Fic: Brothers/Lovers 1. fejezet
Cím: Brothers/Lovers 1. fejezet
Szerző: Anne Winchester
Béta: Deana Winchester
Fandom: Supernatural/Boondock Saint crossover
Műfaj: wincest és twincest
Szereplők/páros: Dean/Sam, Connor/Murphy
Korhatár/Figyelmeztetések: R-NC-17
Megjegyzés: Kicsit megkevertem az időt ebben a fictionben. John halála említve sem lesz, és a film(Boondock Saints) történéseit is eléggé szabadon kezelem.
Boston Amerika egyik legnagyobb és legrégibb városa. Így nem csak az írek hemzsegnek benne, hanem a szellemek is. Éppen ezért tartott most az Impala a város felé. A két testvér már fáradt volt a hosszú vezetéstől, ezért amint beértek Boston egyik külvárosába, kerestek gyorsan egy motelt, hogy kipihenhessék magukat.
Mielőtt azonban lepihentek volna, vettek néhány újságot. Sam a kezében egy Boston Globalt hozott, aminek a címlapján az állt: A Szentek visszatértek. Nem foglalkozott vele, csak ledobta az asztalra, majd leült a laptopja elé. A bostoni híreket kezdte nézegetni, mindenhol csak ezekről a Szentekről talált híreket, de azokról a szellemtámadásokról semmit, amik miatt Bostonba jöttek.
- Semmi - dühöngött Dean, amikor a hatodik újságot is átnézte. - Ezek a rohadt Szentek vannak mindenhol, de azon kívül semmi - mutogatott hevesen. - A Szentek megölték ezt, a Szentek megölték amazt. Imádjuk a Szenteket, utáljuk a Szenteket!
- Kik ezek a Szentek?
- Mi tudom én! Valami őrültek, akik halomra gyilkolják azokat, akiket ők bűnösnek hisznek!
- Önbíráskodás - motyogta öccse.
Néha még a jogi tanulmányok felböffentek belőle egészen váratlan pillanatokban. Dean ilyenkor csak nézte pár másodpercig egy elégedett mosollyal, majd tovább tette a dolgát. De most nem volt dolga azon kívül, hogy arra próbáljon rájönni, pontosan hol is voltak azok a bizonyos szellemtámadások. Végül olyan ideges lett, hogy összegyűrte a kezében lévő újságot, és egyszerűen kiengedte a kezéből az asztalra. Sam ekkor becsukta a laptopot, felállt, bátyjához lépett, majd megcsókolta.
- Nyugi. Rá fogunk jönni, hogy mi történik itt. A Szenteket meg leszarjuk. Tesszük a dolgunkat.
- De…
- Nincs de Dean. Felhívjuk Bobby-t, talán ő többet tud.
- De csak reggel - vigyorodott el a bátyja, és most ő csókolta meg Samet.
- Azt hittem fáradt vagy - mosolygott Sam is, miközben már az ágy felé tartotta, és Dean keze már ingjének gombjain ügyködött.
- Tudod, hogy erre sosem vagyok fáradt - ezzel megcsókolta.
Eközben egy másik testvérpár, ikrek, lépett ki egy hotel bejáratán. Megálltak, hogy szokásukhoz híven rágyújtsanak. Beletették a cigarettát a szájukba, kivették zsebükből a benzines öngyújtójukat, majd cigihez emelték, és meggyújtották. Minden mozdulatuk tökéletesen összehangolt volt, még az is, ahogy kifújták az első füstkarikát. Ruganyos léptekkel indultak tovább, senki nem sejtette, hogy táskáikban a még forró fegyvereik lapulnak, és senki sem bámulta meg őket. Senki sem sejtette, hogy a Szentek járnak köztük.
Connor és Murphy hamarosan beléptek abba a kikötői raktárépületbe, amiben meghúzták magukat Yakavetta halála után. A régi lakásukba nem mehettek vissza, hiszen már mindenki tudta, hogy valaha ott éltek, köszönhetően a kutyáknak, ahogy Smecker nevezte a sajtót. A rendőrség is a nyomukban loholt, de csak apró lépésekkel, hiszen köztük is sokan szimpatizáltak a fiúk tetteivel.
Már be is rendezkedtek új otthonukban, hiszen nem volt sok különbség az előző lakhelyük és e között. Különben is, nekik csak egy számított. Hogy a másikkal lehessenek. A raktár egy védett, biztonságos zugában letettek egy nagy matracot, amin mindketten kényelmesen elfértek.
