Selar, 3/3
Title: Selar
Author: Soledad
Fandom: Star Trek - The Next Generation
Disclaimer: All Star Trek belongs to Gene Roddenberry and Viacom or whoever owns the rights at this moment. I don’t make any profit out of this - I wish I would, but I don’t, so suing me would be pointless.
Rating: General
Series: none.
Archiving: Just my own website and here.
Summary: Dr. Selar leaves the Enterprise to start a new scientific career on Vulcan. Set after Season 2.
* * * * * * * * * * * * * * * *
PART 3
Megjegyzés: Surak köve, a mártíroknak bemutatott önkéntes véráldozat és a vulkáni történelem egyéb sajátosságai a különböző Star Trek regényekből származnak. Csupán összeszedtem azokat, amelyek a legjobban megfeleltek e történet követelményeinek.
* * * * * * * * * * * * * * * *
Miután a munkáját befejezte, Selar még gyorsan benézett az iskolába Thalához; a kislány maga kérte, hogy ebben a tehetséges gyermekek számára fenntartott bentlakásos intézetben tanulhasson, ahonnét minden dekád után három napra hazatérhetett nevelőanyjához. Selar nem titkolta előle Saduk házassági szándékát, s meglepetésére Thalának egyáltalán nem volt kifogása egy nevelőapa ellen. A lobbanékony andori természet ismeretében számolt azzal, hogy Thala esetleg féltékeny lehet a kérőjére, s bár ő maga a legnagyobb mértékig logikátlannak tartott volna egy ilyen reakciót, egy pillanatig sem feledkezett meg arról, hogy nevelt lánya nem vulkáni, tehát nincs joga vulkáni magatartást elvárni tőle.
Thala azonban lelkesen fogadta a - szerinte - roppant izgalmas hírt, és nem értette, miért habozik Selar, ha egyszer nincs kifogása Saduk személye ellen.
- Nem élhetsz örökké egyedül - magyarázta gyermeki nyíltsággal a nevelőanyjának -, meddig akarsz várni? Amíg túl öreg leszel ahhoz, hogy gyerekeid legyenek?
- Legjobb tudomásom szerint van már egy gyerekem: te - mutatott rá Selar.
Thala a koraérett gyermekek furcsa, fájdalmas okosságával nézett el a válla fölött; a szenzorháló nélkül nem tudta pontosan behatárolni hollétét.
- Te is tudod, hogy az nem ugyanaz, bár nagyon örülök, hogy magadhoz vettél - felelte - Én nem fogok olyan hosszú ideig élni, mint a te fajtád; és egy idő után magam is családot szeretnék. Egészen egyedül akarsz maradni?
- Nem - válaszolta az igazságnak megfelelően Selar -, de felelősséget vállaltam érted, és nincs jogom a saját jövőmet a te érdekeiddel szemben előnyben részesíteni.
- Azzal, ha megházasodsz, nem ér engem semmiféle hátrány - biztosította Thala - Én ugyan csak futólag ismerem Dr. Sadukot, de olyannak látszik, akivel jól ki lehet majd jönni. Miattam igazán ne legyenek fenntartásaid!
Amint az az előzményekből következőleg várható volt, Thala nagy lelkesedéssel fogadta Selar döntésének hírét... aztán, a rá jellemző gyakorlatiassággal, rögtön a hétköznapi kérdésekre terelte a szót.
- Ha már hárman leszünk, alighanem el kell költöznünk az Akadémiáról - jelentette ki sóhajtva; kedvelte az ottani kis lakást, mert arra a lakosztályra emlékeztette, amelyikben apjával az Enterprise fedélzetén élt: az egyetlen otthonra, amelyet ismert.
- Ez egyébként is szándékomban állt - magyarázta Selar -, mert azt szeretném, ha olyan környezetben élnél, ahol bőven van helyed mozgásra. Saavik már érkezésünkkor ígéretet tett, hogy segít egy megfelelő kertes házat keresni, de még eddig nem jutottam hozzá, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam.
- Beszéld rá Sadukot, hogy jöjjön el velünk házat keresni - javasolta a kislány -, elvégre ő is ott fog lakni.
- Ez jó gondolat - bólintott Selar -, ennek a dekádnak a végén majd körülnézünk. Most mennem kell, Thala, szeretnék még ma este beszélni Sadukkal. Holnap megint benézek; talán velem tart ő is.
Thala iskolája az akadémiai falu egy távoli csücskében kapott helyet, de Selar csöppet sem bánta a hosszú sétát hazáig. Miközben odabólintott az ismerősöknek, néhány egyszerű meditációs formulát ismételgetett magában, hogy a Sadukkal való beszélgetésre felkészüljön. Mégsem tudta a logikátlannak bélyegzett könnyű izgalmat leküzdeni magában, és valósággal összerezzent, amikor a légpárnás autó hangtalanul odasuhant melléje.
- Úgy határoztam, hogy ma este fölkeresem T'lingShar romjait - hajolt ki a fölemelkedő autótető alól Saduk - Volna kedve velem tartani?
Selar egy pillanatig habozott, aztán nyugodtan beült a vulkáni módra kemény ülésre a férfi mellé.
- Miért ne? - kérdezett vissza - A múlttal szembesülni mindig tanulságos, és szellemi tisztulással jár. Meg egyébként is ideje, hogy személyes jellegű beszélgetést folytassak Önnel.
Saduk válasza csupán egy fölhúzott szemöldökből állt. Szó nélkül elindította az autót, és mindketten hallgattak, egészen addig, amíg a történelmi romvárost el nem érték. Saduk leállította a suhanót egy viszonylag épségben maradt fal árnyékában, aztán kiszálltak mind a ketten, s még mindig hallgatagon sétáltak végig a hatalmas, csonka vagy kicsorbult oszlopok erdejében. Igyekeztek olyan kevés zajt okozni, amennyire csak lehetett, hogy a hely fenséges csendjét meg ne törjék.
- Amikor még kislány voltam, gyakran jöttem ide - mondta végül Selar olyan halkan, hogy csak vulkáni fül hallhatta a szavait - Sokszor kérdeztem magamtól (a felnőttektől nem várhattam választ ilyen ostoba kérdésekre), miért vetette el az Akadémia újra meg újra egy átfogó restauráció gondolatát. Hiszen a romok szöges ellentétben állnak a vulkáni társadalom legfőbb törekvésével.
- Mely törekvésre gondol, Selar-kam? - érdeklődött Saduk csaknem gyöngéden.
- Arra a törekvésünkre, hogy a káosz helyén áttekinthető rendet teremtsünk - válaszolta Selar elgondolkodva, inkább önmagának - Ezt a helyet valaha igen magas fokú esztétikum jellemezte. Technikailag nem lett volna nehéz visszaadni neki ezt a kiváltságot, már sok száz vulkáni év előtt sem.
- De végül megértette, miért döntött úgy az Akadémia, hogy a romoknak maradniok kell - Saduk megjegyzésében nyoma sem volt a kérdő hangsúlynak.
- Meg - bólintott Selar -, de ahhoz, hogy ezt megértsem, szükségem volt az összeütközésre a rokonaimmal és Sukat családjával.
- Ez a tapasztalat némiképpen alátámasztja azt a klingon nézetet, hogy minden értelmes lénynek szüksége van a kihívásokra, a tulajdon szellemi érése érdekében - jegyezte meg Saduk.
Selar nagyra értékelte, hogy nem firtatja, milyen felismerésre jutott a romokkal kapcsolatban, hanem meghagyja a szabadságát, hogy beszéljen róla... vagy hallgasson, ha az a kívánsága.
- Amiért egy rassz természettől fogva hajlik az agresszivitásra, még nem biztos, hogy ostoba - válaszolta -, jóllehet személy szerint elutasítom az erőszakot. És úgy gondolom, ugyanez a felfogás indította az Akadémiát arra, hogy meghagyja ezeket a romokat: bűnhődésül Vulkán erőszakos múltja miatt. Egy város halála sokkal inkább elfogadható mint egy élőlény halála. Nekünk, vulkániaknak nem szabad visszatérnünk ahhoz, amik voltunk, s ez az emlékmű mindig emlékeztetni fog bennünket erre.
