Larénak
SH fic, az új sorozatból, DE
Igazából ez egy fordítás ((http://evil-demandred.livejournal.com/25872.html#cutid1)), nem kértem rá engedélyt, és csak nyomokban emlékeztet az eredetire. Meg amúgy sem tudok fordítani, szóval béna lett, és ->menegetőzéshelye<- stb.
Nem egy vidám darab, figyelmeztetésnek rögtön itt van a karakterhalál, némi gore, stb, szóval NEM egy vidám darab.
Egyébként még azért szeretnék írni ezen kívül Sherlock Holmes ficeket, sőt tervbe vettem, hogy majd írok mindhárom SH fandomban, ahol működök (novellák, a 2009-es film, meg a sorozat).
Hát ennyi igazából.
Miután túlélték a robbanást, a dolgok már nem egészen voltak ugyanolyanok.
Sherlock egyszer csak azt vette észre, hogy John székének állandó helye lett az ablak mellett, és órák hosszat csak kifele bámul. Majdhogynem lenyűgöző volt, ahogy John kiszakadt a körülötte lévő világból, és ahogy szemei fókuszálatlanul meredtek előre.
De nem volt lenyűgöző, természetesen.
Unalmas volt, szörnyen unalmas, és amikor harmadszorra történt meg, hogy John egyáltalán nem figyelt arra, amit mondott, Sherlock vonójával addig bökdöste őt, míg vissza nem tért révületéből.
Nem sokkal ezután, egészen pontosan harminckét órával és hét perccel később Sherlock bekapcsolta John laptopját, míg John vásárolt, és lekereste a poszttraumatikus stressz szindróma tüneteit. Sherlock arra jutott, hogy egyértelműen a robbanás idézte elő a korábban mélyre temetett zavart, és John számára előnyös lenne valamilyen kezelés.
Azonban Sherlocknak nem volt türelme a terapeutákhoz, és nem is bízott meg bennük, ezért úgy döntött, neki kell felélénkítenie Johnt. Ez, mindenesetre, volt olyan szórakoztató és érdekes, mint Sherlock maga.
A következő tizenkilenc napban újból belevetették magukat a Moriarty utáni nyomozásba, és bár teljes kudarc volt, és szinte semmit nem értek el, John felhagyott az ablak előtti céltalan bámészkodással. Miután megnézte John laptopján az internetes előzményeket, Sherlock megállapította, hogy John többször böngészi a wikipédiát és kutat ingyenes, pornográf tartalmú oldalak után, mint hogy az álmatlanság és a lidércnyomásos éjszakák gyógymódját keresné.
Elégedetten, Sherlock túllépett a problémán, ahogy túllépet a legtöbb emberen is, akivel találkozott.
Négy nappal és tíz órával később, mikor már John visszaköltöztette a székét, el az ablaktól, eredeti helyére, Mycroft látogatott el hozzájuk. Feltehetően Sherlock tanácsát akarta kérni egy bűnügyet illetően, a Belügyminisztérium számára. Mialatt a teáját kortyolgatta Mycroft tekintete elégszer cikázott Sherlock és John között, hogy azt sugallja, aggódik. Hogy mi az, ami Sherlockban nyugtalanította, nem tudta pontosan meghatározni, de gyanakodott, hogy a dolognak köze van a két férfi kapcsolatához, vagy talán John mentális épségéhez. Nehéz volt ezt megmondani, hisz Sherlock képtelen volt aggodalmat érezni.
Sherlockot jóleső önelégültséggel töltötte el a tudat, hogy egymaga rakta rendbe Johnt. Mindössze több veszélyre volt szüksége, és többre Sherlock társaságából. Nem kétséges, hogy Mycroft azt mondaná, hogy Johnnak vissza kellett volna mennie a tanácsadásra, de persze azt is mondták, hogy Sherlock pszichiátriai kezelésre szorul hét éves kora óta. És persze tévedtek. Ahogy általában.
*
Sherlock a szőke férfi profilját tanulmányozta, ahogy az laptopja fölé görnyedve blogjának legújabb bejegyzését írta. John ujjai lassan mozogtak a billentyűzet fölött. Még mindig nem tanult meg tíz ujjal gépelni, csak a két középsőt használta.
- Miért nézel homoszexuális tartalmú oldalakat?
John összerezzent, és a laptop majdnem leesett a földre. Káromkodva kapott a gép után, majd precízen az asztalra rakta, mintha ezzel is időt akarna nyerni. Egy gyors mozdulattal benedvesítette ajkait, és megköszörülte a torkát, de nem nézett Sherlockra.
- Már elnézést, de... miről beszélsz?
- Az előzmények a böngésződön. Pornót néztél, de még soha nem mutattál érdeklődést a férfiak iránt. Miért?
- Én... - most már nem csak a nyaka, hanem az arca is vörös volt. John végre ránézett, de azonnal el is kapta a tekintetét. Az ujjai megrándultak, ahogy a szavakat formálta. - Sherlock, ne nézz bele a személyes holmimba.
- Ez nem válasz a kérdésemre.
- Nem, ez nem az.
John olyan hirtelen állt fel, hogy majdnem felborította a székét. Esetlen volt, és félszeg. Ideges. Dühös. Izzadó tenyerét a farmerjába törölte. A bal keze remegett. - Ehhez semmi közöd.
John a konyhába ment, és kinyitotta a hűtőt. Valószínűleg most csinálni fog magának egy csésze teát, ettől mindig jobban érzi magát - ezt hónapokkal ezelőtt figyelte meg Sherlock.
- Az isten szerelmére, egyszer igazán vehetnél te tejet!
Ahogy John hátát tanulmányozta, Sherlock rájött.
*
Három nappal később John alatta feküdt, az első alkalommal, sérülten és törékeny testtel. A szolgálatban eltöltött évek nyomai még mindig látszódtak, és Johnnak nem kellett volna nagy erőfeszítéseket tennie ahhoz, hogy ismét megfelelhessen a hadsereg elvárásainak. Mutatóujját végigfuttatta a bal vállán lévő csúnya, világos színű sebhelyen. A seb, ami majdnem megölte őt. A seb, ami végül idehozta.
- Sherlock... - ajkai szétváltak, mellkasa izzadtságtól fénylett. Sherlock szemei összeszűkültek és az agyába véste a hangot. A férfi farka keményen feszült a csípőjének. - Istenem... igen...
Sherlock lehajtotta a fejét, és nyelvével kirajzolta a nyaki artéria útját. John felszisszent, és összerándult, és Sherlock lehunyta a szemét, ahogy tenyere alatt megérezte az izmok játékát. Meg akarta őt vágni, pontosan itt.
John a hátának szorította a kezeit, csípőjét előrelökte és önkéntelenül is próbálta olyan pozícióba csavarni testét, hogy érezhesse, ahogy Sherlock farka az övéhez nyomódik. Erről sokat fantáziált John, ezt jól tudta Sherlock. Tudta, hisz látta a gépén.
