Adventi naptár: Fellegek közt
Nem fogom az egész naptárt telespammelni ezzel, de hátha tegnap nem láttad: december 16-án (szombat) 15 órakor lesz Budapesten a Szelídíts meg! könyvbemutatója. 17-én (vasárnap) 14 órától pedig ugyanott lesz az Érints meg! antológia bemutatója, amibe vámpíros-alakváltós novella került tőlem. Mindkettőn elérhető vagyok. :)
Íme a következő olyan történetünk, amiben nem Derek és Stiles kapja a (fő)szerepet. Vagy szinte semmilyet. Vagy mi. :D
(Ne kérdezzétek, miért került időben ilyen közel a Steter sztorihoz... fogalmam sincs...)
Cím: Fellegek közt
Páros: Scott/Isaac
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: canonlike, a 6B évad után játszódik pár évvel, falkadinamika, vérfarkas ösztönök
Tartalom: Egy hosszú repülőútnál csak egy kényelmetlenebb dolog akad. Ha egy régi ismerősöd ül a melletted lévő ülésen.
Megjegyzés: A történet utal erre a falkadinamikás, korhatáros Isaac/Scott történetre, megtörténtnek tekinti
- Ott leszek. Ígérem, hogy ott leszek, de ehhez most le kell tennem a telefont. Különben nem érem el a repülőt. - Scott sóhajtott, és a fejét csóválva nézett még egy pillanatig a készülékre. Stiles beijedt. Komolyan beijedt. Erre nem számított volna.
- Utolsó figyelmeztetés - szólalt meg a feje felett recsegő, enyhén francia akcentussal a bemondó, úgyhogy Scott meglódult, hogy elérje a gépet, amire éppen őt hívták utolsó figyelmeztetéssel. Csak elő kellett hívnia a régi ösztönöket, felidézni azt az időt, amikor a lacrosse pályán kerülgette az embereket. Lebukni egy kordon alatt, átugrani egy csomagot, elillanni egy hirtelen előbukkanó gyerek mellől, nehogy letarolja… és már meg is érkezett.
- Monsieur McCall? - kérdezte az egyenruhába öltözött nő reménykedve. Scott rábólintott, és nyújtotta a jegyet és az útlevelét, amit sikerült nem elhagynia.
Csak egy picit kapkodott levegő után. Az is elmúlt két perc alatt. Basszus, jó dolog vérfarkasnak lenni.
A repülő zsúfolt volt, és a hengeres fémtestben megrekedt a feszült türelmetlenség és kelletlenség szaga. Valószínűleg az utasok nem voltak túl boldogok, hogy várni kellett rá. De Scott kihúzta magát, felszegte a fejét, érezte, ahogy körülveszi egy csúcsragadozó aurája, és mindenki behúzza a nyakát.
Neki dolga volt itt, okkal késett. És okkal kell még ma hazarepülnie.
A stewardess bűbájos (és teljesen hamis) mosollyal mutatta meg a helyét. Az egyetlen üres széket, szóval nem lett volna ördöngösség megtalálni, de bizonyára így illik, hogy feltűnően a helyére kísérjék. Scott feldobta a bőröndjét a csomagtartóba, és levetette magát.
Még hallotta, ahogy kattan a felső csomagtartó zárja, és aztán minden kikapcsolt a fejében, mert megcsapta az illat. A mellette ülő férfi illata.
Várakozás, feszültség és valami végtelenül otthonos, fanyar szag. Scott előbb azonosította a szagot, és csak aztán fordult oda hozzá, annak ellenére, hogy mindez a másodperc törtrésze alatt lefutott a fejében. Stiles erre azt mondaná, mint egy profin programozott gép…
Isaac addigra már kiismerhetetlen arccal nézte. Látszottak rajta az elmúlt évek, látszott, hogy voltak rossz időszakai. Nyilván a francia argentisták bekeményítése hatott az ő életére is. Legalábbis Scott feltételezte, hogy ez állhat az utazás mögött.
- Helló. - Isaac felvonta a szemöldökét, és nem felelt. Scott sóhajtott. - Kaliforniába?
- Hacsak el nem térítem a gépet… - Scott érzékelte, ahogy az előttük lévő ülésekről valaki hökkenten hátrafordul. Odavigyorgott, jelezve, hogy vicc az egész.
- Úgy értem, van valami konkrét, vagy csak…
- Forró lett a talpam alatt a talaj? Meglehet.
