Watchmen - Spoilermentesen
Tegnap társaságilag megnéztük a Watchment, ami láthatóan csak engem háborított fel gyatraságával, a többieknek többé-kevésbé, vagy nagyon tetszett.
Tegnapi felháborodásomban fogalmaztam este egy kritikát, amiből mára már kevés maradt meg a fejemben, de megpróbálok végigmenni analitikusan a filmen, hogy lássuk, miért is nem jó. Szerintem.
Ritka az olyan film, amiről szinte semmi pozitívumot sem tudok mondani, de ez a Watchmen sajnos ilyen volt. A legrosszabb képregényfilm volt, amit valaha is láttam. Ezt a címet eddig a Sin Citynek tartogattam, de annak legalább annyi érdeme van, hogy ha mégoly gusztustalan és számomra elviselhetetlen stílusú is, legalább filmművészetileg valóban remekmű.
Kapásból az alapkoncepciót nem fogom, hogy miért éri meg ez a DC-nek. Merthogy az eredeti képregény - amit most mondom, hogy nem olvastam, tehát azt nem óhajtom minősíteni - az ő termékük. Viszont a karakterek meg egyéb DC és más képregényekből lopott szereplők lebutítva. O.o
Van egy félig felöltözött, szomorú Ironman, egy gyökkettő copyBatman, egy random, szadómazo latexbige, egy elvarázsolt Captain Planet, meg egy tintába fejelt láthatatlanember és ezek harcolnak egy olyan főgonosszal, aki ugyan senkire sem hasonlít, de trónban ül és macskát simogat. Hú de eredeti...
Szóval a karakterekben alig találni valami eredetit és megkapót, ami meg van, azt kizárólag a színészeknek köszönhetjük. Jeffrey Dean Morgan zseniális volt és igazán örülök, hogy végre láttam valami másban is az Odaáton kívül. Rajta kívül még az Adriant és a Rorschachot játszó színészek tetszettek nagyon. Eddig egyiket sem ismertem, de ezentúl majd figyelek rájuk. Amúgy az említett három karakter volt egyáltalán az, akinek értelme is volt a történetben szerintem. Komédiásnak nem lehet drukkolni, de ő fejezi ki a film mondanivalóját, még ha a filmkészítés hibái miatt nem is tehette meg kellőképpen. Adrian nagyon jó, én első pillanattól kezdve úgy voltam vele, hogy ez egy látszólag nagyon cuki és aranyos emberke, de az a fanatizmus, ami a szemében csillog, engem arra késztet, hogy gyorsan egy másik galaxisba költözzek.XD Rorschach a tipikus antihős. Borzalmasan bomlott elme, brutális és kegyetlen, az ember normálisan nem drukkolna egy ilyennek, de itt mégis megteszi, mert még az abnormális elméjével is ő a lebiztosabb pont a történetben, akivel egyetértesz.
Na itt fújt ki a pozitivuma a filmnek, ebben a 3 karakterben és az őket játszó színészekben. A többi szereplőről nem tennék említést, max. Sally Jupiterről, aki ugyan nem volt sokat, de ő is jó volt.
A film legnagyobb problémája a művészeti koncepció hiánya. Eddigi tapasztalataim alapján két féle képregényfilm van. Az egyik, mint pl. a Pókember, fog egy képregényt, amit alapjául vesz egy izgalmas akciófilmnek. Van a jó, legyőzi a gonosz és megmenti a lányt. (és ezek bonyolított verziói) Ilyenkor a film meg sem próbál képregénynek kinézni, a mondanivaló csak a szókásos erkölcsi tanulság, de nem is akar ettől többet az ember. Szórakoztató mesét vár és kap. A másik féle a Sin City. Ez szószerint egy képregényfilm. Mozgóképesítenek egy képregényt, sok elem rajzolva van, a szereplők szimbolikusak. Az ilyesmi egy metafora köré alkotott komoly és általában komor mondanivalójú történet. Ezeknél a megfelelő hatás érdekében meg kell tartani annyit a képregényből, amennyit lehet. Az első fajta szimbolikája nagyon egyszerű és reális, a másodiknál lehet valakinek akár kék is a feje és mondhatjuk rá mégis, hogy átlagember, ha egyszer ez fejezi ki a szerepét. Utóbbinál nem is szereplők, hanem szimbólumok a karakterek. Na, a Watchmennel az volt a bajom, hogy egyik fajta elkészítésmódba sem passzolt bele. Láthatóan utóbbi lett volna, hiszen egy komoly mondanivalója volt. De az ezt kifejező szimbolika és összességében az eszközök tárháza borzasztóan hiányos volt, csak erőltetett klisémonológokkal próbálták szánkbarágni, hogy miről is szól ez az egész. Az egész film nem megfelelő arányban adagolt dráma és akció egyvelege volt, mintha a rendező sem tudta volna, melyik irányba lenne jobb haladni. Nekem roppantul hiányzott, hogy a szereplők szövegein kívül tényleg semmivel nem utaltak a tanulságra, pedig annyi lehetőségük lett volna. Érdekes módon attól függetlenül, hogy erősen az akció irányba húzott a film, mégis volt egy darab szimbolikus momentuma, ami így egyedül elég logikátlanul hatott, az amúgy reális háttér előtt. Ez Rorschach arca. Ami ugye egy változékony tintapacateszt. Remek ötlet és megvalósítás, de ugyebár ő csak egy ember, tehát nem lehetne ilyen maszkja. Szóval fura volt ez az nagyon klassz, de számomra kilógó irrealitás.
