Harry Potter - Páratlan vakáció - 10. fejezet
- Gyáva féreg! - sziszegte Neville, amikor Harry kiment a szobából. Borzasztóan fájt mindene, de leginkább a hasa. A fájások egyre közelebb kerültek egymáshoz, Neville-t pedig szinte megbénította a testében szétáradó kín. - NEM BÍROM TOVÁBB!!! - kiáltotta, majd testét kékes fény vette körül, és pillanatokon belül a kanapén szenvedő Neville helyén egy kifejlett nőstényoroszlán feküdt.
- Nev, szerintem ez nagyon hülye ötlet volt - mondta Dean, aki kicsit közelebb lépett a láthatóan vajúdó oroszlánhoz, mire az rámordult.
Dean hátrább lépett, de a többiek is jobbnak tartották, ha megtartják a megfelelő távolságot.
- Most mit csináljunk? - kérdezte Draco, miközben az oroszlán láthatóan egyre közelebb került kicsinye világra hozásához.
- Fogalmam sincs - mondta Blaise.
Harry ekkor ért vissza a szállásukra, Merlinnel a sarkában. Ám mindketten megtorpantak, amikor szemük elé tárult a kanapé előtti szőnyegen heverő leendő anyaoroszlánt.
- Mi a…? - nézett nagyot Harry.
- Azt hiszem, ez jelent némi gondot - mondta szakállát igazgatva Merlin.
- MRRROWRRR - ordította a Neville-oroszlán.
- Nem kéne visszaváltoznia? - kérdezte Blaise.
Az oroszlán a fekete férfi felé fordította a fejét, és rámordult, kivillantva tűhegyes, fehér agyarait.
- Ööö… nem szóltam! - mondta gyorsan Blaise.
A négy fiatal férfi és a hatalmas varázsló nem igazán tudott mit tenni, csak állni, miközben az oroszlánná változott Neville egy egészséges oroszlánkölyöknek adott életet.
- Mondd csak, Merlin mester - fordult az öreg varázslóhoz Draco. - A gyermeknek nem embernek kellene lennie?
- Eh… Nos… Azt hiszem, utána kell néznem valaminek. Bocsássatok meg - hebegte Merlin, majd olyan gyorsan távozott, mintha Voldemort kergette volna.
- Hát ennek meg mi baja? - tette fel a mindannyiukat foglalkoztató kérdést Blaise.
A többiek nem tudtak mit mondani, így csak vállat vontak, és nézték, ahogy a Neville oroszlán megtisztogatja újszülött kölykét.
- Hát srácok - szólalt meg végül Harry. - Úgy látszik, hogy büszke apjai vagyunk egy oroszlánkölyöknek.
- Bizony - mondta Draco. - Már csak az a kérdés, hogy hogyan fogja Neville etetni?
Az oroszlánná változott mágus felnézett, s miután újszülött kölykét teljesen letisztogatta, visszaváltozott emberré, a kisoroszlánnal a kezében, aki hatalmas, csodálkozó szemekkel nézett rá vissza.
- Valamelyiktek megy, és hoz nekem tejet, a többiek meg kitalálják, hogy hogyan csinálunk cumisüveget egy kisoroszlánnak - mondta ellenkezést nem tűrő hangon Neville.
Blaise elszaladt tejért, Harry pedig egy kis koncentrációval az egyik asztalon lévő fakupát transzfigurálta cumisüveggé.
- Neville, ha már itt tartunk - mondta Draco, aki közelebb lépett, hogy megnézze a kis-oroszlánt. - Mi lesz a kicsi neve?
- Aidan. A neve Aidan. Kelta eredetű név - válaszolta a fiatal mágus, miközben kicsinye helyeslően dorombolt karjai között.
- Azt hiszem, tetszik neki - helyeselt Draco.
Blaise ekkor ért vissza, egy nagy vödör tejjel a kezében. A többiek kérdőn néztek rá.
- A szolgálók csak vödörrel tudtak adni. Tudom, hogy soknak tűnik, de ne felejtsétek el, hogy egy kisbabának kétóránként kell ennie - mondta, majd letette a vödröt a kanapé mellé.
