ff: Gone in Sixty Seconds (7/?)

[mycabou]

Gone in Sixty Seconds
korhatár: NC-17
páros: Hero x Ren, Naru x Hanbang
fandom: Smash, NU'EST
Vajon milyen lehet egy veszélyes éjszakai életet élni? Mikor érzed az ereidben az adrenalint, mikor minden csak egy hajszálon múlik? Élvezed a mocskos életet és a gyönyörű autókat? Itt kiderül, hogy mi történik, ha az egyik legnagyobb tolvajcsoport egyik tagja szemet vet egy ártatlan iskolás fiúra, aki szép lassan részese lesz a kalandjaiknak.







Ahogy belépek a lakásba, orromat megcsapja a vacsora finom illata, amit mélyen beszippantok és a gyomrom is ezt a pillanatot válaszja, hogy jelezze ennem kellene valamit. Ledobom a cipőmet és a szatyrokat a bejárat mellé, és magam sem tudom miért, de jobb kedvvel rohanok be a konyhába, ahol anya és apa döbbenten pislog rám, de nem szólnak semmit. Kapkodva veszem elő a tányérom, merek egy kis levest és egyből enni kezdek. Már nagyon éhes vagyok, pedig a cukrászdában három fagyikelyhet is elpusztítottam egyedül.

- Hmm, finom. Mi a második? - kanalazom ki a maradék levest is.

- Kínai, de mivel nem szereted, csináltam neked pizzát - mosolyog rám anya és nekem több sem kell, csillogó szemekkel sprintelek a főzőfülkébe és egy nagy tányérnyi pizzával térek vissza hozzájuk, amire rögtön rávetem magam és mint aki soha nem evett, úgy esek neki. - Kisfiam, minden rendben? - néz rám aggódva, gondolom eszébe jutott a reggel.

- Miért ne lenne? - válaszolom teli szájjal és tovább csámcsogok a pizzán. - Csak éhes vagyok - viszont az ötödik szelet után ráborulok az asztalra, szerencsére pont a kajás tányér mellé érkezem. Túl sokat ettem, szét fogok szakadni. - Meghalooook~, fáj a hasam - nyöszörgöm.

- Nem kellett volna ennyire habzsolnod. Fogadok, délután még a cukrászdában is voltatok! - mondja kicsit megrovóan, mivel nem szereti, hogy annyir járok oda. - Minki, mondanunk kell valamit.

- Igen? - kukkantok fel a kezeim közül.

Anya egy mélyet sóhajt majd végül leül apa mellé a székre. Én kérdőn pillantok rájuk, de nem tetszik amit látok. Apa a homlokát masszírozza, anya pedig aggódva öleli át és egy kicsit megveregeti a vállát biztatásul. Ezek szerint valami nagyon komoly dolog történhetett amíg nem voltam otthon. Kezd zavarni ez a feszült csend, de nem szólalok meg, megvárom amíg ők készen állnak. Ismerem őket, kellő idő kell, hogy összeszedjék a gondolataikat, főleg, ha komoly témáról van szó.

- Nézd fiam - szólal meg végül apa -, ma bezárták az irodát, ahol dolgoztam. Amíg nem találok új állást, sajnos egyedül édesanyád tud eltartani minket, ezért kénytelenek voltunk egy hírdetést feladni, hogy kiadjuk a vendégszobát. Mindent biztosítani szeretnénk neked, de sajnos így nincs meg a keretünk rá, főleg, hogy egy ekkora házban élünk.

