fanfiction - Bárpulti társalgás két személyre (Criminal Minds)
Írta: Gitta (nayrria)
Készült: 2010. augusztus 28.
Cím: Bárpulti társalgás két személyre
Világ: Criminal Minds (Gyilkos elmék)
Szereplők: Dr. Spencer Reid és egy saját karakter
Leírás: JJ távozása után Reid szomorú, és a kocsmában, ahol ül, érdekes és bizarr beszélgetésbe bonyolódik egy fura vendéggel. Megjegyzés: Keserédes, kissé szokatlan mese. Én se értem, hogy jött. Emiatt Reid kissé karakteridegen lehet.
Bárpulti társalgás két személyre
Doktor Spencer Reid bizonytalanul bámulta a minden bizonnyal erős alkoholt, amit a csapos kitöltött neki. Az egész világ furának tűnt, mintha megbillent volna kicsit; ha lesz rá ideje, talán kiszámolja a dőlésszöget. Vagy eltört volna ez a Földnek tűnő hógömb és kibucskázott volna belőle a mindennél szörnyűbb sötétség, eredeti nevén a valóság. Nem volt részeg, még nem. Öt perce ért be a bárba, és mérhetetlenül szeretett volna egyedül lenni. Túl lenni az egészen, gyorsan és fájdalommentesen. Az élete messze volt a normálistól és a vidámtól, mégis valahol boldog volt: tudását hasznosíthatta a jó ügy érdekében, a csapattársai szerették őt. A jó azonban tünékeny jelenség volt: JJ benyújtotta a felmondását, és ettől ő, az ifjú zseni kiborult. JJ. Hiányozni fog, mi több, égetni fogja a hűlt helye, ha többé nem látja. Nem akart beszélni erről senkinek, főleg nem a nőnek, de olyan lesz, mintha már nem fogná senki a kezét, mintha újra fel kellene nőnie. Sóhajtott. Az irodában voltak pletykák létszámleépítésről, de nem gondolta volna, hogy ez őket is eléri. Minden borzalom, rossz előtt ezt hitték.
- Megiszod? - szakította ki gondolataiból egy női, inkább lányos hang.
Reid megrázta magát, és a lehető legudvariatlanabb mondat bukott ki a száján.
- Vegyél magadnak, ha kell.
A lányka pislogott.
- Nem tudok.
A férfi most először nézett rá. Biztos, hogy nem volt huszonegy, és kételkedett benne, hogy egyáltalán elmúlt tizennyolc.
- A szüleid egyáltalán tudják, hogy itt vagy?
- Aha, kéred vagy nem?
- Miért nem tudsz rendelni?
A lány megvonta a vállát, és bájosan elmosolyodott.
- Mert láthatatlan vagyok, csak neked nem. Ne lepődj meg túlságosan, jó?
Fura beszélgetőpartnere figyelmeztetése ellenére Reid szája tátva maradt.
- Halálangyal vagyok… - mentegetőzött a lány.
- Nem kéne, hogy legyen egy… uh, kaszád?
- Hát, túl drasztikusnak ítélem. Szóval, meg akarsz halni?
- Még nem döntöttem el.
- Nem, pedig a gondolataidban valami fájdalommentességről hadováltál, ezért hoztam neked ezt - egy cseppet tett a pultra és elhessegette a férfi kezét.
- Mi ez?
- A szép halál elnevezésű termékünk - mosolygott a halál fura angyala.
- Lehet ilyet?
- Mostanában nem kérik, de persze lehet, csak tudni kell előre, hogy mikor halsz meg.
- Ez a társalgás kezd túl bizarr lenni, én megyek.
- Nem tenném - énekelte a fura teremtmény. Egyáltalán az volt?
- Miért?
- Csúszósak az utak, és tudod, az a helyzet, hogy nem bírom a vér látványát.
- Mi van? Azt mondod, hogy a halálangyal vagy és nem tudod elviselni, ha vért látsz, ez elég fura lehet a szakmádban - Reid el se hitte, hogy ilyet mondott, bár a nap már nem nagyon lehet ennél furcsább.
- Bizony, ezért vagyok beosztva a gyilkos gondolatokhoz.
- Vidám lehet.
- Nyugisabb, mint a gyilkos késztetések osztály.
- Inkább nem akarom tudni - nyögte Reid.
A lány legyintett.
- A munkád, szívi. Vagy valami olyasmi. Nem ártottam bele magam túlságosan, sok volt a vér. Uh.
-Ahhoz képest, hogy nem szereted, úgy nézel ki, mint egy vámpírimádó lány.
- Testetlen vagyok, rémlik? Te képzelsz el így, gondolom a kaszás-csuklyás megoldás neked is túl durva lett volna.
- Pontosan mit keresel itt?
- Téged, bővebben, hallottuk a gondolataidat, és gondolták, nézzem meg, hogy lesz-e zűr, ajánljam fel neked az erőfeszítésmentes lehetőségeket, esetleg végezzem el a munkát, majd jelentsem.
- Azt hittem, hogy angyalok között nincs bürokrácia.
A lány megrázta a fejét.
- Ne reménykedj, rosszabb. Halhatatlanok vagyunk, annyi időnk van adminisztrációra, amennyit akarunk. Elég unalmas. Szóval, miért akarsz meghalni?
- Nem biztos, hogy el akarom mondani.
- Egy láthatatlan lánynak?
- Egy láthatatlan lánynak.
- Fájdalmas elutasítás… A helyedben azért itt maradnék még picit, vagy gyalog hazaindulnék.
