Challenge_3
Haramadik bejegyzés az írásról, a pályázat eredmémyéről~
Enjoy!
Sikerült kevesebb időnek eltelnie a két frissítésem között, és ezért rendkívül büszke vagyok magamra. Sok dolog történik, és történt velem az utóbbi napokban, ezért még inkább örülök annak, hogy eljutottam eddig. Vannak dolgok a történtek között, amikre örömmel gondolok, és vannak, amikre nem. Igyekszem szép sorban végigvenni mindent, remélem sikerül uralmat tartanom a káosz fölött.
Aki a pályázat, illetve az SM miatt olvassa a bejegyzéseket, azoknak nyílván ez a legfontosabb, tehát kezdeném ezzel a beszámolót. Elérkezett a nagy dátum, a nagy bejelentés. Nincs dobpergés, nincs szerpentin, de még csak tortavágás sem.
Nem jutottam tovább.
Nehéz leírni ezt, még nehezebb volt átélni, de mostanra átvészeltem, tudomásul vettem. Talán, ha közvetlenül a hír után kezdek neki a bejegyzés írásának, akkor nagyobb csalódás érződne belőle. Talán pont ezért nem jelentkeztem rögvest utána; talán akkor is sikerült volna némi méltóságot a sorok közé biggyesztenem. A szembesülés nem ért meglepetésként. Ha olvastátok a korábbi írásomat, akkor tudjátok, hogy már hetekkel ezelőtt sem reménykedtem benne. Az okokat is ismeritek; nem a műben remegett meg a bizalmam, hanem az időzítésben. Nem most, és nem ezt a történetet kellett volna elküldenem. Habár az SM rengeteget jelent nekem; az első gyermekem, nem állt készen erre a megpróbáltatásra. Ugródeszkának tökéletes volt, fantasztikus tanulópénz, csodálatos tapasztalat, amiért rendkívül hálás vagyok. Nélküle nem ismertem volna meg annyi embert a Merengőn, nem szerettem volna bele az írásba, és egyáltalán ebben az egész környezetbe. Hazudnék, ha azt mondanám nem szomorodtam el, de akkor is, ha most siránkoznék, és igazságot követelnék magamnak. Reálisan látom a helyzetet; az SM egy remek ötlet, lendületes történet volt, s hiába a hosszas korrigálás, mégiscsak az első művem volt. Nem voltam olyan kiforrt, olyan felkészült, mint most (no, persze most sem vagyok Rowling, vagy Picoult, nehogy félreértsen valaki), de hiszem, hogy megtaláltam a saját stílusomat. Egy ösvényt, amin tovább haladhatok, evickélhetek. Nincs olyan kitűnő eredmény, amit ne előzött volna meg egy nagyobb munka, bukás, erőfeszítés, ezért nem szabad feladnom. Ti se tegyétek soha! Valamiért ennek így kellett történnie, még nem érkezett el az én időm; talán egy másik történet lesz az, ami végül beteljesíti majd az álmaimat. Habár örültem volna a továbbjutásnak, nem éreztem volna méltónak… Mint írtam, a határidő előtti estén, éjfél előtt fél órával nyújtottam be a művet (hozzáteszem úgy, hogy előző nap még lényeges fejezeteket satírozgattam, és a mellékletként beadásra váró adatlapról is késve értesültem.) Se az SM-hez, de hozzám nem volt méltó ez az eljárás. Hiszem, hogy nem csak az írónak, hanem az írásnak „pihennie” is kell kicsit az elkészülés, a lázas ténykedés után. Megfogadtam magamnak, és most ünnepélyesen megfogadom nektek is, hogy legközelebb „felnőttebb”, elővigyázatosabb leszek. Megtisztelem a szerkesztőséget, az olvasókat, és saját magamat is azzal, hogy milyen munkát adok ki a kezeim elől. Ha másnak nem is, egy küszöb átlépésnek biztos tekinthető ez az idei pályázat. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ne a Merengőre töltsem fel a művem, hanem olyan szakértők kezére bocsássam, akik évek óta ezzel foglalkoznak. Nem bántam meg, hogy megtettem; hálás vagyok azért, hogy elnyomtam a siránkozó hangot magamban, aki le akart beszélni róla.
Köszönöm nektek, ha szurkoltatok a történetnek! Köszönöm, hogy mellettem álltatok!