A rendező hiányos eszköztára mellett borzasztóan idegesített, hogy azt hitte, attól művészi valami, hogy lassítva van. Deee miiindeeeen lasssííítvaaa vooolt feeelvéééveeee. A lassítást, mint kúlossági faktort, John Wu vezette be az akciófilm modernkorába, de egy idő után ő is eltúlozta, és ma már boldog boldogtalan ezt használja látványelemnek. Egy akciójelenet, azért az, ami, mert pörög. Ha agyonlassítod, elveszed az értelmét. Persze, látványos néha egy-két mozzanatot belassítani, de nem az egészet. És ha minden mást is lassítasz a filmben, elveszik ennek az eszköznek az aláhúzó, kiemelő értéke. Ennyit erről és hogy miért is majd' 3 óra a film.
Megemlíteném még az aránytalanságot, mint hibát. A film kétharmadát visszaemlékezés teszi ki, amiből ugyan sokat tudunk meg, de a történet mégsem halad tőle előre, vagyis legalábbis nem látszik, hogy tenné. Én emiatt untam többet közt halálra magam a filmen.
A történetet annyira nem szapulom, mert egy képregényfilmben sosem az a lényeg. Az összesé könnyen kitalálható és nagyon hasonló elemekből épül fel, mint ez is. Nem lett volna amúgy annyira rossz a story, ha nem láttam/olvastam volna már hasonlót ezerszer. A vége tetszett.:) (itt három mondatnyi enyhe spoiler következik) Mégiscsak győztünk, már ha ezt annak lehet hívni. Az ember megérti a gonosz álláspontját és igaza is lenne, de hát ugye mégsincs. Viszont az antihős győzelmével sem nyerünk semmit, a lelkünk mégis megnyugszik a végére, amolyan "nesze nektek" módon.:D
Azt nem igazán értettem, hogy ezek az emberek csak attól miért lettek szupererősek és ügyesek, hogy egy reggel azt gondolták, hogy elmennek bünözőt verni. Mert, ahogy elmesélték, ezek sima rendőrök meg ilyesmik, Dr. Manhattanen kívül egyiknek sincs semmi szuperereje. Mondjuk ez a másik szimbolikaelem, amit beleépítettek, de számomra ez is kilógott, a fentebb említettek miatt. Az sem volt teljesen tiszta, hogy ők hogyan munkálkodhattak így jogi alapon, de persze erre ez a film időtartamilag nem volt alkalmas, hogy belemélyedjen. Valószínűleg a képregény ezt értelmesen elmagyarázza.
A fent említett kritika, mondom mégegyszer, csak a filmre vonatkozik. Felteszem a képregény harmonikusabb és több értelme van, bár a karakterlopás ténye gondolom arra is vonatkozik.
Szóval összességében az eredetiség hiánya, az aránytalanság, a lassú mesélés, a művészeti szegényesség és koncepciótlanság miatt nekem ez a film nagyon nem tetszett. Aki kevésbé kukacoskodó mint én, remélem azért örömét leli benne.:)
Tudom, ezek után megint meg fogom kapni, hogy nem tudok "csak úgy" élvezni egy filmet. De tudok, de csak akkor ha jó. Vagy legalábbis a jó dolgok nagyobb arányban vannak, mint a rosszak. Hiába, az én tudós, analitikus ízlésem már csak ilyen válogatós és túligényes. :)
Tegnapi felháborodásomban fogalmaztam este egy kritikát, amiből mára már kevés maradt meg a fejemben, de megpróbálok végigmenni analitikusan a filmen, hogy lássuk, miért is nem jó. Szerintem.
