Álmomban csak te és én- 8. rész
És itt a vége, fuss el véle...
Gyors tempóban közeledem célom felé, mikor már az ajtón is benyitottam szembetalálom magam három szempár érdeklődő kereszttüzében. Tudnak mindenről! Megtorpanok, ők megfognak és kihúznak az ajtón, s azt halkan behajtják. Istenem, kérlek ne heréljenek ki! Könyörgöm, ha elveszed tőlem, akkor én meghalok!!! Rutan-san mered rám, majd elmosolyodik, nagyon nem értem én a nőket! Ezért vagyok meleg, mosolyog, amikor kapásból le kéne tépnie a tököm…
Menj be! Fürdesd meg, és kérj bocsánatot, magyarázd el neki a dolgokat jó? Legyetek boldogok gyerekek!- tényleg sötét vagyok az ilyen elvont női dolgokhoz, de örülök hogy büszkeségem a helyén marad, és az ajtó is nyitva. Lelépnek, gondolom bevásárolni, én pedig, besomfordálok Younhoz. Az egyik foteljában ücsörög. Nadrágot nem vett fel, egy hatalmas fürdőlepedő van köré csavarva. Lassan közeledem felé, mikor észrevesz rám bámul, és csak néz. Közelebb megyek, és minden mozdulatomra ügyelve megpróbálom átölelni. Csak remélni tudom, hogy nem retteg tőlem nagyon. Engedi, én átölelem, és percekig csak így vagyunk, nyugiba. Néha-néha megrezzen, de lényegében, még helyrehozhatom a hibám.
Egy idő után elengedem. Letérdelek elé, és szemezünk. Nem kezdek esedezni, nem hordom itt össze-vissza a baromságaim, még nem jött el az ideje. Most sokkal fontosabb az ő nyugalma és épsége, mint az én lelki békém.
- Youn! Figyelj, le kéne zuhanyoznod, jobb lenne utána. Szép tisztán, rendben? - nem erőltetem, el kell érnem, hogy bízzon bennem annyira, hogy elhiggye, nem fogom letámadni.
- Hidd el, már próbáltam, de nem tudok elmenni addig… - hangja elcsuklik.
Átöleli a mellkasát, az egyik kezével, a másikkal a belemarkol a törölköző anyagába. Én ösztönösen kezdem el simogatni elérhető, markoló kezét. A kezeinket figyelem, de szemem sarkából azt is észreveszem, hogy az ő kutató kékségei engem vizslatnak.
- Zavar? Mert abbahagyhatom…ha nem akarod. Kérlek, menjünk fürdeni! Segítek jó, csak gyere!- bólint. Kicsit, de bólint. Megtámaszkodik rajtam, és feláll. Mármint nem úgy, hanem rendesen. Megyünk 1-2 lépést, de megroggyan a térde. Nem esik el, de nagyon nem biztos a járása. Szugerálom picit, majd kérdés nélkül, lassan ölbe veszem, hagyok lehetőséget neki a tiltakozásra, de nem ellenkezik. Besétálok vele a pici fürdőjébe, ott leültetem a szennyes tartójára. Megengedem a zuhanyban a vizet, mivel idő kell neki, amíg kellemes langyosra vált a jéghidegből, és újra kincsem felé fordulok. Ő a kincsem, és nem fogom elveszíteni.
Leguggolok elé, és megvárom, amíg szeme mindkét bogarával rám koncentrál.
- Leöltöztetnélek, ha engeded - nagyot sóhajt, de bólint.
Széttárja karjait, így könnyebb lehúzom róla a pólóját, és kicsomagolom a fürdőlepedőből. Talpra állítom, és besegítem a zuhany alá. Lassan mosom, ügyelve arra, hogy ne váltsak ki belőle félelmet. Végig a mellkasán elől a combjain, s eközben végig az arcát figyelem, nem akarom túlzásba vinni. Időnként kirázza a hideg, de nem tiltakozik, csak becsukja a szemét és összeszorítja a fogait. Lassan már mindenét megtisztítottam, csak az a bizonyos kritikus zóna maradt ki. Leállok.
- Meg kéne fordulnod. Ott is meg kell, hogy mossalak, érted? Ha valami fáj, vagy rosszul esik, akkor szól, vagy ordíts vagy üss. Mindegy melyik csak addig csináld, amíg le nem állok jó?
- Persze! Hidd el, hangos vagyok ám, ha kell, csak a dobhártyáidra vigyázz! - kis pimasz mosoly, de legalább beszél, és a humorérzéke is visszatérőben.
Megfordul, és én elkezdem óvatosan, letörölgetni az alvadt vért a belső combjairól. Fáj neki hallom a szisszenéseit, de nem lép közbe. Kezével a kiálló részekbe kapaszkodik, ahogy eddig is, de most megállapíthatom róluk, mikor rossz neki, akárhányszor felszisszen az ujjai is elfehérednek a szorítástól. Így ha a hangját, a víz el is nyomja, az ujjai elárulják, mikor tartsak kisebb szüneteket. Lassan, de ezzel is végzek.
- Pattanj ki onnan! Jön a szárítkozás! - rávigyorgok, és ő nyakamba kapaszkodva mászik ki a zuhanytálcából.
Előveszek egy tiszta törölközőt, és várakozva rátekintek. Felé nyújtom, mert nem hinném, hogy ezt is engedi, mivel itt már lehetősége van a leüléshez, és biztos támaszkodáshoz. Nem veszi el, és lassan rázogatja a fejét.
- Esetleg segítenél megtörölközni is? Csak mert…megállni még nem tudok valami biztosan, és… hát… szóval… - zavarban van, nem is kicsiben - fáj ha leülök… - nézem kicsit az arcát, de nem tudom sokáig, egy-két pillanat múlva lehajtja a fejét, megakadályozva ezzel, hogy a szemébe nézhessek.
Annyi vígasztal, hogy nem ebben akart megállítani, hanem hogy meglássam a pirulását, és a hatalmas zavarodottságát. Feszélyezem, de nem zavarom. Ez ellentétesen hangzik, hisz szinte ugyanazt jelenti, de hatalmas különbség, hogy a fájó teste tiltakozik ellenem, nem pedig az elméje, és a szíve. Repülni tudnék a boldogságtól, ezzel a rövid kéréssel, engem olyan boldoggá tett, amit el sem tudtam volna eddig képzelni. Vigyorogva törölgetem meg, lassan, óvatosan, úgy érek hozzá, mint eddig, nem siettetem őt sem, és magamat sem, ráérünk. Immár szárazon és tisztán áll előttem remegő lábakkal, elhiszem, hogy alig áll a lábán, de ezt a látványt még élvezni akarom picit. Talán túl sokat legeltettem rajta a szemem, mert ő a nyakamba kapaszkodik már támaszért, nem is támaszért, az egész testét én tartom meg, én karjaimba kapom, és elindulok vele a hálószobája felé, sajnos egészen más szándékkal, mint ami ideális lenne.