Harry fogta a kezében lévő cumisüveget, megtöltötte a tejjel, majd a teli üveget Draco orra alá nyomta.
- Melegítsd meg, de ne legyen tűzforró - mondta szőke kedvesének.
Draco szúrósan nézett rá, majd mélyet sóhajtott, koncentrált, és igyekezett nem felforralni a tejet, ahogy sárkánytüzével felmelegítette.
- Így pont jó lesz - kapta el az üveget Harry, majd kipróbálta a karján a tej melegségét, és átnyújtotta Neville-nek.
A fiatal mágus lehuppant a kanapéra, és a kisoroszlán szájához tette az üveg cucliját. A kisoroszlán először csak nézte, de aztán megcsapta az orrát a tej ínycsiklandó illata, és pillanatokon belül már vígan szívta kifelé a tápláló nedűt.
Mint kiderült, a vödör tej, amit Blaise hozott, nem hogy sok volt, de csak épphogy elég. A kisoroszlán hihetetlen étvággyal evett, és miután az egész vödörrel bekebelezte, édes álomba szenderült.
Az öt fiatal hitetlenkedve nézett rá.
- Ugye csak képzelődtem? - dörgölte meg a szemét Blaise, aki lehuppant Neville mellé, és megcirógatta a kisoroszlán fejét. Dean a fiatal mágus másik oldalán foglalt helyet, aki békésen bújt mindkét párjához, mintha az elmúlt pár hét meg sem történt volna.
- Nem, nem képzelődtél - helyeselt Dean. - Tényleg megivott egy egész vödör tejet.
- Srácok - szólalt meg Harry. - Merlin ugye felgyorsította Neville terhességét?
A többiek csak bólintottak.
- Mi van, ha a gyermek növekedését is felgyorsította ezzel? - a többiek ábrázatát látva tovább magyarázott. - Merlin meggyorsította Aidan növekedését, hogy minél hamarabb megszülessen. De mi van, ha az anyaméhen kívüli fejlődését is befolyásolta ezzel?
- Lehet, mondasz valamit - helyeselt Draco. - De csak akkor tudjuk meg biztosra, ha megkérdezzük a vén mágustól. - Draco felkelt, és az ajtó felé indult. - Harry, velem jössz? - kérdezte lovag kedvesét.
- Persze! Szorongassuk meg a vén mágust. Különben is, biztos tudhat valamit, ha már úgy kirohant innen, amikor Aidan megszületett…
A két varázsló otthagyta a többieket, és egyenest Merlin tornyába mentek. A vén mágus bezárkózott a dolgozószobájába, de Harry könnyedén kinyitotta a zárat egy kis pálca nélküli Alohomórával. Amikor beléptek a toronyba, a vén mágus hitetlenkedve nézett rájuk.
- Mit kerestek ti itt? - kérdezte, és már menekülő útvonalat keresett. Szerencsétlenségére nem talált.
- Csak kérdezni akartunk valamit, Merlin mester - mondta mímelt tisztelettel Draco, bár szavainak másodértelmezése szerint: „Megmondod, amire kíváncsiak vagyunk, különben véged.”
- Mit akartok?
- Először is, Aidan miért született oroszlánkölyökként? - tette fel az első kérdést Harry.
- Ööö… - gondolkodott Merlin. - Nos, azt hiszem, azzal, hogy Neville úrfi oroszlánná változtatta magát, a gyermek mágiája is automatikusan követte az anyjáét, így a gyermek oroszlán alakban jött a világra. Ha minden igaz, ez lesz az elsődleges formája.
- Ezek szerint akkor Aidan képes lesz majd emberi alakba változni a későbbiekben - bólintott Draco.
- Elvileg - bólintott Merlin.
- Rendben, második kérdés - szólalt meg Harry. - Az, hogy felgyorsítottad Neville terhességét, hatással lehet a kicsi fejlődésére is?
- Hát, valószínűleg. Azt hiszem, kicsit elszámoltam a növekedés-gyorsítás időtartamát, így a gyermek - itt megborzongott - az elkövetkezendő még egy hétben gyorsan növekedni kezd, ha minden igaz, naponta olyan egy évet. Utána a folyamat megáll, és már normális ütemben fejlődik majd.
