< Akame fic > Fourth Avenue Café 20. fejezet + Epilógus
Cím: Fourth Avenue Café
Írta: neko_fish
Páros: Akame, RyoPi
Műfaj: angst, romantikus
Korhatár: 14+
Béta: csaca
Tartalom: Jin egy sikeres művész, de a barátaival való veszekedés után egy kis kávézóban keres lenyugvást, ahol találkozik a szerinte legfurcsább emberekkel.
Megjegyzés: Nos, elérkeztünk ide is. Az utolsó részhez. Köszönöm Szandinak, aki naaaaagyon türelmes és előremozdító bétám volt (már amikor hagytam magam). Hehe, remélem azért javultam valamit? Köszönöm azoknak, akik olvasták a történetet, noha elég sokáig tartott, míg elértünk idáig, ami elsősorban a lustaságomnak tudható be, gomen.^^" Leírjam én is, hogy hány oldal meg szó az egész? 142 oldal és 46 317 szó. Ennyit hoztam össze két év alatt. Remélem tetszett a történet, és lesz, aki majd visszaolvassa egyszer, ha eszébe jut.^^
És akkor lássuk a befejezését~
1.fejezet 2.fejezet 3.fejezet 4.fejezet 5.fejezet 6.fejezet 7.fejezet 8.fejezet 9.fejezet 10.fejezet 11.fejezet 12.fejezet 13.fejezet 14.fejezet 15.fejezet 16.fejezet 17.fejezet 18.fejezet 19.fejezet
20.fejezet
A napok tovább teltek, és azt vette észre, hogy egyre többet nevet és mosolyog. Végül a tengerpartra is elment a barátaival, noha nem szörfözött vagy úszott velük. Inkább elégedett arccal ült a homokban, miközben a szél elfújt mellette.
Próbálkozom, Kame…
Egyelőre jó lesz így?
-------------------------
Jin…
-------------------------
Mielőtt elutazott Amerikába, elment a parkba, és még egyszer megnézte a nyikorgó hintát. Felsóhajtott, és a zsebébe tette a kezét.
Talán, amikor visszajövök…
Elég bátor leszek ahhoz, hogy újra repüljek.
Talán akkor elég bátor leszek, hogy szembenézzek veled…
És valahol az elméje hátuljában hallott egy gyengéd hangot.
-------------------------
Ez annyira rád vall…
-------------------------
Miután eltöltött hat hosszú hónapot Amerikában, visszatért. A reptéren olyan nagy mosollyal köszöntötte a barátait, amilyen kifért belőle. A haja vágatlan volt, és a bőre sem fénylett úgy, mintha kozmetikára költötte volna a pénzét filmek és kaja helyett.
- Ryo-chan! Pi!
Az első dolog, amivel köszöntötték az a „Förtelmesen nézel ki!” volt.
- Téged is jó látni, Ryo-chan.
Ryo elvigyorodott.
- Jó, hogy visszajöttél, Kövér Jin.
A füle mögé tűrte a fru-fruját, és felnevetett.
- Nem szedtem fel annyi kilót!
Az alacsonyabbik énekes felhúzta a szemöldökét, noha a vigyorgást nem tudta abbahagyni.
- Mondd ezt annak az ajtónak, amin nem tudsz átmenni, vagy a kanapénak, amit össze fogsz törni, amikor ráülsz.
Nyugodtan, teli szájjal mosolygott a másik kettőre.
- Ti is hiányoztatok nekem.
Pi izgatott mosollyal nézett rájuk.
- Ölelkeznünk kellene?
Ryo megrázta a fejét.
- Már mondtam neked, Pi, túl férfiasak vagyunk az öleléshez.
- Akkor ez lehetne egy férfias ölelés!
- Olyasmi nem létezik…
De azért csak a legfiatalabb bevonta őket egy ölelésbe.
-------------------------
Megbocsátottál végre magadnak, Jin?
-------------------------
Egy sajtókonferencia, egy szükséges hajvágás, és egy kellemesen hosszú vacsora és filmezés után a barátokkal, ismét a lakása ajtaja előtt állt. Véve egy nagy levegőt, belépett.
Ugyanúgy nézett ki, mint ahogyan otthagyta.
Kupisan.
Mindenhol papírok hevertek, zoknik és takarók borították el a földet. Sóhajtva körbejárta a szobát, és egy kicsit feltakarított, mielőtt lehuppant a kanapéra. Lenézett a kezében lévő papírdarabokra, és bánatosan elmosolyodott.
Sajnálom, Kame...
Már képes volt mosolyogni, de még nem állt készen dalokat írni.
Még nem.
Ahogyan tovább lapozgatott a papírok között, csodálkozva vett észre egyet, amin nem az ő kézírása volt. Kihúzta a többi közül, és elkezdte olvasni.
