Vissza a campusra, immáron utoljára
10.fejezet
Az este már ismét Phoenix-ben érte Deant. Mikor bekanyarodott Estherék utcájába, a lány épp Alexander megnyugtatásával volt elfoglalva. A kicsi pár órányi alvás után ismét éktelenül és panaszosan bömbölt, így Estherben felmerült a gondolat, hogy felhívja anyja testvérét, és végre hazaviteti vele az apró bőgőgépet, de ismerve Tania férjét, inkább nem tette. A hangos gyereksírás ellenére a lány rögtön meghallotta és felismerte az Impala motorhangját, és mosolyogva, karján a rövid szünetet tartó babával sietett le a fiúk üdvözlésére. Legnagyobb meglepetésére azonban csak Deant találta ott, aki épp a kocsiból szállt ki. A férfi végigmérte Esthert. A lány boldognak, de fáradtnak tűnt, a szeme alatt sötétlő karikák is erről tanúskodtak.
-Ne nézz így rám, tudom, hogy nem vagyok topformában.-mosolygott a férfire, majd megcsókolta.- Samet hol hagytad?
-Nézzenek oda, még a végén kiderül, hogy az öcsémre vártál és nem rám?- vigyorgott Dean. -Palo Altoban maradt...-jegyezte meg sokatmondó hangsúllyal.
-Szóval akkor összejött azzal a lánnyal, mi?
-Össze.
Hirtelen ajtócsapódás hallatszott a hátuk mögül.
-Oh, damn it. Mászhatok be megint a konyha ablakán.- nézett hátra a válla felett a lány, a kicsi a kezében pedig újra bömbölni kezdett. -Fogd meg kérlek, mindjárt beengedlek benneteket.- nyomta Alexet a férfi kezébe, és lehetőséget sem adva az ellenkezésre, elsietett. Dean tanácstalanul állt, a bébit fogva. Nem tudott mit kezdeni vele, emlékei szerint utoljára az öccsét tartotta így, de az is jó pár éve volt már... Az ösztönök azonban lassan, de biztosan törtek fel belőle, és hirtelen azt érezte, mintha megint négy éves lenne, és Samet tartaná a karjaiban... Szorosan magához ölelte a csöppséget, mire az apró kezével a férfi kabátjába kapaszkodott, és tágra nyílt szemekkel nézett a fölé hajoló arcra, majd abbahagyta a sírást, és hüvelykujját a szájába kapta. Alig fél perc múlva nyílt az ajtó, és Esther bocsánatkérő mosollyal engedte be őket.
* * *
Másnap reggel a lány arcán boldog, álmos mosollyal simogatta meg- az üres ágyat maga mellett. A tény, hogy Dean nem feküdt mellette, megijesztette.
-Dean? Dean!- szólongatta, de nem kapott választ. A rövid selyem hálóing helyett gyorsan magára kapott egy farmert és egy pólót, majd kiment a szobából. -Baby?- emelte meg a hangját, ellőve azt a megszólítást, amire véleménye szerint Dean a világ végéről is reagálna- persze nem okvetlenül pozitívan, sőt... de erre sem érkezett válasz. Végigfutott az egész házon, de nem találta a férfit. A konyhába ment, hogy csináljon magának egy cappuccinót, amikor halk, de eltéveszthetetlen zene ütötte meg a fülét kintről.
-Valaki AC/DC-t hallgat...-vigyorodott el. A vigyor csak még szélesebb lett, amikor Brian Johnsoné mellett egy másik, kevésbé magas énekhangot is meghallott. Bár még soha nem hallotta Deant énekelni, rögtön tudta, hogy ő az. El kellett ismernie, hogy nem is rossz... Kezében a bögréjével az ablakhoz lépett, és kinézett rajta. Dean épp az Impalát mosta, háttal a háznak. A szürke póló nedvesen tapadt a testére, kiemelve minden izmot. Nem sokáig maradt azonban rajta: felnézett az égre, megtörölte a homlokát, és levetette a pólót. Esther majdnem megfulladt a félrenyelt cappuccinótól, gyorsan az asztalra csúsztatta a bögrét, és lement az udvarra.