Lezuhanyoztak a saját maguk által tákolt tusolóban, majd lefeküdtek. Hamarosan halk nyögések töltötték be a raktár korhadt falait. Árnyékaik néha felderengtek, ha egy éjjeli halászatról visszatérő hajó lámpái bevilágítottak, így ilyenkor láthatták a másik testét, ami tökéletes tükörképe volt a sajátjuknak, mivel ha már Isten az arcukat nem teremtette egyformának, akkor a tetoválásaikkal próbálták ezt a hibát kijavítani.
Órákkal később már mindketten aludtak, egymásra fonódott karokkal és lábakkal. Mellettük a fegyvereik, és a két rózsafüzér. Minden éjjel szeretkeztek, de az akciók utániakon sokkal nagyobb volt a szenvedély és a hév. Ez a veszély miatt lehetett, hiszen ilyenkor mindig kockáztatták a maguk életét, amit nem féltettek, ellenben a testvérükét nagyon is. Képesek lettek volna meghalni, hogy a másik életben maradjon, azonban az a másik képtelen lett volna élni az ikertestvére nélkül.
Reggel a Winchester testvérek felhívták Bobby-t, aki mindössze annyi információval tudott szolgálni, hogy a szellemtámadások minden esetben a kikötőben történtek. Éppen ezért el is indultak. Hamarosan már valóban Boston határát lépték át, ahol szinte érezni lehetett a feszültséget. Eddig is mindenhol csak a Szentekről olvashattak, de itt már a kirakatokban lévő tévékben is róluk beszéltek, itt-ott szendvicsembereket is lehetett látni, akik vagy azt hirdették magukon, hogy a Szentek valójában démonok, vagy azt, hogy ők fogják megváltani a világot. Ezt persze a két Winchester nevetségesnek tartotta, bár a démon dolgot nem tartották kizártnak.
Az ír negyedben találtak egy kis kocsmát, aminek az emeletén voltak kiadó szobák, ezért oda tértek be.
- Jó napot - köszöntek, és a pulthoz léptek.
- Jó napot barátaim - felelte az öreg kicsit szaggatottan. - Mivel szo szo szolgálhatok?
- Két sört kérnénk - válaszolt Dean. - És a kiadó szobák felől szeretnénk érdeklődni. Mennyibe kerülne, úgy egy hétre?
- Ha ha ha ha egy szobával megelégednek, akkor ti ti ti tizenöt dolcsi lesz.
- Egy éjszakára? - kérdezte Sam.
- Frászt, azt! - kiáltotta az öreg, és a két testvér elkerekedett szemmel nézte. - Bocsánat, tudjátok van nekem ez a ba ba ba bajom… Nem egy éjjelre, egész hétre.
- Kivesszük! - felelték egyszerre, és bekortyoltak a sörükbe. Hallották, hogy az öreg nagyon olcsón adja ki a szobáit, de ennyire alacsony árra ők sem számítottak.
- Doc vagyok - nyújtott kezet az öreg, a fiúk pedig viszonozták. - Tudjátok, errefelé ritkaságszámba megy, ha egy nem ír betér egy ír kocsmába - sóhajtotta. - Bár a régi kocsmám sokkal szebb volt… És ott voltak ők is. Connor és Murphy, na meg Rocco - csapongott a gondolatok között, és a testvérek már nem bírták követni őt, ezért inkább úgy döntöttek, felmennek a szobájukba, és pihennek estig
Még az öreg beszélt valamit, amikor felmentek a lépcsőn, de az már nem nekik szólt, csak magában magyarázott, ezért már ügyet sem vetettek rá. Összekészítettek mindent, ami a szellemvadászathoz szükséges, majd eldőltek közös ágyukon. Nem ölelkeztek, épp hogy csak fejük ért össze, de érzelmeik bizonyításához nem is volt szükség arra, hogy állandóan falják egymást. Mindketten pontosan tudták, hogy mit érez a másik, hiszen akkor, amikor megadatott nekik, hogy bizonyíthassák, meg is tették azt, testestől, lelkestől.
Miután teljesen besötétedett, akkor indultak útnak. Mivel Boston kikötője hatalmas volt, így tudták, hogy egy nap alatt nem fogják megtalálni, amit keresnek. Ezért először a legelhagyatottabbak felé vették az irányt, abban a reményben, hogy talán ott garázdálkodnak az eltávozni nem tudó lelkek.
