebbe az esőbe… - mormogott Max, miközben mindenkit beterelt a kisbuszból a kastélyba.
Az egész csapat megvolt hiánytalanul.
A tornatanár, Pitonra és Friccsre bízta, hogy elkalauzolja a kölyköket valami klubhelyiségbe, vagy micsodába. Jómaga pedig lezuttyant a nagy étkezőterem egyik asztala mellé, lerúgta a csizmáit és megpróbálta átmozgatni elmacskásodott lábujjait.
- Oh szent Gorbacsov! Rohadtul fáj az oldalam! - huppant le az egyik szomszédos székre Nell. - Potter zsebében volt valami és egész úton beleállt a vesémbe.
Max rábámult. Maga sem értette miért, de egészen elbűvölőnek találta a lány akcentusát. Az elején még bosszantotta, de ahogy ott üldögéltek ketten a hatalmas, üres teremben, és azokat ez édesen párnás ajkakat bámulta, amik a ropogós, furcsa hangokat formálták, leginkább csak az járt a fejében, hogy…
- Az anyukám imádni fog téged.
- Mamuska? Be akarsz mutatni neki? - hűlt el Nell.
Zavart csend telepedett rájuk. Tulajdonképpen még semmi sem történt kettejük között és máris szülőket emlegetni…
- Azt hiszem meg kell néznem, hogy hol van a házigazdánk - közölte a tornatanár és felkapta a csizmáit.
- Nekem meg a… szóval a többiek… - bólintott az orosz.
Ketten kétfelé rohantak ki a teremből.
Az elkövetkező egy hét a boldog hedonizmus jegyében telt, majd mindőjük számára.
Zima és Neville mániákusan számháborúkat szervezett a kastélyban és amikor megunták, titkos ajtókat, átjárókat kerestek vagy a konyhára lopództak le és azon versengtek, ki tud nagyobb fazekat észrevétlenül elemelni. A játékot végül Neville nyerte, aki valahogy kicsempészett egy hónaljáig érő leveses kondért. Sajnos senkinek nem volt hajlandó elárulni, hogyan csinálta.
Nyuszi összebarátkozott Friccs macskájával, Mrs. Norrissal. A betegesnek tűnő állat minden reggel friss verébhullával ajándékozta meg a lányt, amit rendszerint a cipőjébe rejtett. Nyuszi elképesztő nyugalommal viselte a dolgot, bár egyik nap kísérleti jelleggel tejlikőrrel itatta meg Mrs. Norrist, abban a reményben, hogy a macska túl másnapos lesz a kora reggeli madárfogáshoz. Különös módon az állat meg sem rezdült az alkoholtól, mintha egyébként is rá lenne kondicionálva a dologra.
Reggel Nyuszit újabb halott veréb és bónuszként egy méretes varangy várta a cipőjében…
Hermione felfedezte a kastély könyvtárát… két teljes napig senki sem látta.
William jobbára Nellel és Maxxal töltötte idejét Roxfort edzőtermében. Ha nem ott volt, akkor az egyik toronyból meredt kifelé szótlanul akár egy faszent. Senki sem merte tőle megkérdezni, de úgy tűnt ettől igazán boldog. Mindezen magvas tevékenységei mellett, összebarátkozott az egyik pékkel, aki a konyhára szállított, ami hosszú órákig tartó sakkpartikat eredményezett kettejük között. Olyankor nem figyeltek semmi másra, csak a táblára és a bábukra, meg arra, hogy az éjszakánként alaposan elázott csapattagok ne döntsék fel őket.
Malfoy beváltotta ígéretét és olyan maratoni hancúrozásban részesítette Suryát, amit az unokáinak is mesélhet majd. Már amennyiben lesznek neki…
Nell és Max hamar túltették magukat a drága mama említése miatti sokkon. Egészen egyszerűen egymásnak estek a birkózó szőnyegen és két órányi izzasztó, intenzív és meglepően kiegyenlített küzdelem után elkezdték lerángatni egymás ruháit.
