[LotR: Boro/Fara] [Slash, PG-13, HUN,] 350 szó
a-Chris - Boromir/Faramir [LotR]
2009. karácsonyára, A. Chrisnek
~~
„Senki sem érzi, mikor a tavasz
először jár közöttünk,
én sem látlak, amikor sétálsz
a parton.” - Jim Morrison - Várva a Napra
Az élet nem áll meg csak azért, mert szerelmes lesz az ember. Rossz dolgok történhetnek és történnek is; csak éppen az ember szíve erősebb, az érzelmek tüze átsegíti őt a hideg éjjeleken, a fájdalmas nappalokon. És ha a tűz már csak parázslana egy futó érintés, egy játékos pillantás elég ahhoz, hogy ismét fellángoljon, akár a száraz fenyőág.
Az én életem sem állt meg. Háborúban álltunk, akkor is, ha az ellen évtizede nem jött át a folyón; a veszély sötét fellege ott lebegett folyamatosan a tűzhányó feletti vörös égen. De a háború, a veszély, a harc messzi fogalom, ha az ember nem szorítja a kardot a kezében, ha nem érzi az orkok bűzét az orrában. Nem tölti ki az összes éber pillanatot - még a Helytartóét sem.
De elkalandoztam a témától. Szerelmes voltam, magam sem tudom, mióta, és a szerelmem viszonozta az érzéseimet. Nem lett volna szabad egyikünknek sem engedni; hogy mégis megtörtént, jó lenne a bor számlájára írni, de nem lehet. Józan voltam. Hogy te az voltál-e… nem tudom. Remélem, hogy igen; sejtem, hogy nem. Mindig erősebb voltál nálam, bátyám.
Most tél van, bár a hó már olvadni kezdett. Három hónapja nem láttalak; három hónapja fagyoskodom az északi végeken, és az embereim nem értik a szelíd mosolyt, amivel a tábortűz parazsát nézem éjjelente. Te valahol délen vagy; nagybátyánknál vendégeskedsz és sereget gyűjtesz, és sohasem fogod elolvasni ezt, mert holnap gyújtóssá lesz. Minden éjjel teleírok egy oldalt, rólad, rólam, a szerelmünkről és arról, ami nem lehet - és másnap elégetem. Három hónapja nem suttogtam semmiségeket a mellkasodnak, miközben az igazak álmát aluszod; három hónapja nem tudtam önfeledten nevetni; három hónapja várom a magányos lovast, aki gyászhírt hoz, és három hónapja áldom a szerencsénket, hogy nem érkezett meg.
A lap aljára értem, már csak búcsúzni van helyem. Szerelmes vagyok, és szerelmem tüze égetőbb a Napnál. (Verset írhatnék, rólad-neked. Talán tetszene is, ha megmutatnám. Holnapután úgyis elég.) Még egy hónap és találkozunk. Hiányzol, kedvesem.
Harmadkor, 3010. III. 01. Faramir Denethorion
2009. karácsonyára, A. Chrisnek
~~
„Senki sem érzi, mikor a tavasz
először jár közöttünk,
én sem látlak, amikor sétálsz
a parton.” - Jim Morrison - Várva a Napra
Az élet nem áll meg csak azért, mert szerelmes lesz az ember. Rossz dolgok történhetnek és történnek is; csak éppen az ember szíve erősebb, az érzelmek tüze átsegíti őt a hideg éjjeleken, a fájdalmas nappalokon. És ha a tűz már csak parázslana egy futó érintés, egy játékos pillantás elég ahhoz, hogy ismét fellángoljon, akár a száraz fenyőág.
Az én életem sem állt meg. Háborúban álltunk, akkor is, ha az ellen évtizede nem jött át a folyón; a veszély sötét fellege ott lebegett folyamatosan a tűzhányó feletti vörös égen. De a háború, a veszély, a harc messzi fogalom, ha az ember nem szorítja a kardot a kezében, ha nem érzi az orkok bűzét az orrában. Nem tölti ki az összes éber pillanatot - még a Helytartóét sem.
De elkalandoztam a témától. Szerelmes voltam, magam sem tudom, mióta, és a szerelmem viszonozta az érzéseimet. Nem lett volna szabad egyikünknek sem engedni; hogy mégis megtörtént, jó lenne a bor számlájára írni, de nem lehet. Józan voltam. Hogy te az voltál-e… nem tudom. Remélem, hogy igen; sejtem, hogy nem. Mindig erősebb voltál nálam, bátyám.
Most tél van, bár a hó már olvadni kezdett. Három hónapja nem láttalak; három hónapja fagyoskodom az északi végeken, és az embereim nem értik a szelíd mosolyt, amivel a tábortűz parazsát nézem éjjelente. Te valahol délen vagy; nagybátyánknál vendégeskedsz és sereget gyűjtesz, és sohasem fogod elolvasni ezt, mert holnap gyújtóssá lesz. Minden éjjel teleírok egy oldalt, rólad, rólam, a szerelmünkről és arról, ami nem lehet - és másnap elégetem. Három hónapja nem suttogtam semmiségeket a mellkasodnak, miközben az igazak álmát aluszod; három hónapja nem tudtam önfeledten nevetni; három hónapja várom a magányos lovast, aki gyászhírt hoz, és három hónapja áldom a szerencsénket, hogy nem érkezett meg.
A lap aljára értem, már csak búcsúzni van helyem. Szerelmes vagyok, és szerelmem tüze égetőbb a Napnál. (Verset írhatnék, rólad-neked. Talán tetszene is, ha megmutatnám. Holnapután úgyis elég.) Még egy hónap és találkozunk. Hiányzol, kedvesem.
Harmadkor, 3010. III. 01. Faramir Denethorion