Két épületet már átnéztek, és semmit se találtak. Megbeszélték, hogy a harmadik átvizsgálása után visszatérnek az öreg kocsmájába. Halkan lépdeltek a korhadt fa padlón, de az néha-néha felsóhajtott lábuk alatt. Kősóval töltött fegyvereiket egy pillanatra sem engedték le, most különös érzésük volt. Tudták, hogy van itt valami.
A McManus testvérek meghallották a lépéseket, ezért meglapultak. Bár a másik testvérpár pont szex közben zavarta meg őket, de ez volt a legkisebb bajuk. Nem akartak lelepleződni, nem akartak vérontást. Különösen, ha csak valami fiatalokból álló csapat teszteli a bátorságát. De a léptek egyre közeledtek, ők pedig mint két szende tizenéves leskelődtek ki a takaró alól. Viszont amikor meghallották, hogy látogatóiknál fegyver is van, mindketten felugrottak, sajátjaikért.
Ekkor lövés dörrent, és Connor hanyatt vágódott a padlón. Murphy üvöltve rontott neki Deannek, akinek a kezében még most is füstölgött a puska.
- Murph! Ne! Nincs semmi bajom! - kiáltotta testvére, majd felült, és a sötétebb hajú iker azonnal megtorpant, és visszafordult. Odaugrott Connorhoz, akinek csak kevés vér szivárgott a mellkasából. - Viszont átkozottul fáj - nyöszörgött. Murphy felsegítette, majd leültette egy székre. Ezután meggyújtotta az olajlámpásukat, ami bevilágította a helységet.
- Mi fasz ez? - nézett a Winchesterekre.
- Ti mit kerestek itt? - kérdezte Dean.
- Mi itt lakunk. Ti mit akartok itt? - kérdezett vissza Murphy. - Ráadásul fegyverekkel?
- Mi izé… Nálatok is vannak fegyverek. Kik vagytok ti?
- Ti kik vagytok? És mi a faszt kerestek itt? Lelőttétek a testvéremet! - akadt ki Murphy végleg.
- És ti meg miért vagytok meztelenek? - kérdezte most már Sam.
- Na ez az, amihez kibaszottul nincsen semmi közöd!
- Nyugi Murphy - szólalt meg fájdalmasan Connor. - Vegyünk fel egy gatyát, aztán folytassuk úgy a beszélgetést.
Folyt. köv.
Szerző: Anne Winchester
Béta: Deana Winchester
Fandom: Supernatural/Boondock Saint crossover
Műfaj: wincest és twincest
Szereplők/páros: Dean/Sam, Connor/Murphy
Korhatár/Figyelmeztetések: R-NC-17
Megjegyzés: Kicsit megkevertem az időt ebben a fictionben. John halála említve sem lesz, és a film(Boondock Saints) történéseit is eléggé szabadon kezelem.
Boston Amerika egyik legnagyobb és legrégibb városa. Így nem csak az írek hemzsegnek benne, hanem a szellemek is. Éppen ezért tartott most az Impala a város felé. A két testvér már fáradt volt a hosszú vezetéstől, ezért amint beértek Boston egyik külvárosába, kerestek gyorsan egy motelt, hogy kipihenhessék magukat.
Mielőtt azonban lepihentek volna, vettek néhány újságot. Sam a kezében egy Boston Globalt hozott, aminek a címlapján az állt: A Szentek visszatértek. Nem foglalkozott vele, csak ledobta az asztalra, majd leült a laptopja elé. A bostoni híreket kezdte nézegetni, mindenhol csak ezekről a Szentekről talált híreket, de azokról a szellemtámadásokról semmit, amik miatt Bostonba jöttek.
- Semmi - dühöngött Dean, amikor a hatodik újságot is átnézte. - Ezek a rohadt Szentek vannak mindenhol, de azon kívül semmi - mutogatott hevesen. - A Szentek megölték ezt, a Szentek megölték amazt. Imádjuk a Szenteket, utáljuk a Szenteket!
- Kik ezek a Szentek?
- Mi tudom én! Valami őrültek, akik halomra gyilkolják azokat, akiket ők bűnösnek hisznek!
- Önbíráskodás - motyogta öccse.
Néha még a jogi tanulmányok felböffentek belőle egészen váratlan pillanatokban. Dean ilyenkor csak nézte pár másodpercig egy elégedett mosollyal, majd tovább tette a dolgát. De most nem volt dolga azon kívül, hogy arra próbáljon rájönni, pontosan hol is voltak azok a bizonyos szellemtámadások. Végül olyan ideges lett, hogy összegyűrte a kezében lévő újságot, és egyszerűen kiengedte a kezéből az asztalra. Sam ekkor becsukta a laptopot, felállt, bátyjához lépett, majd megcsókolta.