- Köszönjük - mondta a két varázsló, miután végiggondolták a dolgokat, és magára hagyták a vén mágust, aki mélyet sóhajtva huppant vissza kényelmes székébe. Valójában igazat mondott a két fiatal férfinak, de mégsem mondott el nekik mindent. Az, hogy a gyermek mágiája ösztönszerűen követte „anyja” mágiáját, és már születése előtt transzfigurálta saját magát, azt jelentette, hogy a kicsi ösztönmágus. Gyakorlatilag nincs semmi, amit képtelen lenne mágiával megoldani. És éppen ezért, Merlin rettegett tőle. Egy ekkora hatalommal rendelkező varázsló akár egy gondolattal is képes lenne kiirtani az egész emberiséget…
* * *
A napok teltek és múltak, és Aidan napról napra növekedett, és nem csak testileg, de szellemileg is, ami először ugyancsak meglepte az öt varázslót.
Két nappal a születése után Aidan vígan játszott kötélhúzást Deannel, amikor Neville megjelent, egyik kezében egy vödör tejjel, a másikban egy kis adag darált hússal.
- Aidan, ebéd! - kiáltotta Neville, mire a kisoroszlán odafutott anyjához, és körbe-körbe mászkált a lábai körül. - Megállni, fiatalúr, mielőtt kiöntöm az ebéded! - mondta nevetve Neville, mire Aidan megállt, és engedelmesen leült, várva, hogy mikor eshet neki az evésnek.
Neville letette a földre a vödröt és a húst, Aidan pedig rávetette magát az ételre. A tejet pillanatok alatt fellefetyelte, és a hús is alig tartott tovább. Megnyalta a szája szélét, de még így is tiszta maszat volt.
Neville felsóhajtott, fogott egy vizes rongyot, letérdelt kisfia elé, és elkezdte megtisztogatni a száját. A kisoroszlán megpróbált kibújni az anyai gondoskodás alól, mocorgott, és morgott, de Neville nem hagyta magát.
- Maradj nyugton! Minél tovább ficánkolsz, annál később mehetsz vissza játszani! - erre a kisoroszlán megnyugodott, és hősiesen tűrte amíg Neville megtörölgette. - Na, most már mehetsz! - mondta Neville, mikor megelégedett a gyermek tisztaságával.
- Mama! - válaszolt a kisoroszlán, mire mindenki döbbenten nézett rá.
- Jól hallottam, hogy a kölyök beszélt? - kérdezte Blaise.
A kisoroszlán odament hozzá, és ránézett.
- Papa!
- Basszus!
Aidan aztán végigfuttatta a tekintetét a többi varázslón is.
- Papa! - mondta Deannek, akinek leesett az álla.
- Papa! - Draco leesett a székről, amin olvasott.
- Papa! - Harry csak bámult rá.
- Mama? Aidan játszani? - kérdezte Neville-re nézve, majd visszamasírozott az étkezés előtt otthagyott rongyhoz.
* * *
Ahogy a napok teltek, Aidan beszédkészsége egyre növekedett, Draco pedig már a harmadik napon úgy gondolta, a kicsi elég okos ahhoz, hogy megtanuljon olvasni. Így szerzett egy mesekönyvet a kisoroszlánnak, és tanítgatta.
Aidan a szállásuk nappalijában feküdt egy puha szőnyegen, és a nyelvével lapozgatta a könyvet, miközben hangosan olvasott Dracónak. A szőke varázsló elismerően bólintva hallgatta kisfiát, itt-ott kisegítve a nehezen kiolvasható szavakkal, mindeközben azon gondolkodott, hogy vajon egyszer neki és Harrynek is lehet-e saját gyermekük. Mert bár Aidan egyelőre mindannyiukat szüleinek tekintette, szinte mindenki biztos volt benne, hogy kizárólag Neville, Dean és Blaise fogja felnevelni, miután hazatérnek a saját idejükbe és világukba.
Ahogy ott ücsörögtek - vagy Aidan esetében feküdtek - kivágódott a szállás ajtaja, és Dean, Blaise és Neville léptek be, egymásba gabalyodva, majd egyenesen a szobájuk felé vették az irányt, észre sem véve a kanapén és előtte olvasgató ott-tartózkodókat.