Én pedig boldogan vásároltam ma el minden megtakarított pénzem. Ha tudtam volna, hogy ez a helyzet, akkor inkább kisegítettem volna őket annyival, amim volt. Segítenem kell nekik, nem hagyhatom, hogy mindent anya csináljon. Mi van, ha apa nem kap másik állást?

~~~

Lassan eltelt két hét és azon csodálkozom, hogy Minhyun nem tett semmi eget rengető dolgot, bár érzem, hogy csak a megfelelő pillanatra vár. Viszont magam sem értem miért, de az bánt, hogy Minsoo nem keresett. Egyszer sem. Pedig megígérte. Meg szeretném háláni neki, hogy megvédett.

Tanítás után a csarnok felé veszem az irányt, de a bejárat előtt megtorpanok. Mit keres itt Taemin? Nem igazán ismerem, csak pár szót váltottunk egymással, de nem szimpatikus nekem. Mikor valakire rámosolyog, az az érzésem támad, hogy legszívesebben hátba szúrná az illetőt. De most valahogy más. Egyedül ül a lelátón és szomorúnak látszik. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha elküldöm. Nincs itt semmi keresnivalója.

- Te meg mit keresel itt? - kérdezem kicsit sem kedvesen, mire felkapja a fejét és bűnbánóan néz rám. - Idegeneknek tilos belépnie, ha nincs rendezvény.

- Téged. Bocsánatot kérni jöttem. Igazából megkértem Minhyunt, hogy tanulja meg a lépéseidet és mutassa meg, hogy előnyre tegyek szert. De így nem akarok nyerni a versenyen. Csak el szerettem volna mondani. Bocsánat, tényleg.

Ez nem igaz! Az a mocsok nem csak megaláz, de még el is árul! De Taeminben van annyi tisztesség, hogy elém álljon és elmondja az igazat. Neki legalább van ezek szerint lelkiismerete.

- Megnyugodhatsz, nem indulok a bajnokságon - látom, hogy ledöbbent, de nem érdekel. Hátat fordítok neki és elsétálok az iskola területéről.

Az egyetlen olyan dologról is le kell mondjak, amit szeretek. A legjobb akartam lenni a versenyen, de így sajnos nem vehetek részt rajta. Most, hogy tudom az igazságot, nem lenne időm új koreográfiát megtanulni, és még a karomat is kímélnem kellene. Másrészt nem lenne rá pénzünk sem, most, hogy csak anya dolgozik. A nevezési díj pedig nagyon drága. Nem tudom, hogy mit tettem, de ez kibaszás az élettől. Ráadásul a hírdetésre sem jelentkezett még senki, hogy kivenné a szobát.

De annyi szerencsém van, hogy ma Baekho nem ér rá, így a pénteki kocsma túra elmarad. Vannak még csodák!

~~~

Épp vacsorázunk, mikor megszólal a csengő. Mikor kinyitom az ajtót, egy nálam magasabb, fekete hajú sráccal találom szembe magam. Valahonnan olyan ismerős nekem, csak nem tudom, hol láttam korábban.

- Oh, hello! - vigyorog rám. - Ti kerestek lakótársat? - csak bólintok és beengedem, ő pedig fogja az utazótáskáit és a bőröndjét is, majd követ. - Jó estét - hajol meg az idegen -, Shim Minkyu vagyok és láttam a hírdetést amit feladtak. Ha még nem adták ki a szobát, még ma beköltöznék, ha maguknak megfelel...

Ez az ember bőrlégzéses? Hogy képes egy levegővel ezt elmondani? Ráadásul még mindig beszél és olyan gyorsan, hogy felfogni is képtelen vagyok, miket hord össze. Lehet, hogy kéne egy kis nyugtatót a kajájába keverni, talán befogná.

Apáék hellyel kínálják és vacsorával, miközben a lakbért és a részleteket beszélik meg.

- Minki, kérlek vezesd körbe a fiatal embert és mutasd meg neki a szobáját - szólal meg vacsora után apa, én meg kelletlenül bólintok. Semmi kedvem egy idegennel jópofizni.

Csendesen követ amíg megmutatom mi hol van, viszont a szobája előtt hirtelen megtöri a nyugodt csendet. Pedig annyira örültem neki, hogy nem beszél.

- Annyira ismerős vagy nekem. Találkoztunk már?