William, akinek jelenlétéről mindeközben megfeledkeztek, a látvány elfelejtése érdekében aznap éjjel alaposan felöntött a garatra… reggel úgy ébredt, hogy egy fekete gyalog és a királyi pár képe nyomódott a hátába, valamint hogy Malfoy rózsaszín tütüjét viseli.
Egyedül talán Harry volt az, aki nem tudta maradéktanul élvezni a hirtelen jött szabadságot.
Mióta megérkeztek, Perselus bezárkózott a pincéjébe, és tartotta magát a döntéséhez, miszerint semmi köze a taknyos kölyökhöz. Ha mégis összefutottak az étkezőben, vagy a folyosón, akkor a tőle telhető legdiplomatikusabb megoldással koptatta le. Vagyis elejtett pár roppant mogorva megjegyzést, majd hosszú laborköpenyében elsuhant. Tényleg olyan volt akár egy vámpír.
Harry többször is próbált beszélni vele, de úgy tűnt, a férfi egyáltalán nem hajlandó kommunikálni.
A távozásuk reggelén azonban újra egymásba botlottak.
Piton az egyik folyosó végén ácsorgott, méretes borítékkal a kezében.
Harry elmerengett rajta, vajon miért ragaszkodik ennyire egy olyan fickóhoz, akit csak három hete ismer és aki olyan mogorva, mint egy szuvas fogú román mosónő. Szerencsére némileg vonzóbb.
Végül nem tudott dűlőre jutni saját érzései felett. Talán, ha Piton adna egy esélyt kettejüknek, akkor pár hónap múlva megpróbálja ismét átgondolni, mi a fenét is eszik rajta, de addig úgy döntött nem fárasztja magát ilyesmivel.
Filózott, hogy audienciát kér Dumbledore-tól és megkérdezi, nem kell-e Friccs mellé még egy gondnok, de aztán elvetette az ötletet. Nem szeretett volna egy furcsa humorú milliomos hóbortjaitól függeni. A jövő, tervek híján ködbe burkolózott a számára.
- Perselus!
A férfi megpördült és engedélyezett magának egy halvány mosolyt, ahogy végignézett Harry ezerfelé álló frizuráján, kialvatlan szemein, és két mérettel nagyobb ruháján.
- Úgy nézel ki, mint aki most ébredt, pedig már majdnem tizenegy van.
- Tényleg most ébredtem - vigyorodott el Harry, majd bizonytalanul megvakarta a tarkóját. - Tehát végre szóba állsz velem?
- Eddig is szóba álltam, csak nem volt mit mondanom - közölte kimérten a férfi.
- És most minek köszönhetem a megtiszteltetést? - tudakolta a fiú és gunyoros képpel karbafonta kezeit.
- Igencsak ügyetlenül utánzol Harry.
Elégedett borzongás futott végig a hátán, ahogy Piton kiejtette a nevét, leeresztette kezeit és kissé feszengve megigazgatta a szemüvegét. Nem igazán tudta mit mondhatna. Legszívesebben tarkón ragadta volna a görbeorrú szemétládát, hogy a szuszt is kicsókolhassa belőle, búcsúzkodni azonban semmi kedve sem volt.
- Nemsokára indulnunk kell. A vonat délben lesz az állomáson - motyogta Harry.
- Semmiképp nem mehetsz vissza a rokonaidhoz?
- Inkább az idegenlégió, mint ők.
A szakács alig láthatóan, de elsápadt.
- Remélem ezt csak viccnek szántad! Egyébként, szállás ügyben…
- Mondtam, hogy van egy barátom, akinél meghúzhatom magam. Nem kell felesleges kényelmetlenségeket vállalnod miattam.
Harry szomorkás mosolya, bosszús horkantást csalt elő a férfiból.
- Nem értem, miért feltételezed folyton, hogy önfeláldozóbb vagyok, mint amilyennek látszom. Tudom, hogy találtál már magadnak egy pincét, ahol lakhatsz, de remélem, ez jobban fog tetszeni - nyújtotta át a méretes borítékot.
- Perselus neked…
- Semmiféle szentimentális kötelességérzetem sincs veled kapcsolatban, és nem áll szándékomban elrendezni helyetted az életed - vágott a fiú szavába. - Ez csupán egy lehetőség.