Hogy hogyan is tovább? Egy fejezet lezárult (ha nagyon témába illeszkedő, és professzionális szeretnék lenni), de a show-nak mennie kell tovább, és mint írtam előzőleg: a gépezet nem állhat le. Isteni szerencsém van, amiért munkának álltam még az eredmény kihirdetése előtt. Nem azt mondom, hogy elment volna a kedvem az írástól, de ahogy magamat ismerem, egy időre biztos szögre akasztottam volna a billentyűzetet… Lényeg, hogy nem így történt, lázas munkában vagyok. Az új történetem miatt (amiről ez előző bejegyzésben már borítót is közöltem), sajnos el vagyok maradva a Meteoroidokkal, de igyekszem azzal is. Remélem a hónap végén sikerül befejeznem, de egyelőre csak a vázlatolás fázisában tartok. Sajnos vagy nem, de az új világ teljesen magába szippantott, s ez ágyat vet a további bekezdésemnek is.
Ez a történet feltehetőleg már nem fog felkerülni a Merengőre, helyette az itteni, lj-s publikáláson viszont erősen vacillálok. Ha az „igen” mellett döntök, azok a post-ok biztosan zárolva lesznek, így szólok előre: azok nem lesznek nyitottak bárki részére. Továbbra is komoly terveim vannak az írással, pláne ezzel a friss történettel, így nem szeretném kockáztatni az információvesztést. A közelebbi ismerősökben, barátokban megbízom, így csak számotokra válik majd elérhetővé a platform. Hogy az Aranymosáson indítom-e el ezt a történetet is? Nem tudom. Továbbra is értesítelek majd benneteket minden fejleményről, így tudni fogtok róla, ha igen. Egyelőre nyomon követem az idei továbbjutókat, írom a történetem… Vagy a jövő évi kihívást célzom meg, vagy további kiadók felé fordulok. Ez még a jövő zenéje, mindenesetre addig is élvezem, hogy a Meteoroidok hamarosan zárul, egy új világ pedig most kezdődött.
Köszönöm még egyszer, hogy a történet mellett voltatok ebben a kalandban! Remélem továbbra is nyomon követtek majd! Apropó ígéretek… sokan kértétek az SM-et miután letöröltem a régi helyéről, a Merengőről. A történet megint „szabad”, tehát szeretnék eleget tenni néhányatok kérésének. No, akiktől kapok e-mail címet, azoknak szívesen elküldöm (akár az új, akár az átírt nevekkel). A gyorsaság persze relatív; szeretném átböngészni kicsit, mert jó régen elástam a maga mappájában, mióta szabad szélnek eresztettem januárban.
Szép tavaszi napokat kívánok mindenkinek,
Hiroki
Enjoy!
Sikerült kevesebb időnek eltelnie a két frissítésem között, és ezért rendkívül büszke vagyok magamra. Sok dolog történik, és történt velem az utóbbi napokban, ezért még inkább örülök annak, hogy eljutottam eddig. Vannak dolgok a történtek között, amikre örömmel gondolok, és vannak, amikre nem. Igyekszem szép sorban végigvenni mindent, remélem sikerül uralmat tartanom a káosz fölött.
Aki a pályázat, illetve az SM miatt olvassa a bejegyzéseket, azoknak nyílván ez a legfontosabb, tehát kezdeném ezzel a beszámolót. Elérkezett a nagy dátum, a nagy bejelentés. Nincs dobpergés, nincs szerpentin, de még csak tortavágás sem.
Nem jutottam tovább.
Nehéz leírni ezt, még nehezebb volt átélni, de mostanra átvészeltem, tudomásul vettem. Talán, ha közvetlenül a hír után kezdek neki a bejegyzés írásának, akkor nagyobb csalódás érződne belőle. Talán pont ezért nem jelentkeztem rögvest utána; talán akkor is sikerült volna némi méltóságot a sorok közé biggyesztenem. A szembesülés nem ért meglepetésként. Ha olvastátok a korábbi írásomat, akkor tudjátok, hogy már hetekkel ezelőtt sem reménykedtem benne. Az okokat is ismeritek; nem a műben remegett meg a bizalmam, hanem az időzítésben. Nem most, és nem ezt a történetet kellett volna elküldenem. Habár az SM rengeteget jelent nekem; az első gyermekem, nem állt készen erre a megpróbáltatásra. Ugródeszkának tökéletes volt, fantasztikus tanulópénz, csodálatos tapasztalat, amiért rendkívül hálás vagyok. Nélküle nem ismertem volna meg annyi embert a Merengőn, nem szerettem volna bele az írásba, és egyáltalán ebben az egész környezetbe. Hazudnék, ha azt mondanám nem szomorodtam el, de akkor is, ha most siránkoznék, és igazságot követelnék magamnak. Reálisan látom a helyzetet; az SM egy remek