HUN Pótrandi
És ismét egy régiség, szép antik darab, még a szépemlékű Varázsskatulyás időkből
és ha nem az én írásom lenne, akkor pirulás nélkül mondanám rá, hogy még mindig imádom
Avagy mi nem jut az ember lányának az eszébe ha épp komolyzenei koncerten csücsül a családdal...
háááát... sokminden igen...
majd meglátjátok.
Jó étvágyat :)
Cím: Pótrandi
Írta:LittleBlackLily
Bétázta: Ariana
Rating: Rrrrrrrr-18 :D
Fülszöveg: pwp-nek indult, de már megint rá kellett jöjjek, hogy olyat én nem tudok ;)
1.
Épp kényelmesen végigdőltem a kanapén, amikor megcsörrent a telefonom.
Dühösen matattam a zsebemben.
- Halló?! - nyögtem bele cseppet sem barátságosan.
- Szia Dave - szólt bele Geri a vonal túlsó végéről. - Zavarok?
- Ööö, nem. - lazultam el kicsit felismerve haverom hangját. - Csak most értem haza.
- Nem érsz rá egy óra múlva?
- Egy óra múlva? Mire?
- Hát tudod, a kiscsaj, akiről a múltkor beszéltem, lemondta a randit. Vettem két jegyet a koncertre, amiről beszélt, erre lemondta. Nincs kedved eljönni?
- Koncertre? Naná hogy van! Milyen koncert?
Geri felnevetett. - Nyugi, ne izgulj be annyira. Komolyzenei. De nem lesz rossz, hidd el.
- Én meg a komolyzene? Biztos jó ötlet ez? A gimis kötelező koncertek óta nem jártam ilyen helynek még a közelében se…
- Na, gyere már el - unszolt Geri. - Utána beülünk valahova inni egyet.
- Ám legyen - adtam be a derekam. - Hol és mikor?
- Fél óra múlva találkozzunk a téren. - Gyorsan rápillantottam a karórámra. - Rendben.
- Kösz.
- Én köszönöm a meghívást - vigyorogtam. - A virágcsokrot hanyagolhatod.
- Dávid! - hallottam a röhögést a hangjában. - Ja, és még valami. Azért ha nem muszáj, ne farmerban gyere…
- Oké, majd igyekszem…
***
2.
Ott álltam a megbeszélt helyen, a megbeszélt időpontban, és Geri sehol. Kezdtem ideges lenni. Majdnem olyan ideges, mintha egy lány késne a randiról. Különben se indult túl jól a dolog, tekintve, hogy tényleg nem találtam otthon más nadrágot, mint a farmert, ami rajtam volt. Igaz, elég sötét színű volt, nem lógtak róla mindenféle láncok és zsebek, sőt sikerült egy inget meg egy elegánsabb kötött pulóvert is kihalászni hozzá a szekrény mélyéről. A hajam viszont megint úgy állt, mintha egy kupac szalmát ziláltak volna szét a fejemen. Ezeket a makacs szőke tincseket semmilyen zselé nem tudta egy irányba kényszeríteni. Dühösen nézegettem a tükörképem egy kirakatban, amikor hirtelen Gerit láttam meg magam mellett. Na, ő jól nézett ki. El is süllyedhetek mellette.
- Helló - köszönt vigyorogva. - Bocsi, hogy késtem. Miért vagy ilyen morcos, ugye nem miattam?
- Dehogy. Nem volt más… - mutatok végig egykedvűen a szerkómon.
- Jó így - von vállat, és elmosolyodik. - Úgysem tudnálak elképzelni öltönyben…
Szóra se méltatom, csak sarkon fordulok, és elindulok a busz felé. Ő kuncogva követ. Ahogy mellettem lépked, dühösen konstatálom, hogy rajta bezzeg elegáns szabású öltönykabát van, a hozzá illő nadrággal, és egy rafinált állógallérú inggel. Minden úgy áll rajta, mintha ráöntötték volna. Megáll az ész, hogy valakinek ezek a szörnyű cuccok jól állnak. Fel nem venném. Épp elég volt a ballagáson, meg egyéb kötelező alkalmakon… Úgy érzem, megfulladok bennük.
Ahogy a buszra szállunk fel, majdnem felröhögök, amikor rájövök, hogy automatikusan előre engedtem. Totál meg vagyok kattanva. Pedig én még csak nem is készültem ma randira. Zsófi óta különben is csak akkor kerül a közelembe nő, ha valami szórakozóhelyen egymásba botlunk. Abból persze aztán lehet bármi. De előre nem tervezek. Elegem van.
***
3.
Odaértünk rendesen. Ruhatár, röpke látogatás a büfénél, ahol milliomosoknak árulnak falatnyi szendvicskéket iszonyatos áron, majd végül rövid huzavona után úgy döntünk, inkább majd utána eszünk valahol.
- Bocsi, de az éttermi foglalást lemondtam, remélem nem baj - kacsint rám Geri.
- Jézusom, ki ez a csaj, hogy ennyire el akartad kápráztatni?
- Á, senki. Ezek után szót sem érdemel. Egyébként meg ha valakit el akarok kápráztatni, azt nem étterembe cipelem, hanem meghívom magamhoz, és én főzök neki.
- Ilyen jól főzöl? Gyertyafényes vacsi, meg minden? - érdeklődök, miközben a jegyszedő felé araszolunk. Megszokásból villantok egy mosolyt a kislányra. Egész csinoska. De rögtön lehűt az, ahogy végignéz rajtam. Nyilvánvalóan felháborítónak tartja az öltözékemet. Hát menjen a fenébe. Persze aztán kényszeredetten rám mosolyog, amikor elveszi a jegyeinket - Geri az előbb a kezembe nyomta valamiért, - és kellemes estét kíván. Én meg őt a hátam közepére.
Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy valamivel megbotránkoztassam azt a széplelkét. Már úgy értem, még annál is jobban, mint hogy farmerba beállítok egy koncertre.
Hirtelen ötlettől vezérelve elkapom Geri kezét, és sejtelmes hangon búgva magam után húzom. - Gyere már édes.
A szemek fennakadtak. Tökéletes. Röhögve ülök le a székre, és amikor Geri kerek szemekkel mellém huppan, elmagyarázom neki, hogy miről volt szó. Kicsit úgy néz rám, ahogy a nővérem szokott, azokkal a mindentudó ugyan-nőjj-már-fel-végre szemekkel, de mosolyog. Valahogy mellette nem feszengek, még akkor se, ha történetesen ő bálba is mehetne a szerkójában, engem meg még egy igényesebb klubból is kitennének. Na mindegy. Mindjárt kezdődik. Mondta is a buszon hogy mi lesz, de… Nem kifejezetten emlékszem. Odahajolok a vállához, és belepillantok a kezében tartott műsorfüzetbe. Biztos én vagyok a bunkó, de nem mond semmit se a karmester neve, se a zeneszerzőké. Sebaj, ettől még lehet jó. Hirtelen felnéz, és rám mosolyog. Aztán kialszanak a fények.
***
4.
Szünet. A mosdóból kijövet fél óráig igazgatta a haját a tükör előtt. Jó, kibomlott a hosszú gesztenyebarna sörénye, ami kezdetben egész elegáns fonatban kunkorodott körülbelül a válláig. Egy darabig vacakolt vele, de végül csak végigszántotta párszor az ujjaival, és egy egyszerű lófarokba összefogta. Na, végre nem úgy néz ki, mint a fehérlovas herceg, aki most szökött meg Csipkerózsika báljáról. Egy pici deviancia sosem árt.
- Na, hogy tetszik a koncert? - kérdezi a tükörből rám sandítva. Persze vigyorog hozzá, mint mindig.
- Nem rossz - vonom meg a vállam. - Sőt. De az a karmester érdekes egy fazon. Láttad mit csinált? Táncolt a színpadon.
- Erre gondolsz? - utánozza a pacák heves csípőmozgását. És én megkövülve nézem.
- Tudod, ha te csinálod, nem is néz ki olyan rosszul... - nevetem el magam. Még mindig nem tudom levenni róla a szemem. Igazság szerint az a nadrág túlontúl jó szabású. Szabadesésű anyaga mindent jól takar, egészen egy bizonyos pontig. Viszont ha valaki ilyen módon riszál benne, minden kis hajlatot és izmot megmutat. Gyorsan hátat fordítottam, és a kezemet kezdtem el szárítgatni azoknak a berregő haszontalan masináknak az egyikével. Nem hiszem el, hogy a haveromat stíröltem végig! És nem hiszem el, hogy eddig nem tűnt fel, hogy milyen átkozottul jól néz ki.
- Jól vagy? - érkezik hátulról a támadás, ahogy átöleli a vállam. - Kicsit kipirultál. Ne menjünk ki a tetőteraszra?
- De, jó ötlet - lehelem.
A teraszon álldogálva a város fényeit lessük. Veszettül fázom a kabátom nélkül. A pulóveremen átfúj a szél. Ő viszont az öltönyében vígan csiripel, arról beszél, hogy tud a közelben egy jó helyet, oda kéne mennünk iszogatni utána.
Ismét csak vállat vonok. És próbálom minél kevesebbet bámulni a fenekét, ahogy a korlátra hajolva ráfeszül a nadrág szövete.
Megőrültem, tiszta sor.
***
5.
A második „felvonás” alatt valami szimfóniát játszanak. Olyan az egész, mintha valami filmzene lenne. Épp kezdenék elmerülni az élvezetekben, amikor azt veszem észre, hogy Geri feje a vállamra csuklik. Na szép. Elaludt a darab közepén. Ki fog így oldalba verni, hogy legyek szíves ne tapsoljak a tételek között? Megmondtam, hogy rossz ötlet volt engem elhívni. És a mai napon a második legrosszabb ötlete az volt, hogy a vállamon elaludjon. Ahogy óvatosan oldalra fordulok, érzem még a samponjának az illatát is. És olyan édesen alszik. Ezt büntetni kéne. Félig nyitott szájjal mosolyogva horpaszt, és szuszog. Másodpercekig belefeledkezve nézem azokat az ajkakat, aztán magamhoz térve megsimogatom a karját, hogy felébresszem. Nem jött be. Így egy óvatos vállrándítással adom tudtára, hogy ez nem a megfelelő hely és időpont a csicsikálásra.
Hirtelen ébred fel, és egy töredékmásodpercig mintha nem tudná hol van, körbe néz. Aztán az én szemembe pillantva lassan körvonalazódni látszik számára, mi az ábra és egy szívdöglesztő mosoly keretében némán tátogja: „Bocsi”.
Nem tesz semmit - gondolom. - De ha tudnád, milyen gondolatok járnak most a fejemben valószínűleg üvöltve rohannál a közelemből - teszem hozzá rögtön.