- Ez, és ch'Rihan példája - viszonozta Saduk.
- Én hiszek abban, hogy a rihannsuk egy napon követni fognak bennünket a béke útján... vagy még inkább, hogy megtalálják a saját, egyéni útjukat a béke megvalósítására - mondta Selar - És azt hiszem, T'Kahr Spock osztozik ebben a reményemben.
- A remény nem logikus - emlékeztette szelíden Saduk.
- Tudom - bólintott Selar -; ennek ellenére nem nélkülözi a realitást. Sok olyan dolog létezik az Univerzumban, amelyek nem logikusak. Némelyek ezek közül túlnőnek a logika korlátain... vagy éppen egy másféle logikát képviselnek, a logika egy olyan válfaját, melyet a hivatalos vulkáni tanítás nem tud integrálni. De attól az még valóságos és értékes is lehet. Saduk felpillantott az oszlopra, amely alatt álltak. A napsütötte oldalon forró, az árnyéban hűvös követ hieroglifák, rúnák, komplex szimbólumok és tisztán dekoratív célokat szolgáló ornamentikus faragványok borították, a talpazattól egészen föl a fehér párába vesző oszlopfőkig. A romjaiban is monumentális oszlopcsarnokban törpének érezte magát, s az épületmaradványok irdatlan kora ráébresztette saját fiatalságára.
- A felelősség alól egyikünk sem bújhat ki, ahogyan az emberek mondanák - válaszolta látszólag összefüggéstelenül, de bizonyos volt benne, hogy Selar megérti, mire gondol - Ebben az értelemben logikus döntésnek ítélem ezt a látogatást.
- Magam is - viszonozta Selar -, éppen ezért javaslom, hogy ha már idejöttünk, tartsunk ki következetesen a megkezdett úton.
- Egészen a kegyelet és vezeklés szertartásáig? - kérdezte Saduk. A gondolat valamilyen okból ellenkezést keltett benne, de azonnal belátta, mennyire nem logikus ez a reakció, és habozás nélkül száműzte a tudatából.
- Engem sokan azzal vádolnak, hogy a Flottánál töltött évek során agnosztikussá lettem - felelt kitérőleg Selar - Ez így nem igaz; csupán Vulkán merevségétől és ignoranciájától tartottam magam távol, míg elég erőt nem gyűjtöttem ahhoz, hogy elviseljem. Most azonban, hogy szándékomban áll egy egészen új életszakaszt kezdeni, illendőnek érzem, hogy előtte lerójam kegyeletemet azok iránt, akiknek nem adatott meg ez a lehetőség.
Saduk egy darabig gondolkodott ezen a komplex válaszon.
- Értelmezhetem ezt a szándékát úgy, hogy pozitív válasza van a számomra? - kérdezte aztán.
Selar bólintott.
- Igen, Sadukam. A döntésem úgy szól, hogy elfogadom Önt élettársamnak. Thala egyébként egyetért az elhatározásommal.
- Ebben az esetben - mondta Saduk - magam is részt veszek a kegyelet és vezeklés szertartásán.
- Megtisztel vele - válaszolta Selar.
Egyikük sem mondott köszönetet a másiknak. Vulkáni szokás szerint csak jelentéktelen szívességekért illett köszönetet mondani. Minden egyéb lekötelezettség sokkal komplexebb és mélyebb értelmű szertartásokat kívánt.
Mindig jelenlévő medo-táskájából Selar elővette a jade-markolatú, borotvaéles rituális tőrt, és hallgatva vágtak át a romvároson, míg a túlsó határában elterülő nyílt térre nem értek.
- Surak köve? - kérdezte az orvosnő, és a mikrobiológus bólintott.
Surak köve a tér közepén hevert. Négyszögletű volt, porózus felületű, mintegy két méter széles és három méter hosszú, legalábbis standard-mértékegységekkel mérve, amelyekhez mindketten hozzászoktak az elmúlt tizenöt év alatt. Itt-ott mély karcolások mutatkoztak rajta, s ahogy a tenyerüket ráhelyezték, melegnek és nyirkosnak érezték jadezöld felületét.
"Mint a friss vér", gondolta Selar, és tudta, Saduk olvassa a gondolatait. Mindketten leeresztették mentális pajzsaikat, s osztoztak a népük véres múltja fölötti iszonyatban. Ezen a helyen egykor sok százezer vulkáni esett rituális gyilkosság áldozatául; az áldozóköveket úgy átitatta a vér, hogy ötezer év alatt sem tudott teljesen elpárologni. Ha Y Eri meleg fénye a kövek felületére tűzött, előcsalogatta a vér nyirkos melegségét. Olykor zarándokok jöttek az áldozókövekhez, és saját vérüket elvegyítették az elődökével, hogy Vulkán sötét múltjáért vezekeljenek, s hogy az Ígéretet megújítsák.
Az Ígéret Suraknak köszönhette létét. Éppen ezért ehhez az áldozókőhöz zarándokoltak a legtöbben. Mert ezen a kövön lelte halálát Surak, a modern Vulkán atyja, egy nemzetközi terrorszervezet, az Yhri-frakció által, amely a béke követét egzisztenciális fenyegetésnek tekintette. Amint az is volt. Mert nem sokkal Surak halála után a béke útja egész Vulkánt meghódította, s a legenda szerint maga a mester olyan hatással volt a terroristákra, hogy azok nem bírták elviselni a lelkiismeret terhét, s önként menekültek a halálba.
Selar két tenyere közé fogta a rituális tőr hosszú, keskeny pengéjét, s a jade-markolatot a férfi felé nyújtotta.
- Tisztelet az áldozatoknak! - mondotta ünnepélyesen - Mielőtt szellemileg eggyé lennénk, vegyítsük vérünket a kegyelet kövén, amint azt már annyian előttünk.
Saduk átvette tőle a ceremoniális fegyvert, s előbb a saját, majd Selar csuklóját sebezte meg vele, hogy vérüket az áldozókőre hullassák. Azután szó nélkül hátat fordítottak a rettenetes kegyhelynek, s a romos oszlopcsarnokokon át visszamentek a suhanóhoz. Mindketten némán rendezgették a gondolataikat egészen addig, amíg ShiKahr határába vissza nem értek.
- Az Akadémiára? - kérdezte Saduk.
- Alternatíva? - kérdezett vissza Selar.
- Egy ház a régi lakónegyedben - felelte Saduk - Tegnap költöztem. Egy rokonom engedte át, aki az Alsó Tengerekhez költözött.
- Szándékában áll a szellemi kapcsolatot még ma megkötni? - kérdezte Selar. A férfi vállat vont.
- Nem látok logikát a halogatásban. Persze, ha a rokonai jelenlétét óhajtja...
- A legkevésbé sem - vallotta be Selar - És az Ön családja...?
- A kötés felnőtt partnerek esetében magánügy - vélte Saduk - Nézetem szerint a családot ráérünk a házassági szertartással megtisztelni.
- Egyetértek - bólintott Selar - Ez esetben a logikus alternatíva az, ha az Ön házába megyünk. Hiszen feltehetőleg az lesz az otthonunk.
- Ezt ráérünk közösen eldönteni - válaszolta Saduk, és nagyobb sebességre kapcsolta a suhanót.
* * * * * * * * * * * * * * * *
Saduk új otthona hagyományos vulkáni lakóház volt. Építési módja azt a stílust képviselte, mely Vulkánnak a Szövetségbe történt belépése előtt örvendett nagy népszerűségnek. A ház egy része a talajszint alá épült; ez a szokás szimbolikusan kifejezésre juttatta lakóinak az anyafölddel való egységét, egyben pedig kellemes hőmérsékletet biztosított a ház belsejében.
A nemes architektúrájú épületet jókora kert övezte, magas kőfallal körülvéve. A kertben harmonikus egységet alkottak az őshonos növények olyan egzotikus fajtákkal, melyeket más, szemlátomást ugyancsak vízszegény bolygókról hoztak be; az egész elragadó látványt nyújtott.
