Boglya, a nagy dizájner

Aug 17, 2020 14:20



Én még mindig itthon sztéjelek, annál is inkább, mert épp most végeztünk a házfelújítás első részével. A második rész két hét múlva kezdődik.

Ez azért különösen izgi, mert aki már volt nálunk, az tudja, hogy rengeteg könyvünk van. Halott erdők vesznek körül. A múlt héten bedobozoltam kb. 5 mázsa könyvet, mert most jön a két nappali, ahol parketta csiszolás-lakkozás lesz, ergo, ki kell mindent vinni. Ez az öt mázsa csak az egyik szoba termése, és még ott is hátra van két könyvszekrény.

Na, de eltértem a tárgytól.

Boglya drága, úgy döntött, hogy neki is illik kivennie a részét a munkából, és az új kő egyébként is rettentően unalmas. Gondolta, hogy feldobja egy kicsit, egy trendi pracli-mintával. Ezt úgy sikerült elérnie, hogy beletalpalt a fehér zománcfestékbe, és mire észrevettük, az egész lakásban minden padlófelületet tappancsminta borított. Nem is csak a lakásban, az udvaron is. Egyedül a hálószobai új parketta úszta meg. De az új sötétbarna kő nem menekült.

A festőcsapatból két fiú órákig dörgölte hígítós ronggyal a padlót. És persze szent esküt tettek, hogy soha többet nem hagyják a földön a zománcfestékes tálcát, amíg elmennek cigizni.

Az illusztráció Boglyát, és az uncsi új előszobakövet ábrázolja, még az áttappancsolás előtt. Alant a pracliminta maradványai a kerti járdán. Ott se hígító, se nagynyomású mosó nem tudott megbirkózni vele. Majd égetni fogjuk. Hátha.


#stayhome

Previous post Next post
Up