Battlestar Galactica

Jun 04, 2009 16:32

Sorozat soraink következnek :D

Nos hol is kezdjem. Ez egy sci-fi, de nem az a tipikus sci-fi amit az ember vár, mint például Star Trek. Igazából a készítőnek van egy mondata, ami majd a zárószó lesz ide.
Tehát story egy alternatív valóságban játszódik ahol 12 kolónia létezik és több istenhit az alap. A történet előtt 40 évvel ért véget az első Cylon háború. A Cylonok kibernetikus létformák amiket az emberek teremtettek, azok pedig fellázadtak. A történet kezdetén már lassan műzeummá alakítják a Galacticát ám ekkor beüt a mennykő, a cylonok meg támadják a 12. kolóniát, azaz atomozzák őket. A maradák nagyjából 50 ezer túlélő pedig elindul, hogy megtalálják a helyet ahova a 13. kolónia távozott Kobolról, az ősbolygóról, a Földet. A sztori persze nem csak a harcról és menekülésről szól, hanem emberekről is, politika, minden olyan probléma megjelenik ami egy társadalomba megjelenik és persze ott vannak a Cylonok is. Akik, mint kiderül, már emberek formáját is felveszik. Nos ez nagyjából az alaphelyzet, aki érez annyi bátorságot, magába, hogy elkezdjen egy igazán jó sci-fit és visszatudja hozni normálisan a kölcsönadott dvd-ket az szóljon. És akkor a végszó: "galactica nem a flotta legjobbja mint az enterprise, és a személyzete sem a legjobb, mint picardék és ha itt megreped a burkolat egy részben, az a következőben nem lesz kijavítva azonnal"
Most egyenlőre ennyi, nem írok másról, de majd még jön több is remélhetőleg. :)

stuff, sorozat

Previous post Next post
Up