- Maradj itt! - épp mikor letenném szól rám, de így megváltoztatva irányom nem leteszem, hanem én ülök le a futonra, és az ölemben tartom őt is. Hátamat neki döntöm a falnak, Youn is elhelyezkedik, velem párhuzamosan elfekszik rajtam, fejét a mellkasomon pihentetve. Megnyugszunk, lassan, csendben. Most jött el az ideje a „lelkizésnek”. A haját babrálom, és miután nem szól semmit, elkezdem a regélést.
- Jó, nem tudom ezt kimondani, szal… huh. Nem szeretek dadogni, és össze-vissza halandzsázni, de most valahogy nem tudok értelmesen beszélni, ezért elnézést is kérek így előre. Na, akkor kezdem. Én sajnálom, amit tegnap tettem, nem kellett volna, nem így kellett volna. Nem mentegetem magam, hogy részeg voltam meg hasonlók. Annyira nem voltam beállva és szoktam részegen baszni, és eddig még soha senkivel sem bántam úgy, mint veled. Hogy ez miért történt? Én sem vagyok benne biztos, hogy tudom a választ, de akkor már elmondom én mit hoztam össze, így agyban mióta leléptél. Egy: kívánlak, szép vagy és vonzó, az lenne az őrült, aki nem akarna megfektetni. Kettő: kedves vagy, szóval könnyű elviselni, nem hisztizel, követelsz, nyafogsz. Három: kedvellek, nem mondom, hogy szeretlek, mert mi van, ha mégsem, mi van, ha az amit érzek valami más, csak én nem tudom róla, mert még sosem szerettem valakit ilyen módon. Nem hazudok, kevés jó tulajdonságom van, de ezt annak tartom. Nem foglak álltatni olyan szép dolgokkal, mint a plátói szerelem, nem ígérem neked a szívem, nem mondom, hogy kedves leszek, hogy türelmes, hogy megértő. Önző vagyok, ezt tudom magamról, és nem tudok rajta változtatni, néha sértően őszinte, és egoista. Ilyen vagyok. Meg foglak bántani még százszor, ha nem ezerszer. És kifoglak használni, nap mint nap, úgy mint eddig. Rád vagyok szorulva, a kávédra, a segítségedre, a szeretetedre. Azt hiszem ennyi… ennyit tudok mondani, önmagam védelmében.
Csend. Néha szeretjük, néha gyűlöljük, néha keressük, néha elűzzük, néha zavaró, néha szükséges, de mindig velünk van. Van mikor tömeg vesz körül, és te mégis el tudsz vonulni valahova önmagadba egy kis csenddel, hogy gondolkozass. Van amikor kiül ránk, és letompítja érzékeinket, vagy pont ellenkezően kiélesíti azokat. Ha csend van elveszünk, egy kicsit ebből a világból, és egy másikba jelenünk meg, egy olyan helyen, ahol minden olyan, mint amilyennek akarjuk. A csend néha maga a gyűlölet, de szeretet képében is jöhet. Olyan mint egy jó barát, aki néha felvidít, s néha szembesít a ténnyel: ezt elbasztad. S most kétellyel teli, de megoldást kereső és választ kutató fátyolként borul ránk. Ránk száll, és marad egy kicsit, de hamar tovább áll, hogy gyermekei a gondolatok, hátba támadva saját nemzőjüket, szavak formájában ömöljenek, megtörve és megszüntetve hanggá, a csend ellenségévé váljanak.
Tudom, és érzem, hogy nem haragszik rám, sőt kicsit túlozva: megért, és viszont szeret vagy kedvel, én magam sem tudom. Őt nem vágom át nem mondom hangosan: Szeretlek, de önmagamban ott van, és nem hallgattathatom el. Szeretem, de neki nem kell tudni, nem kötözöm meg szárnyait az angyalomnak, nem kötözöm saját érzéseimmel béklyóba, csak hogy magamhoz láncolhassam. Ha mellettem van, de a szíve vérzik, akkor az enyém is megszakad, ez a mellékhatása a szeretetnek. Legyek inkább nélküle, mint okozzak neki fájdalmat. Csak most tűnik fel, hogy mindvégig piszkáltam a haját, ő pedig szabad kezem tenyerét cirógatja már egy ideje. A pillanat meghitt kellemes, de jönnek a szavak, és távozik a béke. Álnok szavak, mik most kétségbe taszigálják szívemet. Szavak, miket nem akarok hallani, és olyanok amikre vágyom. A kérdés csak annyi: Melyiket kapom? S ezt most megtudom, rám néz, forgolódik, és felül, kicsit sután és nem természetesen, de az ő kendős-meztelen valójában még ez is gyönyörű, még ez is izgató…
- Ha te nem, kimondom én. Szeretlek. Nem érzem hazugságnak, nem érzem valótlannak, csak igaznak és rendjén valónak. Nem mondom, hogy ez csak rajongás, bár talán abból született, most már teljes önálló érzés komplexum. Nem tudom, mikor változott a rajongásom ezzé, de megtörtént. Mesében érzem magam, minden olyan tökéletesnek tűnik, nem érzem zavarónak, hogy valaki olyat szeretek, aki velem egy nemű, és olyan kis fasz mint te. Láttalak a stúdióban, aztán a címlapon, és utána az ajtóm előtt. Az elsőtől megdobbant a szívem, a második dühített, a harmadiktól pedig tátva maradt a szám. Ez van, ez a helyzet. Az általános helyzet, de a tegnap, szóval érted a ma… - nem lep meg, de a szívem zakatol, akarom őt, de nem lehet
Magyarázat a tegnapira… Először közölnöm kéne vele, hogy elköltözöm.
- Visszaköltözöm a lakásomba - síri csönd és hullaszag… na ez jönne vagy hatalmas átkozódás, ha valami lány/ponyvaregényben lennénk, aztán meg könnyes búcsú.
- De attól még akkor találkoznánk vagy nem? Bocsi nekem ez most kavar, hogy akkor most én vettem le rosszul, hogy kapcsolatot szeretnénk, vagy mi van???
