Boston Tea Party
Ez az én házam, bár Anglia is a sajátjának tartja. Ez ellen nincs kifogásom - csak az ellen, ahogyan a sajátjának tartja.
A szalon az egyik kedvenc helyisége, nagyrészt ő is rendezte be. Nekem kissé túlzásnak tűnik a díszítés, de most nem ez a legnagyobb problémám. Van egy kis teázóasztal, ide telepszünk le, egymással szemben. Anglia szerint kellemes egy tea mellett beszélgetni, ezt annak ellenére fenntartja, hogy az utóbbi időben egyetlen kellemes beszélgetésünk sem volt.
- Lord North üdvözletét küldi. A válasz továbbra is: nem.
- Ez egészen egyszerűen jogtalan. Képviselet nélkül… árulja el, mit várnak önök tőlünk?
- Ön követeli folyamatosan, hogy ne viselkedjünk úgy önnel, mint egy gyermekkel. Hát tessék, próbálja ki nyugodtan a felnőttlét gondjait.
A szokásos felvezetés. Mintha meg se hallaná, amit mondok, ugyanazok a jól begyakorolt mondatok.
- Már megint csak értetlenkedik. Jogok nélkül akar kötelességeket sózni a nyakamba? Ez nevetséges.
- A világ nagyobb részében így megy a dolog, ahol mi uralkodunk - Anglia tejet tölt a teájába, hozzátesz két kanál cukrot. Mindez nagyon, nagyon leköti. - Igazából az ön helyzete eddig kivételezett volt, ha jobban meggondolja. - Gyorsan, minden lelkesedés nélkül belekortyol az italba, majd leteszi a csészét. - Ez most megváltozott. A Felsőház döntése alapján, sajnálatos módon…
- Sajnálatos. Módon.
- Valóban nagyon, nagyon sajnálom, higgyen nekem. - Ajkai sápadtan feszülnek egymásnak.
- De nem cselekszik semmit. Ennyit ér hát az adott szava…
Anglia dühödten pattan fel a székről - a csészéje persze felborul.
- Mert gondolja, hogy nem tennék meg mindent, ha lenne bármi szabadságom? Mert gondolja, hogy ez csak rajtam múlik? Mert…
- Maga a Brit Birodalom! Minden hatalmában áll! Olyan szabadsággal rendelkezik, amiről más országok csak álmodnak! Nem kell hallgatnia senkire, nem kell gondolnia másokra, nem…
- Már több mint száz éve semmit nem tehetek a parlament ellen! Még a királynak is több szabadsága van, mint nekem! Szép ígéretekkel van megkötve a kezem… valóban azt hiszi - suttogja-, azt hiszi, nem tennék meg mindent az ön boldogságáért, ha nem lenne több kötelességem, mint jogom?
Nem nézek a szemébe.
Egy Worcester készlet, cukor, tej. Egy csésze kihűlt tea, egy másik csésze tartalma lassan eláztatja a terítőt.
Nem akarom látni a szemében a hazugságot.
Anglia kifejezéstelen arccal néz a homlokom közepén át a végtelenbe.
- Ne legyen hálátlan. A türelmét kérem. Ön… az ön helyzete… továbbra is kivételes számunkra.
Felhorkanok.
- Kivételes! Kivételesen tűrhetetlen! Maga… maga úgy bánik velem, mint valamiféle barbárok lakta földdel, amelynek a lakóit Isten haragját elkerülve foszthatja ki! Franciaország szerint is…
- Franciaország! - Anglia hátravetett fejjel köpi a szót. - Kérem, ne kényszerítsen arra, hogy elmagyarázzam, a csodálatos Franciaország vajon mit akarhat öntől…
- Egészen mindegy lenne, mit akar, ha mi képesek lennénk megegyezni. - Halkan hozzáteszem: - Nem én tehetek róla, hogy az önök szövetsége akkor véget ért. Jól tudja, azóta már éppen eléggé megalázta, a lábainál hever. Kanada… végre velünk van. - Próbálok úgy mosolyogni, hogy Anglia hajlandó legyen változtatni gyűlölködő arckifejezésén. Nem mintha számítana, hogy én mit teszek. Egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy Anglia szeret gyűlölni, és szereti, ha viszontgyűlölik. - Minden csak önön múlik…
- Ostoba. Én legalább tudatában vagyok korlátaimnak, maga viszont nem látja át, hogy bábként mozgatják!
- Úgy? Legyen hát…
- Mi…
- Nem hajlandó a segítségemre lenni? Akkor megküzdöm önnel a szabadságomért!
Pár pillanatig csak a tea kitartó csöpögése hallatszik.
Anglia sápadó arcában hatalmasnak tűnnek szemei.
- Maga nem tudja, milyen önálló országnak lenni! Nem a döntéseinek szabadsága lesz nagyobb, csak a döntéseinek száma! Hogy kívánhatja ezt a terhet? Ha hatalmamban állna, sem adnám ezt önnek… - Remegő szájjal könyörög: - Ne tegye ezt… legyen türelemmel… egyetlen embert kell meggyőznöm…
- Mindig csak az én türelmem, miközben majdnem olyan régen vágyom arra, hogy elismerjen, mint amióta ismerem! Elég, elég! Olyan szabadságot szerzek magamnak, amilyet maga el sem tud képzelni, felülmúlom mindenben, ami lehetséges és lehetetlen… meglátja, az egész csak az akaraton múlik, ami magában nincs meg! Csak felfalta a világot és nem vesz észre… nem veszi észre… Ha az ön holttetemén vezet is az út a boldogságomhoz…
- A Brit Birodalomban sosem nyugszik le a nap - közli szokott gőgjével, túlságosan csillogó szemmel.
- Mert Isten nem bízik a britekben - vetem oda. Hátrébb tolom székemet, biccentek, és elindulok az ajtó felé.
Mielőtt elhagynám a termet, nem bírok nem visszanézni. Anglia újra az asztalnál ül.
Nem vagyok benne biztos, de úgy tűnik, elnézően mosolyog. Talán úgy gondolja, visszatérek.
Legközelebb a harcmezőn találkozunk.