A kerek kavics meséi / Vámpír, Sárkány, egy Kutya (5.fejezet)
Hát a történet címet vált. Ezentúl Vámpír, Sárkány egy Kutya címmel lesz követhető.
Egyébiránt ugyan az a sztori marad. Bocsi a kavarcolásért és a hosszú kihagyásért. Nemsoká prezentálom a WS sztorim is, ami miatt ennyit kellett várnotok ennek a folytatására :)
Fel elevenítésképp:
1. fejezet
2.fejezet
3.fejezet
4.fejezet
Tehát ím! Szeretettel nektek az ötödik fejezet:
.oOo.
Perselus fáradtan masszírozta meg a homlokát, amíg átvágott Roxfort folyosóin. Legalább Pottert sikerült levakarnia magáról egy napra. Kész főnyeremény!
A lelke mélyén valahogy mégis minden sarkon készült, hogy az idegesítő griffendéles elé csattog, és kissé átlátszóan közli, hogy épp csak arra sétált.
Potter azonban épp Millicent lakásán volt. Egy pillanatig talán elmerengett rajta, tényleg jó ötlet volt-e együtt hagyni azzal az amúgy is zűrös hármassal, de azzal nyugtatgatta magát, ha sikerült legyőznie Voldemortot, akkor talán kibír egy napot anélkül, hogy bajt hozna a fejére.
Megtorpant a folyosón.
Potter?
Nem. Valószínűleg még éjfél előtt elhozza magával az armageddont.
Azonban addig még rengeteg dolga volt. Rá hárult ugyan is, hogy bejelentse a vámpír uraknak testvérük halálát, és az új trónkövetelőt, Luna személyében.
Ugyan összegyűlt némi információ róluk, de édeskevés ahhoz, hogy nyugodt szívvel tervezgethessen. Ezt Harrynek is megmondta, mikor tárgyalni kezdett velük, de ő szokás szerint ment a saját feje után.
A három úr, Henrik, Alok és Ludwig között tökéletes volt az egyensúly. Nem tűnt valószínűnek, hogy tárt karokkal fogadnak majd valakit a testvérük helyére, mikor az ő kiesésével növelhették a hatalmukat.
Piton komoran torpant meg a lakrészük bejáratánál. Vámpírok… fennhéjázó, veszélyes és felettébb hullámzó hangulatú népség. Sosem lehet tudni, hogy épp hogyan fogadnak valamit.
A kastély egyik hatalmas alsó termét kapták meg.
A helyiséget tucatnyi oszlop osztotta fel, két végében pedig a két úr trónusa árválkodott magányosan. Gazdáik épp a terem közepén ücsörögtek egy apró faasztal mellett és elmélyülten pókereztek.
Az udvartartásuk, amely máskor zajosan vette körül őket, sehol sem volt, ők pedig úgy üldögéltek a nyikorgós, rozzant faszékeken, mintha nem is a sötétség teremtményeiért tartoznának felelősséggel, hanem egy útszéli bódé biztonsági őrei lennének.
- Áh! Mr. Piton! Egy igazi denevér! - nyugtázta megjelenését a Vörös kő ura.
Henrik alig nyolc évesnek tűnt. Senki sem volt igazán biztos benne, hogy a vámpír nem akart, vagy képtelen volt felnőni. Rövid, gesztenyebarna haján széles fejpánt díszelgett, amin a hatalmát jelző rubintok sorakoztak.
Egyébként halacskás pizsamában ücsörgött és meztelen lábait lógázta.
A testvére sem volt épp túlöltözve. Alok, a Kék gyöngy ura a nyakában viselte hatalma jelképét, egyébként pedig fehér selyempizsamában és vörös köpenyben üldögélt. Az előtte felhalmozott sóspálcikák tanúbizonysága szerint már egy ideje nyerőszériája volt, amit Henrik kissé nehezen viselt. Úgy szorította a kártyákat, mintha az élete múlna a győzelmen.
A kék vérúr a legkevésbé sem tűnt testvérnek.
Alok magas, húszas évei végén járó, indiai nemes, míg a vele szemben ücsörgő Henrik leginkább egy mugli kakaóreklámba illett volna a kócos hajával és a durcás arcával.
Az indiai bedobta a lapjait és várakozón Pitonra szegezte éjsötét szemeit.
- Azért jött, hogy, beszámoljon Ludwig haláláról?
Perselus nem mutatott meglepettséget, a két vámpír mégis elégedett mosolyra húzta száját.
- Csak hárman vagyunk professzor, különleges a kapcsolatunk, ez nem olyasmi, amit ne vettünk volna észre.
- Én mindig mondtam, hogy hülyeség belekeverednünk a varázslók háborúiba! - morogta Henrik.
- Logikus döntés volt.
- Köpök a logikára! Ludwiggal legalább lehetett rendesen kártyázni! - duzzogott.
Alok halványan mosolygott. Azok a kártyapartik általában azzal végződtek, hogy a két vámpír és az udvartartásuk egymásnak esett, és a tömegverekedés végére már senki nem volt képes megmondani, hogy ki nyerte a játszmát. Ezért jobbára újat kezdtek…
- Igen azért jöttem, hogy erről értesítsem önöket.
Henrik félrepöckölt maga elől egy ropit és unott képpel meredt a professzorra.
- Szóval ketten maradtunk, Potter megnyerte a kis háborúját, mi meg belekezdhetünk a sajátunkba.
Egymásra sandítottak.