- Semmi, angyalom. A tömör lényeg: Nem vetted le rosszul a kapcsolatos dolgot. Szeretném, de nem tudom, hogy kell, majd te taníthatsz. A elköltözésről meg annyit, hogy el kéne. Már vannak szövegkönyvek, és ajánlatok, valószínűleg turnéra is menni fogok, és hogy így visszatérek a „közéletbe”, megint jönnek az újságok meg az ilyenek, ebben a házban nem csak mi lakunk. És a lakók nagy része nem igazán díjazná a zsongó életet a legfölső emeleten, amihez ugye fel kell jönni végig. Zavarná őket, hisz sokszor engem is zavar. Szóval elköltöznöm, már-már muszáj, de szeretném ha veled. Költözz oda hozzám jó? Kicsit messzebb van egyetemtől, de betudlak vinni kocsival, és tényleg nem szeretnék elválni, és én ezt a megoldást látom, a lakásom elég nagy két emberre is, most már csak rajtad áll, hogy mi lesz. Nem lettem annyira rövid, de ezt nem tudtam lesarkítani.
- Nem akarok a terhedre lenni, és a kitartott életmód se minden álmom. Nem tudom, Lyon, szeretnék veled lenni, de fura lesz már két éve lakok itt, és hát Oba-sanék is…
- Nem lennél lealacsonyítva, figyelj ugyanúgy élhetsz mint eddig csak velem, ha nem akarod nem hagyod abba a munkáidat, felőlem csináld ha szeretnéd, és ettől jobban érzed magad, de ez majd jön, szóval majd kialakul. Oba-sanékról pedig annyit, hogy megtudjuk őket látogatni, és te is betudsz ugrani hozzájuk suli után, és akkor később jövök érted mondjuk.
- A másik, hogy nem vagyok kisiskolás, nem kell majd mindenhova szaladgálnod utánam!
- Szóval akkor jössz?
- Megyek, de szüleiddel mi lesz, meg a húgod… Mit szólnak majd hozzá?
- Ne foglalkozz velük annyit. A húgom a lakásomon van, ő zavart át hozzád és kapart fel a padlóról, szóval nem hinném, hogy kifogásol bármit is. Annyit kér, hogy mutassalak be neki még ma- vigyorgunk, na minden jó ha a vége jó. Tényleg tök mesébe illőek vagyunk.
- A szüleiddel nehogy balhézz miattam, és a többiek, szóval a rajongóid, az emberek akik körül vesznek, velük mi lesz? Én megyek, de ez nem olyan egysze… - megcsókolom, sajnálom, de túl sokat aggódik.
- In my dreams only you and me. Ez a dal címe, amit akkor énekeltem fel, amikor találkoztunk először. Most pontosan így érzek. Leszarom a jövőt, csak a most a fontos. Minden vágyam te vagy, az álmom, nem fog érdekelni egy-két konzervatív vadbarom.
- Nekem is te vagy. A reggeliről…szóval ne érts félre én úgy is akarlak, csak én meglepődtem, tudom mondhatod, hogy aki kurvának áll, ne lepődjön meg ha megbasszák, én benne voltam csókba mindenbe, de nem igazán jutott el elhalt agysejtjeimig, hogy bizony itt most mi is történik. De már magamnál vagyok, bár kicsit kótyagosan, olyan semmilyenen, szal másnaposság fever. De ha gondolod, bepótolhatjuk…- lassan megcsókolom. Persze, pótoljuk csak.
Lassan, most minden ráér, csak mi vagyunk, csak az hogy végre jól csináljuk. Kapóra jön az ő meztelensége, mert miután leszedem róla egy szem törölközőjét, máris meglátom, hogy nem csak én vagyok itt felizgulva. Jól eltitkolta egy kendővel, ahhoz képest, hogy nem kicsi… Lassú előjáték. Mikor sikerül teljes mértékig feltüzelnem, megállok, kínzom picit, mert én már csak ilyen szadista vagyok. Puszi mellkasra, mellbimbókra. Végignyalom a nyakától kezdve, amíg így ülő helyzetben tudom, majd hátára döntöm, és teljesen köldökéig haladok. Elszórakozom vele picit, meg-megnyalintom és ettől is már majdnem elmegy. Belegondolva, már reggel négy óta fel vagyunk izgatva, nekem sem ártana már egy jó szopás, de tőle ezt még nem is remélem, mármint a jót. A szopást szó nélkül megtenné, de túl kezdő… Nyögdécsel alattam, tényleg hangos, szóval azt gondolnák róla a legtöbben, hogy halkan, pirulva, eltakarva magát élvez, de nem ő hangosan nyögdécsel, ha jó valami megmondja, kicsit ügyetlen, de tanítható. Nem szégyelli, amit tesz, hisz nincs is miért, ahogy mondta, ez természetes. Simogatom a belső combját, nagyon óvatosan, tudom, hogy ott néhol fájhat, de nem nagyon reagál rá, az élvezet elnyomja ezt a kis kellemetlenséget. Csókfoltokat hagyok a combjain. Megpuszilom a férfiasságának a hegyét, mire ő összerándul hátraveti a fejét, és belemarkol a lepedőbe. Ilyenkor gyönyörűbb, mint általában, sokkalta szebb. Megérzi hiányomat és reszketve kezd ficeregni könyörögve a többiért. Na jó, megkapja. Beveszem a számban, és kiengedem, nyalogatom fel s le. Kicsit meglököm a nyelvemmel, megnyalom és bekapom. Ha nem hallanám azt hihetném a könnyeiből, hogy szenved, de nem hangoskodik, sikkant és kiált, de mindvégig bíztat, minden egyes mozdulata azt kérleli, azért könyörög, hogy végre orgazmusa lehessen, el akar menni. És tőlem várja a gyönyört, eszébe se jut irányítani, megbízik benne, elfogadja, hogy e kezdődő kapcsolatunkban, az ágyban én „hordom a nadrágot”. Megkapja, amit kér, hisz ki vagyok én hogy megtagadjam tőle? Tejesen a számba fogadom, és szívni kezdem, rendesen leszopom. Nem kell neki sok, amit nem is csodálok, előtte, még van annyi önvalamije, hogy szóljon, elfog menni vigyázzak. Persze, majd vigyázok, éppen azt prezentálom itt neki, milyen egy JÓ szopás, nem fogom abbahagyni a cél előtt és kiverni neki kézzel. Megfeszül, és számba löki a farkát mielőtt elérné a felhőket. A számba élvez, nem baj, legalább nem koszoltuk vele össze magunkat, mivel én még MINDIG ruhában vagyok, és vissza kell mennem saját lakásomra, ahol a húgom vár, nem lenne előnyös egy sperma folt az ingem közepén… Lenyeldeklem őt, kicsit édes, szóval nem okoz gondot. Feltérdelek elé, megvárva, ő mit is akar, és egyeztetem azzal, amit én.