Harry három lapot emelt ki a borítékból. Az egyik egy levél volt a roxmortsi templomból, miszerint szívesen vennék, ha a fiú hozzájuk költözne és gondnoki feladatokat látna el, a másik kettő pedig ajánló levél volt Pitontól és Dumbledore-tól.
- Ezek?
- Albusnak és nekem elég széleskörű kapcsolataink vannak egyetemekkel és főiskolákkal az országban. Ha ezeket meglobogtatod, lesz egy kis előnyöd a bejutásra. A gondnoki állás Remus atya ötlete volt. - Perselus arcán enyhe fintor suhant át. - Érdekes ember. Sokat tanulhatsz tőle az életről, és első munkahelynek épp elég nyugalmas ahhoz, hogy végiggondolhasd, mihez kezdesz az életeddel.
Harry elmosolyodott. Még a szemében pattogó fényes kis szikrák is elégedettségről és boldogságról tanúskodtak.
- Ha ezt elfogadom, az azt jelenti, hogy hosszú ideig itt maradok a környéken. - lebegtette meg a papírokat. - Nem szabadulsz tőlem egykönnyen. Az már nem egy tábor lesz… kénytelen leszel esélyt adni nekem.
- Úgy mondod, mintha fenyegetnél - horkant fel Perselus.
- Szóval nem bánod?
Piton sóhajtott.
- Átadtam a borítékot, ne számíts romantikus nagyjelenetre vagy isteni kinyilatkoztatásra.
Harry egészen bután elvigyorodott és Perselus nyakába vetette magát.
- Pedig már vártam, hogy tévedéseidet belátva rohansz majd a vonatom után és kétségbeesett arccal kiáltozod a nevemet - lopott csókot a vékony ajkakról.
- Talán egy párhuzamos dimenzióban, de ebben az életben semmiképp.
Piton átkarolta és hagyta hogy a fiú gyermeteg izgalma és furcsa vidámsága felmelegítse a bőrét.
Az elmúlt napokban sokat gondolkodott. Megpróbálta reálisan szemlélni az életét és arra kellett rájönnie, hogy a fejében sipákoló hangocskának többnyire igaza van. Rohadtul eljött az ideje, hogy a magánélete tartalmazzon végre némi egészséges bonyodalmat. Régóta nem volt már része a párkapcsolat érzelemhullámzással, esetlenséggel és furcsa tapogatózással tarkított pillanataihoz, és ami azt illeti addig a napig, amíg Harry nem rendezett sztriptíz bemutatót az ágya közepén nem is gondolta, hogy szüksége lenne rá.
Nem volt száz százalékig meggyőződve a döntése helyességéről, de abban egészen bizonyos volt, hogy nem tudná tovább elviselni az éjszakánként ajtaja előtt énekelgető Harry Pottert. Ha a fiú többé nem dalol és nem iszik a haverjaival, talán egyszer még egy szál virágot is vesz neki… valami nagyon jeles napra… mondjuk a negyvenedik évfordulóra… ha addig nem jön ki rajta vénségére a pollenallergia…
Epilógus… avagy egy évvel meg egy kicsivel később
Hófehér party sátrak feszültek a mesekönyvbe illően zöld és hibátlan gyep fölé, mint megannyi fehér gomba. Édes virágillat lengett be mindent, az embernek szinte prüszkölhetnékje támadt a rengeteg fréziától, rózsától és kálától. Mintha kifosztották volna az összes angol virágboltot és egy kupacba hordták volna a fehér szirmú méhcsalogatókat.
A legnagyobb sátorban egy tősgyökeres orosz és egy legalább annyira angol család különös kavalkádja ücsörgött. Egymás szavát sem igen értették, de a barátkozó kedvű pityókás nagybácsikat ez egyik oldalon sem érdekelte, és pár óra után úgy ölelgették egymást, mintha egész életükben kebelbarátok lettek volna.
A hosszú főasztalnál foglalt helyet az ifjú pár és az örömszülők.
Nell és Max… nem tűntek különösebben izgatottnak, mintha az egész lakodalmi felhajtás csak a szülők miatt lenne. Ők ellenben majd kibújtak a bőrükből!
