fanfiction - Angyal a szomszédom, vagy mégsem? (Supernatural / Odaát) - 1/?
AN: Sziasztok kedves - gondolom már elpártoló olvasóim! Egy befejezetlen történet első fejezetét hoztam nektek. Frissítés, ha kicsit kipihentem a vizsgákat és túl leszek a felvételin.
A történetről: Humor, és elsősorban Dincnek, aki először (és egyedüliként) felvetette nekem a Castiel és Gabriel, mint lakótársak ötletet, és az ötlet tulajdonságai, hogy ihletet ad, és az ihletből lesz a történet.
Szóval ötletet szívesen fogadok és bármilyen jellegű kommentet :)
Szerző: Gitta
Cím: Angyal a szomszédom, vagy mégsem?
Világ: Supernatural / Odaát
Szereplők: Castiel, Gabriel, a két (ex)angyal, Dean, Sam és Bobby, illetve a mélyen tisztelt lakók
Ajánlás: Dincnek
Jelige: „Az ígéret szép szó…” :)
Figyelmeztetés: Hőseink nem fogják magukat vissza, ha kevésbé kulturáltan kell fogalmazni.
Korhatár: 14 :)
Angyal a szomszédom, vagy mégsem?
1. fejezet: Lucyke
(amelyben Castiel és Dean meglátogatják Castiel jövendő lakhelyét, és megismerkednek a többi lakóval… legalábbis némelyikkel)
Az épület nem sok jót ígért, valahol félúton volt Castiel pokolképe és egy otthon között. Az angyal elkeseredetten bámult az ódon kapura, és csak Dean figyelmeztető pillantása akadályozta meg, hogy bármit is mondjon. A mellette álló vadász megpaskolta a vállát.
- Nyugi - mondta a férfi -, volt már rosszabb is, nem?
- Valóban, annál jobb, mint amikor kiraktál az utcára aludni - duzzogott Castiel.
- Akkor még nem kellett aludnod…
- Nem, de az a kis ribi nekem sok volt.
- Ribi? Melyik alternatív világban mondasz te olyanokat, hogy ribi?
- Pont abban, amelyikben te ördögjelmezes csajokat hívsz be a szobánkba.
Dean tátogott.
- Szóval melyik ribi? - kérdezte fél másodperces szünet után, amikor rájött, hogy Castiel kikerülte a válaszadást.
A másik férfi felhúzta az orrát.
- Amelyiken ördögjelmez volt.
- Hé, nem mondod, hogy nem tetszett?
- Dean, alig éltük túl az Apokalipszist, de te már csinos, ördögjelmezes lányokkal flörtölsz, mert hogy azok nem voltak felnőttek, az biztos. Lucifer után neked nem volt elég az ördögből?
- Legyen már humorérzéked, jelmezes buli volt, és a kiscsaj igazán dögös volt.
- És tizenöt éves.
- Honnan tudod?
- Megnéztem a személyigazolványát…
- Akkor téged is érdekelt, mi?
Castiel behúzta a nyakát, de nem válaszolt. Dean számára ez felért egy hatalmas igennel. Diadalmas arccal nézett barátjára:
- Szóval tetszenek az ördöglányok. Micsoda ízlésficam…
- Mondod te - morogta Castiel dühösen, és lenyomta a kilincset.
A zár persze nem engedett.
- Nézd, itt kaputelefont kell használni - világosította fel barátját Dean, és kikereste főbérlőjük nevét a listából. - Lássuk csak, Pearson és Spearman, Sparkles, Tall… ez lesz az.
Kicsöngött, majd mikor Dean már reménytelennek érezte a helyzetet, egy idős, reszelős női hang szólt a telefonba:
- Tessék?
- Mrs Tallt keressük - vette elő legbájosabb stílusát Dean Winchester.
- Én vagyok…
- A kiadó lakás ügyében jöttünk.
- Jöjjenek.
Dean belökte a kaput, és bejutottak a körfolyosós társasház udvarára. Belülről pont olyan kevéssé nyújtott barátságos látványt a reménybeli otthon, mint kívülről.