Egy pár pillanatig hallgattak. Talán hosszabban is lehetett volna hallgatni, akár az egész úton, de Scott úgy érezte, nem teheti meg, hogy itt ül néma csendben órákon keresztül valaki mellett, aki valaha… a bajtársa volt, a falkája tagja, az első majdnem-bétája. Barát vagy több, más legalábbis, mint a hagyományos barátok. Más mint Stiles.
- Végig Franciaországban voltál? - Isaac biccentett. - Én mostanában néha átjövök Európába, ha úgy alakulnak a dolgok, és kell egy kis segítség. Ha…
- Ha a nagy, erős alfára szükség van. Tudok róla.
- Hallottál rólam? - Scott meglepődött, de meg is örült kicsit. - Beszélsz Jacksonnal vagy Ethannel? Tudod, őket is…
- Ja, persze, mert Európa egy nagy falu. London és Párizs, hát nem távolság. Mindig együtt ebédelek azzal a két seggfejjel.
- Oké, oké…
- Bejössz ide, árasztod magadból a tesztoszteront, nehogy már valamelyik ember beszóljon, amiért fél órát késett miattad a gép.
- Nem akartam késve érkezni, csak volt egy kis incidens, és…
- Azt hiszed, érdekel? Azt hiszed, érdekeltek? - Isaac keresztbefonta a karját. Sértettnek tűnt. Scott összevont szemöldökkel figyelte a nyaka ívét, ahogy elfordul, és kibámul az ablakon. Még csak a szürke kifutópályát bámulhatta.
Scott hagyott neki egy kis időt. Amíg a gép nekilendült és elrugaszkodott, amíg feloldódott a feszültség körülöttük az emberekben is. Csaknem fél napot fognak utazni, bőven lesz idő beszélni. Mikor megkapták az első italokat, csak akkor pillantott újra Isaacre. Ő felhúzott vállal ült mellette, tipikus, óvatos, önmagát védő bétapózban.
- Van falkád?
- Közöd?
- Nálunk mindig lesz helyed, Isaac. Tudod, hogy most már Beacon Hills csak olyan mint egy főhadiszállás. Mindenkit kötnek rossz emlékek oda, és senki sem él tényleg ott, csak vissza-visszatérünk, ha kell. És… figyelünk egymásra.
- Nyilván.
- Vannak bétáim. Olyanok is, akiket én haraptam, olyanok is, akiket befogadtam. Jól működik.
- És aki elmegy, azt hagyod elmenni.
Scott rábólintott, gyorsan, hevesen, nehogy Isaac úgy értse, összetoborozza és fogságba ejti a bétákat. Nem kötelez ő senkit se háborúra. Sőt, békét akar. Mindenkinek szabad utat ad. Isaac a szemét forgatva fordult el, fájdalom gyűrűzött a szagából. Scottnak végre leesett.
- Azt hittem… azt hittem, nyugalomra van szükséged. Hogy fáj és eleged van abból, ami történt, hogy Allison elvesztése után… - Elakadt. Ő volt az alfa. Jó, akkor még összeszedetlen, ügyetlen kis alfa volt, de mégis. Éreznie kellett volna. - Utánad kellett volna mennem.
- Azt hiszem, most már tökmindegy.
- Végig omega voltál?
- Megbújni könnyebb egyedül.
- De ha elragadnak az indulatok…
- Derek megtanította, mit tegyek, ha elragadnak az indulatok. - Isaac oda akart szúrni Derek említésével, Scott pontosan érezte. És azt is, hogy öngólt rúgott. Neki fájt Derek gondolata, mert Derek is elengedte. El a falkájától, el magától, aztán pedig el Beacon Hillsből. - Hát, úgy látszik, vannak a pótolhatók és a pótolhatatlanok - morogta Isaac, mert talán ő is végiggondolta mindezt.
- Figyelj, én most Stiles esküvőjére megyek - kezdte Scott.
- Jó, én nem.
- Van valami célod otthon?
- Életben maradni. Stiles esküvője nem tűnik erre alkalmasnak. - Isaac elfordult.
Scott sóhajtott. Újabb percek teltek el csendben, aztán Scott mesélni kezdett az elmúlt évekről. Nem volt benne biztos, hogy Isaac akarja hallani, de abban biztos volt, hogy be kell avatnia. Meg kell értetnie vele, hogy van esély. Vannak eszközök és lehetőségek arra, hogy békében éljenek.
