December 5.
Tulajdonképpen az egész regény berakhatnám fejezetenként... (És tulajdonképpen ez a mű világította meg számomra már egészen ifjan sznobizmusomat, nekem már akkor is Sebastian jött be.)
Erich Kästner: A repülő osztály (részlet)
Johnny darabjának, amelyet a karácsonyi ünnepélyen a tornateremben akartak előadni, mint mondtuk, A repülő osztály volt a címe. Öt felvonásból állt, s bizonyos mértékben szinte prófétai teljesítmény volt. Az iskolai életet írta le ugyanis olyannak, amilyen az valamikor talán csakugyan lesz. Az első felvonásban egy tanár - akit Sebastian Frank egy felragasztott bajusz segítségével természethűen alakított - osztályával együtt repülőgépen elindult, hogy a földrajzórát a helyszínen tartsa meg. "A tanítás már helyi jellegű" - így hangzott az első felvonás egyik verssora. Ez azonban nem Johnnytól származott, hanem a rettenetesen okos Sebastiantól, aki ezzel meg akarta nevettetni a tanárokat, amikor majd szavalja. Martin, az osztályelső készítette a díszleteket, mert nagyon jól rajzolt. Az egyik korláthoz fehér kartonra festett repülőgépet rajzszögeztek. Három légcsavarja és három motorja volt, meg egy felcsapható ajtaja, amelyen keresztül be lehetett szállni a repülőgépbe (tehát tulajdonképpen a korlát mögé).
Uli Simmern játszotta az "utazó tanítványok" egyikének húgát. Unokahúgától, Ursulától egy dirndliruhát kapott. Krüger fodrásztól pedig egy hosszú copfos, szőke parókát akartak kölcsönkérni. Múlt szombaton, amikor kimenőjük volt, odamentek, és felpróbálták Ulira a parókát. Felismerhetetlen volt. A megtévesztésig hasonlított egy kislányra. Öt márka volt a kölcsöndíj. De Krüger borbély azt mondta, hogy ha később, amikor majd rákerül a sor, mind hozzá fognak járni borotválkozni, féláron kölcsönzi nekik a parókát. Ezt szentül meg is ígérték.
Hát igen. Az első felvonásban elindult az osztály. A másodikban a repülőgép leszállt a Vezúv kráterének peremén. Martin félelmetes-gyönyörűen ráfestette egy nagy kartonra a tűzokádó hegyet. A kartont csak oda kellett tolni egy nyújtó elé, hogy a Vezúv fel ne boruljon - és Sebastian, a tanár úr, máris megtarthatta rímbe szedett előadását a vulkánok mivoltáról, s kikérdezhette növendékeit Herculaneumról és Pompejiről, a láva borította római városokról. Végül a kráterből felcsapó, Martin festette lángon szivarra gyújtott, aztán továbbutaztak.
A harmadik felvonásban a gizai piramisoknál szálltak le, elsétáltak a legközelebbi festett kartontábla elé, s meghallgatták Sebastian felvilágosításait az óriási királysírok építéséről. Ekkor Johnny mint II. Ramszesz, múmiasápadtra bemázolva, előlépett az egyik piramisból. Eközben persze le kellett hajolnia, mert a karton túl alacsony volt. Ramszesz először magasztaló szónoklatot tartott a Nílus termékenyítő hullámairól s a víz áldásairól általánosságban. Később a világpusztulás lefolyása felől érdeklődött, amelyet csillagásza annak idején megjövendölt. Igen felháborodott, amikor megtudta, hogy a Föld még mindig létezik. És avval fenyegetőzött, hogy a csillagjóst haladéktalanul elcsapja. Ulinak, aki a kislányt játszotta, ki kellett nevetnie az öreg egyiptomi fáraót, és megmondani, hogy a csillagjós réges-rég halott. Erre II. Ramszesz valami titokzatos jelet rajzolt, és a teljesen megbabonázott Ulinak követnie kellett őt a lassan lezáródó piramisba. A hátramaradottak előbb szomorúak voltak, de aztán mégis felkerekedtek.