- Az említett rokonom sivatagi bolygók növényvilágára szakosodott botanikus - magyarázta Saduk, miközben bekormányozta a kocsit a hátsó kapun, és beparkolta a széltől védett garázsba - Ez a kert bizonyos értelemben a laboratóriuma volt.
- A jelek szerint igen jó eredményeket ért el a szakterületén - állapította meg Selar, s kilépett a garázsból, hogy körülnézzen a kertben.
- Vigyázzon! - figyelmeztette a férfi - Jobbra, a nagy kő mögött egy mérgező shatarr-gyík tanyázik, ne menjen a közelébe! Az állat kiszámíthatatlan és veszedelmes.
- A hely kezd veszíteni a vonzerejéből - kommentálta Selar. Saduk bocsánatkérően vont vállat.
- Rokonom szerint a shatarr már az ő apja idején itt élt. Egyikünk sem tartotta méltányosnak végezni vele, amikor puszta elővigyázatossággal ki lehet térni az útjából.
Gyors pillantást vetett a nőre, mint aki tisztában van vele, mi aggasztja.
- Ha Thala megtanulja, hogy ne közelítse meg a követ három standardméternél jobban, nem fenyegeti veszély, Selar-kam.
- Tudom - bólintott Selar -, és magam is beismerem, hogy reakcióm nélkülözi a logikát.
- A logika nem minden - viszonozta a férfi egyszerűen - Bemegyünk a házba?
- Szívesen.
A ház belsején meglátszott, hogy nemrég költöztek ki belőle, s hogy új tulajdonosa még nem vette egészen birtokába. A nappali szobából hiányoztak a bútorok, a homorú fal mentén körbefutó szép és értékes, régi fa pamlagokat kivéve, melyeket nyilván nem lehetett volna elmozdítani anélkül, hogy kárt ne tegyenek bennük, ezért itt hagyták őket. A beépített szekrények ugyanabból a sötét fából készültek; nyilvánvalóan a ház építésével egyidőben, tehát legalább négy vulkáni nemzedékkel ezelőtt. Saduk rokonai igencsak jómódúak lehettek.
Selar természetesen nem adott hangot ennek a nem éppen helyénvaló megállapításnak, inkább megpróbálta felmérni a ház valódi méreteit. A talajszint alá mélyedő részeknek köszönhetően ez az épület egy jókora család több nemzedékének is szállást nyújthatott. Nem lett volna logikus másik ház után nézni, ha egyszer egy ilyen alkalmas épület áll rendelkezésükre; még akkor sem, ha a shatarr-gyíkon kívül más veszedelmes állatok is tanyáztak a kertben.
- Lent, a nappali alatt van egy meditációs terem - mondta Saduk - Ha Ön is úgy gondolja, az megfelelne a célnak. Igazából az az egyetlen teljesen berendezett helyisége a háznak.
- Menjünk - bólintott az orvosnő.
A modern Vulkánon már csak nagyon kevés házban tartottak fenn külön meditációs helyiséget; az, hogy itt még megmaradt, a ház hagyományos építési stílusának következménye lehetett. A kicsiny, kerek föld alatti csarnokba korlát nélküli gránitlépcső vezetett le a nappali alkóvjából. Odalent sűrű félhomály uralkodott, melyet csak a meditációs szobor szárnyainak rőtes lobbanásai világítottak meg. A nyers gránitfalakon homályosan ki lehetett venni Saduk családjának és az azzal házasság útján kapcsolatba került családoknak a klán-jelvényeit.
Saduk a meditációs szobor elé vezette Selart, ahol két alacsony, szögletes gránit-blokk kínálkozott ülőhelyül. Szemmel láthatóan kifejezetten ilyen célokra szánták, mert amint helyet foglaltak, éppen a legmegfelelőbb pozícióba kerültek a tudat-összeolvasztás megkezdéséhez.
- Kezdjük? - kérdezte a férfi kissé bizonytalanul, s a nő akaratlanul is elmosolyodott a sötétben, tétovaságát megérezve.
A kötés megkezdésének nem volt külön szertartása; meglepő tény ez az agyonszabályozott vulkáni életmód ismeretében, de éppen ez vallott mérhetetlenül ősi voltára. A kötés és más mentális technikák még azelőtt alakultak ki, hogy a Surak előtti adeptusok belégyökereztették volna a köznapi élet legapróbb mozzanatába azokat a rítusokat, melyeket a Cthía ötezer éves uralma sem tudott kiirtani. Bármilyen mélyen átjárta is Surak tanítása a vulkáni életet és az egyes vulkániak lelkét, a hagyomány még mélyebben gyökeredzett, s a mégoly értelmetlen tradíciók nagy része továbbra is elevenen virágzott.
A kötés azonban más volt; régebbi, mint Surak vagy az adeptusok szertartásai, régebbi magánál a beszéd képességénél is. Minden vulkáni idegei gyökerében érezte ennek a kapcsolatnak rendkívüli fontosságát; Saduk azonban, akit nem jegyeztek el gyermekfejjel, nem volt tisztában azzal, hogyan kell hozzáfognia. Selar tudta, neki kell irányítania.
- Bízzál bennem - mondta, áttérve a közvetlen megszólítási módra -, én tudom, mi a teendő. A technika ugyanaz itt is, mint más, közönséges tudat-összeolvasztásnál.
- És azután? - kérdezte a férfi tanácstalanul. Az orvosnő elnyomott egy mosolyt.
- Azután hagyd vezetni magadat!
Kinyújtotta a kezét, s erős, karcsú ujjának érzékeny ujjhegyeit gyakorlott mozdulattal illesztette az idegpontokra a férfi arcában és halántékában. Saduk követte a példáját; ujjai szokatlanul hidegek voltak, talán az idegességtől. Felnőtt férfi számára nem volt egyszerű, életében először kötést létesíteni.
Selar behunyta a szemét, és hozzáfogott a tudat-összeolvasztás ősi szertartásához.
- Az én lelkem a te lelkednek... - suttogta - Az én gondolataim a te gondolataidhoz... Egyek vagyunk...
Röviddel rá érezte, hogy a szellemi egység csakugyan létrejött. Saduk erőt vett kétségein, és megnyitotta neki a tudatát. Selar azonosította az első síkot, amelyen nyugalom uralkodott, alapvető magabiztosság, elégedettség... és némi aggodalom. Nem akarván a férfit tolakodásával visszariasztani, itt megállt.
Saduk emlékei azonban lassan fölszálltak tudatának mélyéről, akár a légbuborékok egy altairi ásványvízzel telt magas, karcsú üvegpohárban, áthatoltak a tudat különböző síkjain, és elsuhantak Selar figyelő belső szeme előtt. Először nem voltak éles kontúrjaik, azután azonban mind plasztikusabbá váltak, színesen megcsillantak, hogy ismét elhalványuljanak, s a háttérbe szorulva más benyomásoknak adják át a helyüket. A mikrobiológus semmit nem tartott vissza előle.
A gyermekkor képei: a kiegyensúlyozott szülői házé, ahol felvilágosult, tudományos légkör uralkodott; az első sikerek az iskolában; a kahs-wan-vizsga gyötrelmei majd leheletnyi büszkeség, melyet a sikeres teljesítés fölött érzett; aztán a szülők korai halála és a gyász, aminek nem illett hangot adnia.
Selar látta Sadukot egy rokon házában - ebben a házban - fölnevelkedni, látta a Gol sivatagában töltött évek során, amikor az ifjú komolyan tervezte, hogy belép a kolinahr-mesterek közé. Megértette, hogy Gol szerzeteseinek szellemi ereje volt az, amely az első pon farr tébolyán a fiatal férfit átsegítette, és átérezte csalódását, amikor a Nagymester azt tanácsolta neki, térjen inkább vissza a külső világba, mert túlságosan kíváncsi szelleme egy idő után nem bírná Gol bezártságát.