- És ha szeretnél Franciaországban letelepedni, ott is kialakítottuk már a rendszert, és… - Elakadt, mert Isaac tüntetőleg elfordult tőle.
Mit rontott el? Stiles valószínűleg már átlátta volna az egészet, de Stiles éppen otthon hisztériázott azon, hogy jó ötlet-e örök hűséget fogadnia valakinek, akivel rendszeresen oltják egymást. Sőt, néha cseten hisztériázott Scottnak ugyanerről vagy bármiről. Mint valami menyasszony…
Scott igyekezett fókuszálni a figyelmét, elvégre Isaac itt ül mellette, ezt a problémát kell most megoldania. Sőt, ezt tudja megoldani. Stiles szeretem-gyűlölöm érzelmi hullámvasútját nem tudja és talán nem is az ő dolga kezelni. Holnaputántól valakinek hivatalos papírja lesz arról, hogy ő szeretné jóban-rosszban kezelni Stiles érzelmeit. Scott néha hálás volt, hogy Stiles nem a bétája.
Vissza tehát Isaac magánytól és sértettségtől keserű illatához. Scott finoman megérintette az omega vállát. Szinte szikrázott a bőrük, el sem tudta képzelni, mikor érhetett utoljára egy farkas, egy alfa hozzá a férfihez. Isaac levegő után kapott, lehunyt szemmel fordult vissza, valószínűleg azért, mert aranysárgára váltott a szeme. Scott általában akkor működött a legjobban, ha meg sem próbált gondolkozni, inkább engedett az ösztönöknek. Most is ezt tette. Odahúzta magához Isaacet, egy repülőn nyilvánvalóan túl intim ölelésbe, de a legtöbb utas mostanra már szendergett vagy a filmet bámulta, amit az ülések hátuljába épített képernyőn vetítettek.
Scott hagyta, hogy Isaac belélegezze a belőle áradó erőt és nyugalmat, aztán egy rutinos mozdulattal fúrta a nyakához a fejét. Megjelölés. Isaac levegő után kapott.
- Gyere el velem az esküvőre, és aztán csatlakozz a falkámhoz.
- Mit fognak szólni?
- Örülnek majd neked. Már, aki ismer. A többiek megismernek, aztán örülnek.
Scott fejében a világ egyszerű volt, az emberek jók vagy rosszak, tisztességesek vagy tisztességtelenek. Az árnyalatok felfestésére ott volt Stiles vagy Derek, Scottnak nem ezt kellett képviselnie. Ő el tudta dönteni, hogy valaki barát vagy ellenség (Stilesnak erről néha kétségei voltak, de igenis Scott mindig jól döntött - majdnem mindenki megérdemli a lehetőséget, hogy baráttá váljon…), és ez neki éppen elég volt.
Egy darabig így üldögéltek. A repülőn kívüli világ felhők közé burkolózott, a légi utaskísérők néha körbejártak megkérdezni, hogy szükségük van-e valamire. Isaac közelebb kucorodott, mint egy kisállat, és Scott mellkasában melegség ébredt. Ez már nem olyan volt, mint kölyökkorukban, amikor éppen csak jelentkezett benne az alfaerő, amikor ösztönösen tette, amit helyesnek látott, de nem értett semmit. Most már tudta, hogy egy bétának szüksége van az alfa érintésére és gyengédségre. Különösen az elején, amikor bekerül a falkába.
- Stiles ki fogja kaparni a szemem, ha betoppanok az esküvőjére - mormolta Isaac.
- Á, azt mondta, hozhatok plusz egy főt.
- Mindkettőnk szemét kikaparja majd.
Scott elmosolyodott. Talán. De mégis tudta, hogy most van minden rendben. Isaac párás, békés illatával, teste melegével az oldalánál, szuszogós lélegzetével. Most kattan minden a helyére. És Stiles nyilván morogni fog, mint mindig, de majd a házasélet leköti. Scott ujjai Isaac hajába túrtak.
- Elbánok Stilesszal.
Isaac felnevetett.
- Meglepne. De legalább nem félek tőle. - Hallgatott néhány másodpercig, aztán óvatosan kérdezte meg: - Derek is ott lesz? Láthatom?
- Nem kerülheted el.
Isaac biccentett. Könnyed, nyugodt lett az illata.
