550 szó, FF7 [Zack, Vincent] [Worksafe, HUN]
2009. karácsonyára, kalibur-nak.
~~
Nibelheimből Zack nem emlékezett sokra. A ShinRa erők kihúzták a romok alól; Hojo professzor sárga fogai vészjósló mosolyban villantak meg; a fájdalom, ahogyan a masamune keresztülszaladt a testén; Sephiroth őrülettől elsötétült szeme.
Aztán a mako zöldje, ami beette magát az összes sejtjébe; átitatta és egyszerre mérgezte és gyógyította a testét. Cloud nem mozdult két napja, és Zack sejti, nem fogja sokkal tovább bírni már. Nekifeszül az üvegnek, de az erősebb Zacknél (egyelőre. Még egy hónap, ha túléli, és addigra annyi mako lesz a testében, ami Sephirothnak is megártana. Egy üvegkalitka nem fog problémát jelenteni. Amint kinyitják, megszökik, Clouddal együtt.)
Az ajtónyitásra Zack megdermedt, miközben a pulzusa a duplájára ugrott. Lassú, szinte hangtalan léptekkel közeledett valaki, de a fehér (makozöld) laborköpeny hiányzott az alakról. Zack közelebb mozdult az üveghez, és bámulni kezdett. Vörös hosszú, szakadozott köpeny, ami valami furcsa, puha bőrből készült és az ismeretlen fél arcát eltakarta. Fekete nadrág, fényes (arany?) csizmák, és egy alkarvédő hasonló anyagból. Vörös és fekete és arany; egyik sem steril, laboratóriumi szín, és Zack szeme szinte könnyezett az újdonságtól.
„Ki vagy?” kérdezte és a mako elnyelte a hangját. Az ismeretlen körbenézett a szobában, átsiklott a tekintete Cloudon, egy pillanatra megpihent Zacken, mielőtt tovább indult volna. Zack megütötte az üveget, majd megint és megint és megint; tehetetlen dühvel.
Vörös szemek meredtek rá, vörös, aminek a mélyén valami más is mozdult; és Zack nyelt egyet, ahogyan a fém kopogott a labor kövén. Nem félt, de a mako a testében és körülötte furcsán mozdult, szinte örvénylett.
Fém karmok pihentek meg az üvegen, Zack arcától alig pár frusztrálóan messzi centire. A hang, ahogyan végigkarcolta, még így tompán is fülsértő volt. A vérvörös tekintet fogva tartotta, nem engedte mozdulni.
Az üveg megrepedt, és Zack érezte, ahogyan a mako előrelöki, mintha a fogságba ejtett földvér is menekülne ebből a laborból. Az idegen elmosolyodott, hegyes fogak sejlettek fel, majd megkocogtatta az üveget egyszer. Kétszer. Háromszor.
Az üveg, Zack és a mako egyszerre omlottak a fém csizmák elé, de csak Zack kecmergett talpra. Egy teljesen emberi, meleg kéz elkapta a vállát, és Zack felnyögött; hónapok óta először érintették. Csöpögött róla a mako, meztelen volt, és volt valami veszély az idegen tekintetében, ami nem volt teljesen emberi. (Sephiroth sem volt teljesen az, de a tábornok sohasem próbálta elrejteni a makot az ereiben.)
Belekapaszkodott és nekitámaszkodott - a lábai még mindig remegtek, de talán megtartották volna. Nyelt egyet; mako-íze volt a szájának, majd megkockáztatott egy mosolyt.
- Kösz. - A hangja alig volt karcos. - Kit tisztelhetek a megmentőmben?
-… Vincent vagyok - jött a válasz egy kisebb örökkévalóság után.
Zack hátrasimította a haját (egy liter makot kicsavart belőle) és elvigyorodott. A férfi, Vincent nem próbálta a saját lábára állítani, inkább sztoikusan tűrte, hogy Zack mankónak használja. Ráadásul nem tűnt őrültnek sem - legalábbis nem az a fajta őrült volt, aki keresztüldöfi Zacket, vagy Cloudot, sem pedig az, aki emberméretű lombikot tart a pincében.
- Segíts kiszedni Cloudot és utána mehetünk is. Ugye jól sejtem, hogy nem akarsz itt maradni, amíg a Prof vissza nem ér?
Vincent végigmérte a másik üvegkalitkát és ökölbe szorította a fémkesztyűs kezét. - Most, hogy felébredtem… Már nem árthat nekem Hojo. De segítek.
Zack felnevetett és elengedte Vincentet, hadd verje szét Cloud börtönét is. Addig ő valami nadrág után néz, mind a kettejüknek; mert bár Vincent nem tiltakozott a látvány ellen, Zack nem akart meztelenül menekülni. Még jó társaságban sem.