- Draco papa? - nézett a szőkeségre a kisoroszlán.
- Tessék, Aidan - nézett rá Draco.
- Dean papa, Blaise papa és Mama huncutkodni mennek? - kérdezte ártatlan kék szemekkel.
Draco egy pillanatra azt hitte, leesik a kanapéról meglepetésében, majd megcsóválta a fejét.
- Jobban szerettem, amikor még nem tudtál beszélni - sóhajtotta. - Gyere, megkeressük Harryt, és ebédelünk. Hagyjuk magukra a szüleidet.
- Oké! - pattant fel a helyéről Aidan, szájába kapta a könyvét, és követte Dracót a nagyterem felé.
* * *
Egy újabb nap telt el, mikor Draco már úgy ítélte meg, hogy Aidan remekül halad az olvasással, és ideje lenne megtanulnia írni. Így szerzett egy palatáblát és palavesszőt, és lerakta Aidan elé a földre, majd ő is letelepedett mellé.
- Hogy őszinte legyek - szólalt meg -, ez könnyebb lenne, ha kezeid lennének. Nem tudom, a mancsaiddal hogyan fogod majd meg a palavesszőt.
Aidan gondolkodva nézett először az előtte lévő táblára és vesszőre, majd felemelte egyik mellső mancsát. Oldalra billentette a fejét, és lehunyta a szemét.
Draco csak arra figyelt fel, hogy a mellette lévő kisoroszlánt kék ragyogás veszi körbe, majd mikor a kék fény elhalványult, a kisoroszlán helyett egy kisfiú ült mellette.
A fiúcskának karamellszín bőre volt, vállig érő, rakoncátlan szőke haja és kék szeme. Ahogy Draco végigmérte a fiúcskát, mindannyiuk vonásait megtalálta benne. A Malfoyokra jellemző arcformát és szőke hajat, Neville orrát, Harry rakoncátlan haját, Blaise testalkatát és Dean hosszú ujjait. Egy az egyben a kisfiú ötük génjeinek tökéletes keveréke volt, így már nem lehetett kérdés, hogy ki a gyermek valódi apja. Neville mágiája mindannyiuk génjeit összekeverte, és hozta létre ezt a különleges gyermeket. És ha minden igaz, a gyermek ötük mágikus hatalmának keverékét is örökölte, így szinte biztos volt benne, hogy Aidan a világ legnagyobb hatalmú mágusa lehet.
- Aidan? - szólalt meg végre Draco.
- Igen, Draco papa.
- Tényleg te vagy az? - mérte végig újra a gyermeket.
- Igen - bólintott a kisfiú. - Mi a baj, furán nézek ki?
- Nem, csak megleptél.
- Nos, szerintem így könnyebben megtanulhatok írni - volt a felelet.
Draco megcsóválta a fejét, majd nekiállt a tanításnak.
Harry ekkor lépett be, és meglepetten látta, hogy Draco ott ül a földön, mellette pedig egy karamellszín bőrű, meztelen kisfiú.
- Draco? - kérdezte.
Draco hátrafordult és rámosolygott Harryre, majd a kisfiúra mutatott.
- Harry, ez itt Aidan - magyarázta.
- Aidan? - nézett nagyot Harry. - Ezek szerint a kölyök mégiscsak ember.
* * *
Lassan letelt az egy hét, és Aidan végre megállt a növésben. Bár emberi formájával mindenkit meglepett, csak akkor változott át, amikor Draco írni tanította, amúgy inkább oroszlánkölyök alakjában volt. A varázslók hamar rájöttek, hogy a fiúcskának az oroszlán alakja az elsődleges, hiszen abban a formába jött a világra, az emberi forma csak amolyan másodlagos alak volt. Mint egy animágus, csak neki az állati alakja a normális, míg az emberi a másik.
Egyik este a kis csapat a lovagokkal együtt vacsorázott a nagyteremben, Aidan pedig ott ült Neville ölében. A kisoroszlán mellső két lábával az asztalra támaszkodott, miközben nyakig belevetette magát az előtte lévő húsba. A lovagok mosolyogva nézték a kisoroszlánt, Merlin pedig félve pillantott csak rá egyszer-egyszer.