Lassanként felkecmereg, elégedett mosoly ül az arcán, odamászik hozzám, és elkezd vetkőztetni. Ing, gatya, alsógatya és máris csupasz vagyok. Hátradönt, és én készségesen és kíváncsian, teljesítem az el nem hangzó parancsot. Ő mintha nem is az imént élvezett volna el, újra tettre kész. Nem néz a szemembe fölém térdel, és én értetlenül nézem…mi a faszra készül? Mikor leesik, hogy a faszomra készül, a hülye kölyke azt hitte, hogy én nem nyúlok hozzá, mert a múltkor is mi lett, erre fogja, és ő akar rám ereszkedni…Na, ebből elég, már oda is helyezte magát, én meg itt vagyok és nem teszek semmit, mert nem jutottam túl azon, hogy kincsem ennyire hülye is tud lenni.
- Baka!- megfogom a csípőjét és eltolom.- Ennyire hülye nem lehetsz!, Itt semmi olyasmi nem lesz, mint amire készültél. Lehet, hogy nem elég világos, de ha fáj valamid, akkor az megsérült. Érted, nem fogunk, most ÚGY együtt lenni. Fájna, nagyon, és én nem fogom azt nézni, ahogy mártírként beáldozod magad a sex oltárán. Akarlak, kincsem, és meg is foglak kapni, de nem most. Nem azt mondom korai, mert nem az, de megvárjuk, amíg ott lent szépen rendbe jössz. Oké?- nem akarom hogy azt higgye nem akarom, meg hogy most valamit elrontott, de nem kicsit vérzett, ülni meg állni is csak alig tud, erre most azt hiszi, hogy boldog leszek tőle, ha szenved. Pont most mondtam el, hogy fontos nekem, de úgy tűnik nem esett le neki.
- Rendben, és bocsi, csak nem tudtam, nem tettél semmit sem, és azt hittem ezt várod. Most mérges vagy?- elég dühösen nézhetek rá, ha ezt hiszi. Megenyhülök, nem vagyok rá mérges, csak nem tudom, kicsit magamra, és kicsit rosszul esik, hogy ezt képzelte rólam, és benne van az az öröm is, hogy megtette volna értem. Ezerszínű csodafagyi, kábé ilyesmi az érzelem gombócom, ellentétesek egymással, és mégsem oltják ki egymást.
- Nem vagyok mérges- megcsókolom lágyan, érzékien. A csók célja a megnyugtatás, hogy megmondja Youn szívének: Szeretem, ha ezt ki nem is mondom, éreztetni akarom vele.
- Most figyelj, másképp csináljuk,- megfogom a csípőjét, és magam fölé irányítom, engedelmesen követi parancsaim.- ülj rám, de ne úgy hogy benned legyek. Szóval, várj, jó most!- lassan rám ereszkedik, és amikor összeérnek a büszkeségeink, és egymáshoz nyomódnak, azt hiszem elélvezek. Erőt veszek nem létező önuralmam felett, és késleltetem a célt. Mikor felfogja, hogy is csináljuk most, csak elmosolyodik, rám hajol és puszit kapok a homlokomra. Lök egy kettőt a csípőjével, és rá kell jönnöm, bár nem lesz annyira jó mintha rendesen csinálnánk, de ez is tökéletesen kielégítő lesz a mostani körülményeket vizsgálva. Teljesen a hátamra ereszkedem, és felveszem vele a szemkontaktust, az engedélyt megkapta, és bele is kezd. Lassan kezdi, és fokozatosan gyorsít, maga a látvány is isteni, látni, ahogy rajtam vonaglik, a gyönyörtől felemelő érzés. A derekán végigsimítva, megfogom jobb kezemmel, és amikor látom, hogy gyönyörünk jönne, lelassítom, hogy az egészet újra kezdje. Már sokszor voltam a határnál, de lassítva újra lehiggadtam, hogy utána miatta lassítsunk. Táncoltunk, nem voltak szabályok és megkötöttségek, miénk volt a legszabadabb tánc abban a pillanatba. Addig húztam, amíg pont egybe nem esett a tetőpontunk, nem állítottam le, sőt a kezem is levettem róla, jelezve, adjon bele mindent, most lesz vége. Ugyanúgy ringatózott rajtam továbbra is, azzal a különbséggel, hogy rám hajolva. Mellkasomra támaszkodott, és hozzám húzódott. Csókot kért és megkapta. Vad volt, szenvedélyes, olyan mint mi. Hirtelen szakadt el tőlem, utoljára lökte felém magát, háta gyönyörű ívbe feszült szőkesége nedves volt, kékségét elzárta a világ elől, jó szorosan összeszorítva. A látványa adott nekem is szárnyakat, felültem és átöleltem. Percekig így voltunk, kapaszkodva az utolsó kis örömfoszlányokba és egymásba. Óvatosan nyitotta ki a szemét, úgy mint aki álomból ébred és nem tudja eldönteni, mennyi a valóság és mennyi az álom, mint ki nem látja a határokat. Körbenézett, és rám a szemembe. Elmosolyodott, és én vele örömködtem. Jó volt így egymással.
Lassan fel kellett kelnünk. Mivel sejtettem Risa már így is szívbajt kap, és kicsinál, mert eddig el voltam, letörölgettem a mellettünk heverő száraz törölköző kendővel magunkat, felöltöztem és felöltöztettem Yount is. Felkeltünk, és elindultunk át az én lakásomba, ahol Risa már tényleg hülyét kaphatott.
Ott volt mellettem nem számított semmi más. Csak én és ő. Csak mi. Átsétáltunk, megtettünk komoly 25 métert vagy 5 perc alatt. Mondhatnám, hogy Youn volt lassú, mert még mindig fáj neki, de az igazság, hogy én álltam meg jó párszor megcsókolni. Kellett a biztosíték az agyamnak, hogy a szívem jól döntött. A választ nem kapta meg, de én igen. Kockáztatni fogok, érezni akarok, szeretek. Meg akarom tölteni az ürességem, és ezt meg is fogom tenni. Youn az én másik felem, mindenki ebben hisz, vagy csak jól hangzik, de nekem most tényleg igaznak tűnik. Furán érezném magam ezek után egyedül. Álmomban, vágyamban és ágyamban mostantól csak te és én. Esküszöm.