-Hogy jöhettem én össze egy ilyen pasival?- kérdezte játékosan, az ajtófélfának támaszkodva, miközben a férfit figyelte, aki teljesen az Impalához simulva épp annak a tetejét mosta.
-Uh...- nyögött fel Dean. -Nem hallottam, hogy lejöttél.- fordult a lány felé.
-Vettem észre. Meg is ijedtél tőlem.-nevetett fel a lány, Deanen legeltetve a szemét.- Ha végeztél, az én kocsimat is lemosod?-csipkelődött.- Látom, amúgy is nagyon beindultál a dologra...
-Még meglátom... attól függ, mit kapok!- válaszolt vigyorogva Dean, karjait összefonva mellkasa előtt.
-Uhm... kaját, esetleg!- törölt le a lány egy kevés habot az Impaláról, és az ujja hegyével Dean orrára ügyeskedte.
-Mit szólnál hozzá, ha elmennénk majd egy kicsit kocsikázni? Szép az idő, és a városból még nem is láttál semmit...
-Most komolyan autókázni akarsz?- vonta fel a férfi kacéran a szemöldökét, kihúzva magát.
-Igen. Szeretném végre vezetni az Impalát. Te már tesztelted az enyémet, most rajtam a sor.
-És mégis ki mondta neked, hogy a babym volánja mögé engedlek?
-Nem mondta senki, de tisztában vagyok a meggyőzési képességemmel.- kacsintott szemtelenül a lány.
-Ha vezetni akarod, segíthetnél mosni is.
-Segítek, de ne várd el, hogy Jessica Simpson-klipeset játsszak!
-Még egy kicsit sem?-fordította félre a fejét Dean.
-Még egy kicsit sem.- vette ki a lány kedvese kezéből a szivacsot, és cirógatni kezdte vele az Impalát.
* * *
-Most már tökéletesen megértem, miért imádod ennyire az autód!- jegyezte meg Esther elismerő hangon, amikor késő éjszaka hazafelé mentek. Szinte az egész napot az Impalában töltötték, bejárták a város minden zegzugát, még ebédet is a kocsiban ettek. Dean végül megengedte Esthernek, hogy vezesse az autót. A lány kamatostól ki és élvezte a ritka engedmény adta örömöket: ujjaival gyengéden simogatta a kormányt, mikor vezetett. Torkából szomorú nyögés tört fel, amikor befordultak az utcájukba.
-Ha jó kislány leszel, vezetheted még.- kacsintott Dean az elkámpicsorodott lányra, és miután leparkoltak, éhesen tapasztotta az ajkaira a száját.
-Hé, nagyfiú, szerintem a kocsidat nem erre találták ki...-jegyezte meg Esther, amikor megtörték a csókot.
-Nem, szóval menjünk fel...
Másfél órával később Dean a zuhany alatt állt, testén sűrű patakokban csorgott a habos, forró víz. Miközben mosakodott, folyamatosan az egyik kedvenc száma járt a fejében, így halkan dúdolgatni kezdte. Bár már közeledett az éjfél, nem érezte fáradtnak magát, a zuhanyzás utánra is tervei voltak... Épp zárta volna el a csapot, amikor egy halk sikolyt hallott, erre elment a villany, amire valaki egy hangosabb sikítással reagált. Dean a másodikban megismerte Esther hangját, így azon vizesen és meztelenül a lányhoz rohant. Az a folyosón térdelt egy hatalmas antik tükör előtt, kezében a mobiljával. A vállát rázta a néma zokogás. Amikor a férfi hozzáért, ismét hangosan sikított, majd amikor meglátta, ki ért hozzá, felállt, és a férfi karjaiba vetette magát.
