No.6 - 1. fejezet : 'B' rész
Rájöttem, hogy néha utálom fordítani Shiont xD A drága imád számomra angolul ismeretlen szavakat használni, ezért nagyon sokszor kell igénybe vennem a szótárat. Átkozott orvosi/tudományos jellegű kifejezések>.<
De hát csak sikerült vasárnap, időben lefordítanom, kellemes szórakozást:)
****
- Ne mozdulj - mondta.
Alacsonyabb volt nálam. Amíg fojtogatott, próbáltam belenézni a szemébe. Sötétek voltak, de mégis világosak, szürkék. Soha nem láttam még ilyen színű szemeket ezelőtt. Megfeszültek az ujjai. Egyáltalán nem tűnt erősnek, mégsem voltam képes mozogni. Ez nem olyasmi volt, amit egy átlagos ember meg tudott volna tenni.
- Értem - ziháltam. - Megszoktad már ezt.
A szürke szemek nem pislogtak. Pillantása határozott volt, nyugodt, mint az óceán sima felszíne, és nem tudtam kiolvasni belőle fenyegetést, félelmet vagy gyilkos szándékot belőlük. Nagyon csöndes szemek voltak. Éreztem, ahogy a pánikom alábbhagy.
- Ellátom a sebedet - mondtam, megnyalva ajkaimat. - Megsérültél, nem igaz? Ellátom.
Láttam saját magam visszatükrözni a behatoló szemeiben. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy beszippantanak. Lenéztem, és elkaptam a tekintetem, megismételve magam.
- Ellátom a sebedet. Meg kell állítanunk a vérzést. Ellátni. Érted, mit mondok, ugye?
A szorítás a nyakamon kissé enyhült.
- Shion.
Anyám hangja csendült fel a házi telefonból. - Nyitva van az ablakod, nem?
Megakadt a lélegzetem. Jól vagyok. Minden rendben van, nyugtattam magam. Képes vagyok normális hangon beszélni.
- Az ablak? ... Oh, igen, nyitva van.
- Megfázol, ha nem csukod be.
- Tudom.
Hallottam, ahogy anya nevet a vonal másik végén.
- Holnap 12 éves leszel, és még mindig úgy viselkedsz, mint egy kisfiú.
- Oké, értettem... Oh, anya?
- Igen?
- Meg kell írnom egy beszámolót. Magamra hagynál egy kicsit?
- Beszámoló? Az *Elit Tanulmányi Osztály nem csak most kezdődött?
- Mi? Oh... nos, sok feladatot kell még elvégeznem.
- Értem... ne dolgozd túl magad. Gyere majd le vacsorázni.
Hideg ujjak engedték el a torkomat. A testem szabad volt. Kinyújtottam a karomat, hogy újraindítsam a levegő ellenőrző rendszert. Biztosítottam, hogy a biztonsági rendszer ki legyen kapcsolva. Ha nem tettem volna, úgy azonosította volna a betolakodót, mint idegen jelenlétet, és beindította volna az éles riasztót. Ha a személyt a Hatos Zóna törvényes lakosaként regisztrálná, nem történne meg, e nem tudtam elképzelni a csuromvizes betolakodóról, hogy állampolgár lenne.
Az ablak becsukódott, és meleg levegő kezdett el terjedni a szobában. A szürke szemű behatoló térdre csuklott, és ledőlt az ágyra. Kiengedett egy hosszú, mély sóhajt. Meglehetősen legyengült. Elővettem az elsősegély csomagot. Először megmértem a pulzusát, majd elszakítottam a felsőjét, és elkezdtem kitisztítani a sebet.
- Ez...
Nem tehettem mást, mint bámultam. Nem voltam képzett az ilyen típusú sebesülések terén. Csak felszínesen ki volt metszve egy rész a bőréből, ahol a válla találkozott a nyakánál.
- Golyó ütötte seb?
- Igen - felelte lezseren. - Éppenhogy elkerült. Mi rá a szakszavad?
Horzsolás?
- Nem vagyok specialista. Még csak tanuló vagyok.
- Az Elit Tanulmányi Osztályon?
- Következő hónapban kezdem.
- Húha. Magas IQ, mi?
Gúnyos mellékíz vegyült a hangjába. Elvettem a tekintetem a sebéről, és a szemébe néztem.
- Kinevetsz?
- Kinevetni? Amikor pont, hogy te ápolsz? Soha. Szóval milyen szakra jársz?
Elmondtam neki, hogy ökológiára szakosodom. Éppen csak felvettek az Elit Tanulmányi Osztályba. A legkevesebb köze volt ahhoz, hogy hogyan kell ellátni egy golyó ütötte sebet. Kicsit izgalmas volt. Lássuk, mit is kell először tennem? Fertőtlenítés, kötözés... ó igen, el kell állítanom a vérzést.
- Mit csinálsz?
Bámulta, ahogy elővettem egy fecskendőt a fertőtlenítő készletből, és nyelt egyet.
- Helyi érzéstelenítés. Rendben, itt jövök.
- Várj, várj egy percet. Lefagyasztod, és aztán?