- Bölcsebb lenne, ha nem hamarkodnák el annyira a csatározást - szólt közbe Piton.
- És szabad tudnunk, mégis miért? - fűzte össze hosszú ujjait az indiai.
- Ludwig örököst hagyott maga után.
- Átadta a tudását?
- És mi van akkor? - csapott az asztalra Henrik. - Ha át is adta, a régi udvartartása vele veszett, se Lovag, se Kutya nincs mellette. Képtelen ellátni a feladatait. Mindketten joggal tartunk igényt a területeire és a javaira.
Perselus agyában egymást kergették a gondolatok. Ha a vámpírok háborúba kezdenek, épp csak a Voldemort elleni után, az nem segítene a varázsvilág stabilizálásában.
Úgy tűn Alok gondolatai is e körül forognak.
- Van udvartartása. Képes ellátni a feladatait és elfoglalni a helyét.
Perselus maga sem hitte, hogy ezt kimondta. Luna Lovegood, amint vámpírokat igazgat… A legközelebbi emberei pedig… nos, Draco és Milli?
Alok szórakozottan elmosolyodott.
- Rendben. Találkozunk vele és az udvartartásával, utána döntünk a háború szükségességéről.
Henrik tiltakozott ugyan, de nem volt eléggé határozott a dolog. Valószínűleg furdalta a kíváncsiság, csak semmi kedve nem volt bevallani. Több száz évnyi stabilitás után epedve várta a kalamajkát.
.oOo.
- Pofa be, Malacka!
- Te kezdted, Malfoy!
- Fogjátok be mindketten!
Harry bevágta négyük mögött a nagyterem ajtaját. Semmi másra nem vágyott, mint bekucorodni Perselus laborjába és csendben figyelni, ahogy a férfi dolgozik. Nyugalomra és harmóniára volt szüksége. Két nap a mardekárosokkal és Lunával teljesen kikészítette.
Az éjszaka volt a legrosszabb. Hihetetlen, mekkora patáliát csaptak abból, hogy Milli plüssállatai a szoba melyik oldalára kerüljenek, hogy Draco külön ágyának jusson hely. Végül egyedül hagyta őket a szobában és inkább a kádban tért nyugovóra.
Mikor hajnalban előmászott a fürdőből és kihajtogatta tagjait, mind a három hülye, egy ágyon feküdt, a szanaszét dobált plüssállatoktól övezve.
Milli feküdt középen, Draco szorosan hozzábújva, a lány mellkasát használta párnának, a másik oldalán pedig Luna, egészen lecsúszva az ágyon, a mardekáros lány csípőjén nyugtatta a fejét és úgy rátekeredett a lábára, mint valami angolna.
Harry álldogált ott egy darabig, hanyagul nekidőlve az ajtófélfának és vigyorgott. Az ébredést övező -„Így fogsz pasit, Malacka?”- veszekedés azonban lelohasztotta a jókedvét.
Azt sem igazán értette, hogy Luna hogy bírja a dolgot, de a lány csak kedvesen mosolygott a két marhára, mintha hihetetlenül jól szórakozna az egészen.
A nyugalom azonban még váratott magára, mert amint sikerült egy kicsit lecsillapítania a veszekedő mardekárosokat, Hermione repült feléjük és megszorongatta nem csak Harryt, hanem az újdonsült vámpírt is.
- Merlinre! Hol voltatok ennyi ideig? Piton azt mondta, hogy négykor már itt lesztek.
- Valakik nem tudtak megegyezni abban, hova üljenek a hintóban - közölte rezignáltan Harry.
- A thesztrál ránk unt, és elindult, úgyhogy gyalog kellett jönnünk - vigyorgott Luna.
A két hepciáskodó mögöttük ácsorgott és vegyes érzelmekkel figyelték Hermione ölelgető hadjáratát.
A lány nekik is köszönt, de csak röviden és kimérten, amennyire az udvariasság szabályai megkívánták tőle.
Milli a száját húzta. Luna egy másik lány karjai közt hirtelen ismét olyan távoli lett, mint amilyen iskolás korukban volt. Nem mintha akkoriban zavarta volna a dolog, de abban a pillanatban legszívesebben kirángatta volna a griffendéles kezei közül.
Pár nap alatt a szívébe zárta a szőke vámpírt, és a közelében egy kicsit ismét hasznosnak érezte magát.
Hermione és Harry elvezették Lunát, Milli pedig az alsó ajkába harapott idegességében.
- Ugye nem arra gondoltál, hogy továbbra is tyúkanyót játszol felette?
- Kussolj, Malfoy!
Akkor először, Draco úgy döntött, valóban jobb lesz, ha befogja. Felmerült benne, hogy talán meg kéne lapogatnia a nagydarab lány vállát, csak úgy barátian és bíztatón, de gyorsan elvetette a gondolatot.
Perselus tűnt fel.
- Itt maradtok a kastélyban. Kaptok külön szobákat és hozzáférést a prefektusi fürdőkhöz. Holnap reggel lesz egy megbeszélés, addig pihenjetek. Millicent, már felvitettem minden szükséges bájitalt, amivel a karodat kell kezelned.
- Köszönöm! - biccentett a lány.
Aztán ismét magukra maradtak. Valahogy mindenkinek akadt fontosabb dolga, mint az ő pátyolgatásuk.
