A világ legegyszerűbb dolga...
...másokat bántani.
Tegnap felszállva a metróra, a táskámmal véletlenül hozzáértem egy öreg nő (a tipikus festett hajú, túlsminkelt, szemüvegét az orrahegyén hordó fajtából) valamijéhez. Én nem éreztem, hanem csak azt vettem észre a saját könyvem mögül, hogy úgy néz rám, mintha legalábbis bántalmaztam volna. Egy percig visszabámultam rá, aztán fogtam magam és arrébb álltam, hogy kikerüljek a gonosz sugárzásából. De nem értettem, mire volt jó neki az egész, hiszen nem tettem kárt sem benne, sem a tulajdonában.
Ma egy másik, magát többre tartó nő, benyomult közénk meg a mellettünk álló fiatal pár közé, szinte rájuk feküdve, direkten az ülés korlátba kapaszkodó akarattal. Az egész aurája a mi auránk felszínét morzsolta. Úgy voltunk vele, hogy mindegy, mi mindjárt leszállunk. Tesóm az egyik megállónál leült az ülés korlátja mellé, a nő pedig szinte ráfeküdt, amikor beállt az ajtóba, a táskáját az ikremnek taszigálva. Ő zenét hallgatott és játszott a telefonján, nem törődött vele, de a nő lehajolt, hogy miért nem megy már arrébb, akkor elférnének (az egész kocsi tele volt állóhelyekkel máshol, sőt, az ajtó túloldala is szabad volt, csak az nyilvánvaló volt, hogy a nő nem akar a felső rúdon kapaszkodni), de persze - mondta lekezelően - ahhoz intelligencia kéne. Tesóm szerintem nem is hallgatta, ezerrel dübörgött a fülében a MyName-től a kedvenc dala, a nő pedig továbbra is löködte a táskájával. Borzalmasan rosszindulatú volt, és a legszívesebben leköptem volna, de azt tettem, amit a tesóm: átnéztem rajta.
Az is könnyen lejött, hogy a nő azért beszélt így a tesómmal, mert nem tartotta őt vele egy gazdasági csoportba tartozónak. Mintha az, aki egyenes szabású filckabátot visel többet érne annál, akinek egy sima dzsekije van. Döbbenetes, hogy bizonyos emberek mennyire lazán sértik meg azokat, akiknek a ruházata, kiegészítői nem képviselnek márkát vagy karátot. Mert az egyszerűen öltözött emberek (netán sportosak) csak is kis IQ-val rendelkező neveletlen parasztok lehetnek.
Az ilyen szitukat rosszul kezelem: vagy arrébb megyek, vagy leszállok és megyek egy másik szerelvénnyel. Engem túlságosan fáraszt, sok energiámat emészti el, hogy bosszús legyek vagy beszóljak másoknak. Ha megoldhatom a rossz helyzetet, akkor arra törekszem, nem pedig a mások megbántására. Elég szar nevelést kaptam, ugye?
És még csak nem is azért voltam dühös a nőre, mert a fülem hallatára bántotta az ikremet, hanem azért, mert a tesómnak volt egy jó napja, ez a senki pedig a maga kicsinyességével és rosszindulatával elrontotta a végét. :-(
Igazából azt remélem, mi is az övét.
Tegnap felszállva a metróra, a táskámmal véletlenül hozzáértem egy öreg nő (a tipikus festett hajú, túlsminkelt, szemüvegét az orrahegyén hordó fajtából) valamijéhez. Én nem éreztem, hanem csak azt vettem észre a saját könyvem mögül, hogy úgy néz rám, mintha legalábbis bántalmaztam volna. Egy percig visszabámultam rá, aztán fogtam magam és arrébb álltam, hogy kikerüljek a gonosz sugárzásából. De nem értettem, mire volt jó neki az egész, hiszen nem tettem kárt sem benne, sem a tulajdonában.
Ma egy másik, magát többre tartó nő, benyomult közénk meg a mellettünk álló fiatal pár közé, szinte rájuk feküdve, direkten az ülés korlátba kapaszkodó akarattal. Az egész aurája a mi auránk felszínét morzsolta. Úgy voltunk vele, hogy mindegy, mi mindjárt leszállunk. Tesóm az egyik megállónál leült az ülés korlátja mellé, a nő pedig szinte ráfeküdt, amikor beállt az ajtóba, a táskáját az ikremnek taszigálva. Ő zenét hallgatott és játszott a telefonján, nem törődött vele, de a nő lehajolt, hogy miért nem megy már arrébb, akkor elférnének (az egész kocsi tele volt állóhelyekkel máshol, sőt, az ajtó túloldala is szabad volt, csak az nyilvánvaló volt, hogy a nő nem akar a felső rúdon kapaszkodni), de persze - mondta lekezelően - ahhoz intelligencia kéne. Tesóm szerintem nem is hallgatta, ezerrel dübörgött a fülében a MyName-től a kedvenc dala, a nő pedig továbbra is löködte a táskájával. Borzalmasan rosszindulatú volt, és a legszívesebben leköptem volna, de azt tettem, amit a tesóm: átnéztem rajta.
Az is könnyen lejött, hogy a nő azért beszélt így a tesómmal, mert nem tartotta őt vele egy gazdasági csoportba tartozónak. Mintha az, aki egyenes szabású filckabátot visel többet érne annál, akinek egy sima dzsekije van. Döbbenetes, hogy bizonyos emberek mennyire lazán sértik meg azokat, akiknek a ruházata, kiegészítői nem képviselnek márkát vagy karátot. Mert az egyszerűen öltözött emberek (netán sportosak) csak is kis IQ-val rendelkező neveletlen parasztok lehetnek.
Az ilyen szitukat rosszul kezelem: vagy arrébb megyek, vagy leszállok és megyek egy másik szerelvénnyel. Engem túlságosan fáraszt, sok energiámat emészti el, hogy bosszús legyek vagy beszóljak másoknak. Ha megoldhatom a rossz helyzetet, akkor arra törekszem, nem pedig a mások megbántására. Elég szar nevelést kaptam, ugye?
És még csak nem is azért voltam dühös a nőre, mert a fülem hallatára bántotta az ikremet, hanem azért, mert a tesómnak volt egy jó napja, ez a senki pedig a maga kicsinyességével és rosszindulatával elrontotta a végét. :-(
Igazából azt remélem, mi is az övét.