- Csak mondd, hogy mit szeretnél - mormolta Sherlock, és engedte, hogy fogai kicsit jobban belemélyedjenek John kulcscsontjába. - Mondd meg. - ujjait az izzadtságtól csatakos szőke tincsek közé fúrta.
- Ezt... ezt akarom... - John gerince mélyebb ívbe hajlott, és Sherlock érezte, még keményebb lesz, elég volt hallani a másik hangjából égő vágyat. Lejjebb csúszott, és hagyta, hogy merevsége Johnéhoz nyomódjon. A szőke férfi torkából feltörő nyögés majdhogynem állati volt, mérhetetlen sóvárgásról és szenvedélyről beszélt. Sherlock összeszorította fogai megcsikordultak. - Kérlek Sherlock... engedd, hogy... - ujjai bizonytalanul próbáltak utat találni kettőjük közé. - Szeretnélek megérinteni...
Sherlock anélkül bámulta John nyakát, hogy igazából látta volna, míg a férfi a farka köré kulcsolta ujjait. A bőre forró volt, és érdes. Sherlock az ajkai alatt érezte, hogyan lüktet a vér az ereiben.
John hevesen kapkodta a levegőt, tenyerébe fogta mindkettőjüket, és ahogy mozgott, ritmikusan szorította össze ujjait. Egyre gyorsabban lélegzett, és Sherlock azt kívánta, bár el tudna menni így, azt akarta, hogy ő is úgy tudja élvezni Johnt, ahogy a férfi élvezi együttlétüket.
- Sherlock? - John lassított, és ahogy ránézett, látta rajta, össze van zavarodva, szeméből süt az aggodalom. - Valamit én...? Neked jó így...?
- Igen. - Sherlock végighúzta hüvelykujját John arcán. - Igen. Nem. Jó, csak...
- Csak? - John elengedte kettőjüket, és a könyökére támaszkodva felült. Sherlock a lába között elernyedő szervet nézte, érezte a nedvet, ami az ő combján folyt végig, és idegennek érezte magát a saját testében. - Mit akarsz... mit csináljak?
- Meg akarlak vágni.
John szemei lassan elkerekedtek, de néma maradt.
*
Mycroft egy olyan ember szemeivel nézett az öccsére, aki már így is túl sokat látott.
John elment dolgozni. Nem egészen két óra és ötvennyolc perc és itthon lesz.
Mycroft keresztbe rakta a lábait.
- Be kellene fejezned ezt... ezt a dolgot Johnnal.
Sherlock változatlanul a kandallópárkányon lévő koponya üres, fekete szemgödrébe bámult. John visszaszerezte Mrs. Hudsontól.
Mycroft hüvelykujjával megdörzsölte esernyője fogóját.
- Ha nem fejezed be most, John meg fog sérülni. Ezt akarod?
- Menj el.
- Persze, elfelejtettem. Semmi sem számít, csak te jól szórakozhass. - Mycroft sóhajtott, és próbált úrrá lenni csalódottságán. - Sherlock... egész eddigi életed során kordában tartottad ezt. Tudnod kell, ha egyszer elkezded, nem leszel képes abbahagyni.
- Abbahagyni mit? - Mycroft mindig felbosszantotta. Kedve lett volna meglökni... lelökni őt a lépcső tetejéről.
- A... a szexuális igényeidről beszélek. Mindketten tudjuk, hogy jócskán túl vannak a normális határon. - Mycroft arca furcsa grimaszba rándult, mintha nehezére esne mondandóját szavakba önteni.
- Persze, mintha bármennyi fogalmad lenne a dologról... - Sherlock felpattant, és átcsörtetett a szobán, mint egy ingerült kisgyerek. Tudta, hogy ez szánalmas, és ettől az egész csak még rosszabb lett, de Mycroft szavai parazitaként gyűrűztek a bőre alá.
- Sherlock, te nem vagy olyan, mint a többi ember. Hogyha most szabadjára ereszted a vágyaidat, azok után, hogy annyi éven keresztül kontroll alatt tartottad magad, többé nem leszel képes visszazárni őket egy dobozba, ha John már nem lesz veled.
Sherlock megpördült, és bátyjára meredt. Mycroft arcán nem tükröződtek érzelmek, de a szeméből sütött az aggodalom.
- John nem fog elmenni.
A szünet egész pontosan hét másodpercig tartott.
- Biztos, hogy el fog menni. - Mycroft összeillesztette ujjait, és a hangja csendes volt. - Lehet, hogy te fogod őt elijeszteni, vagy egyszerűen csak túljut ezen a veszély iránti kényszeres vágyódáson, és találkozni fog egy kedves nővel, akivel majd közös életet akar, és gyerekeket. Sherlock, te nem vagy alkalmas egy egészséges párkapcsolat fenntartására. John testileg és lelkileg is sérült, ezért van most itt veled.
- Takarodj.
- Nem fog sokáig kielégíteni, ha csak lefekszel vele. Használtad már a pengét?
Sherlock szemei összeszűkültek, és érezte, ahogy a körmei a tenyerébe vájnak.
- Takarodj. Most.
Mycroft felállt, és megmarkolta az esernyőjét. Szembenézett az öccsével, és közben azokat a szavakat kereste, amikkel rávehetné őt, hogy a helyes utat válassza. Évek óta próbálkozott ezzel.
- Nem véletlenül voltál pszichiáternél.
*
Azon az éjszakán Sherlock végighúzta a zsebkését John csípőjén, és nézte, ahogy a vér kibuggyan, és vékony érbe gyűlve folyik végig a sápadt bőrön. A szőke férfi sípolva engedte ki a levegőt tüdejéből. Sherlocknak szinte elég lett volna ez a hang, hogy elmenjen...
- Igen... - John mellkasán a penge vörös nyomot hagyott, és ő szétmaszatolta a vért az ujjaival. John őt nézte, a szemeiben érthetetlen bizalom ült, és érthetetlen volt a vágy is, ami az arcát vörösre festette, és az ágyékát életre keltette. Ez volt az, amit John élvezett, ez volt az, ami távol tartotta a háború visszatérő emlékét és ami megakadályozta a keze remegését. Sherlock megborzongott, ahogy tekintetük összekapcsolódott. - Akarod, hogy megint megvágjalak?
- Ig... - John hangja elcsuklott, aztán nyelt egyet. - Igen.
Sherlock megnyalta az ajkait, és a kés hegyét John kulcscsontjának nyomta. Nézte, és már annyira merev volt, hogy szinte fájt, ahogy a penge a bőr alá szalad, ami könnyedén válik szét a csont fölött. Felnyögött, még mielőtt el tudta volna fojtani. John hevesen zihált, és egész testében remegett, mintha az ösztöneivel kellett volna küzdenie azért, hogy ne mozduljon.
John annyira alkalmazkodó volt.
*
Két éjszakával és egy órával később Sherlock a szokásos foteljében ült a tévé előtt és egy késő esti, betelefonálós rulettműsort nézett. Ez volt az egyetlen olyan tévéprogram, amit nem tudott előre megjósolni. Három óra három perckor John lejött a lépcsőn, egy olyan hálóköntösbe burkolózva, ami túl nagy volt neki.
