Zene a mindennapjaimban
Nyilván nem vagyok azzal egyedül, hogy a zene nagy szerepet játszik az életemben. A fiatalok majdnem mind így vannak ezzel... És bizonyára mindenkinek megvan, hogy mikor, milyen időpontban, melyik hangulatban mit szeret hallgatni. Sőt, lehet hogy számunkra egy bizonyos zenének csak egy bizonyos alkalomkor, időpontban van hangulata. Értelmes téma, mi? De most erről írok.
Mostanában eléggé érzelmi hullámvölgyekben ingázok, és késő éjszaka meg hajnalban a sötétben folyton szomorkás, elgondolkodtató számok mennek nálam... Ilyenkor tudom leginkább felfedezni egy-két együttes, énekes munkáinak értékét.
Itt van pl. a Sigur Rós. Egyelőre még csak az Ágætis byrjun című albumukat hallgattam meg, és elsőre mit ne mondjak, nem nagyon tetszett. Túl elvont, túl minimalista volt nekem. Nem volt rossz, de mégsem az igazi... Sőt, az album második számát kifejezetten idegesítőnek találtam. Ma éjjel ismét meghallgattam az albumot... és imádtam. Az egész lassú, nyugodt, éteri magaslatokban szárnyaló... mintha kevés elemből építenének fel valami hatalmasat, ami telis-teli van érzelmekkel, s az énekes magas, szenvedélyes hangja szárnyra kap és elviszi a gondolataidat ebből a világból egy órácska erejéig...
A következő ilyen előadó Ólafur Arnalds, aki meglepő módon metálbandákban volt dobos, mielőtt "szólózni" ment volna. Ami megdöbbentő volt nekem, hogy ez az ember ilyen fiatalon ilyen gyönyörű zenét tud írni. Elsőnek az ...And They Have Escaped The Weight Of Darkness című lemezét hallgattam meg, és elsőre magával ragadott. Az egész fájdalmasan gyönyörű... Afféle "neoklasszikus" zene, melybe olykor-olykor modernebb basszus vegyül ezzel kialakítva egy egyedi, magával ragadó hangzást.
Még ezt is nagyon szeretem tőle.
Majd még később írok másokról is.
Mostanában eléggé érzelmi hullámvölgyekben ingázok, és késő éjszaka meg hajnalban a sötétben folyton szomorkás, elgondolkodtató számok mennek nálam... Ilyenkor tudom leginkább felfedezni egy-két együttes, énekes munkáinak értékét.
Itt van pl. a Sigur Rós. Egyelőre még csak az Ágætis byrjun című albumukat hallgattam meg, és elsőre mit ne mondjak, nem nagyon tetszett. Túl elvont, túl minimalista volt nekem. Nem volt rossz, de mégsem az igazi... Sőt, az album második számát kifejezetten idegesítőnek találtam. Ma éjjel ismét meghallgattam az albumot... és imádtam. Az egész lassú, nyugodt, éteri magaslatokban szárnyaló... mintha kevés elemből építenének fel valami hatalmasat, ami telis-teli van érzelmekkel, s az énekes magas, szenvedélyes hangja szárnyra kap és elviszi a gondolataidat ebből a világból egy órácska erejéig...
Click to viewA következő ilyen előadó Ólafur Arnalds, aki meglepő módon metálbandákban volt dobos, mielőtt "szólózni" ment volna. Ami megdöbbentő volt nekem, hogy ez az ember ilyen fiatalon ilyen gyönyörű zenét tud írni. Elsőnek az ...And They Have Escaped The Weight Of Darkness című lemezét hallgattam meg, és elsőre magával ragadott. Az egész fájdalmasan gyönyörű... Afféle "neoklasszikus" zene, melybe olykor-olykor modernebb basszus vegyül ezzel kialakítva egy egyedi, magával ragadó hangzást.
Még ezt is nagyon szeretem tőle.
Majd még később írok másokról is.