A negyedik felvonásban a "repülő osztály" az Északi-sarkon szállt le. Látták, amint a Föld tengelye kimered a hóból, és saját szemükkel megállapíthatták, hogy a Föld a pólusain behorpadt. Erről képtáviratot küldtek a Kirchbergi Hírlapnak; egy jegesmedve pedig - amelyet a szőrmékbe burkolózott Matthias játszott - megrendítő himnuszt énekelt a magányról a hó és jég között. A fiúk búcsúzóul megrázták a mancsát, és továbbrepültek.
A tanár úr tévedése folytán - és mert a magassági kormány felmondta a szolgálatot - az ötödik és utolsó felvonásban az égbe érkeztek. Mégpedig Szent Péterhez, aki egy karácsonyfa előtt ült, a Kirchbergi Hírlapot olvasta, és karácsonyt ünnepelt. Elmesélte nekik, hogy nagyon jól ismeri az igazgatójukat, Grünkern professzort. És megkérdezte, hogy megy a sora.
- Itt fenn pedig - folytatta - nem sok látnivaló van. Mert hiszen a mennyország láthatatlan. És fényképezni tilos.
A tanár úr megkérdezte, vajon Szent Péter nem tudná-e újra előteremteni azt a kislányt, akit II. Ramszesz elszöktetett a piramisba. Szent Péter bólintott, valami varázsmondást mormolt, és Uli azon nyomban kimászott egy festett felhőből. Óriási volt az öröm, és elénekelték a "Csendes éj, szentséges éj"-t.
Ezt a karácsonyi ünnepségen majd nézők, tanítók, tanítványok mind együtt fogják énekelni. És így az előadásnak biztosan jó vége lesz.
Ma tehát az utolsó felvonást próbálták. Szent Péter, vagyis Matthias a festett karácsonyfa előtt egy széken ült, a többiek pedig - Ulit kivéve, aki persze még a piramisban volt - tisztelettel állták körül. Matthias fehér álszakállát simogatva, tőle telhető mély hangon mondta:
A mennybe jutni számotokra
voltaképpen csak látszat dolga.
Mert szerkeszthettek gépeket,
s távcsőbe nézhet bár a szem,
az ember egy s mást megtehet
- a mennybe nem lát még ma sem.
Mit rejt e fal, azt most se tudja.
Az egészből csak engem láttok...
MARTIN:
A legnagyobb sajnálatunkra!
SEBASTIAN:
Okot a gyászra mégsem látok:
lehetünk így is jó barátok!
SZENT PÉTER:
Csak holtak látják tisztán az eget!
JOHNNY:
Lefényképezném... Megtisztel vele!
SZENT PÉTER:
Fotografálni, azt itt nem lehet!
Ilyesminek itt nálunk nincs helye.
Kutassátok, amit kutathat az ember,
a megfejthetetlent...
Matthias nyelve megbicsaklott az utolsó szónál. Túl nehéz volt neki, és ettől elfelejtette a szöveget. Néma bocsánatkéréssel meredt Johnnyra, a költőfejedelemre. Johnny hozzálépett, és halkan súgta neki a szavakat.
- Persze. Teljesen igazad van - mondta Matthias. - De tudod, olyan éhes vagyok. És az mindig szörnyen hat az emlékezőtehetségemre!
Hanem aztán összeszedte magát, köhintett és folytatta:
Kutassátok, amit kutathat az ember,
a megfejthetetlent találgatni nem kell.
Jól ismerünk! Felháborodtok,
ha tilalom a részetek.
Azt hiszitek, hogy mindent tudtok.
Pedig még sok kell, hogy egy dolgot
csak tizedrészt is értsetek.
JOHNNY:
Túlzás! Mi ezt nem is kívánjuk.
Nem kínoz úgy a tudásvágyunk,
hogy ily nehéz munkába vágjunk.
MARTIN:
S az ostobáknak jobb az álmuk.
SEBASTIAN:
Ön ismer, tudjuk, minden gondot.
Tán az sem új már, amit mondok,
hogy az imént egy kis pajtásunk
Ramszeszt követve elbolyongott.
Piramisok közt tévelyeg,
s utat vesztett.
SZENT PÉTER:
Szegény gyerek!
Elmondom hát varázsigémet,
mely visszahozza társatok.
Csak félbe ne szakítsatok!
Bár sikerülne a kísérlet!...
"Ami elmúlt, megmarad.
Minden út megőrzi léptünk
s a papiros a szavakat.
Jöjj ide hát, és lépj..."
