Jrock - Hullámok - 2. fejezet
Csapat: Real Life
Választott kulcsok: kavics, hullámok, vezeklés, cigaretta, csapongó, szivárvány, sztoikus, pizsama (és mindegyik benne van xD)
Páros: Miyavi/ Aoi (The Gazette), Aoi/Uruha (The Gazette), Miyavi/Melody
Történet: Melody mindenáron meg akarja szerezni magának Miyavit. Ez a vágy megzavarja három férfi eddig stabilnak hitt kapcsolatrendszerét, és elindítja a lavinát. Mint tudjuk, a pillangó nem egyszer rossz helyen lebegteti a szárnyait, ami nem várt következményeket hozhat maga után.
Figyelmeztetés: slash, rps, sex, BDSM, érzelmi függőség, őrület, nekrofilia, gondatlanságból elkövetett emberölés, karakterhalál, részegség, brutalitás, hurt/comfort, vulgáris szavak használata
Korhatár: szigorúan NC-17
Megjegyzés: Készült a II. Insomnia Kihívására, 2010-ben, a Real Life csapatban.
Megjegyzés 2.: A történet E/1-ben íródott. A szemszögek váltakoznak a szereplők között. A fic keményebbre sikerült, mint általában szokott, és ezt tessék szó szerint érteni. Remélhetőleg azért olvasható lett^^
2. Balítélet
Aoi POV
Szombathoz képest túlságosan hamar kivet magából az ágy. Kitámolygok a fürdőszobába, hogy egy kiadós zuhannyal felfrissítsem magam. Közben Miyavit is ideképzelem. Ahogy játszom vele a kádban vagy a zuhanyfülkében. Ebben a legprofibb, és ekkor a legellenállhatatlanabb. Vigyorogva megyek vissza a hálóba, s kiválasztom a kezembe akadó első kopott farmert és agyonhasznált pólót, egy frissítő reggeli séta tökéletes kellékeit.
Gyorsan felkapom őket, és kimegyek a konyhába. Készítek egy jó erős kávét, hogy működésbe hozzam az agysejtjeimet, mert meg kell terveznem a délutánt, és ahhoz tiszta agy szükséges, józanság, és precíz szervezés. Miközben fő a kávé, összedobok pár szendvicset, és a megfelelő eszközökön gondolkodom. Kötél, korbács, esetleg forró viasz. Hűvös üveggolyók, amitől mindig bevadul, ha végiggörgetem őket egyenként az egész testén. A döntés persze rajta is áll.
Széles mosoly kúszik a számra, miközben az erős feketét kortyolom, és a szendvicset majszolgatom. Mikor végzek, a mosogatóba teszem a tányért és a csészét a többi mellé. A kulcsomat felkapva a konyhapultról kiszáguldok az előtérbe, ahol cipőt húzok és felkapom a kedvenc sötétkék, kapucnis pulcsimat.
Kilépve az ajtón nagyot szippantok a hűvös kora őszi levegőből. A nap kellemesen melengeti az arcomat, még több energiával töltve fel. Bezárom az ajtót, és elindulok a közeli park irányába, hogy leheveredve az egyik fa alá folytathassam az ötletelést. Útközben megállok az egyik újságosnál, hogy vegyek valami olvasnivalót. Semmi érdekeset nem találok, s már éppen mennék tovább, mikor megakad a szemem az egyik bulvárlap címlapján.
Miyavi & Melody az új álompár
Hirdeti a címfelirat. Az a pop énekesnőcske szenvedélyesen öleli a nyakát, miközben az ajkaik majdnem összeérnek. Várom, hogy hirtelen változzon a kép és durván arrébb lökje, de nem történik semmi, csak áll ott, és hagyja, hogy rajtam kívül más ölelje, és csókolja.
Hirtelen ragad el a vak düh, ami a legrosszabb tanácsadó, de most nem tudok lecsillapodni, mert tombolni akarok, büntetni, hogy ne tegyen ilyet többet, ne akarjon mást, csak engem. Mert az enyém és senki másé, és ezt alaposan meg kell értetnem vele.
Kapkodva fizetem ki az újságot és a doboz cigit, majd leintem az első utamba akadó taxit. Az összes pozitív energia elszáll belőlem, minden előző ötlet elpárolog, és csak a büntetés ténye marad meg, aminek a kezemben szorongatott cigaretta lesz a központi eszköze.
A kocsi a lakásával szemközti oldalon fékez le. Oda sem figyelve adom a sofőrnek a pénzt, aki még utánam szól.