- Sherlock?
Sherlock nem nézett rá.
- John?
- Mit a fenét nézel...? - John odasétál, és megállt a fotel mellett. Sherlock jobb vállára egy kéz nehezedett. - Nem számít... figyelj. Gyere, szükséged van pihenésre. - finoman masszírozni kezdte a nyakát, a gyengéd érintés keltette vibrálás szétáradt a testében. Sherlock lehunyta a szemét.
- Nem szabadott volna hagynod, hogy megvágjalak.
John egy pillanatra megállt, aztán Sherlock érezte, hogy a keze a hajába siklik. John szerette ezt csinálni.
- Semmi baj. - John hangja mély volt. Tele kedvességgel, megértéssel és ragaszkodással. - Tényleg nem baj. Élveztem. Csinálhatsz bármit, amit szeretnél.
Sherlock összerezzent, és felnézett rá. John mosolygott, és a fáradtságtól gyűrött arcról olyan bizalom sugárzott, amitől Sherlock gyomra felkavarodott.
- Ne. Ne mond ezt.
- Azért mondom, mert én is szeretném. - John lehajolt, megfogta Sherlock kezét, és felhúzta a fotelből. - Igazat mondok.
Sherlock hosszasan nézett a kék szemekbe, megmártózva a belé vetett végtelen bizalomba, aztán felemelve kezét ujjait végighúzta John arcán. A férfi oldalra hajtotta a fejét, belesimulva ezzel az érintésbe.
Sherlock azt kívánta, bár tudná, hogy kell érezni.
*
Tizenegy nappal később Sherlock kezei kellő erővel szorultak össze John nyaka körül ahhoz, hogy megfosszák őt a tüdejébe áramló oxigéntől. A szőke férfi ösztönösen próbált levegőhöz jutni, a szemei elkerekedtek és a keze ökölbe szorult. Ám nem küzdött.
Már csinálták így korábban is, és ahogy elmerült a másik testében, a hosszú ujjak a szőke férfi torka körül kulcsolódtak össze, egyre erősebben és erősebben, míg Sherlock el nem ment.
John is gyakran elélvezett ilyenkor, a veszély borzongató izgalma átbillentette őt a gyönyör határán.
Ezúttal Sherlock tudta átlépni azt a bizonyos határt. John sem, nem volt elég közel a csúcshoz, hogy az oxigénhiány hatására orgazmusa legyen. Sherlock erősebben szorította össze az ujjait, a körmei már teljesen elfehéredtek. John torka annyira a keze alá illett.
Találkozott a tekintetük, és Sherlock meglátta a kontroll alatt tartott pánik mögött égő lázas tüzet. John egész testében remegett, az izmai ritmikusan rándultak össze Sherlock farka körül. Nem lazított a szorításon, és saját lélegzetét is visszatartotta, ahogy John tátogva erőlködött, hogy levegőt juttasson elkínzott tüdejébe. Ó igen, megsérült, és Sherlock vágyát még inkább felkorbácsolta a tudat, hogy engedte neki, még több sérülést okozzon.
John ajkai az ő nevét formálták, és azok az ajkak most fehérek voltak, a hangja elhalt Sherlock kezei alatt. A tekintete fátyolossá vált, majd elvesztette az eszméletét, és a férfi tudta, ez az a pillanat, amikor el kellene engednie a torkát. Talán elég lenne egy perc, és John magához térne, erős fejfájással ugyan, de testét bűnös öröm töltené el, hisz amit csinálnak, az furcsán perverz, és nem egészen helyes.
Nem lazított az ujjai szorításán, és John nyaka most már egészen vörös lett.
John ebben a pillanatban olyan gyámoltalan volt.
Üres, teljesen üres.
Sherlock élesen, erőszakosan lökte előre újból és újból csípőjét, szinte meglovagolta Johnt, miközben a torkát szorította, meghágta őt, és fejét lehajtva a szívverését hallgatta. Közel járt a csúcshoz, a gyönyör viharos gyorsasággal söpört végig a testén, John szívverése akadozni kezdett, aztán végül elnémult, és Sherlock torkából egy nyers, hörgésszerű hang tört fel, ahogy a másik testébe élvezett.
Ahogy az agya kitisztult, Sherlock lefejtette az ujjait John nyakáról. Friss véraláfutások a régiek fölött. Szemei a semmibe meredtek, a szája félig nyitva volt.
Sherlock a mellkasára hajtotta a fejét, és hallgatta a csöndet.
Valahol mélyen, belül, a bizonytalanság kezdte el berágni magát a csontjaiba. Most éreznie kellene valamit, megbánást, sajnálatot, de a vére őrült száguldásba kezdett, és kimondhatatlan izgalom szállta meg.
Ez a John soha nem fogja elhagyni. Soha nem fog máshoz tartozni.
És ezek a kezek kulcsolódtak halálos szorítássá a korábbi sérülések nyomával borított nyak körül, hogy játszi könnyedséggel változtathassák Johnt egy üres héjjá.
Három perccel és két másodperccel később Sherlock rádöbbent, hogy soha többé nem fogja hallani John hangját.
*
- Nem az én hibám.
Sherlock most már felöltözve állt a hálószoba ajtajában, és onnan bámulta John mozdulatlan testét, ami ugyanabban a pózban hevert az ágyon. John nem válaszolt. Változatlanul nézett a plafon felé, de a tekintete üres volt. Sherlock ezelőtt még soha nem figyelt fel arra, mennyire törékeny is a férfi. Az aggodalom mély barázdákat vésett a homlokára, és a szeme alatt most mintha sötétebbek lettek volna a karikák.
Sherlock keze ökölbe szorult.
- A te hibád. Nemet kellett volna mondanod. Nem lett volna szabad hagynod, hogy elhatalmasodjon rajtam ez a...
A sebhely John vállán csúnya volt, fehér színű és fényes felületű.
- Most mit csináljak?
Sherlock a padlóra roskadt, aztán maga alá húzta a lábait. Az ágy látványát megpróbálta kizárni az agyából, helyette az ablakon bámult ki. Makacsul összeszorított szája vékony vonallá szűkült. Égtek a szemei.
- Nem vagy halott, tudod? Nem vagy az.
A csönd pontosan kilenc percig és negyven másodpercig tartott.
Sherlock, mintha most látná először, átható pillantással mérte végig Johnt. Hogy nem látta eddig, mennyire sebezhető? A leszerelt katona teste, és a mindenre kiterjedő fegyelem álarca alatt John törékeny volt.
- Nem... ne csináld. Hagy abba.
Sherlock a földre szorította a tenyerét.
- Nem vagy halott!
Hazudott.
*
- Nemnemnem. Nem. - Sherlock végtelen köröket rótt a lakásban, miközben ujjait egymásnak ütögette. John régi botja a kandallónak volt támasztva.