A mesterek döntésével nem lehetett szembeszállni. Saduk visszatért tehát a világba, és megkezdte tanulmányait az Akadémián, ugyanabban a tudományágban, mellyel szülei is foglalkoztak. Már doktorálása előtt komoly sikereket ért el, s mert fölismerte, mekkora előnnyel jár az, ha más népek tudósaival dolgozhat együtt, felvételét kérte - civil munkatársként - a Csillagflotta tudományos szekciójába. Vulkáni volta és szakmai hírneve lehetővé tette számára, hogy katonai rang viselése nélkül is a Flotta számára dolgozzon.
Azután jött a Karn Milu-féle tudományos összeesküvés, mely két tudós életébe került az Enterprise fedélzetén, s amelynek hatására Saduk kevés híján sutba dobta a mikrokontamináció terén elért tudományos eredményeit. Ez tulajdonképpen meglepte Selart, de azért meg tudta érteni, mennyire felborította Saduk tudós világának egyensúlyát a nyilvánvaló igazságtalanság, melyet vele szemben elkövettek. Mindazonáltal: ha akkor Karn Milu üzelmei nem lepleződnek le, az Akadémia nemcsak egy kiváló tudóst veszített volna el, hanem egy kutatási terület is évekre visszaesett volna, amit mindenesetre sajnálatosnak kellett volna tekinteni.
Saduk nem titkolta el Selar elől Deanna Troi iránti csodálatát sem, s hogy egy adott pillanatban kész lett volna viszonyt létesíteni a betazoid counselorral. Hogy a dologból végülis nem lett semmi, az egyedül Troi elutasításának köszönhető. Mindazonáltal Saduk egy pillanatra sem tervezte komolyan, hogy életét Deanna Troihoz kösse.
Ehhez nem férhetett készség. Selar elég gyakorlott volt a mentális technikákban ahhoz, hogy tudja: a férfi mindent feltárt előtte, ami valaha is fontos szerepet játszott az életében, vállalva annak kockázatát, hogy belső békéjét és nyugalmát veszélybe sodorja. Bátor és kifejezetten tiszteletre méltó gesztusvolt ez, amely hasonló nyíltságot követelt.
Új képek már nem érkeztek; Selar már csak összeszedettséget érzékelt - és magányt. Saduk hiányolta a szülői házból ismert meleg családi légkör oltalmát, és saját családra vágyódott. Olyan családra, melyet Selarral óhajtott megalapítani.
Selart mélyen megindította a férfi önmaga iránt kíméletlen őszintesége, és készségesen viszonozta Saduk nyíltságát. Megmutatta neki tradicionális hidegségtől és szigortól uralt otthonát; a kötést, melyre hétévesen a gyermek Sukattal rákényszerítették; a felismerést, hogy képtelen volna az életét Sukattal leélni, s az ebből következő döntést, mely a kötés felbontásához, nevének megváltoztatásához és egy olyan karrierhez vezetett, melynek szintén a Csillagflotta adott kereteket.
Megosztotta a férfival azt a nyomasztó terhet, melyet rokonainak örökös szemrehányásai okoztak, vonakodását, hogy Vulkánra, ezeknek a rokonoknak a közelébe visszatérjen, s a Guinannak folytatott beszélgetés hatására született elhatározást, hogy Thalát örökbe fogadja.
Nagyon fontosnak érezte, hogy Saduk megértse, mit jelentenek egymás számára Thala meg ő, ezért aprólékosan végigvezette a több, mint egy éven át alakuló kapcsolat minden egyes mozzanatán, és örült a telepatikus megerősítésnek, hogy Saduk hajlandó vállalni vele együtt a Thala iránti szülői felelősséget. Amikor ő is elérkezett életútjának adott pillanatáig, gondolatban egymásra mosolyogtak, s lépésről lépésre eltávolodva egymástól megszakították a tényleges kapcsolatot; lényük egy része azonban továbbra is ott maradt a másik lelke mélyén.
- Úgy gondolom - mondta Saduk hosszas hallgatás után -, értesíthetjük családjainkat arról, hogy a kötés eredményesen létrejött, és hat hónapon belül megkötjük a tényleges házasságot. Ha nincs ellenedre, a magam részéről szívesen végrehajtanám a koon-ut kali-fee teljes hagyományos szertartását.
- Semmi kifogásom ellene - bólintott Selar - De valóban szándékodban áll még fél évet várni?
- A szertartás megkíván bizonyos előkészületeket - emlékeztette Saduk.
- Valóban - felelt az orvosnő -, de én nem feltétlenül a szertartásra gondoltam. Vagy tényleg egyetlen helyiség sincs még rendeltetésszerűen bebútorozva ebben a házban?
Saduk tudományos higgadtsággal félrebillentette a fejét, mint aki tanulmányozza a kérdést, de a szeme csillogása elárulta, hogy tudja, mire gondol.
- Nos - kezdte vontatottan -, ami azt illeti, van egy helyiség a legfelső szinten, amit már volt időm megfelelően berendezni. Az ablak a kertre néz... volna kedved megtekinteni?
- Mindig is kedveltem a kertre néző szobákat - viszonozta Selar nagyon komolyan, és követte jövendőbelijét a gránitlépcsőn fölfelé.
* * * * * * * * * * * * * * * *
Mindent egybevetve két szinttel magasabbra kellett kapaszkodniok ahhoz, hogy elérjék a tágas, barátságos helyiséget, melyet Saduk hálószobának rendezett be. Az ablak csakugyan a kertre nyílott, s a fák zöld ághegyei kellemesen beárnyékolták napközben. Egyébként is északra nézett, ami azt jelentette, hogy kevés napfényt kapott, s ezáltal a hőség sosem emelkedett odabent egy elviselhető mérték fölé. Ehhez járultak még a nehéz, skarlátvörös függönyök, melyek mind az ablakot, mind az alkóvból nyíló tulajdonképpeni hálószobát eltakarták.
Az alkóvban bronzlábú reggelizőasztal állt, a lapja valódi, simára csiszolt ónix, körülötte néhány alacsony, párnázatlan fa karosszék. A falakon szertartási harangrámák csüngtek, köztük néhány régi, értékes kézifegyver. Az asztal közepén, zöld üvegtálban friss gyümölcs kínálkozott.
Saduk elhúzta a függönyöket. T'Kuht, Vulkán ikerbolygója egészen közel állt ebben az időszakban, gyöngyházfénye szinte nappali világossággal árasztotta el a szobát. A hátsó benyílóban, a sötét fából ácsolt beépített szekrények között széles, alacsony, bronzlábú kerevet szolgált fekhelyül, ritka és értékes rihannsu szőttessel leterítve, rajta hanyagul elszórva néhány lapos, szőttes párna. Az ágy fejénél jókora, keret nélküli holografikus festmény takarta el a nyers gránitfalat; kissé expresszionista stílusban, de félreismerhetetlenül ch'Rihant, a romulán ikervilágok egyikét ábrázolta. Selar gondolatban megjegyezte magának, hogy egyszer majd meg kell kérdeznie Sadukot, mi vonzza annyira az eltávozott rokon néphez.
- Ez minden, amit fel tudok ajánlani - intett körbe a férfi.
- És ez bőven elég - viszonozta Selar, a hagyományos ta'al köszöntésre emelve a kezét.
Saduk követte a példáját. Egymáshoz érintették tenyerüket, s ujjuk hegyével lassan végigsimogatták egymás kinyújtott ujjait.
- Szeretnék kérni tőled valamit - mondta halkan Saduk, végighúzva ujjait Selar kézfején - Megengednéd, hogy amikor magunkban vagyunk, T'Parának szólítsalak, vagy végképp szakítottál az eredeti neveddel?
- Most, hogy újra kötött vagyok, megillet a "T" megint - felelte Selar, s az egyesülés rítusának következő lépésében megérintette a férfi arcát - Mások számára továbbra is Selar a nevem, de te úgy szólítasz, ahogy neked tetszik. Miért éppen az eredeti nevemet választanád?
Saduk engedélyezte magának egy mosoly fényűzését.
- Mert a rituális dialektusban azt jelenti: a szárnyaló, és úgy találom, a jelentése illik hozzád.