Ebben a pillanatban valaki erélyesen felrántotta a tornaterem ajtaját. Matthiasnak torkán akadt a vers.
Erich Kästner: A repülő osztály (részlet)
Johnny darabjának, amelyet a karácsonyi ünnepélyen a tornateremben akartak előadni, mint mondtuk, A repülő osztály volt a címe. Öt felvonásból állt, s bizonyos mértékben szinte prófétai teljesítmény volt. Az iskolai életet írta le ugyanis olyannak, amilyen az valamikor talán csakugyan lesz. Az első felvonásban egy tanár - akit Sebastian Frank egy felragasztott bajusz segítségével természethűen alakított - osztályával együtt repülőgépen elindult, hogy a földrajzórát a helyszínen tartsa meg. "A tanítás már helyi jellegű" - így hangzott az első felvonás egyik verssora. Ez azonban nem Johnnytól származott, hanem a rettenetesen okos Sebastiantól, aki ezzel meg akarta nevettetni a tanárokat, amikor majd szavalja. Martin, az osztályelső készítette a díszleteket, mert nagyon jól rajzolt. Az egyik korláthoz fehér kartonra festett repülőgépet rajzszögeztek. Három légcsavarja és három motorja volt, meg egy felcsapható ajtaja, amelyen keresztül be lehetett szállni a repülőgépbe (tehát tulajdonképpen a korlát mögé).
Uli Simmern játszotta az "utazó tanítványok" egyikének húgát. Unokahúgától, Ursulától egy dirndliruhát kapott. Krüger fodrásztól pedig egy hosszú copfos, szőke parókát akartak kölcsönkérni. Múlt szombaton, amikor kimenőjük volt, odamentek, és felpróbálták Ulira a parókát. Felismerhetetlen volt. A megtévesztésig hasonlított egy kislányra. Öt márka volt a kölcsöndíj. De Krüger borbély azt mondta, hogy ha később, amikor majd rákerül a sor, mind hozzá fognak járni borotválkozni, féláron kölcsönzi nekik a parókát. Ezt szentül meg is ígérték.
Hát igen. Az első felvonásban elindult az osztály. A másodikban a repülőgép leszállt a Vezúv kráterének peremén. Martin félelmetes-gyönyörűen ráfestette egy nagy kartonra a tűzokádó hegyet. A kartont csak oda kellett tolni egy nyújtó elé, hogy a Vezúv fel ne boruljon - és Sebastian, a tanár úr, máris megtarthatta rímbe szedett előadását a vulkánok mivoltáról, s kikérdezhette növendékeit Herculaneumról és Pompejiről, a láva borította római városokról. Végül a kráterből felcsapó, Martin festette lángon szivarra gyújtott, aztán továbbutaztak.
A harmadik felvonásban a gizai piramisoknál szálltak le, elsétáltak a legközelebbi festett kartontábla elé, s meghallgatták Sebastian felvilágosításait az óriási királysírok építéséről. Ekkor Johnny mint II. Ramszesz, múmiasápadtra bemázolva, előlépett az egyik piramisból. Eközben persze le kellett hajolnia, mert a karton túl alacsony volt. Ramszesz először magasztaló szónoklatot tartott a Nílus termékenyítő hullámairól s a víz áldásairól általánosságban. Később a világpusztulás lefolyása felől érdeklődött, amelyet csillagásza annak idején megjövendölt. Igen felháborodott, amikor megtudta, hogy a Föld még mindig létezik. És avval fenyegetőzött, hogy a csillagjóst haladéktalanul elcsapja. Ulinak, aki a kislányt játszotta, ki kellett nevetnie az öreg egyiptomi fáraót, és megmondani, hogy a csillagjós réges-rég halott. Erre II. Ramszesz valami titokzatos jelet rajzolt, és a teljesen megbabonázott Ulinak követnie kellett őt a lassan lezáródó piramisba. A hátramaradottak előbb szomorúak voltak, de aztán mégis felkerekedtek.
A negyedik felvonásban a "repülő osztály" az Északi-sarkon szállt le. Látták, amint a Föld tengelye kimered a hóból, és saját szemükkel megállapíthatták, hogy a Föld a pólusain behorpadt. Erről képtáviratot küldtek a Kirchbergi Hírlapnak; egy jegesmedve pedig - amelyet a szőrmékbe burkolózott Matthias játszott - megrendítő himnuszt énekelt a magányról a hó és jég között. A fiúk búcsúzóul megrázták a mancsát, és továbbrepültek.
