MUCC

Jan 19, 2011 14:52

Életemben először voltam MUCC koncerten. Nem igazán tudtam mire számítsak, ők az a banda, akiktől nem sok koncertfelvételt láttam. Nem is mondanám magam igazán rajongónak, de a zenéjüket szeretem, ezért kíváncsi voltam rájuk.
Előzetesen úgy beszéltük meg Aruval, h csak kapunyitás előtt 1-2órával megyünk ki. Mivel esett, ezért 6ra mentünk ki a Diesel elé, ahol üdvözöltük az ismerősöket, majd beálltunk a sorba. Később csatlakozott hozzánk Sayu, pszabi, Viki és Jigsaw. Így vártuk a nyitást, közben beszélgettünk, nevetgéltünk, hangolódtunk a koncertre. Bár magam részéről a hangulat elég lapos volt, ami miatt aggódtam, h nem fogom élvezni majd a koncertet.
Lassan megindult a sor és az eddigi koncertekkel ellentétben nagyon szépen, kultúráltan, lökdösődés nélkül, kettes sorban (!!) vonultunk be. Bent a többiek elmentek a ruhatárba, merch cuccokat vásárolni én meg próbáltam jó helyet foglalni. Nem volt nehéz dolgom, nem volt akkora tömeg, mint pl. Despán. A Miya oldalával szembeni emelkedőt foglaltam be, ahol végül Aru és Sayu társaságában vártuk a kezdést, majd csatlakozott mellénk Baldy is.

Nem sokat várakozhattunk, mikor elkezdődött a koncert is. A hangulat már az intronál megjött és hatalmas tombolás lett belőle. Nem finomkodtak, belecsaptak rendesen. Az első számtól az utolsóig mindenki tombolt, egyesek (mint kis társaságunk is) eszét vesztve pörgött és pattogott. XD Eszméletlen volt! Ugráltunk, énekeltünk, széttomboltuk a szabad tereket. Sayuékkal eléggé szétestünk.
Tatsurou nagyon aranyos volt, próbált magyarul is beszélni. Többször szólt hozzánk, a többi tagot is megszólaltatta a ráadás alatt.
Pozitív a közönséggel kapcsolatban is, h nem volt gyilkolászás koncert alatt se, mindenki a zenét élvezte és végre 1,5év után eljutottunk oda, h mindenki azt kiabálta "encore". Max. 10perc kiabálás után vissza is robbantak közénk és jött az újabb pörgés. Majd kis beszéd, Yukke nagyon kis aranyos volt, bár számomra az "este szerelme" Miya volt. Bár eleinte Tatsurout kiabáltam, de ez betudható annak, h nem emlékeztem Miya nevére. ^^; De, ahogy játszik, hát... én csak néztem, h wow~~
A ráadásban el is dobott felém egy pengetőt, amivel jól mellen is talált, de sajnos azt nem sikerült megszerezni. A másodikat viszont már igen, szal van is tőle egy pengetőm. :DD
Összességében hatalmas élmény volt, nincs az a pénz, amire elcserélném! Ahogy láttam és a szavaikból ítélve ők is élvezték, és ígérték, h még visszajönnek. Így legyen!




Setlist:

Chemical Parade
Falling down
Zeroshiki
Chemical Parade Blue Day
Fuzz
Daraku
Ageha
Circus
I Am Computer
Polaris
Hane

Yakusoku
Shoufu
Shiva
Houkou
Lion

-ENCORE-
Saishuu ressha
Ranchuu
Freesia
Karma
Previous post Next post
Up