~The End~
Author: Soledad
Fandom: Star Trek - The Next Generation
Disclaimer: All Star Trek belongs to Gene Roddenberry and Viacom or whoever owns the rights at this moment. I don’t make any profit out of this - I wish I would, but I don’t, so suing me would be pointless.
Rating: General
Series: none.
Archiving: Just my own website and here.
Summary: Dr. Selar leaves the Enterprise to start a new scientific career on Vulcan. Set after Season 2.
* * * * * * * * * * * * * * * *
PART 3
Megjegyzés: Surak köve, a mártíroknak bemutatott önkéntes véráldozat és a vulkáni történelem egyéb sajátosságai a különböző Star Trek regényekből származnak. Csupán összeszedtem azokat, amelyek a legjobban megfeleltek e történet követelményeinek.
* * * * * * * * * * * * * * * *
Miután a munkáját befejezte, Selar még gyorsan benézett az iskolába Thalához; a kislány maga kérte, hogy ebben a tehetséges gyermekek számára fenntartott bentlakásos intézetben tanulhasson, ahonnét minden dekád után három napra hazatérhetett nevelőanyjához. Selar nem titkolta előle Saduk házassági szándékát, s meglepetésére Thalának egyáltalán nem volt kifogása egy nevelőapa ellen. A lobbanékony andori természet ismeretében számolt azzal, hogy Thala esetleg féltékeny lehet a kérőjére, s bár ő maga a legnagyobb mértékig logikátlannak tartott volna egy ilyen reakciót, egy pillanatig sem feledkezett meg arról, hogy nevelt lánya nem vulkáni, tehát nincs joga vulkáni magatartást elvárni tőle.
Thala azonban lelkesen fogadta a - szerinte - roppant izgalmas hírt, és nem értette, miért habozik Selar, ha egyszer nincs kifogása Saduk személye ellen.
- Nem élhetsz örökké egyedül - magyarázta gyermeki nyíltsággal a nevelőanyjának -, meddig akarsz várni? Amíg túl öreg leszel ahhoz, hogy gyerekeid legyenek?
- Legjobb tudomásom szerint van már egy gyerekem: te - mutatott rá Selar.
Thala a koraérett gyermekek furcsa, fájdalmas okosságával nézett el a válla fölött; a szenzorháló nélkül nem tudta pontosan behatárolni hollétét.
- Te is tudod, hogy az nem ugyanaz, bár nagyon örülök, hogy magadhoz vettél - felelte - Én nem fogok olyan hosszú ideig élni, mint a te fajtád; és egy idő után magam is családot szeretnék. Egészen egyedül akarsz maradni?
- Nem - válaszolta az igazságnak megfelelően Selar -, de felelősséget vállaltam érted, és nincs jogom a saját jövőmet a te érdekeiddel szemben előnyben részesíteni.
- Azzal, ha megházasodsz, nem ér engem semmiféle hátrány - biztosította Thala - Én ugyan csak futólag ismerem Dr. Sadukot, de olyannak látszik, akivel jól ki lehet majd jönni. Miattam igazán ne legyenek fenntartásaid!
Amint az az előzményekből következőleg várható volt, Thala nagy lelkesedéssel fogadta Selar döntésének hírét... aztán, a rá jellemző gyakorlatiassággal, rögtön a hétköznapi kérdésekre terelte a szót.
- Ha már hárman leszünk, alighanem el kell költöznünk az Akadémiáról - jelentette ki sóhajtva; kedvelte az ottani kis lakást, mert arra a lakosztályra emlékeztette, amelyikben apjával az Enterprise fedélzetén élt: az egyetlen otthonra, amelyet ismert.
- Ez egyébként is szándékomban állt - magyarázta Selar -, mert azt szeretném, ha olyan környezetben élnél, ahol bőven van helyed mozgásra. Saavik már érkezésünkkor ígéretet tett, hogy segít egy megfelelő kertes házat keresni, de még eddig nem jutottam hozzá, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam.
- Beszéld rá Sadukot, hogy jöjjön el velünk házat keresni - javasolta a kislány -, elvégre ő is ott fog lakni.
- Ez jó gondolat - bólintott Selar -, ennek a dekádnak a végén majd körülnézünk. Most mennem kell, Thala, szeretnék még ma este beszélni Sadukkal. Holnap megint benézek; talán velem tart ő is.
Thala iskolája az akadémiai falu egy távoli csücskében kapott helyet, de Selar csöppet sem bánta a hosszú sétát hazáig. Miközben odabólintott az ismerősöknek, néhány egyszerű meditációs formulát ismételgetett magában, hogy a Sadukkal való beszélgetésre felkészüljön. Mégsem tudta a logikátlannak bélyegzett könnyű izgalmat leküzdeni magában, és valósággal összerezzent, amikor a légpárnás autó hangtalanul odasuhant melléje.
- Úgy határoztam, hogy ma este fölkeresem T'lingShar romjait - hajolt ki a fölemelkedő autótető alól Saduk - Volna kedve velem tartani?
Selar egy pillanatig habozott, aztán nyugodtan beült a vulkáni módra kemény ülésre a férfi mellé.
- Miért ne? - kérdezett vissza - A múlttal szembesülni mindig tanulságos, és szellemi tisztulással jár. Meg egyébként is ideje, hogy személyes jellegű beszélgetést folytassak Önnel.
Saduk válasza csupán egy fölhúzott szemöldökből állt. Szó nélkül elindította az autót, és mindketten hallgattak, egészen addig, amíg a történelmi romvárost el nem érték. Saduk leállította a suhanót egy viszonylag épségben maradt fal árnyékában, aztán kiszálltak mind a ketten, s még mindig hallgatagon sétáltak végig a hatalmas, csonka vagy kicsorbult oszlopok erdejében. Igyekeztek olyan kevés zajt okozni, amennyire csak lehetett, hogy a hely fenséges csendjét meg ne törjék.
- Amikor még kislány voltam, gyakran jöttem ide - mondta végül Selar olyan halkan, hogy csak vulkáni fül hallhatta a szavait - Sokszor kérdeztem magamtól (a felnőttektől nem várhattam választ ilyen ostoba kérdésekre), miért vetette el az Akadémia újra meg újra egy átfogó restauráció gondolatát. Hiszen a romok szöges ellentétben állnak a vulkáni társadalom legfőbb törekvésével.
- Mely törekvésre gondol, Selar-kam? - érdeklődött Saduk csaknem gyöngéden.
- Arra a törekvésünkre, hogy a káosz helyén áttekinthető rendet teremtsünk - válaszolta Selar elgondolkodva, inkább önmagának - Ezt a helyet valaha igen magas fokú esztétikum jellemezte. Technikailag nem lett volna nehéz visszaadni neki ezt a kiváltságot, már sok száz vulkáni év előtt sem.
- De végül megértette, miért döntött úgy az Akadémia, hogy a romoknak maradniok kell - Saduk megjegyzésében nyoma sem volt a kérdő hangsúlynak.
- Meg - bólintott Selar -, de ahhoz, hogy ezt megértsem, szükségem volt az összeütközésre a rokonaimmal és Sukat családjával.
- Ez a tapasztalat némiképpen alátámasztja azt a klingon nézetet, hogy minden értelmes lénynek szüksége van a kihívásokra, a tulajdon szellemi érése érdekében - jegyezte meg Saduk.
Selar nagyra értékelte, hogy nem firtatja, milyen felismerésre jutott a romokkal kapcsolatban, hanem meghagyja a szabadságát, hogy beszéljen róla... vagy hallgasson, ha az a kívánsága.
- Amiért egy rassz természettől fogva hajlik az agresszivitásra, még nem biztos, hogy ostoba - válaszolta -, jóllehet személy szerint elutasítom az erőszakot. És úgy gondolom, ugyanez a felfogás indította az Akadémiát arra, hogy meghagyja ezeket a romokat: bűnhődésül Vulkán erőszakos múltja miatt. Egy város halála sokkal inkább elfogadható mint egy élőlény halála. Nekünk, vulkániaknak nem szabad visszatérnünk ahhoz, amik voltunk, s ez az emlékmű mindig emlékeztetni fog bennünket erre.