Ritka az olyan film, amiről szinte semmi pozitívumot sem tudok mondani, de ez a Watchmen sajnos ilyen volt. A legrosszabb képregényfilm volt, amit valaha is láttam. Ezt a címet eddig a Sin Citynek tartogattam, de annak legalább annyi érdeme van, hogy ha mégoly gusztustalan és számomra elviselhetetlen stílusú is, legalább filmművészetileg valóban remekmű.
Kapásból az alapkoncepciót nem fogom, hogy miért éri meg ez a DC-nek. Merthogy az eredeti képregény - amit most mondom, hogy nem olvastam, tehát azt nem óhajtom minősíteni - az ő termékük. Viszont a karakterek meg egyéb DC és más képregényekből lopott szereplők lebutítva. O.o
Van egy félig felöltözött, szomorú Ironman, egy gyökkettő copyBatman, egy random, szadómazo latexbige, egy elvarázsolt Captain Planet, meg egy tintába fejelt láthatatlanember és ezek harcolnak egy olyan főgonosszal, aki ugyan senkire sem hasonlít, de trónban ül és macskát simogat. Hú de eredeti...
Szóval a karakterekben alig találni valami eredetit és megkapót, ami meg van, azt kizárólag a színészeknek köszönhetjük. Jeffrey Dean Morgan zseniális volt és igazán örülök, hogy végre láttam valami másban is az Odaáton kívül. Rajta kívül még az Adriant és a Rorschachot játszó színészek tetszettek nagyon. Eddig egyiket sem ismertem, de ezentúl majd figyelek rájuk. Amúgy az említett három karakter volt egyáltalán az, akinek értelme is volt a történetben szerintem. Komédiásnak nem lehet drukkolni, de ő fejezi ki a film mondanivalóját, még ha a filmkészítés hibái miatt nem is tehette meg kellőképpen. Adrian nagyon jó, én első pillanattól kezdve úgy voltam vele, hogy ez egy látszólag nagyon cuki és aranyos emberke, de az a fanatizmus, ami a szemében csillog, engem arra késztet, hogy gyorsan egy másik galaxisba költözzek.XD Rorschach a tipikus antihős. Borzalmasan bomlott elme, brutális és kegyetlen, az ember normálisan nem drukkolna egy ilyennek, de itt mégis megteszi, mert még az abnormális elméjével is ő a lebiztosabb pont a történetben, akivel egyetértesz.
Na itt fújt ki a pozitivuma a filmnek, ebben a 3 karakterben és az őket játszó színészekben. A többi szereplőről nem tennék említést, max. Sally Jupiterről, aki ugyan nem volt sokat, de ő is jó volt.
A film legnagyobb problémája a művészeti koncepció hiánya. Eddigi tapasztalataim alapján két féle képregényfilm van. Az egyik, mint pl. a Pókember, fog egy képregényt, amit alapjául vesz egy izgalmas akciófilmnek. Van a jó, legyőzi a gonosz és megmenti a lányt. (és ezek bonyolított verziói) Ilyenkor a film meg sem próbál képregénynek kinézni, a mondanivaló csak a szókásos erkölcsi tanulság, de nem is akar ettől többet az ember. Szórakoztató mesét vár és kap. A másik féle a Sin City. Ez szószerint egy képregényfilm. Mozgóképesítenek egy képregényt, sok elem rajzolva van, a szereplők szimbolikusak. Az ilyesmi egy metafora köré alkotott komoly és általában komor mondanivalójú történet. Ezeknél a megfelelő hatás érdekében meg kell tartani annyit a képregényből, amennyit lehet. Az első fajta szimbolikája nagyon egyszerű és reális, a másodiknál lehet valakinek akár kék is a feje és mondhatjuk rá mégis, hogy átlagember, ha egyszer ez fejezi ki a szerepét. Utóbbinál nem is szereplők, hanem szimbólumok a karakterek. Na, a Watchmennel az volt a bajom, hogy egyik fajta elkészítésmódba sem passzolt bele. Láthatóan utóbbi lett volna, hiszen egy komoly mondanivalója volt. De az ezt kifejező szimbolika és összességében az eszközök tárháza borzasztóan hiányos volt, csak erőltetett klisémonológokkal próbálták szánkbarágni, hogy miről is szól ez az egész. Az egész film nem megfelelő arányban adagolt dráma és akció egyvelege volt, mintha a rendező sem tudta volna, melyik irányba lenne jobb haladni. Nekem roppantul hiányzott, hogy a szereplők szövegein kívül tényleg semmivel nem utaltak a tanulságra, pedig annyi lehetőségük lett volna. Érdekes módon attól függetlenül, hogy erősen az akció irányba húzott a film, mégis volt egy darab szimbolikus momentuma, ami így egyedül elég logikátlanul hatott, az amúgy reális háttér előtt. Ez Rorschach arca. Ami ugye egy változékony tintapacateszt. Remek ötlet és megvalósítás, de ugyebár ő csak egy ember, tehát nem lehetne ilyen maszkja. Szóval fura volt ez az nagyon klassz, de számomra kilógó irrealitás.
