Helyzetjelentés írásügyileg...

Apr 10, 2011 16:56




Helyzetjelentés írásügyileg, és egy kis szemétürítés lélekügyileg...

Úgy gondoltam, tájékoztatom azokat az olvasóimat, akik eddig hűségesen velem tartottak, hogy mi a helyzet a történeteimmel, és milyen döntésre jutottam. Na, és persze remélem, hogy ezúttal nem szívat az LJ... XD

A múltkor kicsit visszavett az alkotói kedvemből, hogy a Pokoli egyezség folytatását nem igazán értékelték (tisztelet a kivételnek!!!) azokon az oldalakon, ahol azelőtt majdhogynem nyúztak a folytatásért. Persze sokat ne várjak, hisz egy év kihagyás az nem kevés, de mégis nagyon rosszul esett, hogy bár többen megnyitották a fejezetet, azonban egy-egy valaki tartott érdemesnek arra, hogy véleményt írjon, vagy ösztökéljen egy picit.

Az LJ-t most direkt nem említem, hisz egy saját oldal az más tészta, és akik ide járnak, azoktól rendszeresen kapok visszajelzést, amit nagyon-nagyon köszönök, sőt néha meg sem érdemlek, mert ők igazán kitartanak mellettem és a történeteim mellett, még ha sokszor kések is egy-egy fejezettel. Ezért is gondoltam, hogy szólok, miként határoztam.

Nem vagyok sem főiskolás, sem egyetemista, nincsenek vizsgáim, így nem fogom a tanulásra, hogy nem tudok, nincs időm írni, vagy a nem létező gyerekekre, népes családra.

Viszont dolgozom, ami nem épp egy könnyed meló, mellette ott a családi ház körüli teendők, így mostanában eléggé fáradtnak érzem magam minden téren. Hm, mintha ezt már a télen is említettem volna... XD

Hiába, no, öregszem, nem vagyok már mai csirke. Habár most ráfoghatom a tavaszra is a fáradtságot... :D

Mikor anno írni kezdtem, akkor még örömmel tettem és csak magamnak, kikapcsolódásként. Megjegyzem, mintha akkor jobban, vagyis inkább gyorsabban ment volna, bár akkor a helyesírásra nem igazán figyeltem, amire viszont most annál jobban, és ahogy tapasztalom, vissza is fog rendesen a lendületemből. De ezen már nem tudok, és nem is hiszem, hogy akarnék változtatni.

De ami más mostanában az az, hogy nincs meg az ÉRZÉS... Nem is tudom. Írni most is szeretek, az pedig csak öröm, ha valaki azt el is olvassa, sőt tetszik neki, de ha nincs vélemény, pedig igyekszem megfelelni az elvárásoknak, akkor úgy érzi az ember, hogy kár fáradnia vele, mert nem éri meg.

Már arra is gondoltam, hogy talán ott rontottam el, hogy nagyon az olvasóktól (kritikák számától) függő lettem, de ezt igazán csak az tudja, aki ír, és hasonló válságot(?) él, élt át.

Nem nyavalyogni akarok (persze tudom, hogy azt teszem XD), de ilyen vagyok. Bocsánatot kérek. Van, hogy néha ki kell mondanom, ami a szívemet nyomja, mert különben később még rosszabb lesz.

Nagyon szégyellem magam, és már tényleg nem akarok kifogásokat keresni, hogy miért késik egyik-másik történetem folytatása, így arra az elhatározásra jutottam, ami egy kritika-függőnek bizony nem könnyű döntés (ez most amolyan „elvonókúra” lesz a számomra), hogy csak akkor teszek fel frisset a félbehagyott történeteimből, ha befejeztem őket, vagyis kikerül a VÉGE szó az utolsó fejezet után.

Hogy ez mikor lesz? Pár hónap múlva, egy év múlva, talán két év múlva? Nem tudom, de amint valamelyik kész a régebbiek közül, vagy esetleg egy új, hozom. Aztán, ha majd még emlékszik valaki a régebbiekre, elolvassa, és esetleg pár szóval méltatja, akkor én leszek a legboldogabb.

Tudom, hogy nem ez a leghelyesebb döntés, de talán így végre jutok majd valamire, és az is közre játszik, hogy nem egy történetet írok egyszerre, és bizony van, hogy nem épp a soron következőhöz van ihletem, hanem egy másikhoz, vagy véletlenül egy teljesen újhoz.

Annyit esetleg megígérhetek, hogy majd itt, LJ-n néha-néha elejtek egy bejegyzést, hogy miként is állok a történetekkel, a terveimmel.

És még egyszer bocsánatot kérek attól, akit most ezzel a lépéssel megbántok, vagy csalódást okozok. Sajnálom.

Akkor most meg is írom az első kis összefoglalót, így a monológom végén, aztán lehet szidni, utálni, vagy akár kitörölni még az emlékezetből is.

Hakanai mugen

34. (befejező) rész - folyamatban (már több mint a fele kész, és ha minden jól megy, meg sikerül megbeszélnem a lányokkal időben, húsvét körül hozom)

Flamma fabula - Kirekesztettek

Benjamin részeit hozom, amint én kerülök sorra

Tűz és Víz

14. fejezet - folyamatban

Pokoli egyezség II.

4. rész - folyamatban

Kalózszívek

5. rész - folyamatban

Aki másnak vermet ás... - tervben a folytatás

Zuhanás a szerelembe - tervben a folytatás

Szeretni nem bűn - tervben az extra

Maholnap történetek - tervben a folytatás

SADA voltam...

bejegyzés

Previous post Next post
Up