- Ez, és ch'Rihan példája - viszonozta Saduk.
- Én hiszek abban, hogy a rihannsuk egy napon követni fognak bennünket a béke útján... vagy még inkább, hogy megtalálják a saját, egyéni útjukat a béke megvalósítására - mondta Selar - És azt hiszem, T'Kahr Spock osztozik ebben a reményemben.
- A remény nem logikus - emlékeztette szelíden Saduk.
- Tudom - bólintott Selar -; ennek ellenére nem nélkülözi a realitást. Sok olyan dolog létezik az Univerzumban, amelyek nem logikusak. Némelyek ezek közül túlnőnek a logika korlátain... vagy éppen egy másféle logikát képviselnek, a logika egy olyan válfaját, melyet a hivatalos vulkáni tanítás nem tud integrálni. De attól az még valóságos és értékes is lehet. Saduk felpillantott az oszlopra, amely alatt álltak. A napsütötte oldalon forró, az árnyéban hűvös követ hieroglifák, rúnák, komplex szimbólumok és tisztán dekoratív célokat szolgáló ornamentikus faragványok borították, a talpazattól egészen föl a fehér párába vesző oszlopfőkig. A romjaiban is monumentális oszlopcsarnokban törpének érezte magát, s az épületmaradványok irdatlan kora ráébresztette saját fiatalságára.
- A felelősség alól egyikünk sem bújhat ki, ahogyan az emberek mondanák - válaszolta látszólag összefüggéstelenül, de bizonyos volt benne, hogy Selar megérti, mire gondol - Ebben az értelemben logikus döntésnek ítélem ezt a látogatást.
- Magam is - viszonozta Selar -, éppen ezért javaslom, hogy ha már idejöttünk, tartsunk ki következetesen a megkezdett úton.
- Egészen a kegyelet és vezeklés szertartásáig? - kérdezte Saduk. A gondolat valamilyen okból ellenkezést keltett benne, de azonnal belátta, mennyire nem logikus ez a reakció, és habozás nélkül száműzte a tudatából.
- Engem sokan azzal vádolnak, hogy a Flottánál töltött évek során agnosztikussá lettem - felelt kitérőleg Selar - Ez így nem igaz; csupán Vulkán merevségétől és ignoranciájától tartottam magam távol, míg elég erőt nem gyűjtöttem ahhoz, hogy elviseljem. Most azonban, hogy szándékomban áll egy egészen új életszakaszt kezdeni, illendőnek érzem, hogy előtte lerójam kegyeletemet azok iránt, akiknek nem adatott meg ez a lehetőség.
Saduk egy darabig gondolkodott ezen a komplex válaszon.
- Értelmezhetem ezt a szándékát úgy, hogy pozitív válasza van a számomra? - kérdezte aztán.
Selar bólintott.
- Igen, Sadukam. A döntésem úgy szól, hogy elfogadom Önt élettársamnak. Thala egyébként egyetért az elhatározásommal.
- Ebben az esetben - mondta Saduk - magam is részt veszek a kegyelet és vezeklés szertartásán.
- Megtisztel vele - válaszolta Selar.
Egyikük sem mondott köszönetet a másiknak. Vulkáni szokás szerint csak jelentéktelen szívességekért illett köszönetet mondani. Minden egyéb lekötelezettség sokkal komplexebb és mélyebb értelmű szertartásokat kívánt.
Mindig jelenlévő medo-táskájából Selar elővette a jade-markolatú, borotvaéles rituális tőrt, és hallgatva vágtak át a romvároson, míg a túlsó határában elterülő nyílt térre nem értek.
- Surak köve? - kérdezte az orvosnő, és a mikrobiológus bólintott.
Surak köve a tér közepén hevert. Négyszögletű volt, porózus felületű, mintegy két méter széles és három méter hosszú, legalábbis standard-mértékegységekkel mérve, amelyekhez mindketten hozzászoktak az elmúlt tizenöt év alatt. Itt-ott mély karcolások mutatkoztak rajta, s ahogy a tenyerüket ráhelyezték, melegnek és nyirkosnak érezték jadezöld felületét.
"Mint a friss vér", gondolta Selar, és tudta, Saduk olvassa a gondolatait. Mindketten leeresztették mentális pajzsaikat, s osztoztak a népük véres múltja fölötti iszonyatban. Ezen a helyen egykor sok százezer vulkáni esett rituális gyilkosság áldozatául; az áldozóköveket úgy átitatta a vér, hogy ötezer év alatt sem tudott teljesen elpárologni. Ha Y Eri meleg fénye a kövek felületére tűzött, előcsalogatta a vér nyirkos melegségét. Olykor zarándokok jöttek az áldozókövekhez, és saját vérüket elvegyítették az elődökével, hogy Vulkán sötét múltjáért vezekeljenek, s hogy az Ígéretet megújítsák.
Az Ígéret Suraknak köszönhette létét. Éppen ezért ehhez az áldozókőhöz zarándokoltak a legtöbben. Mert ezen a kövön lelte halálát Surak, a modern Vulkán atyja, egy nemzetközi terrorszervezet, az Yhri-frakció által, amely a béke követét egzisztenciális fenyegetésnek tekintette. Amint az is volt. Mert nem sokkal Surak halála után a béke útja egész Vulkánt meghódította, s a legenda szerint maga a mester olyan hatással volt a terroristákra, hogy azok nem bírták elviselni a lelkiismeret terhét, s önként menekültek a halálba.
Selar két tenyere közé fogta a rituális tőr hosszú, keskeny pengéjét, s a jade-markolatot a férfi felé nyújtotta.
- Tisztelet az áldozatoknak! - mondotta ünnepélyesen - Mielőtt szellemileg eggyé lennénk, vegyítsük vérünket a kegyelet kövén, amint azt már annyian előttünk.
Saduk átvette tőle a ceremoniális fegyvert, s előbb a saját, majd Selar csuklóját sebezte meg vele, hogy vérüket az áldozókőre hullassák. Azután szó nélkül hátat fordítottak a rettenetes kegyhelynek, s a romos oszlopcsarnokokon át visszamentek a suhanóhoz. Mindketten némán rendezgették a gondolataikat egészen addig, amíg ShiKahr határába vissza nem értek.
- Az Akadémiára? - kérdezte Saduk.
- Alternatíva? - kérdezett vissza Selar.
- Egy ház a régi lakónegyedben - felelte Saduk - Tegnap költöztem. Egy rokonom engedte át, aki az Alsó Tengerekhez költözött.
- Szándékában áll a szellemi kapcsolatot még ma megkötni? - kérdezte Selar. A férfi vállat vont.
- Nem látok logikát a halogatásban. Persze, ha a rokonai jelenlétét óhajtja...
- A legkevésbé sem - vallotta be Selar - És az Ön családja...?
- A kötés felnőtt partnerek esetében magánügy - vélte Saduk - Nézetem szerint a családot ráérünk a házassági szertartással megtisztelni.
- Egyetértek - bólintott Selar - Ez esetben a logikus alternatíva az, ha az Ön házába megyünk. Hiszen feltehetőleg az lesz az otthonunk.
- Ezt ráérünk közösen eldönteni - válaszolta Saduk, és nagyobb sebességre kapcsolta a suhanót.
* * * * * * * * * * * * * * * *
Saduk új otthona hagyományos vulkáni lakóház volt. Építési módja azt a stílust képviselte, mely Vulkánnak a Szövetségbe történt belépése előtt örvendett nagy népszerűségnek. A ház egy része a talajszint alá épült; ez a szokás szimbolikusan kifejezésre juttatta lakóinak az anyafölddel való egységét, egyben pedig kellemes hőmérsékletet biztosított a ház belsejében.
A nemes architektúrájú épületet jókora kert övezte, magas kőfallal körülvéve. A kertben harmonikus egységet alkottak az őshonos növények olyan egzotikus fajtákkal, melyeket más, szemlátomást ugyancsak vízszegény bolygókról hoztak be; az egész elragadó látványt nyújtott.