Alig várom, hogy vége legyen az előadásnak, menekülni akarok a közeléből. Furcsán, élesen hallom a fülemben minden egyes szusszanását, annak ellenére, hogy a zene elvileg hangosabb kéne legyen, de őszintén szólva képtelen vagyok koncentrálni.
Dühös vagyok rá. Nem tudom miért, de dühös vagyok rá.
***
6.
Egymás mellett sétálunk, és ő a darabokat elemzi. Én magamba fordulva hallgatok, de mivel ez nálam az alapállapot, fel se tűnik neki.
- Tetszett?
- Ja, köszi, hogy elhívtál - nyögöm ki, és valami mosolyfélével is próbálkozom. Úgy tűnik, ezt is megette. Éljen.
- Van itt egy Gyrosos a közelben. Az jó lesz? Én irtó éhes vagyok. És most nem kell aggódnom a hagyma miatt. Ma estére a csókolózás úgyis kilőve, nem igaz? - vigyorog.
Én csak nyelek egy nagyot, és bólintok. - Jól hangzik. Mutasd az utat.
Nem sokkal később két méretes, és joghurtszósztól csöpögő gyrossal gazdagabban rójuk az utcákat, és míg én eszek is, ő csak lóbálja a kajáját, miközben lelkesen magyaráz. Talán valami filmről. Nem most épp egy könyvről beszél. Most legyek őszinte? Nem tudok koncentrálni. Viszont amikor észreveszem, hogy le akar csöppenni a szósz, elkapom a csuklóját, és elrántom a kezét, hogy ne a zakóját foltozza össze.
Nagy szemekkel néz fel rám. - Köszi, észre sem vettem.
Elmosolyodok. - Amennyire belemelegedtél… Lassan ehetnél is valamit. Addig talán megpróbálhatok én mesélni valamit. - Mi az ördögről beszélek? Meséljem el az újabb értelmetlen csajozást tegnap estéről? Semmi újdonság. Pont, mint a többi. Egy jó kefélés. Ennyi. Vagy mondjam el neki, hogy valamilyen furcsa okból a mai este folyamán képtelen vagyok levenni róla a szemem?! Az istenért… Addig jó, amíg nem veszi észre, és nem menekül…
- Voltál mostanában moziban?
Az agyam kattog. Mozi. Film. Á, megvan. A múlt héten egy csajszival megnéztünk valami autós üldözőst. Először fogalmam se volt, miért választotta ezt a filmet, amikor egy rakás romantikus nyáltengert is adtak, de aztán kezdtem gyanítani, hogy a főhős miatt. Amikor a csávóról lekerült a póló, és kivillantotta remekbeszabott izomzatát, a csajszika ezerrel odatapadt a képernyőre, és említenem se kell, én egy olyan pillantást se kaptam tőle az este folyamán, mint amit a színész srác a vásznon százasával kaszált be tőle… Így jobb híján én is legeltettem egy kicsit a szemem. Tudtam, hogy úgyse veszi észre.
Szóval elkezdtem mesélni a történetet, ő pedig érdeklődve hümmögött, miközben azzal volt elfoglalva, hogy fülig összekenje magát a gyrossal. Mondták már rám, hogy méltóságteljesen tudok gyrost enni. Hát ő nem. Mert annak ellenére, hogy teljesen nomád módon és evőeszköz nélkül fogyasztandó ételről van szó, én állítólag elegánsan csipegetem, és szinte majdnem mindig makulátlanul megúszom. Ő viszont mohón harapdál hol innen, hol onnan, és csurog végig az állán a joghurtos öntet, a szája sarkába pedig odaragadt egy kis paradicsom. A fene vigye el. Nem is szeretem annyira a paradicsomot, de azt a darabkát onnan most úúúúgy kívánom. Végül nem bírom tovább nézni, és előhalászva a kapott szalvétát odanyúlok, és megtörlöm az arcát. Nevet. Marhajó. Kinevet. Megsértődve indulok tovább. Elkapja a kezem. Persze ragad a zsírtól. Nem tudom hogy csinálja, tényleg mindene olyan.
- Hé, várj meg! Ne szaladj! - mosolyog.
Sóhajtva megállok, és ahogy elengedi a kezem, valami zsebkendő után kutatok, hogy megtöröljem.
- Ó, bocsi - nyögi kicsit szégyenkezve, és odanyújtja a szalvétáját. Természetesen csöpög a zsírtól. Kényszeredetten elmosolyodik, és kicsit el is pirul. Én pedig halkan felnevetek, ahogy nekilát összetúrni a kabátzsebét, és a táskáját, míg végül előkerül egy papírzsebkendő.
- Tessék. - nyújtja át elégedetten.
- Kössz - mondom kicsit felengedve. - Na, merre van az a bár?
- Gyere, már nincs messze. - vigyorog, és a csuklómat elkapva maga után húz, ahogy befordul a sarkon. Úgy érzem magam, mintha én lennék az ügyeletes csajpótlék. Azzal a különbséggel, hogy én az estét lezáró csókról - vagy esetleg többről - lemaradok. A francnak kell mindig erre gondolni! Azt hiszem, jót fog tenni egy kis ital. Pontosítok. Inkább egy jó nagy adag kéne.
***
7.
Már a harmadik sörét issza, én viszkikólázom. Az asztalon forgatom ujjaim között a poharat, és azon gondolkodom, hogy az italnak némiképp más hatása van, mint vártam. Igaz, hogy oldotta a problémát, de nem úgy, ahogy reméltem. Nem nézek rá kevesebbet, sőt, néha azon veszem észre magam, hogy kifejezetten bámulom. Viszont ennyi alkohollal a véremben már rögtön nem is tűnik annyira szörnyű ötletnek, hogy Geri szájának mozgása köti le minden figyelmemet ahelyett, hogy hallgatnám, amit mond. Ha egyszer olyan… szexi. Főleg, amikor mosolyog, vagy immár kibomolva vállára omló hajába túr. Ez van.
- Hééé, Dave! Dávid, itt vagy?
- Ööö, kérdeztél valamit? - próbálkozok meg egy mosollyal. Későn jut eszembe, hogy ez a mások által flörtölősnek avagy bugyi-huzogatónak nevezett verzió volt… Azaz jelen esetben nem igazán helyén való. Gyorsan utána küldök egy sima baráti mosolyt. - Bocsi, nem figyeltem.
- Azt látom - nevet, de közben furcsán méreget. - Dave, mi van veled? Ma este valahogy olyan furcsán viselkedsz.
- Á, semmi. - sietek a válasszal. - Biztos csak kimerített a komolyzene - kacsintok.
- Hát jó. Viszont azt hiszem, nekem ennyi mára elég. Folytassuk máskor ugyaninnen. - mondja, majd felhajtja a pohara maradékát.
Felőlem mehetünk, ürítem ki én is a sajátomat. A pulthoz járulva fizetünk. Külön-külön. Mennyivel jobb, mint egy randi… Így nem érzem azt a ostoba érzést, hogy egy este alatt megint sikerült kiürítenem a pénztárcámat, s a fene tudja, miből fogok holnap ebédelni.
- Elkísérsz egy darabon? - kérdezi.
- Persze. - válaszolom. Végül is… addig is bámulhatom őt. Aztán majd ha hazamentem lerendezem magammal a problémát. Hidegzuhany, fejjel a falnak, vagy… Na mindegy.
Csöndben megyünk egymás mellett a hideg éjszakában.
***
8.
Megálltunk a kapualjukban. Marha nevetséges a helyzet. „Normális” esetben ilyenkor jön az, hogy megcsókolom a kiscsajt. De ez itt Geri. És attól eltekintve, hogy ma este a saját szabályaimat megszegve mérhetetlenül ráindultam, a haverom. Nem, inkább a barátom. Hiszen vele a legközelebbi a kapcsolatom a csoporttársaim közül.
- Miért ráncolod már megint a szemöldöködet? - kérdezi, ezzel kirántva az elmélkedésből.
- Ha? - kérdezem roppant elmésen.
- Már megint durcásnak nézel ki. És egész este olyan furcsa voltál. Úgy néztél rám… Nem is tudom… Mintha… Nem tudom… - látszott, hogy erősen gondolkodik. A nyelve hegye is kibukkant. Ettől viszont nekem kellett hirtelen megnyalnom kiszáradt számat. Aztán kibukott belőlem. Csak úgy.
- Mintha meg akarnálak csókolni? - suttogtam az éjszakába magam sem tudom miért.
- Hogy? - szemei kerekre tágultak, és döbbenten meredt rám, miközben megtámasztotta magát a háta mögött lévő falon.
- Hallottad - vontam vállat, és egy hajszálnyit közelebb léptem, de még nem tettem semmit.
- De… Miért? - kérdezi, és csodálkozva konstatálom, hogy még nem vette menekülőre a dolgot. Megeresztek egyet a bugyi-huzogató mosolyomból. Ezúttal direkt.
- Mert állati vonzó vagy ebben a szerelésben.
Még mindig csak kerekre tágult szemekkel néz, és nem mozdul. Nem bírom ki. Kezemet lassan az arcához emelem, és finoman rásimítom. Enyhén megremeg, de nem húzódik el. A bőre forrónak tetszik az éjszaka hidege után.
- Te sosem gondolkodtál el azon, milyen lehet egy fiúval…? - súgom, miközben még egy kicsit közelebb húzódok. - …egy fiúval csókolózni - teszem még hozzá, mert látom, hogy kicsit lefagyott. Most egy picit elpirult, és lesüti a szemét. Ezt igennek veszem. Nyert ügyem van. A többire meg ráérek majd akkor, ha hazaértem. Minek most gondolkodni?
Kezemet lejjebb csúsztatom, és a hüvelykujjammal óvatosan körberajzolom a száját. Kicsit riadtan néz a szemembe, de állja a pillantásomat.