- Eddig alulértékeltem a moteleket - suttogta Castiel fülébe, mikor látta, hogy barátja meredten bámulja a teli szemeteskukát és a mellette ólálkodó hatalmas, szürke kandúrt.
A macska hasonló figyelmet szentelt az egykori angyalnak, mint az neki. Sárga szemeivel végigmérte a férfit.
- Nem mondod, hogy félsz tőle…
Cas megrázta a fejét.
- Tisztára, mint… - kezdte volna Dean halkan.
- Azazel, cica, gyere, cicc-cicc-cicc - hallottak egy lányhangot a fejük fölül.
A hatalmas állat kecsesen felugrott a korlátra, és felfelé indult, gazdájához.
Dean kifújta a levegőt, észre sem vette, hogy szüneteltette a légzését.
- Hú…
- Kísérteties - jegyezte meg Castiel.
A másik férfi morgott valami megbotránkoztató káromkodást az orra alatt, majd egy végső pillantást vetett a gazos udvarra, majd követte a macskát. Castiel szintén így tett, és elgondolkozott, hogy jó ötlet volt-e idejönnie. A levegőben ugyanis ebédszag keveredett a fű és a nedves föld illatával, illetve valami meghatározhatatlanul kellemetlennel, amit leginkább a macskaürülék és az érett szemét szagával lehetett azonosítani. Fintorgott, és reménykedett benne, hogy a lakás nem a földszinten lesz, bár feljebb haladva tudatosult benne, hogy egyik ajtó sem túl bizalomgerjesztő. Az ablakokon függönyök, hol virágosak, hol szürkék a rájuk ragadt piszoktól, hol vörösek. A borszínű anyagnál találkoztak először emberrel - és a macskával újra.
A kamaszlány a küszöbön ült egy tetőtől talpig virágos nyári ruhában, amiben jóval fiatalabbnak nézett ki. Ölében napló és egy rózsaszín toll feküdt. A lent látott kandúr meg a lábához dörgölőzött.
- Css, Azazel, nincs több, jó cica vagy, tudom, hogy már nem vagy éhes, nem is lehetsz az, nemde? - motyogott a macskának, majd az idegen léptekre felnézett, pont akkor, amikor a macska a keze alatt megdermedt.
- Jó napot - köszönt a két férfinak, majd tátva maradt a szája. - Hé, titeket ismerlek, ott voltatok a bulin.
Castiel és Dean nem kevésbé döbbentek meg. Az ördöglány a buliból, csak épp szarvacskák és villás farok, no meg ipari mennyiségű smink nélkül. Tényleg fiatalnak nézett ki, a virágos ruhácska meg még jobban levont már meglévő életéveiből.
- Te vagy Dean, ugye, te meg Cassie, vagy valami ilyesmi, fura név egy fiúnak, de hát ez van. Humoros szüleid voltak, mi? Na, itt fogtok lakni? Csodálatos… várjatok, ti akkor együtt vagytok, ugye?
- Ami azt illeti… - kezdte volna Castiel, de Dean közbevágott:
- Nem. Cas itt fog lakni, de én nem.
- Hát, szia, Cas, kinél?
- Mrs Tall lakásában.
- Húha… rémes lesz, ő a... mumus. Ja, én be sem mutatkoztam - vigyorodott el a lány -, Lucy vagyok, Lucy Sparkles, örülök, hogy megismertelek titeket, majd gyertek át, ha már nem bírjátok a nyanyát. Anya mondjuk nem lesz boldog, de ez van. Van egy kamaszlánya, el kell viselnie engem. Különben megszököm - hadarta el a lány egy szuszra, majd rövid lélegzetvétel után folytatta - Tudjátok, tök jó itt új lakókat látni, az a két kocka ott a harmadikon nagyon nem vicces. Mindkettő szemüveges, és uncsi… folyton csak a számokról akarnak beszélni, én meg utálom a számokat. A macskákat szeretem és a csini fiúkat, mint ti. Ja, ha már itt tartunk, ő itt a cicám, Azazelnek hívják, de már biztos hallottátok a nevét. Oké, tudom, tudom, túl sok információ - legyintett a két férfi arcára nézve.