- Nyugi. Rá fogunk jönni, hogy mi történik itt. A Szenteket meg leszarjuk. Tesszük a dolgunkat.
- De…
- Nincs de Dean. Felhívjuk Bobby-t, talán ő többet tud.
- De csak reggel - vigyorodott el a bátyja, és most ő csókolta meg Samet.
- Azt hittem fáradt vagy - mosolygott Sam is, miközben már az ágy felé tartotta, és Dean keze már ingjének gombjain ügyködött.
- Tudod, hogy erre sosem vagyok fáradt - ezzel megcsókolta.
Eközben egy másik testvérpár, ikrek, lépett ki egy hotel bejáratán. Megálltak, hogy szokásukhoz híven rágyújtsanak. Beletették a cigarettát a szájukba, kivették zsebükből a benzines öngyújtójukat, majd cigihez emelték, és meggyújtották. Minden mozdulatuk tökéletesen összehangolt volt, még az is, ahogy kifújták az első füstkarikát. Ruganyos léptekkel indultak tovább, senki nem sejtette, hogy táskáikban a még forró fegyvereik lapulnak, és senki sem bámulta meg őket. Senki sem sejtette, hogy a Szentek járnak köztük.
Connor és Murphy hamarosan beléptek abba a kikötői raktárépületbe, amiben meghúzták magukat Yakavetta halála után. A régi lakásukba nem mehettek vissza, hiszen már mindenki tudta, hogy valaha ott éltek, köszönhetően a kutyáknak, ahogy Smecker nevezte a sajtót. A rendőrség is a nyomukban loholt, de csak apró lépésekkel, hiszen köztük is sokan szimpatizáltak a fiúk tetteivel.
Már be is rendezkedtek új otthonukban, hiszen nem volt sok különbség az előző lakhelyük és e között. Különben is, nekik csak egy számított. Hogy a másikkal lehessenek. A raktár egy védett, biztonságos zugában letettek egy nagy matracot, amin mindketten kényelmesen elfértek.
Lezuhanyoztak a saját maguk által tákolt tusolóban, majd lefeküdtek. Hamarosan halk nyögések töltötték be a raktár korhadt falait. Árnyékaik néha felderengtek, ha egy éjjeli halászatról visszatérő hajó lámpái bevilágítottak, így ilyenkor láthatták a másik testét, ami tökéletes tükörképe volt a sajátjuknak, mivel ha már Isten az arcukat nem teremtette egyformának, akkor a tetoválásaikkal próbálták ezt a hibát kijavítani.
Órákkal később már mindketten aludtak, egymásra fonódott karokkal és lábakkal. Mellettük a fegyvereik, és a két rózsafüzér. Minden éjjel szeretkeztek, de az akciók utániakon sokkal nagyobb volt a szenvedély és a hév. Ez a veszély miatt lehetett, hiszen ilyenkor mindig kockáztatták a maguk életét, amit nem féltettek, ellenben a testvérükét nagyon is. Képesek lettek volna meghalni, hogy a másik életben maradjon, azonban az a másik képtelen lett volna élni az ikertestvére nélkül.
Reggel a Winchester testvérek felhívták Bobby-t, aki mindössze annyi információval tudott szolgálni, hogy a szellemtámadások minden esetben a kikötőben történtek. Éppen ezért el is indultak. Hamarosan már valóban Boston határát lépték át, ahol szinte érezni lehetett a feszültséget. Eddig is mindenhol csak a Szentekről olvashattak, de itt már a kirakatokban lévő tévékben is róluk beszéltek, itt-ott szendvicsembereket is lehetett látni, akik vagy azt hirdették magukon, hogy a Szentek valójában démonok, vagy azt, hogy ők fogják megváltani a világot. Ezt persze a két Winchester nevetségesnek tartotta, bár a démon dolgot nem tartották kizártnak.
Az ír negyedben találtak egy kis kocsmát, aminek az emeletén voltak kiadó szobák, ezért oda tértek be.
- Jó napot - köszöntek, és a pulthoz léptek.
- Jó napot barátaim - felelte az öreg kicsit szaggatottan. - Mivel szo szo szolgálhatok?
- Két sört kérnénk - válaszolt Dean. - És a kiadó szobák felől szeretnénk érdeklődni. Mennyibe kerülne, úgy egy hétre?