Gyors tempóban közeledem célom felé, mikor már az ajtón is benyitottam szembetalálom magam három szempár érdeklődő kereszttüzében. Tudnak mindenről! Megtorpanok, ők megfognak és kihúznak az ajtón, s azt halkan behajtják. Istenem, kérlek ne heréljenek ki! Könyörgöm, ha elveszed tőlem, akkor én meghalok!!! Rutan-san mered rám, majd elmosolyodik, nagyon nem értem én a nőket! Ezért vagyok meleg, mosolyog, amikor kapásból le kéne tépnie a tököm…
Menj be! Fürdesd meg, és kérj bocsánatot, magyarázd el neki a dolgokat jó? Legyetek boldogok gyerekek!- tényleg sötét vagyok az ilyen elvont női dolgokhoz, de örülök hogy büszkeségem a helyén marad, és az ajtó is nyitva. Lelépnek, gondolom bevásárolni, én pedig, besomfordálok Younhoz. Az egyik foteljában ücsörög. Nadrágot nem vett fel, egy hatalmas fürdőlepedő van köré csavarva. Lassan közeledem felé, mikor észrevesz rám bámul, és csak néz. Közelebb megyek, és minden mozdulatomra ügyelve megpróbálom átölelni. Csak remélni tudom, hogy nem retteg tőlem nagyon. Engedi, én átölelem, és percekig csak így vagyunk, nyugiba. Néha-néha megrezzen, de lényegében, még helyrehozhatom a hibám.
Egy idő után elengedem. Letérdelek elé, és szemezünk. Nem kezdek esedezni, nem hordom itt össze-vissza a baromságaim, még nem jött el az ideje. Most sokkal fontosabb az ő nyugalma és épsége, mint az én lelki békém.
- Youn! Figyelj, le kéne zuhanyoznod, jobb lenne utána. Szép tisztán, rendben? - nem erőltetem, el kell érnem, hogy bízzon bennem annyira, hogy elhiggye, nem fogom letámadni.
- Hidd el, már próbáltam, de nem tudok elmenni addig… - hangja elcsuklik.
Átöleli a mellkasát, az egyik kezével, a másikkal a belemarkol a törölköző anyagába. Én ösztönösen kezdem el simogatni elérhető, markoló kezét. A kezeinket figyelem, de szemem sarkából azt is észreveszem, hogy az ő kutató kékségei engem vizslatnak.
- Zavar? Mert abbahagyhatom…ha nem akarod. Kérlek, menjünk fürdeni! Segítek jó, csak gyere!- bólint. Kicsit, de bólint. Megtámaszkodik rajtam, és feláll. Mármint nem úgy, hanem rendesen. Megyünk 1-2 lépést, de megroggyan a térde. Nem esik el, de nagyon nem biztos a járása. Szugerálom picit, majd kérdés nélkül, lassan ölbe veszem, hagyok lehetőséget neki a tiltakozásra, de nem ellenkezik. Besétálok vele a pici fürdőjébe, ott leültetem a szennyes tartójára. Megengedem a zuhanyban a vizet, mivel idő kell neki, amíg kellemes langyosra vált a jéghidegből, és újra kincsem felé fordulok. Ő a kincsem, és nem fogom elveszíteni.
Leguggolok elé, és megvárom, amíg szeme mindkét bogarával rám koncentrál.
- Leöltöztetnélek, ha engeded - nagyot sóhajt, de bólint.
Széttárja karjait, így könnyebb lehúzom róla a pólóját, és kicsomagolom a fürdőlepedőből. Talpra állítom, és besegítem a zuhany alá. Lassan mosom, ügyelve arra, hogy ne váltsak ki belőle félelmet. Végig a mellkasán elől a combjain, s eközben végig az arcát figyelem, nem akarom túlzásba vinni. Időnként kirázza a hideg, de nem tiltakozik, csak becsukja a szemét és összeszorítja a fogait. Lassan már mindenét megtisztítottam, csak az a bizonyos kritikus zóna maradt ki. Leállok.
- Meg kéne fordulnod. Ott is meg kell, hogy mossalak, érted? Ha valami fáj, vagy rosszul esik, akkor szól, vagy ordíts vagy üss. Mindegy melyik csak addig csináld, amíg le nem állok jó?
- Persze! Hidd el, hangos vagyok ám, ha kell, csak a dobhártyáidra vigyázz! - kis pimasz mosoly, de legalább beszél, és a humorérzéke is visszatérőben.
Megfordul, és én elkezdem óvatosan, letörölgetni az alvadt vért a belső combjairól. Fáj neki hallom a szisszenéseit, de nem lép közbe. Kezével a kiálló részekbe kapaszkodik, ahogy eddig is, de most megállapíthatom róluk, mikor rossz neki, akárhányszor felszisszen az ujjai is elfehérednek a szorítástól. Így ha a hangját, a víz el is nyomja, az ujjai elárulják, mikor tartsak kisebb szüneteket. Lassan, de ezzel is végzek.
- Pattanj ki onnan! Jön a szárítkozás! - rávigyorgok, és ő nyakamba kapaszkodva mászik ki a zuhanytálcából.
Előveszek egy tiszta törölközőt, és várakozva rátekintek. Felé nyújtom, mert nem hinném, hogy ezt is engedi, mivel itt már lehetősége van a leüléshez, és biztos támaszkodáshoz. Nem veszi el, és lassan rázogatja a fejét.
- Esetleg segítenél megtörölközni is? Csak mert…megállni még nem tudok valami biztosan, és… hát… szóval… - zavarban van, nem is kicsiben - fáj ha leülök… - nézem kicsit az arcát, de nem tudom sokáig, egy-két pillanat múlva lehajtja a fejét, megakadályozva ezzel, hogy a szemébe nézhessek.
Annyi vígasztal, hogy nem ebben akart megállítani, hanem hogy meglássam a pirulását, és a hatalmas zavarodottságát. Feszélyezem, de nem zavarom. Ez ellentétesen hangzik, hisz szinte ugyanazt jelenti, de hatalmas különbség, hogy a fájó teste tiltakozik ellenem, nem pedig az elméje, és a szíve. Repülni tudnék a boldogságtól, ezzel a rövid kéréssel, engem olyan boldoggá tett, amit el sem tudtam volna eddig képzelni. Vigyorogva törölgetem meg, lassan, óvatosan, úgy érek hozzá, mint eddig, nem siettetem őt sem, és magamat sem, ráérünk. Immár szárazon és tisztán áll előttem remegő lábakkal, elhiszem, hogy alig áll a lábán, de ezt a látványt még élvezni akarom picit. Talán túl sokat legeltettem rajta a szemem, mert ő a nyakamba kapaszkodik már támaszért, nem is támaszért, az egész testét én tartom meg, én karjaimba kapom, és elindulok vele a hálószobája felé, sajnos egészen más szándékkal, mint ami ideális lenne.