- Tudod, honnan van a macskád neve? - kérdezte Castiel komolyan.
- Ó, persze, a Mester és Margaritából, az rohadt jó könyv, imádom! Biztos kérnék autogramot Bulgakovtól, ha élne.
Dean értetlenül bámult Castielre, aki szintén tudatlanul nézett a lányra. Lucy azonban nem vette a lapot.
- Ti nem szeretitek? Hiba, vagy nem olvastátok? Majd feltétlen olvassátok el, vicces. Woland jó arc, arról nem is beszélve, hogy majdnem Lucifernek hívnak - újságolta boldogan a lány.
- Hogyhogy? - kérdezte meglepetten Castiel.
- Apám neve Fair, értitek Lucy Fair… - nevette el magát Lucy -, de amikor anyu és apu elváltak, akkor anyunál maradtam, és így lettem Sparkles, az is jó név ám. A Fair miatt öltöztem be ám ördögnek, állítólag jól áll nekem a villás farok, így tökéletes ördögfióka voltam. Neked, különösen tetszett - bökött Dean felé - na, menjetek, mert a nyanya mindjárt lejön, aztán felrángat titeket. Láttam ,hogy egyszer ezt csinálta Pearsonnal, na, az haláli volt. Szegény csak folyamatosan azt sikoltozta, hogy a „Szemüvegemet ne!!” Haha.
Dean elmosolyodott.
- Köszönjük az információkat, Lucy, remélem, még találkozunk. Tanulságos volt.
Felkaptattak a lehető leggyorsabban a következő emeletre, ahol egy alacsony, kerekded arcú méregzsák fogadta őket Mrs Tall személyében.
- Nem igaz, hogy ennyire nehéz megmászni két emeletet, ha ti is olyan puhány idióták vagytok, mint az a két nyomorult számítógépbuzi ott a szomszédban, hát akkor nem csoda, hogy ilyen rohadt világban élünk. Mi tartott ennyi ideig, mi? Azt hittem, hogy úgy kell felrángatnom ide titeket.
Castiel behúzta a fejét a válla közé, Dean meg túlvilági mosollyal figyelte az eseményeket.
- Hozzád is beszélek, te idióta…
- Elnézést, nem akartuk megbántani.
- Ajánlom is, Mrs Tall vagyok, és titeket hogy hívnak, báránykáim? - a nő hangja jóval kedvesebbé vált.
- Uh, Dean és Cass.
- Cass? Mi a teljes neved, fiam?
- Cass - ismételte Castiel.
- Ugye nem titkoltok valamit, fiúk?
- Nem, asszonyom - jelentették ki egyszerre.
Mrs Tall elmosolyodott.
- Még szép - rámutatott a folyosó végében lévő ajtóra -, ott fogtok lakni, semmi paráználkodás, mert rátok hívom a zsarukat. Ha pedig orgiát csaptok, azt lehet, de halkan, még megrontjátok a hangokkal a szomszéd srácokat. Fizettek, ugye? - a férfiak megfélemlítetten bólogattak, majd a várakozó tekintetre Dean elővette a pénztárcáját, és benyomta a nő markába a kéthavi előleget - Remek, itt a kulcs, befelé, ismerkedjetek meg vele magatok, én nem érek rá. Kezdődik a sorozatom.
- Szerződést nem kell aláírni? - kérdezte Dean.
- De, jó is, hogy szólsz - előkotort a kabátja zsebéből két kávéfoltos papírt -, tessék, írjátok alá.
- Mitől foltos? - ragadt a kezébe egy tollat Castiel.
- Az a nyamvadt sátánfattya macska fellökte a kávésbögrét, de Lucyke lelökne a lépcsőn, ha megfojtanám. Találkoztatok vele? Lucy Fair, az apja épp olyan vicceskedő ember lehetett, mint a te apád, Cassie. Sziasztok - és eltűnt a lakása mélyén.
- Hát ez csodás - kommentálta az eseményeket Dean több méterrel és két ajtóval messzebb. - Úgy látszik, itt mindenki közléskényszerben szenved. Csak ne legyen belőle járvány, mert akkor, Cas, te nyersz az apakomplexusos exangyalka szerepeddel.