Odahajolok, és a fülébe súgom: - Még most szólj, ha nem akarod…
Megremeg, és én már tudom, hogy engedi. Érzem. Kezem óvatosan a tarkójára csúsztatom, és végtelenül lassan kóstolgatni kezdem a száját. Alig-alig reagál, de ezt betudjuk a sokknak. Mámorító érzés az ajkait érezni a sajátomon. Amikor eljátszadoztam velük, és megrágcsáltam picit azokat a vadító piros ajkakat, bizonytalanul kidugom a nyelvem hegyét,és mintegy próbaképpen, óvatosan végigcirógatom vele száját. Ilyenkor - a lányok esetében - két dolog következhet. Vagy egy kurva nagy csattanós pofon, ami napokig fáj, és azt jelenti, hogy eltájoltam magam. Ez szerencsére a ritkább. A másik, hogy bebocsátást nyerek a paradicsomba, és kezdődhet az igazi élvezet. Érdekes, őt annyira más volt csókolni, mint a lányokat. És mégis. Ugyanúgy reagált. Apró sóhaj szaladt ki a száján, és én a megnyíló kis rést kihasználva beljebb kalandoztam. Felnyögött, de nem ellenkezett, hagyta, hogy milliméterről milliméterre felfedezzem a száját. Ahogy először összeért a nyelvünk, mintha áramütés ért volna, de alatta is megroggyant a lába, ezt tisztán éreztem. Szabad kezemmel elkaptam a derekát, és kicsit közelebb léptem hozzá, ő pedig végre valahára beleolvadt a csókba, és hevesen reagált. Percekig csókolóztunk önfeledten. Aztán ahogy kifulladva elszakadtunk, még kapott egy puszit a levegő után kapkodó szája szélére, és elhúzódtam… volna, ha hagyja. Kezei, amik eddig bénultan lógtak maga mellett, most hirtelen a nyakamba kapaszkodtak, és visszarántott magához, fejét a vállamba fúrta. - Várj. - Csak ennyit mondott. Én pedig vártam. Aztán óvatosan elkezdtem simogatni a hátát a tenyeremmel. Pár perc után úgy éreztem, a feszültség kicsit alábbhagyott benne, úgyhogy úgy döntöttem, lassan ideje indulni, mielőtt esetleg még egy kicsit közelebb jönne, és észrevenné, mennyivel többre vágyom…
Aztán sikerült meglepnie. Felegyenesedett, de még mindig a vállaimat fogta, és elmosolyodva azt kérdezte:
- Nincs kedved feljönni egy italra, ha már úgyis itt vagy?
Már hogy a fenébe ne lenne? A szívem csak úgy kalapált. De az agyam lehűtötte. Ne gondolj túl sokat. Biztos csak ki akar faggatni, hogy mi volt ez az egész. Ne álmodozz. Az egy dolog, hogy visszacsókol, az… Az meg egy egészen másik…
***
9.
Már fél órája iszogattuk a nem rég névnapjára kapott piáit, anélkül, hogy akár egyetlen egyszer is szóba jött volna, ami az imént köztünk történt a kapualjban. Igazából annyira nem zavart. Az a tény, hogy nem készült ki tőle teljesen, pillanatnyilag elégnek tűnt a boldogságomhoz. Mindenesetre már azt hittem, ez így is marad, amikor arra figyeltem fel, hogy már percek óta nem szólalt meg. A velem szembe álló fotelban ücsörögve forgatta ujjai között a poharat. A jégkockák olvadozva csörögtek az alján. Aztán egyszer csak felnézett rám, valami nagyon furcsa tekintettel, Egyszerűen nem tudtam hova tenni. Csak kérdőn néztem rá, ő pedig egy hajszálnyit elmosolyodva óvatosan kérdezte.
- Mondták már neked,… hogy… agresszívan csókolsz?
Azt hiszem leesett az állam. Valaki keresse meg.
- Ami azt illeti… - gondolkodtam el egy rövid pillanatig - Eddig nem volt rá panasz…
- Nem, nem azért mondtam. - mentegetőzött a szemembe nézve. Láttam rajta, hogy valamit még ki akar bökni. - Csak annyira más volt.
- Miért, te hogy csókolsz? - kérdeztem nevetve. Aztán ahogy rám nézett, a furcsa csillogó szemeivel, elkomolyodva kérdeztem fojtott hangon. - Megmutatod?
- De csak ha megígéred, hogy nem próbálsz megint irányítani.
A szememet forgattam, és így kicsit készületlenül ért, ahogy felpattant, és elindult felém. Megcsapott az illata. Mmmm. Finom. Megőrjít.
Megállt előttem, és én kicsit arrébb csusszanva a kanapén magam mellett mutattam neki helyet. Ám ő igazi meglepetéssel szolgált: egy kecses huppanással az ölemben landolt, velem szemben, lábai a combomhoz simultak két oldalt lovagló ülésben. Ejha, most pontosan mit is akar??? Erre igazán nem számítottam, de nem panaszkodom…
- Na, akkor engedd el magad. - suttogta, miközben olyan közel hajolt, hogy a szájából kiáramló levegő a számat simogatta végig, és ez megborzongatott. Lehunytam a szemem, és átadtam magam a kényeztetésnek. Lassan, őrjítően lassan kezdte el cirógatni a szám az övével. Alig ért hozzám, de mintha szikrázott volna köztünk a levegő. Többet akartam. Azonnal. De megígértem, hogy ezúttal engedek, így tűrtem ezt az őrjítő, édes kényeztetést. Játszott velem. És én belementem a játékba.
Vajon van fogalma róla, mit csinál most velem? Ahogy lassan ízlelgette az ajkaimat, és néha finoman bele is harapott, belenyögtem a csókba. Éreztem, ahogy elmosolyodik, és egy hajszálnyit elhúzódva az orrával végigcirógatta az enyémet, ezzel elérve, hogy a hideg futkározzon a hátamon. Óvatosan átöleltem a derekát, a lehető legfinomabban célozva arra, hogy ha nem csókol meg végre úgy, ahogy egy férfihoz illik, és tovább játszik velem, hát én perceken belül ledöntöm ide a kanapéra, és… nem állok jót magamért. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen elementáris hatással van rám ez a cseles finomkodó játék. Mindig egy picit többet ígér, őrülten vágyod a folytatást, egyre többet és többet akarva belőle. Őrület. Ahogy karjai a nyakam köré kígyóznak, és egyik kezével amúgy is szénaboglya frizurámba túr bele, a másikkal pedig a tarkómat simogatja, érzem, ahogy elolvadok a karjai között. Végre valahára érzem, ahogy lassan birtokba veszi a szám, nem sieti el, de már úgyis mindegy, mert teljesen szétfolytam, ráérősen csüggök a derekára font kezekkel, ha nem tartana, tuti eldőlnék. Finoman játszik a nyelvemmel, átinvitálja a saját szájába, aprókat harap… Megőrjít. Aztán egyszer csak egyre határozottabb lesz, és hirtelen úgy érzem, hogy mindenhol ott van. Mindenhol csókol, mindenhol ízlel. Álom. Tökéletes. Biztos vagyok benne, hogy nyöszörgök. Őrjítő. Főleg, hogy a nadrágom kezd igen kellemetlenül szűk lenni…
Mikor kifulladva elválunk, mosolyogva dől hátra, és kezeit a térdemre támasztva szemébe potyogó tincsei közül néz rám győzelemittasan.
- Na, milyen voltam?
Azt a ragadozó-pillantást, amit akkor láthatott a szememben, még nem sokan látták. Nem sok embernek sikerült még eddig ennyire felizgatnia csupán egy csókkal.
- Mmmm - mosolyogtam, és eljátszottam, mintha még mindig ízlelgetném a csókot, mint valami jó bort, vagy finom csokoládét. - Azt hiszem, ha idáig eljutottatok, innentől kezdve minden csaj az ágyadba omlik…
- Ez a cél - vigyorog önelégülten.
- Általában. - mosolygok. - De mi a cél most? - karolom át derekát, majd tenyeremet lassan lefelé simítva megfogom a fenekét és úgy húzom közelebb magamhoz. Mindketten felnyögünk, ahogy dudorodó nadrágunk összeér. - Nos? Mit akarsz? - suttogom a fülébe, mielőtt finoman beleharapok.
- Nem tudom. - dünnyögi. Miközben kicsit hátrébb hajol, hogy jobban elérjem a nyakát.
- Újrafogalmazom. - szólalok meg, és a hangom rekedtes a vágytól. - A kérdés az, hogy hagyod, hogy úgy kényeztesselek, mint ezelőtt még senki soha, és utána megdugjalak, vagy te akarsz engem. A kényeztetés természetesen az utóbbi ajánlatnál is fennáll. - Tudom, kicsit kereken fogalmaztam, de hát ilyen a természetem, és ezen nem segít sokat az sem, hogy egy vadító srác ücsörög az ölemben zihálva, és nagyon is tisztában vagyok vele, hogy meglepő módon pontosan annyira kíván engem, mint én őt.
Eltol magától, és a szemembe néz. Arca piros, a szeme lángol. - Engednéd nekem, hogy… - elakad. Ó, a kis ártatlan. Csak rámosolygok, és ujjaimmal az ingje gombjait kezdem bontogatni. - De… fogalmam sincs mit kellene tennem…- suttogja, láthatólag kicsit zavarban.
- Majd megoldjuk - dörmögöm a kulcscsontjának, mielőtt gondosa végigcsókolom a válláig, és vissza. Kéjesen sóhajt. Ezt már szeretem. - Te akkor… tudod mit csinálsz ugye? - súgja.
Úgy döntöttem, szándékosan félreértem a kérdést. - Addig csókollak, amíg nem bírsz megállni a lábadon? - tettem fel a kérdést a szemeibe nézve, majd amikor csak elmosolyodott, szorgalmasan visszatértem az inggombolgatáshoz, és a nyaka kóstolgatásához.
***
10.
Őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy meg tudnám mondani, hogy hogy kerültünk be a hálószobájába, és hogy hol hagytuk el félúton a ruháinkat. Rajtam még egy alsónadrág pompázik, de már nagyon szívesen megszabadulnék tőle. Ő tetőtől talpig meztelenül fekszik elterülve a széles ágyon, kínálva magát, hogy csókoljam, ahol érem. A mellkasát végigcsókolva igen érdekes hangokat csalogatok ki belőle, és egyszerűen muszáj kipróbálnom, hogy ha harapdálom, vagy nyalogatom a mellbimbóit, vajon akkor is ilyen édes apró nyögéseket hallat-e. Aztán a nyakát csókolom, közben a hasát simogatom, aztán a combjait… Ahogy egyre közelebb kerülök a célhoz, érzem, hogy már remeg a feszültségtől. Egy pillanatra megállok, míg a szemébe nézek, és ő kétségbeesetten néz fel rám, csóktól nedves ajkai nyitva, szemei könyörögnek. Végül ujjaimat a férfiasságára fonom, és először csak finoman végigsimítom. Szemei lecsukódnak a gyönyörtől. Ahogy fokozom a tempót, lihegni kezd, majd az ajkába harap. Megőrjít! Gyönyörű! Észveszejtő!
Nem hagyom abba, akkor sem, amikor adok neki egy utolsó csókot, majd óvatosan lejjebb mászok, és a hasát, a combját kezdem csókolni. Most már leplezetlenül nyögdécsel. Fogalmam sincs hogy lehet, de úgy tűnik váratlanul érte, amikor óvatosan a számba vettem. Mintha nem tudta volna, hova tartok… Szemei tágra pattannak, én pedig felpillantva rá annyit fogadok magamba belőle, amennyit csak tudok. Eszméletlen érzés. Játszom vele. A teste egy hangszer, és tudom, hogy bármilyen érzéki hangocskát ki tudok csalni belőle.