*
- Tudom, hogy halott vagy - mondta Sherlok, az ágyon ülve, John teste mellett. John szíve két órája és hatvan perce állt le. - Tudom. - ujjait John hajába fúrta. A fejbőre hideg volt. Egy légy szállt rá John bal szemére.
- Nem kellett volna így történnie.
A tenyerét John arcának nyomta, mire a férfi feje oldalra bicsaklott, arccal az ablak felé. A légy felszállt, pár másodpercig körözött a levegőben, aztán leszállt az asztalra.
- John... én nem akartam... - úgy fordította John fejét, hogy a férfi ránézzen. Sherlock összeszorította az ajkait, és próbálta a megfelelő szavakat megkeresni, hogy John tudja, mennyire komolyan gondolja. - Nem akartam...
Nem maradt semmi, amit hallhatott volna.
*
Sherlock kigombolta a nadrágját, és lassan a földre eresztette. Ismét meztelen volt. Kezében tartotta a bicskáját, és lassan előcsúsztatta a pengét. John teste mostanra már teljesen kihűlt.
- Maradnod kellett volna. De te nem bántad. Előtted soha senki nem mondta, hogy nem baj. Nem mondták, hogy ez így rendben van...
Leült John mellé, és az ölébe húzta a kezét. Az ujjai úgy simultak a combjára, mintha John megint örömet akarna neki szerezni.
- Tudod, én nem vagyok jól. Valami nem működik itt, a fejemben. Mind ezt mondják. Mycroft megpróbált megállítani. Aggódott érted. - Sherlock behunyta a szemét, és megszorította John kezét. - Hozzám tartoztál. Éreznem kellett volna valamit. Megérdemelted volna, hogy érezzek valamit.
Kinyitotta a szemét, és némi gondolkozás után egy párnát csúsztatott John feje alá. A férfi most már őt nézte. John volt az ő közönsége. Nem vette észre, hogy az összes zseniális eszmefuttatása lényegét veszti, ha John nem hallgatja meg őt.
- John... - beleszúrta a kést John felkarjába, három centiméter mélyen és hat centiméter hosszúságú sebet ejtett rajta, aztán egy hirtelen mozdulattal kirántotta a pengét. Sherlock a férfi karjára szorította az ujjait. Néha Johnnak segítségre volt szüksége. Néha Sherlocknak is. Egy egész fele. Egy hiányzó darab. Sherlock nem tudta, hogy ő egy hiányzó darab, míg nem találkozott Johnnal.
John így már nem tud elmenni.
Sherlock fogai könnyen megfájdultak.
*
Nem találták meg John testét.
Tudta, hogyan kell kikerülnie a rendőrséget. Olyan sok példát látott arra, hogy mit nem szabad tenni, hogy az szinte már leegyszerűsítette a helyzetét. Soha nem fogják elkapni.
Mrs. Hudsonnak azt mondta, hogy John eltűnt, és aggódik, hogy esetleg egy ellensége áll a háttérben, csak hogy közelebb juthasson hozzá.
Lestrade nyomozott, a szemei a haragtól szűkültek össze, mert szerette Johnt. Átnézte John holmiját, és kikérdezte Sherlockot a legutóbbi eseteiről, melynek felderítésében John is részt vett. Sherlock minden erejével próbálta megoldani John eltűnésének rejtélyét, nem aludt napokig, és követte azokat a nyomokat, amiket ő hagyott, hogy aztán zsákutcába fusson.
Harry Watson is ellátogatott hozzá, részegen és könnyek között, és arról beszélt, összeakadó nyelvvel, botladozó szavakkal, hogy mennyire szerette az öccsét. Sherlock nézte őt, és próbálta visszafojtani undorát.
A média huszonnyolc nappal később már el is feledkezett John Watson eltűnéséről, és Mrs. Hudson levelet kapott John szüleitől, hogy szeretnék elvinni fiuk holmiját. Sherlock csomagolt össze, a használati tárgyait újságpapírba burkolta, és papírdobozokba rakta, egyedül John kabátját tartotta meg. Aztán biztosította, hogy házon kívül legyen, mikor John szülei eljönnek a dobozokért.
Két nappal és tizenkét órával később Sherlock a földön hasalva kaparta le a szekrény aljára ragasztott zacskót, amiben nagyobb mennyiségű kokain volt. A következő hetet teljes delíriumban töltötte.
*
Mycroft végighúzta hüvelykujját a zsebkés élén, a szeméből semmit nem lehetett kiolvasni. Sherlock a kanapén hevert, elterpeszkedve, a feje alá pedig begyűrte John kabátját. Tű, a gumicső és némi szétszóródott por volt az asztalon. Az első alkalommal életében Sherlock képtelen volt felidézni, hogy milyen nap van.
- Baleset volt? - Mycroft őt nézte. Sherlock letörölte vonójáról a rárakódott gyantaport.
- Micsoda? - a hangja még saját maga számára is furcsán csengett. Mintha egy fal túloldaláról jutnának el hozzá a szavak.
- John. Baleset volt?
Találkozott a tekintetük. Csönd.
- Nem.
Mycroft lerakta a kést, és átható tekintettel vizsgálta őt. Nem tudott már többé aggodalmat felfedezni, csupán dühöt. És csalódottságot.
- Megölted.
Sherlock megmarkolta a vonó két végét, és kettétörte. A vonószőr végén csonkán himbálózott a fa egyik része. Mycroft még csak meg sem rándult.
- Nem akartam. - Sherlock a földre ejtette a vonó maradékát, és tovább bámulta a plafont.
- Értem - mondta Mycroft. - Fel kéne, hogy jelentselek.
- De nem fogsz.
Mycroft hosszú percekig állt némán, de Sherlocknak fogalma sem volt arról, hogy pontosan mennyi ideig. Az idő elvesztette a jelentőségét, amióta John elment.
- Egy jó embert öltél meg, Sherlock - mondta Mycroft csöndesen. - Valakit, aki tisztességes volt. És nem tudom, hogy magadat, vagy őt sajnálod-e jobban.
Sherlock nevetni kezdett. Nem nevetett hetek óta. Most, nem tudta abbahagyni, és csak nevetett, és nevetett görcsösen, míg a torka ki nem száradt, és a könnyek el nem borították az arcát. Mikor végül már a könnyekből is kifogyott, és csak összegörnyedve remegett a kanapén, Mycroft már nem volt a lakásban.
*
Két nappal később hetvenszázalékos kokainoldatot adott be magának, és a Paddington állomás egyik külső részén a sínek mellé állt. Ahogy nézte, hogy a 09:29-es gyorsvonat közeledik felé, azt kívánta, bárcsak létezne valamilyen Isten, mert Isten nem engedte volna, hogy John a közelébe kerüljön.
Isten nem engedte volna azt sem, hogy egy olyan ember, mint ő ehhez a világhoz legyen béklyózva pusztán azzal, hogy él.
John vérének az ízével a szájában lépett a sínekre, a vonat elé. Egy pillanattal azelőtt, hogy elgázolta volna, Johnt látta maga mellett, aki remegő kézzel nyúl az övé felé.