Később Scott megpróbált úgy viselkedni, mintha hétköznapi utas lenne. Filmet nézni, és nem ölelgetni a mellette ülő pasit. De a kezét azért néha az alkarjára tette, érintette a bőre melegét, és belélegezte az illatát.
Szerette ezt az érzést. Jó volt alfának lenni.
Íme a következő olyan történetünk, amiben nem Derek és Stiles kapja a (fő)szerepet. Vagy szinte semmilyet. Vagy mi. :D
(Ne kérdezzétek, miért került időben ilyen közel a Steter sztorihoz... fogalmam sincs...)
Cím: Fellegek közt
Páros: Scott/Isaac
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: canonlike, a 6B évad után játszódik pár évvel, falkadinamika, vérfarkas ösztönök
Tartalom: Egy hosszú repülőútnál csak egy kényelmetlenebb dolog akad. Ha egy régi ismerősöd ül a melletted lévő ülésen.
Megjegyzés: A történet utal erre a falkadinamikás, korhatáros Isaac/Scott történetre, megtörténtnek tekinti
- Ott leszek. Ígérem, hogy ott leszek, de ehhez most le kell tennem a telefont. Különben nem érem el a repülőt. - Scott sóhajtott, és a fejét csóválva nézett még egy pillanatig a készülékre. Stiles beijedt. Komolyan beijedt. Erre nem számított volna.
- Utolsó figyelmeztetés - szólalt meg a feje felett recsegő, enyhén francia akcentussal a bemondó, úgyhogy Scott meglódult, hogy elérje a gépet, amire éppen őt hívták utolsó figyelmeztetéssel. Csak elő kellett hívnia a régi ösztönöket, felidézni azt az időt, amikor a lacrosse pályán kerülgette az embereket. Lebukni egy kordon alatt, átugrani egy csomagot, elillanni egy hirtelen előbukkanó gyerek mellől, nehogy letarolja… és már meg is érkezett.
- Monsieur McCall? - kérdezte az egyenruhába öltözött nő reménykedve. Scott rábólintott, és nyújtotta a jegyet és az útlevelét, amit sikerült nem elhagynia.
Csak egy picit kapkodott levegő után. Az is elmúlt két perc alatt. Basszus, jó dolog vérfarkasnak lenni.
A repülő zsúfolt volt, és a hengeres fémtestben megrekedt a feszült türelmetlenség és kelletlenség szaga. Valószínűleg az utasok nem voltak túl boldogok, hogy várni kellett rá. De Scott kihúzta magát, felszegte a fejét, érezte, ahogy körülveszi egy csúcsragadozó aurája, és mindenki behúzza a nyakát.
Neki dolga volt itt, okkal késett. És okkal kell még ma hazarepülnie.
A stewardess bűbájos (és teljesen hamis) mosollyal mutatta meg a helyét. Az egyetlen üres széket, szóval nem lett volna ördöngösség megtalálni, de bizonyára így illik, hogy feltűnően a helyére kísérjék. Scott feldobta a bőröndjét a csomagtartóba, és levetette magát.
Még hallotta, ahogy kattan a felső csomagtartó zárja, és aztán minden kikapcsolt a fejében, mert megcsapta az illat. A mellette ülő férfi illata.
Várakozás, feszültség és valami végtelenül otthonos, fanyar szag. Scott előbb azonosította a szagot, és csak aztán fordult oda hozzá, annak ellenére, hogy mindez a másodperc törtrésze alatt lefutott a fejében. Stiles erre azt mondaná, mint egy profin programozott gép…
Isaac addigra már kiismerhetetlen arccal nézte. Látszottak rajta az elmúlt évek, látszott, hogy voltak rossz időszakai. Nyilván a francia argentisták bekeményítése hatott az ő életére is. Legalábbis Scott feltételezte, hogy ez állhat az utazás mögött.
- Helló. - Isaac felvonta a szemöldökét, és nem felelt. Scott sóhajtott. - Kaliforniába?
- Hacsak el nem térítem a gépet… - Scott érzékelte, ahogy az előttük lévő ülésekről valaki hökkenten hátrafordul. Odavigyorgott, jelezve, hogy vicc az egész.
- Úgy értem, van valami konkrét, vagy csak…
- Forró lett a talpam alatt a talaj? Meglehet.
Egy pár pillanatig hallgattak. Talán hosszabban is lehetett volna hallgatni, akár az egész úton, de Scott úgy érezte, nem teheti meg, hogy itt ül néma csendben órákon keresztül valaki mellett, aki valaha… a bajtársa volt, a falkája tagja, az első majdnem-bétája. Barát vagy több, más legalábbis, mint a hagyományos barátok. Más mint Stiles.
