Jrock - Hullámok - 3. fejezet
Csapat: Real Life
Választott kulcsok: kavics, hullámok, vezeklés, cigaretta, csapongó, szivárvány, sztoikus, pizsama (és mindegyik benne van xD)
Páros: Miyavi/ Aoi (The Gazette), Aoi/Uruha (The Gazette), Miyavi/Melody
Történet: Melody mindenáron meg akarja szerezni magának Miyavit. Ez a vágy megzavarja három férfi eddig stabilnak hitt kapcsolatrendszerét, és elindítja a lavinát. Mint tudjuk, a pillangó nem egyszer rossz helyen lebegteti a szárnyait, ami nem várt következményeket hozhat maga után.
Figyelmeztetés: slash, rps, sex, BDSM, érzelmi függőség, őrület, nekrofilia, gondatlanságból elkövetett emberölés, karakterhalál, részegség, brutalitás, hurt/comfort, vulgáris szavak használata
Korhatár: szigorúan NC-17
Megjegyzés: Készült a II. Insomnia Kihívására, 2010-ben, a Real Life csapatban.
Megjegyzés 2.: A történet E/1-ben íródott. A szemszögek váltakoznak a szereplők között. A fic keményebbre sikerült, mint általában szokott, és ezt tessék szó szerint érteni. Remélhetőleg azért olvasható lett^^
3. Félrelépés
Miyavi POV
Két hét telt el az utolsó találkozásunk óta. A büntetés óta. Kettő, fellépésekkel és nyugtalansággal tarkított ideges hét. Semmi nem volt már ugyanaz, de mégis foggal-körömmel akartam, hogy az legyen. Elhatároztam, hogy ma mindent jóra fordítok, újra teljesen, feltétel nélkül bízni fog bennem. Hiszem, hogy minden rendbe jön. Rendbe kell jönnie. Ezt ismételgetem magamban, miközben a yokohamai koncerthelyszínük előtt várom, hogy végre felbukkanjon. De sokáig csak a rajongók szállingóznak kisebb csoportokban kifelé az épületből, ami csalhatatlanul jelzi a koncert végét. Egy idő után azonban senki nem jön ki az ajtón, így megunom a várakozást, és bemegyek. A folyosón rögtön a banda tagjaiba botlom.
- Helló, Miyavi! Aoit keresed? - kérdezi rögtön Ruki.
Bólintok.
- Még az öltözőben van - veszi át a szó Reita, majd Kai derekát átkarolva elindul a kijárat felé.
Ruki szemében furcsa részvétszerűséggel méreget, majd így szól.
- Vigyázz, nehogy megégesd magad! - tanácsolja. - Sok szerencsét a mai estéhez! - vigyorodik el, majd otthagy.
Értetlenül nézek utána egy darabig. Sehogyan sem értem a dolgot. Aztán megvonom a vállam, és elindulok az öltözők irányába.
A folyosó félhomályban úszik, szinte kong az ürességtől, ahogy haladok előre. A szívem majd kiugrik a helyéről, annyira izgulok a találkozás miatt. A „The Gazette” feliratú ajtó előtt megállok. Bentről furcsa zajok szűrődnek ki. Szisszenés, elhaló kiáltás. Óvatosan beljebb lököm a résnyire nyitott ajtót, és lecövekelek. Érvényre juttatva Ruki figyelmeztetését, nem várt látvány tárul a szemem elé.
Yuu ölében a csapat másik gitárosa, Uruha fekszik teljesen meztelenül. Kezei és lábai összekötve. Testén apró égésnyomok. Körülöttük elnyomott csikkek hevernek szanaszét. Aoi épp akkor gyújtana rá egy újabb cigarettára, de megdermed a mozdulat közben, mikor szemei találkoznak a vádló tekintetemmel. Elkerekednek a szemei, szólni akar, de nem várom meg a mondanivalóját.
Kifordulok az ajtón, és kirohanok az épületből. Minden összemosódik bennem. Egyszerre érzek dühöt, bánatot, fájdalmat, csalódást. Eddig azt hittem, fontos vagyok neki, hogy én vagyok az egyetlen. De most bebizonyosodott, hogy ez nem igaz, hogy egy marionett vagyok csupán, amit most messzire dobtak. Elhasznált és törött.