Nyelvemmel és számmal addig kényeztetem újra és újra lassítva a tempón, míg hátát ívbe hajlítva, fejét hátravetve nem zihál alattam a legkisebb mozdulatra is megremegve. Végül megadom neki az utolsó pár érintést, amire már annyira vágyott, ami végre átsodorja a határon. Az utolsó cseppig mindent lenyelek.
Aztán felmászok, és mellé fekszem, a mellkasát simogatom. Úgy nézem, még mindig nem tért magához… Fejét oldalra fordítja, és rám mosolyog. - Hát ez… Még soha…
- Örülök - vigyorgok vissza. - Ezek szerint nem találkoztál még olyan lánnyal, aki jól csinálja…
Elpirult. El sem hiszem. Egy órája hentergünk az ágyán, a „legszégyentelenebb” dolgokat műveljük, de ha beszélek róluk, elpirul? Hát ez édes.
- Te… nagyon jó vagy. - Ó, most meg bókol.
- Szívesen, máskor is - kacsintok, amitől a piros egy még mélyebb árnyalatát ölti magára, és nem csak az arca, de még a nyaka is. Vagy lehet, hogy ott én harapdáltam meg kicsit? Na sebaj.
- Nincs rajtad túl sok ruha? - kérdezi beharapott szájjal, igen szűkös alsónadrágomra sandítva.
- Úgy gondolod, sok? - hátradőlök az ágyon, és veszi a lapot, én a csípőmet megemelem, ő pedig lehalássza rólam a feleslegessé vált ruhadarabot. Leplezetlen kíváncsisággal mér végig tetőtől talpig, és alig jön zavarba. - Most én jövök - közli, és támadásba lendül. Megint az az őrjítő finom cirógatás, mint a csóknál, csak ezúttal az egész testemet beborítja. Simogat, csókol, harap, és közben az elszabadult hajtincsek csiklandoznak amerre jár. De ezt már nem bírom sokáig. Aránylag gyorsan a tárgyra tér, és megint csak meglepődök, hogy mennyire nem jön zavarba. Ahogy ujjai körém fonódnak, mintha a paradicsomban lennék. Belesóhajtok a kényeztetésbe, aztán… Bennszakad a levegő, ahogy a nyelve hegyét érzem bizonytalanul végigsimítani a férfiasságomon. Kinyitom a szemem, és picit feltámaszkodom, amennyire remegő karjaim még engedik. Már maga a látvány észveszejtő. Hosszú barna haja a combjaimat csiklandozza, ő pedig a nyelvével cirógat, majd végül a szájába vesz. Hogy is mondjam. Nem ő a legprofibb, akivel találkoztam, de… imádom, ahogy megérint, ahogy körülölel a melegsége, ahogy bizonytalanul felpillant… egy örvény húz le a mámorba, és az ő szemében van ez az örvény. Elvesztem. Az ő nevét zihálom, miközben elmegyek.
***
11.
Persze nem tudta mindet lenyelni. Én se tudtam elsőre. Maszatos vagyok én is, ő is. Nevetünk, ahogy mellém bújik, a lepedővel óvatosan megtörölgetem az arcát, a mellkasát… Aztán csak cirógatom tovább önfeledten. - Köszönöm - suttogom a szemébe nézve. - Isteni voltál. De… nem kellett volna. - Elmosolyodik és vállat von. - Tudod… kíváncsi voltam. - Megáll az ész. Ki vagy te, és mit tettél a barátommal? Illetve ha Geri mindig is ilyen heves volt, ilyen őrjítően szexi, és úgy általában szólva álompasi, akkor hogy nem vettem eddig észre, és miért erőlködtem a lányokkal? Zsófin kívül úgyse élveztem soha igazán senkivel, pedig amióta szakítottunk, ezer meg egy lány fordult meg az ágyamban. Lehet hogy egyszerűen nem arra volt szükségem…
Dorombolva bújik a mellkasomra. - Te… Dávid?
- Hm? - dünnyögöm a hajába, miközben a hátát simogatom.
- Én… kívánlak. - közli fátyolos hangon, majd nyel egyet. - Nagyon. - teszi még hozzá.
Végigcirógatom a hasát, és ujjaimmal kitapintom vágyának eléggé félreérthetetlen bizonyítékát. Apró nyögést hallat, mire én mélyen megcsókolom. Feltápászkodok, és a fürdőszoba felé veszem az irányt, hogy keressek valami krémféleséget, ami megfelel a célnak. A polcán turkálok, végül egy aránylag kevéssé színes és szagos tégellyel térek vissza. Kerek szemekkel néz rám. Végigfekszem az ágyon, és magamra húzom. Megcsókolom, aztán kezét a számhoz emelem, és végig csóklom a tenyerét is, majd az ujjait, és egy kicsit végig is nyalogatom őket, ha már itt tartunk. Aztán lábaimat szétnyitva kezeit a combomra helyezem, de rá kell jöjjek, hogy vagy tényleg ennyire nem tudja, hogy mi van, vagy fél. De mitől?
- Félsz? - kérdezem hitetlenkedve.
Bólint. - Nem akarok fájdalmat okozni.
Megsimogatom az arcát. - Ne légy bolond. Én is akarlak. Nem fog nagyon fájni, ne aggódj.
Ujjait belemártja a krémbe, amit odanyújtok, és jó vastagon bekeni vele. Próbáltam minél jobban ellazulni, de ahogy hozzám ért, még így is megfeszültem. Keze az ölébe hullott.
- Nem megy - közölte. A franc essen bele, meg a bánatos kiskutya pofijába.
- Add ide - nyújtom a kezem. Értetlenül néz. - A krémet. - magyarázok neki, és lassan le is esik neki, mit akarok tőle. Odaadja. Én pedig bekrémezem a saját ujjaimat, és kicsit kárörvendően nézem, ahogy a szeme fennakad a látványtól. A francba is, én is kívánom! Nem kicsit… De rég voltam már fiúval, és… Ahogy felnézek rá, hitetlenkedő, mégis vágytól túlfűtött arcára, elmosolyodom, és direkt műsort csinálok neki. Vöröslő arccal, és kerekre tágult szemekkel nézi, ahogy magamat készítem elő neki…
Amikor már nem bírom tovább, a lábaimat a dereka köré fonom, és úgy húzom közelebb.
- Na, mi lesz már? - kérdezem fojtott hangon.
- Én… én... nem tudom…
Ezt most nem értem. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy mégsem kíván, de ahogy magam mellé húztam, és a hátát kezdtem simogatni hozzám bújt, és éreztem, hogy kőkemény.
- Én… Nem akarom hogy fájjon - fúrja arcát a nyakamba. Kis buta. Na mindegy.
- Van egy ötletem. - súgom a fülébe. Gyengéden a hátára gurítom, és fölé térdelek. - De most jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. Nem fogsz nekem fájdalmat okozni, mert én is akarom… És azért csináljuk így, mert így én szabályozom a ritmust, és akkor te teljesen megnyugodhatsz, rendben?
Beszívott egy mély levegőt, majd kifújta, és bizonytalanul bólintott. Egy rövid ideig csak néztem az arcát, a párnán szétterülő barna haját, az óvatos kis mosolyra húzódó száját, majd lehajoltam, és mélyen megcsókoltam. - Kívánlak - suttogtam.- Azt akarom, hogy bennem legyél, érted? Semmit sem akarok most jobban… - elmosolyodott, bólintott egyet, most már határozottabban, majd a nyakamba csimpaszkodva lehúzott a szájához még egy csókra. Aztán csukott szemmel várta a végítéletet. Legalábbis olyan fejet vágott. Amikor ujjaimmal bekrémeztem, nagyokat sóhajtott, és kicsit még jobban felengedett, de azt sose felejtem el, ahogy arca a gyönyör pillanatában megdermedt, ahogy végül egy határozott mozdulattal magamba engedtem. Először nem mozdultam, csak a csípőmmel köröztem aprókat, aztán ahogy belekapaszkodott a derekamba, úgy tűnt, már ő is jól tudja mit akar. Gyönyört. Még többet. Ujjaival a csípőmbe mart, ahogy együtt mozdultunk, és minden egyes mozdulattal együtt repültünk közelebb a csúcs felé.
Utána már csak arra emlékszem, hogy egymás karjaiban pihegve fekszünk, néha csókoljuk egymást, néha csak a nyakába fúrom a fejem, és igyekszem beszívni az illatát, hogy soha, soha többé ne felejtsem el.
***
12.
Másnap reggel kicsit másnap volt. Ahogy felébredtem, annyit rögtön beazonosítottam, hogy nem otthon vagyok. De beletelt vagy három-négy másodpercbe, amíg leesett, hogy egészen konkrétan honnan ismerős ez a hálószoba, hogy mi történt tegnap este.
Úristen. Nem vagyok normális. Hol van Geri? Hol van? Akarom akarom akarom. Most. Hol van? Ugye nem bánta meg, és nem bujdosott el világgá, mert ma reggel itt talált az ágyában… meztelenül…
Éppen az alsónadrágomat kutattam kétségbeesetten, amikor hallottam, hogy kinyílik a szoba ajtaja. Nem meglepő módon a szoba gazdája lépett be rajta, és egy tálcát egyensúlyozott az egyik kezén. Rajta pirítós, tojás, sajt, margarin… Épp csak a vörös rózsa hiányzott.
- Ágyba reggeli? - kérdezem halkan, és érzem, hogy arcomba kúszik a vér. Bemászok a takaró alá, és figyelem, ahogy elém teszi a tálcát, majd visszabújik mellém. Ő is csak egy itthoni nadrágot visel, a haja kócos, a szeme karikás, de nekem így is ugyanolyan gyönyörű.
- Mivel érdemeltem ki? - nézek rá, és félénken elmosolyodok. Valahogy tegnap este minden olyan egyszerű volt, talán az alkohol miatt, de most minden olyan törékenynek tűnik. Biztos a nappali fény teszi…
- Nem tudom - suttogja, és lesüti a szemét. Bizonytalanul nyújtom ki a kezem, és megfogom az övét. Ahogy finoman megsimítom, érzem ahogy megremeg. Lehunyja a szemét. Hosszú fekete szempillái vannak. Eddig észre se vettem. Küzdök, hogy mondani tudjak valamit, de nagyon nem akar kijönni semmilyen hang a torkomon.
Aztán csak azt veszem észre, hogy néz. De úgy, hogy levegőt is elfelejtek venni egy pillanatra.
- Nem kapok… jó reggelt puszit? - kérdezi végül.