- Végig Franciaországban voltál? - Isaac biccentett. - Én mostanában néha átjövök Európába, ha úgy alakulnak a dolgok, és kell egy kis segítség. Ha…
- Ha a nagy, erős alfára szükség van. Tudok róla.
- Hallottál rólam? - Scott meglepődött, de meg is örült kicsit. - Beszélsz Jacksonnal vagy Ethannel? Tudod, őket is…
- Ja, persze, mert Európa egy nagy falu. London és Párizs, hát nem távolság. Mindig együtt ebédelek azzal a két seggfejjel.
- Oké, oké…
- Bejössz ide, árasztod magadból a tesztoszteront, nehogy már valamelyik ember beszóljon, amiért fél órát késett miattad a gép.
- Nem akartam késve érkezni, csak volt egy kis incidens, és…
- Azt hiszed, érdekel? Azt hiszed, érdekeltek? - Isaac keresztbefonta a karját. Sértettnek tűnt. Scott összevont szemöldökkel figyelte a nyaka ívét, ahogy elfordul, és kibámul az ablakon. Még csak a szürke kifutópályát bámulhatta.
Scott hagyott neki egy kis időt. Amíg a gép nekilendült és elrugaszkodott, amíg feloldódott a feszültség körülöttük az emberekben is. Csaknem fél napot fognak utazni, bőven lesz idő beszélni. Mikor megkapták az első italokat, csak akkor pillantott újra Isaacre. Ő felhúzott vállal ült mellette, tipikus, óvatos, önmagát védő bétapózban.
- Van falkád?
- Közöd?
- Nálunk mindig lesz helyed, Isaac. Tudod, hogy most már Beacon Hills csak olyan mint egy főhadiszállás. Mindenkit kötnek rossz emlékek oda, és senki sem él tényleg ott, csak vissza-visszatérünk, ha kell. És… figyelünk egymásra.
- Nyilván.
- Vannak bétáim. Olyanok is, akiket én haraptam, olyanok is, akiket befogadtam. Jól működik.
- És aki elmegy, azt hagyod elmenni.
Scott rábólintott, gyorsan, hevesen, nehogy Isaac úgy értse, összetoborozza és fogságba ejti a bétákat. Nem kötelez ő senkit se háborúra. Sőt, békét akar. Mindenkinek szabad utat ad. Isaac a szemét forgatva fordult el, fájdalom gyűrűzött a szagából. Scottnak végre leesett.
- Azt hittem… azt hittem, nyugalomra van szükséged. Hogy fáj és eleged van abból, ami történt, hogy Allison elvesztése után… - Elakadt. Ő volt az alfa. Jó, akkor még összeszedetlen, ügyetlen kis alfa volt, de mégis. Éreznie kellett volna. - Utánad kellett volna mennem.
- Azt hiszem, most már tökmindegy.
- Végig omega voltál?
- Megbújni könnyebb egyedül.
- De ha elragadnak az indulatok…
- Derek megtanította, mit tegyek, ha elragadnak az indulatok. - Isaac oda akart szúrni Derek említésével, Scott pontosan érezte. És azt is, hogy öngólt rúgott. Neki fájt Derek gondolata, mert Derek is elengedte. El a falkájától, el magától, aztán pedig el Beacon Hillsből. - Hát, úgy látszik, vannak a pótolhatók és a pótolhatatlanok - morogta Isaac, mert talán ő is végiggondolta mindezt.
- Figyelj, én most Stiles esküvőjére megyek - kezdte Scott.
- Jó, én nem.
- Van valami célod otthon?
- Életben maradni. Stiles esküvője nem tűnik erre alkalmasnak. - Isaac elfordult.
Scott sóhajtott. Újabb percek teltek el csendben, aztán Scott mesélni kezdett az elmúlt évekről. Nem volt benne biztos, hogy Isaac akarja hallani, de abban biztos volt, hogy be kell avatnia. Meg kell értetnie vele, hogy van esély. Vannak eszközök és lehetőségek arra, hogy békében éljenek.
- És ha szeretnél Franciaországban letelepedni, ott is kialakítottuk már a rendszert, és… - Elakadt, mert Isaac tüntetőleg elfordult tőle.