~vége~
~~
Nibelheimből Zack nem emlékezett sokra. A ShinRa erők kihúzták a romok alól; Hojo professzor sárga fogai vészjósló mosolyban villantak meg; a fájdalom, ahogyan a masamune keresztülszaladt a testén; Sephiroth őrülettől elsötétült szeme.
Aztán a mako zöldje, ami beette magát az összes sejtjébe; átitatta és egyszerre mérgezte és gyógyította a testét. Cloud nem mozdult két napja, és Zack sejti, nem fogja sokkal tovább bírni már. Nekifeszül az üvegnek, de az erősebb Zacknél (egyelőre. Még egy hónap, ha túléli, és addigra annyi mako lesz a testében, ami Sephirothnak is megártana. Egy üvegkalitka nem fog problémát jelenteni. Amint kinyitják, megszökik, Clouddal együtt.)
Az ajtónyitásra Zack megdermedt, miközben a pulzusa a duplájára ugrott. Lassú, szinte hangtalan léptekkel közeledett valaki, de a fehér (makozöld) laborköpeny hiányzott az alakról. Zack közelebb mozdult az üveghez, és bámulni kezdett. Vörös hosszú, szakadozott köpeny, ami valami furcsa, puha bőrből készült és az ismeretlen fél arcát eltakarta. Fekete nadrág, fényes (arany?) csizmák, és egy alkarvédő hasonló anyagból. Vörös és fekete és arany; egyik sem steril, laboratóriumi szín, és Zack szeme szinte könnyezett az újdonságtól.
„Ki vagy?” kérdezte és a mako elnyelte a hangját. Az ismeretlen körbenézett a szobában, átsiklott a tekintete Cloudon, egy pillanatra megpihent Zacken, mielőtt tovább indult volna. Zack megütötte az üveget, majd megint és megint és megint; tehetetlen dühvel.
Vörös szemek meredtek rá, vörös, aminek a mélyén valami más is mozdult; és Zack nyelt egyet, ahogyan a fém kopogott a labor kövén. Nem félt, de a mako a testében és körülötte furcsán mozdult, szinte örvénylett.
Fém karmok pihentek meg az üvegen, Zack arcától alig pár frusztrálóan messzi centire. A hang, ahogyan végigkarcolta, még így tompán is fülsértő volt. A vérvörös tekintet fogva tartotta, nem engedte mozdulni.
Az üveg megrepedt, és Zack érezte, ahogyan a mako előrelöki, mintha a fogságba ejtett földvér is menekülne ebből a laborból. Az idegen elmosolyodott, hegyes fogak sejlettek fel, majd megkocogtatta az üveget egyszer. Kétszer. Háromszor.
Az üveg, Zack és a mako egyszerre omlottak a fém csizmák elé, de csak Zack kecmergett talpra. Egy teljesen emberi, meleg kéz elkapta a vállát, és Zack felnyögött; hónapok óta először érintették. Csöpögött róla a mako, meztelen volt, és volt valami veszély az idegen tekintetében, ami nem volt teljesen emberi. (Sephiroth sem volt teljesen az, de a tábornok sohasem próbálta elrejteni a makot az ereiben.)
Belekapaszkodott és nekitámaszkodott - a lábai még mindig remegtek, de talán megtartották volna. Nyelt egyet; mako-íze volt a szájának, majd megkockáztatott egy mosolyt.
- Kösz. - A hangja alig volt karcos. - Kit tisztelhetek a megmentőmben?
-… Vincent vagyok - jött a válasz egy kisebb örökkévalóság után.
Zack hátrasimította a haját (egy liter makot kicsavart belőle) és elvigyorodott. A férfi, Vincent nem próbálta a saját lábára állítani, inkább sztoikusan tűrte, hogy Zack mankónak használja. Ráadásul nem tűnt őrültnek sem - legalábbis nem az a fajta őrült volt, aki keresztüldöfi Zacket, vagy Cloudot, sem pedig az, aki emberméretű lombikot tart a pincében.
- Segíts kiszedni Cloudot és utána mehetünk is. Ugye jól sejtem, hogy nem akarsz itt maradni, amíg a Prof vissza nem ér?
Vincent végigmérte a másik üvegkalitkát és ökölbe szorította a fémkesztyűs kezét. - Most, hogy felébredtem… Már nem árthat nekem Hojo. De segítek.
Zack felnevetett és elengedte Vincentet, hadd verje szét Cloud börtönét is. Addig ő valami nadrág után néz, mind a kettejüknek; mert bár Vincent nem tiltakozott a látvány ellen, Zack nem akart meztelenül menekülni. Még jó társaságban sem.
~vége~