-Mi a baj, Esther?- kérdezte Dean, miközben a lány haját simogatta, és igyekezett nem arra gondolni, hogy Eileen bármikor kiléphet a szobájából, és megláthatja őket. Ráadásul közben a villany is visszajött.
-A konyhába a... akartam menni, amikor... ránéztem a telefonomra... pont... éjfelet mutatott. Akkor mintha valaki... sikoltott volna...elment a villany, én meg...véletlenül a... a tükörbe néztem...És láttam....-csuklott el a lány hangja teljesen.
-Mit?- érdeklődött a férfi, még szorosabbra vonva ölelését az immár hangosan zokogó lány körül. Komolyan csodálkozni kezdett, hogyhogy Esther mamája még mindig nem jött ki, hiszen máskor minden apró zajra felébredt, ahogy ezt volt szerencséje tapasztalni, minden egyes alkalommal, amikor vízért ment a konyhába.
-A nagyit... a nagyit...-ismételgette a lány a szót, mereven elbámulva Dean válla felett, majd végül kimondta:- holtan. -Miután a szó elhagyta az ajkát, a zokogás is abbamaradt. Kissé eltolta magától Deant, és komolyan ránézett:- Ő sikolthatott?
-Nem tudom...- csóválta meg a fejét a férfi, majd hozzátette: -De mindjárt kiderítem. Elengedte a lányt, eltűnt a szobájukban, majd mintegy másfél perc múlva farmerben, ingben de mezítláb tért vissza. Esther még mindig ugyanott állt, ahol hagyta, dermedten, arcán színtiszta rémülettel. Legszívesebben a karjába vette és babusgatta volna, de valami nem hagyta nyugodni. Megtapogatta a farmere zsebében dudorodó pisztolyt, és Eileen szobája felé indult. Odaérve először kopogott, de nem érkezett válasz. Kérdően nézett Estherre, aki holtsápadtan állt szorosan mellette. A lány bólintott, mire Dean megpróbálta belökni az ajtót. Az az első kísérletre kinyílt, feltárva a szobabelsőt.
-Eileen?- lépett be Dean. Odabent halotti csend honolt, ami nem sok jót ígért. Az orrukba lassan, de biztosan a vér édeskés illata szivárgott, Esthert öklendezésre kényszerítve. Dean gyengéden kitolta a lányt a helyiségből és becsukta az ajtót, mielőtt felkapcsolta volna a lámpát. Eileen a földön hevert az ágy előtt, korához képest fiatalos arcát morbid grimaszba torzította a fájdalom, amit a torkát átszelő vágás okozhatott. Dean biztos volt benne, hogy a nő már halott, így inkább hozzá sem ért semmihez. Ekkor azonban halk, mégis állatias nyögés tört fel Eileen szájából, a sebből véresen vöröslő hab bugyborékolt ki. Dean hátán a hangtól a hideg végigfutott, a nő mellé térdelt, és a pulzusát kereste. Amikor meglelte a gyenge, szapora lüktetést, kiüvöltött Esthernek.
-Hívd a 911-et! Most!
11.fejezet
A lány még mindig a kezében szorongatta a mobilját, így nem kellett messzire mennie.
A mentők alig öt perc múlva kint voltak, pár perccel utánuk a rendőrség is megérkezett. Dean tudta, hogy az ügynek nyomozás lesz a vége, így távol maradt az orvosok sürgés-forgásától. Miután a mentőautó szirénázva a kórház felé indult Eileennel és Estherrel, a férfi a gyakorlatias énjét elővéve összepakolt némi váltóruhát Esthernek -hiszen a lány hálóingben kísérte el a nagyanyját-, és némi késéssel maga is követte a mentőt. A kórház halljába lépve rögtön Estherrel találta magát szemben, akin messziről látszott, hogy alig áll a lábán. Arca sápadt volt, szemei azonban vérvörösek, szíve vadul dobogott, amit a nyakán kidagadó, hevesen lüktető erek tökéletesen demonstráltak. Odament a lányhoz, megpróbált bátorítóan rámosolyogni. Nem igazán tudta, mit mondjon, így kivételesen inkább csendben maradt. A lány Deanre nézett, de a tekintete aggodalmon kívül semmit nem árult el. A férfi átkarolta a vállát, és halkan megszólalt:
-Kicsilány, át kéne öltöznöd. Mégsem ácsoroghatsz itt hálóingben és mamuszban...