Igazából ez egy fordítás ((http://evil-demandred.livejournal.com/25872.html#cutid1)), nem kértem rá engedélyt, és csak nyomokban emlékeztet az eredetire. Meg amúgy sem tudok fordítani, szóval béna lett, és ->menegetőzéshelye<- stb.
Nem egy vidám darab, figyelmeztetésnek rögtön itt van a karakterhalál, némi gore, stb, szóval NEM egy vidám darab.
Egyébként még azért szeretnék írni ezen kívül Sherlock Holmes ficeket, sőt tervbe vettem, hogy majd írok mindhárom SH fandomban, ahol működök (novellák, a 2009-es film, meg a sorozat).
Hát ennyi igazából.
Miután túlélték a robbanást, a dolgok már nem egészen voltak ugyanolyanok.
Sherlock egyszer csak azt vette észre, hogy John székének állandó helye lett az ablak mellett, és órák hosszat csak kifele bámul. Majdhogynem lenyűgöző volt, ahogy John kiszakadt a körülötte lévő világból, és ahogy szemei fókuszálatlanul meredtek előre.
De nem volt lenyűgöző, természetesen.
Unalmas volt, szörnyen unalmas, és amikor harmadszorra történt meg, hogy John egyáltalán nem figyelt arra, amit mondott, Sherlock vonójával addig bökdöste őt, míg vissza nem tért révületéből.
Nem sokkal ezután, egészen pontosan harminckét órával és hét perccel később Sherlock bekapcsolta John laptopját, míg John vásárolt, és lekereste a poszttraumatikus stressz szindróma tüneteit. Sherlock arra jutott, hogy egyértelműen a robbanás idézte elő a korábban mélyre temetett zavart, és John számára előnyös lenne valamilyen kezelés.
Azonban Sherlocknak nem volt türelme a terapeutákhoz, és nem is bízott meg bennük, ezért úgy döntött, neki kell felélénkítenie Johnt. Ez, mindenesetre, volt olyan szórakoztató és érdekes, mint Sherlock maga.
A következő tizenkilenc napban újból belevetették magukat a Moriarty utáni nyomozásba, és bár teljes kudarc volt, és szinte semmit nem értek el, John felhagyott az ablak előtti céltalan bámészkodással. Miután megnézte John laptopján az internetes előzményeket, Sherlock megállapította, hogy John többször böngészi a wikipédiát és kutat ingyenes, pornográf tartalmú oldalak után, mint hogy az álmatlanság és a lidércnyomásos éjszakák gyógymódját keresné.
Elégedetten, Sherlock túllépett a problémán, ahogy túllépet a legtöbb emberen is, akivel találkozott.
Négy nappal és tíz órával később, mikor már John visszaköltöztette a székét, el az ablaktól, eredeti helyére, Mycroft látogatott el hozzájuk. Feltehetően Sherlock tanácsát akarta kérni egy bűnügyet illetően, a Belügyminisztérium számára. Mialatt a teáját kortyolgatta Mycroft tekintete elégszer cikázott Sherlock és John között, hogy azt sugallja, aggódik. Hogy mi az, ami Sherlockban nyugtalanította, nem tudta pontosan meghatározni, de gyanakodott, hogy a dolognak köze van a két férfi kapcsolatához, vagy talán John mentális épségéhez. Nehéz volt ezt megmondani, hisz Sherlock képtelen volt aggodalmat érezni.
Sherlockot jóleső önelégültséggel töltötte el a tudat, hogy egymaga rakta rendbe Johnt. Mindössze több veszélyre volt szüksége, és többre Sherlock társaságából. Nem kétséges, hogy Mycroft azt mondaná, hogy Johnnak vissza kellett volna mennie a tanácsadásra, de persze azt is mondták, hogy Sherlock pszichiátriai kezelésre szorul hét éves kora óta. És persze tévedtek. Ahogy általában.
*
Sherlock a szőke férfi profilját tanulmányozta, ahogy az laptopja fölé görnyedve blogjának legújabb bejegyzését írta. John ujjai lassan mozogtak a billentyűzet fölött. Még mindig nem tanult meg tíz ujjal gépelni, csak a két középsőt használta.
- Miért nézel homoszexuális tartalmú oldalakat?
John összerezzent, és a laptop majdnem leesett a földre. Káromkodva kapott a gép után, majd precízen az asztalra rakta, mintha ezzel is időt akarna nyerni. Egy gyors mozdulattal benedvesítette ajkait, és megköszörülte a torkát, de nem nézett Sherlockra.
- Már elnézést, de... miről beszélsz?
- Az előzmények a böngésződön. Pornót néztél, de még soha nem mutattál érdeklődést a férfiak iránt. Miért?
- Én... - most már nem csak a nyaka, hanem az arca is vörös volt. John végre ránézett, de azonnal el is kapta a tekintetét. Az ujjai megrándultak, ahogy a szavakat formálta. - Sherlock, ne nézz bele a személyes holmimba.
- Ez nem válasz a kérdésemre.
- Nem, ez nem az.
John olyan hirtelen állt fel, hogy majdnem felborította a székét. Esetlen volt, és félszeg. Ideges. Dühös. Izzadó tenyerét a farmerjába törölte. A bal keze remegett. - Ehhez semmi közöd.
John a konyhába ment, és kinyitotta a hűtőt. Valószínűleg most csinálni fog magának egy csésze teát, ettől mindig jobban érzi magát - ezt hónapokkal ezelőtt figyelte meg Sherlock.
- Az isten szerelmére, egyszer igazán vehetnél te tejet!
Ahogy John hátát tanulmányozta, Sherlock rájött.
*
Három nappal később John alatta feküdt, az első alkalommal, sérülten és törékeny testtel. A szolgálatban eltöltött évek nyomai még mindig látszódtak, és Johnnak nem kellett volna nagy erőfeszítéseket tennie ahhoz, hogy ismét megfelelhessen a hadsereg elvárásainak. Mutatóujját végigfuttatta a bal vállán lévő csúnya, világos színű sebhelyen. A seb, ami majdnem megölte őt. A seb, ami végül idehozta.
- Sherlock... - ajkai szétváltak, mellkasa izzadtságtól fénylett. Sherlock szemei összeszűkültek és az agyába véste a hangot. A férfi farka keményen feszült a csípőjének. - Istenem... igen...
Sherlock lehajtotta a fejét, és nyelvével kirajzolta a nyaki artéria útját. John felszisszent, és összerándult, és Sherlock lehunyta a szemét, ahogy tenyere alatt megérezte az izmok játékát. Meg akarta őt vágni, pontosan itt.
John a hátának szorította a kezeit, csípőjét előrelökte és önkéntelenül is próbálta olyan pozícióba csavarni testét, hogy érezhesse, ahogy Sherlock farka az övéhez nyomódik. Erről sokat fantáziált John, ezt jól tudta Sherlock. Tudta, hisz látta a gépén.