- Az említett rokonom sivatagi bolygók növényvilágára szakosodott botanikus - magyarázta Saduk, miközben bekormányozta a kocsit a hátsó kapun, és beparkolta a széltől védett garázsba - Ez a kert bizonyos értelemben a laboratóriuma volt.
- A jelek szerint igen jó eredményeket ért el a szakterületén - állapította meg Selar, s kilépett a garázsból, hogy körülnézzen a kertben.
- Vigyázzon! - figyelmeztette a férfi - Jobbra, a nagy kő mögött egy mérgező shatarr-gyík tanyázik, ne menjen a közelébe! Az állat kiszámíthatatlan és veszedelmes.
- A hely kezd veszíteni a vonzerejéből - kommentálta Selar. Saduk bocsánatkérően vont vállat.
- Rokonom szerint a shatarr már az ő apja idején itt élt. Egyikünk sem tartotta méltányosnak végezni vele, amikor puszta elővigyázatossággal ki lehet térni az útjából.
Gyors pillantást vetett a nőre, mint aki tisztában van vele, mi aggasztja.
- Ha Thala megtanulja, hogy ne közelítse meg a követ három standardméternél jobban, nem fenyegeti veszély, Selar-kam.
- Tudom - bólintott Selar -, és magam is beismerem, hogy reakcióm nélkülözi a logikát.
- A logika nem minden - viszonozta a férfi egyszerűen - Bemegyünk a házba?
- Szívesen.
A ház belsején meglátszott, hogy nemrég költöztek ki belőle, s hogy új tulajdonosa még nem vette egészen birtokába. A nappali szobából hiányoztak a bútorok, a homorú fal mentén körbefutó szép és értékes, régi fa pamlagokat kivéve, melyeket nyilván nem lehetett volna elmozdítani anélkül, hogy kárt ne tegyenek bennük, ezért itt hagyták őket. A beépített szekrények ugyanabból a sötét fából készültek; nyilvánvalóan a ház építésével egyidőben, tehát legalább négy vulkáni nemzedékkel ezelőtt. Saduk rokonai igencsak jómódúak lehettek.
Selar természetesen nem adott hangot ennek a nem éppen helyénvaló megállapításnak, inkább megpróbálta felmérni a ház valódi méreteit. A talajszint alá mélyedő részeknek köszönhetően ez az épület egy jókora család több nemzedékének is szállást nyújthatott. Nem lett volna logikus másik ház után nézni, ha egyszer egy ilyen alkalmas épület áll rendelkezésükre; még akkor sem, ha a shatarr-gyíkon kívül más veszedelmes állatok is tanyáztak a kertben.
- Lent, a nappali alatt van egy meditációs terem - mondta Saduk - Ha Ön is úgy gondolja, az megfelelne a célnak. Igazából az az egyetlen teljesen berendezett helyisége a háznak.
- Menjünk - bólintott az orvosnő.
A modern Vulkánon már csak nagyon kevés házban tartottak fenn külön meditációs helyiséget; az, hogy itt még megmaradt, a ház hagyományos építési stílusának következménye lehetett. A kicsiny, kerek föld alatti csarnokba korlát nélküli gránitlépcső vezetett le a nappali alkóvjából. Odalent sűrű félhomály uralkodott, melyet csak a meditációs szobor szárnyainak rőtes lobbanásai világítottak meg. A nyers gránitfalakon homályosan ki lehetett venni Saduk családjának és az azzal házasság útján kapcsolatba került családoknak a klán-jelvényeit.
Saduk a meditációs szobor elé vezette Selart, ahol két alacsony, szögletes gránit-blokk kínálkozott ülőhelyül. Szemmel láthatóan kifejezetten ilyen célokra szánták, mert amint helyet foglaltak, éppen a legmegfelelőbb pozícióba kerültek a tudat-összeolvasztás megkezdéséhez.
- Kezdjük? - kérdezte a férfi kissé bizonytalanul, s a nő akaratlanul is elmosolyodott a sötétben, tétovaságát megérezve.
A kötés megkezdésének nem volt külön szertartása; meglepő tény ez az agyonszabályozott vulkáni életmód ismeretében, de éppen ez vallott mérhetetlenül ősi voltára. A kötés és más mentális technikák még azelőtt alakultak ki, hogy a Surak előtti adeptusok belégyökereztették volna a köznapi élet legapróbb mozzanatába azokat a rítusokat, melyeket a Cthía ötezer éves uralma sem tudott kiirtani. Bármilyen mélyen átjárta is Surak tanítása a vulkáni életet és az egyes vulkániak lelkét, a hagyomány még mélyebben gyökeredzett, s a mégoly értelmetlen tradíciók nagy része továbbra is elevenen virágzott.
A kötés azonban más volt; régebbi, mint Surak vagy az adeptusok szertartásai, régebbi magánál a beszéd képességénél is. Minden vulkáni idegei gyökerében érezte ennek a kapcsolatnak rendkívüli fontosságát; Saduk azonban, akit nem jegyeztek el gyermekfejjel, nem volt tisztában azzal, hogyan kell hozzáfognia. Selar tudta, neki kell irányítania.
- Bízzál bennem - mondta, áttérve a közvetlen megszólítási módra -, én tudom, mi a teendő. A technika ugyanaz itt is, mint más, közönséges tudat-összeolvasztásnál.
- És azután? - kérdezte a férfi tanácstalanul. Az orvosnő elnyomott egy mosolyt.
- Azután hagyd vezetni magadat!
Kinyújtotta a kezét, s erős, karcsú ujjának érzékeny ujjhegyeit gyakorlott mozdulattal illesztette az idegpontokra a férfi arcában és halántékában. Saduk követte a példáját; ujjai szokatlanul hidegek voltak, talán az idegességtől. Felnőtt férfi számára nem volt egyszerű, életében először kötést létesíteni.
Selar behunyta a szemét, és hozzáfogott a tudat-összeolvasztás ősi szertartásához.
- Az én lelkem a te lelkednek... - suttogta - Az én gondolataim a te gondolataidhoz... Egyek vagyunk...
Röviddel rá érezte, hogy a szellemi egység csakugyan létrejött. Saduk erőt vett kétségein, és megnyitotta neki a tudatát. Selar azonosította az első síkot, amelyen nyugalom uralkodott, alapvető magabiztosság, elégedettség... és némi aggodalom. Nem akarván a férfit tolakodásával visszariasztani, itt megállt.
Saduk emlékei azonban lassan fölszálltak tudatának mélyéről, akár a légbuborékok egy altairi ásványvízzel telt magas, karcsú üvegpohárban, áthatoltak a tudat különböző síkjain, és elsuhantak Selar figyelő belső szeme előtt. Először nem voltak éles kontúrjaik, azután azonban mind plasztikusabbá váltak, színesen megcsillantak, hogy ismét elhalványuljanak, s a háttérbe szorulva más benyomásoknak adják át a helyüket. A mikrobiológus semmit nem tartott vissza előle.
A gyermekkor képei: a kiegyensúlyozott szülői házé, ahol felvilágosult, tudományos légkör uralkodott; az első sikerek az iskolában; a kahs-wan-vizsga gyötrelmei majd leheletnyi büszkeség, melyet a sikeres teljesítés fölött érzett; aztán a szülők korai halála és a gyász, aminek nem illett hangot adnia.
Selar látta Sadukot egy rokon házában - ebben a házban - fölnevelkedni, látta a Gol sivatagában töltött évek során, amikor az ifjú komolyan tervezte, hogy belép a kolinahr-mesterek közé. Megértette, hogy Gol szerzeteseinek szellemi ereje volt az, amely az első pon farr tébolyán a fiatal férfit átsegítette, és átérezte csalódását, amikor a Nagymester azt tanácsolta neki, térjen inkább vissza a külső világba, mert túlságosan kíváncsi szelleme egy idő után nem bírná Gol bezártságát.
