KAME CAMERA
Ezt a képet akkor készítettem, amikor Okinaván voltam egy TV műsor miatt. Támadt egy ötletem, és beszúrtam egy uszadék fát a homokba, a kihalt tengerparton. Megpróbáltam egy képet készíteni a nappal szembe, és a napfény visszatükröződött a tenger felszínén: gyönyörűbb volt, mint vártam. Az után még támadt pár ötletem, és készítettem sok más képet is, azonban az első lett a legjobb.
Szeretem, de utálom is a kamerákat (nevet). Abban a pillanatban fogva tart az, amit érzek, és amit szeretek; szórakoztató, és egy fajta transzba esem olykor. De ha belegondolok, szeretnék többet látni szabad szemmel, mivel van egy olyan érzésem is, hogy a csodálatos dolgokat nem szabad rámába tennünk. Úgy gondolom, a kamerák ijesztőek. Ez egy foglalkozási ártalom, azt hiszem. Rendben van az, hogy a munkában képeket készítenek rólam, azonban még mindig félek ugyanezt megtenni a magánéletemben is. Bemenni a belvárosba, és látni embereket telefonokkal, kamerákkal, arra ösztönöz, hogy óvatosabb legyek. Azokon a napokon, ráteszem a lencsevédőt, mivel utálom, ha a kamera felém van irányítva valahol a lakásban. A kapcsolat köztem és a kamera között naponta változik.
A kép, amit most használtam, az Okinavai tengert ábrázolja. Szabadidőmben, amikor kis időt a tengerparton töltöttem, hírtelen felkaptam egy uszadék fát és beszúrtam a homokba. A napsugarak visszatükröződtek a tengerfelszínén és csillogott, és arra gondoltam, milyen szép. A jövőben, ilyen egyszerű dolgok miatt szeretném boldognak érezni magam, és szeretném, ha a távolság köztem, és a természet között csökkenne. Különösebbképpen a tenger, hihetetlenül fontos hely a mostani énem számára. Szörfözni járok, azonban már az, ha alámerülhetek, a sós víz egyaránt tisztítja testem, és lelkem. Amikor 18 évesen hozzáfogtam szörfözni, egyszerűen vagány akartam lenni. Mivel ez az a kor, amikor „megpróbálunk vagányak lenni”. „ Korán kelek, kocsiba ugrom, lemegyek a tengerpartra, vagány vagyok!” , valami ilyesmi (nevet). De ha észreveszem, a tengertől kapok új erőre.
Talán könnyen megérzem az átlag fölötti dolgokat. Mindig valamit magamba zárok, és a végén meg oda jutok, hogy képes vagyok olyan dolgokat is meglátni, amit más nem. Mint például, akkor is, amikor együtt vagyok a KAT-TUN tagokkal, sok problémát észreveszek, és inkább vállalom a felelősséget értük. Ennek köszönhetően, ebben az évben sok mindenen átmentünk, és a „member ai”* mélyült közöttünk, azonban [ha akarom] ennek az oka, az, hogy nem akarok túlizgatott lenni, és olyasmit mondani, mint, hogy „Ezt a KAT-TUN biztonságáért/érdekében tettem!”. Mert, annak ellenére, hogy mindig érzékeny vagyok, ha túl sokat gondolkodom, képtelenné válok arra, hogy megtartsam a belső egyensúlyom (nevet) De pont ezért, mert érzékeny vagyok, és kiegyensúlyozatlan belsőm van, néha szükségem van arra a képességre, hogy megtisztítsam önmagam.
Mostanság, mind jobban és jobban „kamera lencsévé” válok, nem igazán értem önmagam.
Ez az év tele volt kihívásokkal. Ha az egyéni tevékenységekről beszélünk, akkor ott van a „GOING! Sport and News”**. Mint a KAT-TUN Kamenashi-ja, elképzelhetetlen meló volt, de tény, hogy miután megpróbáltam, a világ sokkal szélesebbé vált. Azokat a sportokat nem úgy űzöm, mint egy KAT-TUN [tag], hanem egyszerű emberként - mint Kamenashi Kazuya. Emiatt fejet hajtok újra és újra, anélkül, hogy megpróbáljak vagány lenni, hólyagok vannak a kezeimen, szaladok, anélkül, hogy naptejet használjak. Ez a természetes. De a terepen kívül, mikor arra kérnek „Kérlek, fogjunk kezet!”, és újra a KAT-TUN Kamenashi Kazuya-vá válok, akkor törődöm a frizurámmal, és egyéb ilyen dolgokkal. Mégis ki vagyok én? (nevet) Eredetileg, azokban az időkben csak „kamera lencse” vagyok, ami a helyzethez és a helyhez alkalmazkodva, változtatja a természetét és az arcát, de mostanság talán a település egyre élénkebb. Akármilyen arcot is veszek fel, hazugság, élvezem, de ha kezdek hozzászokni, annak ellenére is, hogy mocsárként bűzlik, olyan érzésem támad, mintha képtelenné válnék visszatérni a KAT-TUN-hoz. Mostanság, félénké válok, még akkor is, amikor gyakran azt mondogassák, hogy „Remek fiatal srác vagy, eh”. Ha gonosz lennék, azt válaszolnám, hogy „ A magánéletem igen pajkos!” (nevet).
Vajon mit fog hozni a jövő? Szeretnék színészként többet dolgozni. Nem csak főszereplőként, tapasztalatot akarok szeretni több nézőpontból is. Egy házat akarok építeni a családomnak, tágas nappalival. A reményeink nem feltétlenül a céljaink is. Mivel nem ismerhetjük a jövőt. Nem számít, mit teszek egy adott helyen, az az „én” akarok maradni, aki tovább tud élni, ebben bízom. Mert, tudod, nem számít, miféle helyen vagyok, milyen országba utazom, jól érzem magam. Lehet, csak azért mondom ezt, mert eddig csak áldott földeken voltam, de… emiatt, azt hiszem, nyers országokat is meg akarok látogatni, mint például Afrikát, és leteszteljem magamat. Biztos vagyok benne, hogy a sors létezik, szóval, ha képes leszek tovább lépni miután elfogadtak és legyőzni bármilyen sorsot, anélkül, hogy megfutamodnék, nagyon jó lenne.
*member-ai = szószerint ez annyit tesz, mint a tagok közötti "szeretet", azonban Kame, úgy érti, hogy az ötük kapcsolata, a köztük levő kötelék
**GOING! Sport and News = az a műsor, ahol Kame az egyik műsorvezető
Original translation by:
iside89