Draco tanácstalanul tekintett hol Millire, hol a földre. Nem volt kedve mozdulni. Az az egyetlen ruhája volt, amiben megmentette Lunáékat, és egészen addig bele sem gondolt igazán, hogy nem csak az alsógatyája maradt pár nélkül, hanem ő is társak nélkül. Nem tudta mi történt a többiekkel, a családjával… furcsa módon az utóbbi pár napban fel sem merült benne, hogy eltöprengjen mindezeken. Sodródott a történésekkel, és a hangos viták közepette alig volt ideje a helyzetén gondolkodni.
- Draco…
- Mondd, Malacka! - sóhajtott a szőkeség.
Valahogy elment a kedve a parázs vitáktól.
- A Szükség szobájában leszek.
- Mi?
- A szükség szobájában, egy óra múlva. Ha csatlakoznál, csak gondolj arra, hogy meg akarsz találni.
Nem fordult hátra, így Draco képtelen volt leolvasni bármit is az arcáról.
- Ezt meg…
- Pofa súlyba, Malfoy! Csak legyél ott, és hozz törülközőt!
.oOo.
- Tehát azt mondod, hogy Malfoy és Bulstrode mentettek meg? - Hermione alig hitte Luna meséjét.
Harry elnyúlt a Griffendél klubhelyiségének egyik foteljában és szórakozottan hallgatta kettejüket.
Perselus nem engedte le a laborjába, mondván, hogy még rengeteg dolga van, és csak láb alatt lenne, úgyhogy duzzogás helyett inkább Ront figyelte, amint egymagában varázslósakkozik és a lányok csacsogását hallgatta.
- Milli a kutyám. Persze, hogy megmentett - húzta ki magát a szőke lány.
E kijelentés hallatán Harryből és Ronból egyszerre bukott ki a röhögés.
- A kutyád? Szinte látom, ahogy nyakörvet visel és pitizik!
- Mi a beceneve? Fifi? Nem, várj… ő inkább olyan Csibész szerű.
- Fogjátok be mindketten! - morogta le őket Hermione.
A fiúkkal ellentétben, akik a hasukat fogták és kutyanevekkel dobálóztak, ő elkomorodott Luna mondatán.
- Ez nagyon komoly dolog.
A szőke lány csendesen mosolygott. Ahogy teltek a napok egyre inkább magáénak érezte Ludwig emlékeit, és egyre kevesebb erőfeszítésébe került, hogy felidézzen egyet-egyet. Kim, a kavics sokat segített az emlékek rendszerezésében, és sorbatételében. Más dolog ezzel a tudással születni, és más megszerezni. A kis kődarab nélkül lehet, hogy belebolondult volna.
Hermione elgondolkodó arckifejezésére szegezte tekintetét és próbálta kitalálni, mi zajlódhat a fejében.
A barátai… szinte szó nélkül siklottak el vámpírléte felett, mintha nem is arról lenne szó, hogy élőhalottá vált, hanem pusztán egy fura nevű pattanásról valahol a testén.
A szemükben ugyanolyan volt, mint eddig, hisz külsőre mit sem változott, de tudta hogy ez csak valamiféle törékeny képmutatás. Ha látnák vért inni…
Három élet emlékei egy testben, és mégsem talált egyetlen olyat sem a kupacban, amelyikből okulhatott volna ebben a helyzetben. Ludwignak voltak ugyan halandó barátai hosszú élete folyamán, de egyik előtt sem kellett finomkodnia.
Hermione gyengéden megtapogatta a szőke lány arcát, mintha csak keresné a változás bizonyítékait.
- Nagyon sápadt vagy. Mikor… szóval tudod… mikor ettél utoljára?
Luna elmosolyodott.
Mione az egyetlen, aki elég kíváncsi és bátor egy ilyen kérdés feltételére.
A két fiú elhalkult mellettük. Harry visszasüppedt a fotelba és álmodozón a plafonra bámult, Ron pedig makacsul a sakkbábukat fixírozta.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? - morogta, majd mattot adott önmagának.
- Mert ez fontos!
- Három napja - közölte Luna, mielőtt még Mione letorkolta volna Ront. - Milli adott enni.
- Ezért lett ő a kutyád? - úgy tűnt, ettől a funkcionális megközelítéstől jobban érzi magát.
A szőke lány szerette volna azt hazudni, hogy igen, ennyi. Azért választott egy rosszhírű mardekárost, mert épp kéznél volt. A megmenekülése napján ez még talán igaz is lett volna, ám később már könnyedén magára hagyhatta volna őt és Dracót is.
Ludwig emlékeiben olyan hívogató a vadászat… de mégis úgy határozott, hogy türelmesen vár a nagydarab lányra. Milliből akart enni.
- Nem.
Hermione szemöldökei a szokásosnál is jobban összeszaladtak.
- Luna! A vámpírok új uralkodója lettél! Nem gondolod, hogy megbízhatóbb emberekkel kéne körülvenned magad? És ami azt illeti, erősebbekkel. Millivel a nagyanyám is elbánik, pedig nem is boszorkány.
- Ja - szusszantott Ron -, bárki jobb. Kövér és béna. Még Neville is ügyesebb volt nála.
- Mivel ő lesz a legközelebbi alárendeltem, ajánlatos lenne több tisztelettel nyilatkoznotok róla!
A trió elnémult és kissé ijedten meredt a szőke lányra, aki feszes háttal, fenyegetően szigorú szemekkel meredt rájuk.
- Belém fagyott a…
- Be ne fejezd a mondatot! - sziszegte Mione, majd rámosolygott az ismét régi álmodozó valójába visszazökkent Lunára, de nehezen leplezte saját ijedelmét.