Csak nézek rá, és nem akarom elhinni, amit hallottam. Aztán elmosolyodok, és a tálcát az éjjeliszekrényre állítva odahajolok hozzá. Nem akarom, hogy tönkremenjen a fincsi reggeli, mialatt megkapja a pusziját…
***
Vége ;)
és ha nem az én írásom lenne, akkor pirulás nélkül mondanám rá, hogy még mindig imádom
Avagy mi nem jut az ember lányának az eszébe ha épp komolyzenei koncerten csücsül a családdal...
háááát... sokminden igen...
majd meglátjátok.
Jó étvágyat :)
Cím: Pótrandi
Írta:LittleBlackLily
Bétázta: Ariana
Rating: Rrrrrrrr-18 :D
Fülszöveg: pwp-nek indult, de már megint rá kellett jöjjek, hogy olyat én nem tudok ;)
1.
Épp kényelmesen végigdőltem a kanapén, amikor megcsörrent a telefonom.
Dühösen matattam a zsebemben.
- Halló?! - nyögtem bele cseppet sem barátságosan.
- Szia Dave - szólt bele Geri a vonal túlsó végéről. - Zavarok?
- Ööö, nem. - lazultam el kicsit felismerve haverom hangját. - Csak most értem haza.
- Nem érsz rá egy óra múlva?
- Egy óra múlva? Mire?
- Hát tudod, a kiscsaj, akiről a múltkor beszéltem, lemondta a randit. Vettem két jegyet a koncertre, amiről beszélt, erre lemondta. Nincs kedved eljönni?
- Koncertre? Naná hogy van! Milyen koncert?
Geri felnevetett. - Nyugi, ne izgulj be annyira. Komolyzenei. De nem lesz rossz, hidd el.
- Én meg a komolyzene? Biztos jó ötlet ez? A gimis kötelező koncertek óta nem jártam ilyen helynek még a közelében se…
- Na, gyere már el - unszolt Geri. - Utána beülünk valahova inni egyet.
- Ám legyen - adtam be a derekam. - Hol és mikor?
- Fél óra múlva találkozzunk a téren. - Gyorsan rápillantottam a karórámra. - Rendben.
- Kösz.
- Én köszönöm a meghívást - vigyorogtam. - A virágcsokrot hanyagolhatod.
- Dávid! - hallottam a röhögést a hangjában. - Ja, és még valami. Azért ha nem muszáj, ne farmerban gyere…
- Oké, majd igyekszem…
***
2.
Ott álltam a megbeszélt helyen, a megbeszélt időpontban, és Geri sehol. Kezdtem ideges lenni. Majdnem olyan ideges, mintha egy lány késne a randiról. Különben se indult túl jól a dolog, tekintve, hogy tényleg nem találtam otthon más nadrágot, mint a farmert, ami rajtam volt. Igaz, elég sötét színű volt, nem lógtak róla mindenféle láncok és zsebek, sőt sikerült egy inget meg egy elegánsabb kötött pulóvert is kihalászni hozzá a szekrény mélyéről. A hajam viszont megint úgy állt, mintha egy kupac szalmát ziláltak volna szét a fejemen. Ezeket a makacs szőke tincseket semmilyen zselé nem tudta egy irányba kényszeríteni. Dühösen nézegettem a tükörképem egy kirakatban, amikor hirtelen Gerit láttam meg magam mellett. Na, ő jól nézett ki. El is süllyedhetek mellette.
- Helló - köszönt vigyorogva. - Bocsi, hogy késtem. Miért vagy ilyen morcos, ugye nem miattam?
- Dehogy. Nem volt más… - mutatok végig egykedvűen a szerkómon.
- Jó így - von vállat, és elmosolyodik. - Úgysem tudnálak elképzelni öltönyben…
Szóra se méltatom, csak sarkon fordulok, és elindulok a busz felé. Ő kuncogva követ. Ahogy mellettem lépked, dühösen konstatálom, hogy rajta bezzeg elegáns szabású öltönykabát van, a hozzá illő nadrággal, és egy rafinált állógallérú inggel. Minden úgy áll rajta, mintha ráöntötték volna. Megáll az ész, hogy valakinek ezek a szörnyű cuccok jól állnak. Fel nem venném. Épp elég volt a ballagáson, meg egyéb kötelező alkalmakon… Úgy érzem, megfulladok bennük.
Ahogy a buszra szállunk fel, majdnem felröhögök, amikor rájövök, hogy automatikusan előre engedtem. Totál meg vagyok kattanva. Pedig én még csak nem is készültem ma randira. Zsófi óta különben is csak akkor kerül a közelembe nő, ha valami szórakozóhelyen egymásba botlunk. Abból persze aztán lehet bármi. De előre nem tervezek. Elegem van.
***
3.
Odaértünk rendesen. Ruhatár, röpke látogatás a büfénél, ahol milliomosoknak árulnak falatnyi szendvicskéket iszonyatos áron, majd végül rövid huzavona után úgy döntünk, inkább majd utána eszünk valahol.
- Bocsi, de az éttermi foglalást lemondtam, remélem nem baj - kacsint rám Geri.
- Jézusom, ki ez a csaj, hogy ennyire el akartad kápráztatni?
- Á, senki. Ezek után szót sem érdemel. Egyébként meg ha valakit el akarok kápráztatni, azt nem étterembe cipelem, hanem meghívom magamhoz, és én főzök neki.
- Ilyen jól főzöl? Gyertyafényes vacsi, meg minden? - érdeklődök, miközben a jegyszedő felé araszolunk. Megszokásból villantok egy mosolyt a kislányra. Egész csinoska. De rögtön lehűt az, ahogy végignéz rajtam. Nyilvánvalóan felháborítónak tartja az öltözékemet. Hát menjen a fenébe. Persze aztán kényszeredetten rám mosolyog, amikor elveszi a jegyeinket - Geri az előbb a kezembe nyomta valamiért, - és kellemes estét kíván. Én meg őt a hátam közepére.
Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy valamivel megbotránkoztassam azt a széplelkét. Már úgy értem, még annál is jobban, mint hogy farmerba beállítok egy koncertre.
Hirtelen ötlettől vezérelve elkapom Geri kezét, és sejtelmes hangon búgva magam után húzom. - Gyere már édes.
A szemek fennakadtak. Tökéletes. Röhögve ülök le a székre, és amikor Geri kerek szemekkel mellém huppan, elmagyarázom neki, hogy miről volt szó. Kicsit úgy néz rám, ahogy a nővérem szokott, azokkal a mindentudó ugyan-nőjj-már-fel-végre szemekkel, de mosolyog. Valahogy mellette nem feszengek, még akkor se, ha történetesen ő bálba is mehetne a szerkójában, engem meg még egy igényesebb klubból is kitennének. Na mindegy. Mindjárt kezdődik. Mondta is a buszon hogy mi lesz, de… Nem kifejezetten emlékszem. Odahajolok a vállához, és belepillantok a kezében tartott műsorfüzetbe. Biztos én vagyok a bunkó, de nem mond semmit se a karmester neve, se a zeneszerzőké. Sebaj, ettől még lehet jó. Hirtelen felnéz, és rám mosolyog. Aztán kialszanak a fények.
***
4.
Szünet. A mosdóból kijövet fél óráig igazgatta a haját a tükör előtt. Jó, kibomlott a hosszú gesztenyebarna sörénye, ami kezdetben egész elegáns fonatban kunkorodott körülbelül a válláig. Egy darabig vacakolt vele, de végül csak végigszántotta párszor az ujjaival, és egy egyszerű lófarokba összefogta. Na, végre nem úgy néz ki, mint a fehérlovas herceg, aki most szökött meg Csipkerózsika báljáról. Egy pici deviancia sosem árt.
- Na, hogy tetszik a koncert? - kérdezi a tükörből rám sandítva. Persze vigyorog hozzá, mint mindig.
- Nem rossz - vonom meg a vállam. - Sőt. De az a karmester érdekes egy fazon. Láttad mit csinált? Táncolt a színpadon.
- Erre gondolsz? - utánozza a pacák heves csípőmozgását. És én megkövülve nézem.
- Tudod, ha te csinálod, nem is néz ki olyan rosszul... - nevetem el magam. Még mindig nem tudom levenni róla a szemem. Igazság szerint az a nadrág túlontúl jó szabású. Szabadesésű anyaga mindent jól takar, egészen egy bizonyos pontig. Viszont ha valaki ilyen módon riszál benne, minden kis hajlatot és izmot megmutat. Gyorsan hátat fordítottam, és a kezemet kezdtem el szárítgatni azoknak a berregő haszontalan masináknak az egyikével. Nem hiszem el, hogy a haveromat stíröltem végig! És nem hiszem el, hogy eddig nem tűnt fel, hogy milyen átkozottul jól néz ki.
- Jól vagy? - érkezik hátulról a támadás, ahogy átöleli a vállam. - Kicsit kipirultál. Ne menjünk ki a tetőteraszra?
- De, jó ötlet - lehelem.
A teraszon álldogálva a város fényeit lessük. Veszettül fázom a kabátom nélkül. A pulóveremen átfúj a szél. Ő viszont az öltönyében vígan csiripel, arról beszél, hogy tud a közelben egy jó helyet, oda kéne mennünk iszogatni utána.
Ismét csak vállat vonok. És próbálom minél kevesebbet bámulni a fenekét, ahogy a korlátra hajolva ráfeszül a nadrág szövete.
Megőrültem, tiszta sor.
***
5.
A második „felvonás” alatt valami szimfóniát játszanak. Olyan az egész, mintha valami filmzene lenne. Épp kezdenék elmerülni az élvezetekben, amikor azt veszem észre, hogy Geri feje a vállamra csuklik. Na szép. Elaludt a darab közepén. Ki fog így oldalba verni, hogy legyek szíves ne tapsoljak a tételek között? Megmondtam, hogy rossz ötlet volt engem elhívni. És a mai napon a második legrosszabb ötlete az volt, hogy a vállamon elaludjon. Ahogy óvatosan oldalra fordulok, érzem még a samponjának az illatát is. És olyan édesen alszik. Ezt büntetni kéne. Félig nyitott szájjal mosolyogva horpaszt, és szuszog. Másodpercekig belefeledkezve nézem azokat az ajkakat, aztán magamhoz térve megsimogatom a karját, hogy felébresszem. Nem jött be. Így egy óvatos vállrándítással adom tudtára, hogy ez nem a megfelelő hely és időpont a csicsikálásra.
Hirtelen ébred fel, és egy töredékmásodpercig mintha nem tudná hol van, körbe néz. Aztán az én szemembe pillantva lassan körvonalazódni látszik számára, mi az ábra és egy szívdöglesztő mosoly keretében némán tátogja: „Bocsi”.
Nem tesz semmit - gondolom. - De ha tudnád, milyen gondolatok járnak most a fejemben valószínűleg üvöltve rohannál a közelemből - teszem hozzá rögtön.
Alig várom, hogy vége legyen az előadásnak, menekülni akarok a közeléből. Furcsán, élesen hallom a fülemben minden egyes szusszanását, annak ellenére, hogy a zene elvileg hangosabb kéne legyen, de őszintén szólva képtelen vagyok koncentrálni.