- Maradj itt! - épp mikor letenném szól rám, de így megváltoztatva irányom nem leteszem, hanem én ülök le a futonra, és az ölemben tartom őt is. Hátamat neki döntöm a falnak, Youn is elhelyezkedik, velem párhuzamosan elfekszik rajtam, fejét a mellkasomon pihentetve. Megnyugszunk, lassan, csendben. Most jött el az ideje a „lelkizésnek”. A haját babrálom, és miután nem szól semmit, elkezdem a regélést.
- Jó, nem tudom ezt kimondani, szal… huh. Nem szeretek dadogni, és össze-vissza halandzsázni, de most valahogy nem tudok értelmesen beszélni, ezért elnézést is kérek így előre. Na, akkor kezdem. Én sajnálom, amit tegnap tettem, nem kellett volna, nem így kellett volna. Nem mentegetem magam, hogy részeg voltam meg hasonlók. Annyira nem voltam beállva és szoktam részegen baszni, és eddig még soha senkivel sem bántam úgy, mint veled. Hogy ez miért történt? Én sem vagyok benne biztos, hogy tudom a választ, de akkor már elmondom én mit hoztam össze, így agyban mióta leléptél. Egy: kívánlak, szép vagy és vonzó, az lenne az őrült, aki nem akarna megfektetni. Kettő: kedves vagy, szóval könnyű elviselni, nem hisztizel, követelsz, nyafogsz. Három: kedvellek, nem mondom, hogy szeretlek, mert mi van, ha mégsem, mi van, ha az amit érzek valami más, csak én nem tudom róla, mert még sosem szerettem valakit ilyen módon. Nem hazudok, kevés jó tulajdonságom van, de ezt annak tartom. Nem foglak álltatni olyan szép dolgokkal, mint a plátói szerelem, nem ígérem neked a szívem, nem mondom, hogy kedves leszek, hogy türelmes, hogy megértő. Önző vagyok, ezt tudom magamról, és nem tudok rajta változtatni, néha sértően őszinte, és egoista. Ilyen vagyok. Meg foglak bántani még százszor, ha nem ezerszer. És kifoglak használni, nap mint nap, úgy mint eddig. Rád vagyok szorulva, a kávédra, a segítségedre, a szeretetedre. Azt hiszem ennyi… ennyit tudok mondani, önmagam védelmében.
Csend. Néha szeretjük, néha gyűlöljük, néha keressük, néha elűzzük, néha zavaró, néha szükséges, de mindig velünk van. Van mikor tömeg vesz körül, és te mégis el tudsz vonulni valahova önmagadba egy kis csenddel, hogy gondolkozass. Van amikor kiül ránk, és letompítja érzékeinket, vagy pont ellenkezően kiélesíti azokat. Ha csend van elveszünk, egy kicsit ebből a világból, és egy másikba jelenünk meg, egy olyan helyen, ahol minden olyan, mint amilyennek akarjuk. A csend néha maga a gyűlölet, de szeretet képében is jöhet. Olyan mint egy jó barát, aki néha felvidít, s néha szembesít a ténnyel: ezt elbasztad. S most kétellyel teli, de megoldást kereső és választ kutató fátyolként borul ránk. Ránk száll, és marad egy kicsit, de hamar tovább áll, hogy gyermekei a gondolatok, hátba támadva saját nemzőjüket, szavak formájában ömöljenek, megtörve és megszüntetve hanggá, a csend ellenségévé váljanak.
Tudom, és érzem, hogy nem haragszik rám, sőt kicsit túlozva: megért, és viszont szeret vagy kedvel, én magam sem tudom. Őt nem vágom át nem mondom hangosan: Szeretlek, de önmagamban ott van, és nem hallgattathatom el. Szeretem, de neki nem kell tudni, nem kötözöm meg szárnyait az angyalomnak, nem kötözöm saját érzéseimmel béklyóba, csak hogy magamhoz láncolhassam. Ha mellettem van, de a szíve vérzik, akkor az enyém is megszakad, ez a mellékhatása a szeretetnek. Legyek inkább nélküle, mint okozzak neki fájdalmat. Csak most tűnik fel, hogy mindvégig piszkáltam a haját, ő pedig szabad kezem tenyerét cirógatja már egy ideje. A pillanat meghitt kellemes, de jönnek a szavak, és távozik a béke. Álnok szavak, mik most kétségbe taszigálják szívemet. Szavak, miket nem akarok hallani, és olyanok amikre vágyom. A kérdés csak annyi: Melyiket kapom? S ezt most megtudom, rám néz, forgolódik, és felül, kicsit sután és nem természetesen, de az ő kendős-meztelen valójában még ez is gyönyörű, még ez is izgató…
- Ha te nem, kimondom én. Szeretlek. Nem érzem hazugságnak, nem érzem valótlannak, csak igaznak és rendjén valónak. Nem mondom, hogy ez csak rajongás, bár talán abból született, most már teljes önálló érzés komplexum. Nem tudom, mikor változott a rajongásom ezzé, de megtörtént. Mesében érzem magam, minden olyan tökéletesnek tűnik, nem érzem zavarónak, hogy valaki olyat szeretek, aki velem egy nemű, és olyan kis fasz mint te. Láttalak a stúdióban, aztán a címlapon, és utána az ajtóm előtt. Az elsőtől megdobbant a szívem, a második dühített, a harmadiktól pedig tátva maradt a szám. Ez van, ez a helyzet. Az általános helyzet, de a tegnap, szóval érted a ma… - nem lep meg, de a szívem zakatol, akarom őt, de nem lehet
Magyarázat a tegnapira… Először közölnöm kéne vele, hogy elköltözöm.
- Visszaköltözöm a lakásomba - síri csönd és hullaszag… na ez jönne vagy hatalmas átkozódás, ha valami lány/ponyvaregényben lennénk, aztán meg könnyes búcsú.
- De attól még akkor találkoznánk vagy nem? Bocsi nekem ez most kavar, hogy akkor most én vettem le rosszul, hogy kapcsolatot szeretnénk, vagy mi van???