- Mondjuk, stratégiailag igazad van - morfondírozott Ron. - Sok mardekáros maradt jövő és család nélkül. Közülük toborozni… kézenfekvő.
Harry felnyögött.
- Kézenfekvő… de akkor is Bulstrode-ról beszélünk.
- Luna választotta, haver - vont vállat.
- Én szeretem őt és Dracót is.
- Ez már majdnem olyan, mint egy horrorfilm - állította újra kezdő pozícióba a bábukat a vörös fiú.
- Nem, az igazi horror egész nap velük lenni. Azt hittem ki fogják tépni egymás haját.
- Cica harc? - érdeklődött Mione.
- Szerintem kedvelik egymást - kuncogott Luna. - A tengeri laposférgek harcolnak a péniszükkel. Amelyik győz, az lesz a hím, a másik meg nősténnyé alakul.
- Először is… blöá! Hogy a fenébe jutott pont ez az eszedbe? Igaz, szerintem is illenek egymáshoz. Két marha - masszírozta homlokát Harry. - Holnap kiderül, mi lesz. Perselus még ma is beszél a vámpírokkal, reggel pedig összehívjuk a Rendet.
- Perselus… most én is mondhatnám, hogy blöá. Hogy a fenébe tudod kedvelni azt a zsíros hajú szemétládát?
- Pont te dumálsz? Úgy emlékszem, megdöngetted Parkinsont - közölte rosszallóan Mione.
- Egyszeri baleset volt, Hermi! Miért kell folyton felemlegetni?
- Talán mert rohadtul rosszul esett!
- De még azelőtt volt, hogy járni kezdtünk!
- Laposférgek… - kuncogott Luna.
- Fúúúúj!
.oOo.
Draco tanácstalanul álldogált a Szükség szobája előtt és azon töprengett, hogy valóban be akar-e lépni oda.
Már megjelent előtte az ajtó, résnyire nyitotta és bekukucskált.
Sosem volt különösebben hajlamos a kukkolásra, de Millinél nem tudta, mire számítson, így inkább leellenőrizte, nem óriáskígyók vad csapata várja-e a szobában.
A helyiség falai csupaszok és elhanyagoltak voltak. Lemállott vakolat és szabadon árválkodó téglák. Semmi más nem volt odabent, mint egy nagy bőrzsák a plafonra függesztve és Milli, amint épp veszettül püföli.
A lány csak egy atlétát, és rövidnadrágot viselt. Mezítláb, izzadtan, kis gumóba szorított hajjal őrjöngött.
Erre nehezen találni jobb szót.
Draco bámulta egy darabig, ahogy ököllel próbálja kiklopfolni a lelket a bőrzsákból, majd arrébb lépett és lecsúszott a fal mellett. A tompa puffanások, és az erőlködés keltette nyögések, kiáltások kellemes háttérzajt szolgáltattak a gondolataihoz.
A hideg falnak szorította a hátát és a kezében szorongatott törülköző bolyhaira meredt.
Épp olyan feszült volt, mint a nagydarab lány, de az ilyesfajta megkönnyebbülés távol állt tőle. Milli valószínűleg jót akart, amikor meginvitálta. Vagy csak őt akarta laposra verni a bőr izé helyett. Mindkét lehetőség bosszantóan reálisnak tűnt.
Draco elvigyorodott.
Ha egy hete közli vele valaki, hogy közelebbi ismeretségbe kerül Lunával és Milli melleivel, valószínűleg rokfortos mártássá átkozza az illetőt.
A gondolatai azonban a közelgő éjszaka körül jártak. Nem akart az üres, magányos szobában aludni.
Puha idomok… meleg ölelés… egyenletes szuszogás, még valahogy azt a nyöszörgő hangocskát is hiányolni kezdte, amit Luna szenved ki magából néha-néha alvás közben.
- Gyűlöllek! Utállak! Dögölj meg te rohadék!
Milli teljesen elvesztette a kontrollt.
Draco hallotta, ahogy megrohamozza a bőrzsákot, majd a padlóra zuttyan és halkan szipogni kezd.
Valószínűleg elfelejtette, hogy vár valakit.
Ahogy mozdult a farzsebében halkan gyűrődött az apja levele.
Még ez is…
Csak az apja titkos raktárainak neve és a családi széf kulcsa volt benne. Egyetlen személyes szó sem.
Igaz, hogy az árulását figyelembe véve nagy kegy volt Luciustól, hogy nem tagadta ki, de azért többet várt volna tőle a halála előtt.
Próbált felfedezni magában valami épületesebb érzést a sértődöttségnél, de csak tespedtséget és önsajnáltatást talált.
Millicent újfent bokszolni kezdett, Draco gondolatai pedig a jövő felé kanyarodtak.
Két dologban volt egészen bizonyos.
Az egyik, hogy jobb ha minél előbb távozik a kastélyból és nekikezd az élete talpra állításának. Meg kell védenie a részesedéseit, és átnézni milyen károkat szenvedtek a birtokai.
A másik, hogy… a másik… bele sem akart igazán gondolni. Rengeteg hízelgés és köpönyegforgatás várt rá. Olyan embereknek kell majd a kedvére tennie, akiket a háta közepére sem kíván. Luna mellett maradni jóval csábítóbbnak tűnt, de sosem volt az a kifejezett szolga típus. Valószínűleg egy vámpír keze alatt sem bírná sokáig.