Esther, mintha álomból ébredt volna, mélyen a férfi szemeibe nézett, és szinte hangtalanul válaszolt.
-Igazad van...- vette ki a táskát Dean kezéből, de összecsuklott, a férfinek kellett megtartania.
-Owowow, kölyöklány. Ne add fel...- kezdte, de a lány már nem hallotta.- Hahó, valaki!- kiabálta, miközben karjára vette Esthert és a nővérpult felé indult vele.- A barátnőm elájult... le tudnám fektetni valahová, amíg magához tér?- hadarta, amikor megpillantott egy nővérkét. Észre sem vette, hogy életében először a barátnőjének hívta Esthert. A nő anélkül válaszolt, hogy Deanre nézett volna.
-Jöjjön, a 2es vizsgáló épp üres.- állt fel, és mutatta az utat. A vizsgálóban Dean az ágyra fektette Esthert, közben a nővérke elment orvosért. Mire visszatért egy fiatal doktorral, a lány már eszméletén volt, de zavartan viselkedett. Dean röviden vázolta az orvosnak a történteket, Esther közben csendben, bambán meredt maga elé.
-A kisasszony valószínűleg sokkot kapott. Adok neki egy kis nyugtatót, jobb lesz ha az elkövetkező pár órát ágyban, alvással tölti.- mondta az orvos, majd a nővér felé fordult.- Dora, a 154-es szoba még mindig üres, nemde?
-Tudtommal igen.- válaszolt a nő.
-Akkor beadom neki az injekciót, és vigyék át oda, rendben? Kicsit később majd még benézek.
* * *
Esther egy idegen szobában találta magát. Nem tudta, hol van, de a teljesen fehér berendezés láttán rájött, hogy egy kórházban van. Érezte Dean karjait maga körül, a leheletét a nyakán, és hozzásimult a férfihez, kihasználva és élvezve a testi közelséget, de hirtelen felrémlettek előtte az éjszaka eseményei, és kibontakozott az ölelésből.
-Dean, Dean... Ébredj fel, hé!- lökte meg kedvesét nem éppen gyengéden.
-Látom felébredtél, kölyöklány.- nézett rá a férfi álmosan.
-Dean, hogy van a nagyi? Tudsz valamit?
-A legutolsó, amit tudok, hogy a műtőben volt. Nem akartalak egyedül hagyni amíg aludtál, aztán engem is elnyomott a buzgóság.
-Dean, meg kell tudnom, mi van vele.- kiabálta Esther.
-Nyugodj meg! Elmegyek, megkérdezem. Te addig öltözz fel, mindjárt jövök.- vette elő Dean a higgadt énjét, pedig korántsem volt nyugodt. Alig lépett ki a szobából, a nővérrel találkozott.
-Dora...
-Épp magát kerestem.- vágott Dean szavába a lány.- Most hívtak a sebészetről. A kedvese nagyanyját megműtötték, az intenzíven van, de... Az orvosok szerint nagyon kicsi az esélye annak, hogy túléli.
A férfi köszönetképpen csak bólintott, és visszasietett Estherhez. A lány épp a pólóját vette fel, amikor belépett.
-Na? Mondd hogy jól van! Vagy legalább hogy még él!-nézett könnyes szemekkel a férfire.
-Él, megműtötték, de életveszélyes az állapota. Az intenzíven van.- suttogta Dean, és szorosan átölelte a lányt, aki halkan sírni kezdett. A férfiben tombolt a harag, és a keserűség. Nem volt biztos benne, de sejtette, hogy egy démon keze volt a dologban. Másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy kibelezi a mocskot, aki fájdalmat okozott Esthernek.