Mit rontott el? Stiles valószínűleg már átlátta volna az egészet, de Stiles éppen otthon hisztériázott azon, hogy jó ötlet-e örök hűséget fogadnia valakinek, akivel rendszeresen oltják egymást. Sőt, néha cseten hisztériázott Scottnak ugyanerről vagy bármiről. Mint valami menyasszony…
Scott igyekezett fókuszálni a figyelmét, elvégre Isaac itt ül mellette, ezt a problémát kell most megoldania. Sőt, ezt tudja megoldani. Stiles szeretem-gyűlölöm érzelmi hullámvasútját nem tudja és talán nem is az ő dolga kezelni. Holnaputántól valakinek hivatalos papírja lesz arról, hogy ő szeretné jóban-rosszban kezelni Stiles érzelmeit. Scott néha hálás volt, hogy Stiles nem a bétája.
Vissza tehát Isaac magánytól és sértettségtől keserű illatához. Scott finoman megérintette az omega vállát. Szinte szikrázott a bőrük, el sem tudta képzelni, mikor érhetett utoljára egy farkas, egy alfa hozzá a férfihez. Isaac levegő után kapott, lehunyt szemmel fordult vissza, valószínűleg azért, mert aranysárgára váltott a szeme. Scott általában akkor működött a legjobban, ha meg sem próbált gondolkozni, inkább engedett az ösztönöknek. Most is ezt tette. Odahúzta magához Isaacet, egy repülőn nyilvánvalóan túl intim ölelésbe, de a legtöbb utas mostanra már szendergett vagy a filmet bámulta, amit az ülések hátuljába épített képernyőn vetítettek.
Scott hagyta, hogy Isaac belélegezze a belőle áradó erőt és nyugalmat, aztán egy rutinos mozdulattal fúrta a nyakához a fejét. Megjelölés. Isaac levegő után kapott.
- Gyere el velem az esküvőre, és aztán csatlakozz a falkámhoz.
- Mit fognak szólni?
- Örülnek majd neked. Már, aki ismer. A többiek megismernek, aztán örülnek.
Scott fejében a világ egyszerű volt, az emberek jók vagy rosszak, tisztességesek vagy tisztességtelenek. Az árnyalatok felfestésére ott volt Stiles vagy Derek, Scottnak nem ezt kellett képviselnie. Ő el tudta dönteni, hogy valaki barát vagy ellenség (Stilesnak erről néha kétségei voltak, de igenis Scott mindig jól döntött - majdnem mindenki megérdemli a lehetőséget, hogy baráttá váljon…), és ez neki éppen elég volt.
Egy darabig így üldögéltek. A repülőn kívüli világ felhők közé burkolózott, a légi utaskísérők néha körbejártak megkérdezni, hogy szükségük van-e valamire. Isaac közelebb kucorodott, mint egy kisállat, és Scott mellkasában melegség ébredt. Ez már nem olyan volt, mint kölyökkorukban, amikor éppen csak jelentkezett benne az alfaerő, amikor ösztönösen tette, amit helyesnek látott, de nem értett semmit. Most már tudta, hogy egy bétának szüksége van az alfa érintésére és gyengédségre. Különösen az elején, amikor bekerül a falkába.
- Stiles ki fogja kaparni a szemem, ha betoppanok az esküvőjére - mormolta Isaac.
- Á, azt mondta, hozhatok plusz egy főt.
- Mindkettőnk szemét kikaparja majd.
Scott elmosolyodott. Talán. De mégis tudta, hogy most van minden rendben. Isaac párás, békés illatával, teste melegével az oldalánál, szuszogós lélegzetével. Most kattan minden a helyére. És Stiles nyilván morogni fog, mint mindig, de majd a házasélet leköti. Scott ujjai Isaac hajába túrtak.
- Elbánok Stilesszal.
Isaac felnevetett.
- Meglepne. De legalább nem félek tőle. - Hallgatott néhány másodpercig, aztán óvatosan kérdezte meg: - Derek is ott lesz? Láthatom?
- Nem kerülheted el.
Isaac biccentett. Könnyed, nyugodt lett az illata.
Később Scott megpróbált úgy viselkedni, mintha hétköznapi utas lenne. Filmet nézni, és nem ölelgetni a mellette ülő pasit. De a kezét azért néha az alkarjára tette, érintette a bőre melegét, és belélegezte az illatát.
Szerette ezt az érzést. Jó volt alfának lenni.