On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
Orsi ajánlotta, és mivel a kiadónál a karantén miatt alig 1200 Ft-ért beszerezhető volt, ugrottam is rá azonnal.
Ez a magyar Star Trek. Űrcsaták, techno bla-bla, macsó és titokzatos főhős, politikai intrikák, minden megvan benne, ami kell, de valahogy mégsem robban elég nagyot a végén.
Pedig tényleg jó volt! Iszonyúan olvastatja magát, alig van benne unalmas perc. Nagyjából az Éhezők viadalához hasonlítanám, de CSAK abból a szempontból, hogy tényleg nem lehet letenni, ha egyszer elkezdted, mindig van valami, ami arra indít, hogy "na, csak még egy oldalt". Én egy nap alatt végeztem vele, pont emiatt (meg persze nem is annyira hosszú).
De azért nem hibátlan a mű. Az egész olyan hiányosnak tűnik. Sci-fi ugyebár, van itt minden az űrhajóktól kezdve a lézerfegyverekig, politikai intrika, nemesek, meg sorsszerű találkozások, de az egésznek a hátteréről legfeljebb a főszereplők elejtett megjegyzéseiből tudunk meg néhány szót. Ami nem feltétlenül hiba, mert én például nem szeretem, amikor a sci-fikben harminc oldalas leírások vannak arról, hogy melyik város hogyan néz ki, és az országok egymáshoz képest hol helyezkednek el, miközben a szerző megbombáz minket huszonhatezer totálisan idegenül hangzó megjegyezhetetlen személy és helynevekkel. Na, ebben a sztoriban ebből semmi sincs. Én szeretem, ha valami nem szájbarágós, de ebből azért hiányzott egy jól megalapozott háttér. Elbírt volna még a sztori plusz ötven oldalt. Értem én, hogy japán kultúra, meg még a cigányokat is emlegetik, meg nemesi házak is vannak, de akkor most az egész attól lett sci-fi, hogy ezek feltalálták az űrutazást? Nem a marslakókat hiányoltam, csak azt, hogy megtudjuk, hogy akkor most hogy is van ez az egész világ tulajdonképpen?
Szereplőkből egyáltalán nincs annyira sok, hogy ne lehessen megjegyezni őket. A főszereplő... hát, elég érdekes figura, bár természetesen izmos és szép, mint ahogy a főhősnő is. És mindketten tudják is magukról, hogy jól néznek ki. Meg azt is, hogy okosabbak másoknál. Majdnem az egész szereplőgárda öntelt, egotúltengéses egyénekből áll, akiknek a gondolataiból is kapunk pár oldalt. Nekem ezek a belső monológok kissé kuszák voltak néha. Mivel rendes világleírás nincs, ezek az egyetlen forrásaink arról, hogy megtudjuk, most akkor hogyan is épül fel ez az egész hierarchikus rendszer, de sokat nem lehet kihámozni belőle.
Érződik rajta, hogy nő írta, de ez sokszor talán még a javára is vált, főleg a női karakterek megformálásánál.
Remélem, a második részben azért kiderül valami arról, hogy miért különül el a nemesség ilyen szigorúan a pórnéptől, és mik a szabályok tulajdonképpen? Mert attól, hogy Calderon élvezi a Játékot, én csak akkor tudnám vele együtt élvezni, ha értenék is belőle valamit.