- Ha ha ha ha egy szobával megelégednek, akkor ti ti ti tizenöt dolcsi lesz.
- Egy éjszakára? - kérdezte Sam.
- Frászt, azt! - kiáltotta az öreg, és a két testvér elkerekedett szemmel nézte. - Bocsánat, tudjátok van nekem ez a ba ba ba bajom… Nem egy éjjelre, egész hétre.
- Kivesszük! - felelték egyszerre, és bekortyoltak a sörükbe. Hallották, hogy az öreg nagyon olcsón adja ki a szobáit, de ennyire alacsony árra ők sem számítottak.
- Doc vagyok - nyújtott kezet az öreg, a fiúk pedig viszonozták. - Tudjátok, errefelé ritkaságszámba megy, ha egy nem ír betér egy ír kocsmába - sóhajtotta. - Bár a régi kocsmám sokkal szebb volt… És ott voltak ők is. Connor és Murphy, na meg Rocco - csapongott a gondolatok között, és a testvérek már nem bírták követni őt, ezért inkább úgy döntöttek, felmennek a szobájukba, és pihennek estig
Még az öreg beszélt valamit, amikor felmentek a lépcsőn, de az már nem nekik szólt, csak magában magyarázott, ezért már ügyet sem vetettek rá. Összekészítettek mindent, ami a szellemvadászathoz szükséges, majd eldőltek közös ágyukon. Nem ölelkeztek, épp hogy csak fejük ért össze, de érzelmeik bizonyításához nem is volt szükség arra, hogy állandóan falják egymást. Mindketten pontosan tudták, hogy mit érez a másik, hiszen akkor, amikor megadatott nekik, hogy bizonyíthassák, meg is tették azt, testestől, lelkestől.
Miután teljesen besötétedett, akkor indultak útnak. Mivel Boston kikötője hatalmas volt, így tudták, hogy egy nap alatt nem fogják megtalálni, amit keresnek. Ezért először a legelhagyatottabbak felé vették az irányt, abban a reményben, hogy talán ott garázdálkodnak az eltávozni nem tudó lelkek.
Két épületet már átnéztek, és semmit se találtak. Megbeszélték, hogy a harmadik átvizsgálása után visszatérnek az öreg kocsmájába. Halkan lépdeltek a korhadt fa padlón, de az néha-néha felsóhajtott lábuk alatt. Kősóval töltött fegyvereiket egy pillanatra sem engedték le, most különös érzésük volt. Tudták, hogy van itt valami.
A McManus testvérek meghallották a lépéseket, ezért meglapultak. Bár a másik testvérpár pont szex közben zavarta meg őket, de ez volt a legkisebb bajuk. Nem akartak lelepleződni, nem akartak vérontást. Különösen, ha csak valami fiatalokból álló csapat teszteli a bátorságát. De a léptek egyre közeledtek, ők pedig mint két szende tizenéves leskelődtek ki a takaró alól. Viszont amikor meghallották, hogy látogatóiknál fegyver is van, mindketten felugrottak, sajátjaikért.
Ekkor lövés dörrent, és Connor hanyatt vágódott a padlón. Murphy üvöltve rontott neki Deannek, akinek a kezében még most is füstölgött a puska.
- Murph! Ne! Nincs semmi bajom! - kiáltotta testvére, majd felült, és a sötétebb hajú iker azonnal megtorpant, és visszafordult. Odaugrott Connorhoz, akinek csak kevés vér szivárgott a mellkasából. - Viszont átkozottul fáj - nyöszörgött. Murphy felsegítette, majd leültette egy székre. Ezután meggyújtotta az olajlámpásukat, ami bevilágította a helységet.
- Mi fasz ez? - nézett a Winchesterekre.
- Ti mit kerestek itt? - kérdezte Dean.
- Mi itt lakunk. Ti mit akartok itt? - kérdezett vissza Murphy. - Ráadásul fegyverekkel?
- Mi izé… Nálatok is vannak fegyverek. Kik vagytok ti?
- Ti kik vagytok? És mi a faszt kerestek itt? Lelőttétek a testvéremet! - akadt ki Murphy végleg.
- És ti meg miért vagytok meztelenek? - kérdezte most már Sam.
- Na ez az, amihez kibaszottul nincsen semmi közöd!
- Nyugi Murphy - szólalt meg fájdalmasan Connor. - Vegyünk fel egy gatyát, aztán folytassuk úgy a beszélgetést.
Folyt. köv.