Dühös vagyok rá. Nem tudom miért, de dühös vagyok rá.
***
6.
Egymás mellett sétálunk, és ő a darabokat elemzi. Én magamba fordulva hallgatok, de mivel ez nálam az alapállapot, fel se tűnik neki.
- Tetszett?
- Ja, köszi, hogy elhívtál - nyögöm ki, és valami mosolyfélével is próbálkozom. Úgy tűnik, ezt is megette. Éljen.
- Van itt egy Gyrosos a közelben. Az jó lesz? Én irtó éhes vagyok. És most nem kell aggódnom a hagyma miatt. Ma estére a csókolózás úgyis kilőve, nem igaz? - vigyorog.
Én csak nyelek egy nagyot, és bólintok. - Jól hangzik. Mutasd az utat.
Nem sokkal később két méretes, és joghurtszósztól csöpögő gyrossal gazdagabban rójuk az utcákat, és míg én eszek is, ő csak lóbálja a kajáját, miközben lelkesen magyaráz. Talán valami filmről. Nem most épp egy könyvről beszél. Most legyek őszinte? Nem tudok koncentrálni. Viszont amikor észreveszem, hogy le akar csöppenni a szósz, elkapom a csuklóját, és elrántom a kezét, hogy ne a zakóját foltozza össze.
Nagy szemekkel néz fel rám. - Köszi, észre sem vettem.
Elmosolyodok. - Amennyire belemelegedtél… Lassan ehetnél is valamit. Addig talán megpróbálhatok én mesélni valamit. - Mi az ördögről beszélek? Meséljem el az újabb értelmetlen csajozást tegnap estéről? Semmi újdonság. Pont, mint a többi. Egy jó kefélés. Ennyi. Vagy mondjam el neki, hogy valamilyen furcsa okból a mai este folyamán képtelen vagyok levenni róla a szemem?! Az istenért… Addig jó, amíg nem veszi észre, és nem menekül…
- Voltál mostanában moziban?
Az agyam kattog. Mozi. Film. Á, megvan. A múlt héten egy csajszival megnéztünk valami autós üldözőst. Először fogalmam se volt, miért választotta ezt a filmet, amikor egy rakás romantikus nyáltengert is adtak, de aztán kezdtem gyanítani, hogy a főhős miatt. Amikor a csávóról lekerült a póló, és kivillantotta remekbeszabott izomzatát, a csajszika ezerrel odatapadt a képernyőre, és említenem se kell, én egy olyan pillantást se kaptam tőle az este folyamán, mint amit a színész srác a vásznon százasával kaszált be tőle… Így jobb híján én is legeltettem egy kicsit a szemem. Tudtam, hogy úgyse veszi észre.
Szóval elkezdtem mesélni a történetet, ő pedig érdeklődve hümmögött, miközben azzal volt elfoglalva, hogy fülig összekenje magát a gyrossal. Mondták már rám, hogy méltóságteljesen tudok gyrost enni. Hát ő nem. Mert annak ellenére, hogy teljesen nomád módon és evőeszköz nélkül fogyasztandó ételről van szó, én állítólag elegánsan csipegetem, és szinte majdnem mindig makulátlanul megúszom. Ő viszont mohón harapdál hol innen, hol onnan, és csurog végig az állán a joghurtos öntet, a szája sarkába pedig odaragadt egy kis paradicsom. A fene vigye el. Nem is szeretem annyira a paradicsomot, de azt a darabkát onnan most úúúúgy kívánom. Végül nem bírom tovább nézni, és előhalászva a kapott szalvétát odanyúlok, és megtörlöm az arcát. Nevet. Marhajó. Kinevet. Megsértődve indulok tovább. Elkapja a kezem. Persze ragad a zsírtól. Nem tudom hogy csinálja, tényleg mindene olyan.
- Hé, várj meg! Ne szaladj! - mosolyog.
Sóhajtva megállok, és ahogy elengedi a kezem, valami zsebkendő után kutatok, hogy megtöröljem.
- Ó, bocsi - nyögi kicsit szégyenkezve, és odanyújtja a szalvétáját. Természetesen csöpög a zsírtól. Kényszeredetten elmosolyodik, és kicsit el is pirul. Én pedig halkan felnevetek, ahogy nekilát összetúrni a kabátzsebét, és a táskáját, míg végül előkerül egy papírzsebkendő.
- Tessék. - nyújtja át elégedetten.
- Kössz - mondom kicsit felengedve. - Na, merre van az a bár?
- Gyere, már nincs messze. - vigyorog, és a csuklómat elkapva maga után húz, ahogy befordul a sarkon. Úgy érzem magam, mintha én lennék az ügyeletes csajpótlék. Azzal a különbséggel, hogy én az estét lezáró csókról - vagy esetleg többről - lemaradok. A francnak kell mindig erre gondolni! Azt hiszem, jót fog tenni egy kis ital. Pontosítok. Inkább egy jó nagy adag kéne.
***
7.
Már a harmadik sörét issza, én viszkikólázom. Az asztalon forgatom ujjaim között a poharat, és azon gondolkodom, hogy az italnak némiképp más hatása van, mint vártam. Igaz, hogy oldotta a problémát, de nem úgy, ahogy reméltem. Nem nézek rá kevesebbet, sőt, néha azon veszem észre magam, hogy kifejezetten bámulom. Viszont ennyi alkohollal a véremben már rögtön nem is tűnik annyira szörnyű ötletnek, hogy Geri szájának mozgása köti le minden figyelmemet ahelyett, hogy hallgatnám, amit mond. Ha egyszer olyan… szexi. Főleg, amikor mosolyog, vagy immár kibomolva vállára omló hajába túr. Ez van.
- Hééé, Dave! Dávid, itt vagy?
- Ööö, kérdeztél valamit? - próbálkozok meg egy mosollyal. Későn jut eszembe, hogy ez a mások által flörtölősnek avagy bugyi-huzogatónak nevezett verzió volt… Azaz jelen esetben nem igazán helyén való. Gyorsan utána küldök egy sima baráti mosolyt. - Bocsi, nem figyeltem.
- Azt látom - nevet, de közben furcsán méreget. - Dave, mi van veled? Ma este valahogy olyan furcsán viselkedsz.
- Á, semmi. - sietek a válasszal. - Biztos csak kimerített a komolyzene - kacsintok.
- Hát jó. Viszont azt hiszem, nekem ennyi mára elég. Folytassuk máskor ugyaninnen. - mondja, majd felhajtja a pohara maradékát.
Felőlem mehetünk, ürítem ki én is a sajátomat. A pulthoz járulva fizetünk. Külön-külön. Mennyivel jobb, mint egy randi… Így nem érzem azt a ostoba érzést, hogy egy este alatt megint sikerült kiürítenem a pénztárcámat, s a fene tudja, miből fogok holnap ebédelni.
- Elkísérsz egy darabon? - kérdezi.
- Persze. - válaszolom. Végül is… addig is bámulhatom őt. Aztán majd ha hazamentem lerendezem magammal a problémát. Hidegzuhany, fejjel a falnak, vagy… Na mindegy.
Csöndben megyünk egymás mellett a hideg éjszakában.
***
8.
Megálltunk a kapualjukban. Marha nevetséges a helyzet. „Normális” esetben ilyenkor jön az, hogy megcsókolom a kiscsajt. De ez itt Geri. És attól eltekintve, hogy ma este a saját szabályaimat megszegve mérhetetlenül ráindultam, a haverom. Nem, inkább a barátom. Hiszen vele a legközelebbi a kapcsolatom a csoporttársaim közül.
- Miért ráncolod már megint a szemöldöködet? - kérdezi, ezzel kirántva az elmélkedésből.
- Ha? - kérdezem roppant elmésen.
- Már megint durcásnak nézel ki. És egész este olyan furcsa voltál. Úgy néztél rám… Nem is tudom… Mintha… Nem tudom… - látszott, hogy erősen gondolkodik. A nyelve hegye is kibukkant. Ettől viszont nekem kellett hirtelen megnyalnom kiszáradt számat. Aztán kibukott belőlem. Csak úgy.
- Mintha meg akarnálak csókolni? - suttogtam az éjszakába magam sem tudom miért.
- Hogy? - szemei kerekre tágultak, és döbbenten meredt rám, miközben megtámasztotta magát a háta mögött lévő falon.
- Hallottad - vontam vállat, és egy hajszálnyit közelebb léptem, de még nem tettem semmit.
- De… Miért? - kérdezi, és csodálkozva konstatálom, hogy még nem vette menekülőre a dolgot. Megeresztek egyet a bugyi-huzogató mosolyomból. Ezúttal direkt.
- Mert állati vonzó vagy ebben a szerelésben.
Még mindig csak kerekre tágult szemekkel néz, és nem mozdul. Nem bírom ki. Kezemet lassan az arcához emelem, és finoman rásimítom. Enyhén megremeg, de nem húzódik el. A bőre forrónak tetszik az éjszaka hidege után.
- Te sosem gondolkodtál el azon, milyen lehet egy fiúval…? - súgom, miközben még egy kicsit közelebb húzódok. - …egy fiúval csókolózni - teszem még hozzá, mert látom, hogy kicsit lefagyott. Most egy picit elpirult, és lesüti a szemét. Ezt igennek veszem. Nyert ügyem van. A többire meg ráérek majd akkor, ha hazaértem. Minek most gondolkodni?
Kezemet lejjebb csúsztatom, és a hüvelykujjammal óvatosan körberajzolom a száját. Kicsit riadtan néz a szemembe, de állja a pillantásomat.