- Fogalmam sincs. Ez a szobád. Jó éjt! - morgom oda neki.

~~~

Nem hagy nyugodni a tudat, hogy nem jövök rá, hol láttam már. Főleg úgy, hogy neki is ismerős vagyok valahonnan. Mégis ki lehet ez a srác?

Ma valahogy nincs kedvem zuhanyozni, így hangos éneklés közben engedem tele a kádat és jó sok habfürdőt öntök a vízbe, mivel szeretem, ha jó sok hab van benne. Kirohanok a ruháimért, majd a fürdő mindkét ajtaját bekulcsolom. Nem szeretném, ha az a Minkyu, vagy kicsoda rám törne, mivel az ő szobájából nyílik az egyik ajtó. Még jó, hogy két fürdőnk van.

Épp a kádban ülök, mikor csörögni kezd a telefonom. Úgy vagyok vele, hogy majd megunja, de mikor már tíz perce visít az a szar, ingerülten csapom az öklöm a vízbe, kinyúlok a mobilomért és felveszem.

- Mi van már?

- Kicsit kellemesebb fogadtatást vártam volna. Mi tartott ennyi ideig? - hallom meg a hangját a vonal túlsó végén, a szívem pedig eszeveszett iramban kezd dobogni. Annyira, hogy kis híján belefulladok a vízbe a sok hab közé. Csak tudnám, hogy miért vagyok most ennyire boldog... nem értem magam.

- Éppen lefoglal az, hogy ne törjem ki a nyakam. Neked, hogy felhívj? - kérdezem, talán egy kicsit számonkérően. Fogalmam sincs, hogy miért bántott az, hogy nem keresett két hétig.

Nagy hévvel próbálok kiszállni a kádból, de megcsúszom és visszaesek.

- A kurva életbe, hogy ez a szar is ennyire csúszik - morgom, és hallom, hogy Minsoo belenevet a telefonba. A francba, ez de gáz, most tudja, mennyire béna vagyok. Király! - Te! Ne nevess, ez egyáltalán nem vicces. Mi van, ha megfulladok?

Gyorsan magamra kapom a ruháimat és a telefonommal a kezemben kimegyek a szobámba és rávetem magam az ágyra. Így máris kényelmesebb.

- Még mindig meztelen vagy? - kérdezi, én meg köhögni kezdek, ugyanis félrenyeltem. - Szóval nem. Pedig jól áll! Tudod, nagyon szexi vagy, ha nincs rajtad ruha. Végigcsókolnám a nyakad ívét, és végigsimítanám a törékeny testedet. Élveznéd, hidd el - kuncogja.

Ezt... ezeket most miért mondja? Zavarba hoz. Úgy érzem magam, mint egy szűz kislány, csak annyi a különbség, hogy fiú vagyok. A legfurcsább az egészben, hogy ahogy belegondolok, mit is mondott, éledezni kezdek ott lent. Próbálok valami másra gondolni, de nem megy.

- Vedd le az alsód - mosolyogja bele a telefonba, hallom a hangján.

- Mi...? Miért? - kérdezem szaggatottan, mire csak azt válaszolja, hogy mutat nekem olyat, amit eddig még nem éltem át. Ugye... ugye most nem arra készül, amire gondolok? -Na nem! Erre nem veszel rá!

- Tudom, hogy te is akarod. Képzeld azt, hogy föléd hajolok, vadul megcsókollak, miközben lassan letépem rólad a ruháid - búgja, kezem pedig akaratlanul mozdul meg, megérintem az ajkaimat, majd lassan lehúzom az alsómat és a pólóm. - Ne legyél zavarban. Kezem végigszánkázik az oldaladon, miközben a másikkal masszírozni kezdelek - folytatja, én pedig akarva-akaratlanul ujjaimat farkam köré kulcsolom és kezemet mozgatni kezdem, így nem sokkal később belenyögök a telefonba.

- Ez... ez mire jó neked? - mire hallom, hogy ő is nyög egyet. - Úristen! Elképzeltem mit csinálsz! Undorító vagy! - kapkodom a levegőt, miközben továbbra is magamon dolgozom.

- Te is ezt csinálod - nevet. - Élvezed, ahogy végignyalok a teljes hosszodon, majd számba veszlek és istentelenül szopni kezdelek - én pedig már látom a szemeim előtt, és elpirulok. Mit művel velem?

- Ne folytasd, kérlek - nyöszörgöm.

- Mikor már csak alig van vissza, én befejezem és újra megcsókollak, nyakad kezdem el szívni, apró foltokat hagyva rajta, és nem sokkal később elélvezel - és a mondatot egy nyögéssel zárja. Ő most... elélvezett? Már nem érdekel más, csak hogy én is végezzek. Egyre gyorsabban mozgatom a kezem, amíg egy hatalmas nyögéssel meg nem adom magam én is. Elképzeltem, ahogy a kis ágyán a falnak támaszkodva piheg, és valamiért büszkeséggel tölt el a tudat, hogy én okoztam neki örömöt. Szégyellem bevallani, de én is rettentően élveztem. - Nekem most mennem kell dolgozni, álmodj velem! Majd kereslek - és bontja a vonalat.

Ezek után még jó, hogy megint ő fog az agyamban járni, komolyan! Örültem, hogy nagy nehezen sikerült elterelnem a gondolataimat arról a reggelről, meg a zuhanyzós incidensről, erre meg épp most telefonszexeltem! Gratulálok Ren, ismét álmatlan éjszakáid lesznek!

- Hé, bent vagy még? - hallom meg Minkyu hangját és azt, hogy kopog a fürdő ajtaján. - Csak mert bemennék végre! - gyorsan felöltözöm, megmosom a kezem és az arcom, majd kinyitom az ajtót. - Végre! - sóhajt.

- Bocs, kicsit elaludtam és zárva maradt - hazudom neki.

- Persze, azért hallottam nyögéseket a szobádból. Tudod, vékonyak a falak - nevet ki. Menten leütöm, komolyan! Idegesítő, egyfolytában beszél, ráadásul lebuktam előtte.

- Semmi közöd hozzá - csapom rá az ajtót.