- Összevarrom.
Feltehetően olyan vigyorral mondtam ezt, hogy úgy tűnt, nem is tudnám ennél is jobban élvezni a helyzetet. Ez olyasvalami volt, amire csak később jöttem rá.
- Összevarrni! Lehetnél ennél is kezdetlegesebb?
- Ez nem egy kórház. Nincsenek csúcsmodern eszközeim, és különben is, azt hiszem a golyó ütötte seb önmagában is elég primitív.A bűnözési ráta a városban teljesen nullán volt. A város biztonságos volt, és nem volt szüksége egy átlagos lakónak arra, hogy pisztolyt hordjon magánál. Csak vadászatra vitték el. Kétszer egy évben, feloldották a szabályokat a vadászszezonra. Régimódi lőfegyverek lógtak le a vállukról, a vadászok pedig bemerészkedtek az északi hegyekbe. Anya nem szerette őket. Azt mondta, nem érti, az emberek
hogy képesek állatokat ölni élvezetből, és nem ő volt az egyetlen. Időszakos népszámlálásokról a lakók 70%-a kifejezték ellenérzésüket a vadászat, mint hivatalos sport iránt. Megölni az ártatlan állatokat - milyen erőszakos, milyen kegyetlen...
De a vérző alak előttem nem róka vagy szarvas volt. Hanem ember.
- El sem hiszem - motyogtam magamnak.
- Mit?
- Hogy vannak emberek, akik más emberekre lőnek... hacsak... ne mondd, hogy valaki a vadász egyletből véletlenül lőtt rád?
Felfelé görbültek az ajkai. Mosolygott.
- Vadász egylet, mi. Nos, azt hiszem hívhatod őket úgy is. De ők nem lőnek rád véletlenül.
- Tudták, hogy emberre lőnek? Az törvénytelen.
- Az? Róka helyett, éppen csak egy emberre vadásztak. Egy embervadászat. Nem hinném, hogy törvénytelen lenne.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy ők voltak a vadászok, én pedig a vad.
- Nem értem, miről beszélsz.
- Gondoltam, hogy nem. Nem is kell megértened. Szóval most tényleg belém fogsz mártani egy tűt? Nincs valami fújhatós érzéstelenítőd, vagy ilyesmid?
- Mindig is ki akartam próbálni, milyen megszúrni valakit.
Fertőtlenítettem a sebet, és bejuttattam az érzéstelenítőt, három tűszúrással a sebzett területen. A kezeim kissé remegtek az idegességtől, de valahogy sikerült könnyen elintéznem.
- Mindjárt el kell kezdenie zsibbadni, és aztán...
- Összevarrod.
- Igen.
- Van tapasztalatod benne?
- Természetesen nincs. Nem leszek orvos. De van némi alap tudásom a sebvarrásról. Láttam videón.
- Alaptudás, mi...
Vett egy mély levegőt, és közvetlen az arcomba nézett. Vékony, vértelen ajkai voltak, beesett arca, és pergamenszínű bőre. Olyan ember arca volt az övé, mint aki nem élt rendes életet. Tényleg úgy nézett ki, mint egy állati préda, akit könyörtelenül üldöztek, kifáradt, és nincs hely, ahová futhatna. De a szemei mások voltak. Érzelemmentesek, de éreztem az ádáz erőt, ami csak úgy sugárzott belőlük. Életerő volt? Gondolkodtam. Soha nem találkoztam még senkivel sem, akinek olyan emlékezetes szemei lettek volna. És azok a szemek rebbenés nélkül meredtek rám.
- Furcsa vagy.
- Miért mondod ezt?
- Még csak a nevemet sem kérdezted meg.
- Ó, igen. De te sem mutattad be magad.
- Shion, ugye? Mint a virág?
- Igen. Az anyám szereti a fákat és a virágokat. És te?
- Nezumi.
- Mi?
- A nevem.
- Nezumi... nem az.
- Mi nem az?
A szemszíne nem olyan volt, mint egy patkánynak. Valahogy sokkal elegánsabb volt. Mint... az ég az alkonyat beállta előtt - nem úgy néztek ki? Elpirultam, kínosan éreztem magam, ahogy észrevettem magam úgy szavalni, mint valami béna költő. Szándékosan felemeltem a hangomat.
- Oké, itt jön.
Emlékszem a sebvarrás alap lépéseire, mondtam magamban. Fektess le két-három stabil szálat, és használd őket, mint segédszálakat, hogy folytasd a varrást... ezt a legnagyobb gonddal és pontossággal kell tenned... a folyamatos varrat érdekében...
Remegtek az ujjaim. Nezumi csöndben figyelte az ujjam végeit. Ideges voltam, de kicsit izgatott is. A könyvbéli tudást éppen a gyakorlatba ültettem át. Üdítő volt.
Kész a varrás. Egy darab tiszta gézt nyomtam a sebre. Egy izzadtságcsepp fojt le a homlokomon.
- Szóval te okos vagy.
Nezumi homloka is szintén verítéktől volt nyirkos.
- Csak jó vagyok a kezeimmel.