- Nem vagyok biztos benne, de szerintem Merlin retteg a mi kis oroszlánunktól - mondta Harry a mellette ülő Dracónak.
- Azok után, hogy elmenekült, amikor Aidan világra jött, mintha már sejthettük volna - válaszolta a szőkeség.
- Ha belegondolunk, talán igaza is lehet, hogy retteg tőle - mondta Neville. - A saját világunkban mind az ötünknek az átlagosnál erősebb a mágiája. Aidan pedig, ha úgy nézzük nem csak mindünk vonásait örökölte, de szerintem a varázserőnk összegét is. Merlin így nem csak egy riválist lát benne, aki akár egy pillantással is legyőzheti, de ugyanakkor egy leendő sötét mágust is.
- De én nem akarom bántani őt - szólt közbe Aidan, pofáján több hússal, mint amennyit megevett.
- Azt tudjuk, kicsim - válaszolta Neville, és egy kendővel megpróbálta lepucolni Aidan képét. - Mondd csak, nem tudnál egy kicsit rendesebben enni?
- De hiszen mindenki így eszik - mondta magától értetődően a kisfiú.
Az öt varázsló körbenézett a terembe, és még csak most tűnt fel nekik, hogy a fiúcskának igaza van, hiszen az összes lovag úgy evett, hogy több étel volt a páncéljukon, mint a szájukban.
- Azt hiszem, erre nemigen voltam kíváncsi - mondta Draco, és szája elé szorította a kezét.
- Draco, ne már! - sóhajtott Blaise. - Azt akarod mondani, hogy amióta itt vagyunk, ez fel sem tűnt neked?
- Feltűnni feltűnt, de azt hiszem, most hogy Aidan rávilágított, már zavar is…
- Nyugi, Draco papa - szólt közbe Aidan. - Holnap ilyenkor már otthon leszünk.
A többiek egy emberként néztek a kisfiúra.
- Ezt honnan tudod? - kérdezte Neville.
- Érzem, hogy annak a bájitalnak a hatása, amelyik idehozott titeket, hamarosan elmúlik, és holnap ilyenkor már otthon leszünk a saját világunkban. - Magyarázta Aidan.
A kisfiú kijelentése meglepte a többieket, az meg aztán még jobban, hogy a gyermek pontosan érezte, és tudta, hogy mi folyik körülötte. A kisfiú értelmesebb volt, mint amilyennek bárki gondolhatta.
- Akkor azt hiszem, ma este összepakoljuk az összes fontosabb holminkat, és holnap reggel elbúcsúzunk a lovagoktól, Arthur királytól és Camelottól, és elmegyünk oda, ahova megérkeztünk egy pár hónapja - mondta Harry egy mély sóhajt követően. - Nagy kár. Élveztem a vakációt.
- Harry - tette a fekete hajú lovag combjára a kezét Draco.
- Jól vagyok - mondta Harry, és megszorította Draco kezét, majd felkelt, magával húzva szőke kedvesét. - Gyere, búcsúzzunk el megfelelően ettől a világtól - súgta, és kiráncigálta a szőkét a nagyteremből.
- Mama, Draco papa és Harry papa huncutkodni mennek! - közölte Aidan Neville-lel, aki megcsóválta a fejét.
- Látom, kicsim - mondta Neville.
Aidan leugrott anyja öléből, és elindult kifelé.
- Ti is huncutkodhattok nyugodtan - közölte megrökönyödött anyjával és apjaival. - Én megyek, megkergetek pár kutyát! - ezzel kiszaladt a teremből, és pillanatokon belül kutyák vonítását és morgásokat lehetett csak hallani.
- Tudod, Nev - szólt Blaise, ahogy átölelte a fiatal mágus derekát. - A kölyöknek igaza van.
- De…de…de…
- De semmi! - közölte Dean Neville másik oldalán. - A kölyök tud magára vigyázni, elvégre mégiscsak egy oroszlán.