A szőkeség lehunyta szemeit és hagyta, hogy az öntudatlanság csendes ujjai a fejébe kússzanak.
Egyébiránt ugyan az a sztori marad. Bocsi a kavarcolásért és a hosszú kihagyásért. Nemsoká prezentálom a WS sztorim is, ami miatt ennyit kellett várnotok ennek a folytatására :)
Fel elevenítésképp:
1. fejezet
2.fejezet
3.fejezet
4.fejezet
Tehát ím! Szeretettel nektek az ötödik fejezet:
.oOo.
Perselus fáradtan masszírozta meg a homlokát, amíg átvágott Roxfort folyosóin. Legalább Pottert sikerült levakarnia magáról egy napra. Kész főnyeremény!
A lelke mélyén valahogy mégis minden sarkon készült, hogy az idegesítő griffendéles elé csattog, és kissé átlátszóan közli, hogy épp csak arra sétált.
Potter azonban épp Millicent lakásán volt. Egy pillanatig talán elmerengett rajta, tényleg jó ötlet volt-e együtt hagyni azzal az amúgy is zűrös hármassal, de azzal nyugtatgatta magát, ha sikerült legyőznie Voldemortot, akkor talán kibír egy napot anélkül, hogy bajt hozna a fejére.
Megtorpant a folyosón.
Potter?
Nem. Valószínűleg még éjfél előtt elhozza magával az armageddont.
Azonban addig még rengeteg dolga volt. Rá hárult ugyan is, hogy bejelentse a vámpír uraknak testvérük halálát, és az új trónkövetelőt, Luna személyében.
Ugyan összegyűlt némi információ róluk, de édeskevés ahhoz, hogy nyugodt szívvel tervezgethessen. Ezt Harrynek is megmondta, mikor tárgyalni kezdett velük, de ő szokás szerint ment a saját feje után.
A három úr, Henrik, Alok és Ludwig között tökéletes volt az egyensúly. Nem tűnt valószínűnek, hogy tárt karokkal fogadnak majd valakit a testvérük helyére, mikor az ő kiesésével növelhették a hatalmukat.
Piton komoran torpant meg a lakrészük bejáratánál. Vámpírok… fennhéjázó, veszélyes és felettébb hullámzó hangulatú népség. Sosem lehet tudni, hogy épp hogyan fogadnak valamit.
A kastély egyik hatalmas alsó termét kapták meg.
A helyiséget tucatnyi oszlop osztotta fel, két végében pedig a két úr trónusa árválkodott magányosan. Gazdáik épp a terem közepén ücsörögtek egy apró faasztal mellett és elmélyülten pókereztek.
Az udvartartásuk, amely máskor zajosan vette körül őket, sehol sem volt, ők pedig úgy üldögéltek a nyikorgós, rozzant faszékeken, mintha nem is a sötétség teremtményeiért tartoznának felelősséggel, hanem egy útszéli bódé biztonsági őrei lennének.
- Áh! Mr. Piton! Egy igazi denevér! - nyugtázta megjelenését a Vörös kő ura.
Henrik alig nyolc évesnek tűnt. Senki sem volt igazán biztos benne, hogy a vámpír nem akart, vagy képtelen volt felnőni. Rövid, gesztenyebarna haján széles fejpánt díszelgett, amin a hatalmát jelző rubintok sorakoztak.
Egyébként halacskás pizsamában ücsörgött és meztelen lábait lógázta.
A testvére sem volt épp túlöltözve. Alok, a Kék gyöngy ura a nyakában viselte hatalma jelképét, egyébként pedig fehér selyempizsamában és vörös köpenyben üldögélt. Az előtte felhalmozott sóspálcikák tanúbizonysága szerint már egy ideje nyerőszériája volt, amit Henrik kissé nehezen viselt. Úgy szorította a kártyákat, mintha az élete múlna a győzelmen.
A kék vérúr a legkevésbé sem tűnt testvérnek.
Alok magas, húszas évei végén járó, indiai nemes, míg a vele szemben ücsörgő Henrik leginkább egy mugli kakaóreklámba illett volna a kócos hajával és a durcás arcával.
Az indiai bedobta a lapjait és várakozón Pitonra szegezte éjsötét szemeit.
- Azért jött, hogy, beszámoljon Ludwig haláláról?
Perselus nem mutatott meglepettséget, a két vámpír mégis elégedett mosolyra húzta száját.
- Csak hárman vagyunk professzor, különleges a kapcsolatunk, ez nem olyasmi, amit ne vettünk volna észre.
- Én mindig mondtam, hogy hülyeség belekeverednünk a varázslók háborúiba! - morogta Henrik.
- Logikus döntés volt.
- Köpök a logikára! Ludwiggal legalább lehetett rendesen kártyázni! - duzzogott.
Alok halványan mosolygott. Azok a kártyapartik általában azzal végződtek, hogy a két vámpír és az udvartartásuk egymásnak esett, és a tömegverekedés végére már senki nem volt képes megmondani, hogy ki nyerte a játszmát. Ezért jobbára újat kezdtek…
- Igen azért jöttem, hogy erről értesítsem önöket.
Henrik félrepöckölt maga elől egy ropit és unott képpel meredt a professzorra.
- Szóval ketten maradtunk, Potter megnyerte a kis háborúját, mi meg belekezdhetünk a sajátunkba.
Egymásra sandítottak.
- Bölcsebb lenne, ha nem hamarkodnák el annyira a csatározást - szólt közbe Piton.