- Nem csak a kezeiddel. Az agyaddal. Még csak 12 vagy, ugye? És az Elit Tanulmányi Osztályra fogsz járni, a legmagasabb oktatási intézménybe. Szuper elit vagy.
Ekkor nem volt gúny a hangjában. A félelemkeltés szikrája sem. Csendben elraktam a gézt, és a többi eszközt.
Tíz évvel ezelőtt, a város intelligencia felmérésén a legmagasabb helyen végeztem a két évesek körében. A város gondoskodott a
legmagasabb szintű oktatásról azok számára, akik ügyesség vagy atlétikai képességek terén a legkiemelkedőbbek voltak. Tíz éves koromig olyan jellegű osztályokba jártam, amik fel voltak szerelve a legújabb eszközökkel, hozzám hasonló osztálytársaimmal egyetemben. Képzett tanítók sorának keze alatt, alapos és átfogó tudást kaptunk az alapokról, miután mindannyiunkat elláttak a saját oktatóinkkal, akikkel olyan szak felé specializálódtunk, ami illett hozzánk. Attól a naptól kezdve, hogy a legmagasabb rangúként tartottak nyilván, a jövőm biztosítva volt a számomra. Megingathatatlan volt. Semmilyen kis nyomás nem volt képes szétmorzsolni. Legalábbis, így kellett volna lennie.
- Kényelmes ágyad van - mormolta Nezumi, még mindig rajta heverve.
- Használhatod. De előbb öltözz át.
Elhelyeztem egy tiszta pólót, egy törülközőt, és egy doboz antibiotikumot Nezumi combján. És aztán, szeszélyből, úgy döntöttem, csinálok kakaót. Voltak alapvető főzőeszközeim a szobámban, hogy készítsek egy vagy két meleg italt.
- Nem valami divatos, ugye? - szippantott Nezumi, ahogy piszkálta a skótkockás felsőt.
- Jobb, mint egy koszos, tépett, vérben ázó pólónál, ha engem kérdezel.
Odaadtam neki a gőzölgő, forró kakaóval teli bögrét. Azon az estén először, láttam az érzelem szikráját azokban a szürke szemekben. Öröm. Nezumi felhörpintett egy kortyot, és halkan mormolt - jó.
- Ez jó. Jobb, mint a sebvarrásod.
- Nem ér azzal összehasonlítani. Szerintem egész jól ment első próbálkozásra.
- Mindig ilyen vagy?
- Mi?
- Mindig ennyire nyitott könyv vagy? Vagy normális nálatok, petricsészés eliteknél, hogy nincs egy szemernyi veszélyérzetetek sem?
- folytatta Nezumi, mindkét kezével fogva a bögrét.
- Ti jól megvagytok a veszély érzete nélkül, vagy hogy betolakodóktól kéne félnetek, mi?
- Érzek veszélyt. És félelmet is. Félek a veszélyes dolgoktól, és nem akarok foglalkozni velük. És nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, hogy valaki, aki a második emeleti ablakomon keresztül jön be, tekintélyes városlakó legyen.
- Akkor miért?
Igaza volt. Miért? Miért láttam el egy behatoló sebét, és még forró kakaót is adtam neki? Nem voltam valami hidegvérű szörnyeteg. De nem is bővelkedtem elegendő részvétben és jóakaratban ahhoz, hogy segédkezet nyújtsak akárkinek, aki meg volt sérülve. Nem voltam szent. Utáltam vitákba és nézeteltérésekbe keveredni. De befogadtam ezt a menekültet. Ha a város hatósága rájött volna, bajba kerültem volna. Úgy látnának, mint valakit, akiből hiányzik a józan ítélőképesség. Ha az megtörténne...
A szemeim találkoztam a szürkékkel. Úgy éreztem, mintha némi nevetés bújkált volna bennük. Mintha keresztül látnának rajtam, tudnának mindent, amire gondolok, és nevetnének rajtam. Összeszorult a gyomrom, és visszanéztem rá.
- Ha valami nagy, agresszív ember lennél, akkor és ott bekapcsoltam volna a riasztót. De alacsony voltál, úgy néztél ki, mint egy lány, és majdnem összeestél. Szóval... szóval úgy döntöttem, hogy ellátlak. És...
- És?
És a szemeid olyan furcsa színűek voltak, amiket még sosem láttam ezelőtt. És teljesen elnyeltek.
- És... látni akartam, milyen lehet összevarrni egy sebet.
Nezumi megvonta a vállát, és kiitta a maradék kakaóját. Megtörölve a száját a kézfejével, végigfutatta tenyerét az ágyneműn.
- Tényleg aludhatok?
- Persze.
- Köszönöm.
Azok voltak tőle a hála első szavai, amiket hallottam tőle, mióta csak belépett a szobámba.
****
* Az eredeti angol szövegben ez: Gifted Curriculum
Ami nyersen fordítva: Tehetséges Tanterv/Tanfolyam. Próbáltam egy magyarosabb elnevezést találni neki, és végül az Elit Tanulmányi Osztály mellett döntöttem:)