- Uram, a visszajáró! - nyújtogatja a pénzt, de én csak legyintek, hogy tartsa meg.
Még fél szemmel látom, hogy megvonja a vállát, majd csikorgó kerekekkel elhajt. Átrohanok az úttesten a másik oldalra, és felcsörtetek az ajtajához vezető lépcsőn. Rátenyerelek a csengőre, és várom, hogy előmásszon. Pár pillanat múlva halk szitkozódás hallatszik bentről, majd kattan a zár. Ott áll a résnyire nyitott ajtóban, a fekete alvóstrikójában, a lábszárán felgyűrődött pizsamanadrágban, kócosan, és nagyon kívánatosan. De most nem tud levenni a lábamról. Egy szó nélkül beljebb lököm, hogy be tudjak menni, majd erőből bevágom az ajtót.
- Legalább élvezted? - tör ki belőlem hirtelen.
A képébe nyomom a címlapot.
- Yuu… ez… nem… nem az…
Csatt. A jobb tenyerem elemi erővel csapódik az arcának, aminek hatására nekiesik az előszobafalnak. Nem hagyom, hogy visszanyerje a lélekjelenlétét, hanem a nyakánál fogva a falnak nyomom. Erősen megszorítom, hogy minél jobban fájjon neki. Rémültem próbálja lefejteni a kezemet, de csak még jobban szorítom.
- Hul… lá… mok - leheli akadozva a menekülő szót, mire egycsapásra magamhoz térek, és elengedem.
Köhögve roskad le a földre a fal mellett. Nézem és érzem, hogy a tomboló dühöm alábbhagy. Már nem az minden vágyam, hogy megbüntessem, de meglep.
- Büntess még! - kéri hirtelen. - Azt akarom, hogy sírni láss!
Engedelmeskedem a parancsnak. Betuszkolom a hálószobájába, és a padlóra lököm. Nem figyelek eléggé, így válla nekiesik az ágynak. Feljajdul a fájdalomtól, így megtorpanok, de int, hogy folytassam. A pizsamáját szabályszerűen letépem róla, így pillanatokon belül meztelenül hever előttem. Előveszem az időközben zsebre rakott cigit, és komótosan bontogatni kezdem. Elkerekednek a szemei. Ez az az égetési módszer, amit a legjobban utál, de még megenged büntetésként. Látom, hogy hatalmasat nyel, de beharapja az alsóajkát, és vár.
Felállok mellőle, és körülnézek a szekrényében. Hamar megtalálom a kedvenc bőrszíjait. Összekötözöm vele a csuklóit és a bokáit, majd öngyújtót veszek elő. A számba veszem az első szál cigit, és meggyújtom. Jólesően szippantok belőle, majd mikor már elég jól ég, az egyik vállára lököm a hamut, és mire elég, egy sor hamunyom borítja az egész kulcscsontját. A csikket a mellkasa közepén nyomom el. Nem tudja elrejteni a nyikkanását, de amíg nem kéri, hogy álljak meg, addig folytatni fogom, hisz ő kérte a további büntetést. Meggyújtom a következőt, és folytatom a mintát a másik kulcscsontja mentén, majd fokozatosan haladok lefelé a mellkasáról egyre lejjebb a legérzékenyebb részek felé. Bódító mentol illat tölti be a szobát, ahogy fogynak a szálak, és egyre több elfojtott sikoly és kiáltás hagyja el a száját, de nem mondja ki a szót, még nem, még többet akar. Az ágyékát következetesen kihagyva a belső combjait veszem kezelésbe. Sorban nyomom el az érzékeny bőrön a csikkeket. Ekkor már nyüszít, a szeméből kicsordulnak az első könnyek. De a legjobb rész még hátra van. Az utolsó szál. De mielőtt a farkához érinthetném, megállítja a játékot.
Tehetetlenül fekszik a földön, és rázza a sírás. Lehajolok hozzá, és végig csókolom a könnyes arcot, kioldom a szíjakat és a karomba veszem. Végigcsókolom a nyakának elkékült bőrét, ahol az ujjaim megsebezték, majd az ajkaimmal egyenként itatok fel minden könnycseppet az arcáról. Egy nyugtató kenőccsel bekenem a sebeket, óvatosan érintve a fájdalmas nyomokat.
Betakargatom, és egy darabig csak nézem, ahogy lassan elalszik, majd levetkőzöm, és én is befekszem mellé.
Tovább>>