A kettővel korábbi bejegyzést editáltam egy újabb órarendverzióval, akit érdekel lesse meg, nem nagy a változás, csak max annyi, hogy mégtovább vagyok benn Bpen a héten.
Sok a szemináriumom idén, majdnem minden tantárgyam az, úgyhogy a héten véglegesítve lett miből milyen előadást tartok + írni kell egy kb 15 oldalas szemináriumi dolgozatot is ugyanerről.
Töriből az Edo kori iparművészetet választottam (abból kell választani amilyen kort épp veszünk a félévben) , modern japán töriből a japán-koreai kapcsolatokat (ennek nagyrészét úgyis Korea annektálása fogja kitenni, szal érdekes téma sztem ^^ ), társadalomtöriből pedig a 20. sz-i zárt médiakapcsolatokat választottam és ezen belül a kisha kurabu-król fogok írni, mert túl nagy az egész egy témának. XD Ezek a kisha kurabu-k a zárt újságírói/riporteri klubok Japánban. Meg van szabva, hogy egy adott sajtótájékoztatón/médiaeseményen ki mehet be riportot készíteni az alanyokkal, egyáltalán ki lehet tagja egy ilyen klubnak, finoman fogalmazva nehéz ide bekerülni, teljesen más szabályok szerint működik ez az egész mint itt Európában. Ez is nagyon érdekel, tavaly már gyüjtöttem hozzá mindenféle jegyzetet egyik médiás órámon, úgyhogy most fel is használom őket, csak le kéne fordítani magyarra. XD
Műfordításon a Ryuuseiden-t fogom lefordítani (az Amiboshi/Suboshi-s FY regényt). A Nurikosat akartam ;__; , de sajnos nem találtam sehol a neten letölthető formában japánul.
Egyházismeretre nem tudok bejárni egyáltalán, fizikai képtelenség egyszerre két órán lenni a város 2 végletében, úgyhogy ez most kimarad az életemből (na nem mintha sajnálnám), még szerencse hogy elvileg nincs évközi zh csak vizsga félév végén. Hát remélem, hogy nem lesz gond belőle...-_-
A kanji zhk ismét tornyosulnak a fejem fölött....az elsőre 2 éjjelt tudtam végigtanulni és sztem így sem lesz csak max 60% (épphogy 2es) annyira képtelen vagyok ilyen rövid idő alatt ennyi kanjit megjegyezni maradandóan. -_- Hiába jegyzem meg egyik éjjel, másnap reggelre már szinte semmi nem marad meg az olvasatokon kívül. -_- Nem tudom leírni őket, és mindig azt rontom el zhn is. *fails*
Jövőhét szombattól elkezdem a koreait egyébként végre, kisebb variálások után csak össze fog jönni. ^_^
Heti 1 óra nem lesz leterhelő, de arra mégis jó lesz, hogy lassan, de biztosan haladjak vele. ^^
Múlthéten találkoztam a nénivel már és beszélgettünk 1 órát a Deákon, nagyon aranyos és segítőkész! :)))!
A tanítás is megyeget közben, 5 tanítványom van és mind nagyon szorgalmas. ^^ (mind japános)
Vettem magamnak új csizmát, meglepően olcsón sikerült találni, hosszú keresgélés után. Az előző már eléggé elnyűtt volt az elmúlt 3 év viszontagságai után (itt tudni kell hogy én egy csizmát kb szeptembertől áprilisig hordok egy évben XD) de azért megtartom a régebbit is még egy ideig, ki tudja mi történik az újjal. ^^;; Bár eddig nagyon kényelmes és ami a legfontosabb nekem, MELEG. XD
Szeretnék még venni egy télikabátot is, az eddigi elszakadt hátul a tél végén és mivel kb 16 éves korom óta azt használtam, úgy gondoltam, hogy akkor idén ideje venni egy újat. ^_^;;; Csak mindegyik olyan drága ami jó meleg és tetszik... de nem adom fel a keresgélést, ha csizmát találtam jót olcsón, akkor kabátot is fogok! XD XD
Animecon jó volt, túléltük. XD Szuper volt együtt látni sok embert akikkel nagyon szeretek együtt lenni. <333 éséséséséss megnyertük Barbival a rajzversenyt yaaaaaaaaaaaay
^_______________________________^
Annyira örültem neki!!!!!!!!!!!! ^_______________________________________________^
Köszi minden zsűritagnak aki ránkszavazott *OOOOOO*!!!!!!!!!
És Orsinak külön köszi a pici ajándékért!!!! Imádlak <33333333333 ;_; *SZUTTY* *elrakta a cuki borítékot is* <3333333333333333333333333333333333333333
(Ja, és Ayuminak is köszönöm a kalácsot, ami egyébként tök finom volt és a lehető legperverzebben igyekeztem megenni xDDDDD)
Egyébként élek mégha nem is nagyon adok életjelet magamról itt dühöngéseken kívül; a con óta jól meg vagyok fázva, ma kiesett egy tömésem @_@, holnap reggel megyek fogászatra... az élet zajlik továbbra is, csak hagyna engem békén végre már nyüssz... -.-;
Mai zárszó: Még 19%, és lent van az új Supernatural rész. *_*
És okt. 14-től megint Vészhelyzet! *________*