ötlet, lendületes történet volt, s hiába a hosszas korrigálás, mégiscsak az első művem volt. Nem voltam olyan kiforrt, olyan felkészült, mint most (no, persze most sem vagyok Rowling, vagy Picoult, nehogy félreértsen valaki), de hiszem, hogy megtaláltam a saját stílusomat. Egy ösvényt, amin tovább haladhatok, evickélhetek. Nincs olyan kitűnő eredmény, amit ne előzött volna meg egy nagyobb munka, bukás, erőfeszítés, ezért nem szabad feladnom. Ti se tegyétek soha! Valamiért ennek így kellett történnie, még nem érkezett el az én időm; talán egy másik történet lesz az, ami végül beteljesíti majd az álmaimat. Habár örültem volna a továbbjutásnak, nem éreztem volna méltónak… Mint írtam, a határidő előtti estén, éjfél előtt fél órával nyújtottam be a művet (hozzáteszem úgy, hogy előző nap még lényeges fejezeteket satírozgattam, és a mellékletként beadásra váró adatlapról is késve értesültem.) Se az SM-hez, de hozzám nem volt méltó ez az eljárás. Hiszem, hogy nem csak az írónak, hanem az írásnak „pihennie” is kell kicsit az elkészülés, a lázas ténykedés után. Megfogadtam magamnak, és most ünnepélyesen megfogadom nektek is, hogy legközelebb „felnőttebb”, elővigyázatosabb leszek. Megtisztelem a szerkesztőséget, az olvasókat, és saját magamat is azzal, hogy milyen munkát adok ki a kezeim elől. Ha másnak nem is, egy küszöb átlépésnek biztos tekinthető ez az idei pályázat. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy ne a Merengőre töltsem fel a művem, hanem olyan szakértők kezére bocsássam, akik évek óta ezzel foglalkoznak. Nem bántam meg, hogy megtettem; hálás vagyok azért, hogy elnyomtam a siránkozó hangot magamban, aki le akart beszélni róla.
Köszönöm nektek, ha szurkoltatok a történetnek! Köszönöm, hogy mellettem álltatok!
Hogy hogyan is tovább? Egy fejezet lezárult (ha nagyon témába illeszkedő, és professzionális szeretnék lenni), de a show-nak mennie kell tovább, és mint írtam előzőleg: a gépezet nem állhat le. Isteni szerencsém van, amiért munkának álltam még az eredmény kihirdetése előtt. Nem azt mondom, hogy elment volna a kedvem az írástól, de ahogy magamat ismerem, egy időre biztos szögre akasztottam volna a billentyűzetet… Lényeg, hogy nem így történt, lázas munkában vagyok. Az új történetem miatt (amiről ez előző bejegyzésben már borítót is közöltem), sajnos el vagyok maradva a Meteoroidokkal, de igyekszem azzal is. Remélem a hónap végén sikerül befejeznem, de egyelőre csak a vázlatolás fázisában tartok. Sajnos vagy nem, de az új világ teljesen magába szippantott, s ez ágyat vet a további bekezdésemnek is.
Ez a történet feltehetőleg már nem fog felkerülni a Merengőre, helyette az itteni, lj-s publikáláson viszont erősen vacillálok. Ha az „igen” mellett döntök, azok a post-ok biztosan zárolva lesznek, így szólok előre: azok nem lesznek nyitottak bárki részére. Továbbra is komoly terveim vannak az írással, pláne ezzel a friss történettel, így nem szeretném kockáztatni az információvesztést. A közelebbi ismerősökben, barátokban megbízom, így csak számotokra válik majd elérhetővé a platform. Hogy az Aranymosáson indítom-e el ezt a történetet is? Nem tudom. Továbbra is értesítelek majd benneteket minden fejleményről, így tudni fogtok róla, ha igen. Egyelőre nyomon követem az idei továbbjutókat, írom a történetem… Vagy a jövő évi kihívást célzom meg, vagy további kiadók felé fordulok. Ez még a jövő zenéje, mindenesetre addig is élvezem, hogy a Meteoroidok hamarosan zárul, egy új világ pedig most kezdődött.
Köszönöm még egyszer, hogy a történet mellett voltatok ebben a kalandban! Remélem továbbra is nyomon követtek majd! Apropó ígéretek… sokan kértétek az SM-et miután letöröltem a régi helyéről, a Merengőről. A történet megint „szabad”, tehát szeretnék eleget tenni néhányatok kérésének. No, akiktől kapok e-mail címet, azoknak szívesen elküldöm (akár az új, akár az átírt nevekkel). A gyorsaság persze relatív; szeretném átböngészni kicsit, mert jó régen elástam a maga mappájában, mióta szabad szélnek eresztettem januárban.
Szép tavaszi napokat kívánok mindenkinek,
Hiroki