A rendező hiányos eszköztára mellett borzasztóan idegesített, hogy azt hitte, attól művészi valami, hogy lassítva van. Deee miiindeeeen lasssííítvaaa vooolt feeelvéééveeee. A lassítást, mint kúlossági faktort, John Wu vezette be az akciófilm modernkorába, de egy idő után ő is eltúlozta, és ma már boldog boldogtalan ezt használja látványelemnek. Egy akciójelenet, azért az, ami, mert pörög. Ha agyonlassítod, elveszed az értelmét. Persze, látványos néha egy-két mozzanatot belassítani, de nem az egészet. És ha minden mást is lassítasz a filmben, elveszik ennek az eszköznek az aláhúzó, kiemelő értéke. Ennyit erről és hogy miért is majd' 3 óra a film.
Megemlíteném még az aránytalanságot, mint hibát. A film kétharmadát visszaemlékezés teszi ki, amiből ugyan sokat tudunk meg, de a történet mégsem halad tőle előre, vagyis legalábbis nem látszik, hogy tenné. Én emiatt untam többet közt halálra magam a filmen.
A történetet annyira nem szapulom, mert egy képregényfilmben sosem az a lényeg. Az összesé könnyen kitalálható és nagyon hasonló elemekből épül fel, mint ez is. Nem lett volna amúgy annyira rossz a story, ha nem láttam/olvastam volna már hasonlót ezerszer. A vége tetszett.:) (itt három mondatnyi enyhe spoiler következik) Mégiscsak győztünk, már ha ezt annak lehet hívni. Az ember megérti a gonosz álláspontját és igaza is lenne, de hát ugye mégsincs. Viszont az antihős győzelmével sem nyerünk semmit, a lelkünk mégis megnyugszik a végére, amolyan "nesze nektek" módon.:D
Azt nem igazán értettem, hogy ezek az emberek csak attól miért lettek szupererősek és ügyesek, hogy egy reggel azt gondolták, hogy elmennek bünözőt verni. Mert, ahogy elmesélték, ezek sima rendőrök meg ilyesmik, Dr. Manhattanen kívül egyiknek sincs semmi szuperereje. Mondjuk ez a másik szimbolikaelem, amit beleépítettek, de számomra ez is kilógott, a fentebb említettek miatt. Az sem volt teljesen tiszta, hogy ők hogyan munkálkodhattak így jogi alapon, de persze erre ez a film időtartamilag nem volt alkalmas, hogy belemélyedjen. Valószínűleg a képregény ezt értelmesen elmagyarázza.
A fent említett kritika, mondom mégegyszer, csak a filmre vonatkozik. Felteszem a képregény harmonikusabb és több értelme van, bár a karakterlopás ténye gondolom arra is vonatkozik.
Szóval összességében az eredetiség hiánya, az aránytalanság, a lassú mesélés, a művészeti szegényesség és koncepciótlanság miatt nekem ez a film nagyon nem tetszett. Aki kevésbé kukacoskodó mint én, remélem azért örömét leli benne.:)
Tudom, ezek után megint meg fogom kapni, hogy nem tudok "csak úgy" élvezni egy filmet. De tudok, de csak akkor ha jó. Vagy legalábbis a jó dolgok nagyobb arányban vannak, mint a rosszak. Hiába, az én tudós, analitikus ízlésem már csak ilyen válogatós és túligényes. :)