- És szabad tudnunk, mégis miért? - fűzte össze hosszú ujjait az indiai.
- Ludwig örököst hagyott maga után.
- Átadta a tudását?
- És mi van akkor? - csapott az asztalra Henrik. - Ha át is adta, a régi udvartartása vele veszett, se Lovag, se Kutya nincs mellette. Képtelen ellátni a feladatait. Mindketten joggal tartunk igényt a területeire és a javaira.
Perselus agyában egymást kergették a gondolatok. Ha a vámpírok háborúba kezdenek, épp csak a Voldemort elleni után, az nem segítene a varázsvilág stabilizálásában.
Úgy tűn Alok gondolatai is e körül forognak.
- Van udvartartása. Képes ellátni a feladatait és elfoglalni a helyét.
Perselus maga sem hitte, hogy ezt kimondta. Luna Lovegood, amint vámpírokat igazgat… A legközelebbi emberei pedig… nos, Draco és Milli?
Alok szórakozottan elmosolyodott.
- Rendben. Találkozunk vele és az udvartartásával, utána döntünk a háború szükségességéről.
Henrik tiltakozott ugyan, de nem volt eléggé határozott a dolog. Valószínűleg furdalta a kíváncsiság, csak semmi kedve nem volt bevallani. Több száz évnyi stabilitás után epedve várta a kalamajkát.
.oOo.
- Pofa be, Malacka!
- Te kezdted, Malfoy!
- Fogjátok be mindketten!
Harry bevágta négyük mögött a nagyterem ajtaját. Semmi másra nem vágyott, mint bekucorodni Perselus laborjába és csendben figyelni, ahogy a férfi dolgozik. Nyugalomra és harmóniára volt szüksége. Két nap a mardekárosokkal és Lunával teljesen kikészítette.
Az éjszaka volt a legrosszabb. Hihetetlen, mekkora patáliát csaptak abból, hogy Milli plüssállatai a szoba melyik oldalára kerüljenek, hogy Draco külön ágyának jusson hely. Végül egyedül hagyta őket a szobában és inkább a kádban tért nyugovóra.
Mikor hajnalban előmászott a fürdőből és kihajtogatta tagjait, mind a három hülye, egy ágyon feküdt, a szanaszét dobált plüssállatoktól övezve.
Milli feküdt középen, Draco szorosan hozzábújva, a lány mellkasát használta párnának, a másik oldalán pedig Luna, egészen lecsúszva az ágyon, a mardekáros lány csípőjén nyugtatta a fejét és úgy rátekeredett a lábára, mint valami angolna.
Harry álldogált ott egy darabig, hanyagul nekidőlve az ajtófélfának és vigyorgott. Az ébredést övező -„Így fogsz pasit, Malacka?”- veszekedés azonban lelohasztotta a jókedvét.
Azt sem igazán értette, hogy Luna hogy bírja a dolgot, de a lány csak kedvesen mosolygott a két marhára, mintha hihetetlenül jól szórakozna az egészen.
A nyugalom azonban még váratott magára, mert amint sikerült egy kicsit lecsillapítania a veszekedő mardekárosokat, Hermione repült feléjük és megszorongatta nem csak Harryt, hanem az újdonsült vámpírt is.
- Merlinre! Hol voltatok ennyi ideig? Piton azt mondta, hogy négykor már itt lesztek.
- Valakik nem tudtak megegyezni abban, hova üljenek a hintóban - közölte rezignáltan Harry.
- A thesztrál ránk unt, és elindult, úgyhogy gyalog kellett jönnünk - vigyorgott Luna.
A két hepciáskodó mögöttük ácsorgott és vegyes érzelmekkel figyelték Hermione ölelgető hadjáratát.
A lány nekik is köszönt, de csak röviden és kimérten, amennyire az udvariasság szabályai megkívánták tőle.
Milli a száját húzta. Luna egy másik lány karjai közt hirtelen ismét olyan távoli lett, mint amilyen iskolás korukban volt. Nem mintha akkoriban zavarta volna a dolog, de abban a pillanatban legszívesebben kirángatta volna a griffendéles kezei közül.
Pár nap alatt a szívébe zárta a szőke vámpírt, és a közelében egy kicsit ismét hasznosnak érezte magát.
Hermione és Harry elvezették Lunát, Milli pedig az alsó ajkába harapott idegességében.
- Ugye nem arra gondoltál, hogy továbbra is tyúkanyót játszol felette?
- Kussolj, Malfoy!
Akkor először, Draco úgy döntött, valóban jobb lesz, ha befogja. Felmerült benne, hogy talán meg kéne lapogatnia a nagydarab lány vállát, csak úgy barátian és bíztatón, de gyorsan elvetette a gondolatot.
Perselus tűnt fel.
- Itt maradtok a kastélyban. Kaptok külön szobákat és hozzáférést a prefektusi fürdőkhöz. Holnap reggel lesz egy megbeszélés, addig pihenjetek. Millicent, már felvitettem minden szükséges bájitalt, amivel a karodat kell kezelned.
- Köszönöm! - biccentett a lány.
Aztán ismét magukra maradtak. Valahogy mindenkinek akadt fontosabb dolga, mint az ő pátyolgatásuk.