Kilométerekkel odébb egy öreg padra roskadok. Ráz a zokogás, ami már régóta érlelődött bennem, de most talált magának utat a felszínre, hogy kirobbanjon. Csak ülök, és engedem, hogy minden érzelem kiáramoljon belőlem, ami ki akar jönni. Nem akarom, hogy bármi is bennmaradjon, ami ráemlékeztet, se jó, se rossz. Az emlékeket is száműzném, de az nem lehetséges.
Újra futni kezdek, csak bolyongok a város színes kavalkádjában. Nem érdekel, mi történik velem, csak valami emésszen el, szakítson szét, hogy ne érezzek semmit. Ne szaggasson belülről a kín, ami már szinte megfojt.
Egy füstös kis kocsmába tévedek. Levágódom a pulthoz, és a legerősebb szakét rendelem, amit csak adni tudnak. Az első korty most különösen égeti a torkom, de a többi már könnyen gurul utána. Az agyam lassan tompul, és hamarosan már csak az érdekel, hogy megkapjam a következő alkohol adagot, hogy segítsen még jobban felejteni.
Nem tudom, hányadik körnél járhatok, mikor leül mellém valaki.
- Pocsékul nézel ki.
A kijelentés tökéletesen igaz, de nem Melodytól szerettem volna hallani. Ráemelem ködös tekintetem, és megkérdem.
- Jól esik, hogy követhetsz engem?
A nyelvem akadozik, de még ki bírom mondani a szavakat.
- Igen. Egyelőre tökéletesen kielégít - mosolyog rám sokat sejtetően.
- Hm… Kérsz? - nyújtom felé a szakés flaskát.
- Nem. És neked sem kéne már többet innod - próbálja kivenni a kezemből.
- Gyere! - pattanok fel hirtelen, és karon ragadom.
Az üveget és a pénzt leteszem a pultra, majd húzni kezdem kifelé.
- Hová viszel?
- Merre laksz? - kérdem.
- A közelben szálltam meg. Miért?
- Vezess oda!
Átveszi az irányítást. Két utcával arrébb állunk meg, egy kisebb hotel előtt. Behúz magával, a recepción felveszi a kulcsot, és felvezet az első emeletre. Már a folyosón elkezdem csókolni, majd mikor beérünk, lerángatom róla a kabátot. Tépem a blúzát, a szoknyáját, vadul harapom, karmolom, ahol érem. Semmi jelét nem mutatja, hogy ellenezné. Kezei lefejtik rólam a ruhát, miközben ő is fékezhetetlenül csókol, majd kezei a férfiasságomat ingerlik. Precízen keményíti gerjedelmem, ami a bevitt alkohol mennyiség ellenére gyorsan éledezik.
Megunva a játékot lelököm az ágyra, és fölé térdelek. De még mielőtt bármit is kezdhetnék a felkínálkozott testtel, hirtelen elfog a gyengeség. Ráesem. Még annyi tudatosul bennem, hogy elrendezik rajtam a takarót, majd teljesen elragad a sötétség.
Másnaposan ébredek. A fejem zúg, és a szoba meghatározhatatlan sebességgel forog körülöttem. Pontosan nem tudom, hol vagyok és hogy kerültem ide. Csak halvány képek kavarognak a fejemben. Yuu és Uruha, a fájdalom és a futás, aztán egy nő.
- Végre felébredtél? - lép be valaki a szobába, de csak homályosan látom. - Hoztam kávét meg reggelit. Ahogy látom, rád fér.
Melody. Hirtelen minden eszembe jut, és kezdem kissé kényelmetlenül érezni magam.
- Bocs a tegnap estéért… Én… - próbálok valamit kinyögni, de nem tudom, mit is mondhatnék, vagy hogy kell-e valamit egyáltalán. - Köszönöm.
- Nem kell semmit köszönnöd. Egyszerűen bealudtál, annyi pia után megesik - villantja rám szokásos mosolyát, ami most valahogy egyáltalán nem irritál, hanem inkább megnyugtat.