- Kuss! - mordult rá a férfi.
(folyt. köv.)
A történetről: Humor, és elsősorban Dincnek, aki először (és egyedüliként) felvetette nekem a Castiel és Gabriel, mint lakótársak ötletet, és az ötlet tulajdonságai, hogy ihletet ad, és az ihletből lesz a történet.
Szóval ötletet szívesen fogadok és bármilyen jellegű kommentet :)
Szerző: Gitta
Cím: Angyal a szomszédom, vagy mégsem?
Világ: Supernatural / Odaát
Szereplők: Castiel, Gabriel, a két (ex)angyal, Dean, Sam és Bobby, illetve a mélyen tisztelt lakók
Ajánlás: Dincnek
Jelige: „Az ígéret szép szó…” :)
Figyelmeztetés: Hőseink nem fogják magukat vissza, ha kevésbé kulturáltan kell fogalmazni.
Korhatár: 14 :)
Angyal a szomszédom, vagy mégsem?
1. fejezet: Lucyke
(amelyben Castiel és Dean meglátogatják Castiel jövendő lakhelyét, és megismerkednek a többi lakóval… legalábbis némelyikkel)
Az épület nem sok jót ígért, valahol félúton volt Castiel pokolképe és egy otthon között. Az angyal elkeseredetten bámult az ódon kapura, és csak Dean figyelmeztető pillantása akadályozta meg, hogy bármit is mondjon. A mellette álló vadász megpaskolta a vállát.
- Nyugi - mondta a férfi -, volt már rosszabb is, nem?
- Valóban, annál jobb, mint amikor kiraktál az utcára aludni - duzzogott Castiel.
- Akkor még nem kellett aludnod…
- Nem, de az a kis ribi nekem sok volt.
- Ribi? Melyik alternatív világban mondasz te olyanokat, hogy ribi?
- Pont abban, amelyikben te ördögjelmezes csajokat hívsz be a szobánkba.
Dean tátogott.
- Szóval melyik ribi? - kérdezte fél másodperces szünet után, amikor rájött, hogy Castiel kikerülte a válaszadást.
A másik férfi felhúzta az orrát.
- Amelyiken ördögjelmez volt.
- Hé, nem mondod, hogy nem tetszett?
- Dean, alig éltük túl az Apokalipszist, de te már csinos, ördögjelmezes lányokkal flörtölsz, mert hogy azok nem voltak felnőttek, az biztos. Lucifer után neked nem volt elég az ördögből?
- Legyen már humorérzéked, jelmezes buli volt, és a kiscsaj igazán dögös volt.
- És tizenöt éves.
- Honnan tudod?
- Megnéztem a személyigazolványát…
- Akkor téged is érdekelt, mi?
Castiel behúzta a nyakát, de nem válaszolt. Dean számára ez felért egy hatalmas igennel. Diadalmas arccal nézett barátjára:
- Szóval tetszenek az ördöglányok. Micsoda ízlésficam…
- Mondod te - morogta Castiel dühösen, és lenyomta a kilincset.
A zár persze nem engedett.
- Nézd, itt kaputelefont kell használni - világosította fel barátját Dean, és kikereste főbérlőjük nevét a listából. - Lássuk csak, Pearson és Spearman, Sparkles, Tall… ez lesz az.
Kicsöngött, majd mikor Dean már reménytelennek érezte a helyzetet, egy idős, reszelős női hang szólt a telefonba:
- Tessék?
- Mrs Tallt keressük - vette elő legbájosabb stílusát Dean Winchester.
- Én vagyok…
- A kiadó lakás ügyében jöttünk.
- Jöjjenek.
Dean belökte a kaput, és bejutottak a körfolyosós társasház udvarára. Belülről pont olyan kevéssé nyújtott barátságos látványt a reménybeli otthon, mint kívülről.
- Eddig alulértékeltem a moteleket - suttogta Castiel fülébe, mikor látta, hogy barátja meredten bámulja a teli szemeteskukát és a mellette ólálkodó hatalmas, szürke kandúrt.