- Az biztonságos?
- Hát, nem halsz meg, az is valami, nem?
- Valójában igazán megnyugtató. Várj csak, én miért látlak?
- Nem tudom… lehet béna voltam, és mindenki lát.
Reid elkeseredetten sóhajtott.
- Kérdezhetek valamit?
A fekete emós frizura előre billent.
- Igen.
- Ha rosszul leszel a vértől, akkor… - elidőzött itt ez kicsit. Lehet, hogy a kérdés túl furcsa lesz.
- Akkor?
Reid döntött, végül is egy halálangyallal beszélget egy pohár tömény alkohol mellett. Nem fog fájni, ha megkérdezi.
- Miért lettél mégiscsak halálangyal?
- Uh, ki fogsz röhögni…
- Nem foglak…
- Őrangyal szerettem volna lenni…
A férfi kérdőn nézett rá:
- És?
- Hát, nagyon ki fogsz röhögni - bizonytalankodott a halál angyala.
- Nem foglak.
- Oké, az a helyzet, hogy megbuktam a vizsgán. Ráejtettem a védencemre egy földdel teli virágcserepet benne egy fikusszal.
Dr. Spencer Reid önmagát is meglepve felkacagott, de abbahagyta, amint meglátta a lány bánatos arcát.
- Bocsánat, csak a szituáció elég groteszk.
Az angyal bólintott.
- Ühüm… A lényeg az, hogy azt mondták, hogy figyelmetlen vagyok, és talán nincs szükség ilyen szerencsétlen őrangyalokra. A halálangyaloknál még volt pár hely, nem egy népszerű szakma, szóval ez lettem én - szipogta.
- Tudod - vigasztalta Reid -, először nekem se sikerült a vizsgám lövészetből…
A lány sírósan felsóhajtott.
- Pedig azt hittem, hogy neked minden sikerül. Szerintem ezért is küldtek engem, hogy lássam, hogy még a halandók is jobbak nálam.
Reid elmosolyodott, a halálangyal függetlenül baljóslatú címétől kimondottan elveszettnek tűnt, és valahogy szeretetreméltónak.
- Dehogyis, aztán ez az őrangyalkodás sem lehet túl könnyű - intett a csaposnak, hogy hozzon inkább egy mentateát. - Rájöttem, hogy nem szoktam alkoholt inni - magyarázta a mellette kuporgó lánynak.
- Jobb is, veszélyes - morogta a halálangyal, és felhajtotta Reid töményét. - Brr, jó hogy nem ittad meg, nincs jó íze. Szóval miért nem jó az őrangyalszakma?
- Nem biztos, hogy akik a vizsgán átmennek, azok különösebben jók. Az enyém például nem végzett az utóbbi pár évben kiemelkedő munkát. Szóval, szerintem nem ez számít.
- Szegénykém, mi történt?
- Meglőttek, felrobbantottak, megkínoztak, ilyesmik.
- Jaj… akkor ott is sok vér van? - nyögte elfehéredve a lány.
Reid bólintott. Pár percig csendbe burkolóztak.
- Szerintem olyasmi lehet az őrangyalkodás, mint a profilozás - szólalt meg végül a lány.
- Miből gondolod?
- Nem könnyű, ki kell számítani a védenc viselkedését. Ilyesmik. Tudod, amikor idejöttem eléggé el voltam keseredve. Aztán veled beszélgettem, és úgy gondolom, hogy lehet, mégis jobb helyen vagyok és ez nekem való.
- Én is így vagyok vele - jegyezte meg a férfi. - Köszönöm! - kortyolt bele a teájába.
A lány elmosolyodott, majd álmodozó arccal megszólalt.
- Nincs mit, máskor is inkább lebeszélem az embereket a halálról, mint rábeszélem.
Reid elnevette magát.
- A többi halandó is köszöni.
Két férfi lépett be az ajtón a csípős téli szélből, és a bárpulthoz indultak. A halál angyala rájuk pillantott, majd megszólalt.
- Ajaj. Fizess. Munka lesz - nyöszörögte, és Reid felvont szemöldökkel engedelmeskedett.
- Mizujs, kislány? - ütögette hátba az egyik férfi.
Reid döbbenten nézett rá. Ez meg hogyhogy látja? Aztán leesett neki: vagy a lány tényleg elrontott valamit, vagy nem halálangyal, vagy pedig pont a férfiak is közel járnak az örök világossághoz.
- Van nálatok elég pénz? - vigyorgott rájuk amaz, majd Reidhez fordult - Ezek prostinak látnak, tudod, mindenki, ahogy épp elképzeli. Tűnj el, mielőtt baj lesz.
Az ifjú tudós bénultan engedelmeskedett, és kioldalgott a kocsmából, hogy egy lövést halljon, aztán megjelent mellette a ködből a halálangyal. Vércseppesen és morcosan.
- Utálom a bunkókat - morogta. - Szeretnek durván meghalni. Fúj. Te szórakoztatóbb társaság vagy, de most megyek, mielőtt feltétlenül úgy érzed, hogy öngyilkos leszel inkább. Nem venném a lelkemre. Szia Reid! Köszönök mindent - szorította meg a férfi kezét, és a zseni ajkai már formázták az elköszönést, mikor a lány egyszerűen eltűnt.
Elmosolyodott, talán mégiscsak léteznek angyalok, és ahogy elindult az úton, gyalog, hazafelé, és remélte, hogy az őrangyala kivételesen szolgálatban van.
VÉGE