Ezzel ketten karon ragadták a döbbent mágust, és magukkal ráncigálták a szobájukba, és becsukták a szobájuk ajtaját…
Amikor Aidan később visszatért, leheveredett kedvenc szőnyegére a nappaliban, égy kis csöndbuborékot varázsolt maga köré, és mély álomba szenderedett.
* * *
Másnap reggel a kis csapat összeszedte minden cuccát, lekicsinyítettek mindent, és ruhájuk zsebébe rejtették azokat. Harry teljes páncélzatban jelent meg.
- Így akarsz jönni? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Neville.
- Miért, mi a baj vele? - kérdezett vissza Harry. - Én már a Kerekasztal lovagja vagyok, és maradok is.
- Nem sértésként értettem - dörmögte Neville, majd körbenézett a többieken. - Mehetünk?
- Igen - mondták egyszerre, és elhagyták a szállásukat, mely az elmúlt pár hónapban otthonukként szolgált.
- Harry - súgta Draco kedvesének. - Mit csináltál a káddal?
A fekete hajú lovag rávigyorgott szőke kedvesére, majd a kardövén lógó erszényéből kivett egy miniatűr kiskádat.
- Gondoltam, jó lehet még valamire - suttogta vissza, mire Draco alig bírta visszafojtani a nevetését.
Együtt léptek be Arthur tróntermébe, ahol már ott volt a király, a lovagok és még Merlin is.
- Hát eljött végül távozástok ideje? - kérdezte a király.
- Igen, fenség - szólalt meg Harry, majd előrelépett, a király elé térdelt, és felé nyújtotta kardját.
- Fenség, e rövid hónapokban hű lovagként szolgáltalak, ám sorsom máshova szólít, s arra kérlek, bocsáss el szolgálatodból.
A többiek kíváncsian figyelték a közjátékot.
Arthur felkelt trónjából, és a fiatal lovag elé lépett, majd megérintette Harry fejét.
- Kelj fel, Sir Harry - szólt hozzá, mire Harry engedelmeskedett. - Fogd kardod, és távozz békében. Nem bocsájtalak el a szolgálatomból, hiszen bármerre vessen is sorsod, tudd, hogy kit szolgálsz. Te mindig is a Kerekasztal, és az én lovagom leszel. Ezen nem változtat sem távolság, sem az idő. Menj békével, viseld büszkén páncélod és kardod!
Ezzel Arthur még egyszer megérintette Harry fejét, így küldvén útjára lovagját.
- Menjetek hát, barátaim - szólt a többi utazóhoz is. - Menjetek békével, és tartsátok jó emlékezetben itt töltött időtöket.
Arthur kivonta Excaliburt, és tisztelgésre emelte, s példáját követte még a teremben lévő összes lovag. Kardjaikból folyosót alkotva búcsúztatták el a kis kompániát, mely igencsak megváltoztatta az udvar életét az elmúlt hónapokban.
Harry, Draco, Dean, Blaise, Neville és Aidan egymás mellett sétáltak ki a teremből, és vették az irányt Camelot főkapuja felé. A vár apraja nagyja kiment az utcákra, hogy sorfalat állva búcsúztassák el a kis kompániát, akik messziföldről érkeztek, de otthonuknak tekintették Camelotot.
Az öt varázsló, és a kisoroszlán csendben ballagtak végig az úton, mely Camelottól vezetett arra a tisztásra, ahol magukhoz tértek jó pár hónapja. Nehéz szívvel néztek hátra, s mondtak búcsút a mítoszok homályába vesző vártól, és várták, hogy a mágia, mely erre a helyre hozta őket, körülölelje őket, és visszavigye a saját világukba és idejükbe.
A furcsa, kékes fény palástként ölelte körbe őket, majd lassan fakulni kezdett a valóság, míg végül a fény már vakítóvá vált, és az öt varázsló eltűnt a mitikus angol vár árnyékából.
* * *
A hazaérkezésük elég zajosra sikeredett. Harry páncélja nagyot csattant a padlón, de szerencséjére felfogta az esés nagy részét. Ám a „kicsi a rakás” effektust nem tudta megakadályozni, mert Blaise és Draco egyenesen rajta landoltak. Dean pedig mellettük ért földet nagy nyekkenéssel. Neville azonban kecsesen lebegve jelent meg. Puhán ért földet, a karján a kis oroszlánkölyökkel, aki egy vidámat morrantott a négy csattanósan földet ért felnőtt láttán.