A macska hasonló figyelmet szentelt az egykori angyalnak, mint az neki. Sárga szemeivel végigmérte a férfit.
- Nem mondod, hogy félsz tőle…
Cas megrázta a fejét.
- Tisztára, mint… - kezdte volna Dean halkan.
- Azazel, cica, gyere, cicc-cicc-cicc - hallottak egy lányhangot a fejük fölül.
A hatalmas állat kecsesen felugrott a korlátra, és felfelé indult, gazdájához.
Dean kifújta a levegőt, észre sem vette, hogy szüneteltette a légzését.
- Hú…
- Kísérteties - jegyezte meg Castiel.
A másik férfi morgott valami megbotránkoztató káromkodást az orra alatt, majd egy végső pillantást vetett a gazos udvarra, majd követte a macskát. Castiel szintén így tett, és elgondolkozott, hogy jó ötlet volt-e idejönnie. A levegőben ugyanis ebédszag keveredett a fű és a nedves föld illatával, illetve valami meghatározhatatlanul kellemetlennel, amit leginkább a macskaürülék és az érett szemét szagával lehetett azonosítani. Fintorgott, és reménykedett benne, hogy a lakás nem a földszinten lesz, bár feljebb haladva tudatosult benne, hogy egyik ajtó sem túl bizalomgerjesztő. Az ablakokon függönyök, hol virágosak, hol szürkék a rájuk ragadt piszoktól, hol vörösek. A borszínű anyagnál találkoztak először emberrel - és a macskával újra.
A kamaszlány a küszöbön ült egy tetőtől talpig virágos nyári ruhában, amiben jóval fiatalabbnak nézett ki. Ölében napló és egy rózsaszín toll feküdt. A lent látott kandúr meg a lábához dörgölőzött.
- Css, Azazel, nincs több, jó cica vagy, tudom, hogy már nem vagy éhes, nem is lehetsz az, nemde? - motyogott a macskának, majd az idegen léptekre felnézett, pont akkor, amikor a macska a keze alatt megdermedt.
- Jó napot - köszönt a két férfinak, majd tátva maradt a szája. - Hé, titeket ismerlek, ott voltatok a bulin.
Castiel és Dean nem kevésbé döbbentek meg. Az ördöglány a buliból, csak épp szarvacskák és villás farok, no meg ipari mennyiségű smink nélkül. Tényleg fiatalnak nézett ki, a virágos ruhácska meg még jobban levont már meglévő életéveiből.
- Te vagy Dean, ugye, te meg Cassie, vagy valami ilyesmi, fura név egy fiúnak, de hát ez van. Humoros szüleid voltak, mi? Na, itt fogtok lakni? Csodálatos… várjatok, ti akkor együtt vagytok, ugye?
- Ami azt illeti… - kezdte volna Castiel, de Dean közbevágott:
- Nem. Cas itt fog lakni, de én nem.
- Hát, szia, Cas, kinél?
- Mrs Tall lakásában.
- Húha… rémes lesz, ő a... mumus. Ja, én be sem mutatkoztam - vigyorodott el a lány -, Lucy vagyok, Lucy Sparkles, örülök, hogy megismertelek titeket, majd gyertek át, ha már nem bírjátok a nyanyát. Anya mondjuk nem lesz boldog, de ez van. Van egy kamaszlánya, el kell viselnie engem. Különben megszököm - hadarta el a lány egy szuszra, majd rövid lélegzetvétel után folytatta - Tudjátok, tök jó itt új lakókat látni, az a két kocka ott a harmadikon nagyon nem vicces. Mindkettő szemüveges, és uncsi… folyton csak a számokról akarnak beszélni, én meg utálom a számokat. A macskákat szeretem és a csini fiúkat, mint ti. Ja, ha már itt tartunk, ő itt a cicám, Azazelnek hívják, de már biztos hallottátok a nevét. Oké, tudom, tudom, túl sok információ - legyintett a két férfi arcára nézve.
- Tudod, honnan van a macskád neve? - kérdezte Castiel komolyan.