-Anya... Jézusom, fel kell hívnom anyát..- motyogta a lány.
-Nem kell, én már felhívtam. Pár óra, és itt lesz.
-Köszönöm, hogy itt vagy...- szipogott Esther, és könnyáztatta arcát Dean vállába fúrta. Hosszú percekig álltak egymást szorosan ölelve, és csak akkor váltak szét, amikor valaki kopogott.
-Miss Wilkens? -nézett be egy fiatal rendőr az ajtón.- Szeretnénk feltenni Önnek pár kérdést. Ha úgy érzi, még nem alkalmas, visszajöhetek később is.
Dean kérdően nézett Estherre. A lány arca már nyugalmat és eltökéltséget tükrözött.
-Nem, nem szükséges. Kész vagyok. Honey, magunkra hagynál minket?
Dean a megszólításra rosszallóan összehúzta a szemöldökét, de aztán rájött, hogy a lány azért nem a nevén szólította, hogy bármelyik álnevét használhassa, ha esetleg tőle is akar valamit a rendőrség.
-Persze, Tresca. -viszonozta a becézgetést. Még régebben Susantól hallotta, hogy így becézte a lányát, és most látta elérkezettnek az időt arra, hogy ő is használja. -Biztos úr...- nézett a rendőrre, és kiment a szobából. Céltalanul őgyelgett. Legszívesebben visszament volna a házba, hogy megerősítse vagy cáfolja gyanúját, de Esthert nem akarta egyedül hagyni. Észre sem vette, hogy akaratlanul is az intenzív osztály tejüveg ajtaja előtt kötött ki. Pár másodpercre megállt ott, azonban amikor öt orvos érkezett rohanvást, eltessékelték onnan, hogy ne legyen útban, így visszaindult Estherhez.
* * *
A városszéli, elhagyatott utcácskában lassan összegyűlt egy hét-nyolc fős csoport. Mindannyian néma csendbe burkolóztak, és körbe-körbe tekintgettek, mintha vártak volna valakire. Nem tartott sokáig, mire kiderült, hogy valóban így volt. Egy feltűnő, vörös hajú nő lépett ki egy szűk sikátorból. A csoporton rögtön valamiféle megszeppenés futott át, ami elárulta, hogy a nő egyfajta vezető. Szótlanul elindultak a nő nyomában, aki egy közeli bár hátsó szobájába vezette őket. Ott szembe fordult a többiekkel, és villámló tekintettel ráförmedt az egyik nőre:
-Ugye nem gondolod komolyan?!?!
-Én...- kezdte a nő, zavartan babrálva vörösesbarna tincseivel.-Én... Tényleg nem...
-TISH!-emelte meg a hangját a másik nő.
-Roxanne, én... nem keresek kibúvót. Elcsesztem, tudom.- mondta, de nem túl meggyőzően.- Fogalmam sem volt róla, hogy a nyanya is ott lesz...
-Csak tudnám, hogy akkor mi a fenét csináltál azalatt az idő alatt, amikor elvileg megfigyelted őket!- kiabálta a vörös hajú nő.
Tish erre szégyenlős pillantást vetett a csoport egyik férfitagjára. Roxanne folytatta:
-Erre inkább ne válaszolj!-fordított hátat Tishnek.- Ezek után Dean tuti vagy visszaviszi a csajt Clevelandbe, vagy talál neki valami más búvóhelyet. Ha szerencsénk van, akkor Clevelandet választja. Tish, legalább tudod, hogy melyik kórházba vitték a nyanyát, ha már nemcsak hogy a kiscsaj helyett őt támadtad le, de még sikeresen életben is hagytad?!?!
-Igen, tudom.