- Csak mondd, hogy mit szeretnél - mormolta Sherlock, és engedte, hogy fogai kicsit jobban belemélyedjenek John kulcscsontjába. - Mondd meg. - ujjait az izzadtságtól csatakos szőke tincsek közé fúrta.
- Ezt... ezt akarom... - John gerince mélyebb ívbe hajlott, és Sherlock érezte, még keményebb lesz, elég volt hallani a másik hangjából égő vágyat. Lejjebb csúszott, és hagyta, hogy merevsége Johnéhoz nyomódjon. A szőke férfi torkából feltörő nyögés majdhogynem állati volt, mérhetetlen sóvárgásról és szenvedélyről beszélt. Sherlock összeszorította fogai megcsikordultak. - Kérlek Sherlock... engedd, hogy... - ujjai bizonytalanul próbáltak utat találni kettőjük közé. - Szeretnélek megérinteni...
Sherlock anélkül bámulta John nyakát, hogy igazából látta volna, míg a férfi a farka köré kulcsolta ujjait. A bőre forró volt, és érdes. Sherlock az ajkai alatt érezte, hogyan lüktet a vér az ereiben.
John hevesen kapkodta a levegőt, tenyerébe fogta mindkettőjüket, és ahogy mozgott, ritmikusan szorította össze ujjait. Egyre gyorsabban lélegzett, és Sherlock azt kívánta, bár el tudna menni így, azt akarta, hogy ő is úgy tudja élvezni Johnt, ahogy a férfi élvezi együttlétüket.
- Sherlock? - John lassított, és ahogy ránézett, látta rajta, össze van zavarodva, szeméből süt az aggodalom. - Valamit én...? Neked jó így...?
- Igen. - Sherlock végighúzta hüvelykujját John arcán. - Igen. Nem. Jó, csak...
- Csak? - John elengedte kettőjüket, és a könyökére támaszkodva felült. Sherlock a lába között elernyedő szervet nézte, érezte a nedvet, ami az ő combján folyt végig, és idegennek érezte magát a saját testében. - Mit akarsz... mit csináljak?
- Meg akarlak vágni.
John szemei lassan elkerekedtek, de néma maradt.
*
Mycroft egy olyan ember szemeivel nézett az öccsére, aki már így is túl sokat látott.
John elment dolgozni. Nem egészen két óra és ötvennyolc perc és itthon lesz.
Mycroft keresztbe rakta a lábait.
- Be kellene fejezned ezt... ezt a dolgot Johnnal.
Sherlock változatlanul a kandallópárkányon lévő koponya üres, fekete szemgödrébe bámult. John visszaszerezte Mrs. Hudsontól.
Mycroft hüvelykujjával megdörzsölte esernyője fogóját.
- Ha nem fejezed be most, John meg fog sérülni. Ezt akarod?
- Menj el.
- Persze, elfelejtettem. Semmi sem számít, csak te jól szórakozhass. - Mycroft sóhajtott, és próbált úrrá lenni csalódottságán. - Sherlock... egész eddigi életed során kordában tartottad ezt. Tudnod kell, ha egyszer elkezded, nem leszel képes abbahagyni.
- Abbahagyni mit? - Mycroft mindig felbosszantotta. Kedve lett volna meglökni... lelökni őt a lépcső tetejéről.
- A... a szexuális igényeidről beszélek. Mindketten tudjuk, hogy jócskán túl vannak a normális határon. - Mycroft arca furcsa grimaszba rándult, mintha nehezére esne mondandóját szavakba önteni.
- Persze, mintha bármennyi fogalmad lenne a dologról... - Sherlock felpattant, és átcsörtetett a szobán, mint egy ingerült kisgyerek. Tudta, hogy ez szánalmas, és ettől az egész csak még rosszabb lett, de Mycroft szavai parazitaként gyűrűztek a bőre alá.
- Sherlock, te nem vagy olyan, mint a többi ember. Hogyha most szabadjára ereszted a vágyaidat, azok után, hogy annyi éven keresztül kontroll alatt tartottad magad, többé nem leszel képes visszazárni őket egy dobozba, ha John már nem lesz veled.
Sherlock megpördült, és bátyjára meredt. Mycroft arcán nem tükröződtek érzelmek, de a szeméből sütött az aggodalom.
- John nem fog elmenni.
A szünet egész pontosan hét másodpercig tartott.
- Biztos, hogy el fog menni. - Mycroft összeillesztette ujjait, és a hangja csendes volt. - Lehet, hogy te fogod őt elijeszteni, vagy egyszerűen csak túljut ezen a veszély iránti kényszeres vágyódáson, és találkozni fog egy kedves nővel, akivel majd közös életet akar, és gyerekeket. Sherlock, te nem vagy alkalmas egy egészséges párkapcsolat fenntartására. John testileg és lelkileg is sérült, ezért van most itt veled.
- Takarodj.
- Nem fog sokáig kielégíteni, ha csak lefekszel vele. Használtad már a pengét?
Sherlock szemei összeszűkültek, és érezte, ahogy a körmei a tenyerébe vájnak.
- Takarodj. Most.
Mycroft felállt, és megmarkolta az esernyőjét. Szembenézett az öccsével, és közben azokat a szavakat kereste, amikkel rávehetné őt, hogy a helyes utat válassza. Évek óta próbálkozott ezzel.
- Nem véletlenül voltál pszichiáternél.
*
Azon az éjszakán Sherlock végighúzta a zsebkését John csípőjén, és nézte, ahogy a vér kibuggyan, és vékony érbe gyűlve folyik végig a sápadt bőrön. A szőke férfi sípolva engedte ki a levegőt tüdejéből. Sherlocknak szinte elég lett volna ez a hang, hogy elmenjen...
- Igen... - John mellkasán a penge vörös nyomot hagyott, és ő szétmaszatolta a vért az ujjaival. John őt nézte, a szemeiben érthetetlen bizalom ült, és érthetetlen volt a vágy is, ami az arcát vörösre festette, és az ágyékát életre keltette. Ez volt az, amit John élvezett, ez volt az, ami távol tartotta a háború visszatérő emlékét és ami megakadályozta a keze remegését. Sherlock megborzongott, ahogy tekintetük összekapcsolódott. - Akarod, hogy megint megvágjalak?
- Ig... - John hangja elcsuklott, aztán nyelt egyet. - Igen.
Sherlock megnyalta az ajkait, és a kés hegyét John kulcscsontjának nyomta. Nézte, és már annyira merev volt, hogy szinte fájt, ahogy a penge a bőr alá szalad, ami könnyedén válik szét a csont fölött. Felnyögött, még mielőtt el tudta volna fojtani. John hevesen zihált, és egész testében remegett, mintha az ösztöneivel kellett volna küzdenie azért, hogy ne mozduljon.
John annyira alkalmazkodó volt.
*
Két éjszakával és egy órával később Sherlock a szokásos foteljében ült a tévé előtt és egy késő esti, betelefonálós rulettműsort nézett. Ez volt az egyetlen olyan tévéprogram, amit nem tudott előre megjósolni. Három óra három perckor John lejött a lépcsőn, egy olyan hálóköntösbe burkolózva, ami túl nagy volt neki.