A tanár úr tévedése folytán - és mert a magassági kormány felmondta a szolgálatot - az ötödik és utolsó felvonásban az égbe érkeztek. Mégpedig Szent Péterhez, aki egy karácsonyfa előtt ült, a Kirchbergi Hírlapot olvasta, és karácsonyt ünnepelt. Elmesélte nekik, hogy nagyon jól ismeri az igazgatójukat, Grünkern professzort. És megkérdezte, hogy megy a sora.
- Itt fenn pedig - folytatta - nem sok látnivaló van. Mert hiszen a mennyország láthatatlan. És fényképezni tilos.
A tanár úr megkérdezte, vajon Szent Péter nem tudná-e újra előteremteni azt a kislányt, akit II. Ramszesz elszöktetett a piramisba. Szent Péter bólintott, valami varázsmondást mormolt, és Uli azon nyomban kimászott egy festett felhőből. Óriási volt az öröm, és elénekelték a "Csendes éj, szentséges éj"-t.
Ezt a karácsonyi ünnepségen majd nézők, tanítók, tanítványok mind együtt fogják énekelni. És így az előadásnak biztosan jó vége lesz.
Ma tehát az utolsó felvonást próbálták. Szent Péter, vagyis Matthias a festett karácsonyfa előtt egy széken ült, a többiek pedig - Ulit kivéve, aki persze még a piramisban volt - tisztelettel állták körül. Matthias fehér álszakállát simogatva, tőle telhető mély hangon mondta:
A mennybe jutni számotokra
voltaképpen csak látszat dolga.
Mert szerkeszthettek gépeket,
s távcsőbe nézhet bár a szem,
az ember egy s mást megtehet
- a mennybe nem lát még ma sem.
Mit rejt e fal, azt most se tudja.
Az egészből csak engem láttok...
MARTIN:
A legnagyobb sajnálatunkra!
SEBASTIAN:
Okot a gyászra mégsem látok:
lehetünk így is jó barátok!
SZENT PÉTER:
Csak holtak látják tisztán az eget!
JOHNNY:
Lefényképezném... Megtisztel vele!
SZENT PÉTER:
Fotografálni, azt itt nem lehet!
Ilyesminek itt nálunk nincs helye.
Kutassátok, amit kutathat az ember,
a megfejthetetlent...
Matthias nyelve megbicsaklott az utolsó szónál. Túl nehéz volt neki, és ettől elfelejtette a szöveget. Néma bocsánatkéréssel meredt Johnnyra, a költőfejedelemre. Johnny hozzálépett, és halkan súgta neki a szavakat.
- Persze. Teljesen igazad van - mondta Matthias. - De tudod, olyan éhes vagyok. És az mindig szörnyen hat az emlékezőtehetségemre!
Hanem aztán összeszedte magát, köhintett és folytatta:
Kutassátok, amit kutathat az ember,
a megfejthetetlent találgatni nem kell.
Jól ismerünk! Felháborodtok,
ha tilalom a részetek.
Azt hiszitek, hogy mindent tudtok.
Pedig még sok kell, hogy egy dolgot
csak tizedrészt is értsetek.
JOHNNY:
Túlzás! Mi ezt nem is kívánjuk.
Nem kínoz úgy a tudásvágyunk,
hogy ily nehéz munkába vágjunk.
MARTIN:
S az ostobáknak jobb az álmuk.
SEBASTIAN:
Ön ismer, tudjuk, minden gondot.
Tán az sem új már, amit mondok,
hogy az imént egy kis pajtásunk
Ramszeszt követve elbolyongott.
Piramisok közt tévelyeg,
s utat vesztett.
SZENT PÉTER:
Szegény gyerek!
Elmondom hát varázsigémet,
mely visszahozza társatok.
Csak félbe ne szakítsatok!
Bár sikerülne a kísérlet!...
"Ami elmúlt, megmarad.
Minden út megőrzi léptünk
s a papiros a szavakat.
Jöjj ide hát, és lépj..."
Ebben a pillanatban valaki erélyesen felrántotta a tornaterem ajtaját. Matthiasnak torkán akadt a vers.