-Végre egy jó hír a sok rossz után! Oszd meg az információd Rogerrel. Roger, te odamész, és feltűnés nélkül... hangsúlyozom feltűnés nélkül figyeled őket! Nem csinálsz semmit, Dean minden bizonnyal árgus szemekkel fog vigyázni a lányra, szóval meghúzzuk magunkat. Még egy ilyen elcseszett akció, és komolyan mondom, visszaküldelek benneteket a pokolba!- kiabált Roxanne, de magában hozzátette: „Még mielőtt az én seggemet rángatják vissza oda...”
* * *
A rövid séta után Dean visszatért a szobához, ahol Esthert hagyta a rendőrrel. A tiszt ekkorra már nem volt sehol, a lány azonban nem volt egyedül, mert időközben megérkezett Susan. A két nő a helyiség közepén állt, egymást szorosan átölelve. Susan zokogott, Esther könnyei azonban már elapadtak. Amikor a lány meglátta az ajtófélfát támasztó Deant, kibontakozott édesanyja öleléséből, és a férfi elé lépett.
-Tudsz valami újat?
-Nem, semmit.- csóválta meg a fejét Dean. -A rendőrrel minden rendben ment?
-Igen. Annyit elmondott, hogy találtak betörésre utaló jeleket, de ujjlenyomatokat nem. -mesélte, majd anyja felé fordult. -Anya, kérsz kávét, vagy valamit enni?
-Egy kávé jól esne, köszönöm.- nyelt nagyot a nő, és leült az ágy szélére.
-Rendben, rögtön hozzuk.- vetett jelentőségteljes pillantást Deanre, és kifelé indult. A férfi követte, majd egy ideig némán sétáltak egymás mellett. A lányt elnézve Dean megállapította, hogy Esther arcába lassan kezd visszatérni a szín, és ez némileg megnyugtatta. A büfé előtt a lány megtorpant, és Deanre nézett.
A rendőr azt is megemlítette, hogy van valami, amit nem tudnak mire vélni... A házban több helyen is furcsa, sárga port találtak. Ez neked mond valamit, ugye?
-Igen... A franc essen belé. Egy démon járt nálatok.
-Roxanne?
-Nem tudom. Lehet... Egy biztos, nem maradhatsz Phoenixben. Clevelandbe sem mehetsz vissza.
-Akkor mi a pokol legyen? Nem állhatok oda anya elé, hogy bocsi, de sürgősen az Államok másik végébe kell költöznöm bizonyos okokból, amiket nem mondhatok el...
-Lehet, hogy el kéne neki mondani mindent.- jegyezte meg komoly arccal Dean.
-Más sem hiányzik neki most, hogy az anyja olyan állapotban van, amilyenben...-ironizált Esther.
-Akkor majd kitalálunk valamit. Legvégső esetben jössz velünk mindenhová. Máshogy nem tudlak megvédeni, kölyöklány.- komorodott el a férfi arca.
-De, ha visszajössz velem Clevelandbe. Az a cafka valamikor úgyis felbukkan majd, és akkor pokolra küldjük az átkozottját!- villant fel harciasság Esther szemeiben.
-Esther, eszem ágában nincs csaliként használni téged.
-Dean, nekem meg eszem ágában nincs egész életemet bujkálva tölteni, mert egy démon a fogát feni rám.... Ráadásul nemsokára már te sem leszel, hogy vadássz a nőszemélyre.-harapott az ajkába a lány.
-Akkor majd ott lesz Sam. De ne aggódj, elkapom azt a kurvaivadékot, még mielőtt elmegyek!- húzta össze a szemöldökét Dean, és belépett a büfébe. Szótlanul itták meg a kávéjukat, és ették meg szendvicsüket, majd Susannak is vettek egy adag folyékony koffeint, és visszaindultak a nőhöz. Susan az ajtóban fogadta őket, feltűnően, vihar előtti csend-szerűen nyugodtan.
-Anya?-nézett rá Esther aggódva.
-Meghalt...- mondta ki a nő színtelen hangon. -Körülbelül 20 perce leállt a szíve, és nem tudták újraéleszteni.
VÉGE