I'll be with you...
Hirtelen megcsörrent a telefonja. Kitapogatta a zsebeiben, és amikor végre megtalálta, felvette.
A menedzsere volt az.
- Igen?
- Holnap szerepelni fogsz egy másik műsorban, mint vendég, tehát legyél kész tízre, rendben? Beszéltem velük, és azt akarják, hogy énekeld el az Utai Tsuzukeru Toki-t, oké?
-------------------------
Nincs értelme vissza felé nézni, mikor annyi minden van még előtted. De...
-------------------------
Körülbelül egy héttel később, miután visszatért a munkájában a régi kerékvágásba, az utcán sétálva az új hirdetést nézte, ami az övét váltotta fel.
- TaNaka, hm...?
Betért az ismerős kávézóba.
A hely, ahol minden elkezdődött...
A csengő csilingelt; üdvözölte őt a hosszú távolléte után.
A tulajdonos felnézett egy mosoly kíséretében.
- Üdvözlöm! - Miután jobban megnézte a vendégét, a mosolya kiszélesedett. - Régen találkoztunk.
- Igen... elég régen... - Leült a szokásos helyére, és megkapta a szokásos innivalóját. - Köszönöm.
Taguchi körbenézett. Látva, hogy nincs olyan vendég, akivel foglalkozni kellene, az énekes mellé lépett, és elkezdett vele beszélgetni:
- Hallottam a sajtókonferenciáról, igazából mindenhol erről lehetett hallani. Jó kis frizurád volt.
Jin felnevetett.
- Nem lehetett rosszabb a te szőke hajadnál.
A tulaj is nevetni kezdett.
- Kaptam egy üzenetet, hogy vágjam le a hajamat.
Az énekes felnézett.
- Kamétól?
- Igen, honnan tudtad?
Jin vigyorogva felelt:
- Mágikus tulajdonságom van. Nem, nem igaz, hagyott nekem is üzenetet.
A magasabbik férfi felsóhajtott, és kinézett az ablakon.
- Azt hiszem, még mindig törődik velünk, hm?
Az énekes búskomoran rámosolygott, és bólintott.
- Ja...
Változtatva a témán, a tulaj mosolya visszatért.
- Tehát, hogy ment a sorod?
Jin megvonta a vállát.
- Azt hiszem, jól. Neked?
- Ez a hely még mindig megvan, és működik. Hébe-hóba kapok szerepeket, szóval jól megvagyok.
- Jó ezt hallani. - Kortyolt egyet a kávéjából, és elismerően folytatta: - Á... a francba, hiányzott ez a hely.
A tulaj elégedettnek tűnt.
- Ezt jó hallani.
Az énekes bólintott.
- Hé, Taguchi.
- Igen?
- Azt tervezem, hogy később meglátogatom őt...
Rövid csend állt be a beszélgetésben, mielőtt a magasabbik férfi elmosolyodott.
- Boldog lenne, ha tudná, hogy meglátogattad...
Jin elgondolkodva bólintott.
- Igen... az lenne, nem igaz?
-------------------------
Rendben van, ha még egy kicsit önző maradok?
-------------------------
Így most ott állt kicsit távolabb a sírtól, egy rózsával és egy kártyával a kezében. Hallotta a halk hangot attól az alaktól, aki a célállomása előtt kuporgott.
- Hé, Kame... Most mennem kell... Legközelebb is eljövök...
Az alak felegyenesedett, majd megállt. Jin csodálkozva pislantott.
- Ueda?
A másik ugyanolyan meglepettnek tűnt.
- Akanishi? Te is Kamét jöttél meglátogatni, hm?
Bólintott, és megdörzsölte a tarkóját a szabad kezével.
- Igen, sokáig megvárattam, valószínűleg mérges rám...
Ueda lágyan elmosolyodott.
- Ja, valószínűleg az, de ugyanakkor biztosan boldog is. Nos, nekem mennem kell a boxedzésemre. - Elindult a kapu felé. - Később találkozunk. És ne csinálj semmi ostobaságot, különben megöllek, és kiiszom a véredet.
Jin felnevetett.
- Megpróbálom.
-------------------------
Mert nem akarom, hogy elfelejtsenek, még nem.
-------------------------
Miután a másik elhagyta a temetőt, ő is leguggolt egy hasonló pózba.
- Hé, Kame... sajnálom, hogy várnod kellett... Elmentem fél évre Amerikába, tudtad ezt? Úgy gondolom, az angolom elérte Ueda szintjét. Tudod... sokszor azon kapom magam, hogy olyan dolgokon gondolkodom, persze buta dolgok, mint mire gondoltál, amikor elmentél, vagy így akartad-e a dolgok alakulását?
Ha itt lennél, nevetnél rajtam, nem igaz?
- Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy továbblépjek. Tudok újra nevetni és mosolyogni... végre abbahagytam a sírást. Nincs több könny, igaz? De ennyi idő után sem vagyok képes repülni, még nem, így még kicsit türelmesnek kell lenned velem. Elérek oda is, csak még nem most. És amikor igen, te leszel az első, aki tudni fogja.
- Igaz is, megtaláltam a dalodat, 'I'll be with you'? Sosem szűnsz meg meglepni engem. Felteszem majd a következő CD-mre. Nem tudom, ez mikor lesz, de az a dal biztosan rajta lesz. Egyébként mikor írtad meg? A második vagy a harmadik randevúnkon?
Szeretetteljesen mosolygott, amikor visszagondolt a boldog pillanataikra.
- Nem tudom, hogy valaha leszek-e még szerelmes, de ha igen, akkor sem foglak soha elfelejteni. A szavamat adom neked. Megőrzöm a kettőnk drága emlékeit. Csak figyelj engem. Világhírű leszek. Így, kérlek, higgy bennem továbbra is, akárhol is vagy.
- Azon a napon... amikor először találkoztunk... Úgy gondolom, hogy az, akit megmentettek, valószínűleg én voltam, nem gondolod? Úgy értem, ha soha nem találkozom veled... nem is tudom, az nagyon furcsa lenne. Valószínűleg elkeseredett és paranoiás lettem volna, vagy az ellenkezője... nagyon bizakodó és balfácán. Teljesen biztos vagyok benne, hogy te voltál az első igazi barátom, megtanítottál a világ azon dolgaira, amiket észre sem vettem volna, ha te nem vagy... Te voltál az a személy, aki akkor is szeretett, amikor hülye voltam...
- Te voltál az az ember, aki megőrizte az első csókomat...
Gyenge, bocsánatkérő nevetést hallatott.
- Fene... Nem hiszem, hogy tovább itt tudok maradni, mielőtt megszegem az ígéretemet, és újra sírni kezdek. Sajnálom, most csak ennyit tudok elviselni. Ó... majdnem elfelejtettem, ezeket neked hoztam. - Lerakta a rózsát és a kártyát. - Én... azt hiszem, eljövök máskor is. Legközelebb elhozom Ryo-chant és Pí-t is, rendben?
Az énekes felállt, és kedvesen elmosolyodott.
- Majd látlak...
-------------------------
Hé, Jin... Azon tűnődőm...
-------------------------
Ahogyan a szél lágyan megborzolta a rózsa szirmait, a kártya a virág alatt hevert... a rárajzolt zsírkréta szívek és boldog arcok ragyogtak a napfényben.
Kedves Kame
Köszönöm.
Teljesen a tiéd,
Akanishi Jin
-------------------------
Ha soha nem találkozom veled azon a napon, vajon kiléptem volna valaha is azon az ajtón?
-------------------------
- Szia! Még nem láttalak errefele, miért nem jössz ki és játszol? Beteg vagy? Nos, tudod, ez nem igazán számít, mert a friss levegő állítólag jót tesz az egészségednek! Lefogadom, hogy jobban leszel, ha kijössz és játszol! Ja, sok gyerek mondta nekem, hogy furcsa vagy, de ez rendben van! Hogy hívnak?
- Kamenashi Kazuya? Ez egy érdekes név. Azt hiszem, Kame-channak foglak hívni. Engem? Én Akanishi Jin vagyok, tizennégy éves. A szüleimmel és az öcsémmel élek, szeretem a tésztát, és szeretnék a szórakoztatóiparban dolgozni. Most, hogy már nem vagyunk idegenek egymásnak, miért nem jössz ki, és játszol?
- Eh!? Nincs egy barátod sem!? Nos, ez rendben van! Majd én megmentelek a magányosságodtól! Tudni akarod, hogy miért? Mostantól fogva én leszek a te legjobbabb barátod! Szóval gyere! Menjünk játszani! Megtanítalak mindenre, amit tudnod kell!
- Miért? Tényleg kell egy ok? Kedvellek! A barátod akarok lenni, ez nem elég indok? Igazán nem hiszem, hogy kell az ilyen nagy magyarázat, ha barátkozni akarsz valakivel. Pletykák? Mi van velük? Tényleg azt gondolod, hogy olyan vagyok, aki elhiszi a buta szóbeszédeket? Ne nézz rám így, tényleg egyáltalán nem hiszek bennük! Te vagy rá a bizonyíték, hogy nem igazak, nem igaz?
- Nos, ha van még valamilyen pletyka Kame-chanról, akkor Akanishi Jinnel kell szembenézniük! Mert Kame-chan már most nagyon fontos nekem...
- Tessék, fogd meg a kezem. Nem lányos dolog, csak fogd meg! Mert ez most valami újnak a kezdete, igaz? Egy kicsit ijesztő, ugye? De rendben van!