Draco tanácstalanul tekintett hol Millire, hol a földre. Nem volt kedve mozdulni. Az az egyetlen ruhája volt, amiben megmentette Lunáékat, és egészen addig bele sem gondolt igazán, hogy nem csak az alsógatyája maradt pár nélkül, hanem ő is társak nélkül. Nem tudta mi történt a többiekkel, a családjával… furcsa módon az utóbbi pár napban fel sem merült benne, hogy eltöprengjen mindezeken. Sodródott a történésekkel, és a hangos viták közepette alig volt ideje a helyzetén gondolkodni.
- Draco…
- Mondd, Malacka! - sóhajtott a szőkeség.
Valahogy elment a kedve a parázs vitáktól.
- A Szükség szobájában leszek.
- Mi?
- A szükség szobájában, egy óra múlva. Ha csatlakoznál, csak gondolj arra, hogy meg akarsz találni.
Nem fordult hátra, így Draco képtelen volt leolvasni bármit is az arcáról.
- Ezt meg…
- Pofa súlyba, Malfoy! Csak legyél ott, és hozz törülközőt!
.oOo.
- Tehát azt mondod, hogy Malfoy és Bulstrode mentettek meg? - Hermione alig hitte Luna meséjét.
Harry elnyúlt a Griffendél klubhelyiségének egyik foteljában és szórakozottan hallgatta kettejüket.
Perselus nem engedte le a laborjába, mondván, hogy még rengeteg dolga van, és csak láb alatt lenne, úgyhogy duzzogás helyett inkább Ront figyelte, amint egymagában varázslósakkozik és a lányok csacsogását hallgatta.
- Milli a kutyám. Persze, hogy megmentett - húzta ki magát a szőke lány.
E kijelentés hallatán Harryből és Ronból egyszerre bukott ki a röhögés.
- A kutyád? Szinte látom, ahogy nyakörvet visel és pitizik!
- Mi a beceneve? Fifi? Nem, várj… ő inkább olyan Csibész szerű.
- Fogjátok be mindketten! - morogta le őket Hermione.
A fiúkkal ellentétben, akik a hasukat fogták és kutyanevekkel dobálóztak, ő elkomorodott Luna mondatán.
- Ez nagyon komoly dolog.
A szőke lány csendesen mosolygott. Ahogy teltek a napok egyre inkább magáénak érezte Ludwig emlékeit, és egyre kevesebb erőfeszítésébe került, hogy felidézzen egyet-egyet. Kim, a kavics sokat segített az emlékek rendszerezésében, és sorbatételében. Más dolog ezzel a tudással születni, és más megszerezni. A kis kődarab nélkül lehet, hogy belebolondult volna.
Hermione elgondolkodó arckifejezésére szegezte tekintetét és próbálta kitalálni, mi zajlódhat a fejében.
A barátai… szinte szó nélkül siklottak el vámpírléte felett, mintha nem is arról lenne szó, hogy élőhalottá vált, hanem pusztán egy fura nevű pattanásról valahol a testén.
A szemükben ugyanolyan volt, mint eddig, hisz külsőre mit sem változott, de tudta hogy ez csak valamiféle törékeny képmutatás. Ha látnák vért inni…
Három élet emlékei egy testben, és mégsem talált egyetlen olyat sem a kupacban, amelyikből okulhatott volna ebben a helyzetben. Ludwignak voltak ugyan halandó barátai hosszú élete folyamán, de egyik előtt sem kellett finomkodnia.
Hermione gyengéden megtapogatta a szőke lány arcát, mintha csak keresné a változás bizonyítékait.
- Nagyon sápadt vagy. Mikor… szóval tudod… mikor ettél utoljára?
Luna elmosolyodott.
Mione az egyetlen, aki elég kíváncsi és bátor egy ilyen kérdés feltételére.
A két fiú elhalkult mellettük. Harry visszasüppedt a fotelba és álmodozón a plafonra bámult, Ron pedig makacsul a sakkbábukat fixírozta.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? - morogta, majd mattot adott önmagának.
- Mert ez fontos!
- Három napja - közölte Luna, mielőtt még Mione letorkolta volna Ront. - Milli adott enni.
- Ezért lett ő a kutyád? - úgy tűnt, ettől a funkcionális megközelítéstől jobban érzi magát.
A szőke lány szerette volna azt hazudni, hogy igen, ennyi. Azért választott egy rosszhírű mardekárost, mert épp kéznél volt. A megmenekülése napján ez még talán igaz is lett volna, ám később már könnyedén magára hagyhatta volna őt és Dracót is.
Ludwig emlékeiben olyan hívogató a vadászat… de mégis úgy határozott, hogy türelmesen vár a nagydarab lányra. Milliből akart enni.
- Nem.
Hermione szemöldökei a szokásosnál is jobban összeszaladtak.
- Luna! A vámpírok új uralkodója lettél! Nem gondolod, hogy megbízhatóbb emberekkel kéne körülvenned magad? És ami azt illeti, erősebbekkel. Millivel a nagyanyám is elbánik, pedig nem is boszorkány.
- Ja - szusszantott Ron -, bárki jobb. Kövér és béna. Még Neville is ügyesebb volt nála.
- Mivel ő lesz a legközelebbi alárendeltem, ajánlatos lenne több tisztelettel nyilatkoznotok róla!
A trió elnémult és kissé ijedten meredt a szőke lányra, aki feszes háttal, fenyegetően szigorú szemekkel meredt rájuk.
- Belém fagyott a…
- Be ne fejezd a mondatot! - sziszegte Mione, majd rámosolygott az ismét régi álmodozó valójába visszazökkent Lunára, de nehezen leplezte saját ijedelmét.