Max anyja és a mostohája, párás szemmel szorongatták egymás kezét, miközben nézték kettejüket. Az igazi apja ellenben duzzogva meredt a borospoharába és sehogy sem tudta megemészteni, hogy a csupa izom, fiacskája miért egy debellával köti össze az életét.
Mr. Nasgarov viszont olyan büszkén nézett tulajdon gyermekére, mintha bizony nem is az esküvőjén ülne, hanem azt bámulná, hogyan választják királynővé.
Beszéde közben úgy meghatódott, hogy elfelejtkezett magáról, és az angolul megkezdett szöveget ékesszóló oroszsággal fejezte be. Szerencsére mindenki tudja, mikor kell ujjongani és tapsolni egy szónoklatnál, így senkinek nem okozott gondot a dolog.
Max oroszul köszöntötte kedvesét. A menyasszony rokonsága megpróbálta visszatartani az akcentusa miatt kikívánkozó hiénaszerű röhögést, de végül, mikor Vrockij bácsi feje ellilult, végérvényesen kitört belőlük.
Az átnevelő tábor tagjai az első asztalnál kaptak helyet.
Surya, aki az egész rendezvény lebonyolításáért és egyben tartásáért felelt, egy percre sem állt meg. Úgy ingázott az asztalok között, mintha lenyelte volna a gyalogkakukkot reggelire.
A beszédek végeztével elkezdték tálalni az ételeket, Harry pedig vigyorogva végigtekintett az asztaltársaságon.
- Nem is találkoztunk, mióta kikísértelek titeket a vonathoz - közölte.
Vele szemben egyből Zima és Neville párosa ücsörgött.
- Nem sok minden történt - kacarászott a mandulaszemű lány. - Pár hónapja mi is összeházasodtunk. Persze nem ekkora hacacáréval, de azért letudtuk a dolgot. A szülők parancsoltak ránk, nem akarták, hogy zabigyereket szüljek.
- Terhes vagy? - vigyorodott el Nyuszi.
Zima bólintott, és elégedetten hagyta, hogy Neville átölelje. Valóban tökéletes párnak tűntek. A dundi fiú nőtt valamennyit, meg talán fogyott is, az apró változások eredményeképpen egész férfias benyomást keltett.
- De én azt hittem, hogy ti…
- Nem lettünk heterók, ha erre célzol! Ő az én kis alibi feleségem.
- Ő meg az alibi férjem - biccentett Zima.
Harry jobbján Perselus szórakozottan horkantott.
- Eléggé ki lettek volna bukva a szüleink, ha nem változunk, így aztán úgy döntöttünk, hogy teszünk nekik egy szívességet. Most boldogok - mosolygott Neville.
- Akkor ki a gyerek apja?
Hermione két kanál leves közt rosszallóan Nyuszira meredt.
- Beültetésről hallottál már?
William hümmögve igazgatta meg a szalvétáját és úgy tűnt helyesli a dolgok ilyetén alakulását.
- Suryával mi van? Köröz itt jobbra és balra, de még nem tudtam elkapni, hogy megkérdezzem tőle, Malfoyt meg sehol sem látom - dörmögte a fekete fiú.
- Draco üzleti úton van Olaszországban. Egyébként meg együtt laknak.
- Nem mondod, hogy ezek ketten monogám kapcsolatba kezdtek? - meredt Zima, Harryre.
A fiú felsandított Perselusra, de úgy tűnt a férfi kivételesen nem bánja ha pletykálkodik.
- A legkevésbé sem. Csak együtt élnek, és egy rendezvényszervező céget vezetnek.
Bár nagyon kikívánkozott belőle, de úgy döntött a párja orra előtt nem kezd el vidáman csámcsogni azon, mi is történt valójában.
Malfoy hazaráncigálta magával az indiai fiút, ahol is szenvedélyes csókban részesítette a családja orra előtt, majd bejelentette nekik, hogy ígéretéhez híven felviszi a szobájába és hülyére keféli.
Harry enyhén pirulva gondolt arra, hogy Lucius Malfoy pont akkor tört rájuk kétségbeesetten és egy kartonnyi alkohollal felszerelkezve, mikor Piton maga alá gyűrte a kanapén.