Elveszem tőle a felkínált kávét, de az ennivalóra rá sem tudok egyelőre nézni. Az erős fekete gyorsan magamhoz térít. Egy gyors zuhany után már egészen jól érzem magam. A tegnapi ruháim összehajtogatva fekszenek az ágy melletti széken. Felöltözöm, és belesüppedek a kis szoba egyetlen foteljébe.
- Mitől borultál ki tegnap ennyire? - kérdezi Melody.
- Nem szeretnék beszélni róla - válaszolom, és ő nem firtatja tovább.
Értően bólint, és szótlanul tesz-vesz tovább a lakásban, mintha ott sem lennék. Aztán kicsit beszélgetünk még, persze kerülve minden kényes témát, majd elmegy. Én pedig ott maradok egyedül az emlékeimmel, amik percről percre egyre nagyobb fájdalmat keltenek bennem. Nem szeretnék gondolkodni, de csak Aoit látom magam előtt. A mosolyát, grimaszait, minden apró mozdulatát. Fülembe kúsznak parancsai, melyek legnagyobb gyönyört jelentették számomra. De most csupán kongó ürességet és fájdalmat érzek, ahogy mindez egycsapásra jelentéktelenné válik.
Sokáig marcangolom magam, amiből a korgó gyomrom térít magához. Felmelegítem, majd nekifogok a szusiból és rizsből álló ebéd elfogyasztásának.
Mire este Melody visszajön, már majdnem alszom. Érzem, ahogy besüllyed az ágy alattam, ahogy befekszik mellém. Jólesik, hogy van itt valaki mellettem, és nem kell teljesen egyedül megbirkóznom a fájdalmammal. Hirtelen azon kapom magam, hogy csak beszélek és beszélek, feltárva mindent előtte. A Yuuval való kapcsolatomat, a fájdalmat és a boldogságot. Mindent, ami eddig meghatározott. Sorba gördülnek le a nehéz kövek rólam, és a végén könnyebb lélekkel, nyugodtan alszom el.
Tovább>>
Választott kulcsok: kavics, hullámok, vezeklés, cigaretta, csapongó, szivárvány, sztoikus, pizsama (és mindegyik benne van xD)
Páros: Miyavi/ Aoi (The Gazette), Aoi/Uruha (The Gazette), Miyavi/Melody
Történet: Melody mindenáron meg akarja szerezni magának Miyavit. Ez a vágy megzavarja három férfi eddig stabilnak hitt kapcsolatrendszerét, és elindítja a lavinát. Mint tudjuk, a pillangó nem egyszer rossz helyen lebegteti a szárnyait, ami nem várt következményeket hozhat maga után.
Figyelmeztetés: slash, rps, sex, BDSM, érzelmi függőség, őrület, nekrofilia, gondatlanságból elkövetett emberölés, karakterhalál, részegség, brutalitás, hurt/comfort, vulgáris szavak használata
Korhatár: szigorúan NC-17
Megjegyzés: Készült a II. Insomnia Kihívására, 2010-ben, a Real Life csapatban.
Megjegyzés 2.: A történet E/1-ben íródott. A szemszögek váltakoznak a szereplők között. A fic keményebbre sikerült, mint általában szokott, és ezt tessék szó szerint érteni. Remélhetőleg azért olvasható lett^^
3. Félrelépés
Miyavi POV
Két hét telt el az utolsó találkozásunk óta. A büntetés óta. Kettő, fellépésekkel és nyugtalansággal tarkított ideges hét. Semmi nem volt már ugyanaz, de mégis foggal-körömmel akartam, hogy az legyen. Elhatároztam, hogy ma mindent jóra fordítok, újra teljesen, feltétel nélkül bízni fog bennem. Hiszem, hogy minden rendbe jön. Rendbe kell jönnie. Ezt ismételgetem magamban, miközben a yokohamai koncerthelyszínük előtt várom, hogy végre felbukkanjon. De sokáig csak a rajongók szállingóznak kisebb csoportokban kifelé az épületből, ami csalhatatlanul jelzi a koncert végét. Egy idő után azonban senki nem jön ki az ajtón, így megunom a várakozást, és bemegyek. A folyosón rögtön a banda tagjaiba botlom.