- Sherlock?
Sherlock nem nézett rá.
- John?
- Mit a fenét nézel...? - John odasétál, és megállt a fotel mellett. Sherlock jobb vállára egy kéz nehezedett. - Nem számít... figyelj. Gyere, szükséged van pihenésre. - finoman masszírozni kezdte a nyakát, a gyengéd érintés keltette vibrálás szétáradt a testében. Sherlock lehunyta a szemét.
- Nem szabadott volna hagynod, hogy megvágjalak.
John egy pillanatra megállt, aztán Sherlock érezte, hogy a keze a hajába siklik. John szerette ezt csinálni.
- Semmi baj. - John hangja mély volt. Tele kedvességgel, megértéssel és ragaszkodással. - Tényleg nem baj. Élveztem. Csinálhatsz bármit, amit szeretnél.
Sherlock összerezzent, és felnézett rá. John mosolygott, és a fáradtságtól gyűrött arcról olyan bizalom sugárzott, amitől Sherlock gyomra felkavarodott.
- Ne. Ne mond ezt.
- Azért mondom, mert én is szeretném. - John lehajolt, megfogta Sherlock kezét, és felhúzta a fotelből. - Igazat mondok.
Sherlock hosszasan nézett a kék szemekbe, megmártózva a belé vetett végtelen bizalomba, aztán felemelve kezét ujjait végighúzta John arcán. A férfi oldalra hajtotta a fejét, belesimulva ezzel az érintésbe.
Sherlock azt kívánta, bár tudná, hogy kell érezni.
*
Tizenegy nappal később Sherlock kezei kellő erővel szorultak össze John nyaka körül ahhoz, hogy megfosszák őt a tüdejébe áramló oxigéntől. A szőke férfi ösztönösen próbált levegőhöz jutni, a szemei elkerekedtek és a keze ökölbe szorult. Ám nem küzdött.
Már csinálták így korábban is, és ahogy elmerült a másik testében, a hosszú ujjak a szőke férfi torka körül kulcsolódtak össze, egyre erősebben és erősebben, míg Sherlock el nem ment.
John is gyakran elélvezett ilyenkor, a veszély borzongató izgalma átbillentette őt a gyönyör határán.
Ezúttal Sherlock tudta átlépni azt a bizonyos határt. John sem, nem volt elég közel a csúcshoz, hogy az oxigénhiány hatására orgazmusa legyen. Sherlock erősebben szorította össze az ujjait, a körmei már teljesen elfehéredtek. John torka annyira a keze alá illett.
Találkozott a tekintetük, és Sherlock meglátta a kontroll alatt tartott pánik mögött égő lázas tüzet. John egész testében remegett, az izmai ritmikusan rándultak össze Sherlock farka körül. Nem lazított a szorításon, és saját lélegzetét is visszatartotta, ahogy John tátogva erőlködött, hogy levegőt juttasson elkínzott tüdejébe. Ó igen, megsérült, és Sherlock vágyát még inkább felkorbácsolta a tudat, hogy engedte neki, még több sérülést okozzon.
John ajkai az ő nevét formálták, és azok az ajkak most fehérek voltak, a hangja elhalt Sherlock kezei alatt. A tekintete fátyolossá vált, majd elvesztette az eszméletét, és a férfi tudta, ez az a pillanat, amikor el kellene engednie a torkát. Talán elég lenne egy perc, és John magához térne, erős fejfájással ugyan, de testét bűnös öröm töltené el, hisz amit csinálnak, az furcsán perverz, és nem egészen helyes.
Nem lazított az ujjai szorításán, és John nyaka most már egészen vörös lett.
John ebben a pillanatban olyan gyámoltalan volt.
Üres, teljesen üres.
Sherlock élesen, erőszakosan lökte előre újból és újból csípőjét, szinte meglovagolta Johnt, miközben a torkát szorította, meghágta őt, és fejét lehajtva a szívverését hallgatta. Közel járt a csúcshoz, a gyönyör viharos gyorsasággal söpört végig a testén, John szívverése akadozni kezdett, aztán végül elnémult, és Sherlock torkából egy nyers, hörgésszerű hang tört fel, ahogy a másik testébe élvezett.
Ahogy az agya kitisztult, Sherlock lefejtette az ujjait John nyakáról. Friss véraláfutások a régiek fölött. Szemei a semmibe meredtek, a szája félig nyitva volt.
Sherlock a mellkasára hajtotta a fejét, és hallgatta a csöndet.
Valahol mélyen, belül, a bizonytalanság kezdte el berágni magát a csontjaiba. Most éreznie kellene valamit, megbánást, sajnálatot, de a vére őrült száguldásba kezdett, és kimondhatatlan izgalom szállta meg.
Ez a John soha nem fogja elhagyni. Soha nem fog máshoz tartozni.
És ezek a kezek kulcsolódtak halálos szorítássá a korábbi sérülések nyomával borított nyak körül, hogy játszi könnyedséggel változtathassák Johnt egy üres héjjá.
Három perccel és két másodperccel később Sherlock rádöbbent, hogy soha többé nem fogja hallani John hangját.
*
- Nem az én hibám.
Sherlock most már felöltözve állt a hálószoba ajtajában, és onnan bámulta John mozdulatlan testét, ami ugyanabban a pózban hevert az ágyon. John nem válaszolt. Változatlanul nézett a plafon felé, de a tekintete üres volt. Sherlock ezelőtt még soha nem figyelt fel arra, mennyire törékeny is a férfi. Az aggodalom mély barázdákat vésett a homlokára, és a szeme alatt most mintha sötétebbek lettek volna a karikák.
Sherlock keze ökölbe szorult.
- A te hibád. Nemet kellett volna mondanod. Nem lett volna szabad hagynod, hogy elhatalmasodjon rajtam ez a...
A sebhely John vállán csúnya volt, fehér színű és fényes felületű.
- Most mit csináljak?
Sherlock a padlóra roskadt, aztán maga alá húzta a lábait. Az ágy látványát megpróbálta kizárni az agyából, helyette az ablakon bámult ki. Makacsul összeszorított szája vékony vonallá szűkült. Égtek a szemei.
- Nem vagy halott, tudod? Nem vagy az.
A csönd pontosan kilenc percig és negyven másodpercig tartott.
Sherlock, mintha most látná először, átható pillantással mérte végig Johnt. Hogy nem látta eddig, mennyire sebezhető? A leszerelt katona teste, és a mindenre kiterjedő fegyelem álarca alatt John törékeny volt.
- Nem... ne csináld. Hagy abba.
Sherlock a földre szorította a tenyerét.
- Nem vagy halott!
Hazudott.
*
- Nemnemnem. Nem. - Sherlock végtelen köröket rótt a lakásban, miközben ujjait egymásnak ütögette. John régi botja a kandallónak volt támasztva.