A látvány, valószínűleg betetézte az ezüsthajú férfi aznapi megpróbáltatásait, mert ájultan vágódott a szőnyegre, akár egy kidöntött fa.
Draco menyasszonya, Pansy sírógörcsöt kapott, majd két hónapra bevonult egy csendes vidéki szanatóriumba. Kijövetele után nem sokkal, egy bizonyos Blaise Zambinit kezdett el zaklatni. A fiú Ausztráliába menekült…
Különös módon Malfoy elhatározása, miszerint nem óhajtja megjátszani magát és kiélvezi szexuális orientáltságának minden kellemes percét, nem lepte meg az anyját. Lucius viszont úgy érezte elárulták, minden rokona beszállt valamiféle perverz összeesküvésbe, hogy hatalomra juttassák a homoszexuálisokat. Apokaliptikus hangulatát az tetőzte be, hogy az egyetlen barátja is meleg, ráadásul egy fiával egykorú suhanccal jött össze.
Ama bizonyos ájulása előtt az utolsó gondolata az ateizmus helyénvalósága körül forgott.
Surya a maga részéről nem tartotta fontosnak, hogy bárkinek is beszámoljon a családi történéseiről, így aztán eléggé homályos volt, miért is maradt Draco mellett. Minden esetre a kettejük összefogásából alakult cég gyors iramban fejlődött, így aztán ideje sem volt sajnáltatni magát a sorsa miatt.
Hermione kacéran végigmérte az egyik pincérfiút, mire az asztalnál ülők közül többen somolyogni kezdtek.
- Úgy látom belevetetted magad az életbe.
A lány szórakozottan kihalászta ásványvizéből a citromkarikát és megvonta a vállát.
- Csak nézelődöm. Igazából az egyik egyetemi tanáromat próbálom levenni a lábáról. - sóhajtott. - Okos, szellemes… csak épp nem túl fess.
- Mit értesz nem túl fess alatt? - tudakolta William.
- Pár éve Argentínában járt, és úgy jött vissza, hogy az arca bal felét gyakorlatilag felkockázták.
- A sebhely igazán szexi - vont vállat Neville.
- Ezt én is mondtam neki, de az istennek sem hiszi el - közölte durcásan Mione.
Tulajdonképpen már fél éve győzködte a férfit, de az begubódzott valamiféle önsajnáltatásból szőtt burokba, és igen nehezen lehetett kirángatni a fényre. Azonban a kócos tudorkát nem olyan fából faragták, hogy ha végre megtalálja az ideális párjelöltet, akkor sitty-sutty feladja némi önértékelési zavar miatt.
- Veled mi van Will?
A fekete fiú végigtekintett a várakozó arcokon, majd megvonta a vállát.
- Egyetem.
Valójában keleti teológiát tanult, és áttért a buddhizmusra. A napjait tanulással és meditációval töltötte, kikapcsolódásképp pedig sakkozni járt az egyik koleszához közeli parkba.
Mindőjük közül Nyuszi változott a legtöbbet. A lány kénytelen-kelletlen beszállt a családi vállalkozásba. Egy ideig lemondott az álmáról, hogy óvónő legyen, és a pult mögött gürizett. A töméntelen mennyiségű feles, sör és boros-kóla töltögetése közben aztán megtalálta a saját hangját, és a pöttömnyi visszahúzódó vöröskéből egész tűzrőlpattant hölgyemény vált belőle.
- Hibbant Hopkinsról tudtok valamit?
- Gondoltam, hogy megkérdezitek! - mosolygott Mione - Szanatóriumba vonult.
- Úgy érted, végérvényesen begolyózott? - pislogott Nyuszi.
- Próbáltam szebben kifejezni a dolgot… de jah. Megzakkant.
Senki nem lepődött meg túlzottan.
- És, ti? - kérdezte behúzott nyakkal Neville.
A dundi fiú Perselusra meredt. Amaz gúnyos kis félmosolyra húzta száját.
- Pár hónapja kénytelen vagyok éjjel-nappal élvezni Harry társaságát, bár azt hiszem már nem sokáig, mivel feltett szándéka hogy hidegre tegyen.