- Helló, Miyavi! Aoit keresed? - kérdezi rögtön Ruki.
Bólintok.
- Még az öltözőben van - veszi át a szó Reita, majd Kai derekát átkarolva elindul a kijárat felé.
Ruki szemében furcsa részvétszerűséggel méreget, majd így szól.
- Vigyázz, nehogy megégesd magad! - tanácsolja. - Sok szerencsét a mai estéhez! - vigyorodik el, majd otthagy.
Értetlenül nézek utána egy darabig. Sehogyan sem értem a dolgot. Aztán megvonom a vállam, és elindulok az öltözők irányába.
A folyosó félhomályban úszik, szinte kong az ürességtől, ahogy haladok előre. A szívem majd kiugrik a helyéről, annyira izgulok a találkozás miatt. A „The Gazette” feliratú ajtó előtt megállok. Bentről furcsa zajok szűrődnek ki. Szisszenés, elhaló kiáltás. Óvatosan beljebb lököm a résnyire nyitott ajtót, és lecövekelek. Érvényre juttatva Ruki figyelmeztetését, nem várt látvány tárul a szemem elé.
Yuu ölében a csapat másik gitárosa, Uruha fekszik teljesen meztelenül. Kezei és lábai összekötve. Testén apró égésnyomok. Körülöttük elnyomott csikkek hevernek szanaszét. Aoi épp akkor gyújtana rá egy újabb cigarettára, de megdermed a mozdulat közben, mikor szemei találkoznak a vádló tekintetemmel. Elkerekednek a szemei, szólni akar, de nem várom meg a mondanivalóját.
Kifordulok az ajtón, és kirohanok az épületből. Minden összemosódik bennem. Egyszerre érzek dühöt, bánatot, fájdalmat, csalódást. Eddig azt hittem, fontos vagyok neki, hogy én vagyok az egyetlen. De most bebizonyosodott, hogy ez nem igaz, hogy egy marionett vagyok csupán, amit most messzire dobtak. Elhasznált és törött.
Kilométerekkel odébb egy öreg padra roskadok. Ráz a zokogás, ami már régóta érlelődött bennem, de most talált magának utat a felszínre, hogy kirobbanjon. Csak ülök, és engedem, hogy minden érzelem kiáramoljon belőlem, ami ki akar jönni. Nem akarom, hogy bármi is bennmaradjon, ami ráemlékeztet, se jó, se rossz. Az emlékeket is száműzném, de az nem lehetséges.
Újra futni kezdek, csak bolyongok a város színes kavalkádjában. Nem érdekel, mi történik velem, csak valami emésszen el, szakítson szét, hogy ne érezzek semmit. Ne szaggasson belülről a kín, ami már szinte megfojt.
Egy füstös kis kocsmába tévedek. Levágódom a pulthoz, és a legerősebb szakét rendelem, amit csak adni tudnak. Az első korty most különösen égeti a torkom, de a többi már könnyen gurul utána. Az agyam lassan tompul, és hamarosan már csak az érdekel, hogy megkapjam a következő alkohol adagot, hogy segítsen még jobban felejteni.
Nem tudom, hányadik körnél járhatok, mikor leül mellém valaki.
- Pocsékul nézel ki.
A kijelentés tökéletesen igaz, de nem Melodytól szerettem volna hallani. Ráemelem ködös tekintetem, és megkérdem.
- Jól esik, hogy követhetsz engem?
A nyelvem akadozik, de még ki bírom mondani a szavakat.
- Igen. Egyelőre tökéletesen kielégít - mosolyog rám sokat sejtetően.
- Hm… Kérsz? - nyújtom felé a szakés flaskát.
- Nem. És neked sem kéne már többet innod - próbálja kivenni a kezemből.
- Gyere! - pattanok fel hirtelen, és karon ragadom.
Az üveget és a pénzt leteszem a pultra, majd húzni kezdem kifelé.
- Hová viszel?