~~~

Másnap fél tizenkettőkor keltem délelőtt és ahogy kómásan és még kócosan sétálok ki a nappaliba, megérzem a készülő ebéd finom illatát, így inkább a konyha felé veszem az irányt. Meglepetésemre nem anya, hanem Minkyu uralja a terepet, a hűtön pedig megpillantok egy üzenetet, hogy apa állásinterjún van, anya meg dolgozik. Feltépem a hűtő ajtaját és öntök magamnak egy kis narancslevet, majd beszedem a gyógyszerem amit a vállamra kaptam a kenőcs mellé.

Fél órával később Minkyu megterít és tálalja az ebédet, ami valami felismerhetetlen leves - de jó az illata - és jól látom, hogy sushi és... palacsinta?

- Nem tudtam, hogy mit szeretsz, de remélem jó lesz ez is - mosolyog rám, mire csak bólintok, de a szemeim csillognak a palacsintát látva. - Nem baj, ha meghívtam az egyik barátomat is ebédre? Tudod meg kéne beszélnem vele egy üzleti ügyet, és...

- Nem, elvégre itt laksz te is. A palacsinta meg isteni - nyammogom két falat között, mire látom, hogy kicsit megnyugszik. Tulajdonképpen attól eltekintve, hogy mennyire idegesítő tud lenni ez az alak, egész aranyos.

Közel öt perc múlva csengetnek, Minyku pedig elmegy kinyitni az ajtót. Viszont az előszobából ismerős hangot hallok meg, a gyomrom pedig görcsbe rándul és már ebédelni sincs kedvem. Vagy reggelizni, kinek mi. Az képtelenség, hogy jóban legyenek! Nem, ez nem lehet. Most pedig már tudja, hogy hol lakom. Mi van, ha nem fog leszállni rólam? Még mindig félek ettől az embertől. Most mégis olyan felszabadultan nevetgélve sétálnak be az ebédlbe, viszont látom, hogy nem csak én, de ő is meglepődik.

- Te mit keresel itt? - kérdezi tőlem, mire Minkyu csak kérdőn néz hol rá, hol rám.

- Youngsuk, ne legyél köcsög! Különben pedig, itt lakik. - Most már legalább tudom, honnan ismerős. Ő is ott volt aznap este a bárban, mikor a srácokkal ittunk.

- Na ne szórakozzatok velem! - már könnyezik a nevetéstől. - Minkyu, tudod, hogy ő kicsoda? Minsoo kis ribanca.

- Oh, tudtam, hogy már láttalak! Te vagy az, akibe Minsoo teljesen belezúgott! - mutogat felém mosolyogva.

Idegesen csapom le a villát az asztalra, és trappolok Youngsuk elé, aki már nem szőke, hanem barna. Mivel vagy egy fejjel magasabb nálam, dühösen nézek fel rá, majd tökön rúgom.

- Jegyezd meg, nem vagyok ribanc! - és rohanok be a szobámba. Hogy lehet ez a pasi ekkora köcsög rohadék?

Átvezető rész, és Hero kezdi magához "édesgetni" a kis szőkét. Youngsuk szokás szerint alakít, és an_chann nagy örömére feltűnt végre Minkyu is, azaz Jerry.