Odahajolok, és a fülébe súgom: - Még most szólj, ha nem akarod…
Megremeg, és én már tudom, hogy engedi. Érzem. Kezem óvatosan a tarkójára csúsztatom, és végtelenül lassan kóstolgatni kezdem a száját. Alig-alig reagál, de ezt betudjuk a sokknak. Mámorító érzés az ajkait érezni a sajátomon. Amikor eljátszadoztam velük, és megrágcsáltam picit azokat a vadító piros ajkakat, bizonytalanul kidugom a nyelvem hegyét,és mintegy próbaképpen, óvatosan végigcirógatom vele száját. Ilyenkor - a lányok esetében - két dolog következhet. Vagy egy kurva nagy csattanós pofon, ami napokig fáj, és azt jelenti, hogy eltájoltam magam. Ez szerencsére a ritkább. A másik, hogy bebocsátást nyerek a paradicsomba, és kezdődhet az igazi élvezet. Érdekes, őt annyira más volt csókolni, mint a lányokat. És mégis. Ugyanúgy reagált. Apró sóhaj szaladt ki a száján, és én a megnyíló kis rést kihasználva beljebb kalandoztam. Felnyögött, de nem ellenkezett, hagyta, hogy milliméterről milliméterre felfedezzem a száját. Ahogy először összeért a nyelvünk, mintha áramütés ért volna, de alatta is megroggyant a lába, ezt tisztán éreztem. Szabad kezemmel elkaptam a derekát, és kicsit közelebb léptem hozzá, ő pedig végre valahára beleolvadt a csókba, és hevesen reagált. Percekig csókolóztunk önfeledten. Aztán ahogy kifulladva elszakadtunk, még kapott egy puszit a levegő után kapkodó szája szélére, és elhúzódtam… volna, ha hagyja. Kezei, amik eddig bénultan lógtak maga mellett, most hirtelen a nyakamba kapaszkodtak, és visszarántott magához, fejét a vállamba fúrta. - Várj. - Csak ennyit mondott. Én pedig vártam. Aztán óvatosan elkezdtem simogatni a hátát a tenyeremmel. Pár perc után úgy éreztem, a feszültség kicsit alábbhagyott benne, úgyhogy úgy döntöttem, lassan ideje indulni, mielőtt esetleg még egy kicsit közelebb jönne, és észrevenné, mennyivel többre vágyom…
Aztán sikerült meglepnie. Felegyenesedett, de még mindig a vállaimat fogta, és elmosolyodva azt kérdezte:
- Nincs kedved feljönni egy italra, ha már úgyis itt vagy?
Már hogy a fenébe ne lenne? A szívem csak úgy kalapált. De az agyam lehűtötte. Ne gondolj túl sokat. Biztos csak ki akar faggatni, hogy mi volt ez az egész. Ne álmodozz. Az egy dolog, hogy visszacsókol, az… Az meg egy egészen másik…
***
9.
Már fél órája iszogattuk a nem rég névnapjára kapott piáit, anélkül, hogy akár egyetlen egyszer is szóba jött volna, ami az imént köztünk történt a kapualjban. Igazából annyira nem zavart. Az a tény, hogy nem készült ki tőle teljesen, pillanatnyilag elégnek tűnt a boldogságomhoz. Mindenesetre már azt hittem, ez így is marad, amikor arra figyeltem fel, hogy már percek óta nem szólalt meg. A velem szembe álló fotelban ücsörögve forgatta ujjai között a poharat. A jégkockák olvadozva csörögtek az alján. Aztán egyszer csak felnézett rám, valami nagyon furcsa tekintettel, Egyszerűen nem tudtam hova tenni. Csak kérdőn néztem rá, ő pedig egy hajszálnyit elmosolyodva óvatosan kérdezte.
- Mondták már neked,… hogy… agresszívan csókolsz?
Azt hiszem leesett az állam. Valaki keresse meg.
- Ami azt illeti… - gondolkodtam el egy rövid pillanatig - Eddig nem volt rá panasz…
- Nem, nem azért mondtam. - mentegetőzött a szemembe nézve. Láttam rajta, hogy valamit még ki akar bökni. - Csak annyira más volt.
- Miért, te hogy csókolsz? - kérdeztem nevetve. Aztán ahogy rám nézett, a furcsa csillogó szemeivel, elkomolyodva kérdeztem fojtott hangon. - Megmutatod?
- De csak ha megígéred, hogy nem próbálsz megint irányítani.
A szememet forgattam, és így kicsit készületlenül ért, ahogy felpattant, és elindult felém. Megcsapott az illata. Mmmm. Finom. Megőrjít.
Megállt előttem, és én kicsit arrébb csusszanva a kanapén magam mellett mutattam neki helyet. Ám ő igazi meglepetéssel szolgált: egy kecses huppanással az ölemben landolt, velem szemben, lábai a combomhoz simultak két oldalt lovagló ülésben. Ejha, most pontosan mit is akar??? Erre igazán nem számítottam, de nem panaszkodom…
- Na, akkor engedd el magad. - suttogta, miközben olyan közel hajolt, hogy a szájából kiáramló levegő a számat simogatta végig, és ez megborzongatott. Lehunytam a szemem, és átadtam magam a kényeztetésnek. Lassan, őrjítően lassan kezdte el cirógatni a szám az övével. Alig ért hozzám, de mintha szikrázott volna köztünk a levegő. Többet akartam. Azonnal. De megígértem, hogy ezúttal engedek, így tűrtem ezt az őrjítő, édes kényeztetést. Játszott velem. És én belementem a játékba.
Vajon van fogalma róla, mit csinál most velem? Ahogy lassan ízlelgette az ajkaimat, és néha finoman bele is harapott, belenyögtem a csókba. Éreztem, ahogy elmosolyodik, és egy hajszálnyit elhúzódva az orrával végigcirógatta az enyémet, ezzel elérve, hogy a hideg futkározzon a hátamon. Óvatosan átöleltem a derekát, a lehető legfinomabban célozva arra, hogy ha nem csókol meg végre úgy, ahogy egy férfihoz illik, és tovább játszik velem, hát én perceken belül ledöntöm ide a kanapéra, és… nem állok jót magamért. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen elementáris hatással van rám ez a cseles finomkodó játék. Mindig egy picit többet ígér, őrülten vágyod a folytatást, egyre többet és többet akarva belőle. Őrület. Ahogy karjai a nyakam köré kígyóznak, és egyik kezével amúgy is szénaboglya frizurámba túr bele, a másikkal pedig a tarkómat simogatja, érzem, ahogy elolvadok a karjai között. Végre valahára érzem, ahogy lassan birtokba veszi a szám, nem sieti el, de már úgyis mindegy, mert teljesen szétfolytam, ráérősen csüggök a derekára font kezekkel, ha nem tartana, tuti eldőlnék. Finoman játszik a nyelvemmel, átinvitálja a saját szájába, aprókat harap… Megőrjít. Aztán egyszer csak egyre határozottabb lesz, és hirtelen úgy érzem, hogy mindenhol ott van. Mindenhol csókol, mindenhol ízlel. Álom. Tökéletes. Biztos vagyok benne, hogy nyöszörgök. Őrjítő. Főleg, hogy a nadrágom kezd igen kellemetlenül szűk lenni…
Mikor kifulladva elválunk, mosolyogva dől hátra, és kezeit a térdemre támasztva szemébe potyogó tincsei közül néz rám győzelemittasan.
- Na, milyen voltam?
Azt a ragadozó-pillantást, amit akkor láthatott a szememben, még nem sokan látták. Nem sok embernek sikerült még eddig ennyire felizgatnia csupán egy csókkal.
- Mmmm - mosolyogtam, és eljátszottam, mintha még mindig ízlelgetném a csókot, mint valami jó bort, vagy finom csokoládét. - Azt hiszem, ha idáig eljutottatok, innentől kezdve minden csaj az ágyadba omlik…
- Ez a cél - vigyorog önelégülten.
- Általában. - mosolygok. - De mi a cél most? - karolom át derekát, majd tenyeremet lassan lefelé simítva megfogom a fenekét és úgy húzom közelebb magamhoz. Mindketten felnyögünk, ahogy dudorodó nadrágunk összeér. - Nos? Mit akarsz? - suttogom a fülébe, mielőtt finoman beleharapok.
- Nem tudom. - dünnyögi. Miközben kicsit hátrébb hajol, hogy jobban elérjem a nyakát.
- Újrafogalmazom. - szólalok meg, és a hangom rekedtes a vágytól. - A kérdés az, hogy hagyod, hogy úgy kényeztesselek, mint ezelőtt még senki soha, és utána megdugjalak, vagy te akarsz engem. A kényeztetés természetesen az utóbbi ajánlatnál is fennáll. - Tudom, kicsit kereken fogalmaztam, de hát ilyen a természetem, és ezen nem segít sokat az sem, hogy egy vadító srác ücsörög az ölemben zihálva, és nagyon is tisztában vagyok vele, hogy meglepő módon pontosan annyira kíván engem, mint én őt.
Eltol magától, és a szemembe néz. Arca piros, a szeme lángol. - Engednéd nekem, hogy… - elakad. Ó, a kis ártatlan. Csak rámosolygok, és ujjaimmal az ingje gombjait kezdem bontogatni. - De… fogalmam sincs mit kellene tennem…- suttogja, láthatólag kicsit zavarban.
- Majd megoldjuk - dörmögöm a kulcscsontjának, mielőtt gondosa végigcsókolom a válláig, és vissza. Kéjesen sóhajt. Ezt már szeretem. - Te akkor… tudod mit csinálsz ugye? - súgja.
Úgy döntöttem, szándékosan félreértem a kérdést. - Addig csókollak, amíg nem bírsz megállni a lábadon? - tettem fel a kérdést a szemeibe nézve, majd amikor csak elmosolyodott, szorgalmasan visszatértem az inggombolgatáshoz, és a nyaka kóstolgatásához.
***
10.
Őszintén szólva nem vagyok benne biztos, hogy meg tudnám mondani, hogy hogy kerültünk be a hálószobájába, és hogy hol hagytuk el félúton a ruháinkat. Rajtam még egy alsónadrág pompázik, de már nagyon szívesen megszabadulnék tőle. Ő tetőtől talpig meztelenül fekszik elterülve a széles ágyon, kínálva magát, hogy csókoljam, ahol érem. A mellkasát végigcsókolva igen érdekes hangokat csalogatok ki belőle, és egyszerűen muszáj kipróbálnom, hogy ha harapdálom, vagy nyalogatom a mellbimbóit, vajon akkor is ilyen édes apró nyögéseket hallat-e. Aztán a nyakát csókolom, közben a hasát simogatom, aztán a combjait… Ahogy egyre közelebb kerülök a célhoz, érzem, hogy már remeg a feszültségtől. Egy pillanatra megállok, míg a szemébe nézek, és ő kétségbeesetten néz fel rám, csóktól nedves ajkai nyitva, szemei könyörögnek. Végül ujjaimat a férfiasságára fonom, és először csak finoman végigsimítom. Szemei lecsukódnak a gyönyörtől. Ahogy fokozom a tempót, lihegni kezd, majd az ajkába harap. Megőrjít! Gyönyörű! Észveszejtő!
Nem hagyom abba, akkor sem, amikor adok neki egy utolsó csókot, majd óvatosan lejjebb mászok, és a hasát, a combját kezdem csókolni. Most már leplezetlenül nyögdécsel. Fogalmam sincs hogy lehet, de úgy tűnik váratlanul érte, amikor óvatosan a számba vettem. Mintha nem tudta volna, hova tartok… Szemei tágra pattannak, én pedig felpillantva rá annyit fogadok magamba belőle, amennyit csak tudok. Eszméletlen érzés. Játszom vele. A teste egy hangszer, és tudom, hogy bármilyen érzéki hangocskát ki tudok csalni belőle.