- Ó, persze, a Mester és Margaritából, az rohadt jó könyv, imádom! Biztos kérnék autogramot Bulgakovtól, ha élne.
Dean értetlenül bámult Castielre, aki szintén tudatlanul nézett a lányra. Lucy azonban nem vette a lapot.
- Ti nem szeretitek? Hiba, vagy nem olvastátok? Majd feltétlen olvassátok el, vicces. Woland jó arc, arról nem is beszélve, hogy majdnem Lucifernek hívnak - újságolta boldogan a lány.
- Hogyhogy? - kérdezte meglepetten Castiel.
- Apám neve Fair, értitek Lucy Fair… - nevette el magát Lucy -, de amikor anyu és apu elváltak, akkor anyunál maradtam, és így lettem Sparkles, az is jó név ám. A Fair miatt öltöztem be ám ördögnek, állítólag jól áll nekem a villás farok, így tökéletes ördögfióka voltam. Neked, különösen tetszett - bökött Dean felé - na, menjetek, mert a nyanya mindjárt lejön, aztán felrángat titeket. Láttam ,hogy egyszer ezt csinálta Pearsonnal, na, az haláli volt. Szegény csak folyamatosan azt sikoltozta, hogy a „Szemüvegemet ne!!” Haha.
Dean elmosolyodott.
- Köszönjük az információkat, Lucy, remélem, még találkozunk. Tanulságos volt.
Felkaptattak a lehető leggyorsabban a következő emeletre, ahol egy alacsony, kerekded arcú méregzsák fogadta őket Mrs Tall személyében.
- Nem igaz, hogy ennyire nehéz megmászni két emeletet, ha ti is olyan puhány idióták vagytok, mint az a két nyomorult számítógépbuzi ott a szomszédban, hát akkor nem csoda, hogy ilyen rohadt világban élünk. Mi tartott ennyi ideig, mi? Azt hittem, hogy úgy kell felrángatnom ide titeket.
Castiel behúzta a fejét a válla közé, Dean meg túlvilági mosollyal figyelte az eseményeket.
- Hozzád is beszélek, te idióta…
- Elnézést, nem akartuk megbántani.
- Ajánlom is, Mrs Tall vagyok, és titeket hogy hívnak, báránykáim? - a nő hangja jóval kedvesebbé vált.
- Uh, Dean és Cass.
- Cass? Mi a teljes neved, fiam?
- Cass - ismételte Castiel.
- Ugye nem titkoltok valamit, fiúk?
- Nem, asszonyom - jelentették ki egyszerre.
Mrs Tall elmosolyodott.
- Még szép - rámutatott a folyosó végében lévő ajtóra -, ott fogtok lakni, semmi paráználkodás, mert rátok hívom a zsarukat. Ha pedig orgiát csaptok, azt lehet, de halkan, még megrontjátok a hangokkal a szomszéd srácokat. Fizettek, ugye? - a férfiak megfélemlítetten bólogattak, majd a várakozó tekintetre Dean elővette a pénztárcáját, és benyomta a nő markába a kéthavi előleget - Remek, itt a kulcs, befelé, ismerkedjetek meg vele magatok, én nem érek rá. Kezdődik a sorozatom.
- Szerződést nem kell aláírni? - kérdezte Dean.
- De, jó is, hogy szólsz - előkotort a kabátja zsebéből két kávéfoltos papírt -, tessék, írjátok alá.
- Mitől foltos? - ragadt a kezébe egy tollat Castiel.
- Az a nyamvadt sátánfattya macska fellökte a kávésbögrét, de Lucyke lelökne a lépcsőn, ha megfojtanám. Találkoztatok vele? Lucy Fair, az apja épp olyan vicceskedő ember lehetett, mint a te apád, Cassie. Sziasztok - és eltűnt a lakása mélyén.
- Hát ez csodás - kommentálta az eseményeket Dean több méterrel és két ajtóval messzebb. - Úgy látszik, itt mindenki közléskényszerben szenved. Csak ne legyen belőle járvány, mert akkor, Cas, te nyersz az apakomplexusos exangyalka szerepeddel.
- Kuss! - mordult rá a férfi.
(folyt. köv.)