- Mondjuk, stratégiailag igazad van - morfondírozott Ron. - Sok mardekáros maradt jövő és család nélkül. Közülük toborozni… kézenfekvő.
Harry felnyögött.
- Kézenfekvő… de akkor is Bulstrode-ról beszélünk.
- Luna választotta, haver - vont vállat.
- Én szeretem őt és Dracót is.
- Ez már majdnem olyan, mint egy horrorfilm - állította újra kezdő pozícióba a bábukat a vörös fiú.
- Nem, az igazi horror egész nap velük lenni. Azt hittem ki fogják tépni egymás haját.
- Cica harc? - érdeklődött Mione.
- Szerintem kedvelik egymást - kuncogott Luna. - A tengeri laposférgek harcolnak a péniszükkel. Amelyik győz, az lesz a hím, a másik meg nősténnyé alakul.
- Először is… blöá! Hogy a fenébe jutott pont ez az eszedbe? Igaz, szerintem is illenek egymáshoz. Két marha - masszírozta homlokát Harry. - Holnap kiderül, mi lesz. Perselus még ma is beszél a vámpírokkal, reggel pedig összehívjuk a Rendet.
- Perselus… most én is mondhatnám, hogy blöá. Hogy a fenébe tudod kedvelni azt a zsíros hajú szemétládát?
- Pont te dumálsz? Úgy emlékszem, megdöngetted Parkinsont - közölte rosszallóan Mione.
- Egyszeri baleset volt, Hermi! Miért kell folyton felemlegetni?
- Talán mert rohadtul rosszul esett!
- De még azelőtt volt, hogy járni kezdtünk!
- Laposférgek… - kuncogott Luna.
- Fúúúúj!
.oOo.
Draco tanácstalanul álldogált a Szükség szobája előtt és azon töprengett, hogy valóban be akar-e lépni oda.
Már megjelent előtte az ajtó, résnyire nyitotta és bekukucskált.
Sosem volt különösebben hajlamos a kukkolásra, de Millinél nem tudta, mire számítson, így inkább leellenőrizte, nem óriáskígyók vad csapata várja-e a szobában.
A helyiség falai csupaszok és elhanyagoltak voltak. Lemállott vakolat és szabadon árválkodó téglák. Semmi más nem volt odabent, mint egy nagy bőrzsák a plafonra függesztve és Milli, amint épp veszettül püföli.
A lány csak egy atlétát, és rövidnadrágot viselt. Mezítláb, izzadtan, kis gumóba szorított hajjal őrjöngött.
Erre nehezen találni jobb szót.
Draco bámulta egy darabig, ahogy ököllel próbálja kiklopfolni a lelket a bőrzsákból, majd arrébb lépett és lecsúszott a fal mellett. A tompa puffanások, és az erőlködés keltette nyögések, kiáltások kellemes háttérzajt szolgáltattak a gondolataihoz.
A hideg falnak szorította a hátát és a kezében szorongatott törülköző bolyhaira meredt.
Épp olyan feszült volt, mint a nagydarab lány, de az ilyesfajta megkönnyebbülés távol állt tőle. Milli valószínűleg jót akart, amikor meginvitálta. Vagy csak őt akarta laposra verni a bőr izé helyett. Mindkét lehetőség bosszantóan reálisnak tűnt.
Draco elvigyorodott.
Ha egy hete közli vele valaki, hogy közelebbi ismeretségbe kerül Lunával és Milli melleivel, valószínűleg rokfortos mártássá átkozza az illetőt.
A gondolatai azonban a közelgő éjszaka körül jártak. Nem akart az üres, magányos szobában aludni.
Puha idomok… meleg ölelés… egyenletes szuszogás, még valahogy azt a nyöszörgő hangocskát is hiányolni kezdte, amit Luna szenved ki magából néha-néha alvás közben.
- Gyűlöllek! Utállak! Dögölj meg te rohadék!
Milli teljesen elvesztette a kontrollt.
Draco hallotta, ahogy megrohamozza a bőrzsákot, majd a padlóra zuttyan és halkan szipogni kezd.
Valószínűleg elfelejtette, hogy vár valakit.
Ahogy mozdult a farzsebében halkan gyűrődött az apja levele.
Még ez is…
Csak az apja titkos raktárainak neve és a családi széf kulcsa volt benne. Egyetlen személyes szó sem.
Igaz, hogy az árulását figyelembe véve nagy kegy volt Luciustól, hogy nem tagadta ki, de azért többet várt volna tőle a halála előtt.
Próbált felfedezni magában valami épületesebb érzést a sértődöttségnél, de csak tespedtséget és önsajnáltatást talált.
Millicent újfent bokszolni kezdett, Draco gondolatai pedig a jövő felé kanyarodtak.
Két dologban volt egészen bizonyos.
Az egyik, hogy jobb ha minél előbb távozik a kastélyból és nekikezd az élete talpra állításának. Meg kell védenie a részesedéseit, és átnézni milyen károkat szenvedtek a birtokai.
A másik, hogy… a másik… bele sem akart igazán gondolni. Rengeteg hízelgés és köpönyegforgatás várt rá. Olyan embereknek kell majd a kedvére tennie, akiket a háta közepére sem kíván. Luna mellett maradni jóval csábítóbbnak tűnt, de sosem volt az a kifejezett szolga típus. Valószínűleg egy vámpír keze alatt sem bírná sokáig.
A szőkeség lehunyta szemeit és hagyta, hogy az öntudatlanság csendes ujjai a fejébe kússzanak.