*
- Tudom, hogy halott vagy - mondta Sherlok, az ágyon ülve, John teste mellett. John szíve két órája és hatvan perce állt le. - Tudom. - ujjait John hajába fúrta. A fejbőre hideg volt. Egy légy szállt rá John bal szemére.
- Nem kellett volna így történnie.
A tenyerét John arcának nyomta, mire a férfi feje oldalra bicsaklott, arccal az ablak felé. A légy felszállt, pár másodpercig körözött a levegőben, aztán leszállt az asztalra.
- John... én nem akartam... - úgy fordította John fejét, hogy a férfi ránézzen. Sherlock összeszorította az ajkait, és próbálta a megfelelő szavakat megkeresni, hogy John tudja, mennyire komolyan gondolja. - Nem akartam...
Nem maradt semmi, amit hallhatott volna.
*
Sherlock kigombolta a nadrágját, és lassan a földre eresztette. Ismét meztelen volt. Kezében tartotta a bicskáját, és lassan előcsúsztatta a pengét. John teste mostanra már teljesen kihűlt.
- Maradnod kellett volna. De te nem bántad. Előtted soha senki nem mondta, hogy nem baj. Nem mondták, hogy ez így rendben van...
Leült John mellé, és az ölébe húzta a kezét. Az ujjai úgy simultak a combjára, mintha John megint örömet akarna neki szerezni.
- Tudod, én nem vagyok jól. Valami nem működik itt, a fejemben. Mind ezt mondják. Mycroft megpróbált megállítani. Aggódott érted. - Sherlock behunyta a szemét, és megszorította John kezét. - Hozzám tartoztál. Éreznem kellett volna valamit. Megérdemelted volna, hogy érezzek valamit.
Kinyitotta a szemét, és némi gondolkozás után egy párnát csúsztatott John feje alá. A férfi most már őt nézte. John volt az ő közönsége. Nem vette észre, hogy az összes zseniális eszmefuttatása lényegét veszti, ha John nem hallgatja meg őt.
- John... - beleszúrta a kést John felkarjába, három centiméter mélyen és hat centiméter hosszúságú sebet ejtett rajta, aztán egy hirtelen mozdulattal kirántotta a pengét. Sherlock a férfi karjára szorította az ujjait. Néha Johnnak segítségre volt szüksége. Néha Sherlocknak is. Egy egész fele. Egy hiányzó darab. Sherlock nem tudta, hogy ő egy hiányzó darab, míg nem találkozott Johnnal.
John így már nem tud elmenni.
Sherlock fogai könnyen megfájdultak.
*
Nem találták meg John testét.
Tudta, hogyan kell kikerülnie a rendőrséget. Olyan sok példát látott arra, hogy mit nem szabad tenni, hogy az szinte már leegyszerűsítette a helyzetét. Soha nem fogják elkapni.
Mrs. Hudsonnak azt mondta, hogy John eltűnt, és aggódik, hogy esetleg egy ellensége áll a háttérben, csak hogy közelebb juthasson hozzá.
Lestrade nyomozott, a szemei a haragtól szűkültek össze, mert szerette Johnt. Átnézte John holmiját, és kikérdezte Sherlockot a legutóbbi eseteiről, melynek felderítésében John is részt vett. Sherlock minden erejével próbálta megoldani John eltűnésének rejtélyét, nem aludt napokig, és követte azokat a nyomokat, amiket ő hagyott, hogy aztán zsákutcába fusson.
Harry Watson is ellátogatott hozzá, részegen és könnyek között, és arról beszélt, összeakadó nyelvvel, botladozó szavakkal, hogy mennyire szerette az öccsét. Sherlock nézte őt, és próbálta visszafojtani undorát.
A média huszonnyolc nappal később már el is feledkezett John Watson eltűnéséről, és Mrs. Hudson levelet kapott John szüleitől, hogy szeretnék elvinni fiuk holmiját. Sherlock csomagolt össze, a használati tárgyait újságpapírba burkolta, és papírdobozokba rakta, egyedül John kabátját tartotta meg. Aztán biztosította, hogy házon kívül legyen, mikor John szülei eljönnek a dobozokért.
Két nappal és tizenkét órával később Sherlock a földön hasalva kaparta le a szekrény aljára ragasztott zacskót, amiben nagyobb mennyiségű kokain volt. A következő hetet teljes delíriumban töltötte.
*
Mycroft végighúzta hüvelykujját a zsebkés élén, a szeméből semmit nem lehetett kiolvasni. Sherlock a kanapén hevert, elterpeszkedve, a feje alá pedig begyűrte John kabátját. Tű, a gumicső és némi szétszóródott por volt az asztalon. Az első alkalommal életében Sherlock képtelen volt felidézni, hogy milyen nap van.
- Baleset volt? - Mycroft őt nézte. Sherlock letörölte vonójáról a rárakódott gyantaport.
- Micsoda? - a hangja még saját maga számára is furcsán csengett. Mintha egy fal túloldaláról jutnának el hozzá a szavak.
- John. Baleset volt?
Találkozott a tekintetük. Csönd.
- Nem.
Mycroft lerakta a kést, és átható tekintettel vizsgálta őt. Nem tudott már többé aggodalmat felfedezni, csupán dühöt. És csalódottságot.
- Megölted.
Sherlock megmarkolta a vonó két végét, és kettétörte. A vonószőr végén csonkán himbálózott a fa egyik része. Mycroft még csak meg sem rándult.
- Nem akartam. - Sherlock a földre ejtette a vonó maradékát, és tovább bámulta a plafont.
- Értem - mondta Mycroft. - Fel kéne, hogy jelentselek.
- De nem fogsz.
Mycroft hosszú percekig állt némán, de Sherlocknak fogalma sem volt arról, hogy pontosan mennyi ideig. Az idő elvesztette a jelentőségét, amióta John elment.
- Egy jó embert öltél meg, Sherlock - mondta Mycroft csöndesen. - Valakit, aki tisztességes volt. És nem tudom, hogy magadat, vagy őt sajnálod-e jobban.
Sherlock nevetni kezdett. Nem nevetett hetek óta. Most, nem tudta abbahagyni, és csak nevetett, és nevetett görcsösen, míg a torka ki nem száradt, és a könnyek el nem borították az arcát. Mikor végül már a könnyekből is kifogyott, és csak összegörnyedve remegett a kanapén, Mycroft már nem volt a lakásban.
*
Két nappal később hetvenszázalékos kokainoldatot adott be magának, és a Paddington állomás egyik külső részén a sínek mellé állt. Ahogy nézte, hogy a 09:29-es gyorsvonat közeledik felé, azt kívánta, bárcsak létezne valamilyen Isten, mert Isten nem engedte volna, hogy John a közelébe kerüljön.
Isten nem engedte volna azt sem, hogy egy olyan ember, mint ő ehhez a világhoz legyen béklyózva pusztán azzal, hogy él.
John vérének az ízével a szájában lépett a sínekre, a vonat elé. Egy pillanattal azelőtt, hogy elgázolta volna, Johnt látta maga mellett, aki remegő kézzel nyúl az övé felé.