- Semmi, angyalom. A tömör lényeg: Nem vetted le rosszul a kapcsolatos dolgot. Szeretném, de nem tudom, hogy kell, majd te taníthatsz. A elköltözésről meg annyit, hogy el kéne. Már vannak szövegkönyvek, és ajánlatok, valószínűleg turnéra is menni fogok, és hogy így visszatérek a „közéletbe”, megint jönnek az újságok meg az ilyenek, ebben a házban nem csak mi lakunk. És a lakók nagy része nem igazán díjazná a zsongó életet a legfölső emeleten, amihez ugye fel kell jönni végig. Zavarná őket, hisz sokszor engem is zavar. Szóval elköltöznöm, már-már muszáj, de szeretném ha veled. Költözz oda hozzám jó? Kicsit messzebb van egyetemtől, de betudlak vinni kocsival, és tényleg nem szeretnék elválni, és én ezt a megoldást látom, a lakásom elég nagy két emberre is, most már csak rajtad áll, hogy mi lesz. Nem lettem annyira rövid, de ezt nem tudtam lesarkítani.
- Nem akarok a terhedre lenni, és a kitartott életmód se minden álmom. Nem tudom, Lyon, szeretnék veled lenni, de fura lesz már két éve lakok itt, és hát Oba-sanék is…
- Nem lennél lealacsonyítva, figyelj ugyanúgy élhetsz mint eddig csak velem, ha nem akarod nem hagyod abba a munkáidat, felőlem csináld ha szeretnéd, és ettől jobban érzed magad, de ez majd jön, szóval majd kialakul. Oba-sanékról pedig annyit, hogy megtudjuk őket látogatni, és te is betudsz ugrani hozzájuk suli után, és akkor később jövök érted mondjuk.
- A másik, hogy nem vagyok kisiskolás, nem kell majd mindenhova szaladgálnod utánam!
- Szóval akkor jössz?
- Megyek, de szüleiddel mi lesz, meg a húgod… Mit szólnak majd hozzá?
- Ne foglalkozz velük annyit. A húgom a lakásomon van, ő zavart át hozzád és kapart fel a padlóról, szóval nem hinném, hogy kifogásol bármit is. Annyit kér, hogy mutassalak be neki még ma- vigyorgunk, na minden jó ha a vége jó. Tényleg tök mesébe illőek vagyunk.
- A szüleiddel nehogy balhézz miattam, és a többiek, szóval a rajongóid, az emberek akik körül vesznek, velük mi lesz? Én megyek, de ez nem olyan egysze… - megcsókolom, sajnálom, de túl sokat aggódik.
- In my dreams only you and me. Ez a dal címe, amit akkor énekeltem fel, amikor találkoztunk először. Most pontosan így érzek. Leszarom a jövőt, csak a most a fontos. Minden vágyam te vagy, az álmom, nem fog érdekelni egy-két konzervatív vadbarom.
- Nekem is te vagy. A reggeliről…szóval ne érts félre én úgy is akarlak, csak én meglepődtem, tudom mondhatod, hogy aki kurvának áll, ne lepődjön meg ha megbasszák, én benne voltam csókba mindenbe, de nem igazán jutott el elhalt agysejtjeimig, hogy bizony itt most mi is történik. De már magamnál vagyok, bár kicsit kótyagosan, olyan semmilyenen, szal másnaposság fever. De ha gondolod, bepótolhatjuk…- lassan megcsókolom. Persze, pótoljuk csak.
Lassan, most minden ráér, csak mi vagyunk, csak az hogy végre jól csináljuk. Kapóra jön az ő meztelensége, mert miután leszedem róla egy szem törölközőjét, máris meglátom, hogy nem csak én vagyok itt felizgulva. Jól eltitkolta egy kendővel, ahhoz képest, hogy nem kicsi… Lassú előjáték. Mikor sikerül teljes mértékig feltüzelnem, megállok, kínzom picit, mert én már csak ilyen szadista vagyok. Puszi mellkasra, mellbimbókra. Végignyalom a nyakától kezdve, amíg így ülő helyzetben tudom, majd hátára döntöm, és teljesen köldökéig haladok. Elszórakozom vele picit, meg-megnyalintom és ettől is már majdnem elmegy. Belegondolva, már reggel négy óta fel vagyunk izgatva, nekem sem ártana már egy jó szopás, de tőle ezt még nem is remélem, mármint a jót. A szopást szó nélkül megtenné, de túl kezdő… Nyögdécsel alattam, tényleg hangos, szóval azt gondolnák róla a legtöbben, hogy halkan, pirulva, eltakarva magát élvez, de nem ő hangosan nyögdécsel, ha jó valami megmondja, kicsit ügyetlen, de tanítható. Nem szégyelli, amit tesz, hisz nincs is miért, ahogy mondta, ez természetes. Simogatom a belső combját, nagyon óvatosan, tudom, hogy ott néhol fájhat, de nem nagyon reagál rá, az élvezet elnyomja ezt a kis kellemetlenséget. Csókfoltokat hagyok a combjain. Megpuszilom a férfiasságának a hegyét, mire ő összerándul hátraveti a fejét, és belemarkol a lepedőbe. Ilyenkor gyönyörűbb, mint általában, sokkalta szebb. Megérzi hiányomat és reszketve kezd ficeregni könyörögve a többiért. Na jó, megkapja. Beveszem a számban, és kiengedem, nyalogatom fel s le. Kicsit meglököm a nyelvemmel, megnyalom és bekapom. Ha nem hallanám azt hihetném a könnyeiből, hogy szenved, de nem hangoskodik, sikkant és kiált, de mindvégig bíztat, minden egyes mozdulata azt kérleli, azért könyörög, hogy végre orgazmusa lehessen, el akar menni. És tőlem várja a gyönyört, eszébe se jut irányítani, megbízik benne, elfogadja, hogy e kezdődő kapcsolatunkban, az ágyban én „hordom a nadrágot”. Megkapja, amit kér, hisz ki vagyok én hogy megtagadjam tőle? Tejesen a számba fogadom, és szívni kezdem, rendesen leszopom. Nem kell neki sok, amit nem is csodálok, előtte, még van annyi önvalamije, hogy szóljon, elfog menni vigyázzak. Persze, majd vigyázok, éppen azt prezentálom itt neki, milyen egy JÓ szopás, nem fogom abbahagyni a cél előtt és kiverni neki kézzel. Megfeszül, és számba löki a farkát mielőtt elérné a felhőket. A számba élvez, nem baj, legalább nem koszoltuk vele össze magunkat, mivel én még MINDIG ruhában vagyok, és vissza kell mennem saját lakásomra, ahol a húgom vár, nem lenne előnyös egy sperma folt az ingem közepén… Lenyeldeklem őt, kicsit édes, szóval nem okoz gondot. Feltérdelek elé, megvárva, ő mit is akar, és egyeztetem azzal, amit én.