- Csak egyszer, egyetlen egyszer borsoztam túl a gombalevest! - háborodott fel a fiú.
- Az a két perc amíg fuldokoltam, egy életre velem marad - dörmögte válaszul a kémikus.
Harry rámosolygott párjára. Nem kellett megszólalnia ahhoz, hogy mindenkivel tudassa, mennyire boldog, és mekkora mázlistának érzi magát. Csak úgy sugárzott Perselus mellett.
A férfi adott egy esélyt kettejüknek, Harry pedig apránként beleette magát a hétköznapjaiba, a gondolataiba, majd végül teljes egészében betelepedett az életébe.
Piton felmondott a Denem Corporationnál és megerősítette a szerződését Dumbledore-al. Azóta az édesség fejlesztők főnöke. Harry pedig beköltözött hozzá a pincébe, így aztán Perselus házi kóstolóvá léptette elő.
Többször megesett, hogy hirtelen megjelent a nappaliban valami füstölgő kémcsővel, vagy bugyborékoló lombikkal, hogy a gyanúsan foszöld cukorkarudakat már ne is említsem, és megpróbálta ledönteni a fiú torkán. Harry ilyenkor megfenyegette, hogy éjjel alattomban ráuszítja majd egyetlen közös állatukat, a Véres Báró nevet viselő tollhiányos kakadut.
Jobbára azonban élvezettel próbált ki minden új ízt. Tudta, hogy Piton nem adna neki olyat, amitől rosszul lehet, a Véres Báró pedig olyannyira kedélybeteg állat volt, hogy ha beszórja Perselust szotyival, akkor sem támadta volna meg.
A vacsora végeztével zene csendült fel és Max a táncparkettre vezette az orosz lányt. Neki kellett volna vezetni, de egyáltalán nem tudott táncolni, úgyhogy leginkább két betintázott pingvinre emlékeztettek, ahogy ide oda imbolyogtak egymásba karolva.
Nell ragaszkodott hozzá, hogy mindegyikükkel ropjon pár percet, aztán pedig jó szokás szerint az egész banda felöntött a garatra.
Surya volt az egyetlen, aki abszolút józan maradt. Kis headsetjével ücsörgött egy dísztuja takarásában és Malfoy hívását várta.
Éjfél is elmúlt már, mire megcsörrent a telefonja.
- Halló!
- Hy! Holnap reggel otthon leszek. Minden rendben ment?
- Mindenki boldog. A menyasszony épp most repítette a tűsarkúját az egyik lampionra.
- Akkor tényleg jó a buli. Sajnálom, hogy ki kellett hagynom, de a jövő héten úgyis találkozónk lesz Perselussal.
- A meglepetés-party Harrynek… ugye?
- Az - gondolkodott Malfoy a vonal túlvégén.
- Tudod ettől az egésztől olyan nosztalgikus hangulatom támadt.
- Amennyiben?
- Amennyiben gyorsan told haza a segged, és táncoltasd meg alattunk az ágyat! - sziszegte az indiai.
- Még csak három napja járunk, és máris milyen követelődző vagy…
- Mond nyugodtan, hogy nem tetszik, úgy sem veszem be!
- Azt elhiszem.
- Oh Draco, még valami! Hazafelé vegyél légyszi' olyan női borotvát, azt a Vénusz, vagy mifenét.
- Minek neked női borotva?
- Nem nekem, neked! Leszedjük rólad azt a csúnya borostát. Azt akarom, hogy sima lábakkal add elő nekem a félénk balerinát.
- Tütüben?
- Tütüben.
- Hihetetlenül perverz vagy Surya.
- Te beszélsz? Nyakig be kellett gombolnom az ingem, hogy ne látszanak a kötélnyomok!
A vonal másik végén a szőkeség nyelt egyet.
- Rohanok.
- El is várom! - szusszantott az indiai.
Hazafelé Malfoy durcásan mormogott az orra alatt. Semmi baja nem volt a balerinás szerepjátékkal, de ugyan mért baj, ha látszik egy kis borosta a tüll alatt?
VÉGE…..