- Merre laksz? - kérdem.
- A közelben szálltam meg. Miért?
- Vezess oda!
Átveszi az irányítást. Két utcával arrébb állunk meg, egy kisebb hotel előtt. Behúz magával, a recepción felveszi a kulcsot, és felvezet az első emeletre. Már a folyosón elkezdem csókolni, majd mikor beérünk, lerángatom róla a kabátot. Tépem a blúzát, a szoknyáját, vadul harapom, karmolom, ahol érem. Semmi jelét nem mutatja, hogy ellenezné. Kezei lefejtik rólam a ruhát, miközben ő is fékezhetetlenül csókol, majd kezei a férfiasságomat ingerlik. Precízen keményíti gerjedelmem, ami a bevitt alkohol mennyiség ellenére gyorsan éledezik.
Megunva a játékot lelököm az ágyra, és fölé térdelek. De még mielőtt bármit is kezdhetnék a felkínálkozott testtel, hirtelen elfog a gyengeség. Ráesem. Még annyi tudatosul bennem, hogy elrendezik rajtam a takarót, majd teljesen elragad a sötétség.
Másnaposan ébredek. A fejem zúg, és a szoba meghatározhatatlan sebességgel forog körülöttem. Pontosan nem tudom, hol vagyok és hogy kerültem ide. Csak halvány képek kavarognak a fejemben. Yuu és Uruha, a fájdalom és a futás, aztán egy nő.
- Végre felébredtél? - lép be valaki a szobába, de csak homályosan látom. - Hoztam kávét meg reggelit. Ahogy látom, rád fér.
Melody. Hirtelen minden eszembe jut, és kezdem kissé kényelmetlenül érezni magam.
- Bocs a tegnap estéért… Én… - próbálok valamit kinyögni, de nem tudom, mit is mondhatnék, vagy hogy kell-e valamit egyáltalán. - Köszönöm.
- Nem kell semmit köszönnöd. Egyszerűen bealudtál, annyi pia után megesik - villantja rám szokásos mosolyát, ami most valahogy egyáltalán nem irritál, hanem inkább megnyugtat.
Elveszem tőle a felkínált kávét, de az ennivalóra rá sem tudok egyelőre nézni. Az erős fekete gyorsan magamhoz térít. Egy gyors zuhany után már egészen jól érzem magam. A tegnapi ruháim összehajtogatva fekszenek az ágy melletti széken. Felöltözöm, és belesüppedek a kis szoba egyetlen foteljébe.
- Mitől borultál ki tegnap ennyire? - kérdezi Melody.
- Nem szeretnék beszélni róla - válaszolom, és ő nem firtatja tovább.
Értően bólint, és szótlanul tesz-vesz tovább a lakásban, mintha ott sem lennék. Aztán kicsit beszélgetünk még, persze kerülve minden kényes témát, majd elmegy. Én pedig ott maradok egyedül az emlékeimmel, amik percről percre egyre nagyobb fájdalmat keltenek bennem. Nem szeretnék gondolkodni, de csak Aoit látom magam előtt. A mosolyát, grimaszait, minden apró mozdulatát. Fülembe kúsznak parancsai, melyek legnagyobb gyönyört jelentették számomra. De most csupán kongó ürességet és fájdalmat érzek, ahogy mindez egycsapásra jelentéktelenné válik.
Sokáig marcangolom magam, amiből a korgó gyomrom térít magához. Felmelegítem, majd nekifogok a szusiból és rizsből álló ebéd elfogyasztásának.
Mire este Melody visszajön, már majdnem alszom. Érzem, ahogy besüllyed az ágy alattam, ahogy befekszik mellém. Jólesik, hogy van itt valaki mellettem, és nem kell teljesen egyedül megbirkóznom a fájdalmammal. Hirtelen azon kapom magam, hogy csak beszélek és beszélek, feltárva mindent előtte. A Yuuval való kapcsolatomat, a fájdalmat és a boldogságot. Mindent, ami eddig meghatározott. Sorba gördülnek le a nehéz kövek rólam, és a végén könnyebb lélekkel, nyugodtan alszom el.
Tovább>>