- Mintha nem is huszonéves varázslók lennétek - jegyezte meg fintorogva Neville.
A többiek már éppen vissza akartak vágni, de hirtelen Draco felkiáltott, megelőzve mindannyiukat.
- Anya, te mit keresel itt? - bukott ki belőle nem túl szalonképesen a kérdés, miközben felállt.
Narcissa eddig ledermedve állt, de fia hangjára felocsúdott a döbbenetből.
- Neked is jó napot, fiam - nyerte vissza a hangját. - Perselus mondta, hogy két hétre elutaztok, és gondoltam, kitakarítom a házat, mire visszatértek.
- Te? Miért nem a házimanók? - rökönyödött meg Draco.
- A manóknak más parancsokat adtam, fiam. Csak látni akartam az egész házat, mert eddig csak a nappaliba engedtetek be.
- Szóval ellenőriztél?
- Nem nevezném annak, inkább csak körülnéztem. Tudom, mit csinál öt fiatal férfi egy házban. Emlékszem még apádra és Perselusra még fiatal korukból…
- Anya! - figyelmeztette Draco.
- Draco papa, ők is huncutkodtak? - kérdezte Aidan Neville karjai közül.
- Ez az oroszlán beszél? - sikkantott Narcissa ijedtében.
- Nem oroszlán, hanem a kisfiunk, Mrs. Malfoy - mondta Neville egyszerűen.
- Hogy?
A kisoroszlán leugrott Neville karjából, és gyorsan átváltozott.
- Aidannak hívnak - hajolt meg a kisfiú az asszony előtt.
Narcissa elámult.
- Ez… a fiú hasonlít rád! - nézett megrökönyödve Dracóra.
- Nézd meg jobban, anyám, mindannyiunkra hasonlít.
- Te szent Merlin! De az lehetetlen?! Mi történt veletek a két hét alatt?
Először egyikük sem szólt, hanem helyet foglaltak, majd az öt fiatalember egyszerre kezdett bele.
- Hát, úgy történt, hogy… - Szó esett Merlinről, Arthurról, a lovagokról, selyemalsógatyákról, szerencsejátékról, lovagi tornáról, sárkányról, Neville vélává változásáról és a kis Aidan születéséről.
- Szóval azt akarjátok mondani, hogy Perselus bájitala visszarepített benneteket Arthur király idejébe, és ott voltatok több hónapig, aminek egy közös gyerek lett az eredménye - összegezte a végén Narcissa.
- Lényegében igen - helyeselt Draco. - De van más is. Harry, kérlek, állj fel! - kérte kedvesét.
Harry kissé meglepetten engedelmeskedett. Draco fél térdre ereszkedett előtte, és így szólt.
- Sir Harry, összekötnéd velem az életed örökre?
A fekete hajú férfi először döbbenten nézett kedvesére, de aztán kinyögte.
- Igen.
Draco kivette a zsebéből a még Camelotban kovácsoltatott két gyűrűt, és az egyiket Harry, a másikat pedig a saját jobb gyűrűsujjára húzta.
- Draco papa, ezt gyakoroltad többször is magadban? - kérdezte Aidan, aki immár újfent kisoroszlán alakjában heveredett le a nappaliban lévő egyik szőnyegre.
- Látom, te mindenütt ott vagy, kisfiam - mosolygott rá Neville.
Erre mindannyian elnevették magukat, kivéve Narcissát és az újdonsült jegyespárt. Előbbi a könnyeit törülgette meghatottságában, utóbbiak meg éppen szorosan összefonódva próbálták egymástól elvenni a levegőt. Végül Narcissa hazaindult, az utazók pedig újra birtokba vették saját házukat. Egy kiadós vacsora után Aidan hamar elaludt, az öt férfi pedig hasznosította a kádat, amit Harry hozott magával Camelotból. Nevetésüket és az egyéb jóleső zajokat eltakarta a kicsi fülei elől néhány hangtompító bűbáj, így az első otthon töltött éjszaka történéseit elfedte a jótékony homály.
Tovább>>