Nyelvemmel és számmal addig kényeztetem újra és újra lassítva a tempón, míg hátát ívbe hajlítva, fejét hátravetve nem zihál alattam a legkisebb mozdulatra is megremegve. Végül megadom neki az utolsó pár érintést, amire már annyira vágyott, ami végre átsodorja a határon. Az utolsó cseppig mindent lenyelek.
Aztán felmászok, és mellé fekszem, a mellkasát simogatom. Úgy nézem, még mindig nem tért magához… Fejét oldalra fordítja, és rám mosolyog. - Hát ez… Még soha…
- Örülök - vigyorgok vissza. - Ezek szerint nem találkoztál még olyan lánnyal, aki jól csinálja…
Elpirult. El sem hiszem. Egy órája hentergünk az ágyán, a „legszégyentelenebb” dolgokat műveljük, de ha beszélek róluk, elpirul? Hát ez édes.
- Te… nagyon jó vagy. - Ó, most meg bókol.
- Szívesen, máskor is - kacsintok, amitől a piros egy még mélyebb árnyalatát ölti magára, és nem csak az arca, de még a nyaka is. Vagy lehet, hogy ott én harapdáltam meg kicsit? Na sebaj.
- Nincs rajtad túl sok ruha? - kérdezi beharapott szájjal, igen szűkös alsónadrágomra sandítva.
- Úgy gondolod, sok? - hátradőlök az ágyon, és veszi a lapot, én a csípőmet megemelem, ő pedig lehalássza rólam a feleslegessé vált ruhadarabot. Leplezetlen kíváncsisággal mér végig tetőtől talpig, és alig jön zavarba. - Most én jövök - közli, és támadásba lendül. Megint az az őrjítő finom cirógatás, mint a csóknál, csak ezúttal az egész testemet beborítja. Simogat, csókol, harap, és közben az elszabadult hajtincsek csiklandoznak amerre jár. De ezt már nem bírom sokáig. Aránylag gyorsan a tárgyra tér, és megint csak meglepődök, hogy mennyire nem jön zavarba. Ahogy ujjai körém fonódnak, mintha a paradicsomban lennék. Belesóhajtok a kényeztetésbe, aztán… Bennszakad a levegő, ahogy a nyelve hegyét érzem bizonytalanul végigsimítani a férfiasságomon. Kinyitom a szemem, és picit feltámaszkodom, amennyire remegő karjaim még engedik. Már maga a látvány észveszejtő. Hosszú barna haja a combjaimat csiklandozza, ő pedig a nyelvével cirógat, majd végül a szájába vesz. Hogy is mondjam. Nem ő a legprofibb, akivel találkoztam, de… imádom, ahogy megérint, ahogy körülölel a melegsége, ahogy bizonytalanul felpillant… egy örvény húz le a mámorba, és az ő szemében van ez az örvény. Elvesztem. Az ő nevét zihálom, miközben elmegyek.
***
11.
Persze nem tudta mindet lenyelni. Én se tudtam elsőre. Maszatos vagyok én is, ő is. Nevetünk, ahogy mellém bújik, a lepedővel óvatosan megtörölgetem az arcát, a mellkasát… Aztán csak cirógatom tovább önfeledten. - Köszönöm - suttogom a szemébe nézve. - Isteni voltál. De… nem kellett volna. - Elmosolyodik és vállat von. - Tudod… kíváncsi voltam. - Megáll az ész. Ki vagy te, és mit tettél a barátommal? Illetve ha Geri mindig is ilyen heves volt, ilyen őrjítően szexi, és úgy általában szólva álompasi, akkor hogy nem vettem eddig észre, és miért erőlködtem a lányokkal? Zsófin kívül úgyse élveztem soha igazán senkivel, pedig amióta szakítottunk, ezer meg egy lány fordult meg az ágyamban. Lehet hogy egyszerűen nem arra volt szükségem…
Dorombolva bújik a mellkasomra. - Te… Dávid?
- Hm? - dünnyögöm a hajába, miközben a hátát simogatom.
- Én… kívánlak. - közli fátyolos hangon, majd nyel egyet. - Nagyon. - teszi még hozzá.
Végigcirógatom a hasát, és ujjaimmal kitapintom vágyának eléggé félreérthetetlen bizonyítékát. Apró nyögést hallat, mire én mélyen megcsókolom. Feltápászkodok, és a fürdőszoba felé veszem az irányt, hogy keressek valami krémféleséget, ami megfelel a célnak. A polcán turkálok, végül egy aránylag kevéssé színes és szagos tégellyel térek vissza. Kerek szemekkel néz rám. Végigfekszem az ágyon, és magamra húzom. Megcsókolom, aztán kezét a számhoz emelem, és végig csóklom a tenyerét is, majd az ujjait, és egy kicsit végig is nyalogatom őket, ha már itt tartunk. Aztán lábaimat szétnyitva kezeit a combomra helyezem, de rá kell jöjjek, hogy vagy tényleg ennyire nem tudja, hogy mi van, vagy fél. De mitől?
- Félsz? - kérdezem hitetlenkedve.
Bólint. - Nem akarok fájdalmat okozni.
Megsimogatom az arcát. - Ne légy bolond. Én is akarlak. Nem fog nagyon fájni, ne aggódj.
Ujjait belemártja a krémbe, amit odanyújtok, és jó vastagon bekeni vele. Próbáltam minél jobban ellazulni, de ahogy hozzám ért, még így is megfeszültem. Keze az ölébe hullott.
- Nem megy - közölte. A franc essen bele, meg a bánatos kiskutya pofijába.
- Add ide - nyújtom a kezem. Értetlenül néz. - A krémet. - magyarázok neki, és lassan le is esik neki, mit akarok tőle. Odaadja. Én pedig bekrémezem a saját ujjaimat, és kicsit kárörvendően nézem, ahogy a szeme fennakad a látványtól. A francba is, én is kívánom! Nem kicsit… De rég voltam már fiúval, és… Ahogy felnézek rá, hitetlenkedő, mégis vágytól túlfűtött arcára, elmosolyodom, és direkt műsort csinálok neki. Vöröslő arccal, és kerekre tágult szemekkel nézi, ahogy magamat készítem elő neki…
Amikor már nem bírom tovább, a lábaimat a dereka köré fonom, és úgy húzom közelebb.
- Na, mi lesz már? - kérdezem fojtott hangon.
- Én… én... nem tudom…
Ezt most nem értem. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy mégsem kíván, de ahogy magam mellé húztam, és a hátát kezdtem simogatni hozzám bújt, és éreztem, hogy kőkemény.
- Én… Nem akarom hogy fájjon - fúrja arcát a nyakamba. Kis buta. Na mindegy.
- Van egy ötletem. - súgom a fülébe. Gyengéden a hátára gurítom, és fölé térdelek. - De most jól figyelj, mert csak egyszer mondom el. Nem fogsz nekem fájdalmat okozni, mert én is akarom… És azért csináljuk így, mert így én szabályozom a ritmust, és akkor te teljesen megnyugodhatsz, rendben?
Beszívott egy mély levegőt, majd kifújta, és bizonytalanul bólintott. Egy rövid ideig csak néztem az arcát, a párnán szétterülő barna haját, az óvatos kis mosolyra húzódó száját, majd lehajoltam, és mélyen megcsókoltam. - Kívánlak - suttogtam.- Azt akarom, hogy bennem legyél, érted? Semmit sem akarok most jobban… - elmosolyodott, bólintott egyet, most már határozottabban, majd a nyakamba csimpaszkodva lehúzott a szájához még egy csókra. Aztán csukott szemmel várta a végítéletet. Legalábbis olyan fejet vágott. Amikor ujjaimmal bekrémeztem, nagyokat sóhajtott, és kicsit még jobban felengedett, de azt sose felejtem el, ahogy arca a gyönyör pillanatában megdermedt, ahogy végül egy határozott mozdulattal magamba engedtem. Először nem mozdultam, csak a csípőmmel köröztem aprókat, aztán ahogy belekapaszkodott a derekamba, úgy tűnt, már ő is jól tudja mit akar. Gyönyört. Még többet. Ujjaival a csípőmbe mart, ahogy együtt mozdultunk, és minden egyes mozdulattal együtt repültünk közelebb a csúcs felé.
Utána már csak arra emlékszem, hogy egymás karjaiban pihegve fekszünk, néha csókoljuk egymást, néha csak a nyakába fúrom a fejem, és igyekszem beszívni az illatát, hogy soha, soha többé ne felejtsem el.
***
12.
Másnap reggel kicsit másnap volt. Ahogy felébredtem, annyit rögtön beazonosítottam, hogy nem otthon vagyok. De beletelt vagy három-négy másodpercbe, amíg leesett, hogy egészen konkrétan honnan ismerős ez a hálószoba, hogy mi történt tegnap este.
Úristen. Nem vagyok normális. Hol van Geri? Hol van? Akarom akarom akarom. Most. Hol van? Ugye nem bánta meg, és nem bujdosott el világgá, mert ma reggel itt talált az ágyában… meztelenül…
Éppen az alsónadrágomat kutattam kétségbeesetten, amikor hallottam, hogy kinyílik a szoba ajtaja. Nem meglepő módon a szoba gazdája lépett be rajta, és egy tálcát egyensúlyozott az egyik kezén. Rajta pirítós, tojás, sajt, margarin… Épp csak a vörös rózsa hiányzott.
- Ágyba reggeli? - kérdezem halkan, és érzem, hogy arcomba kúszik a vér. Bemászok a takaró alá, és figyelem, ahogy elém teszi a tálcát, majd visszabújik mellém. Ő is csak egy itthoni nadrágot visel, a haja kócos, a szeme karikás, de nekem így is ugyanolyan gyönyörű.
- Mivel érdemeltem ki? - nézek rá, és félénken elmosolyodok. Valahogy tegnap este minden olyan egyszerű volt, talán az alkohol miatt, de most minden olyan törékenynek tűnik. Biztos a nappali fény teszi…
- Nem tudom - suttogja, és lesüti a szemét. Bizonytalanul nyújtom ki a kezem, és megfogom az övét. Ahogy finoman megsimítom, érzem ahogy megremeg. Lehunyja a szemét. Hosszú fekete szempillái vannak. Eddig észre se vettem. Küzdök, hogy mondani tudjak valamit, de nagyon nem akar kijönni semmilyen hang a torkomon.
Aztán csak azt veszem észre, hogy néz. De úgy, hogy levegőt is elfelejtek venni egy pillanatra.
- Nem kapok… jó reggelt puszit? - kérdezi végül.
Csak nézek rá, és nem akarom elhinni, amit hallottam. Aztán elmosolyodok, és a tálcát az éjjeliszekrényre állítva odahajolok hozzá. Nem akarom, hogy tönkremenjen a fincsi reggeli, mialatt megkapja a pusziját…
***
Vége ;)