- Együtt tesszük meg az első lépést.
-------
Epilógus
Néhány hónappal később, Ryo és Pi nagy vigyorral az arcukon szaladtak végig a cég folyosóin. Találomra bedugták a fejüket, és bekiabáltak szobákba. Néha fura tekinteteket kaptak, olykor feléjük dobtak valamilyen tárgyat, volt, hogy rájuk kiabáltak. De az emberek egyik tette sem törölte le a fültől fülig érő vigyorukat.
Amikor kedvenc senpaiuk szobájába dugták be a fejüket, Tackey álbosszúsan nézett rájuk.
- Mi van, Yamapi? Nishikido megint fent ragadt egy fán?
Ryo kinyújtotta rá a nyelvét, miközben Pi boldog mosollyal az arcán megrázta a fejét.
- Nem, Ryo-chan biztonságban van velem a földön, szóval nem kell újra eltörnöd az orrodat. - Ezzel elérte, hogy mindenki fojtottan elnevesse magát. - Kapcsold be a TV-det, Jin van benne! Végre közvetítik!
Az alacsonyabb férfi belökte a másikat a szobába.
- Pi, gyorsan, szerintem már kezdődik.
A fiatalabb énekes beszökdécselt a szobába, majd leült a kanapéra.
- Akkor nézzük meg itt.
Tackey rosszalló tekintettel nézett az asztala mellől.
- Hé, nem mondtam, hogy ti ketten velünk nézhetitek! Egyáltalán ki mondta, hogy nézni akarjuk?
- Hide-kun...
Az énekes duzzogva fordult a táncos felé.
- Miért mindig az ő pártjukat fogod? Ez nem fair.
Tsubasa felnevetett.
- Túléled.
Ryo bekapcsolta a televíziót, és leült Yamapi mellé.
- Elég sokáig tartott neki, esküszöm, készen állt arra, hogy abbahagyja, és felmondjon vagy ilyesmi, az idióta...
Pi hunyorítva nézett barátjára.
- Miről beszélsz, Ryo-chan? Te voltál ettől a legboldogabb közülünk.
- Nem, nem voltam! - kiáltotta az alacsonyabbik, és felhangosította a készüléket.
- ...Több hónapos hiatus után, Akanishi Jin szólóénekes kiad egy új kislemezt... 'Message For You'. És itt van Akanishi Jin az I'll be with you-val!
-------
Mialatt mindenki bent nézte a műsort, Jin az üres utcán sétált egymagában. A nap közepén jártak, és mindenki el volt foglalva a munkájával és az iskolával, vagy tévénézéssel, így nem vesztegették az idejüket egy olyan kis parkban, mint ahova ő is ment.
A látványra kicsit elmosolyodott.
Lassan a hintához sétált, és ráült az egyikre. Az énekes megnyalta az ajkát, és elrugaszkodott a talajtól. A hinta először egy halk nyikorgással tiltakozott, de feladta, amikor utasa magasabbra emelkedett vele.
Jin elvigyorodott, és felnézett az égre.
- Nézd, Kame, végre újra repülök...
Hirtelen megcsörrent a mobilja.
- Jin! Hol vagy!? Igazából nem számít; elmegyünk Tackeyhoz megünnepelni a kislemezedet!
- Micsoda!? Én miért nem tudok erről!? Használni akarjátok a lakásomat!?
- Igen! Lesz egy nagy ötven-fő-körüli ölelkezésünk!
- Miért nem hívod egyszerűen ölelkezős org...
- Siess, hülye Kövér Jin! Mindannyian várni fogunk rád!
- Igen! Szóval siess, Jin! Nem ünnepelhetünk nélküled!
Jin felnevetett.
- Nemsokára ott leszek, szia.
-------------------------
Haladsz, Jin...
-------------------------
Igen...haladok, nem igaz?
Továbblépek...
-------------------------
Akkor azt hiszem, tényleg itt a búcsú ideje... Már nincs rám szükséged...
-------------------------
Ez nem igaz.
-------------------------
Hiányozni fogsz...
-------------------------
Kame...
-------------------------
Viszlát, Jin...
-------------------------
Hirtelen csönd lett.
Jin felnézett az égre, amikor egy esőcsepp landolt a fején.
Amikor továbblépsz... valószínűleg sírni fogok...
Szomorúan elmosolyodott.
- Bolond Kame... - Leugrott a hintáról, az ég felé nyújtotta a kisujját, és csókot fújt rá. - Újra együtt leszünk majd... úgyhogy ne sírj...
Jin, zsebre vágva a kezét, kisétált a parkból, a jól ismert dalt dúdolva.
消えないこの絆…
-------------------------
...Mindig itt vagy mellettem,
Tehát ne búcsúzz el...
-------------------------
Még látjuk egymást...