Lassanként felkecmereg, elégedett mosoly ül az arcán, odamászik hozzám, és elkezd vetkőztetni. Ing, gatya, alsógatya és máris csupasz vagyok. Hátradönt, és én készségesen és kíváncsian, teljesítem az el nem hangzó parancsot. Ő mintha nem is az imént élvezett volna el, újra tettre kész. Nem néz a szemembe fölém térdel, és én értetlenül nézem…mi a faszra készül? Mikor leesik, hogy a faszomra készül, a hülye kölyke azt hitte, hogy én nem nyúlok hozzá, mert a múltkor is mi lett, erre fogja, és ő akar rám ereszkedni…Na, ebből elég, már oda is helyezte magát, én meg itt vagyok és nem teszek semmit, mert nem jutottam túl azon, hogy kincsem ennyire hülye is tud lenni.
- Baka!- megfogom a csípőjét és eltolom.- Ennyire hülye nem lehetsz!, Itt semmi olyasmi nem lesz, mint amire készültél. Lehet, hogy nem elég világos, de ha fáj valamid, akkor az megsérült. Érted, nem fogunk, most ÚGY együtt lenni. Fájna, nagyon, és én nem fogom azt nézni, ahogy mártírként beáldozod magad a sex oltárán. Akarlak, kincsem, és meg is foglak kapni, de nem most. Nem azt mondom korai, mert nem az, de megvárjuk, amíg ott lent szépen rendbe jössz. Oké?- nem akarom hogy azt higgye nem akarom, meg hogy most valamit elrontott, de nem kicsit vérzett, ülni meg állni is csak alig tud, erre most azt hiszi, hogy boldog leszek tőle, ha szenved. Pont most mondtam el, hogy fontos nekem, de úgy tűnik nem esett le neki.
- Rendben, és bocsi, csak nem tudtam, nem tettél semmit sem, és azt hittem ezt várod. Most mérges vagy?- elég dühösen nézhetek rá, ha ezt hiszi. Megenyhülök, nem vagyok rá mérges, csak nem tudom, kicsit magamra, és kicsit rosszul esik, hogy ezt képzelte rólam, és benne van az az öröm is, hogy megtette volna értem. Ezerszínű csodafagyi, kábé ilyesmi az érzelem gombócom, ellentétesek egymással, és mégsem oltják ki egymást.
- Nem vagyok mérges- megcsókolom lágyan, érzékien. A csók célja a megnyugtatás, hogy megmondja Youn szívének: Szeretem, ha ezt ki nem is mondom, éreztetni akarom vele.
- Most figyelj, másképp csináljuk,- megfogom a csípőjét, és magam fölé irányítom, engedelmesen követi parancsaim.- ülj rám, de ne úgy hogy benned legyek. Szóval, várj, jó most!- lassan rám ereszkedik, és amikor összeérnek a büszkeségeink, és egymáshoz nyomódnak, azt hiszem elélvezek. Erőt veszek nem létező önuralmam felett, és késleltetem a célt. Mikor felfogja, hogy is csináljuk most, csak elmosolyodik, rám hajol és puszit kapok a homlokomra. Lök egy kettőt a csípőjével, és rá kell jönnöm, bár nem lesz annyira jó mintha rendesen csinálnánk, de ez is tökéletesen kielégítő lesz a mostani körülményeket vizsgálva. Teljesen a hátamra ereszkedem, és felveszem vele a szemkontaktust, az engedélyt megkapta, és bele is kezd. Lassan kezdi, és fokozatosan gyorsít, maga a látvány is isteni, látni, ahogy rajtam vonaglik, a gyönyörtől felemelő érzés. A derekán végigsimítva, megfogom jobb kezemmel, és amikor látom, hogy gyönyörünk jönne, lelassítom, hogy az egészet újra kezdje. Már sokszor voltam a határnál, de lassítva újra lehiggadtam, hogy utána miatta lassítsunk. Táncoltunk, nem voltak szabályok és megkötöttségek, miénk volt a legszabadabb tánc abban a pillanatba. Addig húztam, amíg pont egybe nem esett a tetőpontunk, nem állítottam le, sőt a kezem is levettem róla, jelezve, adjon bele mindent, most lesz vége. Ugyanúgy ringatózott rajtam továbbra is, azzal a különbséggel, hogy rám hajolva. Mellkasomra támaszkodott, és hozzám húzódott. Csókot kért és megkapta. Vad volt, szenvedélyes, olyan mint mi. Hirtelen szakadt el tőlem, utoljára lökte felém magát, háta gyönyörű ívbe feszült szőkesége nedves volt, kékségét elzárta a világ elől, jó szorosan összeszorítva. A látványa adott nekem is szárnyakat, felültem és átöleltem. Percekig így voltunk, kapaszkodva az utolsó kis örömfoszlányokba és egymásba. Óvatosan nyitotta ki a szemét, úgy mint aki álomból ébred és nem tudja eldönteni, mennyi a valóság és mennyi az álom, mint ki nem látja a határokat. Körbenézett, és rám a szemembe. Elmosolyodott, és én vele örömködtem. Jó volt így egymással.
Lassan fel kellett kelnünk. Mivel sejtettem Risa már így is szívbajt kap, és kicsinál, mert eddig el voltam, letörölgettem a mellettünk heverő száraz törölköző kendővel magunkat, felöltöztem és felöltöztettem Yount is. Felkeltünk, és elindultunk át az én lakásomba, ahol Risa már tényleg hülyét kaphatott.
Ott volt mellettem nem számított semmi más. Csak én és ő. Csak mi. Átsétáltunk, megtettünk komoly 25 métert vagy 5 perc alatt. Mondhatnám, hogy Youn volt lassú, mert még mindig fáj neki, de az igazság, hogy én álltam meg jó párszor megcsókolni. Kellett a biztosíték az agyamnak, hogy a szívem jól döntött. A választ nem kapta meg, de én igen. Kockáztatni fogok, érezni akarok, szeretek. Meg akarom tölteni az ürességem, és ezt meg is fogom tenni. Youn az én másik felem, mindenki ebben hisz, vagy csak jól hangzik, de nekem most tényleg igaznak tűnik. Furán érezném magam ezek után egyedül. Álmomban, vágyamban és ágyamban mostantól csak te és én. Esküszöm.