A mesterek döntésével nem lehetett szembeszállni. Saduk visszatért tehát a világba, és megkezdte tanulmányait az Akadémián, ugyanabban a tudományágban, mellyel szülei is foglalkoztak. Már doktorálása előtt komoly sikereket ért el, s mert fölismerte, mekkora előnnyel jár az, ha más népek tudósaival dolgozhat együtt, felvételét kérte - civil munkatársként - a Csillagflotta tudományos szekciójába. Vulkáni volta és szakmai hírneve lehetővé tette számára, hogy katonai rang viselése nélkül is a Flotta számára dolgozzon.
Azután jött a Karn Milu-féle tudományos összeesküvés, mely két tudós életébe került az Enterprise fedélzetén, s amelynek hatására Saduk kevés híján sutba dobta a mikrokontamináció terén elért tudományos eredményeit. Ez tulajdonképpen meglepte Selart, de azért meg tudta érteni, mennyire felborította Saduk tudós világának egyensúlyát a nyilvánvaló igazságtalanság, melyet vele szemben elkövettek. Mindazonáltal: ha akkor Karn Milu üzelmei nem lepleződnek le, az Akadémia nemcsak egy kiváló tudóst veszített volna el, hanem egy kutatási terület is évekre visszaesett volna, amit mindenesetre sajnálatosnak kellett volna tekinteni.
Saduk nem titkolta el Selar elől Deanna Troi iránti csodálatát sem, s hogy egy adott pillanatban kész lett volna viszonyt létesíteni a betazoid counselorral. Hogy a dologból végülis nem lett semmi, az egyedül Troi elutasításának köszönhető. Mindazonáltal Saduk egy pillanatra sem tervezte komolyan, hogy életét Deanna Troihoz kösse.
Ehhez nem férhetett készség. Selar elég gyakorlott volt a mentális technikákban ahhoz, hogy tudja: a férfi mindent feltárt előtte, ami valaha is fontos szerepet játszott az életében, vállalva annak kockázatát, hogy belső békéjét és nyugalmát veszélybe sodorja. Bátor és kifejezetten tiszteletre méltó gesztusvolt ez, amely hasonló nyíltságot követelt.
Új képek már nem érkeztek; Selar már csak összeszedettséget érzékelt - és magányt. Saduk hiányolta a szülői házból ismert meleg családi légkör oltalmát, és saját családra vágyódott. Olyan családra, melyet Selarral óhajtott megalapítani.
Selart mélyen megindította a férfi önmaga iránt kíméletlen őszintesége, és készségesen viszonozta Saduk nyíltságát. Megmutatta neki tradicionális hidegségtől és szigortól uralt otthonát; a kötést, melyre hétévesen a gyermek Sukattal rákényszerítették; a felismerést, hogy képtelen volna az életét Sukattal leélni, s az ebből következő döntést, mely a kötés felbontásához, nevének megváltoztatásához és egy olyan karrierhez vezetett, melynek szintén a Csillagflotta adott kereteket.
Megosztotta a férfival azt a nyomasztó terhet, melyet rokonainak örökös szemrehányásai okoztak, vonakodását, hogy Vulkánra, ezeknek a rokonoknak a közelébe visszatérjen, s a Guinannak folytatott beszélgetés hatására született elhatározást, hogy Thalát örökbe fogadja.
Nagyon fontosnak érezte, hogy Saduk megértse, mit jelentenek egymás számára Thala meg ő, ezért aprólékosan végigvezette a több, mint egy éven át alakuló kapcsolat minden egyes mozzanatán, és örült a telepatikus megerősítésnek, hogy Saduk hajlandó vállalni vele együtt a Thala iránti szülői felelősséget. Amikor ő is elérkezett életútjának adott pillanatáig, gondolatban egymásra mosolyogtak, s lépésről lépésre eltávolodva egymástól megszakították a tényleges kapcsolatot; lényük egy része azonban továbbra is ott maradt a másik lelke mélyén.
- Úgy gondolom - mondta Saduk hosszas hallgatás után -, értesíthetjük családjainkat arról, hogy a kötés eredményesen létrejött, és hat hónapon belül megkötjük a tényleges házasságot. Ha nincs ellenedre, a magam részéről szívesen végrehajtanám a koon-ut kali-fee teljes hagyományos szertartását.
- Semmi kifogásom ellene - bólintott Selar - De valóban szándékodban áll még fél évet várni?
- A szertartás megkíván bizonyos előkészületeket - emlékeztette Saduk.
- Valóban - felelt az orvosnő -, de én nem feltétlenül a szertartásra gondoltam. Vagy tényleg egyetlen helyiség sincs még rendeltetésszerűen bebútorozva ebben a házban?
Saduk tudományos higgadtsággal félrebillentette a fejét, mint aki tanulmányozza a kérdést, de a szeme csillogása elárulta, hogy tudja, mire gondol.
- Nos - kezdte vontatottan -, ami azt illeti, van egy helyiség a legfelső szinten, amit már volt időm megfelelően berendezni. Az ablak a kertre néz... volna kedved megtekinteni?
- Mindig is kedveltem a kertre néző szobákat - viszonozta Selar nagyon komolyan, és követte jövendőbelijét a gránitlépcsőn fölfelé.
* * * * * * * * * * * * * * * *
Mindent egybevetve két szinttel magasabbra kellett kapaszkodniok ahhoz, hogy elérjék a tágas, barátságos helyiséget, melyet Saduk hálószobának rendezett be. Az ablak csakugyan a kertre nyílott, s a fák zöld ághegyei kellemesen beárnyékolták napközben. Egyébként is északra nézett, ami azt jelentette, hogy kevés napfényt kapott, s ezáltal a hőség sosem emelkedett odabent egy elviselhető mérték fölé. Ehhez járultak még a nehéz, skarlátvörös függönyök, melyek mind az ablakot, mind az alkóvból nyíló tulajdonképpeni hálószobát eltakarták.
Az alkóvban bronzlábú reggelizőasztal állt, a lapja valódi, simára csiszolt ónix, körülötte néhány alacsony, párnázatlan fa karosszék. A falakon szertartási harangrámák csüngtek, köztük néhány régi, értékes kézifegyver. Az asztal közepén, zöld üvegtálban friss gyümölcs kínálkozott.
Saduk elhúzta a függönyöket. T'Kuht, Vulkán ikerbolygója egészen közel állt ebben az időszakban, gyöngyházfénye szinte nappali világossággal árasztotta el a szobát. A hátsó benyílóban, a sötét fából ácsolt beépített szekrények között széles, alacsony, bronzlábú kerevet szolgált fekhelyül, ritka és értékes rihannsu szőttessel leterítve, rajta hanyagul elszórva néhány lapos, szőttes párna. Az ágy fejénél jókora, keret nélküli holografikus festmény takarta el a nyers gránitfalat; kissé expresszionista stílusban, de félreismerhetetlenül ch'Rihant, a romulán ikervilágok egyikét ábrázolta. Selar gondolatban megjegyezte magának, hogy egyszer majd meg kell kérdeznie Sadukot, mi vonzza annyira az eltávozott rokon néphez.
- Ez minden, amit fel tudok ajánlani - intett körbe a férfi.
- És ez bőven elég - viszonozta Selar, a hagyományos ta'al köszöntésre emelve a kezét.
Saduk követte a példáját. Egymáshoz érintették tenyerüket, s ujjuk hegyével lassan végigsimogatták egymás kinyújtott ujjait.
- Szeretnék kérni tőled valamit - mondta halkan Saduk, végighúzva ujjait Selar kézfején - Megengednéd, hogy amikor magunkban vagyunk, T'Parának szólítsalak, vagy végképp szakítottál az eredeti neveddel?
- Most, hogy újra kötött vagyok, megillet a "T" megint - felelte Selar, s az egyesülés rítusának következő lépésében megérintette a férfi arcát - Mások számára továbbra is Selar a nevem, de te úgy szólítasz, ahogy neked tetszik. Miért éppen az eredeti nevemet választanád?
Saduk engedélyezte magának egy mosoly fényűzését.
- Mert a rituális dialektusban azt jelenti: a szárnyaló, és úgy találom, a jelentése illik hozzád.
~The End~